2017. november 18., szombat

Jegesmedvék, trollok, egyéb norvég klasszikusok (Népmesék nyomában a világ körül 64. - Norvégia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

A sorozat a mai nappal TÉLI SZÜNETRE megy, mert Advent ideje alatt a blogon más, karácsonyi mesékkel kapcsolatos bejegyzések fognak majd szerepelni (gyertek vissza december elsején!). Januárban folytatom az utazást!


Háncsvirág
Norvég népmesék
Vaskó Ildikó (szerk.)
Móra Kiadó, 2004.

Ez a könyv már elég régóta csücsült a polcomon, de elejétől végéig most olvastam el először. Tulajdonképpen válogatás Peter Christen Asbjørnsen és Jørgen Moe híres, 19. századi norvég népmesegyűjtéséből. A meséket más-más fordító ültette át magyarra, és a könyvet Szegedi Katalin csodaszép illusztrációi díszítik. Összesen 23 mese található benne. Látványosan mesekönyvnek készült, ezért nincs is benne se bevezető, se forrásjegyzék, csak egy nyúlfarknyi utószó; néhol örültem volna, ha tartoznak a mesékhez jegyzetek, de nyilván ez nem az a fajta könyv.

Fénypontok

Az egyik kedvenc norvég mesém, amit a saját könyvembe is belevettem, Az oroszlán, a sólyom és a hangya című. A hős megsegít három állatot, és ezért fel tudja venni az alakjukat - amit jól ki is használ, hogy megszabadítson három királykisasszonyt a trolloktól. Szintén kedvencem, és karácsonyi repertoárom elmaradhatatlan darabja A dovrei macska, amelyben egy vadász és egy jegesmedve űz ki egy csomó trollt, akik karácsony éjjel szét akarják verni a házukat.
Nagyon tetszett A csodálatos kulcskarika meséje, amely képessé tette a tulajdonosát arra, hogy mindenféle titkot meglásson. Ennek segítségével hősünk (akit Askeladdennek hívtak, mert minden norvég hőst így hívnak) legyőzött egy trollt, megszabadított egy királylányt, és még azt is megtanulta, hogy a trollok rettegnek a kakukkfűtől.
Érdekes mese a Könnyű annak, akit szeretnek a nők című. Janice Del Negro előadásában hallottam egyszer; ő sokat változtatott rajta, és szerintem a mesének javára vált, bár ez az eredeti szöveg is nagyon szórakoztató. Három fiú közül a két idősebb gazdagságot kíván, a legkisebb viszont azt, hogy őt minden nő szeresse - ezért aztán mindenben sikeres is, mert a nők lépten-nyomon megsegítik.
A Fekete Kisasszony változata volt a Három elátkozott királylány, ami ismét bebizonyította, hogy nem kell egy mesében fekete bőrűből fehérré változnia a királylánynak ahhoz, hogy tudjuk, el van átkozva. Itt például nyakig homokba ásott királylányokat mentett meg a hős.

Kapcsolatok

A könyv rögtön egy klasszikus trickster-történettel indul, Lókötő Peik meséjével, aki sorozatosan átejti a királyt (és teherbe a lányait), "varázslatos" edényt ad el neki, majd amikor végül elkapják, a szokásos módon helyet cserél egy mit sem sejtő balekkal.
A három nagynéni meséje tulajdonképpen a Három fonóasszony egy kedves, gonosz manó nélküli változata, amelyben három öreg anyó kisegített egy lányt a házimunkából. Pejszakállú Haken a Rigócsőr király norvég változata volt, Pázsitfű kisasszony a Macskacicóé (aprócska, virágba öltözött tündérlánnyal állat-feleség helyett), A cserfes királykisasszony a nálunk is ismert feleselős meséé, Valemon királyfi pedig a Szépség és a Szörnyetegé (vagyis leginkább White Bear Whittington eredetije). Ez utóbbiban nagyon tetszett, hogy a férjét kereső asszonyt három kislány segítette az úton, akikről utólag tudta meg, hogy a saját gyerekei, akiket a férje az átok elől rejtett el más családoknál. A címadó Háncsvirág a Kalapvári kisasszony mesetípus egy hosszas és szépen kidíszített változata; tetszett benne, hogy a királykisasszonyt egy bika segítette az útján, de sajnáltam, hogy a végén nem változott királyfivá.
Itt találkoztam először a Mikor a gazda volt a gazdaasszony című, házimunka-cserélős mesével, ami magyar területen is nagyon népszerű.

Hova tovább?
Svédországba!

2017. november 11., szombat

Sárkányok, trollok, hősies lányok (Népmesék nyomában a világ körül 63. - Dánia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Míg sokan Dániáról egyből az Andersen-mesékre asszociálnak, az a szomorú hírem van számukra, hogy az Andersen-mesék nem minősülnek népmesének. Max. népmesék műmesei feldolgozásainak, de leginkább műmesének. Van azonban más is, amiből lehet válogatni:


The Danish Fairy Book
Clara Stroebe, Frederick H. Martens
Frederick A. Stokes Company, 1922.

A kötet egy régi klasszikus; huszonkilenc, Dánia területén gyűjtött népmesét tartalmaz, angol fordításban. Minden meséhez tartozik egy rövid jegyzet, ami megjelöli a gyűjtés helyét, a szöveg eredeti forrását, a mesetípust, és kitér a mese néhány érdekesebb, ősibb elemére is. Természetesen még így sem tudományos kiadvány a könyv, de egy tündérmese-gyűjteményhez képest becsületes mennyiségű információt szolgáltat az olvasóknak.

Fénypontok

Messze a legjobb mese a kötetben a félrevezető A malac névre hallgatott, mely egy kivételesen jó kimenetelű Kékszakáll-sztorit rejtett. Itt a legkisebb leány nem csak képes életben maradni a gonosz rabló házában, de ráadásul először kimenti onnan a két nővérét, majd saját magát is.
Mesemondó körökben talán az egyik legismertebb dán történet a Sárkánykirály (avagy Lindworm) meséje, amelyben egy királynénak sárkány-gyermeke születik, akit csak egy bátor szolgálólány képes hosszas küzdelemmel rávenni arra, hogy levesse a sárkánybőrét. Ezt a történetet Danielle Bellone amerikai mesemondó csodálatos előadásában érdemes meghallgatni, egyébként. Külön szépsége a történetnek, hogy amikor a sárkánykirály rátalál tévedésből száműzött feleségére, ismét megkérdezi, vele szeretne-e lenni az őt befogadó királyfiak helyett (nem csak hazacipeli szó nélkül). Éljen a beleegyezés!
Szintén érdekes, kissé keserű volt a Királykisasszony a Szigeten meséje, melyben egy királylányt az apja egy szigeten rejt el egy angol királyfi elől, aki elfoglalja az országot. A lány szolgálói a szigeten halálra éheznek, ő pedig egereket nyúz meg, így él elég ideig ahhoz, hogy saját magát (!) kiszabadítsa a fogságból. Végül azért mégiscsak feleségül megy az angol herceghez.
Tipikusan dán-skandináv elemnek nevezte a könyv azt, hogy a gonoszok több mese végén is mérgükben "kavicsokká hullottak szét." Tetszett nekem a gonosz bűnhődésének ez az egyszerű ám látványos formája.

Kapcsolatok

Mivel európai tündérmesékről van szó, a könyvben sok olyan történetet találtam, amik már máshonnan is ismerősek voltak - ez azonban cseppet sem vont le az értékükből. Találkoztam például egyik kedvenc mesetípusommal, az óriást (jelen esetben trollokat) legyőző szolgálólány meséjével, akit itt Ederlandnak hívtak; szintén előkerült a sárkányölő hős meséje (A Jó Kard), amiben sárkány helyett trollt öltek, Rigócsőr király (Vöröskalapos Péter, akinek a királylány szülei sohasem bocsátottak meg, amiért megalázta a lányukat), a Széttáncolt cipellők (amelyben a hős visszatért az alvilágba, hogy legyőzze a lányt táncoltató trollt, és emberekké változtassa az ezüst-, arany-, és gyémánterdőket), és a Fehérlófia is - utóbbiban (Erős Jack) Kapanyányi Monyók helyett kivételesen egy borzasztóan erős öregasszony szerepelt. Nagyon szép verzió található a könyvben az Aranyhajú Kertészbojtárra (Aranyhajú Jack), akinek itt az arany haja egészen a sarkáig ér, és egy táltos paripa és egy oroszlán segítik az útján. A táltos végül királyfivá változik, aki lemond a királyságáról a hős javára, az oroszlán viszont oroszlán marad. Érdekes volt Trillevip, a dán Rumpelstiltskin meséje, aki, miután a lány kitalálta a nevét, még segített is neki, hogy boldoguljon.
Felbukkantak tipikusan európai mesék dán verziói is, mint például a Miért sós a tenger? a csodamalommal, és a Varázskalap, amelynek segítségével egy szegénylegény láthatta a láthatatlan trollokat (ez utóbbit ír meseként ismerem). A farkas meséje pedig a mi Kis Gömböcünkhöz volt nagyon hasonlatos.

Hova tovább?
Norvégiába!

2017. november 6., hétfő

Szent Márton, ludak, forralt bor

Ismét új műsorral bővült a reperotárom. Egy különleges felkérésnek köszönhetően már Márton-napi mesecsokrom is van!

A Vasi Skanzenben rendezett Szent Márton-napi Országos Nagyvásárra kaptam meghívást, hogy Szent Márton életéről, és a Márton-naphoz kapcsolódó egyéb szimbólumokról meséljek. Megfogta a fantáziámat a téma. Márton legendáját meséltem már, egy katolikus iskolában, de erre az alkalomra egy kicsit jobban belemélyedtem a történetbe (többek között elolvastam a Sulpicius Severus - féle életrajzot), és sok érdekes részletet felfedeztem benne. Mivel azonban még részletesen mesélve sem tette volna ki a legenda a rendelkezésre álló fél órát, összeválogattam egy csomó másik történetet is, hogy teljesen legyen a mesecsokor. Fesztiválos közönségeknél nagyon ritkán lehet előre megsaccolni, milyen lesz a közönség korosztálya, hangulata, vagy érdeklődése, így jó mesemondó módjára minden eshetőségre felkészültem. Került a csokorba libás, libapásztoros sztori bőséggel (meglepő, hogy milyen sok tündérmesében szerepelnek libák!), borral és újborral foglalkozó legendák, kicsiknek való éneklős-mondókázós láncmesék, felnőtteknek szóló hosszabb tündérmesék, és minden egyéb, amire hirtelen szükség lehetett. Bár tudtam, hogy a Márton-legenda mellé jó eséllyel még egyetlen sztori fog csak az előadásba férni, hagytam magamnak választékor ahhoz, hogy helyben döntsem el, melyik legyen az az egy.

A mesemondásra szabadtéren, a skanzen egyik házának kis belső udvarában került sor. Csodálatos őszi idő volt, hét ágra sütött a nap, majszoltak a ketrecekben a nyuszik, és ami még ennél is jobb volt, kaptam rendes hangosítást (az erős szél ellenére nem susogott a mikrofon, juhé!). A szervezők mindent megtettek, hogy a mesélés barátságos, kényelmes körülmények között történjen. Előre ki is dobolták a vásárban, hogy mesélés lesz, és ennek köszönhetően jó kis közönség gyűlt össze (a képen láthatónál még többen is). Bár voltak közöttük gyerekek, azért nagyrészt felnőttekből állt, aminek külön örültem, mert a Márton-legendának vannak részei, amiket elsősorban a felnőttek tudnak értékelni.

Maga a Márton-legenda remekül sikerült. A kettévágott köpenyes történetet nagyjából mindenki ismeri, de vannak körülötte olyan részletek, amiket már kevesebben (pl. hogy hol történt, mikor, és hogy Márton akkor még nem is volt keresztény). A kedvenc részem a sztoriban az, amikor Márton megtagadja a katonai szolgálatot, mire a császár gyávának nevezi. A legenda legtöbb verziója, amivel találkoztam, azt állítja, erre Márton fegyver nélkül vonult másnap ütközetbe, hogy bebizonyítsa, hogy nem gyáva. Ebből viszont a legtöbb ember egyszerűen azt szűri le, hogy Mártonunknak az egója nem bírta, hogy gyávának titulálták; amikor elmondtam a közönségnek, milyen büntetés járt a római hadseregben a gyávaságért, többeknek leesett az álla. A kontextus fontos dolog. A történet végére odabiggyesztettem még a ludak közé bújós epizódot is, ami az előzőekhez képest mókásabb jelenet, és vidám hangulatban zárta a szent történetét. A maradék tíz percben, a felnőtt közönséget és a forralt boros vásári hangulatot látva, elmeséltem egy legendamesét arról, hogyan találta fel az Ördög az alkoholt (és itatta le sorban a szenteket). A mese remekül működött, a közönség jókat derült. Volt, aki az előadás után azt mondta, szívesen halgatott volna még több mesét is.

Az egész Márton-napi vásár napsütéses, vidám élmény volt. Most, hogy összeraktam hozzá a programot, remélem, lesz alkalmam máshová is elvinni majd.

2017. november 4., szombat

Varázslók földjén (Népmesék nyomában a világ körül 62. - Izland)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Megérkeztünk Európába! Az elkövetkező majd' egy évben ezen a kontinensen fogunk kalandozni.


Hildur, Queen of the Elves
And other Icelandic Legends
J. M. Bedell
Interlink Books, 2007.

A könyvben ötvenegy izlandi történet található; többségük legenda vagy hiedelemmonda olyan lényekről és jelenségekről, amelyek gyakran előfordulnak az izlandi folklórban. Ezek szerint is vannak csoportosítva: Külön-külön fejezet szól tündérekről, tollokról, kísértetekről, vízi lényekről, varázslókról, és mágikus rejtett kincsekről. A történeteket izlandi nyelvből fordították, majd a szerző újramesélte őket; a szövegük nagyon olvasmányos, de nem vesztek el a helynevek és egyéb fontos részletek sem az érthetőség kedvéért. A könyvhöz hosszas bevezető tartozik Terry Gunnell tollából, aki az izlandi mesemondás kontextusáról ír, a mögötte rejlő kultúráról, a hiedelmekről, és a mesék szerepéről. Rámutat például, hogy Izland már a középkorban is kulturálisan heterogén ország volt, és ezért a mesék is mutatnak skandináv, kelta, és egyéb elemeket egyaránt. A könyv végén források is találhatók, és minden mesénél megjelölték, honnan származik az eredeti izlandi szöveg.

Fénypontok

Bjarnarey, a Westman-szigetek egyike
Azt kell mondjam, hogy az izlandi hagyomány varázslókról szóló legendákban verhetetlen. Rengeteg történet szól varázslóiskolákról (Saemundur a Fekete Iskolában), és varázserővel bíró papokról vagy egyéb tudós emberekről. Magasan a kedvencem a Westman-szigeti varázslók története volt. Ők tizennyolcan menekültek el egy pestisjárvány elől, és egy évvel később egyiküket visszaküldték a szárazföldre, hogy megnézze, él-e még valaki. A fiatal varázsló egyetlen túlélőt talált, egy fiatal lányt, akibe bele is szeretett, és nem ment vissza a társaihoz. A többi varázsló erre kísérteteket küldött az elpusztítására... akikkel a lány bánt el, hogy megmentse a szerelmét.
A mágikus tudás általában varázskönyvekből származott, amiker különböző módokon lehetett megszerezni; Loftur a Varázsló például sorra megidézte Izland korai püspökeinek kísérteteit, hogy adják át neki a könyveket. Eiríkur ezzel szemben próbára tette a saját tanítványait: Aki hajlandó lett volna megölni egy öregasszonyt a titkos tudásért, azt elkergette magától. Hálfdán az unokaöccsét, Björnt a Hegedűst tette próbára mindenféle életre keltett hullákkal és szörnyű démoni látomásokkal - Björn azonban jó humorral, szívbaj nélkül viselte az eseményeket, és kiérdemelte a nagybátyja tiszteletét. Néhány varázslat egészen hátborzongatóra sikerült; a legfélelmetesebb Thorgeir Bikája volt, amit néhány unatkozó varázsló egy borjúbőrből rakott össze, és keltett életre kilenc lélek (közöttük egy emberi) segítségével. Az alakváltó, sebezhetetlen lény a környék rémévé vált, és végül saját varázsló-gazdáját is megölte.
Szintén hátborzongató történet volt az Elfek Tornya, melyben két testvér közül a fiatalabb és álmodozóbb az elfekhez járt misére, és be is avatták volna az elf-papságba, ha erősebb, gyakorlatiasabb bátja közbe nem lép. Az elfek erre a betolakodót megölték, a fiatal pap pedig messzire menekült egykori barátaitól... de az elfek megjósolták, hogy ha az ő dombjukkal szemben álla celebrál valaha misét, meg fog halni. A jóslat természetesen beteljesedett: egy vihar kivágta a templom kapuját, kitárult a tündérdomb is, és a két pap pont egymás szemébe nézett, miközben az áldást mondták.
Kép az ABC blogról, amit minden
érdeklődőnek nagyon ajánlok
Tündérek álltak bosszút azon a férfin is, aki velük élt egy télen át, és teherbe ejtett egy tündérlányt, de a gyermeket nem fogadta el. A férfit bálnává változtatták (Vörösfej nevezetűvé), aki aztán évekig tartotta rettegésben a tengereket, míg egy öreg pap-varázsló be nem csalta egy folyóba, ahol meghalt. Ez egyébként Izland egyik legjobban ismert legendája, sokat lehet olvasni róla.
Nagyon szép a címadó történet, Hildurról, a tündérkirálynőről, akit az anyósa száműz a tündérek közül, és szolgálólányként kell élnie. Évente csak egyszer, karácsonykor látogathat haza, és az átok csak akkor törik meg, ha valaki titokban követni tudja őt. Néhányan ezt a mesét a Széttáncolt Papucsok egy variánsaként tartják számon.
Voltak nagyon jó sztorik a troll-legendák között is. Szólt például történet arról, hogy a papok nem áldották meg az egész partvidéket; néhány sziklát mindig megáldatlanul hagytak, mert a trolloknak is élnie kellett valahol.

Kapcsolatok

Tündérházak. Kép innen
Főleg a tündéres történetek között elég sok hasonlóság volt felismerhető az ír-kelta mesékkel. Felbukkant például az íreknél közkedvelt Tündérbába, akivel már Amerikában is találkoztunk (és biztos vagyok benne, hogy az íreknél is fogunk), egy Selkie-történet (Inkább a fókabőr, mint a gyermek), és egy klasszikus váltottgyermek-legenda is (Tizennyolc elf apja).
Végtelenül bájos volt Búkolla, a Tehén meséje, a Mágikus Menekülés egy izlandi verziója, ahol lány helyett egy pásztorfiú a kedvenc tehenét mentette meg egy gonosz trolltól, és dobált mindenfélét a háta mögé, hogy egérutat nyerjenek. Több más helyről is ismerős volt Az álom és a kincs meséje, melyben egy utazó követte az útitársából alvás közben kiszálló lelket, és megfigyelte, miről álmodott.

Hova tovább?
Dániába!

2017. november 2., csütörtök

A halál és a mesemondó

Halottak Napja alkalmából egy olyan mesét szerettem volna megosztani veletek, amellyel nemrég találkoztam a "Népmesék nyomában a világ körül" kihívás során. Két okból fogott meg nagyon: Egyrészt, mert egy nagyon ismert mesetípusnak (ATU 332) váratlan fordulattal végződő változata... másrészt pedig, mert valahol a mesemondásról szól. Íme.

A Halál és a Mesemondó
Népmese a Dominikai Köztársaságból

Élt egyszer egy szegény ember, aki folyton-folyvást arról álmodozott, hogy egyszer meggazdagodik. Csodás történeteket talált ki arról, mennyivel szebb lesz majd az élete, mi mindent kipróbál, meglát, megvásárol majd, amikor végre a nyakába szakad a szerencse. Addig-addig ábrándozott, míg egy nap szokatlan látogatója érkezett: Megjelent előtte La Muerte, maga a Halál, egy magas, szikár, feketébe öltözött nő alakjában.

- Védelmembe veszlek, ha úgy kívánod - mondta La Muerte - Orvost csinálok belőled. Hatalmat kapsz, hogy bárkit meggyógyíts, akire én nem tartok számot. Ha egy beteg ágyához hívnak, és én az ágy lábánál állok, akkor csak rá kell tenned a kezed a szenvedőre, és azonnal meggyógyul. De ha az ágy fejénél állok, akkor nincs kegyelem! Az a lélek az enyém.
Megkötötték az egyezséget. A szegény ember azonnal a nagyvárosba költözött, és doktorként kezdett praktizálni. Hamar szét is szaladt a híre az egész városban, hogy van egy orvos, aki kézrátétellel gyógyítja a betegeket. Persze a Halált, aki az ágy lábánál állt, soha nem látta senki az orvoson kívül. A szegény ember hamarosan meggazdagodott.
Fülébe jutott egy nap a királynak, hogy milyen csodálatos doktor lakik a városában. A király egyetlen lánya éppen súlyos betegen feküdt, ezért az uralkodó azon nyomban a csodadoktorért küldetett.
- A lányom súlyos beteg, már alig pislákol benne az élet - mondta a király az orvosnak - Ha meggyógyítod, gazdagon megjutalmazlak, és feleségül veheted. De ha meghal a lányom, vigyázz, mert te is utána halsz!
A doktor beleegyezett a dologba; biztos volt benne, hogy most is olyan könnyű dolga lesz, mint a többi beteggel volt. Ám amikor belépett a királylány szobájába, elszörnyedve látta, hogy La Muerte az ágy fejénél áll. Végem van!, sápadt el a csodadoktor, Ha a királylány meghal, engem kivégeznek!
Gyors ötlettől vezérelve megfogta a királylány ágyát, és megfordította - így most már a lábánál állt a Halál. A doktor gyorsan a királylányra tette a kezét, és a lány azonnal kipirult, és felült, mintha soha beteg sem lett volna. La Muerte dühösen kiviharzott a palotából.
A király ünnepélyesen bejelentette, hogy a lánya feleségül megy a doktorhoz. Meg is hirdették másnapra az esküvőt. Ám amikor a doktor kilépett a palotából, karon ragadta őt La Muerte, aki ott várakozott rá:
- Most pedig velem jössz!
La Muerte felvitte a doktort az Égbe, ahol az emberéletek olajmécsesei égnek. Volt, amelyik tele volt még olajjal, és nagy lánggal égett; mások már alig-alig pislákoltak. Minden mécseshez egy-egy emberi élet tartozott.
- Ez a te lángod - mutatott La Muerte egy aprócska mécsesre, amelyben már alig volt olaj - Becsaptál engem, ezért hamarosan véget ér a földi életed. Öt perced van hátra!
A doktor rémülten nézett a Halálra.
- Ó, jaj! Csak öt?... Hát jó, ha öt percem maradt, életemben utoljára szeretnék még mesélni egyet. Elmondhatok neked egy történetet?
La Muerte beleegyezett a dologba - a doktor pedig mesélni kezdett. A mese, amit mondott, olyan csodálatos, olyan varázslatos, olyan különleges volt, hogy teljesen elbűvölte a Halált. Mesélés közben pedig a doktor észrevétlenül a mécses elé állt, a háta mögött megbillentette az olajos kannát, ami a mécsesek töltögetésére szolgált... és annyi olajat töltött a saját mécsesébe, hogy a lángja azóta sem aludt ki.
Attól a naptól fogva máig szájról szájra jár a történet arról, hogyan győzte le a Halált a mesemondás.

A mese ebből a kötetből származik. 
Eredeti mesemondó: Feyito Molina, Monte Cristi
Spanyolról fordította és újramesélte: Zalka Csenge Virág

(A kép a mexikói Halottak Napján viseletes arcfestést ábrázolja)

2017. október 28., szombat

Arany főnix, arany lovag (Népmesék nyomában a világ körül 61. - Kanada)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Megint megjegyzem, hogy kanadai indián történetekkel is egy külön kihívásban foglalkozom majd.


The Golden Phoenix
And other French-Canadian fairy tales
Marius Barbeau, Michael Hornyansky
Scholastic Book Services, 1968.

A könyv összesen nyolc tündérmesét tartalmaz Marius Barbeau kanadai néprajzkutató gyűjtéséből. A történeteket a Szent Lőrinc-folyó mentén gyűjtötték élőszóban, és mindegyikük európai eredetet mutat (annak ellenére, hogy Tomboso Hercegnőjét például az ojibwe indiánok között gyűjtötték fel először, akik a telepesektől tanulhatták el). Volt közöttük, ami nagyon hasonlított a 18. századi francia irodalmi tündérmesékre.

Fénypontok

Ezt a könyvet annak idején azért szereztem be, mert ebben szerepel az egyik kedvenc tündérmesém, Tomboso Hercegnője. Ez tulajdonképpen egyike a számtalan változatnak a Fortunatus mesetípusra, de valamiért az eddig olvasottak közül egyértelműen ez a kedvencem (többek között azért is, mert a végén a királykisasszony nem megy feleségül a hőshöz).
Az Arany Főnix meséje egy szép, összetett történet volt, amelynek sok eleme magyar olvasók számára is ismerős lehet. Aranyalma-lopással kezdődött (pedig a legkisebb királyfi zseniális megoldással már a madár érkezése előtt leszedte az almát, hogy ne lehessen ellopni), majd kosárban föld alá szállással folytatódott, majd mindentlátó-királylányosan egy alakváltó szultánt kellett háromszor megtalálnia a hősnek, majd mágikus menekülés lett a dolog vége szultánlánnyal, arany kalitkával. A föld alá szállásnál a hős megküzdött egy unikornissal, egy oroszlánnal, és egy kígyóval is. Ezeknek a mesei elemeknek ilyen kombinációjával még nem találkotam, de nagyon szép, szórakoztató történet kerekedett ki belőlük.
Szintén szép, kerek sztori volt a Valenciennes-i Mestertolvaj története, akit hiába próbált megfogni a király, mindig kicsúszott a kezei közül - amíg a királykisasszony rabul nem ejtette.

Kapcsolatok

Érdekes volt megfigyelni, hogy az Aranyhajú Kertészbojtár története két mesére volt bontva a könyvben: Scurvyhead a fiú menekülését mesélte el a boszorkány házából (és szinte teljesen megegyezett az általam ismert magyar verzióval), Aranyhaj Lovag pedig a királylány elnyerését (melyben nagyon bájos volt a kertészfiú és a királylány szerelmes kettőse, és a fiú és a táltos paripa barátsága is). Sok magyar meséből volt ismerős a Fiatalság Forrása is, ami mind a királylány, mint a két gonosz testvér részéről sokkal szerencsásebben végződött, mint ez a mesetípus általában szokott... (alvó királylány megerőszakolása nélkül).

Hova tovább?
Izlandnál megérkezünk Európába!

2017. október 21., szombat

Vannak-e az amcsiknak népmeséi? (Népmesék nyomában a világ körül 60. - USA)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Ezt a kérdést elég gyakran felteszik nekem - vagy egyszerűen feltételezik, hogy nemleges a válasz. Mostantól egyszerűen csak ezt a könyvet fogom ajánlani minden kételkedőnek; ennek megfelelően, hogy illusztráljam is a dolgot, ez a bejegyzés kicsit hosszabbra sikerült a szokásosnál.
(Indián meséket majd egy külön kihívásban tervezek részletesen olvasni)


Cinderella in America
A book of folk and fairy tales
William Bernard McCarthy
University Press of Mississippi, 2007.

A kötet célja kristálytiszta: Összeválogatni rengeteg (pontosan 122) olyan népmesét, melyeknek európai gyökerei vannak ugyan, de az évszázadok és generációk során teljes mértékben amerikai mesékké váltak. Ízükben, szimbolikájukban, helyszíneikben, szereplőikben. A kitűzött célt a szerző nagy sikerrel, tudományos alapossággal, és rengeteg láb- és végjegyzettel viszi véghez, amitől a kötet tartalmas, mégis olvasmányos élményt kínál. A fejezetek kulturális hagyomány szerint oszlanak meg: A legkorábbi feljegyzett történeteket sűrítő kezdés után sorra jönnek az ibériai eredetű, francia, brit, német, skandináv, és egyéb európai származású mesék (közöttük cigány, örmény, és néhány egyéb ritka példa), sőt, olyan nyalánkságok is, mint az afrikai-amerikai vagy indián hagyományokba beszivárgott európai mesemotívumok. Nagy élvezettel olvastam a kötetet már csak azért is, mert rávilágított az Egyesült Államok lenyűgöző kulturális sokféleségére. Az egyes fejezeteken belül alfejezetek is voltak: az ibériai hagyományok címkéje alatt pl. olvashat az ember Puerto Rico-i, délnyugati, Louisianába vándorolt kanári-szigeteki, és New Englandbe vándorolt zöldfoki meséket is. Nagyon nagy élmény volt a különböző hagyományokat képviselő, gondos kézzel válogatott, színes történetek közül csemegézni.
Az USA folklórtérképe
A szerző persze nem titkolja, hogy a könyv csupán az európai hagyományokra fókuszál: Ha belefoglalta volna a többi amerikai mesehagyományt is (afrikai, bennszülött, ázsiai eredetű, stb.), több kötetre rúgna a projekt. Szerény véleményem azonban az, hogy így is elérte célját. Nagyon sok fehér amerikai mesemondótól hallottam már azt az állítást, hogy nekik nincs hagyományuk ("kultúrájuk"), mert az amerikai népmesék mind indiánok, vagy afrikaiak, vagy mexikóiak, stb. Ez a kötet szépen rámutat arra, milyen korán átvándoroltak és gyökeret vertek a legnépszerűbb európai mesetípusok az Újvilágban, és milyen gyorsan idomultak az új tájhoz és a keveredő kultúrákhoz.
Amerikai népmesék igenis vannak, és aki szeretné megismerni őket, annak melegen ajánlom ezt a gyűjteményt.

Fénypontok

Az egyik legszebb mese a kötetben a Mágikus Menekülés (Rózsa és Ibolya) Massachusetts-i, 19. században gyűjtött változata volt, Lady Featherflight (Pihekönnyű Kisasszony) címmel. Külön érdekes (és Salemhez ilyen közel nagyon amerikai) volt benne, hogy a fán üldögélő tündérlányt a helyi asszonyok boszorkánynak kiáltották ki, és megindult az egész falu, hogy máglyára vessék... a pap azonban még idejében megállította őket, meghallgatta a lány történetét, és valahonnan előkerítette a férjet (Jack barátunkat) is, mielőtt a mese tragédiába fulladt volna. Egy másik Mágikus Menekülés, az afrikai-amerikai hagyományból származó Az Ördög Lánya, abban volt érdekes, hogy Fehérlófia módjára a hős a saját húsával etette az óriási sast, ami elvitte az Ördög házába munkát keresni...
Régi nagy kedvencem a Bazsalikom-lány mesetípusa, ami itt a Puerto Rico-i mesék között szerepelt. Egy éles eszű lány és egy fiatal király egymásra licitálnak, melyikük tudja jobban leégetni a másikat; természetesen a lány győz, és temészetesen a végén össze is házasodnak.
Továbbra is nagyon szeretem a cajun meséket. Volt a kötetben egy szép változat az Aranyhajú Kertészbojtárra (Aranyhaj), és egy csodás változat a Hófehérkére is (Snow Bella), amelyben a lány a törpék öccséhez ment feleségül, aki végig jelen volt a mostoha által elkövetett gyilkossági kísérleteknél (és nem csak a legvégén lovagolt be a mesébe).
Az afrikai hagyományból származott Peazy és Beanzy meséje, a Holle Anyó (Szorgos és lusta lány) egy változata, ami abban volt különösen érdekes, hogy a lusta lány ment először, és az anya mindkét lányát szerette ahelyett, hogy a szorgosat sanyargatta volna. Szintén a fekete hagyományból származott a Csipkerózsika egy rövid, mondóka-szerű verziója, amelyben az alvó lányt (La Dora nevűt) egy királykisasszony mentette meg és ébresztette fel. A szerző ezt félrehallással magyarázta, de úgy tűnik, az eredeti mesélő nem csinált belőle problémát.
Lengyel eredetű volt a Fekete cica meséje, amelyben a hősnek az volt a dolga, hogy egy fekete cicává változtatott királykisasszonyt simogasson, akármilyen szörnyűségek próbáltak is rátörni az éjszaka folyamán. Skandináv eredetű volt a Porkígyó legendája, melyben egy szegény fiú kaszabolt le egy mérges port köpő, óriási sárkánykígyót. Örmény családdal került az Újvilágba a Két álom meséje, melyben egy férfi egy álom alapján kereste igaz szerelmét, aki a főnöke felesége volt... és végül mindenféle furfanggal sikerült megmenekítenie a nőt zsarnoki férjétől.
Az Appalache-i mesehagyományból is bőven akadtak remek mesék a kötetben. Ott volt például Rawhead and Bloodybones, szintén egy szorgos és egy lusta lány meséje, amelyben hátborzongató, foszló koponyákat kellett felhúzni egy kútból, megtisztítani, és kitenni napozni. Itt bukkant fel az a mese is, amit szívesen megszavaznék az amerikai tündérmese-hagyomány legszebb darabjának: Whitebear Whittington, vagyis a Szépség és a Szörnyeteg fehér medvés, medve-férjes, csodaszép változata.

Kapcsolatok

Azt mondani sem kell, hogy a gyűjtemény céljának megfelelően minden benne foglalt mesének bőséggel vannak európai párhuzamai - nem fogom egyenként felsorolni őket, csak kiemelek néhány érdekesebbet: Voltak változatok a skót óriásölő lányra (Polly, Nancy, és Muncimeg), a Grimm-féle Kristálygolyóra (Az elvarázsolt nővérek), az írek által igen kedvelt Tündérbábára (A tündér születése), és a vámpírhercegnőre (Az elátkozott királylány) is.
A Puerto Rico-i mesék között bukkant fel megint Csótány Kisasszony, aki Egérkéhez megy feleségül (és perzsa, arab, és spanyol mesékből ismerem). Ez a mesetípus egyébként több változatban is szerepel a könyvben; ibériai hagyományokban a szerző szerint nagyon népszerű. Szintén a mediterrán vidékről származott a Fehérlófia több változata, melyeket spanyol nyelvterületen Juan del Oso (Medve Juan), franciául pedig Jean L'Ours (Medve Jean) néven ismernek. Az utóbbi váratlanul felbukkant egy "kovács és az ördög" mesében is, melynek során úgy trükközte be magát a Mennyországba, hogy behajította az ajtón a mindent elnyelő zsákot, majd belekívánta magát. Szintén szerepel a kötetben az Appalache-i Fehérlófia, Old Fire Dragon néven. Nem ez volt azonban az egyetlen "magyaros" mesetípus: Felbukkant többek között az ír-amerikai hagyományból a rátóti csikótojás is...
Természetesen a változatos hagyományoknak köszönhetően a kötet lapjain szinte tobzódtak a tricksterek. Róka asszony átverte Prérifarkast a kátránybábuval; Quevedo (spanyol íróból lett bajkeverő) helyet cserélt a rabságban egy ártatlan pásztorral; Lapin megitta Bouqui elől a bort, és azt hazudta, hogy keresztelőre ment; Nyúl koma ugyanezt játszotta el Róka komával, Farkas komával, és Medve komával, majd maga is bedőlt a kátránybábunak; Naszreddin Hodzsa mindenkiből gúnyt űzött; Coyote kikapott a Kismalactól, és alulmaradt egy emberevő csecsemővel szemben; Tyl Eileschpijjel pedig megosztozott az ördöggel a veteményein, mindig az utóbbi kárára.

Hova tovább?
Kanadába!


2017. október 14., szombat

Istenek és mesemondók (Népmesék nyomában a világ körül 59. - Mexikó)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Ez a könyv már nagyon régóta csücsül a polcomon; egy amerikai régiségboltban találtam egy halom porcelán között. Nem a legautentikusabb forrás (értsd: nem néprajzi gyűjtés), de szerettem volna elolvasni.


Star Mountain
and other legends of Mexico
Camilla Campbell
Whittlesey House, 1946.

A kötet elég régi kiadás, és látszik is rajta: A mesék, legendák nagyon szórakoztatóak, de egyértelműen újramesélések. Akad bennük pár látványosan elavult szó (pl. amikor az aztékokat "rézbőrűnek" hívja, vagy a kínai lányt "orientálisnak"), de alapvetően a szerző igazságosan nyúl a történetekhez, nem billenti el őket egyik vagy másik fél (értsd: spanyol vagy bennszülött) javára, és megmarad a népmesékre, mondákra jellemző strultúrájuk is. A kötethez kiejtési útmutató tartozik, de különösebb megjegyzést, forrásokat nem fűz az egyes szövegekhez. A fekete-fehér-kék illusztrációk szépségesek, és a meséket is érdemes volt elolvasni.

Fénypontok

Szívem csücske volt a gyűjteményből a Kisjézus és a Barnacukor (El Niño de la Panelita), amelyben egy szerzetes ételélt járt a városba, de a többiek ezt hitték, a cukorsüvegeket mindig megtartotta magának. Egyszer aztán rajtakapták, hogy a kápolnában a Kisjézusnak adja a barnacukrot, aki boldogan kacarászik... azóta is cukorsüveg van a szobrocska kezében. Történelmi alapok nélküli, de szintén bájos a China Poblana viselet eredettörténete, amely egy kínai lányról szól, aki Mexikóba vetődött, és annyit mesélt a gyerekeknek, hogy ajándékba virágokat hoztak neki a ruhájára (ez persze mesemondóként engem megvett kilóra).
Nagyon tetszett a Hold Istenéről szóló maja indián történet, melyben a Hold éjjel az égen járt (mindig teliholdként), nappal pedig egy csiga alakú korall-barlangban aludt... amíg egy nap hazaérve egy teknőst nem talált az ágyában. Hiába dobta ki, a teknős mindig újra megjelent, és egyre nagyobb lett; végül a Hold úgy döntött, egy-egy darabját otthon hagyja, hogy a teknős ne tudjon az ágyába beszemtelenkedni. Azóta vannak holdfázisok.
Szintén klassz volt a bátor mixtec harcosról szóló történet, aki magával a nappal vívott íjász-párbajt, hogy uralhassa a földet (legalábbis a legenda szerint, amit a mixtecek meséltek az aztékoknak, hogy békén hagyják őket...). Szép volt a Szarvas Útjáról szóló legenda, amelyben egy fiatal lányt megpróbáltak elrabolni, de a szelíd szarvasa megmentette őt a támadóktól.

China poblana szökőkút, Puebla

Kapcsolatok

Természetesen itt sem maradhatott el La Llorona legendája - mégiscsak a mexikói verziót ismerik a legtöbben. Itt Malinchének, Cortez szeretőjének történetével szőtték össze, bár azt is megjegyezték, nem mindenki ért egyet abban, hogy ő lenne a Síró Asszony.
Szó szerint mások tollaival ékeskedett a Cú madár, aztán nagy kevélyen el is repült velük - azóta is keresik őt a galambok, a baglyok, és a gyalogkakukkok, mind a nevét kiabálva.
Az ügyeletes trickster Hermano Coyote volt, vagyis Prérifarkas koma - bár azért Mosómedve komának sikerült átejtenie egyszer.

Hova tovább?
Érkezés az Egyesült Államokba!

2017. október 7., szombat

A Természet Őrzői (Népmesék nyomában a világ körül 58. - Belize)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


If Di Pin Neva Ben
Folktales and legends of Belize
Timothy Hagerty & Mary Gomez Parham
Cubola Productions, 2000.

A kötet történeteit a hetvenes években gyűjtötte a két szerző, eredetileg spanyol és kreol nyelven. A könyv két részre oszlik, legendákra és népmesékre; ezeken belül pedig téma szerint csoportosulnak a történetek. A bevezetőben megemlítik, hogy eredetileg etnikumok szerint szerették volna rendszerezni őket, de nagyon sok legenda és mese átível a kulturális különbségeken, így végül meggondolták magukat. A tíz népmesét tartalmazó második részben a párbeszédeket meghagyták kreol nyelven, amitől elég nehéz volt olvasni őket, de legalább visszaadtak valamennyit az eredeti nyelv ízéből. Minden mesénél megjelölik a gyűjtés helyét és idejét, valamint a mesemondó nevét és életkorát is.

Fénypontok

Nagyon sok történet szólt a könyvben a természet őrzőiről, akik azért felelnek, hogy az emberek ne kínozzanak állatokat, vagy öljenek meg többet, mint amennyi a túléléshez szükséges. Ilyen volt például Tata Balam, a természet "gazdája", és Burucat, a segítője, aki kimondottan az állatokért felelt (egy emberarcú csacsi, egyébként). Warri Massa a vaddisznókra vigyázott (és ostorral verte meg a vadászt, aki összevissza lövöldözött). Nohochtat, az Erdő Ura, leszidott egy ügyetlen vadászt, hogy megsebesíti és hagyja szevedni az állatokat, de gumifa-ültetvényt is mutatott a szegény erdei vándornak. A kókuszültetvényekre is külön ügyelt valaki, de a legfontosabb az összes figura körül a Duende (Tata Duende) volt, az erdők őrzője, aki hol segített az embereken, hol meg gyerekeket rabolt el.
Hátborzongatóan szép bolt a belize-i Halottak Napjáról (Los Finados) szóló történet. Az ünnepen az emberek asztalt terítenek a halottak lelkeinek, akik ilyenkor járnak vissza a rokonaikhoz, és az étel illatával táplákoznak (és jut külön teríték az elfelejtett lelkeknek is, akikért nem imádkozik senki). A legendában egy kislány látta a megérkező lelkeket az asztal körül; az egész történet nagyon szépen, érzékletesen volt leírva.
A népmesék közül az egyik legjobb a Hétszínű madár volt, ami a férfi Hamupipőke (nálunk pl. "Szegény ember szőlője") mesetípus helyi variánsa. Egy gazda földimogyoró-ültetvényét éjjelente dézsmálta egy hétszínű madár - de amikor a legkisebb fiú megfogta, alkut kötött vele, hogy a segítségére lesz. Ezek után megtömtek egy papagájt földimogyoróval, és a fiú beadta az apjának, hogy az volt a tettes... Az is klassz volt a mesében, hogy a királykisasszony, akinek az ujjára vágtató lóról kelett gyűrűt húzni, mindig ide-oda görbítette az ujját, hogy csak annak sikerüljön, akit ő maga kiválasztott.
Mókás volt a Belize-i változat a "Miért zümmögnek a szúnyogok az emberek fülébe?" eredetmagyarázó mesére - itt ugyanis Szúnyog pénzt adott kölcsön a barátjának, Fülzsírnak, aki az emberek fülébe bújt előle, hogy ne kelljen visszafizetnie... a szúnyogok pedig azóta is hangosan követelik a jussukat.

Kapcsolatok

Belize-ben is él a hiedelem a folyók mentén vagy erdőkben ólálkodó női démonokról. Itt Xtabay néven ismerik őket, és amellett, hogy férfiakat leckéztetnek meg, védő szerepük is van: Az egyik történetben például egy kisfiút rettentettek el attól, hogy madarakra lövöldözzön. A Sisimite nevű szőrös szörny, ami embereket rabolt el, Costa Rica Sisimiquí-meséjére emlékeztetett; a bőrükből kibújó alakváltó boszorkányokkal (Heg) pedig találkoztam már a Karib-tengeren is.
Esélyes, hogy utunk során egy időre utoljára találkoztam itt Ananszi-mesékkel (Afrikába átérve majd megint lesz hozzájuk szerencsénk). A népmesék nagy részében ő volt az ügyeletes trickster, de akadt azért Nyúl-mese is - például a Costa Ricából ismert "nyuszi a tatu hátán" történet egy helyi, némileg véresebb verziója.
Sok történet szólt föld alá temetett kincsekről, amiknek láng mutatta a helyét, és csak bizonyos feltételek mellett lehetett kiásni őket. A magyar hiedelemvilágban is sok ilyen monda van - bár nekem úgy tűnt, hogy Belize-ben jóval gyakrabban járnak sikerrel a kincskeresők, mint a tanulságos magyar mesékben...

Bónusz: Ha többet szeretnétek olvasni a Belize-i szájhagyomány mai helyzetéről, és felhasználásáról az oktatásban, ajánlom Kristin Pedemonti könyvét a témában!

Hova tovább?
Mexikóval hivatalosan elérkezünk Észak-Amerikába!

2017. október 3., kedd

Szerelem és szívfájdalom - Spanyol mesemondó Budapesten

Ezen a héten abban a szerencsében is részem volt, hogy vendégül láthattam egy régi barátomat, Nelson Calderón kolumbiai mesemondót, akit még az első, Lausanne-i FEST konferenciáról ismerek. Nelson Bécsben járt fellépni, és átjött Budapestre is, két est erejéig - az egyiken tolmácsolással mesélt, a másikon pedig csak spanyolul. Mindkét előadás emlékezetes élmény volt!

Vasárnap este az RS9 színházban került sor a tolmácsolásos mesélésre, Szerelem és Szívfájdalom címmel. Nelson elsősorban saját maga által kitalált, megírt történeteket szokott mesélni, és az előadásában költészet keveredik humorral. Pergő nyelvű, izgága mesemondó, aki úgy is le tudta kötni a közönséget, hogy esetenkét várniuk kellett a tolmácsolásra; sokan már az előtt nevettek, hogy a magyar verziót meghallották volna. A történetek között volt meglepő (melyben Cupidó bűnronda csecsemőként született újjá a halandók között), szépséges (melyben a Halál szerelmes lett, és elfelejtett ölni), és kacagtató is (utóbbi egy kitalált személyes sztori volt, melyben egy lány tévedésből a mesemondóval ment el randizni egy chates ismerős helyett). Mindhárom történeten sóhajtottunk, nevettük, és gondolkodtunk is. Amerikában ritkán hallottam mesemondókat teljesen saját történeteket előadni - de Nelson nagy mestere a műfajnak.

Hétfő este a Noches de Cuentos keretei között a HellóAnyuban került sor a spanyol nyelvű mesélésre. Kellemes, nagyjából harminc fős közönség gyűlt össze, legtöbbjük dél-amerikai országokból. Itt "Egy utazó történetei" címmel változatosabb műfajú sztorikra került sor: Volt közöttük természetesen megint saját novella, de kolumbiai népmese és személyes sztori is. A közönség barátságos és lelkes volt; Magyarországon élő dél-amerikaiaknak jutalomjáték, hogy Nelson mesélt nekik, és ezt hangosan értékelték is. Ittuk a forró csokit meg a bort (ki mit), nevettünk, ámultunk, beszélgettünk. Utána még elvittük a mesemondót egy magyar étterembe is, ahol rajongását fejezte ki a gulyásleves iránt (és a Túró Rudi is ízlett neki!).

A látogatás egyetlen szépséghibája az volt, hogy a BKV az első villamoson azonnal megvágta a mesemondót 8000 Ft-ra, mert rendes jegy helyett átszállójegyet vett szegény. A jó hír az, hogy a lelkes közönségeknek köszönhetően sikerült visszaszereznie a tanulópénzt. Tervezzük, hogy meghívjuk majd megint, és hogy legközelebb mesemondó workshopokat is fog majd tartani. A hírekért kövessétek a Noches fe Cuentos vagy a Holnemvolt Fesztivál Facebook oldalát!

Mesemondó Erdélyben kószál

Amikor kilenc éves voltam, a szüleimmel részt vettünk egy erdélyi körúton. Sok híres helyet bejártunk, megmásztuk a Hargitát, elmentünk a Békás-szorosba, pancsoltam a Szent Anna-tóban... pont a tökéletes életkorban voltam ahhoz, hogy mindenre emlékezzek, de valahogy megmaradjon a varázslat is, amit gyerekszemmel ilyen tájakban lát az ember. Azóta készültem rá, hogy visszamegyek majd felnőttként is (vagyis inkább mesemondóként, maradjunk ennyiben), és a korábbi bejegyzésben említett Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál megadta erre az alkalmat. A fellépések és mesélések között arra is akadt némi idő, hogy ellátogassak szép, érdekes, és legendás helyekre, mint például:

Kisbacon, Benedek Elek emlékháza: Néprajz vagy irodalom (az emberek szeretnek ezen veszekedni), nem lennék ma mesemondó Elek apó könyvei nélkül - és azt is szentül hiszem, hogy ha ma élne, ő is storytellernek vallaná magát. Kisbaconba érkezve átmásztunk egy csatornázási területen, és jobbra mentünk, amikor balra kellett volna, de végül elértük az emlékházat, amit egy hölgy készségesen ki is nyitott nekünk.
Maga a ház nem nagy, mindössze két szoba, de tele van csodákkal, és persze könyvekkel. A legérdekesebb élmény az volt, hogy ott sorakoztak egy polcon Benedek Elek forrásai - közöttük egy egész sor eredeti kiadás Andrew Lang mesegyűjteményeiből. Valahogy hirtelen sokkal közelebb került hozzám. Plusz tele volt a kertje szarkákkal.

Szent Anna-tó: Ugyanolyan szép, mint ahogyan emlékeztem rá, és hétköznap kora délután meglehetősen csendes is volt. Szeretem a tó legendáit - főleg azt, amelyben a tündérek ellopják a kápolna harangját (pontosabban megfizetnek egy pásztorfiút, hogy lopja el, de aztán bűntudata lesz, túszul ejti a tündérkirálynőt, és visszaszerzi a harangot). A kápolnához fel is sétáltunk, és ettünk kürtős kalácsot közben, remélve, hogy a medvéknek nem szottyan kedve rá. Utána elindultunk megkeresni a Büdös-barlangot is, szag után, de egy táblába ütköztünk, mely szerint "medvehordák" járnak a környéken, és úgy döntöttünk, inkább kihagyjuk a hegymászást.

Kézdivásárhely: Itt csak áthaladtunk, megnéztük a főteret meg az udvarokat, és megemlékeztünk Gábor Áronról, akinek a szobra a tér közepén áll. A legemlékezetesebb látnivalóba véletlenül, parkolás közben futottunk bele: A parkoló mentén egy épület egész falát elborította egy hatalmas képregény-falfestmény, amely Gábor Áron életét és munkásságát mesélte el, tipikusan képregényes formában. Annak ellenére, hogy néhol jót kuncogtam a képkockákon, én abszolút támogatnám, hogy több ilyen fali képregény szülessen más városokban is... Ha valakiből érdemes lenne steampunk szuperhőst csinálni, az Gábor Áron.

Segesvár: Marosvásárhely felé menet álltunk meg itt egy rövid pihenőre. Meglátogattuk a Petőfi-szobrot, és utána az emlékházat is Fejéregyházán. A kiállítás nem csak Petőfi életét és halálát adva elő nagyon érzékletesen, de a történelmi hátteret és környezetet is, amelyben élt. Lehet azon vitatkozni, hogy tényleg meghalt-e Segesvárnál vagy sem, de az biztos, hogy a története itt végződik. Érdekes volt a szobor mellett állni, és elképzelni a csatát (a házban volt terepasztal is), ami ugyanitt zajlott le másfél évszázaddal korábban...
Segesváron felmásztunk az óratoronyba, ahonnan szép kilátás nyílt a városra, és megtekintettünk Vlad Tepes állítólagos szülőházát is (kívülről). Szép város, és szépek a történelmi utcái is, érdemes kószálni rajtuk.

Törcsvár: Közismertebb nevén Bran Castle - az a kastély, amit "Drakula kastélyaként" adnak el a turistáknak, annak ellenére, hogy az égvilágon semmi köze Drakulához. Cserébe Erdély egyik legépebben fennmaradt kastélya, a két világháború között is lakták, és bár nem nagy, nagyon csinosan be van rendezve. A dolog hátulütője az volt, hogy borzasztóan sokan voltak (szombati nap), és a csak a tömeggel együtt lehetett mozogni benne; fotózni, nézelődni kevés idő adódott. Egy nyugalmasabb napon, tömeg nélkül, órákig el tudtam volna szöszölni benne. A kiállítás egyébként csak futólag érinti Drakulát (a kínzókamra-látogatásra mondjuk külön nem fizettünk me). Nem volt kár, hogy meglátogattuk.

Székely Nemzeti Múzeum: Két mesélés között volt alkalmam rá, hogy bejárjam a múzeum zegeit és zugait. A legjobban az az időszaki kiállítás tetszett, ami egy első világháborús katona leveleiből állt. A felfüggesztett, kinagyított, képekkel illusztrált levelekből a katona-lét apró pillanatai köszöntek vissza, az első hónapok "unatkozunk, és a háború úgyis véget ér pár héten belül" üzeneteitől egészen a "mind itt fogunk meghalni" kétségbeeséséig. A kiállítást járva a végére már borzasztóan izgultam, túlélte-e a közlegény a háborút - szerencsére igen, és azt is megtudtuk, mi történt vele utána... Klassz kiállítás volt, több ilyent kéne csinálni.

Nem választok kedvencet - minden pillanat szépséges, értékes volt. És maradt bőven belőlük a következő utazásra is...

A Vidám Királyfi és a Lánghajú Lány - meséltem a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztiválon!

Idén ősszel az a megtiszteltetés ért, hogy a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál meghívott előadója lehettem. Tulajdonképpen hazatérési jutalomjáték volt, és több szempontból is mesés alkalom: Utoljára kilenc évesen jártam Erdélyben, ami a mesék, legendák, és varázslat földjeként maradt meg az emlékezetemben, és ráadásul olyan műsort vihettem magammal, ami a szívemhez nagyon közel áll: Pályuk Anna tündérmeséit, A Vidám Királyfi és a Lánghajú Lány című új mesecsokromban. Külön szép egybeesés volt, hogy az indulás előtti napon fejeztem be az utolsó simításokat a mesék angol nyelvű kiadásán!
A fesztivál során öt nap alatt három városban nyolc fellépésem volt, és összesen huszonhét mesét mondtam el. Közben sokat utaztam, láttam sok szép tájat, és turistáskodtam is egy kicsit - ezekről majd a következő bejegyzésben számolok be. Most mesélek inkább a mesélésről:

Kép a Székely Hírmondóból,
ahol interjút is olvashattok velem
Székely Nemzeti Múzeum: A fesztivál első két napján gyerekeknek meséltem a múzeum szépséges nagytermében. Nagyon figyelmes, jó fej csoportok voltak, akik vették a lapot, és hangot is adtak a véleményüknek, ha tetszett nekik a mese. A második osztályosoknak és előkészítősöknek vegyes történeteket mondtam (Utgard-Loki és a Sütőtök-lány különösen jól szerepeltek), a művészeti iskola hatodikosainak sárkányos legendákat (amik végül Dietrich-estbe torkolltak, de nem tiltakozott senki), egy másik hatodik osztálynak pedig középkori sztorikat, mint például Dame Ragnell, és örök kedvencem, Wedderburn Kapitány. A tanító nénik közben néha kissé túlbuzgóan próbálták fel-, le-, és szétültetni a csemetéket, de azért sikerült megtartanom a figyelmet. Rengeteg energia ment bele a mesékbe, és legalább annyit vissza is kaptam.

Vártemplom, Sepsiszentgyörgy: A helyi református közösségnek meséltem egy varázslatos hangulatú régi erődtemplomban meséket olyan értékekről mint a szorgalom, az őszinteség, és a szeretet. Itt felnőttek és gyerekek vegyesen voltak, de majd' egy órán keresztül hallgatták nagy áhitatban a meséket. Kicsit meglepődtem, hogy a "Szerencséjét kereső fiú" történetét néma csendben fogadták (ezen a közönségek, például a fent említett hatodikosok, hangosan szoktak derülni), cserébe viszont a "Kis kondás" fiú meséje Pályuk Annától, ami először hangzott el tőlem az ódon falak között, nagy sikert aratott. Vittem is tovább magammal a hét hátralévő részében.

Csíkszereda, Szabadság tér: A Magyar Népmese napját ünneplő rendezvénysorozat részeként érkeztem meg szeptember 28-án Csíkszeredára, ahol a Szabadság téren állítottak fel színpadot a meséléshez. A hideg szél ellenére több iskolás osztály is kivonult meghallgatni Pályuk Anna meséit, elsősök és idősebb gyerekek egyaránt. Az egy órás műsor legszebb pillanata az volt, amikor a "Felhőkön járó fiú" történetét meséltem, és együtt néztünk fel a szép kék égre és a felettünk úszó bárányfelhőkre... ezt a mesét csak ilyen ég alatt lenne szabad mesélni! Az előadás után négy tévé- és két egyéb interjúm volt, és könyveket is dedikáltam (Interjút itt olvashattok)

Marosvásárhely, Spectrum Színház: Teltházas, nagyjából száz fős közönségnek meséltem egy otthonos kis színháztérben. A közönségben gyerekek is voltak, de nem annyian, hogy az egész közönség gyerekként viselkedjen; még a két kisfiú is, akik négykézláb bemásztak a színpadra, és a lábaimhoz ültek, nagyon illedelmesen és türelmesen hallgatta a meséket. Jó volt látni, hogy Pályuk Anna meséi a felnőtteket épp úgy lenyűgözték, mint a kicsiket, és mivel sokan voltak a szülők, elmeséltem a Vidám Királyfi történetét, hogy a műsor címének is legyen értelme (a Lánghajú Lányra nem került sor, mert az egyértelműen felnőtt, sötétebb hangvételű mese). 

Toró Attila fényképe az előadásról
Bod Péter Megyei Könyvtár, Sepsiszentgyörgy: A fesztivál záró rendezvényén, szeptember 30-án a sepsiszentgyörgyi könyvtárba vittem el a mesecsokromat. Itt is majdnem százan ültek a közönségben, gyerekek és felnőttek vegyesen. Először meséltem nagyközönség előtt a Nyírfaerdő Királyáról (ezt a mesét Pályuk Anna apja a katonai szolgálatból hozta magával), és elővettem egyik régi nagy kedvencemet, Tündér Ilona álmát is - ez volt annak idején az első mese, ami miatt beleszerettem Pályuk Anna tündérvilágába. A közönség készségesen jött velem a gyöngyvirágos erdőbe. Méltóképpen megemlékeztünk Anicáról.
Külön megtiszteltetés volt, hogy a színpadon két csángó népi mesemondóval, Dobos Rózsával és Csernik Máriával osztoztam, akik zseniális sztorikat meséltek - szentpétereset, aranyalma-elrablósat, szorgosleányosat, meg egyéb klasszikusokat, pergő tájszólással. Helyenként gurultam a nevetéstől. A közönség is elégedetten távozott, és még díjakat is osztottunk a fesztiválhoz tartozó meseíró pályázat győzteseinek (a mesék olvashatók lesznek majd a fesztivál Facebook oldalán. Alig várom!).

A mesés hetet és a fesztivált közös vacsorával, és éjszakába nyúló beszélgetéssel zártuk. Sok-sok élménnyel távoztam Székelyföldről, annak reményében, hogy hamarosan megint visszatérek majd. A varázslat semmit sem kopott; a mesék megtalálták a helyüket kis és nagy közönségek szívében egyaránt. Külön köszönöm ez úton is a meghívást Szabó Enikőnek, a fesztivál szervezőjének!

Találkozunk az úton!

2017. szeptember 30., szombat

Trickster Jézus és a kukorica lelke (Népmesék nyomában a világ körül 57. - Guatemala)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


According to our ancestors
Folk texts from Guatemala and Honduras
Mary Shaw
Summer Institute of Linguistics, University of Oklahoma, 1971.

A kötetben túlnyomó többségben maja mesemondók (és nem-mesemondó szövegközlők) szövegei találhatók, néhány karib és jicaque szöveggel vegyesen - összesen 103 történet. A szövegeket nyelvészek gyűjtötték, és legyezték le magnófelvételről. A könyv kétnyelvű; az első felében angol tükörfordításban szerepelnek a történetek, míg a másodikban eredeti nyelven, nyelvészek és egyéb érdeklődők számára. A történetek nyelv/nyelvjárás szerint vannak fejezetenként csoportosítva; minden nyelvjárásról megtudjuk, hányan és hol beszélik, és milyen gyűjtők dolgoztak velük. Ami magukat a történeteket illeti, akad közöttük történelmi legenda és folklór szöveg is (gyógymódokról, hiedelmekről, stb.), de legtöbbjük népmese, ismert típusokból csakúgy, mint tipikusan helyi hagyományokból. A könyv elég igényes, sok információval és lábjegyzettel ellátott kiadás, és a mesék között is akadtak bőséggel gyöngyszemek.

Fénypontok

Nagyon megfogott A föld eledele című történet. Eszerint az idők kezdetén, amikor az emberek elkezdtek földet művelni, a föld fájdalmában tiltakozott (ahogy a kivágott fák, növények is), és panaszra ment Istenhez. Isten azt a szerződést kötötte a földdel, hogy élelmezi a gyermekeit, de cserébe megeheti, megemésztheti a halottakat. A mesélő szerint azért van ma annyi betegség és baj a világon, mert az emberek koporsókba és mauzóleumokba temetkeznek, és nem gyékénybe csavarva, hogy a föld megkaphassa, ami az övé.
Szintén érdekes volt Az ember és a keselyű meséje, melyben egy lusta földműves helyet (és alakot) cserélt egy keselyűvel, mert úgy gondolta, a madaraknak könnyebb az élete. Nem volt.
Nagyot derültem azon a mesén, amelyben Jézus Krisztus átvette egy helyi bennszülött trickster helyét, és több alkalommal is furfangosan elmenekült az őt üldöző zsidók elől (egyszer például chilivel megvakította őket és elfutott). Hasonlóan mókás volt a copal-füstölő eredetéről szóló monda, melyben Krisztus terhes nővérét (!?) jöttek meglátogatni férfiak, és füstölőt hoztak ajándékba, amitől egyikük arca meg is feketedett (erős Háromkirályok utánérzetem van...). Szintén Parasztbibliás hangulata volt az Ádám és az Özönvíz történetnek, amelyben nem csak eső esett, hanem gyanta is, és a föld alá menekülő embereket jól belezárta a saját búvóhelyükbe - így magyarázta a mesemondó, miért találnak urnás temetkezéseket a föld alatt. A háziállatok eredete című történetben pedig Jézus harmadnapra feltámasztotta az állatokat, amiket a bátyjai (!) megettek (mégpedig úgy, hogy elültette a csontjaikat a kertben). Néhány háziállat kiszabadult, ezekből lettek a vadállatok... Ezek a helyi legendákkal keveredett bibliai történetek voltak a kötet vitathatatlan fénypontjai.

Kapcsolatok

Természetesen megint volt állatok közötti versenyfutás, ezúttal Béka és Szarvas között, Varázslatos Menekülés (váll mögött hátradobált tárgyakkal, és grépfrútból született királylánnyal), Varázslók alaváltó párbaja, és Tárulj, szezám! is.
A quetzal Guatemala
nemzeti jelképe
A múlt héten Salvadorból olvastam azt a mítoszt, amelyben Isten elrejtette a kukoricát az emberek elől, és a levélvágó hangyák megtalálták. Ebben a verzióban az is szépen meg volt magyarázva, hogy mivel a kukorica (a legfontosabb, lélekkel bíró étel) eltűnt, minden más ehető dolog is megszűnt létezni. Hondurashoz hasonlóan itt is voltak férfiakon bosszút álló női szellemek - jelen esetben egy kislány, aki elhurcolt férjeket, ha a feleségükkel rosszul bántak, és egy lólábú, lószemű vízi démon, aki a feleségüket verő férfiakat csalta a folyóba. Észak-amerikai indián legendákat idézett A kígyó és a villámlás angyalai, melyben a folyók áradást okozó kígyó-szörnyére lövöldöztek a védelmező angyalok... puskával (északon itt mennydörgésmadarak szerepelnek). Egy halandó vadász is beállt közéjük lőni, hogy megossza a világ megmentésének felelősségét az égiekkel.
Illusztráció a könyvből
Loki megláncolását juttatta eszembe az a mítosz, amelyben a kukorica három istennője járt túl Sipac, egy hegyeket cipelő és földet eltékozló (értsd: eladta a fehéreknek) óriás eszén, és megláncolta őt egy vulkán alatt - amikor a kötelékeit rángatja, olyankor van földrengés. És ha már a földnél tartunk: Utoljára Thaiföldön találkoztam olyan figurával, aki a talajban úszott, mint a vízben, és ott bukkant fel, ahol akart. Ebben a kötetben Yew Achi, a kicsék (gonosz, emberevő) királya volt ilyen.
A tricksterek közül tiszteletét tette Pedro Urdemalas, akit ezen a környéken Pedro Tecomate (Lopótök Péter) néven ismernek, és Nyúl is, aki megint bedőlt a szokásos kátránybábus trükknek (de végül rálőcsölte Prérifarkasra a felelősséget). Nyúlról egészen sok klasszikus trickster-sztori szólt (Trickster Adomány Kér, Ellenfélen Lovaglás, stb.), amikben általában Pumát tréfálta meg.

Hova tovább?
Belize-be!

2017. szeptember 23., szombat

Meséket ásó hangyák (Népmesék nyomában a világ körül 56. - Salvador)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Leyendas, cuentos y adivinanzas de El Salvador
Victoria Díaz de Marroquín
BANCASA, 1995.

A kötetben öt legenda, hat népmese, és jó néhány találós kérdés és versike szerepel. A történetek nagy részét a szerző újramesélte ugyan, de minden esetben megemlíti az eredeti mesemondót és a gyűjtés helyét is. A legendák leginkább bennszülött hagyományokból származtak, míg a népmesék között európai és afrikai motívumok is akadtak. Rövid olvasmány, de akadtak benne nagyon szép történetek.

Fénypontok

Rögtön nagyon megtetszett a kötet bevezető meséje, amelyben az istenek elrejtették a hálátlan emberek elől a kukoricát. A létfontosságú magokat végül a zompopo hangyák (óriás szárnyas levélvágó hangyák) ásták ki egy hatalmas kő alól, amiért is az istenek megkötözték őket - amelyiknek sikerült eltépnie a kötelet, az megmenekült, de a derekuk a szoruló hurok rángatása miatt vékonyka maradt. Azt szerettem ebben a mesében, hogy az éltelő kukorica után áskáló hangyákat a szerző a régi mesék után kutakodó mesemondókhoz hasonlította.
Szintén izgalmas volt a két természetfeletti származású jóbarát, Ifraín és Mausimolú utazásának története, akik természetesen feleséget keresni vágtak útnak, de aztán mindenféle hajótöréseken és egyéb kalandokon átesve jutottak csak el a céljukig.

Kapcsolatok

Mind a La Llorona-legendákhoz, mind a hondurasi La Sucia történetekhez nagyon közel állt Siguanaba legendája, egy szép asszonyé, aki folyton magára hagyta otthon a kisbabáját, hogy magában gyönyörködjön a folyó vizében. Végül Tlaloc, a vizek istene megátkozta, és szörnyű démonná vált, aki  folyók partján kísért, és óvatlan férfiakat csábít el.
Több hagyományból is ismerős volt a Pénz és a Szerencse versengésének története (amit természetesen az utóbbi nyert meg) - azzal a bájos és mélyen szántó részlettel megfejelve, hogy itt házasok voltak. Szintén felbukkant a gyakori mesetípus a megölt testvér sírján növekvő éneklő fával/bokorral - ám a Flor de Olivar humánusabb változatában csupán améziásra verték a legkisebb királyfit, és így a végén még a királyságát is visszaszerezhette.
Az ügyeletes trickster Tío Conejo, vagyis Nyúl koma, aki ezúttal Prérifarkas eszén járt túl a klasszikus, kátránybábus trükkel.

Hova tovább?
Guatemalába!

2017. szeptember 16., szombat

Noche de Cuentos - Spanyol mesék Budapesten!

Néhány dologról lemaradtam, amíg a doktorival voltam elfoglalva Amerikában: Például arról, hogy Budapesten évek óra működik a Noches de Cuentos nevű, spanyol nyelvű mesemondóest-sorozat! Végül idén hallottam róla először, és sok egybeesésnek köszönhetően úgy alakult a dolog, hogy a szeptemberben induló új évadnak nem csak látogatója, de rögtön mesemondója is lettem.

Az új évaddal új helyszín is jár: A HellóAnyuban rendeztük meg az összejövetelt, ami színes és barátságos hely, pont mesemondásra való. Nagyjából harminc-negyven ember a maximális befogadóképessége, és tegnap este szépen meg is telt. A mesemondó sorozatnak bejáratott közönsége van már, akik közül sokan eljöttek, és mindenféle meglepetéseket okoztak nekem: Egyrészt kiderült, hogy sokkal több (és több országból érkező) spanyolul beszélő ember van Budapesten, mint gondoltam volna - jöttek mexikóiak, venezuelaiak, ecuadoriak, stb., és jó néhány magyar is, akik beszélnek spanyolul (plusz két amerikai és egy ír mutatóba). Másrészt már a mesélés előtt látszott, hogy borzasztóan kedves, barátságos, meleg szívű közönséggel van dolgom. Többen odajöttek bemutatkozni és beszélgetni, előre megdicsértek, hogy magyar létemre spanyolul mesélek, amitől aztán rögtön sokkal kevésbé izgultam. A mesemondást is mosolyogva, bátorítóan bólogatva ülték végig, és utána is odajöttek, hogy gratuláljanak, és beszélgessenek. Ha van olyan pozitív sztereotípia, amit elhiszek akkor ez az: Sohasem volt még olyan spanyol nyelvű közönségem, akik ne lettek volna ragyogóan barátságosak. Ez az egyik fő oka annak, hogy szeretek spanyolul mesélni.

Pedig a feladat egyébként egyáltalán nem egyszerű. A spanyol a második idegen nyelvem, gimnáziumban kezdtem tanulni (bár gyerekkorom óta voltak spanyol mesekönyveim, édesanyámnak köszönhetően, aki szintén angol-spanyolos). Több spanyol nyelvű konferencián és fesztiválon is meséltem már, és mindig nagy élmény volt - de nem tartok még ott, hogy egy egész előadást rögtönöztni tudjak. Ezt az estét is kemény, "Eye of the Tiger" stílusú tréning előzte meg, amelynek során egy hétig spanyolul tévéztem, olvastam, és hallgattam zenét, hogy visszajöjjön a rutinom. Az egy órás előadást többször elpróbáltam otthon (erről majd egy külön bejegyzésben írok). Olyan meséket válogattam, amiket már meséltem korábban - még a tenerifei fesztiválra raktam össze a spanyol vonatkozású magyar népmesékből és legendákból álló mesecsokromat, amit most újra volt alkalmam elővenni. A mesecsokrot a Bús Királyfival nyitottam meg, bemelegítésül, majd lement az Aranyhajú kertészbojtár (ahol a spanyol király udvarában szolgál a kertészfiú), Kampó táltos (aki állítólag eredetileg spanyol zsoldos volt), és a végén Jolánta (magyar királykisasszony és aragóniai királyné) igaz története is.

A kedvenc pillanatom az volt, amikor Jolántát vezettem fel. Először megkérdeztem a közönséget, vannak-e közöttünk rajongói az Időminisztérium sorozatnak - és voltak! (Ettől külön boldog lettem, mert az egyik kedvenc sorozatom, de kevés emberrel tudok lelkendezni róla). Ezek után elmerengtem rajta, milyen jó lenne, ha egyszer visszautaznának a 13. századi Aragóniába, és megkérdeztem a közönséget, tudják-e, milyen fontos történelmi személy élt abban a korban. És volt, aki tudta! Hódító Jakabtól aztán egyenes út vezetett a magyar királynéig (kis kitérővel az apjára, II. Andrásra, meg a Bánk Bánra). Jó volt, hogy a közönség benne volt a játékban.
Összességében véve nagyon jól éreztem magam - és még az sem tudta letörni a kedvem, hogy az előadásomba csúsztak azért nyelvi hibák. A közönség vagy kivárta, amíg összeszedem az elszaladt igeidőt, vagy segítettek megtalálni a helyes kifejezést, és ettől az egész előadás jó hangulatban, gördülékenyen telt. Mivel azt tervezzük, rendszeresen lesz alkalmam mesélni a Noches de Cuentos keretein belül, innen már csak felfelé fejlődöm majd. Értékes, szerethető rendezvénysorozat, nagyon boldog vagyok, hogy a részese lehetek.

Aki szeretne belesni a rendezvényre, azt október 2-án várjuk legközelebb, Nelson Calderón kolumbiai-spanyol mesemondó előadásával. Őt egyébként magyar tomácsolással is meghallgathatjátok előző este az RS9 színházban!

Colorín colorado :)