2019. május 22., szerda

A tengerlépő cipő (Ribizli a kulisszák mögött 3.)

A júniusi Könyvhétre jelenik meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  



Erről a meséről igazából már blogoltam egyszer a régi sorozatban is, de érdemes felfrissíteni, hogy miért is került be a kedvenceim közé. A történet Furicz János tiszabökényi mesemondó (szül. 1857) talán legismertebb meséje, több formában is feldolgozták már.

Miről szól?

Egy szegény ember egyetlen lánya tengerlépő cipőket kér magának a vásárból. Az apja bejárja az egész vásárt, de tengerlépő cipőt bizony nem árulnak. Szerencsére útközben találkozik egy aprócska emberrel, aki a jószívűségéért cserébe (szilvát ajándékoz a beteg kislányának) ad neki egy pár tengerlépő cipőt. Az apa kíváncsiságában rögtön fel is próbálja őket, de nem tud velük bánni, és mire észbe kap, a templom tornyán lóg. Szerencsére a lánya gyorsa kézbe veszi a helyzetet, betöri a cipőket, és miután a családját kényelmes helyre költöztetni, kalandozni indul. A böjti boszorkány házánál köt ki, ahol a cipők segítségével kiszabadít egy elrabolt királyfit és a húgait, és a sztori végére az Üveghegy királynője válik belőle.

Hogyan készült?

Mivel ennek a mesének nem akad másik variánsa, jórészt hű maradtam Furicz János meséjéhez, csak a megfogalmazásán változtattam itt-ott, amikor élőszóban adtam elő. A cipőknek kicsivel több személyiséget adtam, hogy ha már beszélnek, akkor legyenek aktív szereplői is a történetnek. A lánynak az eredeti szövegben nem volt neve, de furcsa volt a mesét végig úgy mesélni, hogy hősnőnk névtelen, ezért hirtelen ötlettől vezérelve elneveztem Zsófinak.

Mitől különleges?

Ez a mese egy olyan kislányról szól, aki mer nagyot álmodni. Ahogy a régebbi bejegyzésben írtam, a lány kozmikus méretű kalandokra vágyik, mesés tájakat szeretne bejárni, és nem fél kérni azt, amire ehhez szüksége van. Hasonlóan érdekes az apafigura, akiről nem csak az derül ki, hogy nagyon szereti a lányát, és jószívűen bánik bajba jutott idegenekkel, de az is, hogy képes bolondot csinálni magából, hogy a lánya számára megszerezze a tengerlépő cipőket, amik az álma megvalósításához kellenek. Ráadásul rejtőzik benne egy csipet kíváncsiság is, hiszen maga is felpróbálja a cipőket. Érdekes, szerető, szerethető apafigura, több ilyennek kellene lennie a mesékben.
Zsófi maga remek hősnő: Okos, bátor, (szó szerint) talpraesett, és bár a történet végén megment egy királyfit, ami szinte kikerülhetetlen egy ilyen gyűjteményben, ez a történet nem hangsúlyozza túl a királyfimentést - inkább mellékes eredménye ez annak, hogy Zsófi meg óhajtja látogatni a rettenetes böjti boszorkányt, puszta kíváncsiságból.
Külön szeretem, hogy a mese végén az após, az üveghegyi király szemet vet a cipőkre, de Zsófi és a királykisasszonyok figyelmeztetik, hogy ne nyúljon hozzájuk, mert bajba kerül. A cipőket csak jogos tulajdonosuk használhatja biztonságban. A király pedig elhiszi ezt, megbízik Zsófi tudásában, és ahelyett, hogy tovább kerülgetné a cipőket, inkább megkéri a lányt, vigye el oda, ahová szeretné. Megint csak olyan ritka pillanattal állunk szemben, amikor egy népmesében valaki nem szeg meg egy utasítást, amit egy lány adott neki.

Érdekesség

Repülő, hétmérföldes cipők és csizmák sok más magyar népmesében is előfordulnak, de tudtommal ez az egyetlen, ahol egy lány birtokolja őket.

2019. május 18., szombat

Tengerek és tricksterek (Népmesék nyomában a világ körül 119. - Zöld-foki-szigetek)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Folk-lore from the Cape Verde Islands
Elsie Clews Parsons
American Folk-Lore Society, 1923.

Elsie Clews Parsons nagyon tevékeny gyűjtő volt; a karibi szigeteknél többször is az ő könyveit olvastam. Jelen kötet meséit az USA keleti államaiban élő zöld-foki bevándorlóktól gyűjtötte, akik a 20. század elején zárt közösséget alkottak (néha még szigetenként is külön tömörültek). A kötetben 133 mese található, némelyiknek több variánsa is. A meséket Parsons egy zöld-foki tolmács segítségével jegyezte le, és a dialektusból először standard portugálra, majd abból angolra lettek fordítva. A mesemondás közösségi alkalmakon zajlott, ahol a gyűjtő maga is a közönség tagja volt. Minden meséhez bőséges lábjegyzetek tartoznak, melyekből megismerkedhetünk a mesemondóval, és a mese egyéb forrásaival és variánsaival.

Fénypontok

Az egyik kedvenc mesém a könyvből egy dalbetétekkel tarkított történet volt A lányról, aki folyton táncolni akart. Elsősorban a szimbolikája miatt. A lányt elkergették otthonról, mert mindig csak táncolni volt kedve, aztán egy rossz pillanatában beengedett a házába egy hétfejű sárkányt, aki el akarta rabolni. A lány kétségbeesve énekelt a szüleinek, keresztszüleinek, barátainak, de mindenki csitította, hogy ez az asszonyok sorsa, el kell viselni. Végül egy gyerekkori (fiú) barátja mentette meg első szóra, és a házába fogadta, ahol aztán boldogan éltek, "mint fivér és nővér." Másik kedvencem a Varázshajó és a három csábító meséje volt, melyben a középső fiú (!) volt a hős, aki ráadásul néma volt, és írásban kommunikált az apjával és a fivéreivel. Ausztráliába indult hajón, tengeri csatába keveredett egy víz alól előbukkanó másik hajóval, megjárta a víz alatti birodalmat, feleséget szerzett, elveszítette, majd megtalálta megint, és közben még a hangja is megjött.
Csavaros és váratlan trickster-történet főszereplője volt Uncle Caramba, akinek sikerült úgy elszegődnie egy tengeri utazásra matróznak, hogy nem dolgozott a hajón semmit - majd még el is hitette mindenkivel, hogy verhetetlen úszó, és ráadásul mindent látó jós. Ez volt a legjobb a kötet számos trickster-sztorija között.
Érdekes változat volt a Lusta és Szorgos Lányok meséjére A Jó Maria és a Rossz Maria története. Míg az egyik lány jutalomból azt kapta, hogy a mosolyára felhők gyűlnek, és a nevetésére elered az eső, addig a lusta lányt azzal büntették, hogy mosolyára fújt a szél, és nevetésére vihar támadt. Nem vagyok benne biztos, melyik a jobb vagy rosszabb opció...
Az egyik legmókásabb sztori a könyvben az volt, amelyben különféle Beszélő dolgok (fügefa, kutya, bot) váratlan megszólalásaikkal a frászt hozták egy fickóra.

Kapcsolatok

Parsons is rámutat a bevezetőben, hogy a szigetek mesekincsében elég sok ismert európai és afrikai mesetípus felbukkan. Akadt például "Ali Baba" (és a Hét rabló), Lúdas Matyi (aki Lányruhában verte át a rablókat, akik elvették a tehenét), Hét kecskegida (itt csak három volt belőlük, és egy hangya mentette meg őket a farkas gyomrából), Fehérlófia (jelen esetben Szamárfia, aki büszke volt rá, hogy egy szamár szoptatta a nevelőanyja helyett), Óriás kincsei (Frigajonsi), Csodálatos Segítők (itt általában hárman voltak, és egy lányt mentettek meg, aki kígyóhoz ment feleségül), Három Ajándék (itt a tükörben a múltat lehetett látni), Hal-szerető (ezzel a Karib-tengeren találkoztam utoljára), Varázslatos menekülés (rögtön három is), Aranyhajú kertészbojtár (akit itt egy cápa nevelt fel), Brémai muzsikusok, Fortunatus (itt a végén bosszúból a főszereplő kiirtotta az egész királyi famíliát), Nyúlpásztor (a felnőtt verzió), Széttáncolt cipellők (a lányt jellemzően nem vette végül feleségül a legény, ellenben az egyik mese felsorolja, milyen táncokat táncolt), Szerencséjét kereső ember (ezúttal asszonnyal, aki a Nap Anyjához ment válaszokért), és Varázslópárbaj is.
Volt természetesen állatok közötti versenyfutás, szintén több verzióban - az egyikben Delfin és Kagyló,  egy másikban pedig Teknős és Gazella versenyeztek egymással.
Az ügyeletes trickster szerepét legtöbbször Farkas és az unokaöccse töltötték be. Általában Farkas volt az, akit az eszes unokaöcs átvert, de akadt olyan sztori is, ahol ő maga volt a bajkeverő. Szintén több mesében szerepelt egy Little John nevű kóros hazudozó. Olyan klasszikus trickster-mesék is előfordultak, mint pl. a Kátránybábu, vagy amikor Nyúl ráveszi Elefántot és Bálnát (avagy Bálnát és Farkast), hogy húzzanak kötelet.

Hova tovább?
Szenegálba!

2019. május 15., szerda

A zöld dragonyos (Ribizli a kulisszák mögött 2.)

A júniusi Könyvhétre jelenik meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  



A zöld dragonyos Gaal György népmesegyűjteményéből származik. Gaal György volt az első, aki a Grimm testvérek mintájára magyar népmesegyűjtést adott ki - eredetileg 1822-ben németül, majd 1857-ben magyar nyelven is. A kötet sok meséjét valószínűleg Bécsben állomásozó magyar huszároktól gyűjtötte, ami megmagyarázza, miért szerepel olyan sok katona és katonai szimbólum a történetekben (erről itt olvashattok bővebben).

Miről szól?

Egy dragonyos vitéz egy szerencsétlen véletlen és némi varázslat következményeképp lemarad egy fontos háborúról, és csak hetvenhét évvel később tér vissza az emberek közé. A nagy hatalmú királynő, akinek a seregében szolgált, az elveszített csata óta egy elátkozott kastélyban tengődik, ahonnan senki sem tudja kiszabadítani. A dragonyos három éjszakán át kegyetlen próbákat áll ki, míg az átok meg nem törik a királynőn - ám alig lesznek egymáséi, egy boszorkány mesterkedései folytán megint elveszíti a feleségét, és a világ végén is túlra kell elutaznia, hogy ismét megtalálja.

Hogyan készült?

Gaal György meséi mind nagyon hosszúak és részletgazdagok; ez a mese majdnem fél órát vesz igénybe, amikor szóban adom elő. Amikor elkezdtem mesélni, a közönség reakcióiból tanultam meg, mennyi humor rejlik benne a csodaszép népmesei motívumok mellett (kisebb gyerekeknek úgy szoktam mesélni, hogy a dragonyosnak "borzasztóan kellett pisilnie", és gurulnak a nevetéstől). Eleinte le akartam rövidíteni, és befejezni az átok megtörésénél, de végül úgy döntöttem, muszáj egyben hagyni, úgy kerek benne a szimbolika.
A legnagyobb változtatás, amit eszközöltem, az volt, hogy magát a nagy hatalmú királynőt zártam az elátkozott kastélyba, és nem a lányát. Az eredeti szöveg szerint "volt a királynénak egy szép princnéje" (imádom Gaal szövegeit), akire átkot mondott, hogy az ellenség ne férjen hozzá. Ettől a ponttól viszont eltűnt a királynő, és a princné lett a mese női hőse, amit nagyon sajnáltam, mert borzasztóan érdekes figurának találtam a serege élén hadba vonuló királynőt. Mivel a szóbeli mesélések folyamán rendre elfelejtettem, hogy nem ő van a várba zárva, hanem a lánya, úgy döntöttem, hű maradok a saját verziómhoz.
Ezen kívül a dragonyos éjszakai megpróbáltatásait színeztem ki egy kissé, mert szóbeli mesélésben így sokkal jobban kijöttek a fokozatok az egyre strapásabb próbák között. Egyébként ezekben is rengeteg váratlan humor rejlik.

Mitől különleges?

Ezt a mesét, bár szerepel benne "nagy hatalmú királynő" is (juhé!), elsősorban magáért a zöld dragonyosért szeretem. Esendő hős, aki hibákat vét, majd megpróbálja legjobb tudása szerint kijavítani őket. Külön tetszett már első találkozásunkkor, hogy az átkot nem puszta erővel, sárkányöléssel, buzogányhajigálással töri meg, hanem kitartással és türelemmel. Nem csak meghallgatja a királynő utasításait, de be is tartja őket (háromszor egymás után, ami népmesékben nagy szó!). Nem adja fel félúton, akkor sem, ha nem csak a testét, de a büszkeségét is megtépázza a feladat - hiszen nem üthet, nem szólhat vissza az elátkozott kastély kegyetlen lakóinak. Pedig biztosan tudna és akarna.
A türelem, odafigyelés, meghallgatás, és empátia ritkán dicsért erények a férfiakban, de annál fontosabbak. A dragonyos nem úgy megy be a (súlyos veszteség után) elátkozott kastélyba, hogy "majd én megmondom, hogyan kell megtörni ezt az átkot, szétütök mindenkit, aztán jól van." Meghallgatja, mire van szükség, és kitartóan, csendesen, olvasva (gondolkodva, tanulva) addig marad a kastélyban, amíg az átok el nem múlik. Egyszerű, mindennapi varázslat ez, olyan, mint amikor az ember párja megkérdezi: "Javasolhatok megoldásokat, vagy most inkább csak ki szeretnéd önteni a szívedet?" (Fontos varázsige, csodákra képes!). És adja azt, amire a másiknak szüksége van, akkor is, ha a saját büszkesége mást sugallna. Ez teszi végül méltó párrá a dragonyost a királynő számára, és képessé arra, hogy a világ végén túl is csak ő legyen képes elég magasra ugratni, hogy másodjára is elnyerje a szerelmét.

Érdekesség

A mese eleje az ATU 401A (Elvarázsolt kastély) típusba tartozik. Ebből a típusból egy másik kedvenc (lengyel-amerikai) változatom bekerült az idén megjelenő másik kötetembe, A fekete cica címmel. Ott a hősnek három éjszakán keresztül egy borzas fekete cicát kell simogatnia, hogy megtörje rajta az átkot - és utána egy évig még némán kell tűrnie, hogy mindenki bolondnak nézi.

2019. május 11., szombat

Szentek és tanulságok (Népmesék nyomában a világ körül 118. - Mauritánia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Shinqiti ​Folk Literature and Song
H. T. Norris
Clarendon Press, 1968.

A kötet Nyugat-Afrika, elsősorban Mauritánia "mór" lakosságának hassaniya arab nyelvű szájhagyományából válogat. Shinqit egyben kereskedőváros és az egész régió neve is, a Szenegál folyótól Marokkóig. A történelmi régiót a mai határok átvágták ugyan, de közel tízmillióan beszélik a dialektust, és legtöbbjük Mauritániában él. A terület sivatagos-szavannás vidék, amelynek kegyetlensége gyakran meg is jelenik a szájhagyományban. A könyv hosszas bevezetővel indul, amelyből megismerjük a terület földrajzát, történelmét, kultúráit, stb. A könyv versekkel kezdődik, melyek eredetiben és angol fordításban is szerepelnek, és képviselik a népi költészetet éppúgy, mint a 18. és 19. század híres hassaniya nyelvű költőit. A könyv összesen tizennégy prózai történetet tartalmaz, tanító jellegű népmeséket és szentekről szóló legendákat vegyesen.


Fénypontok

A szentek életei között több érdekes történet is akadt. Az egyik kedvencem arról szólt, hogyan járt túl egy híres trickster-bajkeverő eszén Aba Zayd és Baba Ahmad, hogy megmentsék egy barátjuk hírnevét. A bajkeverő, al-Arusi, mindenféle trükkökkel és rejtvényekkel rukkolt elő, de a szent és társa átláttak az összes mesterkedésén. Sid al-Amin legendájában a szent tüdejébe bevette magát a tüdőbaj, mire a szent ecetet és mézet ivott rá, majd végighallgatta, ahogy a két gyógyszer a betegséggel veszekszik; az ecet goromba volt, a méz pedig udvarias, ám sokkal veszedelmesebb. Nagyon bájos volt Szent Barakallah szamarának története; a lassú és csúnya, ám annál kedvesebb és hűségesebb szamár életében vizet hordott a gazdájának, a szent halála után pedig se szépszerével, se erőszakkal nem lehetett a sírja mellől elmozdítani.

Kapcsolatok


Korábban is találkoztam már olyan mesékkel (pl. Maliban), ahol egy kisebb állat egy nagyobbat és erősebbet belülről pusztított el. Jelen esetben Az oroszlán és a légy között zajlott a párbaj. Egy magyar tréfás mesére emlékeztetett a történet, melyben Egy bölcs és egy pásztor találkozott egymással; a pásztor sírni kezdett a bölcs vallási eszmefuttatása közben, és végül töredelmesen bevallotta, hogy nem bűnbánat gyötri, csak a bölcs szakálla a kedvenc kecskéjét juttatta az eszébe, akit megevett a farkas...



Hova tovább?
A Zöld-foki-szigetekre!

2019. május 8., szerda

A feneketlen kút (Ribizli a kulisszák mögött 1.)

A mai nappal új blogsorozatot indítok útjára! A júniusi Könyvhétre jelenik meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok majd a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  


A kötet az egyik kedvenc történetemmel indul, amit évek óta mesélek itthon és külföldön is. Pályuk Anna kárpátaljai ruszin-magyar mesemondó repertoárjából származik, és hasonlót sem találtam sehol máshol a hagyományban. Pályuk Annának közel száz csodaszép népmeséjét gyűjtötte fel Szirmai Fóris Mária a múlt század elején; a könyvben összesen öt szerepel közülük.

Miről szól?

Egy király elveszíti a kedvenc gyűrűjét, és három szeretett lánya közül ajánlja fel az egyiket a szerencsés megtalálónak. A királylányok azonban a sarkukra állnak, nem hajlandóak feleségül ígérkezni egy gyanús idegenhez, így végül a király az, akinek jobb belátásra kell térnie.

Hogy készült?

A sztorin nem sokat változtattam, csak a király három feleségének alakját színeztem ki. Pályuk Anna meséjéből kiderül, kik voltak a királylányok anyukái (egy tündér, egy bűbájos asszony, és egy egyszerű halandó), de nem tudjuk meg, mi történt velük. A tündéranya történetéhez csallóközi és erdélyi tündérmondákat használtam fel. Amikor külföldön (Görögországban, Írországban, vagy épp az Egyesült Államokban) meséltem a történetet, szerettem volna, ha a hallgatók kapnak egy kis bepillantást a magyar tündérvilágba.
A három lánynak az eredeti szövegben nincs neve, de a sok szóbeli mesélés során hamar kiderült, hogy nagyon nehéz rájuk név nélkül hivatkozni (főleg, amikor az apjuk utánuk kiabál, hacsak nem akartam ilyen nosztalgikusan megoldani a dolgot). A legkisebbet Pályuk Anna tiszteletére neveztem el Anicának.

Mitől különleges?

Sokan kifogásolják a népmesékkel kapcsolatban, hogy a (gyakran névtelen) királylányokat csak úgy ajándékozgatja az apjuk jobbra-balra, a beleegyezésük nélkül. Bár sokszor ennek, főleg a varázsmesékben, szimbolikus jelentéstartalma is van, valahogy mégiscsak jó látni, amikor a lányok véleményt nyilvánítanak a dologról, esetleg kerek perec nemet mondanak egy nem kívánt házasságra. A határozott nemet mondás olyan készség, amit mindenkinek (lányoknak és fiúknak) fontos elsajátítania, amikor a saját autonómiájukról, testükről van szó. Ebben a mesében például a lányok az apjuk parancsára sem hajlandóak "udvariasságból" megcsókolni egy vadidegent, és végül a király látja be, hogy rosszul bánt velük, és tanul a hibájából.
Azt is nagyon szeretem ebben a mesében, hogy a féltestvérek nem viszálykodnak egymással. Főleg lányok esetében gyakori népmesei motívum, hogy az egyikük boldogul csak a többiek rovására, itt viszont mindhárom királykisasszony egyetért és támogatja egymást.

Érdekesség

Ez volt az a mese, amit tavaly a Múzeumok Éjszakáján az Elfeledett magyar népmesék kiállítás megnyitóján meséltem. Itt találkoztam Szlukovényi Katalinnal, a Móra Könyvkiadó munkatársával, aki felvetette az ötletet, hogy könyv szülessen a gyűjteményből. Nem véletlenül ez a nyitó mese, hiszen tulajdonképpen az egész könyvet neki köszönhetem.

Ezt a történetet egyébként kiadtam angol fordításban is, a Pályuk Anna harminc csodaszép meséjét tartalmazó Dancing on Blades: Rare and Exquisite Folktales from the Carpathian Mountains című kötetben (Parkhurst Brothers, 2018.), ami 2019-ben Storytelling World Resource és Anne Izard Storyteller's Choice díjakat nert.

2019. május 4., szombat

Jó példák, rossz példák (Népmesék nyomában a világ körül 117. - Mali)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


A madáron vett menyasszony
Bambara mesék Maliból és Szenegálból
Görög-Karády Veronika & Gérard Meyer
Európa Könyvkiadó, 1984.

A kötetben negyvenhárom bambara mese található. A meséket két út során, 1972-ben és 1975-ben gyűjtötték magnetofonnal, és előbb franciára, majd magyarra fordították. A mesélés természetes környezetében, közönség előtt zajlott, sötétedés után. A kötet végén hosszú utószó ismerteti meg az olvasót a bambara kultúrával és mesevilággal, és minden egyes meséhez mellékelnek forrásokat és jegyzeteket is. Nyugat-Afrikában közel tízmillió bambara él, többségük Maliban, de a környező országokban is megtalálhatók. A történetek között akadtak számomra ismert és ismeretlen típusok is, néhányuk többször is megismétlődött.

Fénypontok

A kígyó-férj meséjében egy lány egy emberbőrbe bújt kígyóhoz ment feleségül. A húga vele tartott új otthonába, annak ellenére, hogy a nővére többször hazakergette. Amikor kiderült az igazság, a lány végül a furfangos kishúg segítségével menekült meg a férjétől. Tetszett a testvéri összefogás.
Bambara atilop-fejdísz
Érdekes és izgalmas volt Szirimán, a vadász története, aki addig öldökölte az állatokat, míg azok bosszút nem esküdtek ellene. Egy fiatal lánnyá változtatott antilop védtelenül elcsalta otthonról, és kitudta vadászatnak minden titkát. A mese végén hosszas üldözés után a vadászt a kutyái mentették meg az állatok haragjától - a tanulság az volt, hogy hallgatnia kellett volna az anyja intő szavára. Szintén fontos, de segítő szerepet kaptak az Állat-szövetségesek egy másik mesében, ahol egy haldokló apa előre gondoskodott róla, hogy az állatok jó szívvel legyenek a fia iránt. Amikor a fiút a falu irigyei el akarták veszejteni, az állatok segítettek neki megoldani minden veszélyes feladatot. A nyúl volt a hőse A sárba tiport elefánt meséjének, melyben az elefánt agyontaposott mindenkit, aki az ő ivóhelyén akart inni, míg egy bátor nyulacska le nem győzte.
Egyszerre volt hátborzongató és humoros A földmívelő és a szellemek meséje, melyben egy föld szellemei mindent a földműves után csináltak, (bozótot irtottak, vetettek, arattak), ami hasznos is volt, egészen addig, amíg karjára szúnyog nem szállt... a szellemek pedig, látván, hogy üti magát, agyonverték. Hoppá.
Egészen meghatott A gonosz fiú és a griot története. A fiúról már mindenki lemondott a komiszsága miatt, amikor egy griot (énekmondó) követni nem kezdte, azt énekelve, hogy "nem gonoszságból komisz a fiú." A fiú először csak azt hallotta ki a dalból, hogy a griot komisznak nevezte, és megpróbálta mindenfélével jobb belátásra bírni - végül az énekes mégis elhitette vele, hogy van benne képesség a jóra.




Kapcsolatok

A farkas és a hét kecskegida történetére emlékeztetett A bezárt szép leány, akit felfalt a hiéna. Itt a lányt az anyja rejtette el egy házba, hogy megvédje, mert olyan szép volt, hogy az apja és a fivérei is feleségül akarták venni. Amikor végül a hiéna az anya hangjával bejutott és felfalta, a mese egyértelműen a férfi rokonokat okolta a tragédiáért. Cserébe két olyan mese is szerepelt a könyvben, amiben egy lány magára hagyta gyenge vagy béna fiútestvérét, és később, amikor a fiú gazdag lett, szégyenszemre megbánta a tettét. Ezzel a típussal korábban is találkoztam már Afrikában, népszerűnek tűnik.
Megint csak akadt Két lány, akik közül az egyik kedves és szorgos volt, a másik pedig irigy és gonosz (itt egy háromfejű anyóka játszotta Holle anyó szerepét), és természetesen versenyt futó állatok is, ezúttal A sündisznó és a gém (akik társ-feleségek voltak, és azon versenyeztek, ki ér oda előbb a fodrászhoz).

Hova tovább?
Mauritániába!

2019. április 24., szerda

Mesék, amiket mindenki népmesének hisz, pedig nem azok

Szögezzük le jó előre: attól egy mese nem lesz se jobb, se rosszabb, hogy népmese vagy műmese-e. Léteznek csodálatosan megalkotott műmesék éppen úgy, mint csapnivalóan gyatra népmesék, és fordítva. Ami fontos, az az, hogy tudjuk, melyik mese micsoda. Ezzel nem csak az esetleges szerzői jogi problémákat kerülhetjük el (igen, színpadi mesemondásra is vonatkozik a szerzői jog, az etika meg főleg), hanem azt is, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le olyan "ősi legendákból", amiket valójában a 20. században írt valaki.

Utóbbiak közül összeszedtem néhány olyan kedvencemet, amiket különösen gyakran tüntetnek fel hibásan a közösségi médiában:

A két farkas

Sokaknak lehet ismerős rendszeresen megosztott Facebook-idézetekből a "két farkas küzd benned" kezdetű bölcsességmese. Általában "cserokí" vagy nemes egyszerűséggel "indián" legendaként szokták aposztrofálni, kiemelve ezzel is a történet "ősi bölcsességét."

Kép innen

Sok mesemondó és bennszülött aktivista felhívta már rá a figyelmet, hogy ez a történet nem csak hogy nem indián eredetű, de még csak nem is hagyományos: egy Billy Graham nevű baptista prédikátor publikálta először 1978-ban. Eredetileg inuit nagypapával mesélte, de miután az inuitok a körmére koppintottak, átírta cserokíra. Itt található egy remek (angol nyelvű) blogbejegyzés a sztori eredetéről, és arról, miért káros az ilyen fajta hagyományhamisítás.

A Kis Hableány

És vele együtt Hans Christian Andersen legtöbb meséje. Sokszor látom őket még könyvekben is "dán népmese" címszó alatt feltüntetve. Andersen valóban használt népmesei forrásokat, és kora sok más szerzőjéhez hasonlóan írt népmese-feldolgozásokat is, de messze nem csak a dán folklórt vette alapul. A meséi műmesének számítanak, és erősen elütnek a hagyományos meséktől. Nemrég például alaposan beleástam magam Borsószem Királykisasszony történetébe, és felfedeztem, hogy egy svéd népmesén alapul, amelyben a lány egyáltalán nem "igazi, kényes" királykisasszony, hanem egy nagyon ügyes csaló, akinek - a Csizmás Kandúr fonákjára fordított verziójában - a kutyája segít megszerezni a királyfit. Rögtön más lett a történet üzenete...

A negyedik király

Nagyon szeretem ezt a mesét, az egyik kedvenc karácsonyi történetem. Jó tíz évvel ezelőtt kitettem erre a blogra is a saját verziómat. Ahhoz képest, hogy sokszor "karácsonyi legenda" vagy "orosz legenda" címszóval jegyzik, ez a csodaszép mese is irodalmi alkotás, Henry Van Dyke Jr. amerikai író tollából származik.

Helka és Kelén

Erről mostanában elég sokat cikkeztek, de pont ezért érdemes felvenni a listára. Bár mára már mindenki a Balaton legendájaként ismeri Helka és Kelén csodaszép történetét, eredetileg Fáy András publikálta azt 1836-ban, Sió - Tündéres rege címmel (itt olvasható). Lipták Gábor Aranyhíd című könyvéből várt szélesebb körben ismertté.

Magyarul kevésbé ismert példák:

Jumping Mouse - ismét egy remek mese, amit a szerzője "indián legenda" címkével óhajtott eladni, amíg meg nem tiltották neki. Sajnos továbbra is rengeteg feldolgozásban így szerepel. Pedig amúgy nagyon bájos sztori.

A kék rózsa - "Kínai mese" címszó alatt kering az Interneten, sőt, hamarosan regényfeldolgozása is születik majd. Mese a szerelemről és a szabad választásról, esküvőkre kiváló sztori. Ellenben ez sem hagyományos történet, egy Maurice Baring nevű angol író publikálta, itt.

The Dream Hunters - Neil Gaiman és Yoshitaka Amano csodaszép, édes-bús képregényéről sokáig az járta, hogy egy japán népmese az alapja ("The Fox, the Monk, and the Mikado of All Night's Dreaming"). Ezt egyébként maga Gaiman terjesztette róla, amíg sarokba nem szorították a kérdéssel, hogy hol található az eredeti mese, mire be kellett vallania, hogy ő találta ki a történetet. Az ilyesféle információk makacs természetére vall, hogy szerte az Interneten ma is népmese-adaptációként jegyzik és elemzik a kötetet.

Nektek mik a kedvenc műmeséitek?

2019. március 27., szerda

MythOff Athén: Mítoszok hazai terepen

Az idei World Storytelling Day (a mesemondás világnapja) a "Mítoszok, legendák, és eposzok" témát kapta. Egy ilyen lehetőséget természetesen nem lehetett kihagyni arra, hogy újabb Mítoszok Csatáját szervezzünk. Az Európai Mesemondó Szövetség támogatásának köszönhetően néhány athéni mesemondó és jómagam összefogtunk, hogy elvigyük a rendezvényt egy olyan helyre, ahol a levegő is mítoszokkal van tele: Görögországba!

Érdekességképp elmesélem, hogy a görög mesemondók többsége nem mesél mitológiát hazai terepen. A barátaim szerint azért, mert mindenkinek a könyökén folyik ki, és a görög közönségek egyszerűen nem bukkannak fel, ha mitológiát hirdet valaki. Így aztán nekünk is szóltak előre, hogy ne éljük bele magunkat a rendezvény sikerébe - még akkor se, ha a hat mesemondóból csak három hozott hazai anyagot.

Az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta. Körülbelül hetvenen jöttek el, ami kis híján telt házat jelentett.

A rendezvényre a Kükladikus Művészeti Múzeumban került sor, ahol amúgy is gyakran rendeznek mesemondó programokat. Egy szép nagy előadótermet bocsátottak a rendelkezésünkre. A terem elején hosszú asztal állt, amire szükségünk is volt - a MythOff történetében először ugyanis nem csak mesemondók, hanem illusztrátorok is részt vettek a műsorban! Amíg mi meséltünk, a hátunk mögött három képregényművész szorosan rajzolt, festett, és alkotott, és végül mindegyikük két-két illusztrációt mutatott be az elhangzott mítoszokhoz. Az egyes körök között görög dalok szóltak két mesemondótól, a szavazás pedig a rendezvény végén történt, kis fehér kavicsokkal, amiket a művészek által rajzokkal megfelelően felcímkézett dobozokba kellett potyogtatni.

A műsor így alakult:

Első kör: Tűztolvajok!


A sort én magam nyitottam egy abház nart legendával arról, Hogyan szerzett tüzet Sasruquo egy óriástól. Nagyon mókás sztori, van benne lenézett és bántalmazott hős, szőrös fülű óriás, nagy hatalmú anyafigura, és mindenféle kalandok. A közönség jókat kuncogott és helyenként felszisszent rajta; általánosságban véve remek hallgatóság voltak, le lehetett olvasni mindent az arcukról. A páros másik felét régi jó barátnőm, Vasileia Vaxevani alkotta, aki a helyi színekben Prométheusz történetét mesélte el, sok humorral és kellő drámaisággal. A végén még Héraklész is tiszteletét tette.
Szavazókérdés: Ha nem tudnál rágyújtani, kitől kérnél tüzet szívesebben?
A győztes: Prométheusz!
Az illusztrációk: A rajzainkat (ironikus módon vízfestékkel) Yannis (John) Rubus készítette. Itt találjátok az alkotói oldalát, érdemes nézegetni! Annyira klassz képek készültek ehhez a körhöz, hogy Yannis megszerezte a legjobb rajzolónak járó aranyszínű hajpántot is.

Második kör: Asszonyok

Mivel szorosan kapcsolódik Prométheusz történetéhez, Pandora mítoszával folytattuk a sort. Maria Terzaki mesélt róla nekünk, választékos szavakkal és finom eleganciával; ügyesen beleszőtte a történetbe azt is, hányféleképpen értelmezhetjük Pandora alakját. A kör másik előadója az olasz Mattia Di Pierro volt, aki a teremtésről, főleg pedig Lilithről és Éváról mesélt nagy beleéléssel; az ismert történet ellenére többször is sikerült meglepnie a közönséget.
Szavazókérdés: Ha segítséget kellene kérned, hogy alkoss valamit (vagy valakit), melyik teremtőt hívnád segítségül szívesebben?
A győztes: Pandora! (avagy az őt alkotó istenek)
Az illusztrációk: A gyönyörű rajzok stílszerűen egy női rajzoló, Eugenia Koumaki kezei alól kerültek ki.

Harmadik kör: Tenger


A Tenger kör vendég mesemondója, Torgrim Mellum Stene Norvégiából érkezett, és egy grönlandi mítoszt hozott magával. Szedna, a Tenger Istennője egykor halandó lány volt, aki egy tengeri madárhoz ment feleségül; amikor az apja erőszakkal elszakította a madárcsaládtól, az érte zajló csata során Szedna a tengerbe merült, és a vízi lények úrnőjévé vált. A görög oldalt Ifigenia Kakridoni képviselte, aki Glaukosz és Szkülla mítoszát adta elő, Kirké vendégszereplésével. Úgy tűnt, ezt még a görög hallgatóság sem hallhatta gyakran, mert minden szavát feszült figyelemmel követték.
Szavazókérdés: Ha át kéne változnod (makeover) valamilyen módon, melyik átváltozást választanád szívesebben?
A győztes: Szedna!
Az illusztrációk: Megint csak ironikus módon a Tenger kör rajzolója szénnel rajzolt. Dimitrios Kasdaglis az utolsó történetet már élőben, állványon illusztrálta, így mind megcsodálhattuk, ahogy a lendületes vonalakból megszületett Glaukosz és Szkülla figurája.

Úgy tűnt, mindenki remekül érezte magán. Az biztos, hogy én igen. Minden mesemondó megkapta ajándékba a maga illusztrációját, és Dimitrios még kis, kavicsra festett baglyokat is adott nekünk ajándékba - Athénből nem kell ennél tökéletesebb szuvenír! Természetesen az előadás után mind elvonultunk vacsorázni és ünnepelni.

A Mítoszok Csatája újabb országot hódított meg. Biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az utolsó :)

2019. március 23., szombat

Hausza varázsmesék (Népmesék nyomában a világ körül 116. - Niger)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Ezzel a bejegyzéssel a sorozat egy kis tavaszi szünetre megy. Májusban folytatjuk az utazást!


Hausa Folktales from Niger
Robert S. Glew, Chaibou Babalé
Ohio University Press, 1993.

A kötet negyven hausza mesét tartalmaz, melyeket a szerző fordított le a nyolcvanas évek végén. Hausza nyelven adták őket Niger országos rádiócsatornáján. A mesék két mesemondó hölgytől (Hadjia Rahamu és Hadjia Angéle) származnak, akik ekkor már több, mint tizennyolc éve meséltek a rádióban az ország apraja-nagyjának. Elsősorban gyerekeknek szóló meséket válogattak a műsoraikba; olyan népmeséket, amelyeknek tanító üzenete volt a fiatalság számára. Akad közöttük állatmese, trickster-történet, sok szörnyeteg, mindenféle kalandok, és néha bizony elég véres jelenetek is. A kötethez csak egy rövid bevezető és egy szószedet tartozik, és általában a mesék sem túl hosszúak - ám annál érdekesebbek.

Fénypontok

Kép innen
Szép, kicsit Hamupipőke-Hófehérke-szerű mese volt A lány, aki madárrá változott. Itt a második feleség lányát bántotta az első feleség, amíg meg nem látta a király fia egy mulatságon (ahová rongyosan ment el). A királyfi kifaggatta, miért rongyos, amikor a testvérei csinosak, és a lány elmesélte neki, hogy otthon rosszul bánnak vele. A királyfi beleszeretett és feleségül vette, de persze a mostoha utánament, és hajfonás közben egy amulettel madárrá változtatta. A lányt végül a kisöccse találta meg, és a királyfival együtt változtatta vissza.
A szamár szarvai c. mesében a szamár úgy tett, mintha szarvai lennének, és összeállt az oroszlánnal, hogy együtt terrorizálják az állatokat - amíg egy bátor nyúl be nem bizonyította mindenkinek, hogy a szamárnak füle van, nem szarva, és teljesen veszélytelen.
A kedvec, szuperhős-csapatos mesetípusomba tartozott A fiú, aki elvette a király feleségét, de annyira jópofa variáns, hogy muszáj kiemelnem. A csapat tagjai: egy fickó, aki bármi elől el tud ugrani (nem lehet eltalálni), Mindent-Gyorsan-Csinál, Messzelátó, Tolvaj, valamint Nádipatkány, és Kálium (aki nőnemű). Ez utóbbit nem tudtam értelmezni, és nagyon vártam, milyen szerepet kap majd az asszonyszöktetésben, de sajnos végül csak üzeneteket közvetített a szerelmesek között. Cserébe Nádipatkány egyáltalán semmit sem csinált.
Gizóról, az ügyelets hausza pók-tricksterről is akadtak érdekes történetek. Az egyik, Gizo és a kígyó, például a bizalomról szólt. Gizo kölcsönkérte kígyó-szomszédja bőrét, de sohasem adta vissza; a csupasz kígyó így elrejtőzve tengette az életét, míg rá nem sikerült vennie egy galambot, hogy segítsen neki. A galamb, bár eleinte nem bízott a kígyóban, végül mégis kitalálta, hogyan kutassa fel a tolvajt, és elvitte hozzá a hátán a csupasz kígyót - itt azonban a mese véget ér, és a mesemondó megkérdezi: "Szerintetek mi történt ezután?" Remélem, hogy szegény kígyó visszakapta a bőrét... Szintén egy galamb mentett meg egy Daya nevű lányt egy szörnyetegtől, akinek a születése előtt feleségül ígérték.


Kapcsolatok

Érezhető, hogy megérkeztünk Afrikába, mert rengeteg trickster fordult elő a mesékben. Eddig karibi és afrikai-amerikai mesékből ismertem a "trickster ajándékot kér" mesetípust, ami itt Sakál és a malam (tudós) címmel szerepelt. Sakál több észt szeretett volna, ezért a tudós mindenféle feladatokat adott neki, amiket furfanggal kellett megoldani... és amikor Sakálnak mind sikerült, a tudós közölte, hogy nem kap több észt, mert akkor már megállíthatatlan lenne (a saját könyvemben is szerepel egy ilyen sztori, Ghánából). A sakál mellett a másik ügyeletes trickster a fentebb említett Gizo, a pók.
A szorgalmas és a lusta lányok meséjéhez volt hasonló Nyúl és Hiéna története, ahol először a nyúl szolgált egy titokzatos házban, és szolgálatáért ételt teremtő botot kapott cserébe. A hiéna megirigyelte, és ő is beállt szolgálni, de nem dolgozott jól, és nem jól választott ajándékot sem, így az ő botjából csak kígyók és skorpiók potyogtak. Ugyanerre a típusra hasonlított A fulbe hős és a dodo meséje (a dodo itt egy óriás-szerű szörnyeteg), amelyben a hős hajat fonatni ment a dodo feleségéhez és élve meg is úszta, de amikor más is utána akarta csinálni, nekik persze nem sikerült. Akadt egy érdekes Hamupipőke-változat is, ahol az apának két felesége volt, és a gonosz mostoha által bántalmazott lánynak a féltestvére segített hozzámenni a király fiához. Volt varázslatos menekülés, itt Egy lány, aki kígyóhoz ment feleségül, menekült el a férje elől a húga, és mindenféle hátradobált varázstárgyak segítségével. A lány, aki megmentette a király fiát Olaszországból, Kanári királyfi néven volt ismerős, Az arab lány és a király pedig egy férfiruhába-öltözős, királyt-átverős verzió volt egyik kedvenc mediterrán mesetípusomra, a Bazsalikomlányra. Ismerős volt magyar mesékből is A gyöngytyúk, a sakál, és a keselyű meséje (persze nem ezekkel az állatokkal), ahol a sakál kihasználja a gyöngytyúkot, amíg a keselyű fel nem hívja rá a figyelmét, hogy nem muszáj engedelmeskednie. Az ember és a krokodil meséje a szokásos "hálátlan megszabadított állat" sztori volt - itt a sakál tett a végén igazságot.

Hova tovább?
Maliba!

2019. március 17., vasárnap

Homérosz és Assassin's Creed, avagy hogy jön a digitális mesemondás az Odüsszeiához?

A FEST, az aacheni Haus der Märchen und Geschichten, és a Kölni Egyetem szervezésében került sor az elmúlt héten egy remek egynapos konferenciára, mely az Odüsszeia feldolgozásait járta körül, különös tekintettel a játékokra és a modern mesemondásra. Mivel engem is meghívtak, hogy adjak elő a doktori disszertációmhoz végzett kutatásomról, a konferencia egyben arra is lehetőséget teremtett, hogy életemben először ellátogassak Németországba.

Szerdán délben érkeztem Kölnbe, és mivel jeges szél és eső fogadott (később jégesővel és némi közeli tornádóval), az AirBnB szabaddá válásáig a kölni dómban ütöttem el az időt. Többek között megtekintettem a Háromkirályok híres ereklyetartóját, amelyről még élénken él emlékeimben Német György professzor úr előadása a római gemmák újrahasznosításáról. Jó volt végre élőben is látni. A dóm lenyűgöző, és jó sok időt el lehet tölteni benne - ami azért is előnyös, mert a szomszédos Római-Germán Múzeum pofátlan módon zárva volt.

A konferenciára a Kölni Egyetem egyik előadótermében került sor. Az előadások nagy része német nyelven zajlott, amiből reggel friss aggyal még egészen sokat értettem, de délutánra némileg lemaradtam a finomabb részletekről. Szó volt Homérosz Odüsszeiájának történeti szerkezetéről (Dr. Katharina Kostopoulos), az Odüsszeia különféle feldolgozásairól filmekben és képregényekben (Dr. Michael Kleu), az Assassin's Creed Odüsszeia kiadásának történeti és történelmi elemeiről, és Odüsszeia-utalásokról Tad Williams regényeiben (Dr. Simon Lentzsch). Részemről a fórumos szerepjátékokról, mint a digitális mesemondás egy fajtájáról adtam elő, és arról, hogyan mesélik újra a mítoszok és legendák karaktereit és történeteit játékosok ezrei az Internet világában.

A napra természetesen a mesemondás tette fel a koronát. A konferencia szervezői meghívtak két híres brit mesemondót, Daniel Mordent és Hugh Luptont (előbbivel már volt szerencsém együtt mesélni, tavaly Írországban), akik több, mint húsz éve mesélik együtt az Odüsszeiát. A történet elejétől végéig két órát vett igénybe, és elejétől végéig lenyűgöző volt élőszóban hallgatni. A szervezők gondoskodtak róla, hogy mindenkinek jusson forró tea, süti, és csokoládé, így a kényelmetlen egyetemi padok ellenére teljesen el tudtunk merülni a mesemondó hangulatban. Az Odüsszeia, az összes többi eposzhoz hasonlóan, teljesen máshogyan viselkedik élőszóban, mint papíron; nagyon örültem, hogy volt alkalmam két ilyen remek mesemondótól meghallgatni.
A nap végén sor került még egy rövid kerekasztal-beszélgetésre is a legkitartóbb húsz-harminc résztvevővel, majd ünnepélyesen átvonultunk egy étterembe együtt vacsorázni. Remek társaság volt, amelyben vegyesen képviseltették magukat gamerek, klasszika-filológusok, kultúra-kutatók, és hivatásos mesemondók.

Mivel pénteken csak este indult haza a repülőgépem, volt még egy fél napom, amit a szemerkélő eső ellenére a városban óhajtottam tölteni. A villamosról leszállva rögtön belefutottam a helyi #FridaysforFuture tüntetésbe; gyerekek és kamaszok ezrei vonultak énekelve, táblákat cipelve a Neumarkt térre, hogy visszaköveteljék a jövőjüket a klímaváltozást tagadó politikusoktól. Elsöprő volt a hangulat, és teljes mértékben visszaadta a hitem a jövő nemzedékben.
Mivel ekkorra már erősen esett az eső, úgy döntöttem, a föld alá vonulok: ellátogattam a régi római kormányzói palotába, ami jelenleg az utcaszint alatt, egy külön erre kialakított régészeti területen tekinthető meg. Még a régi római csatornarendszerbe is be lehetett sétálni - be is sétáltam, remek kaland volt, főleg, hogy rajtam kívül egy lélek sem járt a múzeumban.
(A csatornáról egyébként remek középkori legenda is szól, mely szerint a katedrális építésze fogadott az ördöggel, hogy a dóm előbb készül el, mint hogy az ördög vízvezetéket tudna építeni a városig, és kacsákat úsztatni rajta. A vízvezeték a föld alatt haladt, ezért a kacsák sorra megfulladtak, míg az építész véletlenül el nem árulta az ödögnek, hogyan lehet megoldani a feladatot...)

Rövid, ám annál kellemesebb látogatás volt, a konferenciát pedig nagyon élveztem - nem csak a mesemondás miatt, de azért is, mert kitűnt belőle, hogy milyen szépen megférnek egymással különböző területek kutatói és rajongói. A FEST támogatja a digitális mesemondást - remélem, sok ilyen alkalom születik még a kezdeményezésből.


2019. március 16., szombat

Hiénák, kutyák, sakálok (Népmesék nyomában a világ körül 115. - Csád)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Csád megint csak azon országok egyike, ahonnan nem találtam népmesegyűjteményt (vagyis igen, de sajnos franciául). Ezért aztán összeszedtem, amit az Interneten találtam (pontosabban itt).

A birka, a kecske, és a kutya
Ezt a sztorit eddig egy perui mesemondótól ismertem, kecske helyett lámával. A három állat taxit fogad, a birka fizet, a kutya is fizet, de a kecske nem. Amikor megérkeznek, a kecske elrohan, a kutya pedig nem kap visszajárót, mert a sofőt megtartja a kecske nevében. Ezért van, hogy amikor autó megy az úton, a kecskék menekülnek, a kutyák kergetik, a birkák meg nem csinálnak semmit.

A hiéna, a kecske, és a békeszerződés
A vadon állatai és a háziállatok megegyeznek, hogy békeszerződést írnak alá, hogy többé senki se vadásszon a másikra. Minden állat összegyűlik, és a szerződés aláírása után nagy bulit csapnak. A dorbézolás közben azonban egy hiéna nem bírja türtőztetni magát, megtámad egy kecskét, és a béke azonnal összeomlik. A mese szerint a tanulság az, hogy békét szavakkal és papírokkal nem, csak tettekkel lehet elérni.

A sakál és a kutya
Sakál és kutya egykor barátságban éltek a vadonban, de egy hideg éjszakán a kutya elment tüzet kérni az emberektől. A tábortűz mellett aztán csontokat is kapott, és annyira jó dolga lett, hogy soha többé nem ment vissza a sakálhoz. Ezért üvölt éjszakánként a sakál, és ezért ugat vissza neki a kutya.

Hiéna, majom, és nyúl
Klasszikus mese, amelyben a majom megmenti a hiénát egy kútból, aki cserébe ezért meg akarja enni. A nyúl tesz igazságot azt javasolva, rekonstruálják a jelenetet, és a hiénát másodszorra már nem húzzák ki a kútból.

Árva Nidjema
Érdekes félig-történet. Az árva lányt mindenki bátnja és dolgoztatja, ezért elszökik az erdőbe, hogy végezzen magával. Sorra megkér egy csomó szörnyet, hogy öljék meg, de mint megtagadja. Végül találkozik magával a halállal, aki közli, hogy még nem jött el az ideje, és bátorítja rá, hogy várjon, és a sorsa jobbra fordul majd. Ennyi.

Hova tovább?
A Nigeri Köztársaságba!

2019. március 9., szombat

Az óvodások és a természet

Említettem már, mennyire szeretem a vidéki fellépéseket? Talán azért, mert én is vidéki vagyok, de mindig nagyon élvezem, ha kiutazhatok a nagyvárosból mesét mondani. Ezen a héten például egészen Szegedig vonatoztam, ahonnan autóval vittek tovább Zákányszékre.
Zákányszék kicsike község, ám annál barátságosabb. Sanyi, aki készségesen fuvarozott oda-vissza, menet közben elmesélte és megmutatta a környék összes érdekességét. Ez is egy olyan dolog, amit imádok a munkámban: meglátogatok olyan helyeket Magyarországon, ahol még sohasem jártam, és a házigazdáim mindig örömmel mesélnek az otthonukról. Sokkal jobb, mint turistának lenni.


Ami magát a fellépést illeti: A Zákányszéki Művelődési Ház és Könyvtár hívott meg, hogy egy környezeti nevelést célzó program keretében meséljek náluk óvodásoknak és kisiskolásoknak. A téma az ember és a természet kapcsolata volt. Mivel már bontogatja a szárnyait az idei Év Csodái programom, amelyben az év fajairól (év madara, év emlőse, év fája, stb.) szóló meséket gyűjtögetek, ezekből is vittem magammal néhányat.
A gyerekek két turnusban érkeztek: Először a nagycsoportosok és az elsősök, majd a második órában a második és a harmadik osztály. Már érkezéskor nagyon vidámak, barátságosak, és kíváncsiak voltak, és amikor megkérdezték tőlük, szeretnek-e mesét hallgatni, hangos igeeeeeen volt a felelet. Ez a korosztály még nincs teljesen rászoktatva arra, hogy csendben és illedelmesen üldögéljen, ezért sokkal aktívabban vesznek részt a mesékben, mint az idősebbek. Amikor azt mondom, "a tengerben élt egy sárkány," akkor felmorajlanak, hogy "hűűű! sáááárkáány!". Amikor a sárkány ráordít valakire, velem együtt ordítanak - majd egy kislány az első sorban megjegyzi, hogy "hát, ez azért nem volt szép tőle!" Ilyen közönség mellett a mesélést én is mindig borzasztóan élvezem; él a mese bennünk, közöttünk.

A kisebb csoportnak elvittem A foltmadár című történetet, amit egykor egy mianmari népmese alapján alkottam meg, és idén, az év madara tiszteletére, belemeséltem a gólyatöcsöt is. Vittem róla szép nagy képet, hogy lássák, és együtt beszéltük meg, mi a különbség a gólya és a gólyatöcs között (akit egyébként népiesen széki gólyának is lehet nevezni idősebb gyerekek esetében, akik már viccesnek találják a nevét). A mese interaktív, volt benne sok hadonászás, lábdobogás, nevetés, és bele kellett mesélni mindenféle állatot, ami csak a gyerekek eszébe jutott (a kányát például többször is). Másodjára (komolyabb) vizekre eveztünk, és elmeséltem nekik A Tenger Anyját, egy gröndlandi legendát arról, hi történik, ha az emberek nem tisztelik a természetet. Itt a vízi állatokon és az északi sarkkörön volt a hangsúly; a gyerekek nagyon izgatottak lettek a fókáktól, jegesmedvéktől, és főleg a sarki nyulaktól. Együtt bontogattuk a Tenger Anyjának olajtól, szeméttől összeragadt haját.

Az idősebb gyerekeknek elvittem az egyik új kedvenc mesémet arról, hogyan okozott Szent Péter véletlenül globális felmelegedést. Miután egy szegény koldus arra panaszkodott, télen milyen nehéz az élete, a szent elintézte, hogy mindig nyár legyen. Ezen a ponton hosszasan ötleteltünk a gyerekekkel, miért is baj az, ha folyton forróság van. Születtek egészen remek kommentek, pl. "Elolvad az összes fagyi!", "Elpárolog a tenger!", "Mindenki napszúrást kap!", és a kedvencem: "Meggazdagodnak a naptejárusok!" A mese folyamán az történik, hogy elszaporodnak a békák, ráadásul egyre nagyobbak lesznek. Itt megint jöttek remek ötletek arra, mit lehetne kezdeni a békapopulációval - akadt, aki az úthengert javasolta, de volt olyan is, aki szerint a békákat a kedvenc ételükkel kellett volna más lakóhelyre csalogatni. Végül Szent Péter is belátta, hogy az örök forróság rossz dolog, és visszakérte az évszakokat. Egészen megmelengette a szívemet, hogy a gyerekek a végén aggódva kérdezték, mi lesz most akkor a szegény koldussal. Erre is voltak ötleteik. Nem csak a klímaváltozást oldottuk meg közösen, de a hajléktalanságot is...
A második mese, amit magammal vittem, szintén új volt: Egy lengyel népmese egy királyfi és egy hiúz barátságáról. A hiúz rögtön felkeltette a gyerekek érdeklődését: kiderült, hogy az iskolában már beszéltek az év fajairól, képről fel is ismerték az összeset, és boldogan csillogtatták a tudásukat. A hiúzos mese nagyon megfogta őket. Csavartam rajta egy kicsit, hogy amikor a hiúz (akit a királyfi szabadon enged a királyi állatkertből) háromszor segít a hősön, mindig olyan módon tegye, ami elmond valamit a valódi hiúzok tulajdonságairól is. A gyerekek már mondták előre, melyik feladatot hogyan fogja majd megoldani - elbeszélgettünk róla, milyen jól lát a hiúz, milyen magasra ugrik, vagy milyen éles a hallása. Közösen vezettük végig a királyfit és a hiúzt a mesén, ami a gyerekek számára zajos siker, számomra pedig szívmelengető mesemondói élmény volt. Köszönet mindenkinek, aki idén a hiúzt tette az Év Emlősévé. Remek évnek nézünk elébe!
A harmadik mese, ami a műsorba belefért, egy brazíliai legenda volt az amazonasi delfinekről. A történetből kiderül, hogy a saját világukban, a folyó mélyén a delfinek is emberek, ugyanúgy van otthonuk és családjuk, ugyanúgy éreznek örömet és fájdalmat, mint a szárazföldi halandók. Egy halász, aki szórakozásból lövöldözik rájuk, eljutt ebbe az elvarázsolt világba, és megtanulja, hogy az állatokat is tisztelni kell. A gyerekeket lenyűgözte a rózsaszín delfinek gondolata - többször kellett bizonygatnom, hogy igenis léteznek - és mindent tudni akartak az amazonasi vízalatti világról. Még a könyvtárból kifelé menet is azt tárgyalták, hogyan lélegeznek a delfinek, miért múlik máshogyan az idő egy elvarázsolt birodalomban, és hogyan lehetne egy amazonasi delfint lencsevégre kapni.


A műsor végén ügyeltem rá, hogy a gyerekeket a tanítók előtt is alaposan megdicsérjem. Előfordul ugyanis, hogy amit én lelkes részvételnek érzékelek, az őket aggasztja; ha a gyerekek nincsenek teljes csendben, a felnőttek félnek, hogy a mesemondónak nehezére esik a mesélés, vagy rossz élményként marad meg benne. Ezért aztán leírom itt is: imádtam a mesélés minden pillanatát. Minden nevetés, minden közbeszólás, minden váratlan ötlet, minden bekiabált állat remek volt, és élővé, izgalmassá tette a mesét. Még hazafelé menet a vonaton is az élmény hatása alatt voltam, és fel-felnevettem magamban. Mindig jó látni, ha a gyerekek ilyen nyitottan, kreatívan állnak hozzá a mesemondáshoz - és azt is, hogy a szívükön viselik az állatok és a természet sorsát.

Az Év Csodái műsor ezennel megnyitotta 2019-es évadát. Hiúz, gólyatöcs, havasi cincér, foltos szalamandra, vörös szárnyú keszeg, és a többiek. Alig várom a következő mesélést!

Minden napra egy oroszlán (Népmesék nyomában a világ körül 114. - Szudán)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Dinka Folktales
African stories from the Sudan
Francis Mading Deng
Africana Publishing Company, 1984.

A könyv 21 mesét tartalmaz a dinkáktól, akik Szudán legnagyobb létszámú etnikumát alkotják; a könyv írásakor nagyjából huszonöt különálló törzset számláltak közöttük. Dr. Deng maga gyűjtötte a meseszövegeket egy magnó segítségével; előfordult, hogy a mesélőkre bízta a készüléket, hogy a mesék zavartalanul hangozhassanak el, és másnap visszament érte. A könyvhöz tartozik egy bonyolult szövegű előszó a mesék szerepéről a dinka társadalomban, és egy bevezető a gyűjtőtől, valamint egy hosszasabb utószó a kulturális kontextusról, amiből a történetek származnak. A bevezetőből megtudunk olyan érdekes dolgokat a dinka világnézetről, mint például hogy az esti meséket "oroszlánnak" hívják (az oroszlánokat félelem és tisztelet övezi, de a természet részét képezik), vagy hogy a mesemondásra egy olyan szót használnak, amelynek pontosabb jelentése "összerakni a lehető legtisztább igazságot abból a kevésből, ami a rendelkezésünkre áll." A dinka mesék sokszor este hangzottak el, amikor gyerekek és felnőttek együtt tértek nyugovóra, és a sötétben egymásnak adták a szót, amíg mindenki el nem aludt - ezért a történetek egészen hosszúra nyúlhatnak. Az "oroszlán" kifejezés pedig elég látványosan indokolt: mindössze két olyan mesét találtam az egész kötetben, amelyekben egyáltalán nem szerepelt oroszlán.

Fénypontok

Az egyik kedvenc mesém Ayak és az elveszett vőlegény története volt, amelyben egy oroszlánasszony elrabolta egy esküvőről a vőlegényt, a menyasszony pedig elment kiszabadítani, és még az oroszlánnal is megbirkózott érte. Egy másik, barátságosabb történetben (Achol és az oroszlánanya) két elveszett gyereket egy gyermektelen oroszlán fogadott örökbe; a fiú megszökött, de a lányt felnevelte, és gondoskodott róla, hogy végül visszakerüljön a családjához. Ez volt egyébként az egyetlen történet, amelynek a végén az oroszlánt nem megölték, hanem befogadták a családba.
Diirawic történetében a hősnőt a fivére akarta feleségül venni, de a lány megölte ezért, és a falu többi lányával a vadonba menekült, ahol öt évig éltek egy saját maguk építette erdőben. Diirawic végül megszelídített és testvérévé fogadott egy oroszlánt, és vele együtt tért haza, hogy férjet válasszon magának. Sok évvel később a tizenharmadik gyereke szintén oroszlán lett.
Aluel és a szerető apa meséjében a gonosz mostoha figurája mellett megjelent a gondoskodó apáé is, aki mindent megtett, hogy a lányát ne érje bántódás. Amikor a lányt a mostoha mégis elüldözte, Aluelt a Nap vette pártfogásába - mert, bár a Napnak két felesége van, saját gyereke nem születhet, hiszen akkor több nap lenne az égen, és minden elpusztulna. Aluelt a Nap feleségei nevelték fel féltő szeretettel, majd felnőttként visszavitték az apjához. Deng és a gonosz mostoha meséjében nem az apa, hanem a mostohafivér segítette a hőst: Mindkét fiút Dengnek hívták, de míg egyiküknek halandó asszony, addig a másiknak egy oroszlán volt az anyja. Amikor az oroszlánasszony elvadult, Oroszlán-Deng többször megmentette Ember-Deng életét, és még két kisgyereket is kiszabadított az oroszlánok fogságából. Achol és a vad anya meséjében egy anya darabonként adta el magát egy oroszlánnak, míg cégül maga is vérengző oroszlánná változott; a gyerekeinek kellett őt visszaváltoztatnia.

Kapcsolatok

Acienggaakdit és Acienggaakthii meséje "a szorgalmas és a lusta lány" kategóriájába sorolható, bár látványos eltérések is akadtak benne. A gonosz mostohanővér (avagy féltestvér), amikor a húga véletlenül eltöri a kedvenc edényét, azzal bünteti a lányt, hogy oroszlánszőrrel kell az edényt összefoltoznia. Szerencsére a hugica (vér szerinti) nővére egy oroszlán felesége, így hozzájuk fordul segítségért. Szerető nővére minden utasítását követve elnyeri az oroszlán tetszését, és sikerül egy marék szőrrel hazamenekülnie. Féltestvére erre irigy lesz, hogy a húga bátrabb nála, és elindul ugyanarra az útra... és természetesen nem tér vissza.

Hova tovább?
A Csád Köztársaságba!


2019. március 2., szombat

Élet és halál földje (Népmesék nyomában a világ körül 113. - Egyiptom)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Folktales of Egypt
Hasan M. El-Shamy
University of Chicago Press, 1982.

Klasszikus kötet egy klasszikus sorozatból. Hasan El-Shamy egyiptomi néprajzkutató rengeteget tett az egyiptomi és arab mesék gyűjtéséért és rendszerezéséért. A hatvanas években, amikor a kairói Néprajzi Központ élére került, alig pár tucat mese volt felgyűjtve; El-Shamy kampányt indított, hogy az élőszavas hagyományból meséket vegyenek fel és jegyezzenek le, nem csak Kairóból és környékéról, de Egyiptom más területeiről (pl. núbiai bevándorlók falvaiból és berber nyelvű oázisokból) is. E közül a több mint 2000 mese közül került 70 a kötetbe, témák szerint csoportosítva. A kötethez hosszú előszó tartozik Richard M. Dorson amerikai folkloristától az egyiptomi mesemondásról és hiedelemviágról, és egy rövidebb bevezető a szerzőtől. Utóbbiból sokat tanulhatunk az egyiptomi szájhagyományról, és a mesék szerepéről a mindennapi életben (pl. hogy "tündérmeséket" majdnem kizárólag a nők meséltek, és hogy pl. Marokkóval ellentétben El-Shamy szerint a 60-as években Kairóban már nem dolgoztak hivatásos mesemondók). Minden mese előtt megismerkedünk a mesemondóval és élettörténetével, és egy rövid magyarázatot is kapunk a mese egyes fontos motívumairól. A könyv végén ezen felül minden egyes történethez hosszas jegyzetek tartoznak, és a fejezeteket (pl. a tricksterekről szólót) is részletes bevezetők előzik meg. Lényegében minden információ, amit csak egy meséről kívánhat az ember, benne van a kötetben. Így kell népmesegyűjteményt írni.

Fénypontok

Bishari fiatalok
A bölcsességmesék közül A bölcs és a bolond mája volt az egyik kedvencem, amelyikben egy király egy bölcs és egy bolond embert keresett, hogy a májukat megegye (ez volt az egyetlen gyógymód a bajára). Bolondnak elfogatott egy Bishari bennszülöttet, bölcsnek meg egy bírót, de a bennszülött bebizonyította, hogy tévedett, mert ő okos, a bíró meg csak bemagolta a tudományát, ami nem egyenlő a bölcsességgel (aztán bemártotta a vezírt és egy szerencsétlen költőt). Szintén tetszett Hasan, a száműzött szultán meséje, akihez bujdosásai alatt jogi kibúvóként feleségül adtak egy elvált asszonyt, de úgy megszerették egymást, hogy utána nem voltak hajnadóak elválni.
A vallásos legendák közül nagyon szerettem azokat, amelyek Azraelről, a halál angyaláról szóltak. Egy mesében összebarátkozott egy férfival, aki öngyilkos akart lenni, és meggyőzte, hogy éljen tovább; amikor azonban a fickó később megbróbálta becsapni a halált, az furfangos módon mégis túljárt az eszén. Egy másik meséből megtudtuk, hogy Azrael is szokott néha nevetni, sírni, de még félni is, miközben a munkáját végzi.
A sok bölcsességmese mellett volt egy történet, amelyben az igazságtalanság győzött: Egy pék és egy bíró közösen elloptak egy sült kacsát. Később, amikor a kacsa tulajdonosa a péket a bíró elé rángatta (a pék közben jó sok kárt okozott másoknak is), a bíró minden egyes perben a pék javára döntött, míg végül az utolsó felperes inkább visszavonta a panaszát is, csak hogy ne őt bírságolják meg. A tanulságon mindenki elgondolkodhat. Egy másik mese arról szólt, miért kell verni a feleséget - avagy inkább miért nem. Egy jó feleség férjét azzal nyaggatja a barátja, hogy az asszonyt verni kell, találjon rá indokot - ám az asszony folyton kicselezi a férjét, aki végül észhez tér, és rájön, hogy nincs oka verni a feleségét. Még szép.

Kapcsolatok

Az előszóban találkoztam egy történettel egy szultánról, akit egy átok nővé változtatott, majd vissza - eddig ezt a mesetípust csak Skóciából ismertem (Teiresziaszon kívül). A motívum megismétlődött A hálás hal meséjében is, rögtön kétszer. Az ismertebb mesék között volt Okos lány (Szezámmag; csak itt az okos lány valójában a feleség húga volt, aki a férjet okosította ki, hogyan menjen a szultán elé félmeztelenül, és a végén még egy beszélő csecsemőt is szerzett neki valahonnan), Varázslatos Menekülés (Rapunzellel kombinálva - Louliyya, Morgan lánya). A varázsló tanítványa (maghrabi varázsló) mesében volt szokásos alakváltó üldözés, és a végén még lányszabadítás is. Itt sem maradt el a szótlan szultánkisasszony meséje (A királyi gyertyatartó), akit a hős egy szellem-szolgával, mindenféle dilemma-mesékkel, és némi féltékenységgel bírt szóra; sőt, a görögök után megint belefutottam abba a sztoriba is, ahol egy fickó megpróbálja megbütykölni a szerencséje csöpögő csapját, de véletlenül végleg eltömíti. Volt nyomozás, ahol három testvér együtt derített ki mindenféle dolgokat (pl. hogy hová lett a félszemű teve), de ahhoz segítséget kellet kérniük, melyik Mohamed örököljön hármuk közül az apjuk után. Még egy "forró vizet a kopaszra!" mese is akadt, csak itt oroszlánnal.
Antar
Szerbia után itt is felbukkant a Sötétség Országának legendája, melyben Nagy Sándor (Al-Iskander) elindult megkeresni a Halhatatlanság Forrását, de a sötétben botorkálva véletlenül el-Khidr, az egyik tanácsosa talált rá helyette, és fürdött meg a vízben. El-Khidr azóta halhatatlan, és ha emlegetik, megjelenik. Egy rövid, halott-feltámasztós legenda erejéig tiszteletét tette Antar ibn Shaddad is, az arab hagyomány egyik leghíresebb harcos hőse. Szent György kopt verzióban, Mari Girgis néven több legendában is szerepelt, közöttük a klasszikus sárkányölős történetben is, ami egy ősi nílusi termékenység-áldozathoz köthető a szerző szerint. Az is kiderült, hogy az egyiptomi hagyomány is ismeri a váltott gyerek fogalmát - itt a dzsinnek cserélik ki a kisbabát egy másikra.
Abu Nawwas
A trickster-mesék közül felbukkant a "termés teteje, termés alja" típusú átverés (ezúttal egér és oroszlán között, versenyfutással összekötve). A híres tricksterek rögtön ketten is voltak, Goha (Guha), és Abu-Nawwas (mindketten emberek). Utóbbi eredetileg Hárún Al-Rashid udvari költője volt; itt egy lustaság-versenyt nyert meg azzal, hogy be sem nevezett. Guháról több mese szólt; egyszer halottnak tettette magát, hogy bebizonyatsa a feleségének, hogy neki volt igaza egy vitában, máskor meg tényleg haldoklott, de megpróbált trükkökkel kibújni alóla. Megvolt az a sztori is, amikor erőspaprikát tesz a szamár fenekébe, hogy gyorsabban fusson. Ezt a trickster-történetet a nagyapámtól ismerem, aki esküszik, hogy nálunk történt a faluban...
A viccek közül az volt a legjobb, amelyikben a titkosrendőrség kiderítette egy ősi egyiptomi szobor eredetét (mert mindent bevallott); illetve az is, amelyikben egy halott ember először turistavízummal ment a pokolba látogatóba, és jól bántak vele, de amikor bevándorlóvízummal tért vissza, őt is bedobták a tűzbe a többiek közé (*köh*).

Hova tovább? 
Szudánba!

2019. február 23., szombat

Többet ésszel, mint ghúllal (Népmesék nyomában a világ körül 112. - Líbia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.



Líbiából sajnos nem sikerült teljes mesegyűjteményt szereznem, ezért különböző forrásokból összevadásztam a következő hét történetet:

A vas mozsártörő és a szamárfejű lány
(Arab Folktales)
Varázslatos Menekülés egy ghúl elől, csak itt a lány nem elfelejtette a férjét a végén, hanem szamárfeje nőtt. A ghúl javára legyen mondva, idővel megbánta a tettét, és küldött egy tükröt a lánynak, amitől visszaváltozott. Éljenek a bűnbánó gonoszok.

Si'Djeha csodát tesz
(Arab Folktales)
Trickster-történet, klasszikus elemekkel, mint például a zsákból való kiszabadulás, vagy a helycserés menekülés a biztos halálból. Si'Dheja Észak-Afrika arab meséinek gyakori trickstere.

Isten majd megsegít
(Arab Folktales)
Egy szegény ember elhatározza, hogy ha egész nap ágyban fekszik, Isten akkor is megsegíti majd, és küld neki ennivalót. Egy sorozat véletlen folyamán valóra válik az állítása, és a család (önhibáján kívül) meggazdagodik.


Fatoom, a koldusok lánya
(The Bird)
Csizmás kandúrral kombinált krimi. Egy kolduslány elmenekül az anyjától, aki veri, és a király felesége lesz. Az anyja azonban utána jön, és addig mondogatja, hogy a lány koldusszázmazék, míg a lánya ki nem löki az ablakon. A titokban eltemetett anyából fa nő, ami egyre bizonygatja, hogy a királyné koldus, míg a lány kétségbeesésében azt nem találja mondani, hogy az apja palotája nagyobb, mint a királyé. A király erre elindul a feleségével megnézni a palotát; szerencsére felbukkan egy jóságos teknős, aki kerít gyorsan egyet, és így a királynéról nem derül ki, hogy hazudott. Meg egyébként az sem, hogy gyilkos.

Sabe'a sabaya
(Tripoli Post)
Ali Baba típusú mese. Két fivér közül az idősebbnek bölcs felesége van, aki megmondja neki, hogyan tud csodás kincseket ellopni a ghawal (ghúl?) szörnyek palotájából. Emberünk meg is gazdagszik, és az öccse irigy lesz rá. Bár neki is megpróbálják elmondani a lopás titkait, nem hallgat a bölcs tanácsra, aminek az lesz a vége, hogy a szörnyek megeszik, és csak a fejét hagyják meg.

Bey szultán fiai
(Fairy Tales)
Klassz mese három királyfiról, akik elindulnak szerencsét próbálni. A két idősebb megelégszik a dzsinnektől szerzett arannyal, de a legkisebb egy királykisasszonyt szeretne feleségül. A dzsinn útba is igazítja, de útközben hajótörést szenved, és a Tenger Menyasszonya menti meg az életét. A sellő lánnyá változtatja a királyfit, hogy bemehessen a hárembe, és megismerhesse a királykisasszonyt - akiről kiderül, hogy szörnyű egy perszóna. A királyfi végül inkább visszatér a tengerbe, és feleségül veszi a sellőt. Na, így kellett volna végződnie a Kis Hableánynak...


Líbiai zsidó asszonyok
hagyományos viseletben
A diák, aki túlszárnyalta mesterét
(World Folklore for Storytellers)
Líbiai zsidó mese. Egy szegény legény elindul mesterséget tanulni, hogy feleségül vehesse a kormányzó lányát. Beáll az ördöghöz szolgálni, majd amikor rájön, hogy az ördög minden tanítványát megöli, a varázstudománya segítségével megszökik. A szokásos alakváltós üldözési jelenetek után (melynek során a lány gyűrű képében rejtegeti egy ideig) végül legyőzi a mesterét, és feleségül veheti a szerelmét.

Hova tovább?
Egyiptomba!