2019. július 17., szerda

A sárból gyúrt leány (Ribizli a kulisszák mögött 11.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  



A könyv egyik legkülönlegesebb, szinte mitikus története. Külön köszönettel tartozom Márkó Eszternek, amiért hozzájárult a Nagy Olga gyűjtéséből származó szöveg újrameséléséhez és kiadásához!

Miről szól?

Egy öreg házaspárnak sokáig nem születik gyereke, ezért a férj sárból gyúr egy kislányt, akit Föld Gyengéjének neveznek el. Föld Gyengéje azonban minden, csak nem gyenge: gazdaggá teszi a szüleit, fekete vitézzel vív meg, táltos lovat teremt magának, leszáll még a tenger és a föld alá is, hogy megküzdjön egy sárkánnyal. Kalandjai végére visszahozza a fényt a Fekete Tanyák vidékére.

Hogyan készült?

Ez a mese csak egy szövegből, Nagy Olga gyűjtéséből ismert, Csurka János mérai cigány mesemondótól. Izgalmas, gazdag történet, de élőszóban mesélni eredetiben nem egyszerű: helyenként kicsit zavaros, nehezen követhető, vagy csak utólag derülnek ki dolgok, amiket már korábban tudnia kellett volna a hallgatóknak. Újrameséléskor tehát a történeten nem változtattam, de kifésültem egy kicsit, hogy élő mesélésben a mai közönségek számára is gördülékenyebb, élvezhetőbb legyen. Természetesen sok eredeti szófordulatot meghagytam benne.

Mitől különleges?

Valódi táltos hősnő Föld Gyengéje, nem is akármilyen. A föld ereje van benne, amiből gyúrták. Amikor megvív a Fekete Vitézzel, az ellenfele megpróbálja kitalálni, kicsoda: "Olyan nagy erőd van, te nem lehetsz más, csak a Vitézek Vitézének a Vitéze!" Erre Föld Gyengéje lekapja a sisakját, és megmutatja, hogy ő bizony leány, ez a gif pedig ide kívánkozik:


Amikor pedig kiderül, hogy a Fekete Vitéz maga is el van átkozva, Föld Gyengéje üldözőbe veszi a harminckét fejű sárkányt, aki az igazi gonosz, és leszáll utána még a tenger alatti alvilágba is. Baltával megy neki az ördögöknek, a sárkánnyal vív, birkózik, majd kerékké változva ront neki, úgy győzi le.
A harcos lány nem az egyetlen pozitív női szereplő-típus, amitől értékes lehet egy népmese lányok és fiúk számára - de ettől még nagyon klassz, ha ilyennel találkozik az ember. Föld Gyengéje ráadásul nem csak harcos, de táltos is, varázserővel, varázslatos bátorsággal bír. Ennek ellenére nem marad egyedül az úton egy pillanatra sem: mellette vannak a szülei, a táltosai (kettő is), a levegő madarai, sőt, a békává változott Fekete Vitéz is. Nincs egyedül. A történet végén a visszaváltozott vitéz és a lány kezet fog és együtt tér haza, egyenlő felekként - nem világra szóló lagzival zárul a mese, csak épp a birodalom megmentésével.
Különleges, egyedülálló hősnő Föld Gyengéje - akit inkább Föld Erejének kéne hívni - és különleges, egyedülálló maga a mese is.

Érdekesség

A kerék képében történő viadal sok táltos-legendában és hiedelemben is előfordul. A mese szövegéből nehéz volt kihámozni, ki változott mivé a harc folyamán, ezért alaposan utána kellett olvasnom a hasonló történeteknek.

2019. július 13., szombat

Többet ésszel, mint erővel (Népmesék nyomában a világ körül 127. - Burkina Faso)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Folktales from the Moose of Burkina Faso
Alain-Joseph Sissao
Langaa RPCID, 2010.

A könyvben negyvenkét, szájhagyományból gyűjtött népmese szerepel a mossi (moose) néptől, akik közel hétmillióan élnek Burkina Faso középső területein. A könyvhöz bevezető tartozik a mossi kultúráról, világnézetről és mesemondásról, a végén pedig bibliográfia is található. A történeteket először franciára, majd onnan angolra fordították, megtartva az eredeti szövegezésüket. A kötet elsősorban néprajzi gyűjtés, a mesék között sok olyan volt, ami egyáltalán nem gyerekeknek való, sőt, európai felnőtt füleknek is furcsán hat. Kiemelkedett közülük cserébe néhány, amiket pont a furcsaságuk miatt nagyon élveztem.

Fénypontok

Az oroszlán és a varacskos disznó meséjében az állatok királya próbált végezni a disznóval, mert azt erősebbnek gondolták a többiek. A menekülő varacskost a furfangos nyúl mentette meg, nem kis nehézségek árán, de az oroszlánok azóta is vadásznak a fajtájára.
Bájos volt a mese, amelyben egy sünt és a gyerekeit egy vadász a táskájába tette - a sün-anya azzal nyugtatta a kicsiket, hogy "ha Isten nem akarja, a vadász nem öl meg." Később a vadász letette a táskát, hogy becserkésszen egy antilopot, és a süncsalád szerencsésen meglógott.
Mókás láncmese szólt egy Szép lányról, akit elrabolt egy krokodil, és egy gerle szabadított ki: addig énekelt, míg a krokodil a gyíkra bízta a lány felügyeletét, hogy meghallgassa az éneket. A gyík aztán továbbadta a feladatot a békának, és a béka is tovább, amíg végül minden állat az éneket hallgatta, a lány pedig megszökött.
Nagyon tetszett a megoldás A főnök, a héja és a galamb dilemmájára. Egy héja elől menekülő galamb egy törzsfőnök zsebében keresett menedéket, és azt ígérte cserébe, a főnök megkaphat mindent, amit csak kíván. A héja a galambért cserébe azt ígérte, számtalan gyereke születhet. A főnök nem tudott a két ajánlat között dönteni, de szerencsére arra járt egy kisgyerek, aki megkérdezte, mi a baj. A megoldása egyszerű, ám nagyszerű volt: megkérdezte a héját, konkrétan a galambot akarja-e megenni, vagy csak éhes. Amikor kiderült, hogy az utóbbi, a főnökkel húst hozatott, megetette a héját, és így végül mindkét állat hálásan távozott, és beváltotta az ígéretét. Mindig van harmadik megoldás.

Kapcsolatok

Volt a könyvben néhány ismerős mesetípus is - például a szorgos és lusta lány meséje, amelyben egy árva lány arannyal borítva tért haza, ám a mostohatestvére csak skorpiót kapott a gorombaságáért. Egy másik változatban viszontláttam elemeket, amik felbukkantak a Karib-tengernél is - a tanulság pedig ugyanaz volt, az árva lányt nem szabad bántani.
A főnök lehetetlen feladatait megoldó "okos lány" itt egy okos fiú volt.
Megint akadt egy "csodás szikla" típusú trickster-történet: egy évig nem volt szabad senkit sem kritizálni az országban, mert aki kritikát mondott ki, az rögtön meghalt. Nyúl erre úgy tett, mint aki egy sziklán akar kertet ültetni, és sorra megszerezte az őt kritizáló állatok vagyonát - amíg Gyöngytyúk ellene nem fordította a saját trükkjét.
Az ügyeletes trickster megint csak Nyúl volt. Gyümölcsöt lopott a törzsfőnök fájáról, lehetetlen ajándékokat gyűjtögetett (pl. dzsinn-agyat). Volt egy hazug legény is, aki sorozatosan átverte a falu főnökét (aranyat pottyantó lóval, embert feltámasztó bottal, elcserélt büntetéssel), és a büntetéseket is mindig megúszta.

Hova tovább?
Ghánába!

2019. július 10., szerda

A három vásárfia (Ribizli a kulisszák mögött 10.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  



Erről a meséről is volt már egy bejegyzés a korábbi Feminista Magyar Népmesék blogsorozatban, itt.

Miről szól?

Három királyfi kilő három nyílvesszőt, hogy azok után induljanak el feleséget keresni. Sajnos azonban mindhárom nyílvessző ugyanannak a szomszéd királynak az udvarába esik - ahol csak egyetlen lány van. A király elküldi a legényeket, lássanak világot, és aki egy év múlva a legcsodásabb holmival tér haza, azé lesz a lány. A három testvér a hazafelé vezető úton találkozik, és mutatják egymásnak a szerzeményeiket: mindent látó szemüveget, hétmérföldes köpenyt, holtakat is feltámasztó narancsot. A szemüveggel meglátják, hogy a királylány időközben meghalt, így a köpennyel gyorsan odarepülnek, a naranccsal felélesztik - aztán összevesznek rajta, kié legyen a lány. Mivel lehetetlen eldönteni, ki segített a legtöbbet, a döntést magára a királylányra bízzák. A lány a legidősebb, szemüveges fiút választja (aki már régóta tetszett neki), mondván, hogy senki sem mentette volna meg őt, ha a királyfi nem látja meg, hogy baj van.

Hogyan készült?

Ennek a(z egyébként nemzetközi szinten nagyon népszerű) mesetípusnak a magyar népmesekatalógus mindössze három változatát ismeri - és ahogy a mesében is mindhárom varázstárgyra szükség van a királylány feltámasztásához, úgy én is mindhárom variánsból átemeltem néhány elemet. Nagyon tetszett a nyílvesszők kilövése - ez más mesékben, pl. A három arany nyílvessző címűben is előfordul - cserébe abban a történetben, ahol szerepelt, igazából három lánya volt a szomszéd királynak, csak  mindhárom királyfi pont a legkisebbet akarta. Szintén válogatás eredménye, hogy a gyógyító holmi egy narancs, amit meg kell szagoltatni a lánnyal, mert sokkal erősebb képet/illatot idéz fel, mint más mesebeli orvosságok. A lányra bízott választás a bukovinai székely változatból, Fábián Ágostonné mesemondótól származik.

Mitől különleges?

Ez a mese azért került a kötetbe, mert a dilemmájára való megoldás egyszerű, ám nagyszerű: meg kell kérdezni a királylányt, kihez akar feleségül menni. Mindig szeretem, ha ilyesmivel találkozom a népmesékben, mert ellensúlyozza azt a sok-sok történetet, ahol a lányt egyszerűen "kiérdemli" valaki. Az alábbi szekciót átmásolom a korábbi bejegyzésből:
Feminista szempontból a döntés szabadsága kulcsfontosságú dolog. Nem csak a népmesékben, de sokszor a való világban is szívósan kitartó hiedelem, hogy egy férfi "megérdemelhet" egy nőt (avagy fordítva): Ha elegendő mennyiségű ebédet fizet ki, elég koktélt rendel, elég ajándékot halmoz fel a küszöbön, elég rózsát küld, vagy elég kitartóan áll az ablak alatt a magnóval, akkor előbb-utóbb "kiérdemel" egy randit, egy csókot, esetleg egy egész kapcsolatot - a nőnek pedig "kötelessége megtenni ennyit," cserébe az odafigyelésért. A tény azonban az, hogy az emberi kapcsolatok nem pontgyűjtő akció alapján működnek. Nincs olyan, hogy bárki bárkit "kiérdemel". Akkor sem, ha megmenti az életét. Hálát igen, köszönetet igen, udvarias köszönő gesztust vagy akár ajándékot is - de kapcsolatot, intimitást, érzelmi közelséget nem lehet kikövetelni. Azt csak adni lehet, önként.
A királykisasszony tehát a saját kezébe veszi a sorsát, és azt a fiút választja, aki megtetszett neki. A "logikus" érvelést már utólag magyarázza hozzá, nyilván azért, hogy mindenki megnyugodjon a döntésében (pedig nem lenne kötelessége). Külön tetszik, hogy pont a szemüveges fiúra esett a választása: Van valami szimbolikus abban is, hogy egy problémát csak akkor lehet megoldani, ha valaki észreveszi, hogy létezik.

Érdekesség

Ahogy már említettem, ez a mesetípus nagyon népszerű a világ különböző kultúráiban. Eredetileg konkrétan kérdéssel végződik: Kié legyen a lány? Sok mesemondó azonban szereti levonni a saját következtetését, a mese végére biggyeszteni a saját megoldását. Így született meg több tucat különböző befejezés a világ körül: van, ahol a lány mindhárom királyfit férjül veszi (Spanyolország), van, ahol ki kell állniuk még egy próbát, hogy eldöntsék a versenyt (Fülöp-szigetek), van, ahol az a fiú kapja, aki odaadta a gyógyító gyümölcsöt, és így kincs nélkül maradt (zsidó variáns), sőt, olyan is, ahol a fiúk apja kapja feleségül a lányt, vagy ahol végül pénzt osztanak a királyfiaknak házasság helyett.

"Tudod mit, inkább inspirálj minket" - a kiskamaszok és a szerepjáték

A múlt heti bejegyzés után valószínűleg mindenkinek a könyökén jön ki a szerepjáték, de ezt akkor is elmesélem, mert borzasztóan cuki volt.

Tegnap Tiszaújvárosban jártam egy önismereti táborban, amit alsós gyerekeknek szerveztek. Eredetileg mesélni hívtak, de mivel a délelőtti és a délutáni foglalkozásra is több óra állt rendelkezésre, felajánlottam, hogy viszek szerepjátékot - az közös mesélésnek is remek, és még önismereti elemei is vannak. Nem beszélve a csapatmunkáról. Tizenhárom gyerek volt, akiket két csapatra osztottunk, korosztály szerint. A múlt heti programhoz hasonlóan vittem ajándék kockákat, karaktereket, és megint csak az Uncaged Anthology jól bevált kalandjaiból meséltem.

Első Csapat (4 lány, 3 fiú, 13-14 évesek): Menekülés az Erdőből. A csapatot felfogadja egy kis erdei falu, hogy nyomozzák ki, miért menekülnek az állatok az erdőből; a falusiak az erdőben gyűjtött különleges bogyókból készült szörpből élnek (nevezzük gumibogyó-szörpnek), és nem mernek szüretelni a veszély miatt. Kis csapatunk neki is vágott a kalandnak, nagyon okos módon az állatok nyomait követték visszafelé. Útközben belefutottak néhány kisebb, növényszerű szörnyetegbe, akiket legyőztek - majd végül találkoztak a driáddal, aki az erdőt jött felgyújtani, hogy a benne élő különleges, eukaliptusz-szerű fák magjai ki tudjanak kelni (mert hogy az erdőtüzeket az emberek évek óta megakadályozzák, ártva ezzel a fáknak). A csapat elsőnek meg akarta támadni a nimfát, de aztán meggondolták magukat, és inkább tárgyalásokba bocsátkoztak - elérték, hogy másnap délig haladékot kapjanak, hogy a falu népét biztonságban ki tudják költöztetni. Visszatérve a faluba sikerült megnyugtatniuk a pánikoló helyieket, és megígérni nekik, hogy segítenek új otthont keresni. Eddig a kaland egészen hasonlított a múlt heti egyik csapat megoldásához - ám nincs két egyforma csapat, és nincs két egyforma történet sem.
Ettől a ponttól volt igazán csodás figyelni a játékosok működését. Először is segítettek egy éjszaka alatt összepakolni a falusiaknak - és közben komolyan és részletesen átbeszélték, hogy ha egy éjjel el kellene elmenekülniük otthonról, mit kellene mindenképpen magukkal vinniük. Még arról is gondoskodtak, hogy van-e mindenkinek szekere vagy lova, és a nyomkövetőik segítségével arrafelé vezették a menekültek karavánját, amerre a menekülő állatok nyomai is mentek, gondolva, hogy ahol az állatok már biztonságban vannak, ott az emberek is jó helyen lesznek (erre egyik előző csapatom se gondolt!). Este letáboroztak egy mezőn, őrséget állítottak, és tettek róla, hogy a falusiak a körülményekhez képest jól töltsék az éjszakát. Így haladva pár nap alatt elértek egy másik erdőt a hegyek tövében, amiről közös munkával kiderítették, hogy tündérek élnek benne. A dalnok és a varázsló javaslatára felkeresték a tündéreket, és megállapodást kötöttek velük az emberek nevében - mégpedig olyat, amin én is eltátottam a számat.
A falu népe tulajdonképpen egy második otthont hozott létre az erdőben, hogy valahányszor az eredeti erdő leég, itt tudjanak élni, amíg az meg nem újul, és vissza nem térhetnek - vándorló falu lettek, két otthonnal. A tündéreknek meg kellett ígérniük, hogy nem vágnak ki fákat, nem bántják az állatokat, és az erdő védelmére sietnek, ha veszély fenyegeti - cserébe a tündérek megengedték, hogy itt is szüretelhessék a gumibogyót (de csak kézzel), és megígérték, hogy az állatok sem bántják őket. Hogy így megköttetett az alku, a csapat elkezdett azon ötletelni, hogyan lehet fenntartható falut építeni az erdőben, ami nem igényel kivágott fákat. Beszélgettek a száraz tűzifa gyűjtéséről, zsúptetős, ágak közé épített házakról, földbe ásott házakról, nemezsátrakról, újrahasznosított bútorokról, vegetáriánus ételekről... egy egész kis fenntartható öko-falut terveztek a menekülteknek. Teljesen le voltam nyűgözve.

Második Csapat (3 lány, 3 fiú, 11 évesek): A tenger hangja. Mivel ez a korosztály még kicsi ahhoz, hogy a Gyűrűk Urát vagy pláne a Trónok Harcát vegye viszonyítási alapul, cserébe a Karib-tenger Kalózait jól ismerték, ide egy tengeres-hajózós kalandot választottam. Ők voltak az eddigi legfiatalabb szerepjátékos csapatom - ami többek között abban is megmutatkozott, hogy a fiúk és a lányok az asztal két oldalán ültek, és zajlott közöttük némi rivalizálás (ami remekül illeszkedett a kaland világába). A történet szerint egy kikötőváros (némileg undok) polgármestere felbérelte őket, hogy nyomozzák ki, miért tűntek el a halak a tengerből. Hajó után kutatva egy fogadóban két veszekedő kapitányt találtak, egy férfit és egy nőt, akik azon kaptak hajba, hogy melyiküknek van jobb hajója, és hogy a férfiak vagy a nők jobb tengerészek-e. A csapat rövid úton felbérelte mindkettőjüket, és így lett egy Fiú Hajó és egy Lány Hajó. Amellett, hogy mindkét csapat saját hajót akart, az érvelésükben közrejátszott az is, hogy ha az egyik hajót megtámadja valami, akkor a másikra át lehet majd szállni. Neki is vágtak a nyílt tengernek, és mivel már előre borzasztóan lelkesek voltak, természetesen nem hagyhattam ki, hogy találkozzanak egy krakennel. Az óriáspolip véletlenszerűen a lányokat támadta meg - mire a fiúk azonnal a segítségükre siettek. Itt rögtön két, számomra nagyon emlékezetes és sokatmondó pillanatra is sor került.
Az első az volt, hogy a dalnok használni próbálta a "Maró Gúny" (Vicious Mockery) nevű varázsigéjét - ez abból áll, hogy kicsúfol egy ellenfelet, amitől az sérül. A csapat először "fogyatékosnak" akarta nevezni a krakent, de hamar úgy döntöttek, hogy ilyet még egy szörnyetegre se mondunk gúnyból, ezért végül a dalnok, hosszas húzódozás után, "ronda tyúknak" titulálta az óriáspolipot. Ekkor veregette meg a vállát a csapat lovagja: "Tudod mit, inkább inspirálj minket!" Ez volt az első és utolsó alkalom, hogy egy játékos megpróbálkozott volna a gúnyolódós varázsigével. A gyerekek pontosan érezték, hogy a bántó szavaknak ereje van (erre hívja fel a figyelmet a játék), és inkább egy pozitív varázslatot választottak helyette. A második klassz pillanat az volt, amikor a csata végeztével a dalnok meg akarta gyógyítani az egyik lányt, ehhez azonban kézrátétel volt szükséges. A játékos közölte, hogy akkor a karaktere átmegy a lányhajóra gyógyítani - majd, nem érve be ennyivel, felállt az asztaltól, átsétált a lányok oldalára, és pacsizott a másik játékossal.
A csapat, legyőzve a krakent, továbbhajózott, találkozott egy óriásteknőssel, majd végül eljutott a szirének vízalatti városába. Mire idáig jutottak, már teljesen megbomlott a fiú-lány választóvonal: aszerint szálltak át egymás hajójára, hogy éppen ki kivel értett egyet, cipelték egymást mászás közben, és általánosságban véve remekül működtek együtt. A szirénektől persze megtudták, hogy a halak azért tűntek el, mert az emberek túlhalászták a környező vizeket, és a goromba polgármester nem tartotta tiszteletben a szirének területeit sem. A csapat azonnal ráérzett, hogy diplomatikus megoldásra van szükség, és visszatértek a városba, hogy elmeséljék az embereknek, milyen kárt okoztak a tengerben. Nem érve be ennyivel, közösen eldöntötték, hogy a polgármestert le kell váltani - és olyan remekül dobták közösen a Meggyőzést, hogy ott helyben rá is beszélték a helyieket, válasszanak helyette mást. Sőt, tették hozzá, most válasszanak lányt, mert az úgy igazságos. Elő is került a város barátságos kocsmárosnője, akit megtettek új vezetőnek. A kocsmárosnő és a szirének királynője békét kötöttek, a csapatot pedig gazdag jutalomban részesítették.

Mindkét csapat remekül szerepelt, és öröm volt velük játszani. Ahhoz képest, hogy nem tudtam előre, hogy működnek majd ezek a diplomatikus küldetések ennél a korosztálynál, ugyanúgy ráéreztek a lényegre, mint az idősebb gyerekek, sőt, még egy fokkal kreatívabbak is voltak a megoldásaik. A csapatmunka során megfigyelték, ki miben jó, és klassz volt látni, ahogy egymásnak adták át a feladatokat aszerint, hogy milyen készségekre volt hozzájuk szükség. Sokat nevettünk, sokat beszélgettünk, és többen megjegyezték, hogy szeretnének majd később is játszani ilyet a barátaikkal - olyan sztorikkal, amiket már ők maguk találtak ki.


2019. július 6., szombat

Medusza a hátizsákban, avagy a kamaszok és a szerepjáték

Talán néhányan még emlékeztek rá, hogy tavaly meghívást kaptam a győri Hild József Építőipari Szakgimnázium táborába, ahol Danielle Bellone-nal együtt mondtunk meséket az angolos diákoknak, és a második napra egy kör spontán szerepjáték is befigyelt. Nos, idén azzal hívtak fel a táborszervezők, hogy szeretnék, ha megint csatlakoznék a programhoz - és hogy a fiatalok kifejezetten a szerepjátékot kérték vissza. Ez már önmagában megmelengette a szívemet - és mivel a szervezők vevők voltak mindenféle ötletre, felajánlottam, hogy mind a huszonhat táborozónak mesélek, ha sikerül őket kisebb csapatokra felosztani. Így történt, hogy három napon keresztül meséltem kalandokat öt és hat fős kamasz csapatoknak, és azt hiszem, ezt az élményt még sokáig emlegetni fogom.

Itt letölthető
Úgy döntöttem, ha már én leszek a kalandmester, viszek néhány olyan sztorit, amik kezdőknek valók, és közel állnak a szívemhez. Nemrég jelent meg, és hatalmas sikert aratott az Uncaged Anthology nevű kötet, amiben csupa olyan Dungeons & Dragons játékmodul található, amik a fejük tetejére állítják a megszokott szerepjátékos kliséket és toposzokat. Más, empatikusabb irányból közelítik meg a klasszikus szörnyek történeteit; gondolkodásra, kreatív megoldásokra, és a meggyőződéseik átértékelésére ösztönzik a játékosokat. Mivel a legtöbb kaland a kötetben rövid és alapszintű, tökéletesek arra, hogy kezdő játékosoknak bemutassuk a D&D világát. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
A karaktereket előre elkészítettem (szerepjátékos haverok hathatós segítségével), hogy gyorsabban pörögjön a műsor, mivel minden csoportra csak három órám jutott. A játékosok nyolc karakter közül választhatták ki a sajátjukat, így minden csapat egy kicsit más volt, és ettől lettek igazán izgalmasak a megoldásaik is. A karakterlapokat mind megtarthatták, sőt, vittem ajándékba fejenként egy húszoldalú dobókockát is, hogy ha van kedvük, maguk között folytathassák majd a játékot.

És akkor következzenek a fénypontok:
(Hosszú lesz, szólok; akit csak a konklúzió érdekel, ugorjon a végére)

Első Csapat (5 lány, mind kezdők, szerepjátékban is és angolban is). A kaland, amit nekik meséltem, egyszerűnek tűnik: egy falu felbérli a csapatot, hogy derítsék ki, miért tűntek el az állatok az erdőből. Megharcolva néhány erdei növény-szörnnyel, a banda egy driádra bukkan, aki éppen nagyban gyújtogatja a fákat. Kiderül, hogy az erdőnek évtizedenként egyszer le kéne égnie, mert különben ezek a különleges fák nem tudnak szaporodni (ld. eukaliptusz) - az emberek viszont mindig megakadályozzák az erdőtüzeket. A fák a nimfát hívták segítségül. A csapatnak ki kellett találnia, mit kezdjenek a helyzettel, és hogyan oldják meg, hogy az erdő is jól járjon, meg a falu is. Végül úgy határoztak, kiköltöztetik az egész falu népét - megígérve, hogy gondoskodni fognak mind a 150 hontalanná vált emberről. Innentől fogva a harcolós-nyomozós kaland átcsapott egy menekült-történetbe, melynek során több helyről elkergették őket, míg végül egy kikötővárosban újabb alkut kötöttek a polgármesterrel: a város befogadja a menekülteket, ha a csapat cserébe levadászik nekik egy tengeri szörnyet, ami miatt eltűntek a halaik. Persze itt is hamar kiderült, hogy a halakat a túlhalászás irtotta ki, a "tengeri szörny" pedig egy csapat szirén volt, akik a tengert védték az emberektől. A játékosok újabb diplomáciai tárgyalásokba bocsátkoztak, és végül meggyőzték a polgármestert, hogy nyilvánítsa a szirének által kijelölt területeket rezervátummá, és indítson el egy programot, melynek keretei között a szirének megtanították az embereket fenntarthatóan gazdálkodni a tengerrel. A programban részt vett a 150 új lakos is, a lányok pedig nagyon büszkék lehettek magukra, hogy ilyen szép megoldást találtak a történet végére. Le a kalappal.

Második Csapat (6 fiú). Ez a kaland a Kis Hableány meséjén alapszik (amit senki se vett észre, hah). Egy néma lány felfogadja a csapatot, hogy keressenek meg egy eltűnt nőt. Írni nem tud, így hosszas mutogatással tudja csak elmagyarázni, mi történt, és miért keresi az illetőt - fél órát activityztünk, mire összeállt a kép, ezt már önmagában nagyon élveztem. A lányról kiderül, hogy sellő volt, és egy süllyedő hajóról megmentett egy csodás hangú dalnokot. A hajó tulajdonosa, egy gazdag fickó, berágott, mert a sellő nem őt mentette meg, és miután partra evickélt, elraboltatta bosszúból a dalnokot. A csapat rögtön a fickó keresésére indult, háztetőkön ugrálva kergették az egyik szolgáját, és végül kinyomozták, hol lakik. A házon végigharcolták magukat (voltak benne csontvázak, zombik, köpenyszörnyek, ésatöbbi), és végül szemtől szembe kerültek a főgonosszal, akiről kiderült, hogy boszorkánymester. A végső csata folyamán volt sok remek pillanat (pl. a minotaurosz harcos hátán lovagló viharpap, aki lelkesen szórta a villámokat, míg szembe nem jött neki az ajtófélfa), és végül a csapat sikeresen megszabadította az elrabolt dalnokot. Ők az egyszerű megoldások hívei voltak, ám amikor akcióra került a sor, nagyon olajozottan tudtak úgy együttműködni, hogy kihasználják mindannyiuk legjobb képességeit.

Harmadik Csapat (5 fiú). Ők érkeztek a leglelkesebben: tavaly óta rendszeresen játszanak, ismerik a szakkifejezéseket, és teljesen fel voltak készülve rá, hogy szörnyeket irtsanak és kincseket gyűjtsenek. Nekik a Lost Gods (Elveszett Istenek) című kalandot választottam, ami hagyományosan indul, de a végén van egy csavar. A csapatot felbéreli egy kihalóban lévő város, hogy keressék meg az eltűnt istennőjüket. A kaland nagy része egy barlangrendszerben játszódik, ahol teremről teremre, folyosóról folyosóra haladva mindenféle kísérteteket kell legyőzni. A csapat gondosan vette a kanyarokat, mindenhová benéztek, minden szörnyet kiirtottak, minden kincset begyűjtöttek. A végső nagy csatára rápihentek, felkészültek, megtervezték a taktikát... és amikor megérkeztek az utolsó teremhez, ahol a főgonoszt sejtették, egyszerre csak megszólalt egy Medusza egy tükörből: "Ne gyertek be, nem akarlak bántani!" A játékosok arcára kiült a döbbenet - a klasszikus dungeon-crawl kalandok nem így szoktak végződni, hanem epikus csatával. Kis hezitálás után szóba elegyedtek a kígyóhajú hölgyeménnyel, aki elmesélte, hogy régen halandó nő volt, csak egy istenség elátkozta, és hogy senkit se akart kővé változtatni, de a városiak azt hiszik, hogy istennő, folyton bemerészkednek hozzá, aztán ijedtükben megtámadják (tele volt a barlang szobrokkal). A csapat segítségét kérte, hogy segítsenek neki kiszökni a városból, és elköltözni biztonságosabb helyre. Némi töprengés és tétovázás után a kalandozók úgy döntöttek, segítenek a bajba került szörnyetegnek, és elkezdtek azon brainstormingolni, hogyan juttassák ki észrevétlenül a városból. Végül a dalnok és a varázsló közösen visszatértek a helyiekhez, és közölték, hogy megvan az istennő, nagy ünnepséget rendelt el, és üzenetet küldött - majd csaptak egy óriási koncertet a főtéren. Miközben a városlakók a koncerten tomboltak, a csapat többi tagja csendben kilopakodott a Meduszával a városból, és kerestek neki egy csendesebb barlangot a hegyek között. A helyieknek azt az "üzenetet" adták át, hogy az istennő parancsára jobb, termékenyebb földre kell vándorolniuk, és ott új várost alapítani.
Az volt gyönyörű ebben a kalandban, hogy a tapasztalt, egyféle megoldásra felkészült játékos-csapat a csavarnál teljesen átértékelte a saját hozzáállását, és képesek voltak kreatív, mindenki számára előnyös, és empatikus döntéseket hozni. Imádtam.

Kép innen
Negyedik Csapat (5 lány). Lelkes, beszélgetős, vidám csapat volt. Nekik megint a driádos-erdőmegmentős kalandot meséltem, mert kíváncsi voltam, lesz-e különbség két lánycsapat megoldásai között ugyanarra a feladatra. Volt! Az első erdei harc még váratlanul érte őket, ám rögtön utána elkezdtek azon töprengeni, hogy a szörnyek megölése helyett nem lehetne-e élve elfogni őket, esetleg megbarátkozni valamelyikükkel. Mivel kalandmesterként támogatom az erőszakmentes megoldásokat, hagytam, hogy némi ötletelés után lespanoljanak két inda-lénnyel, akikkel addig mutogattak-activityztek, amíg ki nem szedték belőlük, mi folyik az erdőben. Így már a gyújtogató driádhoz is felkészülten érkeztek; azt hitték, a szörnyeinek akar helyet csinálni az erdőben, és rögtön fel is ajánlották, hogy segítenek egy Jurassic World típusú szörnyrezervátumot kialakítani. Amikor megtudták, hogy a fákról szól a sztori, akkor ügyesen és gyakorlottan megalkottak egy kompromisszumos megoldást, ami mindenkinek jó: a driád megengedi a falusiaknak, hogy annyi erdőt kivágjanak a falu körül, ami megvédi őket a tűztől (és a faanyagot eladják, hogy legyen pénzük az ínséges időkre). Cserébe a falusiak megígérik, hogy hagyják égni az erdőt és a különleges fákat, és a kivágottak helyére újakat ültetnek majd. Nagyon szép, diplomatikus és részletes megoldás született, a lányok büszkék lehettek magukra.

Ötödik Csapat (5 fiú, 1 lány). A végére maradt a káosz :) Ők nagyon várták már, hogy rájuk kerüljön a sor, lelkesen válogatták a karaktereiket, és teljes lendülettel indultak neki a kalandnak. Ismét a Meduszás sztorit vettem elő, mert előző nap olyan jól működött. Megint csak megmutatkozott, mekkora lehet a különbség ugyanabban a történetben csapat és csapat között. Jelen esetben hőseink kissé jobban eltévedtek a barlangrendszerben, mint az előzőek, cserébe legyőztek minden szörnyet, ami csak az útjukba került. A Medusza vallomása őket is meglepetésként érte, de némi töprengés után szintén a segítés mellett döntöttek - melynek eredményeképp begyömöszölték a kígyóhajú hölgyet egy nagy hátizsákba, amit a csapat minotaurosz harcosának hátára akasztottak, és megindultak vele kifelé a városba. Sajnos azonban a barlang bejáratában emberek várták őket nagy izgalommal, hogy megtudják, megvan-e az elveszett istennő; a csapat röptében azt hazudta, hogy nincs, de majd jól megkeresik, mire a polgármester meghívta őket vacsorára. Meduszával a hátizsákban el is fogadták a meghívást, szépen megvacsoráztak, majd éjjel kisurrantak zsákkal (és a polgármester vagyonának egy részével), és a városfal felé vették az irányt. Sajnos lopakodásban nem voltak jók, cserébe úgy tudtak blöffölni, mint senki más, így sikeresen kijuttatták a szörnyet a városból (egy jól irányzott hajítással az erőember - pontosabban erőminotaurosz - részértől), és ők maguk is megmenekültek. Nem volt olyan elegáns megoldás, mint az előző, cserébe szénné röhögtük magunkat a játék során, nagyon klassz volt a hangulat.

A végeredmény


A szerepjátékról sokan azt hiszik, hogy valami fura kocka-hobbi, vagy esetleg egyenesen káros a bimbózó fiatal elmékre. Egyik sem igaz. A szerepjáték nem más, mint közös mesemondás, ami a csapatmunkára, a kreativitásra, és a jó hangulatra helyezi a hangsúlyt. Mivel minden csapattal angolul játszottunk, külön öröm volt nézni, hogy a fiatalok magukról megfeledkezve angol nyelven vitatták meg a terveiket, és írták le, hogyan cselekszik a karakterük. Minden történetre zseniálisan kreatív és empatikus megoldásaik születtek, melyek során mindannyian elgondolkodtak róla, hogyan lehet kompromisszumokat kötni különböző gondolkodású vagy kultúrájú felek között. Egyetlen csapat sem bukta el a sztoriját amiatt, hogy fejjel rohantak volna a falnak, vagy az erőszakot választották volna a diplomácia helyett. Ösztönösen klasszul játszottak, és kalandmesterként elmondhatom, hogy remekül éreztem magam, és büszke voltam minden egyes játékosomra. Remélem, jövőre megint találkozom velük!

Talpraesett anyák, esetlen férjek (Népmesék nyomában a világ körül 126. - Elefántcsontpart)

Today I continue the blog series titled Following folktales around the world! If you would like to know what the series is all about, you can find the introduction post here. You can find all posts here, or you can follow the series on Facebook!


Some Gold, a Little Ivory
Country tales from Ghana and the Ivory Coast
Edythe Rance Haskett
The John Day Company, 1971.

A könyv 24 mesét tartalmaz, ezek közül 14 elefántcsontparti. Egy afrikai-amerikai tanárnő gyűjtötte őket azok alatt az évek alatt, amiket Afrika különböző országaiban töltött. Bár a ghánai mesék is nagyon tetszettek, az alábbiakban a kihívás szabályai szerint az elefántcsontpartiakra fogok koncentrálni, mivel Ghánába visszatérünk még. Edythe Haskett mesélői stílusa gördülékeny és élvezetes. A könyv egyértelműen gyerekeknek íródott, sok illusztrációval, de a mesék attól még érdekesek a felnőttek számára is.

Fénypontok

Mahda és az elefántbika meséjében egy gonosz elefánt felfalta egy özvegyasszony három lányát. Az anya az elefánt nyomába eredt, a gyermekei után ment a gyomrába, és megmentett onnan minden felfalt embert és állatot. Útja során más állatok segítették, akiknek szintén elege volt már az elefántbikából.
A király kecskéje című mókás mesében egy mongúz véletlenül agyoncsapta a király kedvenc, egyébként nagyon idegesítő kecskéjét, majd megpróbálta trükkös módon a kutyára kenni a dolgot. A kutya okos felesége kihúzta a férjét a pácból, így végül a mongúzt ítélték kígyóverem általi halálra - aminek az lett az eredménye, hogy a mongúzok azóta is remekül ölnek kígyót.
Itt is akadtak dilemma-mesék. Az egyikben egy döntésképtelen harcosnak kellett két lány közül választania, így inkább megölte magát. Az egyik lány utána halt, a másik viszont mindkettejüket visszahozta a halálból - a mese végén pedig nyitva maradt a kérdés: hogyan döntsön a harcos?
Egy érdekes eredetmesében Isten egy denevérre bízott egy kosárnyi sötétséget, hogy vigye el a Holdnak - a denevér azonban elaludt, majmocskák kinyitották a kosarat, kiengedték az éjszakát. Azóta a denevérek fel-alá repdesnek éjjelente, és próbálják a sötétséget összeszedni.

Kapcsolatok

Binyoka, a vízi öregasszony segítette a Hallah nevű lányt, aki egy elkövetett hiba után egy tó mélyére menekült, és ott találkozott a vízi szellemek öreganyjával. Binyoka a lány türelmét és kedvességét drágakövekkel jutalmazta, és még arról is tett, hogy jó férjet találjon magának. Ez a mese Holle Anyót idézte az eszembe, csak a második, "lusta lány" párhuzam maradt el belőle. Volt egy "levágott kezű lány" mese is - itt a lányt gonosz öccse űzte el hazulról, és amikor másodjára is a vadonba száműzték, a kígyók és az apja áldása segítettek neki a túlélésben.
A három ima meséje hasonlított az európai "három kívánság" történetekhez - egy férj széppé kívánta a csúnya feleségét, majd, amikor a szép feleséget ellopták tőle, majommá kívánta, majd, amikor a majmot visszakapta, ismét a régivé. A csavar az volt, hogy a csúnya feleséggel is boldog lett a végén.
A kátránybábu meséjére emlékeztetett a történet, melyben egy lusta tolvajt a szomszédja egy edény paprikás fu-fu segítségével ejtett csapdába. A mese végén a tolvajt elűzték, a feleségét pedig, aki szorgos férjre vágyott, a fu-fu gazdája második feleségül vette. Szintén előfordult az a trickster-mese, amelyben egy fiú megmentett egy krokodilt, aki ezért cserébe meg akarta enni. Három embert kérdeztek meg, igazságos-e ez, és az első kettő közölte, hogy a jótettek elnyerik méltó büntetésüket. A harmadik segített a fiúnak megmenekülni.

Hova tovább? 
Burkina Fasoba!

2019. július 3., szerda

Mese a lányról, aki nem akart boszorkány lenni (Ribizli a kulisszák mögött 9.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  



Íme egy történet szűkebb hazám tájáról, a Kisalföldről!

Miről szól?

Egy vasorrú bábának három lánya van - a két idősebb tehetséges boszorkánynak mutatkozik, ám a legkisebb, Boróka nem nagyon akar se rontani, se átkozni. A bába kiküldi a lányait a keresztútra, hogy igazi boszorkánnyá váljanak, de Boróka mindig kibújik a bevataási feladatok alól. A nővérei bepanaszolják az anyjuknál. Hosszas huzavona után a vasorrú bába, csalódva legkisebb gyermekében, ganajtúró bogárrá változtatja Borókát. A csinos kis bogarat egy pásztorfiú találja meg, aki a házába fogadja, és a gondoskodásának köszönhetően Boróka végül ismét emberré válik.

Hogyan készült?

Ez a mese egyike azoknak, amiket kicsit alaposabban átgyúrtam - leginkább azért, mert olyan sokszor meséltem már mindenféle közönségnek, hogy szinte észrevétlenül szivárogtak bele újabb elemek és csavarok, és az én jól bevett verziómat már nem akartam visszafarigcsálni az eredeti szövegre. Sok helyre hívnak mesélni A tündérrózsa legendája című műsorommal, amelyben szigetközi, csallóközi és kisalföldi mesék szerepelnek - közöttük ez a történet is.
Először a boszorkány-beavatást színeztem ki jobban. Más, szintén Timaffy László által gyűjtött hiedelemmondákból bőséges információnk van arra, hogyan képzelték el őseink a keresztúton zajló praktikákat. Az eredeti szövegben egy fekete kotlós csibéit kell összeszedni, ám a sok mesélés során az én verzióba beleszőttem a fekete bikát, a fekete hintót, és a lenyelendő darazsakat is. Hasonlóan került bele a mesébe a Gellért-hegyi boszorkányszombat részletesebb leírása (szintén létező mondák és hiedelmek alapján). A mese végén pedig nem állhattam meg, hogy elképzeljem, ahogy a legkisebb lány felhasználja az otthon szerzett tudását arra, hogy segítsen a boszorkányok által megrontott embereken.
A lány itt is tőlem kapott nevet, az egyszerűség kedvéért és különösebb indoklás nélkül - egyszerűen tetszett a Boróka.

Mitől különleges?

Nem kell minden női szereplőnek jóságosnak lennie ahhoz, hogy egy mese fontos üzenetet hordozzon lányok (és fiúk) számára - mint ahogyan természetesen az sem elvárás, hogy férfiak legyenek az ellenfelek. Jelen esetben például egy ritkán ábrázolt konfliktus bontakozik ki a meséből: egy toxikus vér szerinti család, amit egy gondoskodó, szabadon választott kapcsolat ellenpontoz. Borókának van ereje és kitartása ahhoz, hogy ne veszítse el önmagát az anyja és a testvérei nyomása ellenére sem, és amikor megtalálja a saját helyét a világban, és a saját választott családját, még fel is tudja használni a keservesen szerzett tudását arra, hogy egy kicsit jobbá tegye a világot.
Ennek a gondolatnak átvitt, de nagyon fontos üzenete van: a vér igenis képes vízzé válni, és nem, nem áll mindenek felett. A hősnőnek joga van megválni "vér szerinti" családjától, ha azok nem hajlandóak abbahagyni a bántalmazását. A "vér mindennél fontosabb" gondolata szinte észrevétlenül issza be magát a mindennapokba, és súlyos következményei lehetnek a társadalomban - az örökbefogadással kapcsolatos negatív sztereotípiáktól kezdve az ártó családi környezetben való bennragadásig. Szükség van olyan mesékre, ahol megjelenik az ellenkezője is, egy függetlenedni képes, gondoskodó, és boldogan élő hősnő személyében.

Érdekesség

Meg kell említenem, hogy Herbszt László fenti rajza messze a kedvenc illusztrációm az egész könyvből. Amikor gyerekeknek mesélem ezt a történetet, a "ganajtúró bogár" kifejezés már önmagában is mindig osztatlan sikert arat.

2019. június 29., szombat

Humor és bűnhődés (Népmesék nyomában a világ körül 125. - Libéria)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Grains of Pepper
Folktales from Liberia
Edythe Rance Haskett
The John Day Company, 1967.

A kötetben huszonöt mese található, melyeket egy amerikai hölgy gyűjtött és adott ki amerikai gyerekek számára, hogy bemutassa Libéria mesevilágát. A kötet bevezetőjében olvashatunk egy kicsit az ország történelméről, a végén pedig egy jó adag libériai közmondás található. A színes illusztrációk a borítóhoz hasonlóan nagyon csinosak. Rengeteg klassz mesét találtam a könyvben, érdemes volt elolvasni.

Fénypontok

Sima és a krokodil meséjében a krokodil elrabolta egy ember lányát és feleségét - Sima pedig úgy szerezte vissza őket, hogy cserébe ellopta a krokodil bőrét, amikor az emberalakot vett fel és kártyázni ment az emberek közé. A mesét mókás verses párbeszédek tarkították. 
Szintén mókás, bár rosszul végződő mese volt A szövőmadár és a harcsa, melyben a madár kölcsönadta tollai egy részét a harcsának, hogy együtt tudjanak egy fa tetejéről pálmabort lopni, ám amikor a tulaj felbukkant, a madár elrepült a tollaival, és otthagyta neki a harcsát vacsorára. miért nő a jamgyökér és a kasszava a föld alatt - a mese szerint égen fel-alá vonultak, táncoltak és énekeltek, amíg az emberek rá nem jöttek, hogy meg lehet őket enni. Bájos mese magyarázta, Miért él a kutya az emberekkel - állítólag azért, mert az állatok lakomáján túl hangosan lefetyelt, és Leopárd leégette érte a többiek előtt.
Hasonlóan kettős hangulatú mese szólt arról,
Sötéten tanulságos volt a Dicot-fa és a szarvas története, melyben a fa nem volt hajlandó elrejteni a szarvast a vadászok elől, mondván, hogy nem az ő baja. "Ami megöl engem, az megöl téged is," mondta erre a szarvas - és igaza lett, mert amikor a vadász megölte őt, dobot akart készíteni a bőréből, így kivágta a fát és a környező bokrokat is. A tanulságos történetek közül a legbájosabb egyébként A majmok királya volt, melyben egy ronda, föld alatt élő madár elhitette a majmokkal, hogy rettenetes szörnyeteg (á la Kacor király) - amíg a majomgyerekek meg nem lesték, és le nem leplezték, hogy valójában csak egy rusnya tolvaj szerzet. Khm.
Érdekes, fordított dilemma-mese volt A négy feleség, akik megmentették a férjüket a haláltól. Emberünk megszökött egy főnök lányával, és útközben egy másik lány enni adott nekik, egy harmadik kivezette őket az erdőből, és a negyedik megvédte a legényt egy főnök haragjától. A fiú mind a négyet feleségül vette. A dilemma-kérdés az volt, melyik feleség tette a legtöbbet a férje megmentéséért.
Érdekes helyi hiedelmekről tanúskodott A wuuni, aki megevett kilenc gonosz szellemet. A wuuni egy varázslattal előhívható láthatatlan lény, amelyik képes felfalni az ártó szellemeket. A mese külön érdekessége volt, hogy itt a gonosz szellem felett ítéletet is tartottak, és kiderítették, miért változott (a családja nemtörődömsége miatt) halála után gonosszá.
Váratlan fordulatot vett Hawa, az engedetlen lány meséje, aki anyja figyelmeztetése ellenére egy tiltott folyóban halászott - és sikerült megmenekülnie az ártó szellemektől, így az engedetlensége mentette meg a családját az éhhaláltól. 

Kapcsolatok

Megint felbukkant a jóképű kérő meséje, nagyon szép változatban (Tola és a víziszörny). Itt egy szép lányt csábított el egy tengeri szörny úgy, hogy magára vette a tengeristennő makulátlan bőrét. A lányt csúf, de varázserővel bíró bátyja mentette meg, aki léggyé változva követte őt a vízalatti világba. Ismerős volt (Bissau-Guineából) az a mese is, amelyben egy apa úgy osztotta el a lányát négy kérő között, hogy varázslattal kreált belőle három másolatot kutyából, macskából, és kakasból - azóta különbözőek az emberek.
Szintén ismerős volt egyik kedvenc trickster-mesetípusom, Nyúl ajándékot kér. Itt az Embertől akart több furfangosságot kicsikarni, de hamar kiderült, hogy már van neki épp elég. Természetesen itt sem maradtunk Varázslatos Menekülés nélkül, és akadt egy Hamupipőke-mese is, fiú főszereplővel.
Az ügyeletes trickster egyértelműen Nyúl volt, aki legtöbbször Leopárdot verte át. Akadt több klasszikus mese, mint például az, amelyikben Nyúl meglovagolta Leopárdot, hogy elnyerje Őz Kisasszony kezét. Egy másik történetben viszont a majmok járatták a bolondját Leopárddal, aki megpróbálta átverni őket, hogy lakomához jusson.

Hova tovább?
Elefántcsontpartra!

2019. június 26., szerda

A híres szittya király fiai (Ribizli a kulisszák mögött 8.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Ez a mese a könyvhöz végzett kutakodásom egyik nagy eredménye volt. Sok mesét már korábbról ismertem, a repertoárom részét képezték, de ezt akkor találtam az Adattárban, amikor már aktívan dolgoztam a kéziraton. Úgy is mondhatjuk, hogy az egyik legújabb kedvencem.

Miről szól?

Egy fiatal szittya király megment egy királykisasszonyt, akit azért büntet az apja, mert nem a megfelelő kérőhöz akart feleségül menni. Barátságban válnak el, a lány megy a szerelméhez, a király pedig haza. Telnek az évek, a szittya királynak felnő két fia, Sándor és Aladár, és nekivágnak a világnak, hogy szerencsét próbáljanak. Útközben találkoznak egy szép fiatal lánnyal, akibe egyikük beleszeret, valamit egy öregasszonnyal, aki csatlakozik hozzájuk. AZ öreganyó végig segíti a két királyfit - megmenti őket banditáktól, segít az egyiknek elnyerni egy király lányát - sőt, amikor a királyfit áruló módon kidobják egy torony ablakán, az anyóka a torony tövében állva elkapja, hogy baja ne essen. A mese végére mindkét királyfi megházasodik, az anyóról pedig kiderül, hogy ő volt a lány, akit a szittya király annak idején megszabadított.

Hogyan készült?

A mese egy rozsályi mesemondó, Nagy Sándor története, de valamiért a publikációba nem került bele, csak kéziratos formában találtam meg. Keveset változtattam rajta azon kívül, hogy kifésültem néhány összefüggéstelen részt, és nevet adtam a királyfiaknak és a királylánynak.

Mitől különleges?

Először is tetszik, hogy a történet elején a királylány megmentése nem egyenlő az elnyerésével. A lány megy a saját szerelméhez, a szittya király pedig feleségül vesz valaki mást - mégis megmarad közöttük a kapcsolat, hiszen a lány szemmel tartja a megmentője fiait, és amikor útnak indulnak, felbukkan (öregasszonyként), hogy segítse őket. A mese végén még egyszer találkoznak a megmentőjével, immár szülőként és barátként. Férfi-női barátság kevés szokott megjelenni a népmesékben.
Amit a mesében a legjobban szeretek, az az öregasszony figurája. Látványosan sok ereje és varázslatos tudása van, amik csak izgalmasabbak lesznek attól, hogy ismerjük az anyóka saját háttérsztoriját.  Sokszor a hasonló segítő öregasszonyok a népmesékben csak úgy felbukkannak a semmiből, mindenféle magyarázat vagy személyiség nélkül - itt viszont egy megkínzott királylányból válik nagy tudású, nagy erejű segítő. Az öregasszony ravasz, jó kedélyű, határozott, bátor; átveri a rablókat, kiharcolja a királynál a fiúk igazságát, segít egy lánynak jó férjet szerezni, és előre tudja, kiben lehet megbízni, és kiben nem. Ja, és elkap egy toronyból kizuhanó királyfit. Mennyire menő már.

Érdekesség

Nem ismerek hasonló mesét a magyar hagyományból, sőt, a nemzetköziből sem (ettől még létezhet). Nagyon különleges, egyedi darab.

2019. június 22., szombat

Sétáló fák, beszélő madarak (Népmesék nyomában a világ körül 124. - Sierra Leone)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Tales from Sierra Leone
Mohammed Yassin
Oxford University Press, 1967.

A kötetben tizenöt mese található. Bevezető vagy jegyzetek nem tartoznak hozzájuk, csak fekete-fehér illusztrációk. A legtöbb mese valamiféle tanulsággal végződik, amelyek gyakran elég meglepőek az európai olvasó számára.




Fénypontok

Volt egy meglepően derűlátó szerelmes történet a könyvben - abból az időből, amikor a madarak még beszélni tudtak. Egy fiatal harcos beleszeretett egy törzsfőnök sokadik feleségébe, és amikor kiderült a dolog, a vadonba menekült. Beszélő madarak segítségével sikerült megmenekülnie az üldözői elől, és még kincset is talált, aminek segítségével új életet kezdhetett. A mese végén egyszerűen megvárta, míg a gonosz főnök elhalálozik, és aztán feleségül vette a szerelmét.
Érdekes történet szólt arról, hogyan vesztette el egy falu a gazdagságát, amit a közeli tóban lakó szellemektől kapott. A szellemek minden évben, a megfelelő áldozatokért cserébe, bőséges ajándékokat küldtek a tóból - edényeket, fegyvereket, ruhákat, stb. - azzal a kikötéssel, hogy ilyenkor zenész nem mehet a víz közelébe. Egy gőgös főpap azonban teljes zenei kísérettel vonult le a tópartra - és a szellemek örökre visszavették az ajándékaikat.
Tetszett a sztori és a tanulság is A kos és a leopárd meséjében. A leopárd (a király jobbkeze, avagy jobb mancsa) megpróbálta bemártani a kost az oroszlánnál, az állatok királyánál mindenféle hamis vádakkal. A kos pártját barátja, a hiéna fogta, aki biztatta, hogy álljon ki magáért. Amikor végül párbajra került a sor, a kos legyőzte a leopárdot, de a hiéna visszafogta attól, hogy meg is ölje. A mese szerint a tanulság: ostobaság irigykedni valakire azért, mert a főnököd szereti.



Meglepő motívum volt a sétáló fa, ami azzal választotta meg a faluja következő főnökét, hogy odasétált a háza elé (és ha nem volt a faluban megfelelő jelölt, akkor addig várt, amíg került egy).

Kapcsolatok

Eredeti dilemma-mese formájában bukkant fel a "három mágikus tárgy" mesetípusa. Itt négy ikertestvér indult neki a világnak, és egy másik faluban mágiát tanultak - a szokásos repülés, távolba látás, gyógyítás mellett a negyedik megtanult földeket termővé tenni. Miután közösen megmentették az apjuk életét és vagyonát, a mesemondó felteszi a kérdést: melyikük tette a legtöbbet?
Érdekes formában jelent meg Az oroszlán és az egér sztorija - itt is kiszabadította ugyan az egér (avagy patkány) az állatok királyát, de az hála helyett cserben hagyta, az egér meg hazamenekült, azon duzzogva, hogy milyen hálátlanok az erős állatok...

Hova tovább?
Libériába!

2019. június 19., szerda

Incula (Ribizli a kulisszák mögött 7.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Incula tulajdonképpen nem csak egy hősnő neve, hanem egy egész mesetípusé is: a népmesekatalógusban 328f számmal jelzik, és a nemzetközi mesekutatásban "az óriás kincsei" címen ismert. Egyike azon magyar mesetípusoknak, amiket női szereplőről neveztek el. A régi sorozatban itt blogoltam róla bővebben.

Miről szól?

Egy király hét lánya kimegy a palotából rozmaringot szedni, és hét szál sétáló rozmaring elcsalja őket egy boszorkány házába. Ott szállást kérnek éjszakára, de a legkisebb királylány, Incula, akinek táltos képességei vannak, titokban meglesi, hogy a boszorkány megölni készül mindannyiukat. Ellopva a banya Dunaugró cipőit, Incula megmenti magát és a nővéreit. Amikor azonban apjuk, a király beteg lesz, a legkisebb királylány visszatér még háromszor a boszorkányhoz, hogy varázstárgyakat lopjon tőle, és meggyógyítsa velük az édesapját.

Hogyan készült?

Incula mesetípusa minden formájában nagy kedvencem; rengeteg változatát olvastam el könyvekből és az Ethnológiai Adattárból is. Végül egy rétközi verzióra esett a választásom, a sétáló rozmaring és a csodás tárgyak miatt, ezt vettem alapul a fenti meséhez, kiegészítve néhány apróbb motívummal más forrásokból (mint pl. a megcsendülő aranykáposzták Nagy Olga gyűjtéséből). Egy komolyabb elemet átemeltem hozzá Berze Nagy János gyűjtéséből (Királylánya Ënczëlla) is: az apa betegségét. A változatok túnyomó többségében ugyanis, miután Incula megmenti a nővéreit, azok olyan irigyek lesznek rá, hogy a vesztét akarják, megrágalmazzák a királynál, és folyton visszaküldözgetik a sárkányhoz/boszorkányhoz, remélve, hogy ott veszik. A meseolvasás során hamar ráuntam az irigy és gyűlölködő nővérekre, és ezért borzasztóan megörültem, amikor találtam legalább egy változatot, ami más magyarázatot ad Incula ismétlődő kalandjaira.

Mitől különleges?

Táltos hősnő, kell többet mondanom? Nem Incula az egyetlen táltos lány a kötetben, de belőlük, valljuk be, sohasem elég. Incula kikéredzkedik a palotából, fára mászik, boszorkányt ver át, megmenti a testvéreit, sőt, az apját is. Szembemegy a veszéllyel, visszafelesel a boszorkánynak, és akkor sem esik kétségbe, amikor a banya foglyul ejti. Aktív, kíváncsi, rettenthetetlen, de nem tévedhetetlen hősnő. Szerethető.
A magyar népmesék világában lányok viszonylag ritkán indulnak el csak úgy otthonról. Azon senki sem csodálkozik, ha egy királyfi elindul világot látni, vagy egy szegény legény nekivág az ismeretlennek, hogy szerencsét próbáljon. A hősnők viszont, ha el is hagyják az otthont, sokszor kényszerűségből teszik ezt: elűzi őket apjuk, mostohaanyjuk, árván maradnak, vagy valamiféle egyéb traumát élnek át, ami kitaszítja őket a nagyvilágba. Ritka az olyan hősnő, aki saját érdeklődésből, kíváncsiságból, kalandvágyból indul el - és nekem személy szerint mindig is ők voltak a kedvenceim. Ők azok, akik amellett, hogy érdekes kalandokat élnek át, kiforgatják azt a sztereotípiát is, hogy a kaland a fiúknak való, és a lányoknak otthon a helye.
Amit még különösen szeretek ebben a mesében, az a vizuális világa: a sétáló rozmaringok, a ragyogó, csilingelő aranykáposzták, ahogy Incula felmászik a boszorkány ágyára, és a sok-sok többi apró részlet, ami megmozgatja az ember képzeletét.

Érdekesség

Ennek a mesének is van "fiús" tükörképe: az alap mesetípust ott Táltosfiúnak hívják, és gyakorlatilag ugyanez, csak fiútestvérekkel.

2019. június 15., szombat

Mande eposzok (Népmesék nyomában a világ körül 123. - Guinea)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Guineából már megint szinte lehetetlen volt mesét találni, ezért ismét eposzokat (jobban mondva eposzrészleteket) olvastam, ebből a könyvből. A kötetben összesen két olyan eposz szerepelt, melyeket Guineában jegyeztek le, mindkettő a mande énekmondók hagyományából. Sajnos a könyv nem tartalmazta a teljes szövegüket, de néhány érdekesebb jelenetet azért kiemeltek.


Almami Samori Touré


Az eposz névadó hőse egy 19. századi hadvezér és uralkodó volt, aki ellenállt a francia gyarmatosításnak, és saját birodalmat hozott létre a mai Guinea területén. A róla szóló eposzt egy Sory Fina Kamara nevű guineai mande énekmondótól vették fel, akit elsősorban a hadvezér hódításai érdekeltek.
A szenegáli eposzhoz hasonlóan, amit korábban olvastam, a hős itt is bandavezér volt gyerekkorában a többi gyerek között, és sorozatosan bajba keveredett. Ismét felbukkantak dzsinnek is a történetben: Samori tűzfegyvert kapott egy lány dzsinn ikerpártól, akik kígyóként tekeredtek köré, és kikötötték, hogy nem támadhat meg olyan embereket, akiknél dzsinn-rokonaik szolgálnak. Az eposznak azonban nem csak hőse, de hősnője is van: Egymellű Demba, aki beleszeret Samori fivérébe, és titokban ételt küldözget neki, amiért is Samroi azt hiszi, a testvére elárulta őt. Hogy bizonyítsa ártatlanságát, a fivér fegyvertelenül megy csatába, és elesik. Demba ezt hallva a bátyja ruháját ölti magára, és csatába vonul, hogy megbosszulja a szerelme halálát.

Musadu

Szintén mande eposz egy Musadu nevű városról, amit egy Zo Musa nevű rabszolga alapított és később egy Foningama nevű nagy harcos elfoglalt. A város alapítása a tizenharmadik és tizenötödik század közé, a mande birodalom idejére esik, míg a harcosról szóló történetek esélyesen tizenhatodik századiak, és a két eposz később olvadt össze. Az eposzt egy Moiké Sidibe nevű egyetemi professzortól vették fel, aki maga is Foningama leszármazottja.
Az eposz elején más legendákból és népmesékből is ismerős toposz szerepel: Foningama nem az apja legidősebb fia, mégis ő kapja meg az apja áldását és a vele járó amulettet, amiért is a bátyjai féltékenyek lesznek rá, és el akarják veszejteni.

Hova tovább?
Sierra Leonéba!

2019. június 12., szerda

A vidám királyfi (Ribizli a kulisszák mögött 6.)

FIGYELEM! Az Ünnepi Könyvhét alkalmából több alkalommal is dedikálni fogok, sőt, pénteken sor kerül Ribizli könyvbemutatójára is! Az időpontokat itt találjátok!

A júniusi Könyvhétre jelenik meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  



Ismét egy Pályuk Anna mese, és szintén egyike nagy kedvenceimnek!

Miről szól?

Herbszt László illusztrációja
A mindenki által szeretett Vidám Királyfi (valójában király) elindul feleséget keresni, és beleszeret egy szegény halász lányába. A lány anyja azt hazudja, hogy a lánya tud aranyat fonni. Az esküvő után ezen az ígéreten kapva kap a gonosz kincstárnok, aki a Vidám Királyfi trónjára tör, és közli, hogy ha nem lesz aranyfonal, nem lesz miből fizetni a katonaságot. A szegény lányt a férje és az anyósa bátorítja és támogatja (az anyósa ráadásul falaz is neki), és végül, amikor már minden veszni látszik, egy varázslatos öregasszony érkezik a segítségére.

Hogyan készült?

Megint csak olyan mesével van dolgunk, amit nagyrészt egészben emeltem át Pályuk Annától. Helyenként egy kicsit ki kellett fésülni, mert zavaros volt a szöveg, de alapvetően úgy klassz, ahogy van. A lányt én neveztem el Rebekának, mert kellett neki egy név - egy másik, Rebeka nevű hősnő pedig pont kiesett a könyvből, így került a név ebbe a mesébe. Ezen kívül annyit változtattam, hogy a lányt a mostohája helyett az édesanyja mártotta be, puszta önszorgalomból. Gondoltam, hogy egy ilyen remek anyósfigurával ellátott mesét kár lenne egy sztereotipikus mostohával elrontani.

Mitől különleges?

Ha egy dolgot kéne kiemelnem az egész meséből, a jóságos anyós lenne az - népmesékben ez az ábrázolás "ritka, mint a fehér holló", ahogy Anica kedélyesen megjegyzi, ám annál zseniálisabb. Helyén van az esze, nem dől be mindenféle hazugságnak, és saját maga áll ki az ajtóba, hogy a menyét megvédje a veszedelemtől. Ritka ilyen szimpatikus idősebb nőalakot találni a népmesékben, aki nem természetfeletti segítő.
A másik nagy kedvencem ezzel a mesével kapcsolatban az, hogy egy ismert mesetípus szerethetőbb változata. A mese variáns a Rumpelstiltskin (Koppciherci, Pancimanci, stb., ATU 500) mesetípusra. Elterjedtebb változataiban az anya hazudja, hogy a lánya aranyat tud fonni, mire a király arra kényszeríti a lányt, hogy fonjon aranyat, vagy a fejét veszi. A lánynak egy titokzatos valaki segít, aki az elsőszülött gyermekét kéri fizetségül, hacsak a lány ki nem találja a nevét. Ide kapcsolódik sokszor az ATU 501-es típus is, A három fonóasszony, melyben öregasszonyok hitetik el a követelődző királlyal, hogy a fonás el fogja rondítani a feleségét (erről itt blogoltam bővebben).
Gyerekkoromban mindig az volt a bajom Pancimancival, hogy a lány a megoldás után boldogan feleségül ment a királyhoz, aki képes lett volna lefejezni, ha nem csinál neki aranyat. A borzasztóan unszimpatikus királyt ebben a verzióban viszont felváltja a szerethető, melegszívű, és támogató Vidám Királyfi, aki védelmezi a feleségét, és önmagáért szereti, míg a gonosz szerepét a hazug és tolvaj kincstárnok tölti be. Sőt, a szerető férj és a támogató anyós mellett találkozunk egy gondoskodó apával is (aki búcsúvacsorát főz a lányának, és félti az udvar gúnyos nyelveitől), és egy nagyon jó fej mágikus mámival, aki tiszteletbeli nagynéniként, ingyen és bérmentve segíti Rebekát.
A reprezentáció fontos dolog (ezt fogom még ismételgetni ebben a sorozatban). Fontosak a gondoskodó férfi karakterek a mesékben, fontosak a pozitív nőalakok olyan szerepekben, amik hagyományosan negatívak (ld. anyós), és még ennél is fontosabb olyan történeteket olvasni és mesélni, amelyekben nők támogatják egymást, mindenféle hátsó szándék vagy fizetség nélkül. Nem véletlen, hogy a Vidám Királyfi meséje évek óta a repertoárom kedvenc darabjainak egyike.

És most mindenkit megkérek, vessen egy pillantást a Vidám Királyfi macis pajzsára a fenti illusztráción. Mert nagyon bájos.

Érdekesség

Ezt a történetet egyébként kiadtam angol fordításban is, a Pályuk Anna harminc csodaszép meséjét tartalmazó Dancing on Blades: Rare and Exquisite Folktales from the Carpathian Mountains című kötetben (Parkhurst Brothers, 2018.), ami 2019-ben Storytelling World Resource és Anne Izard Storyteller's Choice díjakat nyert.

2019. június 10., hétfő

Hogyan legyél etikusabb mesemondó

A mesemondásban, mint minden egyéb szakmában is, létezik egyfajta szakmai etikett. Mivel viszonylag kicsi közösség vagyunk, még nemzetközi szinten is (mondjuk a színészekhez vagy zenészekhez képest), különösen egymásra vagyunk utalva, ha a munkánk láthatóságát, népszerűségét, és elfogadottságát növelni szeretnénk. Természetesen, mint minden más szakma, a mesemondás sem mentes a szakmai féltékenységtől, sértődésektől, és etikátlan húzásoktól - ami néha szíven üti az embert, főként mivel a meséink tele vannak jószívűséggel, kedvességgel, és egyéb fontos emberi értékekkel. Mivel a mesemondás szakmai etikájától ma még viszonylag kevés szó esik a nyilvánosság előtt, gondoltam, leírok néhány fontos tanulságot, amiket a pályafutásom során eddig leszűrtem. Természetesen én sem vagyok ártatlan, a legtöbb buktát elkövettem legalább egyszer életemben. Igyekszem tanulni belőlük.

(Ebben a bejegyzésben elsősorban a mesemondók egymás közötti etikettjéről lesz szó, az etikus mesemondás egyéb témáit meghagyom későbbre)



1. Ismerd el azokat a műfajokat is, amiket nem űzöl

Senki sem űzi a mesemondás minden stílusát és műfaját, és ez teljesen oké. Előbb-utóbb mindenki megtalálja a sajátját, és ha kitartóan dolgozik rajta, magas művészi szintre fejlesztheti. Érdemes időnkét meghallgatni olyanokat, akik teljesen más műfajt és stílust képviselnek - sok mindent tanulhatunk tőlük, új nézőpontokat ismerhetünk meg, vagy akár megjöhet a kedvünk is a kísérletezéshez. De még ha ezek közül egyik sem következik be, az nem ok arra, hogy leírjuk valaki más műfaját vagy stílusát. Ég és föld a különbség a "nem szeretem a személyes sztorikat, de elismerem, hogy X remekül meséli őket" és a "minden személyes sztori pocsék, és ez nem is igazi mesemondás!" között.
TL;DR: Ne te legyél a "valódi mesemondás" rendőrség. Senki se szereti a finnyogást.

2. Ha valaki más szakterületéről nyilatkozol, említsd meg

Sok mesemondó hosszú évek munkájával ássa bele magát egyik vagy másik témába. Kutatómunkát végeznek, tanulnak, gyakorolnak, információt gyűjtenek, fejlesztik a tudásukat és az előadói készségeiket. A szakma kiemelkedő szakértőinek érdemes megemlíteni a nevét, ha olyasmivel foglalkozunk, ami az ő szakterületük - ez egyszerűen így udvarias, és ráadásul a gesztus idővel viszonzásra is találhat, amikor majd valaki más a te szakterületedről nyilatkozik. Én például nem szeretek a "new trad" mesemondásról beszélni anélkül, hogy Laura Packer és Danielle Bellone munkásságát megemlíteném, mert ebben a témában ők a világklasszisok.
TL;DR: Ne tegyél úgy, mintha te találtad volna fel a spanyolviaszt, mert előbb-utóbb kiderül az igazság, és az marha ciki lesz neked.

3. Promotálj másokat

Ha egy fellépést nem tudsz elvállalni, és esetleg megkérdezik, kit ajánlanál magad helyett, legyél felkészülve rá, hogy ajánlani tudj valakit, aki jó. Olyasmit válaszolni, hogy "juj, csak X-t ne hívjátok, ő pocsék", vagy hogy "nem tudok más mesemondóról", neonfényes betűkkel jelzi az igényes embereknek, hogy hiányzik belőled a szakmai korrektség.
Szintén nagyon kedves és előzékeny dolog, ha megemlíted mások könyveit, előadásait, workshopjait, stb., amikor a témába vágnak, esetleg írsz róluk ajánlót vagy értékelést. Az ilyesmibe fektetett munka, mint a szakmai kapcsolatok ápolása, sokféle formában megtérül.
TL;DR: A te szakmai hírneved nem csökken attól, hogy elismered a kollégáidat. Sőt.
Hú, ezt elismétlem még egyszer, mert fontos:

A TE SZAKMAI HÍRNEVED NEM CSÖKKEN ATTÓL, HOGY ELISMERED A KOLLÉGÁIDAT. SŐT.


4. Ha mesét kaptál, említsd meg, honnan

Alapvető mesemondók közötti udvariasságnak számít, hogy ha hallottál valakitől egy jó sztorit, és magadtól nem találod meg a forrását, akkor elkéred szépen a mesélőtől. Mesemondó körökben a válasz általában lelkes igen szokott lenni, hacsak nem olyan történetről van szó, amihez a mesemondót különleges, személyes szálak fűzik (ezeket hívják az angolban "signature story"-nak). Viszont ha valaki engedélyt ad rá, hogy az ő történetét, vagy egy általa újraalkotott és kiszínezett mesét mesélj, akkor alapvető udvariasság az előadásod során megemlíteni, honnan származik - már csak azért is, hogy mások is lássák, hogyan utaznak a mesék, és hogyan segítik egymást a hivatásos mesemondók.
TL;DR: Kérd el a meséket, és adózz tisztelettel annak, akitől kaptad őket. Te sem szeretnéd egy hosszas kutatómunkával összerakott kedves mesédet egyszerre csak viszonthallani valaki más szájából. Ugye nem?

5. Ne lépd túl az időkeretet

Amikor másokkal együtt mesélsz, ügyelj rá, hogy be tudd tartani a megadott időkeretet - hiszen ilyenkor minden esetben az utánad következő(k)től veszed el a mesélési időt. Nincs olyan csodás, elbűvölő mese, ami ellensúlyozná, hogy valaki másnak nem jut elég ideje a sajátjára.
Ez a szabály akkor is érvényes, ha egyedül mesélsz. Ha jelentősen túlfutsz a megadott időkereten, az nem csak rád vet rossz fényt, hanem az egész szakmára is. Hallottam már több rendezvényszervezőtől olyat, hogy "nem akarunk mesemondót hívni, mert járt itt egy, és nem lehetett levakarni a színpadról." Ne legyél az a mesemondó.
TL;DR: Légy profi, ne fuss túl az időkereten. Ha kell, viselj karórát.

A szakmai féltékenység nem csak káros, de ráadásul haszontalan is. A mesemondás világa olyan színes és sokféle, hogy jut benne bőven hely, lehetőség, és elismerés mindenkinek. És ha már a meséink azt tanítják, "jótett helyébe jót várj", "az ígéret szép szó", és "a jószívűség elnyeri méltó jutalmát" - akkor próbáljuk meg a szakmánkban is képviselni az értékeinket!

2019. június 8., szombat

Apróságok, tanulságok (Népmesék nyomában a világ körül 122. - Bissau-Guinea)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.



Sajnos Bissau-Guinea megint csak olyan ország, amihez az internetről kellett meséket válogatnom - ráadásul elsősorban portugálul, amit a spanyolnak és a latinnak köszönhetően ki tudok silabizálni (némi Google Translate segítségével).

A hiéna, a nyúl, és a magyal
(Ebből a könyvből)

Klasszikus kátránybábu-történet. Nyúl addig lopja a halakat hiéna halcsapdájából (és békákat tesz a helyükre), míg hiéna gyanút nem fog, és fel nem állít egy magyalsziruptól (?) ragacsos bábut a vízparton. Nyúl, mint minden trickster a világ minden táján, természetesen hozzáragad a bábuhoz.

A tűzben születtem
(Ebből a könyvből)

Nyúl addig lopkod Hiéna földimogyoró-ültetvényéből, és szabadul meg a csapdáiból, míg végül Hiéna egy furfangos hurokkal mégiscsak meg tudja fogni. Amikor azonban a tűzbe akarja vetni a nyulat, az elhiteti vele, hogy ő a tűzben otthon van, azért pirosak a szemei. A hiéna elhiszi a hazugságot, és oda dobja a nyulat, ami ellen az látványosan tiltakozik: a bozótosba.

Az afrikai dobok legendája
(Bijago mese, innen)

A fehérorrú cerkófmajmok elhatározzák, hogy felmásznak a holdba. Egymás vállára állnak, míg a legkisebb el nem éri a holdat - a torony azonban összeomlik, és a legkisebb cerkóf a holdon marad. A hold barátságot köt vele, és egy dobot ad neki ajándékba, a majomnak azonban idővel honvágya támad, és haza szeretne menni. A hold leengedi egy kötélen, mondván, hogy üsse meg a dobot, ha leért. A majom azonban unalmában útközben kezd el dobolni, a Hold elengedi a kötelet, és a majom lezuhan. Az emberek közé esik, akiknek átadja a dobot - azóta vannak dobok Afrikában.

A vadász és a krokodil
(Innen)

Klasszikus mese, a vadász megment egy krokodilt, aki cserébe meg akarja enni. Igazságért mennek különféle döntőbírókhoz, de mindenki a krokodilnak ad igazat - kivéve Nyulat, aki csellel ráveszi a krokodilt, másszon vissza az eredeti csapdába, ezzel megmentve a vadász életét.

A majom és a teknős versenye
(Innen)

Klasszikus versenyfutás, a teknős úgy győz, hogy sok banánt helyez el az út mentén, hogy elterelje a majom figyelmét.

A keselyű és a sólyom
(Innen)

A sólyom gúnyolja a keselyűt, amiért az nem vadászik, csak halott állatokat eszik... ám nem sokkal később nekirepül egy fának, és hirtelen nagyon hálás lesz, amiért keselyű nem eszik sérült állatot.

Tedungal Djamanu
(Innen)

Egy velejéig becsületes fiú elindul feleséget keresni. Útközben az éhhalál kerülgeti, ezért lop egy mangót. Tettét megbánva megkeresi a mangófa gazdáját, aki azt mondja, csak akkor bocsát meg, ha a fiú feleségül veszi vak, süket, béna, leprás lányát. A becsületes fiú elfogadja a büntetést... és természetesen kiderül, hogy próba volt az egész, és a lány szép és egészséges.

A kíváncsi madár
(Innen)

A bagoly egy kismadarat azzal kényszerít szolgálatra, hogy elhiteti vele, veszedelmes szarvai vannak (amik valójában tollpamacsok). Egy nap a bagoly lerészegedik, a kíváncsi kismadár pedig rájön az igazságra.

A két testvér viszálya
(Innen)

Ali Baba típusú mese, rablóktól aranyat lopó okos és ostoba testvérekkel.

A cipész mint király
(Innen)

Egy királyság az alapján választ uralkodót, hogy pontosan milyen magas legyen az illető. Végül egy szegény cipész bizonyul pont olyan magasnak.

A betartott ígéret
(Innen)

Egy ember feladatokat állít a lánya kérői elé. Hárman egyformán teljesítik az elsőt - a másodikat pedig, ahol szárazon kell átjutniuk a folyóm, mindenféle mágikus trükkökkel oldják meg. Az apa, nem tudván dönteni, három lányt varázsol a lányából, hogy az eredmény igazságos legyen.

Nafa Munharé
(Innen)

Egy királynak van két szép, de rosszindulatú felesége, de gyereke csak akkor születik, amikor feleségül vesz egy ronda, de becsületes nőt. Felnőve a király három fia útnak indul, de a két idősebb a legkisebbet folyton kínozza, majd otthagyja meghalni. A fiú kihallgatja a keselyűk beszédét, megmenekül, és boldogan él, amíg meg nem hal.

Mam Tamba és a bivaly
(Innen)

Mam Tamba, a vadász megöl egy bivalyt. A bivaly borja emberré változik, és elindul megbosszulni az anyja halálát. Ember képében beköltözik a vadász házába, és vendégként sokáig figyeli. Látva, milyen jó bánik a vadász a gyerekeivel, a bivaly bosszúvágya elmúlik, felfedi magát, és végül barátként válnak el.

A két vetélytárs
(Innen)

A szorgos és a lusta lány, kígyóval.

Találtam néhány criole anekdotát is.

Hova tovább?
Guineába!

2019. június 5., szerda

A titokzatos beszédű lány (Ribizli a kulisszák mögött 5.)

A júniusi Könyvhétre jelenik meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Megint csak egy olyan sztori, amiről már született bejegyzés régebben is, a Feminista Magyar Népmesék sorozatban. Az előző heti, okos fiúról szóló történet után itt a tükörmese egy titokzatos beszédű lányról.

Miről szól?

Egy katona hazatér a háborúból, és hírét veszi egy falubeli lánynak, aki szép is és okos is, mégsem vette még senki feleségül. A bátyjával háztűznézőbe mennek, egyedül találják a lányt, és mindenféle kérdéseket tesznek fel neki - amikre a lány furcsa, titokzatos válaszokat ad. A katona úgy dönt, a lány biztos bolond, és faképnél hagyja, de a bátyja kíváncsi lesz a válaszok értelmére, és visszamegy megkérdezni. Hamar kiderül, hogy minden válasznak pontos logikája volt - a legénynek pedig annyira megtetszik az okos lány, hogy végül ő maga kéri meg a kezét.

Hogyan készült?

Ez a mese klasszikus saláta - öt különböző verzióból válogattam össze az egyes kérdéseket és válaszokat. A kerettörténet egy rozsályi és egy göcseji változatból állt össze. A göcseji mesében az eredeti kérő gondolja meg magát, miután a bátyja elmondja neki, mit beszélt a lánnyal - de nekem szimpatikusabb volt, hogy az legyen végül a lány igazi párja, aki vette a fáradságot, hogy elbeszélgessen vele.

Mitől különleges?

Ez a történet számomra a kommunikációról és az odafigyelésről szól. Az első kérő felteszi a kérdéseit, de a válaszok megértésére már nem veszi a fáradságot - inkább elkönyveli, hogy a lány bolond, összevissza beszél, nem lehet megérteni. Sajnos a való világban előfordul ilyen helyzet, főleg nők esetében, akiket gyakran vádol a társadalom azzal, hogy "utalgatnak" meg "nem mondják ki egyszerűen, mi bajuk." ("Mi bajod?" "Semmi."). Sajnos a "mondd ki, mit akarsz" sem mindig jó megoldás az ilyen helyzetekben, mert arra rögtön jön a kritika a másik oldalról: "nem akarok lelkizni", "miért kell mindent boncolgatni", "miért kell ezt felfújni", "már megint drámázol." Keskeny a mezsgye a "titokzatos beszéd" és a "nyaggatás" között, és csak akkor szélesíthető ki, ha a másik fél partner a kommunikációban.
A mese hősnője jó okból választja a titokzatos beszédet: Válogat a kérői között, magához illő társat keres. A hangsúly nem is azon van, hogy valaki egyből megérti-e az utalásokat, vagy rávágja-e a helyes megoldást - hanem sokkal inkább azon, hogy veszi-e a fáradságot, hogy rákérdezzen arra, amit nem értett. Hogy be tudja-e ismerni, hogy nem értette. Kérdés, válasz, kérdés, válasz. Kommunikáció. És hirtelen fény derül arra is, hogy attól, hogy nem értünk meg valakit első szóra, még nem biztos, hogy bármi baj van vele.

(Bővebb fejtegetések az eredeti bejegyzésben)

Érdekesség

Nemrég találtam egy nagyon hasonló mesét Gambiából, amelyben a fiú és a lány egyaránt "titokzatos beszédűek" voltak.