2019. szeptember 21., szombat

Tanulságok az igazságról (Népmesék nyomában a világ körül 135. - Kongói Köztársaság)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Notes on the Folk-lore of the Fjort
(French Congo)
R. E. Dennett
The Folk-lore Society, 1898.

Afrikából nagyon trükkös mesegyűjteményeket találni, mert a gyarmati időkben még teljesen mások voltak a kulturális- és országhatárok, mint manapság. Ez a kötet például olyan meséket tartalmaz, amiket jórészt a mai Kongói Köztársaság, és kisebb részt Gabon területén gyűjtöttek, Francia Kongó gyarmati területein. De mivel a Kongói Köztársaság területén manapság nem virágzik a mesegyűjtés, ehhez a kötethez jutottam hozzá a legkönnyebben. A meséket (és egyéb hagyományokat) egy 19. századi angol kereskedő gyűjtötte, aki tizenhét évig élt a gyarmatokon, és megtanulta a környező bennszülött nyelveket. A kötet bevezetőjét, és néhány hozzá tartozó tanulmányt és megjegyzést a híres utazó Mary Kingsley írta; megismerkedhetünk általuk a helyi vallásokkal, szokásokkal, és hagyományokkal, és arról is szól egy fejezet, hogyan néztek ki a közösségi mesemondó alkalmak. Egy példán keresztül még az interaktív mesélést, a kérdezz-felelek refréneket és ismétlődő énekes betéteket is bemutatják. A könyv végén énekek találhatók, eredeti nyelven és angol-latin (?) fordításban, melyekhez szintén Mary Kingsley nyújtott segítséget. Amilyen zanzásak voltak a kötet egyes fejezetei, annyira sok klassz sztorit találtam benne!

Fénypontok

Tetszett az a mese, melyben egy házaspár utazni indult, és egy szomszédra bízták a kisfiukat, hogy etesse, amíg haza nem térnek. A szomszéd azonban éheztette a fiút, aki az erdőbe menekült előle, ahol a chimbindi (kísértetek) fel akarták falni. Szerencsére a szülők még épp időben érkeztek, nem hitték el a szomszéd hazugságait, és a fiuk keresésére indultak. A kísérteteket csilipaprikával töltött puskával és paprikaporral kergették szét.
Mókás sztori volt A gazella házassága, akinek ki kellett találnia két lány titkos nevét, hogy feleségül vehesse őket. A kutyája beosont a lányok otthonába, és kihallgatta a nevüket, de hazafelé menet mindenféle dolgok elvonták a figyelmét, így újra és újra vissza kellett térnie az elfelejtett nevekért. Végül elmondta a gazdájának a neveket... amiket aztán közösen felejtettek el útközben, és még egyszer meg kellett szerezniük.
Az egyik kedvenc mesém a gyűjteményből a meglepő Ngomba légballonja címet viselte. Egy lányt gonosz nővérei magára hagytak, és egy erdei szörny elrabolta feleségnek. A szörny távollétében a lány megtanította a többi rabot leveleket szárítani és ragasztani. Közösen alkottak egy lebegő kosarat (hőlégballont), amin mindannyian hazamenekültek Ngomba falujába, és amikor a szörny utánuk ment, a falusiak közös erővel bántak el vele. Szintén nagyon tetszett a történet A fiatalabb testvérről, aki többet tudott a bátyjánál. A fiatalabb testvér el is dicsekedett ezzel, és úgy összevesztek, hogy különköltöztek. A fiatalabb testvér később bajba került - majdnem elveszítette a feleségét egy fogadás alapján -, és végül a bátyja húzta ki a csávából egy furfangos megoldással.
Nzambi
Nagyon megörültem egy újabb, eddig általam nem ismert tűztolvaj-mesének, melyben egy csapatnyi állat - a pók, a teknős, a harkály, a patkány, és a szúnyog - közösen lopta el a tüzet az égből. Mivel a pók volt a vezérük, ő nyerte volna el a tűzért cserébe egy főnök lányát, ám a főnök úgy döntött, kegyetlenség lenne a lányt ajándékba adni, így inkább mindenkinek pénzt adott helyette. Nem ez volt az egyetlen meglepően felelős mesei döntés a könyvben: A furfangos asszony pórul jár című mesében például, miután a hölgy kelepcébe csalt valakit és kártérítést követelt érte, a falusi tanács átlátta, hogy nyilvánvalóan pénzszerzési szándékkal tette - és nem a trickster javára döntöttek. Sőt, egy mesében még magát Nzambit, a Földistennőt és minden élő anyját is bíróság elé citálták, mivel ellopta a világ első dobját, amit a billegető madárka talált fel. Nzambi azzal védekezett, hogy mindenkit ő teremtett, ezért a dob is az övé; a tanács azonban úgy döntött, hogy az istennő nem teremtett dobot, csak szabad akaratú lényeket, akiknek joguk van a saját tulajdonukhoz. Így aztán a Földistennőt megbírságolták, és a dobot is ki kellett fizetnie.
A természet figyeléséről árulkodott az az "igaz történet", mely szerint az egyik helyi férfi megfigyelte egy csimpánz és egy gorilla harcát, mely az előbbi halálával végződött. Szintén biológiaórába illő volt a mese, amely azt magyarázta, Miért nem eszik a krokodil tyúkot - a mese szerint azért, mert a tyúk bebizonyította neki, hogy mindketten tojásból keltek ki, tehát rokonok.

Kapcsolatok

Megint felbukkant a mese a feleségekről, akik közösen keltették újra életre a férjüket, és összekaptak, hogy melyikük a legértékesebb. Itt a három asszonynak beszélő nevei voltak: Álmodó, Vezető, és Feltámasztó. A férj az utóbbinak adta az elsőbbséget - amit a mese szerint a férfiak helyeseltek, a nők viszont egyenlő bánásmódot követeltek a három feleségnek.
Ismét felbukkant az Európából is jól ismert Ikrek története, ahol két testvér közül az egyik egy kalandban elpusztult, a fivére pedig a keresésére indult és megmentette. Különleges volt a mesében a feleség tükrökkel teli háza, amelyben minden tükörben más falu látszott - közöttük az is, ahonnan senki sem tért még vissza, és amit meglátva az első fivér kalandozni indult. Sajnos a megmentés utána  két testvér összekülönbözött és megölték egymást.
Az összegyűjtött hiedelmek között több említés is esett emberekről, akik krokodillá vagy leopárddá tudtak változni (a krokodilembereknek külön szigete is volt a folyón) - ilyen sztorikkal Afrikában és a Karib-tengeren is sok helyen találkoztam.
Névtelen tricksterként szerepel az a bajkeverő, aki félig vörös, félig kék kabátban sétál el két jóbarát között, hogy összeugrassza őket (én ezt a sztorit Eshunak, a jorubák trickster-istenének főszereplésével ismertem). Előkerült megint a titokban, apránként elfogyasztott közös élelem meséje is, ezúttal Nyúl ette el a kaját Antilop elől - amiért is cserébe Antilop elfogta őt a klasszikus "kátránybábu" trükkel.

Hova tovább?
Gabonba!

2019. szeptember 18., szerda

Hapták, Kerdáj, Rékcung (Ribizli a kulisszák mögött 20.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Az egyik kedvenc mesetípusomból is került egy verzió a gyűjteménybe, méghozzá nem is akármilyen ritka változatban!

Miről szól?

Három magyar katona hazafelé tart a szolgálat után, de egy ismeretlen városba vetődnek. Egy titokzatos házban töltik az éjszakát, ahol mindhárman egy-egy varázslatos tárgyra bukkannak: Láthatatlanná tévő köpenyre, sereget teremtő kalapra, és soha ki nem fogyó erszényre. Rékcung az utóbbival rögtön el is indul, hogy kártyázzon egy híresen furfangos királykisasszonnyal, ám a lány elcsalja tőle az erszényét, és aztán sorra a másik két kölcsönkapott varázstárgyat is. Rékcung végül néhány varázslatos gyümölcs segítségével csalja vissza a kincseket a szemtelen királylánytól, és menet közben még bele is szeret az egyik szolgálólányába. Happy end.

Hogyan készült?

Ez a mese a magyar nyelvterületen nagyon népszerű Fortunatus (ATU 566) mesetípusba tartozik. Sok változata ismert; a fenti verziót két szövegből gyúrtam össze, Jóni Ferenc "Hapták, Kerdáj, Rékcung" című meséjét véve alapul. Kisebb elemeket (például a Julcsi nevű szolgálólányt) átemeltem más verziókból is. Jóni Ferenc meséjében különösen imádtam a kezdést az eltévedt katonákkal, a titokzatos, vaksötét házzal, és főleg a nevekkel, amelyek a német katonai szótárból származnak: Hapták (Vigyázz), Kerdáj (Hátra arc), és Rékcung (Jobbra át) magukban hordozzák a férfi mesemondók gyakori katonai élményeit is.

Mitől különleges?

Erről a mesetípusról is blogoltam már a régebbi sorozatban, de azért itt is leírom a lényeget. Az egyik ok, amiért ez a mese bekerült a gyűjteménybe, az volt, hogy szerettem volna olyan történeteket is szerepeltetni, ahol az okos, talpraesett nőalak nem jó, hanem ellenséges szereplő. A feminista mesemondó szemléletnek ugyanis alapvetően nem követelménye, hogy minden női szereplőnek kötelezően jónak és feddhetetlennek kellene lennie, ahogyan a férfi szereplők sem mind gonoszak - inkább a változatosságon, és a megfelelő arányokon van a hangsúly, valamint azon, hogy a karakter ne pusztán attól legyen ellenszenves, hogy nő. Jelen esetben a királylánynak szép kerek személyisége van: szeret kártyázni, okos, furfangos, nem könnyű átverni, és igen, közben kapzsi és gátlástalan is, de nem attól, hogy lány.
Cserébe a mese maga borzasztóan szórakoztató, Rékcung pedig esendő, de hibáiból tanuló karakter. Azt is szeretem, hogy a történet nem végződik esküvővel, a királylány nem "jutalom" az őt legyőző hős számára, hanem egyszerűen el kell ismernie a vereségét - Rékcung pedig ettől teljesen függetlenül megismerkedik egy másik lánnyal, akivel megtetszenek egymásnak.

Érdekesség

Nagyon szeretem ezt a mesetípust kamaszoknak mesélni. Ők már átlátják, hol hibázik Rékcung, és amikor másodjára és harmadjára is beleesik ugyanabba a hibába, látványosan szokták forgatni rajta a szemüket, sőt, néha be is kiabálnak, hogy "nem lehet ennyire hülye!..."

2019. szeptember 15., vasárnap

Mesemondót hívnál a népmese napjára? 5 dolog amit jó tudni

Közeleg a magyar népmese napja (szeptember 30), és mint minden évben, most is rengeteg az érdeklődés a mesemondás iránt. Sőt, nagy örömömre úgy tűnik, évről évre egyre többen szeretnének mesemondót hívni az óvodájukba, iskolájukba, könyvtárukba, vagy egyéb helyszínekre. Rengeteg felkérés fut be hozzám és kollégáimhoz, és a legtöbb mesemondó szeptember utolsó hetétől október első hetéig (sőt, még azon is túl) teljesen be van táblázva.


Íme, egy kis "kulisszák mögötti" segítség azoknak, akik szeretnék élőszavas mesemondással ünnepelni Benedek Elek születésnapját:

Tervezz jó előre!

A szeptember 30 abból a szempontból kissé esetlen dátum, hogy nagyon közel van az iskolakezdéshez. Szeptember elején a legtöbb pedagógus még azt sem tudja, hol áll a feje, nem hogy még népemsés programokat tervezgessen, a nyári szünetek alatt pedig természetesen nehéz bárkit is elérni, vagy bármilyen tervet jóvá hagyatni. Szeptember közepe környékén aztán elkezdenek érkezni a felkérések, de akkor már nagyrészt tele van a mesemondó határidőnaplója.
Az utóbbi egy-két évben egyre több olyan kérés fut be hozzám, amik a nyári szünet előtt már lefoglalják az őszi időpontokat. Ilyenkor még nagyrészt szabad a naptáram, és érkezési sorrendben tudom fogadni a felkéréseket; ezért, ha csak lehetséges, azt javaslom mindenkinek, tervezzen jó előre a népmese napjára, és csapjon le a számára érdekes mesemondókra!

Kérj ajánlásokat!

Ha nem tudod, kit szeretnél meghívni, kit lenne érdemes megkeresni, vagy kinek van még szabad időpontja, kérdezz nyugodtan! Ha olyan fellépésre hívnak meg, amit nem tudok elvállalni, fel szoktam ajánlani, hogy javasolok magam helyett más mesemondó kollégát. Elég kicsi ország vagyunk, a legtöbb mesemondó legalábbis hírből ismeri egymást, és a szakmai udvariasság része, hogy ha nem tudunk elvállalni egy fellépést, akkor más mesélőhöz irányítjuk az érdeklődőt. Mivel sokkal kevésbé vagyunk híresek, mint mondjuk a zenészek és a standuposok, érdemes információt gyűjtögetni arról, kiket érdemes keresni akár a jövőben is.

Gondolkodj programokban!

Tapasztalatból tudom mondani, hogy bár a "magyar népmeséket mesél Zalka Csenge Virág" is elegendő egy rendezvény meghirdetéséhez, sokkal izgalmasabb és érdekesebb lesz a program, ha címet és témát is csatolunk hozzá. A magyar népmese napjaként ez az alkalom alapjában behatárolja a repertoárt, de a hagyományos magyar mesekincsből is számtalan érdekes és izgalmas mesecsokrot lehet összeválogatni. Személy szerint kínáltam már szigetközi-csallóközi népmeséket, Pályuk Anna kárpátaljai tündérmeséit, női hősökről szóló történeteket, magyar szerelmes népmeséket, és sok egyéb tematikus műsort.
Kérdezz rá a mesemondóknál, akit megkeresel, milyen címet és témát javasolnának az adott korosztálynak!

Gondolkodj több előadásban!

Ha már mesemondót hív az ember, főleg, ha a fellépés utazással jár, érdemes maximálisan kihasználni a lehetőséget. Óvodák esetében több csoport, iskolák esetében több osztály meglátogatására is sor kerülhet egy napon belül - főleg, mert kisebb közönséggel sokkal gördülékenyebb, bensőségesebb a mesemondás, mintha egyszerre mesélnénk három évfolyamnak (bár annak is megvan a maga varázsa). Könyvtáraknak, művelődési házaknak és egyéb közösségi helyszíneknek pedig azt szeretném javasolni, hogy gondoljanak a kamaszokra és a felnőttekre is, hiszen a magyar népmesék nem csak kisgyermekeknek szólnak!
Sok mesemondó több előadás esetén az adott napra akár kedvezményes árajánlatot is tud nyújtani (én például szoktam).

Ne keseredj el - keress más napokat!

Ha végképp betelt a naptár, vagy későn jött meg a kiutalt keretösszeg, és a népmese napjára már nem sikerült mesemondót hívni, ne ess kétségbe! Szerencsére több olyan neves alkalom is van az ősz folyamán, amihez remekül lehet meséket kapcsolni, mint például:
Október 4 (állatok világnapja)
Október 31-november 2 (Halloween, mindenszentek, halottak napja)
November 11 (Márton-nap)
November 13 (a magyar nyelv napja / magyar szentek és boldogok ünnepe)
December elsejétől pedig kezdődik az advent, amikor már a téli és karácsonyi ünnepkör meséit is elő lehet venni a tarsolyból. Megsúgom azt is, hogy a népmese napja és a karácsonyi időszak között a mesemondó naptár sokkal hézagosabb, így nagyobb eséllyel lehet fülön csípni a folyton nyüzsgő mesemondók egyikét-másikát.

+ 1: Ne felejtsétek el a népmese napjához tartozó rendezvényeiteket beküldeni a Magyar Olvasástársaság interaktív térképéhez!

Mindenkinek csodaszép őszt, vidám mesélést kívánok!

2019. szeptember 14., szombat

Ebben a bejegyzésben petymeg szerepel (Népmesék nyomában a világ körül 134. - Kongói Demokratikus Köztársaság)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Tortoise and Crocodile
and other folktales from the Komo People of the Democratic Republic of Congo
Barbara Thomas
Amazon Kindle Services, 2011.

A kötet húsz meséje a Kongói Demokratikus Köztársaság területén élő komo törzstől származik. A gyűjtemény elsősorban gyermeknek íródott, de ettől függetlenül tartalmaz olyan történeteket, amik a bevezető figyelmeztetése szerint "nyugati olvasók számára felkavaróak lehetnek." Ezeket a meséket mindig "szülői felügyelet" jelzés kíséri a könyv lapjain. A kötet elején feltüntetik a mesemondók neveit is, de az nem derül ki a rövid előszóból, melyik mesét melyiküktől gyűjtötték.

Fénypontok

Érdekes volt a Motondo, a Varázsszőnyeg meséje, amelyben néhány lánytestvér halászni indult, és nem akarták az öccsüket magukkal vinni, de az utánuk szökött. Éjjelente Pók Apa kilopkodta a lányok szemeit, de az öccsük visszalopkodta őket, és figyelmeztette a nővéreit a veszélyre. A lányok erre varázsszőnyeget szőttek, és azzal menekültek el a pók elől. Hasonló tanulsággal (ne hagyd otthon, aki veled akar jönni) Nyugat-Afrikában is találkoztam már.
Nagyon mókás volt olyan mesét találni, amiben a legjobb nevű állatfaj, a petymeg szerepel. A mese egyébként nem nagy szám, Kakas átveri Petymeget, aki ebbe belehal, és azóta az utódai bosszúból kakasokra vadásznak. A "szülői felügyelet" mesék közé tartozott Ingee jegyessége, amelyben a lánykérőbe induló címszereplő nem ott végezte el a dolgát, ahol illett volna, és a kupac ürülék büntető jelként attól fogva mindenhová gurult utána. Nem is lett végül felesége...
Teknős, az ügyeletes trickster, több mesében is meglehetősen negatív szerepet töltött be. A csalókán elnevezett Teknős és Barátai című mesében például vendégségbe vitte magával az adott barátokat, majd útközben sorra kiforgatta őket az ételükből és a fegyvereikből, és végül rájuk kent egy lopást is, amiért kivégezték őket. Így tett Endóval, a (halált szimbolizáló) vörös antiloppal, és másokkal is, míg végül Mboko, a(z életet szimbolizáló) fehér antilop visszaadta a kölcsönt. Egy másik sztoriban Teknős bábát játszott Krokodil felesége mellett, és megette a tojásait - azóta vadásznak a krokodilok bosszúból teknősre.

Kapcsolatok

Ádám és Éva történetéhez hasonlított Abha-Betombetombe, az Erdő Atyja legendája, aki figyelmeztette a halászó asszonyokat, hogy ne egyenek a banánjaiból. Természetesen mégis ettek, és ezért az Erdő Atyja megátkozta őket a menstruációval.
Megint csak előkerült a sztori arról, miért kapargálnak a tyúkok a földben, finom falatok után kutatva (az előző kötetben is szerepelt hasonló). A kis gömböc szteroidos verziója volt Kaunga és Tombai, amelyben egy Tombai nevű szörny felfalta a világot, míg egy vadonban élő árva fiú, Kaunga le nem nyelette magát vele, és ki nem vágott mindenkit késsel a gyomrából, hogy új világ kezdődhessen.
Az ügyeletes helyi trickster továbbra is Teknős. Ananszi és a mohás szikla meséjéhez volt nagyon hasonló az a sztori, ahol állatokat csalt fel sorra egy fára, hogy a Leopárd felfalhassa őket. Végül itt is Mboko, a fehér antilop járt túl az eszén. Egyébként egy mesében felbukkant egy Pókférfi nevű szereplő is, aki Ananszi kalandjaihoz hasonlóan a saját kárán tanulta meg, hogy ne utánozzon erősebb állatokat, de néven nem nevezték.


Hova tovább?
A Kongói Köztársaságba!



2019. szeptember 11., szerda

A láthatatlan munka (Ribizli a kulisszák mögött 19.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

A kötet egyik legmozaikosabb mozaikmeséjéhez érkeztünk.

Miről szól?

Egy ember addig panaszkodik, hogy neki keményen dolgoznia kell a földeken, míg a felesége "otthon pihenget" (viccesen megjegyzi, hogy ha végez is valami munkát, az "láthatatlan munka"), amíg az asszony felajánlja, hogy cseréljenek munkát egy napra. Az asszony elmegy a földekre, emberünk pedig otthon marad a háztartással, a két kisgyerekkel, meg az állatokkal. Sorozatosan mellényúl mindennek; minden kiborul, eltörik, elromlik, vagy elszökik körülötte, míg végül a hazatérő felesége menti meg a biztos haláltól (eddigre emberünk már a kényébe van szorulva egy kötélnél fogva, aminek egy tehén lóg a másik végén). A férj elismeri, hogy a "láthatatlan munka" igenis kemény munka.

Hogyan készült?

Nagyon népszerű mesetípus, magyar nyelvterületen rengeteg változata van, és blogoltam róla a korábbi sorozatban is. A könyvben szereplő mesét hat különböző szövegből gyúrtam össze, amelyek között leginkább az egyes háztartási feladatokban, és azok (halálos vagy kevésbé halálos) kimenetelében volt különbség. Nagy élmény volt mazsolázni a mindenféle mókás jelenetek között; mindegyik szöveg tartogatott valami látványos meglepetést. A válogatásban pusztán az vezérelt, hogy én személy szerint melyik mozzanatokon kuncogtam fel a legjobban.

Mitől különleges?

A "láthatatlan munka" nem csak mesei idézet, de a feminista irodalomban ismert fogalom is. Azokat a tevékenységeket írja le, amik csak úgy "elvégződnek" egy háztartásban anélkül, hogy a fő otthonteremtőn (legtöbbször a nő/feleség/anya) kívül bárki más észrevenné, hogy megtörténtek. A szappantartó mágikus módon újratölti magát, a kávéasztalról eltűnnek a koszos poharak, a fiók, abrakadabra, megtelik tiszta zoknival. Ezt a fajta munkavégzést sokszor csak akkor érzékelik a haszonélvezői, amikor hirtelen megszűnik (pl. anya elutazik egy hétvégére, és bekövetkezik a mosatlanedény-apokalipszis, vagy nincs a házban tiszta alsógatya).
A mese a maga egyszerű és humoros módján pontosan leírja, mi a legfőbb probléma a "láthatatlan munkával": az, hogy általában az oroszlánrésze egyetlen személyre hárul, és ezt senki más nem értékeli. A mesebeli férj szerint az asszony otthon "egész nap pihenget", vagy "pletykálkodik", és "nem csinál semmit." A mese ehhez illően pofonegyszerű megoldást is kínál a problémára: egyedül hagyja a férjet vele, hogy vegye észre, és oldja meg maga. Az ebből elszabaduló káosz természetesen költői túlzásokkal él, de a lényege átjön, és sok nő mindennapi tapasztalatait tükrözi. Látványosan ide vág például az a nemrég megjelent statisztika, hogy amióta Spanyolországban az apák több szülői szabadságot vesznek ki, azóta látványosan csökkent a kedvük több gyereket vállalni. Nemrég a Twitteren is volt egy nagyon népszerű, hosszú üzenet-lánc, amelyben nők osztották meg egymással a legviccesebb "láthatatlan munka" élményeiket - például azt, amikor egy férj a régi házukból kiköltözve ódákat zengett a szappantartóról, mert az "sohasem fogyott ki." Angolul tudóknak pedig szeretettel ajánlom a mágikus kávézóasztal örök klasszikus történetét.
Persze amikor a gyakorlatban jelenik meg, a "láthatatlan munka" egyáltalán nem ilyen vicces, sőt, közép- és hosszú távon nagyon súlyos, káros következményei lehetnek a terhelt személy mentális egészségére és emberi kapcsolataira. A mese szépsége abban rejlik, hogy letisztultan, látványosan tálalja a dolgot - amilyen rövid, olyan hosszan érdemes elgondolkodni rajta.
Aki pedig nem hiszi, az járjon utána. Például kérdezze meg a nőket az ismeretségi körében.

Érdekesség

Kovács Ágnes néprajzkutató szerint ez a mesetípus válasz volt a "lusta asszonyt megleckéztető" történetekre.

2019. szeptember 7., szombat

Állati barátságok, állati ellenfelek (Népmesék nyomában a világ körül 133. - Közép-afrikai Köztársaság)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Central ​African Folk Tales
An Imaginative Collection of Wisdom for Children
Thomas G. Schaefer
XLibris US, 2014.

A kötetben húsz rövidke mese szerepel, amiket egy amerikai Békehadtest-önkéntes gyűjtött fel az 1970-es években. Akkor még viszonylagos nyugalom uralkodott az országban, így lehetett történeteket gyűjteni a szájhagyományból. Schaefer célja az volt, hogy angolt tanítson a mesékkel helyi gyerekeknek, és megerősítse őket abban, hogy nem csak az iskolákban oktatott francia irodalom, de a saját meséik is értékesek. Kiadott egy nagyobb gyűjteményt nyelvoktatás céljából; a 2014-es e-könyv ezekből válogat egy kisebb csokorral. A könyvben minden szöveg szerepel angol és francia nyelven is, és bájos, egyszerű kis illusztrációk kísérik őket.

Fénypontok

Az eredetmesék közül a folyók eredetéről szóló volt a legérdekesebb. Ez azzal kezdődött, hogy régen nem volt víz, az emberek gyümölcslén és állatok vérén éltek, amíg egy vadász véletlenül rá nem bukkant egy lezárt kútra, amiből kiengedte az első folyókat.
Furcsa és egyben emlékezetes volt a Madár, madár, sok madár című történet, amely két különböző változatban is szerepel a könyvben. A sztori szerint a világ kezdetén csak egyetlen csodaszép madár, Isten madara létezett. Egy vadász elfogta és megette Isten madarát, a felesége tiltakozása ellenére, és elnyerte érte méltó büntetését: Az egyik verzió szerint kidurrant a hasa, és madarak repültek belőle szerteszét, a másik szerint ő maga változott ezer meg ezer madárrá.
Az állatmesék közül Teknős és Disznó sztorija volt a kedvencem, amelyben a teknős kölcsönadta a páncélját a malacnak, de az elveszítette, és szégyenében azóta is a földben turkál, hogy megtalálja a kölcsönholmit. A tyúkok kaparászását magyarázta hasonló módon a mese, melyben Kutya és Tyúk egy edény ételen osztoztak, és Tyúk ostoba módon lefölözte, pedig az alján voltak a finom falatok. Azóta mindent megkapar, hogy biztos legyen a dolgában.

Kapcsolatok

Kép innen
Kisebb és nagyobb állatok hol versenyeztek, hol segítették egymást a mesékben. Méhecske és Galamb kölcsönösen megmentették egymást, Elefánt és Tyúk versenyt ettek (és tyúk nyert, darabszámra, a búzamaggal), Oroszlán és Szúnyog pedig a királyságért harcoltak (szúnyog győzött). Megint akadt egy mese, ahol egy vadászt egy kisebb állat (itt egér) mentett meg egy oroszlántól azzal, hogy rejtekhelyéről fenyegette, hogy felfalja.
Az ég felemelkedéséről szóló mítoszokat idézte az a történet, amely megmagyarázta, miért esik az eső. Föld és ég háborújáról szólt, melyben a föld hegyekkel próbálta elérni az eget, az ég pedig vízzel próbálja meg szétolvasztani a földet, hiába próbálja a hold kibékíteni őket.
Az ügyeletes trickster szerepét ezúttal sok különböző állat töltötte be - a szerkesztő szerint ezen a vidéken nincs egyetlen híres trickster, mint Nyugat-Afrikában, hanem sok kicsi. Azért előbukkant egy Tere nevű furfangos figura, de csak egy aprócska történet erejéig.

Hova tovább?
A Kongói Demokratikus Köztársaságba!

2019. szeptember 4., szerda

A tündértó titka (Ribizli a kulisszák mögött 18.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Megint szűkebb hazám környékéről származó meséről van szó, és erről is blogoltam már az előző sorozatban. Az egyik kedvenc rövid, szerelmes magyar mesém.

Miről szól?

Cikolasziget közelében van egy tó, amit a helyiek Tündértóként ismernek. A hiedelem szerint aki egy bizonyos éjszakán megfürdik benne, elnyeri a tündérek szépségét és a választott szerelmét. Ágnest, az egyik helyi lányt sokat bántják a falubeliek azzal, hogy csúnya, így egy éjszaka elszánja magát, hogy megfürdik a tóban. Úszni viszont nem tud, így azonnal elmerül. Szerencsére egy legény, Pista, meghallotta Ágnes sírását, és követte a tóhoz, így még időben kimenti a lányt - és amikor Ágnes elpanaszolja, hogy széppé akart válni, Pista biztosítja róla, hogy ő mindig is szép volt. Happy End.

Hogyan készült?

Ennek a mesének csak egy változatát ismerem, Timaffy gyűjtéséből, de megspékeltem egy kicsit más szigetközi tündérhiedelmekkel is.

Mitől különleges?

Számomra ez a mese a szépség, az önbizalom, és a bántalmazás (bullying) témaköre körül forog. A részletes elemzést el lehet olvasni a régebbi bejegyzésben, most csak a fontosabb pontokat emelném ki: A szépség szubjektív tulajdonság, és azért bántani valakit, mert nem úgy szép, ahogyan a társadalom elvárja tőle, komoly fájdalmat és károkat okozhat. Ágnes nem megölni akarja magát bánatában, amikor a tóba ugrik (ez fontos), hanem meg akar szépülni - mégis majdnem belehal a dologba. Sajnos ezt a helyzetet sok mai példára is le lehet vetíteni, amikor emberek, főleg fiatal lányok, egészségtelen és veszélyes dolgokat tesznek azért, hogy szebbnek ítéljék őket.
A falubeliek bántalmazásával szemben áll Pista empátiája. A legény észreveszi, hogy baj van - meghallja Ágnes sírását - és nem csak sajnálkozik rajta, hanem segíteni is szeretne, és a lány után indul. Nem feltétlenül tudja, mi a baj, vagy Ágnes miért ugrik a tóba, de jelen van, és így meg tudja menteni a lányt, amikor szükség van rá.

Érdekesség

A mese nyitva hagyja a kérdést, hogy Pista a tündértó varázsa miatt látta-e szépnek Ágnest, vagy már előtte is szépnek gondolta. Én az utóbbi felé hajlok, mert így sokkal erősebb üzenete van a mesének, mintha tényleg valami természetfeletti történt volna.

2019. augusztus 31., szombat

Ajtó a mesékre (Népmesék nyomában a világ körül 132. - Kamerun)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


The Sacred Door and Other Stories
Cameroon folktales of the Beba
Makuchi
Ohio University Press, 2007.

A kötet harminchat meséjét egy Amerikába emigrált kameruni hölgy gyűjtötte 1979 és 1989 között. Makuchi beba származású, és élő mesemondó hagyományban nőtt fel, melynek része volt a rendszeres esti mesélés (a kisebb gyerekeknek azt mondták, ha valaki napközben mer mesélni, annak a hangját elviszik a szellemek). Mesterdiplomáját is szájhagyományból írta, melynek során sok mesét felgyűjtött és lefordított - de ezt a könyvet csak akkor alkotta meg, amikor Amerikába költözött, és elkezdte külföldi gyerekekkel is megosztani a beba meséket. A mesékhez sok hasznos magyarázó lábjegyzet tartozik, és alaposan meg vannak tűzdelve közmondásokkal. Az Utószóból megismerkedhetünk Kamerun és a beba nép részletes történelmével és a beba mesemondó hagyománnyal, és kapunk egy csokor találós kérdést is, amikkel a mesemondó alkalmakat szokták felvezetni.

Fénypontok

Nagyon tetszett az a mese, amelyben egy kíváncsi és bátor kislány megmentette saját magát egy emberevő oroszlántól. Ismét találkoztam olyan nőalakokkal is, akik elutasítottak minden udvarlót, és tudtukon kívül szellemekhez mentek feleségül; bár ez hivatalosan a Kapcsolatok címszó alá tartozna, itt akartam említeni őket, mert mindegyik sztori nagyon különleges és eredeti volt. Az egyikben egy csapat hal álcázta magát kérőnek (még autót is kértek kölcsön), egy másikban pedig egy segítőkész varangy a gyomrában hozta ki a lányt a szellemvilágból, nádszállal a szájában, hogy kapjon levegőt. A mesemondó megmagyarázta a mesék rejtett jelentését is: a beba hagyományban a házasság két családot egyesít, így vadidegenhez feleségül menni szörnyű nagy felelőtlenség.
Nagyon mókás volt a kötet leginkább felnőtteknek szóló meséje, amely a pénisz, a hüvely, és a herék barátságáról szólt - pontosabban az első kettőéről, mert utóbbi megbántotta a hüvelyt, és hiába próbálja azóta kiengesztelni...

Kapcsolatok

Ismét előkerült egy mese arról, miért éjszaka repülnek a denevérek (jelen esetben azért, mert a denevér és a nap egykori barátsága megszakadt, amikor a nap nem adott extra fényt a devenér anyjának temetésére). Szintén ismerős volt a mese a teknősről, aki elment a madarak égi lakomájára, kölcsönvett tollak segítségével, majd trükkösen megette az összes kaját, amiért is a madarak visszavették a tollaikat, a teknősnek pedig le kellett ugrania - azóta töredezett a páncélja. A klasszikus "egy köteg gally erősebb együtt, mint külön-külön" vándormotívumát több kontinensről hallottam már.
Az aesopusi rókát és a gólyát idézte a majom és a méh barátsága, akik kölcsönösen átverték egymást egy-egy étkezés erejéig, így egyikük mindig éhkoppon maradt - ám ebben a mesében végül belátták a hibáikat, és kibékültek. Szintén Aesopustól volt ismerős a fuvolák meséje; egy fiú elvesztette a fuvoláját, és amikor a szellemek egy aranyfuvolát akartak adni helyette, nem fogadta el, ezért gazdagon meg is jutalmazták. Az ilyen "szorgos és lusta fiú" mesékből egyébként több is volt a könyvben, és természetesen akadtak szorgos és lusta lányok is. Utóbbiból a legmókásabb az a sztori volt, ahol a két nővér természetfeletti házigazdája egy dobkészítő mester volt, aki mindent a fenekével csinált (beszélt, főzött, terített, stb.). Okosabb-a-Királynál meséje a király és az okos lány próbáira emlékeztetett (csak itt fiúval), A boldogtalan mostohafiú pedig egy az egyben Hamupipőke volt, cipővel és mindennel, csak épp fiú volt a főszereplő (volt amúgy lányos Hamupipőke is, Tánc az égben címmel, ahol a lánynak krokodilbőre és szárnyai voltak).
Kamerunnak tényleg jó a focicsapata
A gonosz ragadozó, akit a furfangos majom és tehén visszacsalt a csapdába, ezúttal a leopárd volt, Mbaka és a varázsgyűrű pedig egy kutyás-macskás Aladdin-mese, csak itt hősünket a gyűrű egy focimeccs megnyerésében segítette...
Az ügyeletes trickster Torokee, a teknős. Szokás szerint ő volt a felelős az elefánt és a víziló közötti kötélhúzásért, és ő futott versenyt (a családja segítségével) a nyúl ellen.

Hova tovább?
A Közép-Afrikai Köztársaságba!

2019. augusztus 28., szerda

Vitéz Rózsa (Ribizli a kulisszák mögött 17.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

A kötet egyik legkülönlegesebb meséjéhez érkeztünk.

Miről szól?

Egy mindig szomorú király három gyermeke elindul, hogy visszaszerezzék az apjuk kardját, amit egy Százkesely nevű vitéz vett el tőle. Az első kettő, Márta és Mariska, visszafordulnak, mert egy medve rájuk ijeszt az első hídnál, ám Rózsa állja a sarat, és kiderül, hogy az apja tette próbára medve képében. Ezek után már az apja áldásával és paripáján vág neki a világnak. Százkesely a kardért Tündér Ilonát kéri cserébe, ezért a vitéz elindul, és mindenféle óriásokkal, varázslókkal való találkozások után meg is érkezik Tündér Ilonához - ám a királynő inkább hozzá szeretne feleségül menni. Előbb azonban megkéri a vitézt, szabadítsa meg a bátyját a fekete pokolból, ahonnan viszont Rózsát egyenesen Szent Péterhez küldik, akinek a lovát kell ellopnia. Amikor Szent Péter ráeszmél, hogy valaki elvitte a paripáját, látatlanban átkot küld utána: "ha legény voltál, változz lánnyá, ha lány voltál, változz legénnyé!" Rózsa legénytestben tér vissza Ilonához. Hazafelé menet együtt kerülik ki az óriásokat és veszedelmeket, Százkeselyt pedig Ilona teszi el a halál vizével láb alól. A szerelmesek egymáséi lesznek, a két idősebb testvérre hagyják a birodalmat, és visszatérnek uralkodni Tündér Ilona királyságába.

Hogyan készült?

Ez a mese egy gyakori és különleges típusba, az ATU 514-esbe tartozik, ami "A nemek felcserélése" néven ismert. A szöveg alapját Farkas Károly nagyszalontai cigány mesemondó története adta; kisebb elemeket emeltem át hozzá ugyanennek a mesének egy másik változatából, Fényes Károly kovácsvágási cigány mesemondótól. Utóbbi a történet elejét színezte szépen, ahol a király gyerekei sorra útnak indulnak. A három testvérnek én adtam nevet, két okból: egyrészt, mert mesélés közben, főleg ilyen hosszú és bonyolult meséknél, nagyon nehéz hivatkozni rájuk - másrészt pedig azért, mert nem akartam a hőst egyszer sem "lánynak" vagy "legénynek" hívni. Szerencsére a magyar nyelvben meg lehet csinálni, hogy nemre utaló névmások nélkül mesélünk végig egy történetet, és érdekes kísérlet volt, változik-e a mese valamiben, ha nem mondjuk ki, hogy Rózsa éppen lány-e vagy fiú vagy más. Azért választottam a Rózsa nevet, mert a népmesékben férfi és női névként egyaránt előfordul, és virágnévként különösen érdekes asszociációkat kelt a nemi szerepekkel kapcsolatban.

Mitől különleges?

Erről a történetről szintén blogoltam már korábban, ezért itt nem fogok mindent elismételni.
Az 514-es egyike azon népmesetípusoknak, amelyekről érdemes beszélni a biológiai és társadalmi nemek témájával kapcsolatban. A legtöbb változatban az útnak induló hős eleve férfinak öltözik (egy másik variánsból emeltem át azt a mozzanatot, amikor közli is, "rám a vitézi ruha mindig jobban passzolt"), és valamiféle varázslat folytán a mese végére hímnemű testre tesz szert, amivel aztán boldog lesz, és feleségül vesz egy lányt akit szeret. Nem mondhatjuk viszont, hogy a viselkedése, az önkifejezése is megváltozna tőle - a hős ugyanolyan hősies, bátor, becsületes, szókimondó az átváltozás előtt és után is. Csupán a teste alakul át, az identitása mindig is azonos volt, és a történet szempontjából az utóbbi a lényeges: óriásokat legyőzni, poklot megjárni, tündért megmenteni ugyanolyan jól tud attól függetlenül, hogy milyen nemű test lapul a vitézi ruha alatt. Az meg pláne kiemelendő, hogy Tündér Ilonába sem az átváltozás után szeret bele, hanem már előtte - a vonzalom nem a fizikai tulajdonságok függvénye. A mesetípusról magáról itt blogoltam bővebben.
Ebben a változatban azt is nagyon szeretem, hogy Tündér Ilona nem csak megmentésre váró hajadon, hanem királynő a saját jogán, aki maga választ párt, maga hoz döntéseket, és a visszaúton egyenrangú félként áll ki a hős mellett. A mese végén a birodalmat a testvérekre hagyják, és Rózsa költözik Ilona királyságába, és nem fordítva. Szeretem a mesékben az egyenrangú partneri kapcsolatokat szerelmesek között - sokkal izgalmasabbak, mint amikor egyik vagy másik fél szimplán a megmentésre vár.
Külön említést érdemel az öreg király, mint apafigura. Aggódik útnak induló gyermekeiért, de nem tiltja őket, és őszintén elmondja nekik, mi nyomja a szívét. Szeretem azt a mozzanatot is, amikor a két idősebb a visszafordulás után elmondja, meddig jutott, és az apjuk megdicséri őket: "Bátor gyerek vagy, hogy idáig is mertél menni." Nincs benne csalódás, szidalmazás, elvárás. Mindegyik gyerekét azért szereti, ameddig a saját erejéből eljutott.

Érdekesség

Ennek a mesetípusnak egy másik remek változata szerepel az oszétiai nart legendák között, Alimbeg lánya címmel, ezt különösen szeretem mesélni.

2019. augusztus 24., szombat

Teknősök és szellemek (Népmesék nyomában a világ körül 131. - Nigéria)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Folk Stories from Southern Nigeria
Elphinstone Dayrell
Longmans, Green & Co., 1910.

A könyv jó régi kiadvány még a brit gyarmati időkből; összesen negyven népmesét tartalmaz a korabeli Dél-Nigériai Protektorátus területéről, amiket egy brit gyarmati tisztviselő gyűjtött fel. Az előszót maga Andrew Lang írta, aki kisebb-nagyobb kommentárokat is fűz az egyes mesékhez, elsősorban európai történetekhez hasonlítva őket. A mesék végén lábjegyzetek találhatók a kulturális elemeikről és érdekességeikről, és olykor a tanulságot is sommásan levonják (bár általában nem azt, amit a mese alapján várna az ember).

Fénypontok

A mitikus mesék közül a kedvencem az volt, amelyikben a Nap és a Hold vendégségbe hívták barátjukat, a Tengert, mondván, hogy kényelmesen elfér a házukban - amikor azonban a vendég megérkezett teljes valójában és az összes lakójával, vendéglátói előbb a tetőre, majd az égbe menekültek előle. Azóta lakik a Nap és a Hold az égen.

Szép, hosszú és izgalmas mese volt A király és a ju ju (mágikus) fa, melyben egy uralkodó ki akart vágni egy fát, ami elállta az útját  kedvenc forrásához. A fa egy szilánkja a király szemébe fúródott, és csak egy titokzatos doktor tudta kivenni - aki a király egyetlen lányát kérte fizetségül. A doktor természetesen szellem volt, és a lányt fel akarta falni, de szerencsére a királylány egy barátságos beszélő koponya segítségével kalandos úton megszökött a szellemvilágból, és hazamenekült az apjához.
Az állatmesék közül érdekes volt az, amelyik megmagyarázta, miért élnek a férgek a föld alatt - a mese egy háború története volt a rettenthetetlen sziafu-hangyák és a férgek hadserege között (a sziafu hangyák egyébként tényleg elég ijesztőek).
A helyi kultúrák szépségideáljáról tanúskodott a mese a kövér asszonyról, aki elolvadt a napon. Az asszony olyan szépségesen kövér volt, hogy egy férfi sem tudott ellenállni neki, ám mivel olajból volt, nem mehetett ki a napra. Amikor egy féltékeny társfeleség mégis kikergette dolgozni, az asszony elolvadt, csak a lábujja maradt meg belőle - szerencsére ebből újra tudta teremteni magát.
A hagyományokkal való szakítás meséje volt ellenben a király és a 'nsiat (szövő)madár találkozása, melyben a király feleségül vette a madár lányát annak ellenére, hogy tudta, hogy ikreket fog szülni, amiért halálbüntetés jár. Amikor a lány tényleg ikreknek adott életet, a királynak nem volt szíve megbüntetni, ezért az egész család a madarakhoz költözött az erdőbe, és azóta is színes madarakként élnek.

Kapcsolatok

Az amerikai cajun-kreol hagyományból köszönt vissza Az engedetlen lány, aki egy koponyához ment feleségül. A koponya a szellemvilágból érkezett, és más szellemektől kért kölcsön szép testrészeket, hogy daliás legényként elcsábíthassa a lányt. A fiatal feleségnek végül egy öregasszony segített megszökni, mielőtt a szellemek felfalták volna.
A szép idegen, aki megölte a királyt, a csábító gyilkos feleség klasszikus nemzetközi motívumával dolgozott (csak itt egy öreg boszorkány varázsolta magát fiatal lánnyá, és fejezte le a királyt álmában, hogy elbukjon a királyság).
Ez a nigériai teki több, mint 300 éves!
Az ügyeletes trickster továbbra is a teknős volt. Sok furfangos húzása volt, például amikor kőnek tettette magát az úton, és kihallgatta a víziló titkos nevét - amiért is a víziló az egész családjával a folyóba költözött szégyenében. Ő volt a trickster-hőse a klasszikus kötélhúzós történetnek is, melyben a vízilovat és az elefántot verte át. Mókás csavar volt a mese végén, hogy a két állat abban a hitben, hogy a teknős ugyanolyan erős, mint ők, meghívta a teknőst, legyen a barátjuk - teki a vízbe költözött, a szárazföldön elefántnál pedig a fiát hagyta, és azóta vannak vízi és szárazföldi teknősök is. A teknős volt a főhőse annak a terülj-terülj, asztalkám típusú mesének is, melyben elcsalta a királytól az ételt adó varázsdobot, de nem figyelt a vele kapcsolatos tabukra, így egy idő után étel helyett szolgák ugrottak elő a dobból, akik mindenkit megvertek. A teknős a király ellen fordította a ballépést, és sikeresen szerzett is tőle kárpótlásul egy fát, amiről fu-fu hullott; ám a fiai türelmetlenségükben ennek is megszegték a tabuját, és a családnak szégyenében a bozótba kellett költöznie.

Hova tovább?
Kamerunba!

2019. augusztus 21., szerda

A csudacsirke (Ribizli a kulisszák mögött 16.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

A lidérc az egyik kedvenc magyar hiedelemlényem, ez a mese pedig az egyik kedvenc mesém, amikor apró gyerekeket kell szórakoztatnom.

Miről szól?

Egy szegény asszony lidérccsirkét talál az út szélén. A csirke folyton azt kérdezgeti, "mit, mit mit?", és mindent hoz, amit csak az asszony parancsol neki - élelmet, aranyat, gyémántot. Csak egy baj van vele: ha parancsot kap, vagy addig hordja a holmit, amíg megtelik vele a ház, vagy pedig a gazdáját nyaggatja az örökös "mit, mit, mit"-tel. Végül a szegény asszony tanácsot kér a szomszédos bölcs anyókától, és sikerül olyan lehetetlen feladatot adnia a lidércnek, aminek segítségével végleg megszabadul tőle.

Hogyan készült?

A mese alapja Ipolyi Arnold csallóközi gyűjtéséből származik, de adtam hozzá elemeket (pl. a segítőkész anyókát) más lidérchiedelmekből is, hogy kikerekítsem egy kicsit. A hiedelemmondákkal gyakran az a probléma előadói szempontból, hogy alig egy-két mondatnyi hosszúak, és élőszóban nem túl izgalmasak, ha nem színezi ki őket a mesemondó. Szerencsére ez a lidércmese eredetileg is elég klassz volt, és a sok-sok előadás folyamán szinte magától alakult kerek egésszé.

Mitől különleges?

Amellett, hogy nagyon szórakoztató mese, azért is került be ebbe a válogatásba, mert női főszereplője van, aki a saját furfangja és egy másik asszony tanácsa segítségével szabadul meg a lidérctől. Érdekes karakter, aki többször is hibát vét, tehetetlenségében kétségbe esik, de mégsem adja fel a próbálkozást, és a történet végén elnyeri méltó jutalmát, kényelemben élhet. Az olyan szereplők, akik természetfeletti praktikákhoz folyamodnak, hogy előbbre jussanak, gyakran elrettentő példaként jelennek meg a hiedelemmondákban - annak ellenére, hogy sok esetben a körülményeik miatt nem látnak más megoldást. Jelen esetben az asszony találja a lidércet, nem direkt kelteti (úgy is lehet), de ha már ráakadt, megtanulja okosan kezelni, és amikor veszélyessé válik, megszabadul tőle. Tudja, mikor kell a kockáztatást abbahagyni.

Érdekesség

Kicsi gyerekek hajlamosak megtanulni a szórakoztató "mit mit mit"-ezést, és a lidérchez hasonlóan nyaggatni vele a felnőtteket. Ez mindig mókás mellékhatása a mesemondásnak...

2019. augusztus 17., szombat

Hajnaltól napestig (Népmesék nyomában a világ körül 130. - Benin)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Dawn to Dusk
Folk Tales from Benin
Iro Eweka
Routledge, 1998.

A mesék gyűjtője, Iro Eweka az edo nép királyi családjának sarja, pszichológus, költő, és író, az utolsó olyan generációhoz tartozott, aki még élőben hallhatta az uralkodói udvarban a régi történeteket. Az USA-ban végezte a doktori tanulmányait, és ott született meg benne az ötlet, hogy leírja a meséket, amiket gyerekkorában hallott. Mitikus időrendi sorrendbe szerkesztette őket a világ teremtésétől az edo birodalom 19. századi bukásáig. Minden fejezet idézettel kezdődött; általában edo közmondásokkal vagy bölcsességekkel. A könyv végén külön hosszú fejezet szól az edo közmondásokról, és egy másik Benin nevének eredetéről. A történeteket a szerző csodás, színes nyelvezettel írta le, öröm volt őket olvasni.

Fénypontok

A kötet teremtéstörténettel kezdődik, amelyben külön szerettem, hogy az ostorsuhintással megteremtett állatok és növények mind magukat nevezték el, maguk mutatkoztak be a Teremtőnek (ahogy külön-külön a férfiak, asszonyok, és gyerekek is). Az is érdekes volt, amit a legendákból a születésről megtudtunk: a hiedelem szerint mindenki a születése előtt eldönti, mi történjen vele, majd a láthatatlan ikertestvérével együtt leszáll a földre, leéli az életét, és amikor visszatér a Teremtőhöz, a láthatatlan iker a tapasztalatokkal gazdagodva és javulva megszületik, és így tovább, oda-vissza, tizennégy körön keresztül. A mesélő azt is megjegyezte, hogy ezért kell a szülőknek nagyon hálásnak lenniük, és tisztelettel bánni a gyerekeikkel, mert a gyerek választotta őket, és nem fordítva.
A teremtés története tovább folytatódott a Nagy Vita fejezetével, melyben ellentét támadt növények, állatok, és emberek között, így a nagy istenséget, Ósánóbuát hívták el, hogy tegyen igazságot. A vita igazából csak a Teknős monológjából állt, aki elsorolta, hogy állnak a dolgok a három birodalom lakói között. Az istenség végül úgy döntött, minden lénynek saját nyelvet ad, hogy többé ne értsék egymást.
A könyvben szerepelt egy történelmi legenda is Ogun hercegről, aki később nagy hatalmú király lett, és nevet adott az edo birodalomnak (egy rabszolga után, aki megmentette az életét). Különösen tetszett a történet eleje, melyben a herceg száműzetésben élt a dzsungelben hét éven keresztül, megbarátkozott a fákkal és az állatokkal, megtanult gyógyítani, és sorra megmentett egy oroszlánt, egy antilopot, és egy fát, akik cserébe segítették az útján. Amikor azt jósolták neki, hogy egy tigrist kell megölnie, hogy király lehessen, úgy döntött, inkább a dzsungelben marad, mint hogy állatot öljön. Persze a végén így is király lett belőle, az egyik leghatalmasabb, mert ez volt a sorsa (de a tigrist nem ölte meg).
A népmesék közül nagyon tetszett az, amelyik megmagyarázta, miért foltos a leopárd; szerepelt benne az Állatok Anyja, aki véletlenül eltörte a leopárd egyik edényét, mire a gőgös nagymacska ellene fordult. "Anyát" a kos védte meg a bölcs Teknős segítségével; a tőle szerzett sérüléseiből lettek a leopárd foltjai. Teknős egyébként is fontos szereplő és gyakori trickster volt a történetekben a király tanácsosaként. Jót kuncogtam azon a sztorin, amelyben figyelmeztette a királyt, hogy mindig úgy szőjön terveket, hogy "ha más nem jön közbe." Amikor a király tagadta, hogy az ő terveinél bármi közbejöhet, Teknős pörkölt mogyorót szórt egy fa tetejéről a királyi munkások közé, akik erre azonnal abbahagyták a király által eltervezett munkát...

Kapcsolatok

Megint csak előkerült az ég felemelkedéséről szóló mítosz, mely szerint az emberek az idők kezdetén az alacsonyan álló égből törtek le darabokat, és azt ették. Amikor azonban egy anya túl sok eget szakított a gyerekének, és a maradékot titokban kidobta, az ég annyira megsértődött, hogy panaszra ment a Teremtőhöz, aki megengedte neki, hogy kartávolságon kívülre emelkedjen. Szerencsére a bölcs Teknős megtanította az embereket növényeket termeszteni.
Az egér és az oroszlán fabulájához hasonlított a pók és a szarvas esete, melyben a szarvas átvitte a pókot a folyón, amiért is cserébe a pók megmentette az életét a vadászoktól, akik csapdába akarták csalni (azzal a klasszikus trükkel, hogy beszőtte a szarvas nyomait, mintha hetekkel azelőtt járt volna arra).

Hova tovább?
Nigériába!

2019. augusztus 14., szerda

Az aranyhajú kertészbojtár (Ribizli a kulisszák mögött 15.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Megint csak olyan meséről van szó, amiről blogoltam már korábban is, de jó volt újból elmerülni benne, miközben Ribizlin dolgoztam.

Miről szól?

Egy Jancsi nevű szegény fiú egy ördöngös molnárhoz áll be szolgálatra, ahonnan egy szürke táltos segítségével menekül el. A paripa először a Hajnal Kertjébe repíti a fiút, ahol arany hajra és aranyalmákra tesz szert, majd onnan a spanyol király udvarába mennek, ahol Jancsi rongyos álruhában beáll kertésznek. A kertészbojtár és a titkát kileső királykisasszony között szerelem szövődik, és a legkisebb királylány az udvar és az apja legnagyobb megbotránkozására Jancsit választja férjéül. A király szó szerint kidobja a lányát a palotából, ám a fiatal pár mégis boldogan házasodik össze. Amikor az országra ellenség támad, Jancsi aranyos vitézi ruhában megmenti az apósa életét - a felesége pedig rájön a titkára, és felfedi a kilétét az apja előtt. Az öreg király töredelmesen bocsánatot kér a fiataloktól, és örököseivé teszi őket.

Hogyan készült?

Ezzel a mesével Merényi László Eredeti népmesék című 1861-es gyűjteményében találkoztam először, és ott is szerettem bele. Azóta sok egyéb változatát is megleltem a magyar hagyományban; legtöbbször Nemtudomka néven fut össze vele az ember, amikor a bojtár bolondnak tetteti magát, és egyre csak azt hajtogatja, "nem tudom." Minden verziónak megvannak a maga mókás és szimbolikus fordulatai, de Merényiénél szebb színezéssel nem nagyon találkoztam. A mese elejét az ördöngös molnárral viszont egy másik változatból, Kuntár Lajos gyűjtéséből emeltem át, mert nagyon tetszett az egész "adós az ördögnek" motívum.
A királykisasszonyt megint csak én neveztem el Violának a Merényi-kötet egy másik meséje és Violanta (Jolánta) magyar-spanyol királyné után, Jancsit viszont eredetileg is Jancsinak hívták.

Mitől különleges?

A mese legszembetűnőbb "feminista" mozzanata az, hogy itt a királylányok választanak férjet maguknak, mégpedig meglehetősen nagy szabadsággal. Mindhárman aranyalmát dobnak szívük választottjának (Viola baseball-játékost megszégyenítő lendülettel), a legkisebb ráadásul azután, hogy már előre "kinézte" magának a kertészfiút, sőt, titokban találkozgatott is vele, miután kölcsönösen megtetszettek egymásnak. A lányok ki is állnak a választásuk mellett - annak ellenére, hogy az öreg király elég rosszul reagál a nem kívánt vőre. A mesének fontos eleme, hogy az, ahogyan a királyi apa bánik a legkisebb lányával (a hajánál fogva dobja ki a palotából, nem engedi be a kapun, stb.) egyértelműen rossz és elítélendő viselkedésként jelenik meg, amiért később töredelmesen és szégyenkezve bocsánatot is kér.
A fentieken kívül azonban az sem elhanyagolandó, hogy Jancsi nagyon szerethető férfi hős. Hátrányos helyzetből indul, és a mese folyamán, mielőtt tündöklő vitézzé válna, látjuk gyengének, kétségbeesettnek, elesettnek is - de emellett legfontosabb tulajdonsága a gondoskodása, amivel a rábízott lovak felé fordul. Összetett, érdekes karakter, akivel lehet azonosulni. A királykisasszonnyal ketten együtt pedig különösen jó párt alkotnak - egyenrangú felek, akik kölcsönösen szeretik egymást, gyengéden bánnak a másikkal, gondoskodnak egymásról. Külön szép pillanat, amikor Viola a sérülten hazatérő férjét látva nem hagyja annyiban a dolgot, hanem igenis ellátja a sebét, és kinyomozza, mi történt vele.
(A mélyebb mesei elemzéseket nem fogom itt elismételni, a régebbi bejegyzésben elolvashatjátok őket.)

Érdekesség

Amikor Tenerifén voltam mesélni a Los Silos fesztiválon, ez volt az egyik mese, amit magammal vittem. A helyiek nagyon értékelték, nem csak azért, mert spanyol királykisasszony szerepel benne, hanem azért is, mert ők magukat tartják a Heszperidák aranyalmát termő szigeteinek, és így a messze nyugati Hajnal Kertjében is megtalálták a saját képmásukat.

2019. augusztus 11., vasárnap

A Nagy Kancsilbecserkészés igaz története

Kaland! Dráma! Feszültség! Váratlan fordulatok! Fülledt trópusok!

Elmentünk a müncheni állatkertbe.

Évek óta szerepelt már a bakancslistámon, hogy élőben láthassak egy jávai törpeszarvast. Vannak, akik több száz kilométert utaznak, hogy találkozzanak a kedvenc színészükkel vagy élőben hallják a kedvenc zenekarukat, én meg eljöttem vonattal Münchenig hogy tulajdon két szememmel tekintsek meg egy félkilós kis izét, ami leginkább úgy néz ki, mintha valakinek az őrizetlenül hagyott csivaváját beölelte volna egy vámpír.
Kinek mi.

Kancsilos könyvjelzők az
idei Könyvhétről,
Laurent Diána rajzaival
Persze aki ismer, az tudja, honnan a rajongás a gülüszemű kis vakarcsok iránt. Kancsil az indonéz, maláj, és egyéb délkelet-ázsiai mesevilágok népszerű trickster-figurája. Ami nálunk a ravasz róka, az északiaknál Loki, Ghánában Ananszi, az afrikai-amerikai hagyományban meg Nyúl koma, az a trópusi szigetvilágban Kancsil, a Törpeszarvas. A szájhagyomány évszázadai alatt zsákmányállatból bajkeverővé képezte magát, és fényes karriert futott be nagyobb, erősebb és butább állatok legrosszabb rémálmaként. Egy népszerű sztoriban például ráveszi Tigrist, hogy egyen egy kis elefántszart (mondván, hogy az a király különleges gourmet pudingja), egy másikban pedig úgy jut ki egy gödör mélyéről, hogy beadja mindenkinek, hogy közeleg a világvége. Mindkét sztori, sok másikkal egyetemben, mesemondó repertoárom régi és örökzöld darabja. Kancsil sohasem okoz csalódást, egyaránt működik gyerekekkel, felnőttekkel, de még kamaszokkal is. Be is került az idén megjelent Hősök és Pimaszok című könyvembe, mint a tricksterek archetípusának egyik jeles képviselője.
Innen már szerintem teljesen egyértelmű, hogy a müncheni Hellabrunnba sem állatot nézegetni vonszoltam el Darylt a bajor vakáció közepén, de nem ám. Én egy celebbel készültem találkozni.

Persze nem attól trickster a trickster, hogy könnyű legyen időpontot egyeztetni vele. Egyszer már elbuktam a kancsilbecserkészést: tavaly ellátogattunk a prágai állatkertbe, ahol ugyan papíron lakozik egy kancsil, de amikor hosszú órák tévelygése után végül leszólítottam egy gondozót, tájékoztatva lettem, hogy a kancsil, az bizony "staff only," nem látogatható. Sebaj, gondoltam, akad még törpeszarvas Európában, és találtam is az interneten egy nagyon hasznos adatbázist, mely felsorolta, hol érdemes próbálkozni. Bingó: München, Hellabrunn, jávai kancsil, 1 db. Útba esik, vonattal könnyen megközelíthető, és amúgy is a kontinens egyik legjobb állatkertje. Szinte gyerekjáték volt bepasszítani a nyaralás programjába.
(A híresztelések, melyek szerint a nyaralást eleve kancsil köré szerveztük volna, nélkülöznek minden valós alapot, és ezt Daryl is meg fogja erősíteni.)

Pancsoló rozsomák, tessék
Egy kellemesen felhős csütörtöki napon látogattunk el a müncheni állatkertbe. Csodaszép hely, árnyas, zöld, hatalmas kifutókkal, kényelmes lakosztályokkal, óriási játszóterekkel, és mindenféle modern felszereltséggel. Nyitás után nem sokkal érkeztünk reggel kilenckor, és délután háromig vígan elvoltunk benne. Az állatok az unott gubbasztás helyett aktívan tettek-vettek, a rozsomák pancsolt, a pusztai macska békára vadászott, a vörös panda fára mászott, a teknősök szaladgáltak, a jegesmedve úszkált, egyszóval zajlott az élet, volt mit nézni. Kancsilt persze nem jelölték semmiféle térképen, de azért nyitva tartottuk a szemünket, gondolván, csak ki lesz majd táblázva valahol. A szarvaskifutók környékén láttunk is néhány kínai muntyákszarvast, távoli unokatestvéreket, akik amolyan "szegény ember kancsilja" szerepet töltenek be a mesevilágban, de maga a sztár csakazértsem jelentkezett. Dél körül lerogytunk egy fagyi erejéig, és megint csak az internethez fordultunk segítségért. Sporadikus némettudásommal - mely a létfontosságú "wo ist" és "kleinkantschil" szavakra korlátozódott - sikerült kiderítenem, hogy Herr Kleinkantschilt a Dzsungelházban kell keresni. Ott már jártunk korábban, de most az új információval felvértezve visszatértünk ismét, és megfogadtuk, hogy alaposabban nyitva tartjuk a szemünket, és nem fognak holmi papagájok meg békászó pallaszmacskák eltéríteni a küldetéstől.

Ebben keressem meg, waze
A Dzsungelház tulajdonképpen egy hatalmas trópusi üvegház, kerítések és kifutók nélkül, melyben sok különböző állat él a látogatókkal egy légtérben, teljes egyetértésben, és kilencven százalékos páratartalomban. A dzsungel leglátványosabb lakói a különféle trópusi madarak, mint például a csinos fehér Bali-seregélyek vagy a kimondhatatlan nevű rulrulok (Rollulus rouloul), de akad rajuk kívül néhány méretes iguána és egy sereg gyümölcsevő denevér is.
Valamint egy kancsil, amit az istennek se találtunk.
Az egyik kedvenc madaram
Az a baj az ilyen trópusi kertekkel, hogy tökéletesen visszaadják az áthatolhatatlan dzsungel hangulatát - vagyis nem látsz semmit, ami nem akarja, hogy lásd. Több, mint egy órát töltöttünk azzal, hogy a bokrok alá, fölé, és közé dugdostuk a fejünket, amennyire csak a járdaszegély engedte, kövekre másztunk fel, és a felső hídról fürkésztük a zöld masszát, de egy darab nem sok, annyi kancsilt se találtunk. A többi látogató - akikből egyébként rettenetesen sok volt - már tiszta hülyének nézett minket, hogy a pálmalevelek alatt guggolunk, és meredten bámulunk a legeldugottabb sarkokba, miközben néha lesújtó pillantásokat vetünk az apróbb főemlősökre, akik hangos ordítással rángatják a bokrokat vagy kergetik a gyalogtyúkokat az ösvényen. Utóbbiak egyébként mindenáron maguknak akarták az ember figyelmét; valahányszor megmozdult valami a sűrűben, mindig kiderült, hogy egy újabb nyavalyás rulrul.
Kancsil ki volt táblázva,
csak elforgatták
Már heveny rulrultúltengésem volt, mire kiszúrtam a sűrűben egy másik alakot - egy gondozóét, aki az etetőtálakat szedte be. Rögtön meg is rohamoztam a hölgyet, aki a tekintetemtől egy kissé megrémülve angolul magyarázta, hogy van kancsil, három is, de amikor  nagy a zaj, nem szoktak előjönni, csak kora reggel, amikor kevés a látogató, különben a saját anyjuk se találja meg őket ebben a dzsindzsásban. A hír erősen lelombozott (heh): kiderült, hogy nem egy, hanem három kis rohadék bujkál előlem, és amíg mindenki haza nem tereli lágyéka sivalkodó gyümölcseit az állatkertből, addig esélyem se lesz találkozni velük. Fájó szívvel ugyan, de feladtam a harcot, és elkönyveltem, hogy tricksterrel csak akkor találkozik az ember, ha azt a trickster is úgy akarja.

Vagy akkor, amikor éppen nyit az állatkert.

Egy fél estét töltöttem azzal, hogy pro és kontra mérlegeltem a lehetőséget, hogy másnap reggel visszatérjünk-e az állatkertbe (Daryl, aki már ismer, délután elkönyvelte, hogy visszamegyünk). Még egyszer leperkálni a belépőt egyetlen nyamvadt kancsilért (avagy háromért) nem tűnt túl logikus döntésnek - de mesemondó énem nem hagyott nyugodni. Lehet, hogy épp csak egy karnyújtásnyira voltam tőle a bokrok között, és különben is, ha már itt vagyunk, mégiscsak olcsóbb még egy próbát tenni most, mint visszajönni Münchenbe egy másik alkalommal, nem? Tulajdonképpen spórolunk is a dolgon. Ha pedig kancsil továbbra sem nyilatkozik meg előttünk, akkor legalább elmondhatjuk, hogy nem rajtunk múlt, mi megpróbáltunk mindent, lefizettük a tanulópénzt, és biztosítottuk az optimális körülményeket.
Reggeli dzsungel
Így történt, hogy péntek reggel visszatértünk az állatkertbe a Nagy Kancsilbecserkészés második felvonására. Kész akciótervvel készültünk: nyitás előtt fél órával érkeztünk, hogy elsők legyünk a sorban, és a távolabbi bejárathoz mentünk, mert az közelebb esik a Dzsungelházhoz. A térképen bejelöltük a lehető legrövidebb utat, előkészítettük a pénztárcát, és kinéztük, melyik kasszát érjük el a leggyorsabban, amikor kinyílik a kapu. Gyakorlatilag szöcskeállásban vártuk a kilenc órát, és ennek köszönhetően tisztességes rajtot sikerült vennünk: elsők voltunk a kasszánál, annak ellenére, hogy jó harminc ember gyűlt össze a hátunk mögött a nyitásra várva. A jegyeket megvásárolva futólépésben húztunk el az elefántok, gibbonok, és egyéb kómásan ébredező látványosságok mellett, könyörtelenül beelőzve azt a néhány nyugdíjast, akik a bérletüknek köszönhetően előttünk jutottak be. A Dzsungelházhoz érve biztosak lehettünk benne, hogy mi vagyunk a reggel első látogatói.

Csak a karbantartók előztek meg minket.

Cserkésszel menj állatkertbe
Amikor beléptünk, fémes csörgés és kopácsolás hangjai fogadtak minket: két fickó valamit nagyban szerelt az egyik kifutó tetején, és tették mindezt hangos társalgás kíséretében. Teljesen elkámpicsorodtam a látványtól. Biztos voltam benne, hogy lőttek a csendes, nyugodt hajnali cserkészésének, egyetlen tisztes kancsil se fog előjönni ekkora zajban. Pedig az üvegház amúgy csodaszép volt a kora reggeli fényben; teljes erőbedobással mentek a párásítók, mindent nedves köd borított, csöpögött a víz az élénkzöld levelekről, a denevérek hangosan visítva verekedtek az ágak között, és rulrulok tobzódtak az aljnövényzet minden napos foltján. Bár nem fűztem vérmes reményeket a kancsilbecserkészés sikeréhez, azért nekivágtunk az ösvénynek, ami körbefut a dzsungelben, és gondosan benéztünk minden bokor alá és levél mögé, ne rajtunk múljon, ha nem látjuk meg a törpeszarvast. Bóklásztunk vagy tíz-tizenöt percig, míg a hídról lesétálva egy idős úriembert pillantottam meg, aki egy gurulós kempingszékben üldögélt az egyik napos folt előtt, és néhány tyúkot nézegetett. Amint közelebb értem, felém fordult, és mosolyogva kezdett magyarázni valamit németül, a napos foltra mutogatva; semmit sem értettem belőle, az egyetlen kulcsszót kivéve. "Kleinkantschil?" kérdeztem reménykedve, mire a bácsi mosolyogva bólogatott, hogy "Ja, kleinkantschil," és integetett a napos folt felé.
Kancsil pont akkor dugta elő az orrát az egyik fa mögül.
Ezen a képen van 1 kancsil
Büszke vagyok rá, hogy sikerült befognom a saját számat, mielőtt felvisítottam volna. Kancsil, cingár kis botlábait óvatosan rakosgatva, gyorsan átfutott a nyílt terepen, és elbújt egy szikla mögött. Egy kicsivel később megint kidugta az orrát, majd visszafutott a másik irányba. Túl rövid volt a találkozás ahhoz, hogy a Beatles-mániához hasonló reakcióimon kívül bármi mást tegyek, de kétség nem férhetett a dologhoz: láttam egy élő, igazi kancsilt, alig három méter távolságból! Miközben még mindig hipnózisban bámultam a napos foltot, Daryl, akit több gyakorlati érzékkel áldott meg amerikai cserkész múltja, megkerülte a bozótost bal felől, és egyszerre csak integetni kezdett, hogy kövessem. A járda szélén guggolva, a kis patak túloldalán pillantottuk meg ismét kancsilt - ezúttal profilból, és teljes valójában, alig két méterre tőlünk. Kissé gyanakodva méregetett minket a levelek közül, megvakarta a füle tövét a hátsó lábával, megnyalogatta a saját fenekét, majd, mivel még nem volt elég a kunsztokból, előretolta az egyik hátsó lábacskáját, és azt kezdte nyalogatni (először azt hittem, egy botot eszik, ami sokat elmond a jelenet esztétikájától). Hosszú percekig bámultuk áhítatos csendben a produkciót, míg kancsil elunta magát, és elsétált a bozótosba.
Ott a'!
Kancsil, Csenge, és a
napos folt
De most már megtört a varázslat: pontosan tudtuk, hol lapul a kis dög, és pár perccel később be is cserkésztük ismét, ahogy visszatért a napos folthoz. Az elkövetkező egy órát ingázással töltöttük: hol a patakparton, hol a napos sziklánál nézegettük kancsilt, aki reggeli mosakodó rutinját végezte (a kedvemért többször megnyalta a saját szemeit is, ami az egyik kedvenc produkcióm tőle). Alig fél óra kellett hozzá, hogy rájöjjünk, hogy tulajdonképpen nem egy törpeszarvast nézegetünk, hanem kettőt (ennyit a nyúlról és a teknősről). És, bár a hülye dzsungeltyúkok mindenáron be akartak pofátlankodni a képbe, sikerült néhány jó fotót és videót is készítenünk, hogy bizonyíték maradjon a nagy találkozásról.

A mókának akkor szakadt vége, amikor fél tizenegy körül elkezdtek megérkezni a kisgyerekes látogatók, és a növekvő zajra kancsilék a bozótos sűrűbb részébe menekültek. Addigra már nem bántam a dolgot: aznap reggel egy röpke, de izgalmas és felejthetetlen másfél óráig privát audiencián voltunk kancsiléknál. Persze nem lettek volna tricksterek, ha nem húznak le rólunk még egy belépőt a megtiszteltetésért - de az élmény minden pénzt megért.

Aki nem hiszi, járjon utána!



2019. augusztus 10., szombat

Trickster trickster hátán (Népmesék nyomában a világ körül 129. - Togo)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Tales told in Togoland
A. W. Cardinall
Oxford University Press, 1970.

A kötet témák szerint csoportosított meséket és legendákat tartalmaz a mai Togo területéről, melyeket a szerző gyűjtött vadászoktól és földművesektől a 20. század elején. Cardinall megjegyzi a bevezetőben, hogy ő maga nem végzett antropológus, csak azért gyűjtötte fel a történeteket, amiket hallott, mert félt, hogy egy "valódi" gyűjtő nem fog időben arra járni. A bevezető egyébként nagyon részletes, szó esik benne az ország földrajzáról, a benne élő törzsekről és kultúrákról. A kötet többi részében a mesék cím nélkül, egymás hegyén-hátán következnek, nagyjából téma szerint csoportosítva, és rövidebb magyarázatokkal, kultúráról és történelemről való elmélkedésekkel összekötve. Sok bekezdés szól hiedelmekről és szokásokról is, az utolsó fejezet pedig majdnem egy az egyben szájhagyományozott történelem a gyarmatosítás előtti időkből. A szöveg olvasmányos és élvezetes, bár helyenként nyilván mára már idejétmúlt, de ez utóbbi nem vesz le a mesék élvezeti értékéből. Rengeteg jó sztori bújt meg ebben a könyvben.

Fénypontok

Rögtön a bevezetőben megemlített a szerző egy történetet, amit egy dagombe vadásztól hallott. A helyi hiedelem szerint bizonyos állatokat csak bizonyos puskagolyókkal lehet megölni, amiket direkt arra a fajra kell készíttetni a kováccsal. A történet szerint egy férfi egyszer bivaly-golyókat rendelt a kovácstól, ám amikor értük jött, egy vadász titokban követte, és látta ahogy visszaváltozik bivallyá - ám amikor rálőtt, a bivalygolyó már nem fogta az állatot, mert a saját védelmére használta fel a megvásárolt golyók varázserejét.
Mivel rengeteg trickster-mese akad a kötetben, nem csoda, hogy találkoztam új kedvencekkel is. Érdekes volt például az a sztori, amelyben egy törzsfőnök és egy furfangos fiú versenyzett, ki tudja alaposabban átverni a másikat - és amikor a főnök veszített, szégyenében pókká változva bujdosott el. Belőle lett Ananszi (jé, trickster-eredettörténet!). Az is tetszett, ami megmagyarázta, miért bujkál szégyenében Ananszi, amióta megpróbálta átverni Kaméleont, de az okos hüllő visszaadta a kölcsönt (a mesében szerepelt egy remek, csillogó élő legyekkel borított zümmögő köpeny is). Egy másik eredetmesében Nyame büntette Ananszi gőgjét azzal, hogy leégette a házát, és a póknak csak a párnáját sikerült kimentenie - azóta vannak a pókhálókban a kis fehér, fonalból szőtt "párnák." Egy harmadik hasonló történetben egy szorgalmas és jószívű vadász egy chichiriga, erdei manó segítségével jutott éhínség idején élelemhez, de amikor a mohó Ananszi utánozni akarta a trükköt, de nem bánt jól a manóval, ő bizony éhkoppon maradt.
Jópofa volt az a mese, amely a darazsak eredetét magyarázta. Egy lány boszorkánynak nevezte az anyját, mire az kergetni kezdte; mindenféle állatok segíteni próbáltak a menekülő lánynak, de mindegyik megrémült az anyától. Végül a darázs elnyelte a vénasszonyt, és átkötötte a derekát, hogy ne tudjon kicsúszni; és mivel fejjel előre nyelte le, a vénasszony nyelvéből lett a darázs fullánkja.

Kapcsolatok

Alaposan benne járunk Nyugat-Afrikában, ezért itt nem csak más afrikai országokból, de a Karib-tengerről és Amerikából is rengeteg ismerős történet köszönt vissza. A teremtéstörténetek között ismerős volt az ég felemelkedéséről szóló, melyben az alacsonyan álló eget (és égistent) az emberek addig idegesítették a viselkedésükkel, míg az magasra emelkedett. Más afrikai országokban szintén találkoztam már a három feleség történetével, akik mind megmentették a férjüket valamilyen módon, majd összevesztek, ki tette érte a legtöbbet (a végén a férj diplomatikusan úgy ítélt, hogy mindhárman pontosan egyformán fontosak). Egy másik hasonló dilemma-mesében négy férfi megmentett egy kígyó által felfalt gyereket, de azon már nem tudtak megegyezni, kié legyen jutalmul a kígyó bőre. Hasonló dilemma-meséből egyébként egy egész fejezetnyi szerepelt a könyvben.
Mali után előkerült megint egy olyan mese, melyben egy vadászt emberré változott zsákmány-állatai próbáltak meg tőbe csalni, de szerencsére nem fedte fel állat-feleségének minden alakváltó trükkjét, így el tudott menekülni előlük. Hasonlóan szerencsésen lógott meg az a férfi, aki kisegített egy haldokló krokodilt, és amikor az állat cserébe fel akarta falni, az apró deres bóbitásantilop segített visszacsalni a támadót az eredeti csapdába (ez a kis állat egyébként Törpeszarvas rokona, tiszteletbeli trickster). Más afrikai mesegyűjteményből is ismerős volt a mese, amelyben egy embert egy hiéna akart felfalni, a hiénát egy leopárd, a leopárdot egy oroszlán, és végül egy patkány mindre úgy ráijesztett, hogy elmenekültek. Megint felbukkant az a ghánai mese is, amelyben egy oroszlán egy vadász fiától sorra kérdezgette, melyik állatbőr honnan került az otthonába.
Brazíliából volt ismerős az a sztori, amelyben egy vadász egy megsebesített antilopot űzve a "tündérek" (kulparga) falujába keveredett, ahol megtudta, hogy valójában minden állat alakváltó kulparga, és végig kellett néznie, ahogy az antilop-fiú meghalt. Ezek az apró természetfeletti lények egyébként ugyanúgy gyűlölték a vasat, mint az ír tündérek. Szintén ők játszották a főszerepet a szokásos "tündérek ajándéka" mesetípusban, ahol a mulatságukon részt vevő, a hét napjait velük éneklő vadászt értékes kaurikagylók százaival ajándékozták meg.
Kép innen
A két ügyeletes helyi trickster Ananszi, a Pók, és Soamba, a Nyúl (mindketten innen kerültek át az Újvilágba). A szokásos kátránybábu mesék mellett felbukkant több Ghánából is ismerős ashanti mese, mint például Ananszi és a bölcsesség, vagy amelyikben Ananszi haszontalan dolgokat egyre hasznosabbra cserélt, míg végül egy cső kukorica helyett száz rabszolgával tért vissza az ég istenéhez. Ismerős volt továbbá a "hozz nekem valamit" sztori, melyben az ég istene próbára tette a trickstert, ki tudja-e találni a gondolatait (Ananszi úgy teljesítette a feladatot, hogy madárnak álcázta magát, és kihallgatta az istenséget), és az a mese is, melyben Ananszi megölte a főnök egy birkáját, és megpróbálta a bűnt egy másik pókra kenni (de a kapzsisága elárulta).
Európai tündérmesékből köszönt vissza az aranyhajú ikrek története - itt az égisten, Nyame öt felesége versenyzett azon, ki tud többet tenni a férjéért. A legkisebb feleség egy ezüst és egy arany gyermeknek adott életet, akiket a gonosz első feleség békákra cserélt - ám Ananszi rájött a csalásra, és a végén minden jóra fordult. Szintén európai (és magyar) népmesékből volt ismerős a két egyforma jóbarát meséje, akik kölcsönösen megmentették egymást.
Biblia történet is lehetett volna az ashanti mítosz, melyben Tano, Nyame égisten fiatalabb fia, csellel rávette az apját, hogy neki adja a bátyjának szánt áldott földeket.

Hova tovább?
Beninbe!