Apró megálló Tuvalun (Népmesék nyomában a világ körül 22. - Tuvalu)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Ez a nap is eljött: Az első olyan megálló az úton, ahol nem találtam népmesegyűjteményt. Helyette két néprajzi cikket sikerült összevadásznom. Hason csúszunk be Polinéziába...

(Update: Magyarul van tuvalui népmesegyűjtemény, A szép delfinlány címmel jelent meg a Népek Meséi sorozatban.)

Four folk tales from the Ellice Islands
R. G. Roberts
The Journal of the Polynesian Society 66/4 (1957), pp. 365-373.

TE ATU TUVALU: A short history of the Ellice Islands
R. G. Roberts
The Journal of the Polynesian Society 67/4 (1958), pp. 394-423.

Mindkét cikk azokban az időkben íródott, amikor a mai Tuvalut még Ellice-szigeteknek hívták, és brit fennhatóság alá tartozott. A történelmi értekezés megjegyzi, hogy Atu Tuvalu szó szerint "nyolcas csoportot" jelent, bár Tuvalu kilenc szigetből áll, de a névadáskor az egyik lakatlannak számított. Az első cikkben négy érdekes népmese található; a második cikk történelmi leírással indul, a kezdetektől a huszadik század közepéig, majd valódi "oral history" publikációként helyi legendák alapján meséli el a szigetek felfedezését, meghódítását, a törzsfőnökök családfáit és családi legendáit, és a szigetek közötti törzsi harcokat. A szövegek tele vannak nevekkel és helyekkel, és a szomszédos szigetcsoportok, pl. Szamoa és Tonga lakói is gyakran felbukkannak bennük.

Fénypontok

Akár a Kapcsolatok alá is beférne, de nagyon bájos volt az a mese, ami egy kisfiú és a Hold különleges kapcsolatáról szólt. Kisbaba korában a fiú csak akkor volt hajlandó aludni, ha kitették a holdfényre; később kijelentette, hogy a Holdon akar élni. Az apja kötelességtudóan hajóra szállt legénységestül, elhajózott a keleti tengerre, ahol felkel a Hold... és feldobta hozzá a gyereket (azóta vannak foltok a Holdon). Menet közben mindenféle csodás szigetek mellett hajóztak el.
Megható volt Sinafakalua és Sinafofolangi története -  két kislány barátságáé, akik közül az egyik a Nap és az Ég, a másik pedig egy emberevő szörny gyereke volt. Addig játszottak együtt, amíg emberevő apuka fel nem falta Sinafofolangit, de a lánya nagy szomorúságát látva kihányta, és újra életre keltette.

Kapcsolatok

Nincs köze a mesékhez, de
mutatom, milyen menő pénzük van

Itt is akadt egy mese, amelyben egy alakváltó szellem vette át a valódi feleség helyét, míg a valódi feleség egy távoli szigeten adott életet a gyerekeinek. Plusz pont volt, hogy az alakváltó szellem lenyelt egy csomó követ, hogy terhesnek tűnjön... Szintén volt égig érő fa, bár itt pont felfelé menekültek rajta, ami sokkal viccesebb volt, mert a menekülők lefelé pisiltek, hogy csúszós legyen a fa törzse, és a boszorkány ne tudjon utánuk mászni (ez Kiribatira emlékeztetett).

Hova tovább?
Tongára.

Feminista Magyar Népmesék 47. - Az okos leány, pajzán verzió

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

Na, azt is megértük, hogy pajzán népmese került a sorozatba... 
Alapvetően nem szeretem a "pajzán" meséket, mert legtöbbjük alsó hangon szexista, rosszabb esetben egyenesen erőszakos, enyhébb formájában pedig simán otromba. De azért végigolvastam egy csomót böcsülettel, hátha akad közöttük olyan, ami normális módon ábrázolja a szexet... Vagy legalább nem a nőkön csattan a poén. Nehéz volt, de találtam. 

Vigyázat, felnőtt tartalom. 

Se megb***ni, se kib***ni vele

A történet

Kép innen

Két katona szabadságra megy, együtt utaznak hazafele. Estére kelve megállnak egy háznál, ahol csak a legidősebb leány van otthon, mert a szülők elmentek disznóvágásra. A lány megvendégeli a szállást kérő katonákat; vacsora közben a két katona zaklatni kezdi; azt akarják, aludjanak úgy, ahogy ettek (vagyis a lány a középen, kettejük között). A lány bele is egyezik - majd részegre itatja mindkét katonát, az egyiket a jobb oldali hálószobába zárja, a másikat a baloldaliba, ő meg alszik középen a konyhában.
Reggelre a két katona dühösen ébred rá, hogy a lány egyikükkel sem feküdt le. Amíg a lány fejni megy az istállóba, egyikük bosszúból a sarokba rondít, a másik pedig elhatározza, hogy megszégyeníti a lányt. Az istállóba belépve közli, hogy fizetni szeretne az éjjeli szállásért - de a krajcárt a nadrágból előhúzott péniszén kínálja fel. A lány válaszul szemrebbenés nélkül felemeli a tehén farkát: "Tessék a perselybe tenni!"
A két katona megszégyenülten továbbáll. A lány a házba visszatérve észreveszi, hogy bűzlik valami a sarokban. Gyorsan papírba csomagolja a kupacot, és a katonák után szalad, kiabálva, hogy megjöttek a szülei, hoztak disznótorost. A katonák boldogan elteszik a csomagot a tarisznyájukba... és csak este, vacsorához készülve döbbennek rá, hogy megint ők húzták a rövidebbet.
"Ilyen lányt még nem láttunk" jegyzi meg egyikük "Ezt se megb***ni, se kib***ni vele nem lehet!"

Mitől feminista?

Azon felül, hogy megint csak egy okos lány ver át két negatív szereplőt, ennek a történetnek egyéb realista vonzatai is vannak. Mielőtt azonban felzengene az örök "NOT ALL MEN" férfikórus, leszögezem, hogy a további elmélkedések nem a világ összes férfijára vonatkoznak általánosságban, hanem arra a hozzáállásra, amit a mesében a két katona képvisel. Akinek nem inge, satöbbi.
Két katonánk ugyanis egy (sajnos) nagyon gyakori mintát követ: Abból, hogy a lány beengedi őket éjszakára a házba, és még kaját is ad nekik, rögtön arra következtetnek, hogy le is fog velük feküdni - mintha a szex is a vendéglátási csomag része lenne. A lány nem tud élből nemet mondani - nem tudjuk, hogy tricksterségből-e, vagy egyszerűen azért, mert ketten vannak és erősebbek - ezért aztán cselhez folyamodik, hogy megússza a dolgot.
Őszintén szólva nőként ezt a mesét olvasva összerándult a gyomrom, és gondolom, hogy nem vagyok egyedül. Gyakori tapasztalat, hogy a kedvességet néhányan képesek azonnal ajánlkozásként értelmezni; ha az ember meggondolatlanul mosolyog rá valakire, esetleg leül vele egy kávéra, neadjisten meghívja magához filmet nézni, akkor rögtön előfordulhat, hogy az illető A pontból rögtön Z-re ugrik, és ha szexuális közeledését megállítják, csalódott, frusztrált, dühös, esetenként fenyegető lesz. Sokszor ez az áldozathibáztatás egyik sarokköve is: "Ha nem akarta, akkor miért fogadta el tőle az ingyen koktélt?" (plusz a végtelen szövegek arról, hogy a nők csak kelletik magukat, hogy ingyen kapjanak meg dolgokat, aztán persze nem "térítik meg" a költségeket szexuális úton - még akkor is felmerül ez, amikor az ingyen dolgokat kérés nélkül tukmálják rá az emberr. Mintha én odasétálnék egy jóképű idegenhez, és átnyújtanék neki egy cserepes kaktuszt azzal, hogy "Neked hoztam! Fizesd ki!"). Pláne gyökérség nyomulni a leányra, amikor ő tesz szívességet a két katonának azzal, hogy megvendégeli őket.
Látványos a mesében az is, ahogyan a frusztráció zaklatásba, megszégyenítési kísérletekbe torkoll. A két katona, akik nem kaptak szexet ajándékba, úgy dönt, a lány ezért büntetést érdemel. Bár normális helyzetben mindenkinek saját, szabad döntése, hogy kivel akar lefeküdni és kivel nem, ebben az esetben egy olyan hibás hozzáállást láthatunk, mely szerint a nőt meg kell büntetni, ha nem tett a férfiak kedvére. Az egyik katona vulgáris módon a sarokba csinál (ha lett volna akkoriban Internet, valószínűleg a Twitteren anyázta volna a lányt), a másik pedig magát mutogatva próbálja szégyenbe hozni, ami kimeríti a szexuális zaklatás fogalmát (nyilván a keresetlen péniszportré analóg verziója).
A lány azonban talpraesett, éles eszű, készen áll a visszavágással, és a saját csapdájába csalja a két katonát. Sokatmondó a frusztrált fickó záró megjegyzése: Ki látott már ilyen nőt?! Se megb***ni, se kib***ni vele nem lehet! Mire jó az asszonyállat, ha se szexet nem ad, se hatalmat nem lehet gyakorolni felette?... Remek kérdés.

Amit érdemes átgondolni
Ironikus módon úgy érzem, hogy a "se megb***ni, se kib***ni vele" remek feminista szlogen lenne...
És akkor most megjegyzem: Fordított helyzetben ugyanilyen gáz a dolog. Ha egy nő zaklat egy férfit azzal, hogy szexuális szolgáltatásokkal tartozik neki, az sem oké.

Források

Burány B.: Szomjas a vakló (Képzőművészeti Kiadó, 1988.)
Vajdasági magyar pajzán népmesék

Megjegyzés
Muszáj megjegyeznem, hogy amikor "fejő lány" fotót kerestem a Guglin, azonnal egy pornófilm ugrott fel elsőnek.

Fantasztikus Fidzsi (Népmesék nyomában a világ körül 21. - Fidzsi-szigetek)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

A Fidzsi-szigetekkel végül elhagyjuk Melanéziát is. A legjobb maradt a végére. 

Myths and Legends of Fiji and Rotuma
A. W. Reed & Inez Hames
A.H. & A.W. Reed, 1967.

Az eddigi 21 kötet közül toronymagasan ez volt az egyik legjobb. Kicsit furának érzem így kijelenteni, mivel a mesék "újramesélve" szerepelnek benne; bár mindet a Fidzsi-szigetek mesemondó hagyományából gyűjtötték, a könyv egyáltalán nem szakszerű néprajzi kiadás, és ez néhol látszott is a szövegén (plusz se források, se szószedet; a bevezető inkább a szigetek földrajzáról szólt, mint történelemről vagy kultúráról). Ennek ellenére, bevallom, megvettem kilóra. Egyszerűen túl sok mesébe szerettem bele ezen a kétszázötven oldalon, annyira, hogy egy bejegyzésben nem is tudnám mindet felsorolni. Persze sejtem, hogy "nyugati" fejjel újramesélve jobban megfogják a történetek az embert, mintha tükörfordításban silabizálná őket - de akármennyi is legyen a mesék néprajzi alapja (a sok fura csavarból úgy láttam, azért nem változtak lényegesen), a könyv lenyűgöző olvasmány volt.

Fénypontok

Az egyik legfurább, és egyben legmókásabb, mese a kötetben Az ember, akit labdának használtak címre hallgatott. Itt egy naplopót a társai "véletlenül" hátrahagytak egy szigeten, ahol minden éjszaka szellemlények labdáztak vele. Öt egymást követő éjjelen öt különböző módon próbált meg elrejtőzni előlük (voltak közöttük egészen kreatívak is), de mindig kudarcot vallott, míg végül egy helyi istenség szánta és mentette meg. A testét hátrahagyva a szellemvilágba látogatott, ahonnan ajándékokkal tért vissza - ám amíg távolt volt, a rákok kiették az egyik szemét. Érdekes, hogy Mongóliában a Vak Tarva története ugyanezzel a motívummal zárul.

Másik nagy kedvencem volt Az istenek, akik asszonyokért vetélkedtek című mese. Tulajdonképpen egyszerű lányszöktetésről volt szó, de nagyon tetszettek a részletek: A megszöktetett lány addig nem volt hajlandó az udvarlójával tartani, amíg meg nem szöktették az apja legfiatalabb feleségét is (akit vert a férje), és a lányok így együtt találtak új otthonra, miután legyőzték az őket üldöző, furfangos és alakváltó férjet/apát. Az ifjabb feleség végül a főhős legjobb barátjába szeretett bele, aki a szelek istene volt, és varázslatos képességeivel többféle módon is segített a szökésben. Izgalmas és szerethető történet volt, tele váratlan fordulatokkal. Több olyan mese volt a könyvben egyébként, amelyekben a függetlenség győzött a házasság felett, és mindenféle eladósorban lévő lányok kalandos módokon menekültek el az udvarlóik elől (egy esetben a hölgy még az ajándékokkal teli kosarat is szétverte a kérő fején, mert a pasi megpróbálta becsapni őt).
Nagyon bájos történet volt Az istenség, aki patkánnyá változott. Itt egy isten patkány képében, egy cukornád belsejében úszott át egy szomszédos szigetre, de annyira kimerítette a tengeri út, hogy nem tudott visszaváltozni, ezért egy ideig patkányként kellett élnie, és senki sem hitte el, hogy valójában isten. Egy másik jópofa történetben egy sziget istensége elcserélte a helyi szúnyogokat egy másik sziget gyümölcsfáira, beadva messzi földről jött vendégének, hogy a szúnyogok ártalmatlanok, és szépen énekelnek...

Persze nem minden istenség volt ilyen cuki. Egy egész fejezet szólt a Cápaistennel kapcsolatos legendákról, melyek legtöbbjében a cápa mint félelmetes, ám igazságos védelmező (!) szerepelt. Külön tetszett az a mese, ahol az egyik zabolátlan fia (aprócápa!) véletlenül felúszott egy folyóba, mire a helyi emberek óvatosan visszaterelték a tengerbe, az övéi közé. Szintén természet-közeli történet volt a Teknősök legendája, mely arról szólt, hogy az őslakosok tapssal és énekkel köszöntötték a tengerpartra minden évben kimászó teknősöket, majd két napig tabu volt kilépni a házukból, hogy ne zavarják meg az állatok "titkos rítusát." Valaki persze megtörte a tabut, de azonnal meg is bűnhődött érte - a teknősök istene fává (teknős-dió-fává) változtatta. Így jár az, aki nem hagyja a teknősöket békében tojást rakni, ugye.

Kapcsolatok

Ebben a kötetben is volt egy nagyon szép leírás a léleknek a halál után tett utazásáról (úgy látszik, a szigetvilágban ez népszerű téma). Érdekes módon itt az agglegények voltak a legnagyobb veszélyben, és még a legtisztább lelkeknek is át kellett közdeniük magukat jó néhány ellenséges szellemlényen, hogy a boldog túlvilágra jussanak.
Az egyik leglátványosabb "nyugati" kapcsolat az égig kúszó paszulyok/fák/indák motívuma volt. Ezekből több is előfordult a könyv folyamán; hol az Égi Királyságba kalandoztak velük, hol pedig a szomszédos Tonga szigetére (ez utóbbi különösen érdekes volt, mert gyakorlatilag közlekedési eszközként használták az indákat). Itt is találtam "Nyúl és a Teknős" típusú versenyfutós mesét, ezúttal kócsaggal és rákokkal, illetőleg kócsaggal és pillangóval is.

Midasz király legendájához volt nagyon hasonló a legenda, amelyben egy törzsfőnök egy kígyóistenséggel kezdett ki, kételkedve a hatalmában - az isten büntetésből megátkozta, hogy minden étele, itala, de még a fekhelye is kígyókká változzon. Itt is akadt egy kígyó-férj történet, ahol egy lány szerelme változtatott kígyóból emberré egy törzsfőnököt; egyáltalán, elég sok kígyó szerepelt a gyűjteményben.
A mikronéziai "Polip vs. Bálna" legendához volt hasonló az a történet, amelyben egy óriási polip küzdött meg Daquwakával, a Cápaistennel (ismét a polip győzött). Több mesében felbukkantak óriáskagylók, amik ráharaptak egy-egy gyanútlan ember vagy állat kezére vagy lábára - hasonlóakkal találkoztam Pápua Új-Guinea-i és mikronéziai történetekben is. Japán és kelet-afrikai mesékből volt ismerős a motívum, ahol egy óriási teknős hátán ülve szállt le valaki a víz alatti világba.

Hova tovább?
Tuvaluba. A jövő héten végre megérkezünk Polinéziába...

Feminista Magyar Népmesék 46. - Vénlányok a tatárok ellen

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

Be kell valljam, annyira szerettem az előző "Asszonyok a tatárok ellen" bejegyzést, hogy vissza kellett térnem egy kicsit a témához. 

Vénlányok a tatárok ellen

A történet

Több legenda is szól olyan eszes és bátor vénlányokról, akik csellel álltak ki a tatárok ellen. Az előző bejegyzésben emlegetett "táltos asszonnyal" ellentétben nekik nincsenek természetfeletti képességeik - a józan eszüket kivéve.
Az almási barlanggal kapcsolatban él a legenda, hogy az oda menekült magyarokat a tatárok megpróbálták kiéheztetni. Majdnem sikerült is, amikor az egyik vénlánynak (egyes források szerint Rebeka nevezetűnek) végül az az ötlete támadt, hogy kaparják össze a megmaradt lisztet, keverjék össze hamuval és mésztejjel, és készítsenek egy hatalmas kenyeret. A veknit aztán rúdon tolta ki a barlangból és illegette a tatárok előtt, akik, gondolván hogy a rejtőzködőket felveti az ennivaló, csalódottan odébb álltak.

Egy másik legendában a telekfalvi székelyeket menti meg egy vénlány (Sára vagy Sári) azzal, hogy rettenetes töklámpást farag, lepedőkbe csavarja magát, és kimegy vele éjjel a tatárok közé. Egyes verziók szerint az sipítja, hogy "Én vagyok a halál anyja!" és azzal fenyegeti a tatárokat, hogy elviszi őket, megeszi őket, vagy elszaggatja az életük fonalát (utóbbi esetben guzsalyt is lóbál). Külön bónusz pont, hogy van forrás, mely szerint Sára két méter magas volt. A "telekfalvi töklámpás" legendáját Orbán Balázs is megemlíti a Székelyföld leírásában, azzal együtt, hogy Sárit utána nagyon megünnepelték.

Mitől feminista?

Mindkét esetben okos, talpraesett, bátor nők mentik meg az egész közösség életét. A siker érdekében mindent kockára tesznek - Rebeka felhasználja a menekültek utolsó élelmiszer-tartalékait, Sári pedig a saját testi épségével nem törődve áll ki a tatárok elé.

Külön érdekes, hogy mindkét esetben vénleányról van szó (Orbán Balázsnál egyenesen "otthon hagyott leányzó"-ról), vagyis olyan idősebb asszonyokról, akik sohasem mentek férjhez. Ők általában nem álltak a társadalmi ranglétra magaslatain (sokszor ma is gyanakodva tekintenek rájuk), de mindkét esetben a közösség létfontosságú tagjának bizonyulnak. Nem csak azt mutatják be, hogy okosak és bátrak (vagyis méltók az elismerésre), de azt is, hogy képesek a közösség érdekében dönteni és cselekedni - vagyis attól, hogy nincs férjük és gyerekük, még egyáltalán nem embergyűlölő, megkeseredett kívülállók, hanem hasznos tagjai a társadalomnak. Mindkét mondából kiderül az is, hogy a közösség különcségük ellenére megbecsüli őket: Rebekára rábízzák a maradék élelmet, Sárit pedig megünneplik a győzelem után. Szintén szeretni való részlet, hogy mindkét karakter "vénlány", vagyis idősebb nő - szép párt alkotnak az előző bejegyzésben felsorolt, gyerekeket potyogtató hősies fiatalasszonyokkal.

Amit érdemes átgondolni

Külön szeretem az "elszaggatom életetek fonalát" fenyegetést Sári részéről - felvesz vele egyfajta mitikus karaktert, párkává változik, átlényegül valami igazán mélyen rettenetes figurává. A Halálnál csak a Halál anyja rosszabb... Mindeki vegye, ahogy akarja.

Források

Benedek E.: Erdélyi népmondák (Minderva, 1926.)
Csala tornya

Benedek E.: Magyar mese- és mondavilág III. (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1989.)
A halál anyja

Zsigmond Gy.: A népi történelemszemléletről (Néprajz és Nyelvtudomány 36, 1995, 85-102.)

Megjegyzés
A néprajzi cikk szerint vándormotívum, Orbán Balázs pedig rámutat a guzsalyos verzió kapcsolatára a görög párkákhoz és egyéb sors-fonó asszonykhoz.

Háború és béke és mocsári tyúkok és gömbhalak (Népmesék nyomában a világ körül 20. - Vanuatu)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; aki pedig csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Ismét olyan kötetet sikerült kihalásznom, ami a Vanuatu Köztársaság egyetlen kicsi szigetének, Ngunának a történeteivel foglalkozik. Azokkal viszont alaposan.

Nguna Voices
Text and culture from Central Vanuatu
Ellen E. Facey
University of Calgary Press, 1988.

Ahogyan elnéztem, ez a kötet eredetileg a szerző disszertációja volt, és a bevezetőt olvasni is nagyjából olyan élmény. Bár benne volt minden információ, ami szem-szájnak ingere, a nyelvészeti értekezéstől a kutatástörténeti elemzésekig, valójában elég keveset tudtam meg Vanuatu történetéről vagy kultúrájáról. Pontosabban volt egy felvezető arról, mekkorát változtatott a szigeteken a kereszténység, de az előtte lévő időkről leginkább csak a mesék meséltek.
Ami ellenben nagyon tetszett a könyvben, az a történetek átírása volt. Mindegyik két nyelven szerepelt, először az eredetin, utána pedig angolul. Az írott szöveg aszerint volt tördelve, hogy a mesemondó milyen ritmusban adta elő - a szerző így kívánta visszaadni a szóbeli mesélés élményét. Még az egyes szavak is meg voltak nyújtva ("hosszú, hosszúúúúúú idővel ezelőtt"), vagy vastagítva a hangsúly kedvéért, és időnként szögletes zárójelben megjegyzések is szerepeltek az előadásmódról (pl. [Goromba hangon, mormolva]). Eddig még nem nagyon találkoztam ilyesmivel, de maximálisan értékeltem a gyűjtő erőfeszítéseit, hogy a meseszövegeken kívül a mesehallgatás élményét is megpróbálta átadni.

Fénypontok

Nagyon jópofa történet volt a Slit Drum (Résdob) felfedezése. A sztori szerint az idők kezdetén az emberek nem ismerték a táncot, és így az örömöt sem. Egy nap egy ember kiment a kertjébe cukornádat vádni, amikor meghallotta, hogy egy madár kopácsol a cukornád szárán. A kopácsolásra emberünk táncolni kezdett, és napokig boldogan táncolt a kertjében, míg úgy nem döntött, hogy lemásolja a madár hangszerét, és résdobot farag a nádból. Később már fákból készítettek hasonló dobokat (ld. a képen).

A tapesu névre hallgató madarat, aki ezek szerint a világ első dobosa volt, külön ki kellett keresnem - ő angolul a "lila mocsári tyúk" (purple swamphen), magyarul pedig (megmagyarázhatatlan okból) a "kék fú" névre hallgat (ld. a másik képen). Csinos tollas, egyébként.

Külön tetszett, hogy a rengeteg véres törzsi csatározás mellett több történet is szólt a megbékélésről. Az egyikben például két törzsfőnök, Mariori és Masiloa, hatalmas lakomát rendezett, amire meghívtak minden viszálykodót. Az est végén aszerint osztották új klánokba az embereket, hogy mit hoztak magukkal a lakomára - lett polip klán, meg hal klán, meg kókusz klán. Azt hiszem, ha nálunk így oldanák meg a veszekedéseket, és permanensen az "elégettem a süteményt, de hoztam kólát" klánba tartoznék...

Egy másik történetben a halak indultak háborúba egymás ellen, de a bálna még idejében helyre tette őket; a fegyverekkel viszont, mivel a csata elmaradt, nem tudtak mit kezdeni, így mindet szegény Gömbhal vállalta magára - azóta olyan tüskés és veszélyes.
A kötetet két nagyon bájos állatmese zárta - az egyikben egy teknős mentett meg egy tengerre sodródott galambot, aki később hálából a teknőst mentette meg (egy patkány segítségével) attól, hogy levest főzzenek belőle. A másik mese arról szólt, hogy segítettek a hangyák egy kotlósnak, hogy visszaszerezze a tojásait egy kígyó szorításából (a nagyobb állatok nem tudtak segíteni, mert féltek, hogy harc közben véletlenül rátaposnak a tojásokra).

Kapcsolatok

Itt is találkoztam "túlvilági feleség" mesével - jelen esetben egy halból vált szépséges leány, akit egy halász vitt haza (és aztán a disznóólban rejtegetett a feleségei elől). A lány végül visszament a tengerbe, de előtte még megajándékozta a halászt némi varázserővel. Megint csak előkerült az a mozzanat is, amikor alvó emberek ébrenlétet színleltek azzal, hogy valami csillogó fehér holmit tettek a szemhéjukra - itt épp kókuszdarabokat használtak - hogy egy szörnyeteg (itt egy öreg emberevő) ne falja fel őket álmukban.
Itt is nagyon szép történet szólt a lélek utazásáról a túlvilágra - egy tenger fölé nyúló fáról ugrott a lélek a hatodik hullám vizébe, és a hullámok alatti világba költözött.

Hova tovább?
A Fidzsi-szigetekre. Melanéziában az lesz az utolsó megálló.

Feminista Magyar Népmesék 45. - Margit

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

A mai mese kicsit rendhagyó módon nem pozitív, felemelő üzenete, hanem realisztikus világlátása miatt került be a sorozatba.

Margit

A történet

Magyar Népmesék, A kerek kő

Egy szegénységben élő házaspárnak hét év alatt tizenhárom gyereke születik (mindig ikrek, állítja a mesemondó). Szegények, de boldogok együtt; a férj minden nap dolgozni megy, a feleség, akit Margitnak hívnak, pedig vigyáz a porontyokra. Egy nap, amint kinn ül a ház előtt a napsütésben, és játszik a gyerekekkel, egy öregasszony arra jár, és leteremti Margitot azzal, hogy túl sok gyereke van. Margit állítja, hogy ő így boldog, és szereti a gyerekeit, de az öregasszony tovább kárál, hogy túl sok a gyerek, szégyellje magát, milyen pocsék felelőtlen asszony ő, stb. Szórja a pénzt a sok gyerekre, majd meg fogja bánni, mondja az anyóka, és végül odébbáll. Margit szégyenében visszamegy a házba, és este panaszolja a férjének, mi történt.

A következő évben esős tavaszra hatalmas szárazság következik; minden kihal a földeken. A szegény családok éheznek; Margit családjának sohasem volt annyi élelme, hogy félretegyenek belőle, és hamarosan mindenük elfogy. A férj elindul azokhoz a gazdag családokhoz, akiknek eddig dolgozott, hogy munkát vagy kölcsönt kérjen tőlük - de minden gazdag háznál elutasítják. Mint kiderül, azért, mert az öregasszony telekárálta vele a falut, hogy milyen felelőtlen egy család ők, hogy Margit nagyképű, és hogy túl sok gyerekük van, vessenek magukra. 

A férj végül a városba indul munkát keresni, de senkinek sincs pénze rá, hogy munkásokat fizessen. Végül kényszerből ellop egy aranyórát az órás boltjából, zálogba teszi, és kenyeret vesz a családnak. Annyira gyötri a bűntudat, hogy másnap eladja a téli kabátját (amit eddig Margit nem engedett eladni, mert mi lesz, ha télen dolgozni kell), és visszaváltja az aranyórát. A papot kéri meg, hogy vigye vissza a nevében, mert szégyelli magát. A pap épp időben érkezik, mert az órás az inasát veri - meg az inas anyját is, a biztonság kedvéért, hogy miért nevelte lopásra a fiát. A pap visszaadja az órát, az órás megelégszik vele.

És itt vége van a történetnek. 

Mitől feminista?

Ha feminista meseként akarjuk olvasni ezt a történetet, akkor leginkább a tanmese kategóriájába kéne sorolni. Azért válogattam be, mert sok olyan (brutálisan őszinte) pillanat van benne, ami felett emberek hajlamosak még ma is szemet hunyni.

Kezdjük rögtön ott, hogy adott egy rosszmájú vénasszony, aki nem csak elítéli Margitot azért, hogy mennyi gyereket vállalt, de ráadásul ellene is fordítja az egész közösséget, beteljesítve a saját jóslatát. Ez tipikus eset ma is - ha "túl kevés" a gyereked, önző vagy, ha "túl sok", akkor felelőtlen, innen nem lehet nyerni. Margit saját állítása szerint boldog így, a férjével megélnek, ha szerényen is (amíg be nem üt a szárazság). A kívülállónak viszont muszáj belekotyognia a helyzetbe - úgy tesz, mint aki aggódik a családért, hogy majd nem lesz mit enniük, de amikor tényleg bajba kerülnek nem segít, sőt, tesz róla, hogy ne kapjanak mástól sem segítséget. Az álszentség iskolapéldája. (Hozzáteszem zárójelben, hogy az ítélkezés akkor is hamis lenne, ha Margit történetesen nem akart volna ennyi gyereket - ha egy szegénységben élő nőnek nincs lehetősége fogamzásgátláshoz jutni, az nem azt jelenti, hogy a férje nem követeli meg "asszonyi kötelessége" teljesítését, az abortusz pedig ugye bűn, ahogy a válás is, tehát sok nőnek történelmi időkben nem volt kiút, és sajnos vannak, akiknek ma sincsen.)

Szintén tipikus jelenség a mese végén, hogy a "tolvaj" inas anyjának is elcsattan egy pofon - azért, mert "rosszul nevelte" a gyerekét. A "hát nincs ennek a gyereknek anyja?" álságos aggodalom gyakori jelenség; akármit csinál a gyerek, nagy eséllyel az anyán csattan a harag, tudatosan vagy tudat alatt. Távolból mindenki szereti azonnal eldönteni, hogy biztos nem lett volna a kölökből bűnöző, ha az a lusta anyja minden este friss főtt ételt tett volna az asztalra, mint Bezzeganyád annak idején... 

Bezzegék a múlt századból

A Bezzeganyázásról remek összefoglalót olvashattok itt. Tulajdonképpen ez az egyik oka annak, hogy beválogattam ezt a mesét: Az utóbbi időben nagyon kering az Interneten a "bezzeg nagyanyáink" érzület - vagy, jelen témához kapcsolódva, a "bezzegrégen", mely szerint bezzeg régen bizony közösség volt, és az emberek figyeltek egymásra, és mindenki ismert mindenkit, nem úgy mint a mai fiatalok az okostelefonnal. Csak éppen a népi mesemondók életéből és történeteiből azonnal látszik, hogy sohasem volt a házasság és az élet idilli és szépséges csak azért, mert nem létezett még telefon és gonosz feministák. 

Ami ezt a mesét végeredményben feministává teszi, az az, hogy minkét viselkedést (gyerekek számai miatti ítélkezés, anyapofozás) egyértelműen elítéli, és negatívunként mutajta be.

Szintén érdemes elidőzni egy kicsit a mese második felénél, ahol a helyzet és a szegénység tolvajlásba kényszeríti a férjet. Korábban már volt szó a sorozatban a "csak dolgozz keményen és sikerrel jársz majd" mítoszáról. Ezt Margit meséje is elég realisztikusan mutatja be. Egyrészt megjelenik benne a "spórolni az tud, akinek van pénze" jelenség - hiába akarna a család félretenni, ha nincs felesleg. Másrészt pedig a férj végigjár minden lehetőséget,faluban és városban egyaránt, mielőtt tolvajláshoz folyamodna - nem azért lop, mert lusta vagy gonosz, hanem azért, mert sehol sem kap munkát vagy segítséget. Ezzel persze nem azt mondom, hogy ez minden esetben így van, de a mese rámutat, hogy sokszor árnyaltabb a kép, mint azt a kívülről (felülről) ítélkezők gondolnák. 

Amit érdemes átgondolni

És igen, tegyünk egy tiszteletkört akörül is, hogy a "gonosz" ebben a mesében szintén nő. Sokszor mutatnak rá a feministákkal vitatkozó források, hogy "de hát a nők is elítélnek más nőket!" És ez így is van. Egyrészt egyetlen feminista sem állítja, hogy a nők között nincsenek szemét alakok - a feminizmus nagyobb, társadalmi méretű problémákkal foglalkozik elsősoban, és nem azzal, hogy "minden nő szent és ártatlan" (höh). Másrészt pedig létezik egy olyan fogalom, hogy "internalized oppression" ("befogadott elnyomás"?), ami azt jelenti, hogy valamilyen társadalmi nyomás alatt élő emberek gyakran úgy tudnak csak megbirkózni a helyzetükkel, hogy meggyőzik magukat róla (avagy a társadalom/média meggyőzi őket), hogy az így van jól. A mese esetében pl. elképzelhetjük, hogy Vénasszony egész életében hallgatta, hogy "légy felelős feleség, tudjad, hol a határ, ne legyél olyan, mint a Mári a szomszédban, nézzed meg, hány gyereke van, micsoda ribanc", és később ezt ismételte ő is (illetve esetleg attól érezte magát felsőbbrendű asszonynak a közösség szemében, hogy Margitba bele tudott rúgni). 

Források

Dégh L.: Hungarian folktales: The art of Zsuzsanna Palkó (University Press of Mississippi, 1996.)

A mesét 1950-ben gyűjtötték Palkó Zsuzsanna kakasdi mesemondótól. Állítása szerint László Márton mesemondótól tanulta. 

Megjegyzés

Nem klasszikus népmese-típus, de öröklődött a szájhagyományon át - főleg azért, mert mind mesélőnek, mint hallgatóságnak volt személyes tapasztalata hasonló nehéz helyzetekkel.

Emberevő mesemondók, barátságos cápák (Népmesék nyomában a világ körül 19. - Salamon-szigetek)

A karácsonyi szünet után ma visszatér a Népmesék nyomában a világ körül! Majdnem pontosan egy éve kezdtem el a sorozatot... Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; aki pedig csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Azok kedvéért, akik szeretik "Óceániát" mint kultúrát egy kalap alá vennni (*köh*Disney*köh*), elmondom, hogy ebben a kötetben olyan mesék vannak, amiket a Malaita szigetének északkeleti csücskében élő Baegu törzstől gyűjtöttek. A nagyjából 4000 négyzetkilométeres szigeten több, mint tíz különböző törzs él, mind külön nyelvet beszél, és a kultúrájuk is más. A Salamon-szigetekhez hivatalosan hat nagyobb, és közel 900 kisebb sziget tartozik. Gondolj erre legközelebb, amikor egy sci-fi regényben minden bolygónak homogén kultúrája van.

Solomon island folktales from Malaita
Kay Bauman
Rutlege Books, 1998.

Kay Bauman a hatvanas években utazott antropológus férjével és két kisgyerekével a Salamon-szigetekre, ahol egy évig éltek a dzsungelben Malaita hegyei és a bennszülöttek között. Kay megtanulta a helyiek nyelvét, és meséket kezdett gyűjteni tőlük, annak ellenére, hogy semmiféje néprajzi vagy antropológiai végzettsége nem volt. A Baegu legendákat általában éjszakákon keresztül kántálták a mesemondók, de Kay kedvéért elmondták őket rövidítve is, így kerültek ebbe a karcsú (90-egynéhány oldalas) kis kötetbe.
Alapvetően igényes kiadás volt, bár akadtak vele problémák. Bauman pl. minden mesénél megjegyzi a vonatkozó Thompson mesemotívumokat is - csak épp a számot nem írja hozzájuk... A kelleténél jobban idegesített az is, hogy a mesékhez tartozó kommentek mindig a mese előtt találhatók, és egyrészt elspoilerezték a történeteket, másrészt pedig nehéz volt úgy megérteni őket, hogy magát a sztorit még nem olvastam el. Erre figyelhetett volna valaki.
Külön érdekes volt, hogy a mesemondókról is kaptunk egy kis ismertetőt és életrajzot (mindannyian férfiak voltak, a nők nem mesélhettek a törzsben); többek között az is kiderült, hogy egyikük gyerekkorában még evett emberhúst a nagypapával...

Fénypontok

Azt kell mondanom, hogy a nők ritkán jártak jól ezekben a mesékben; legjobb esetben szerelmi bájitallal csábították el őket, de a bántalmazás és az öngyilkosság sem volt ritka. Egy, pontosabban kettő, kivétel volt az egész kötetben: Két nagyon remek legenda szólt egy közeli szigeten élő, női harcosokból álló törzsről. Az elsőben két, szellemek által elrabolt feleség kiszabadítására vállalkoztak (miután mindenki más kudarcot vallott), és zseniális módon végre is hajtották a mentőakciót bátor vezérük, Riina vezénylete alatt; a másodikban bosszúhadjáratot indítottak egy törzs ellen, akik megölték egy rokonukat. Mindkét történet elég véres volt, de legalább a női harcosok jöttek ki belőle jól... Riina egyébként szerepelt már a híres-hírhedt Rejected Princesses blogon is, itt találjátok.
Érdekes történet szólt a banán és a cukornád eredetéről. Ebben egy menyasszony nem volt hajlandó lefeküdni újdonsült férjével, amiért is a férj megverte őt. A feleség erre a szellemek világába menekült, és velük táncolt, mulatott, amíg két férfi vissza nem csalogatta onnan. A szellemek ajándékul adták neki a banánt és a cukornádat. Amikor a férje ismét megverte őt, az asszony a föld alá süllyedt, és visszament a szellemekhez.
Nagyon szép pillanat volt egy egyébként nem túl bájos mesében az, amikor egy lányt eltemettek, és egy életadó fa gyökerei fonták körbe. A gyökerekből szivárgó életadó víz életre keltette a lányt, aki a föld repedésein keresztül egy föld alatti folyóhoz érkezett, és onnan úszott vissza a napvilágra.

Nagyon sok mesében szerepelt a menyasszonyváltság fogalma; a lányokat "vásárolták" feleségnek lánykérés helyett, és az ár legtöbbször kagylópénzben és delfinfogban volt megadva (pl. "tíz füzér piros kagylópénz, és ezer delfinfog"). Utóbbi esetben porpoise-ról, avagy disznódelfinről volt szó; a baloldali képen látható egy törzsfőnök egy ilyen nyakékkel. A mesékben szereplő összegeket látva sajnáltam a helyi delfinpopulációt...
Nem ebből a könyvből származik ugyan, de muszáj megjegyeznem, hogy az egyik kedvenc mitikus lényem is a Salamon-szigetekről származik, és az illusztris Búngurunguru névre hallgat. Íme.

Kapcsolatok

Szinte már mondani sem kell, hogy megint csak volt legenda a kókuszdió eredetéről, és megint csak egy eltemetett férfi testéből nőtt ki (ezúttal a bételdióval és a szágópálmával együtt). Több európai mesére, legendára is emlékeztetett az a történet, amikor elszabadult egy család óriási disznója, és az egész törzs szigetről szigetre kergette az állatot, menet közben nevet adva mindenféle helyeknek.

Hova tovább?
A Vanuatu Köztársaságba.

Feminista Magyar Népmesék 44. - Az aranyhajú kertészbojtár

Az új évvel visszatér a Feminista Magyar Népmesék is! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző negyvenkét mese itt olvasható.

Az évet az egyik kedvenc magyar tündérmese-típusommal nyitjuk.

Az aranyhajú kertészbojtár

A történet

Legkisebb fiú (királyfi, vagy szegény ember fia) valamilyen rossz körülmény elől menekülve összebarátkozik egy táltos lóval, aki messzi földre repíti őt. Néhány esetben megállnak egy varázslatos kertben vagy kútnál is, ahol a víztől a fiúnak színarannyá válik a haja (avagy Szűz Mária házában szolgál, és "térgyig érő arany haja" lesz jutalomból). A ló tanácsára a fiú arany haját fejkendő alá rejtve kertésznek áll be egy király udvarába. A legkisebb királykisasszonynak megtetszik, és a lány mindenféle indokokkal otthon marad egy-egy napra (amíg az udvartartás templomba vagy mulatságba megy), hogy kettesben beszélhessen a fiúval.
Egy idő után eljön a nap, amikor a három királylány férjet választ magának - a szokás szerint aranyalmát dobnak a választottjuknak (néhány esetben az aranyalmákat a kertészbojtártól csalták el, máshol pedig virág-bokréta van alma helyett). A legkisebb királylány addig nem hajlandó a labdát dobni senkinek, amíg a kertészfiút is be nem hívják, és őt választja férjül. A királyi apa megharagszik, és elűzi a legkisebb lányt férjestül, lakjanak az istállóban/tyúkólban/egyéb alantas helyen. A pár azonban így is boldog.
Egy idő után ellenség tör az országra, amit a király és két idősebb veje nem tud legyőzni. A kertészbojtár a lova segítségével réz-ezüst-arany-gyémánt öltözetre és csodakardra tesz szert, és háromszor visszaveri az ellenséget. A harmadik győzelem után fény derül rá, ki a titkozatos vitéz (néhány esetben úgy, hogy a fiú megsérül, és a király saját kendőjével kötözi be), az öreg király elszégyelli magát, és visszafogadja a lányát férjestül.

Mitől feminista?

A mese több érdekes mozzanatot is tartalmaz, amiket érdemes feminista szempontból megvizsgálni.
A mese legtöbb verziójában a hős valamiféle bántalmazás elől menekül el otthonról (fivérei meg akarják gyilkolni, az anyja és az anya szeretője el akarja tenni láb alól, apja kitagadja, családja ördöngös molnárhoz / sárkányhoz adta szolgálatba, stb.). Valahányszor a médiában szó esik az erőszakról és azok áldozatairól, valaki mindig rámutat, hogy nem csak nőket ér családon belüli bántalmazás, hanem fiúkat és férfiakat is. Természetesen fontos foglalkozni a férfi áldozatokkal és az ő útjukkal - jó, hogy van olyan mese, ahol a férfi hős kiindulási pontja egy ilyen helyzet, és az abból való megmenekülés, visszatérés, felépülés, hőssé válás.

Szent László és a "fejbenézés"
Székelyderzs

Külön szeretem a mesében, hogy a szerelmi szál a kezdetektől fogva a királykisasszony önálló döntésén alapul. Ő "nézi ki" magának a kertészfiút, ő marad otthon, hogy beszélhessen vele. Vannak olyan változatok, ahol a legkisebb királylány lejön a kertbe, a fiú az ölébe hajtja a fejét, és a lány fésülgeti - ami után elhatározzák, hogy összeházasodnak. Ezért azért érdekes, mert a tündérmesék szimbolikájában ez a bensőséges "fejbenézés" (fésülés, tetvészés) gyakran a szexuális kapcsolatot jelképezi (lásd még: Szent László és a kunoktól megmentett leány). Magyarán szólva a királykisasszony gond nélkül lefekszik (de legalábbis intim kapcsolatot létesít) a kertészfiúval, még a lánykérés előtt. A lánykérés pedig ez esetben inkább fiúkérés: A tündérmesék világának egyik leghaladóbb gondolkodású királysága szó szerint a lányok kezébe adja a döntést, kihez szeretnének férjhez menni. Az aranyalmákat/labákat nem vaktában hajigálják, hanem minden lány kinézi magának, kit szeretne férjül - sőt, a legkisebb királylány követelésére még a cselédeket és szolgákat is beállítják a sorba, hogy tényleg bárkit választhasson (kedvencem a Merényi-féle verzió, ahol olyan lendülettel vágja az almát a kertészhez, hogy kis híján hókon találja vele...).
A szabad választás persze nem azt jelenti, hogy a király különösebben örül a döntésnek. Sőt. Néhány változatban a királyi apa egészen brutális módon reagál legkisebb lánya választására. Merényinél például a hajánál fogva vonszolja végig a palotán, lerugdossa a lépcsőn, és közli, hogy neki nem gyereke... Ez az egészen plasztikus leírás olyan jeleneteket idéz az ember elé, amik sajnos a mai világban is rendszeresen megtörténnek, hogyha a gyerek választása nem egyezik a szülők várakozásaival (vallás, bőrszín, szexuális beállítottság, stb. miatt). A mese egyértelműen rossznak és elítélendőnek bélyegzti ezt a fajta reakciót.

Ezzel kapcsolatban az is érdekes mozzanat, hogy sok változatban a kertészbojtár, legalábbis az udvartartás szemében, alantas munkája mellett több okból sem "ideális" választás: "Bolond" (Nemtudomka), rongyos, avagy "cigánypurdénak" van öltözve. A királylányt viszont mindez egyáltalán nem zavarja. Szintén a Merényi által közölt változat festi le a legszebben a fiú és a királylány szerelmét, miután kidobták őket a várból: "Szedett Jancsi egy kalap érett gyümölcsöt, csermolyás kenyerök ugyis volt, leültek egymás mellé párosan... s ott megtartották a lakodalmat kettecskén; minden falatot a szerelem mézével, csókkal édesitgettek. Minden falat után, melyet egymás szájába raktak, megcsókolták egymást, mondván: Ne, ez itt a tyukhúsleves vékony metéttel, - ne, ez a fekete leves, ez a barát füle, baraczklekvárral, - ne, ez a tejfeles káposzta, dagadóval, - ez itt a pulyka pecsenye és ez itt végre a menyasszonykalács." Ritkán látni népmesékben ilyen egyenlő, szeretetteljes kapcsolatot kérő és királykisasszony között.
Szintén megfontolandó jelenet, ahol a legkisebb lány bizonyítékkal megy a várba, hogy az ő férje a titokzatos hős - általában az anyja engedi be először, vagy nem is akarja beengedni, mert fél a férjétől. Komoly ellentétek feszülnek a gondoskodó anya és az apa haragjától való félelem között. Megint csak meglepően realisztikus mozzanat egy szimbólumokkal teli tündérmesétől.

Amit érdemes átgondolni

Megint elmondom, mert nem lehet elégszer ismételni, hogy az erőszak puszta megjelenése nem tesz egy mesét szexistává - addig, amíg az erőszak egyértelműen elítélendő tettként van beállítva, mint ebben a történetben is.
A fent felsorolt részleteket sok különböző verzióból mazsoláztam össze (ld. a Forrásokat). Minden szövegben voltak érdekes mozzanatok, és olyanok is, amiket kihagynék inkább; szerencsére ez annyira népszerű mesetípus, hogy bőven van miből válogatni. Nem szeretem például azt a gyakori mozzanatot, hogy a kertészfiú a család távollétében széttiporja, kitépi a kerti virágokat (amit csak a királylány lát, de ő megvédi a fiút). Szeretem inkább gondos kertészként elképzelni; külön tetszenek azok a verziók, ahol szépséges bokrétákat köt a királylányoknak. Egyes külföldi változatokban elpusztítja, de újjá is éleszti a kertet, ami szebb lesz, mint volt (ennek is megvan a maga szimbolikája). A magyar szövegek között ezzel eddig nem találkoztam.

Források

Benedek E.: Magyar Mese- és Mondavilág II. (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1988.)
A cigánypurdé
Dobos I.: Egy somogyi parasztcsalád meséi (Akadémiai Kiadó, 1962.)
Kalmár Imréné meséi 3., 4.,
Tapsonyi Gyula meséi 1.
Erdélyi J.: Magyar népmesék (Heckenast Gusztáv, 1855.)
Nemtudomka
Erdész S.: Ámi Lajos meséi (Akadémiai Kiadó, 1968.)
Vót egy szegény árva kisfiú...
Kálmány L.: Ipolyi Arnold népmesegyűjteménye (Athenaeum, 1914.)
Vasember
Kálmány L.: Koszorúk az Alföld vad virágaiból (Réthy Lipót, 1877.)
A ronygyos kertész
Merényi L.: Eredeti magyar népmesék (Heckenast Gusztáv, 1861.)
Az aranyhajú kertészbojtár
Steiner Zs.: Az aranyhaju királyfi (Magyar Nyelvőr, 1872.)

A mese az ATU 314 típusba tartozik (Aranyhajú kertészbojtár / The Golden-Haired).

Megjegyzés
Világszerte ismert meseípus, az ATU katalógus rengeteg változtatát jegyzi. Én a Merényi-féle verziót szoktam mesélni; mivel a spanyol király udvarában játszódik, meséltem Spanyolországban is, ahol nagy sikere volt.