Térdszéli Katica (Ribizli a kulisszák mögött 33.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Miről szól?

Térdszéli Katica büszke rá, hogy bárkinek túl tud járni az eszén. A király magához hívatja, és parancsba adja, hogy verje át őt is, hogy bizonyítsa a furfangosságát. Katica munkához is lát, és Ludas Matyi módjára háromszor megszívatja a királyt, aki elismeri, hogy a lány valóban okosabb nála, és az örökösévé teszi.

Hogyan készült?

Bár nemzetközi szinten elterjedt ez a mesetípus, magyarul csak négy verzióját találtam még, és mind a négyből csippentettem egy kicsit a meséhez. Az például sohasem tetszett igazán, hogy a király, aki kész megverni vagy akár megölni Katicát, a végén feleségül veszi, ezért választottam annak a verziónak a befejezését, amelyben a lány inkább az örököse lesz.

Mitől különleges?

Erről a meséről is blogoltam már a korábbi sorozatban. Idézem:
A női trickster ritka jelenség; sok "furfangos lány" általában "megélhetési trickster", vagyis akkor ver át másokat, amikor a szükség úgy hozza, vagy konkrét célja van vele. Térdszéli Katica viszont láthatóan mindenféle haszon vagy ambíció nélkül űzi a kópéságait, csak a hecc kedvéért - és hogy bebizonyítsa, hogy képes rá. Ettől pedig a valódi tricksterek (kópék) illusztris társaságába sorolható.
Katicáról elterjed, hogy bárkinek túl tud járni az eszén, és amikor a király hívatja, vidáman áll a kihívás elébe. Az Illyés-féle szövegben szegény öreg édesanyjának lop mindenféle dolgokat az udvarból, de a szabadkai mesében leginkább csak arra pályázik, hogy a királyi pár agyára menjen. Abban rejlik Katica feminista bája, hogy alaposan a földbe döngöli a királyt aki nem hiszi el, hogy egy lány nála furfangosabb lehet. Előfordul az is, hogy a király (bár maga kezdeményezte a versenyt), amikor rájön, hogy vesztésre áll, megpróbálja megöl(et)ni Katicát, ami tipikusan elcseszett reakció egy figurától, akinek a férfiúi egója sérült, és csak fizikai erőszakkal képes azt helyreállítani. Sajnos van rá példa a való életben is - online viták például sokszor torkollanak fenyegetőzésbe, amikor egy-egy törékeny egójú férfi kifogy a logikus érvekből.
Térdszéli Katica szerethetősen pofátlan karakter, és üdítően szabados sok más női figurához képest. Mély tanulságokat a mese nem nagyon hordoz magában (azon kívül, hogy Yes She Can, And She Just Did), de szórakoztató, és teljes joggal feltüntethető a "példás női mesehősök" sorában. Ha volt már táltos lányunk, harcos lányunk, okos lányunk, túlélő lányunk, és tanult lányunk, akkor a trickster lány sem maradhat ki a felhozatalból.

Érdekesség

A "Térdszéli" névnek semmi köze az ember térdéhez, a "térszéli"-ből származik, a lány lakóhelyére utal.

Az elátkozott testvérek (Ribizli a kulisszák mögött 32.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Miről szól?

Egy szegény ember megözvegyül, és egyedül marad a tizenkét fiával. Amikor a fiúk felnőnek, meggyőzik az apjukat, hogy házasodjon meg újra; az új feleségnek hamarosan kislánya is születik, Örzsike, akit a fiúk mindennél jobban szeretnek. Amikor Örzsike megbetegszik, a fiúk elindulnak gyógyírért, de olyan sokáig késlekednek, hogy az apjuk megátkozza őket, változzanak darumadárrá. A tizenkét daru elhozza a gyógyírt, majd eltűnnek. Amikor Örzsike felnő, elindul megváltani a testvéreit az átoktól, messzire utazik, sok kalandot él át, és még egy barátnőre is szert tesz, mielőtt hazatérne a tizenkét fivérrel együtt.

Hogyan készült?

Ez a mese sokaknak lehet ismerős: rengeteg változata léteik hollókkal, hattyúkkal, varjakkal, a magyar hagyományban is sok helyen gyűjtötték. A saját verziómat a kedvenceimből válogattam össze, öt különböző szövegből, közöttük Jóni Ferenc, Bodnár Bálint, és Borbély Mihály meséiből.

Mitől különleges?

Először is nagyon örültem, hogy találtam olyan meseváltozatot, amelyben mozaikcsalád szerepel, ráadásul olyan, amelyikben a féltestvérek szeretik egymást, és a mostoha sem gonosz. Tetszik, hogy a fiúk figyelnek az apjukra, és ők biztatják, házasodjon újra, hogy ne legyen magányos, ahelyett hogy népmesei módon a megkérdezésük nélkül hozna mostohát a házba. Az is nagyon tetszett, hogy a fiúk nem azért vannak megátkozva, mert "rosszak" vagy "zajosak", hanem pont, mert segíteni akarnak (csak még nem sikerül nekik olyan fényesen). Az apjuk nem dühből átkozza meg őket, hanem elkeseredettségében hoz rossz döntést, amikor a lánya életét félti.
És természetesen emellett ott van még a női főhős, női segítőkkel - a mesemondó anyókával és a rablók házában szolgáló lánnyal.

Érdekesség

A kedvenc pillanatom a mesében, amikor az Örzsikét segítő anyóka "fürgén felkúszik" a háza mellett álló pálmafára... a szerkesztés folyamán felmerült, hogy miért van egy magyar mesében pálmafa, de mivel nem én találtam ki, megtartottuk kuriózumként :)

Malacorrok és fura madarak (Following folktales around the world 145. - Zimbabwe)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Shangani ​Folk Tales
A collection of Shangani folk stories
C. Stockil & M. Dalton
Longman Zimbabwe, 1987.

A könyvben harminc mese szerepel, mindenféle bevezető vagy kommentár nélkül, a zimbabwei shangani (tsonga), bantu eredetű néptől. Ennek a népnek nagyobb része Mozambique-ban és Dél-Afrikában él, a létszámuk csak körülbelül ötezer Zimbabwe területén.



Fénypontok

A mesék hőse (avagy antihőse) Nwapfundhla, a Nyúl volt, aki ízig-vérig trickster. Sok történetben eléggé durva dolgokat csinált, más mesék viszont nagyon mókásak voltak. Tetszett a kútról szóló történet például, ahol Nyúl nem vett részt a közösségi kútásásban, de aztán elkezdett vizet lopni belőle, egészen addig, amíg Chibodze, a Teknős, saját páncélját kátránybábunak használva meg nem fogta. Trickster ellen tricksterrel a legjobb védekezni.

Bájos volt az a mese, amely megmagyarázta, miért rövid a varacskos disznó orra, miért hosszú az elefántcickány orra, és miért széles a lappantyú csőre (varacskos leesett egy fáról és beverte az orrát, a másik kettő pedig nevetett rajta). Egy másik mese szerint Khumba, a malac orra azért tömpe, mert megpróbálta utánozni a villásfarkú szalakóta (van ilyen, ld. a képen) párzási táncát, amelyben magasra repül, bukfencezik, majd lezuhan, és az utolsó pillanatban ismét felível. Akkoriban a malacok még tudtak repülni, de Khumbának nem ment a dolog túl fényesen, és az első próbálkozásnál az orrán landolt. Azóta nem repül. Hasonlóan bájos volt a mese arról, hogyan szerezte a varacskos disznó a farkát - Isten csinált minden állatnak farkat, de Elefánt kettőt vett a kupacból (egyet elölre, egyet hátulra), így a varacskosnak nem maradt. Bánatában kiásott egy kis gyökeret, azt ragasztotta fel, ezért van azóta is rövid, égnek álló farka.

Kapcsolatok

Nganga, a kígyó történetét más mesemondóktól sokszor hallottam már; egy beteg emberhez kígyó-orvost kell hívni, de mindenki elmenekül az óriáskígyó elől, kivéve a legkisebb gyereket, aki hagyja, hogy a vállára tekeredjen, és hazaviszi a beteghez.

A madarak itt is király választottak, csak itt az ökörszem helyett a szuahéli drongó nyerte a versenyt azzal, hogy a sas hátán ülve tovább repült nála.
Az ügyeletes trickster, mint említettem, Nwapfundhla volt, a Nyúl. Közte és Pávián között zajlott le például az a róka-és-gólya mese, ahol kölcsönösen megvendégelték egymást, csak épp egyikük sem jutott kajához a másiknál. Szintén ő oldotta meg a helyzetet, melyben a Pávián vendégségbe hívott minden állatot, majd útközben sorra megszívatta őket, hogy ne ehessenek a vendéglakomából, és ő futott versenyt Teknőssel is (és természetesen veszített). Szintén ő vette rá az elefántot és a vízilovat, hogy kötelet húzzanak.

Hova tovább?
Zambiába!

A szépen zengő palikánmadár (Ribizli a kulisszák mögött 31.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Egy kicsit felpörgetem az eseményeket ezzel a sorozattal, és heti két bejegyzést fogok írni, mert hamarosan új sorozat indul a blogon :) De előtte még hátravan néhány nagyon klassz mese, mint például a mai...

Miről szól?

Egy okos királylánynak sok kérője akad, köztük három királyfi-testvér is, akik azt állítják, semmihez sem hasonlítható varázslatos palotájuk van az erdőben. A királylány elhatározza, hogy a saját szemével akarja látni, és éjszaka kiszökik, hogy megkeresse a palotát. Meg is találja, végigjárja az összes szobáját, miközben egy hang többször figyelmezteti, hogy fusson az életéért. Végül megtalálja az utolsó szobát, ahol egy rejtett verem van, és rájön, hogy a királyfiak rablók, akik királylányokat fosztanak ki és löknek a verembe. Hajszál híján csak, de sikerül megmenekülnie, hazarohan, fellármázza az őrséget, és a királyfiakat elfogják.

Hogyan készült?

A mesének több verziója is létezik, és a felgyűjtött szöveget többen át is dolgozták azóta. A mese magja a Vajdaságból származik. Egyike azon meséknek a könyvben, ahol úgy döntöttem, nem adok nevet a hősnek, mert valahogy fontosabbnak éreztem, hogy ő egy királylány, aki nem-királylányos dolgokat művel.

Mitől különleges?

Ez volt a második mese, amiről annak idején blogoltam a régi sorozatban. Nagyon szeretem, mert okos, talpraesett, és bátor lány hőse van, aki nem hisz el "bemondásra" azt, amiről a saját szemével is meg tud győződni. Hallgat a megérzéseire, nem menekül el a kihívások elől, és szerethetően kíváncsi is egyébként (ami ritka tulajdonság a népmesei királylányok körében, vagy ha megjelenik, általában büntetés jár érte, lásd Csipkerózsika). A másik nagy kedvenc mozzanatom a történetben az, hogy amikor sárosan-rémülten hazakeveredik, és jelzi, hogy baj van, az apja gondolkodás nélkül hisz neki, és az egész udvar felsorakozik a parancsára. Senki sem kérdőjelezi meg, igaz-e, amit mond, és senki sem áll le vitatkozni ahelyett, hogy tennék, amit parancsol nekik, hogy időben felkészüljenek a közelgő veszélyre. A történet végén a királylány természetesen bizonyítékát is adja, hogy igazat beszél, de mégiscsak üdítő látni, hogy senki sem fogja a(z amúgy daliás és udvarias) királyfiak pártját, mondván, hogy de olyan kedves embernek tűnnek...

Érdekesség

Amikor Amerikába jártam egyetemre, mesemondóként kellett, hogy legyen halloweeni repertoárom - az amcsi mesemondók ugyanis október folyamán kapják a legtöbb felkérést, általában félelmetes történetek mesélésére. Szerettem volna, ha kerülnek magyar mesék ebbe a repertoárba, így bukkantam rá többek között a Pelikánmadárra is. Külföldi közönségekkel is remekül működik.

A szegény asszony és a sárkány (Ribizli a kulisszák mögött 30.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  


Miről szól?

Egy idős cigány házaspár téglavetésből keresi a kenyerét, és bár nagyon szegények, boldogan élnek és szeretik egymást. Egy napon valaki megpróbálja elrabolni a tégláikat, és amikor szembeszállnak vele, megtámadja apókát. Apóka a botjával védekezik, de a helyszínre érkező emberek mindebből csak annyit látnak, hogy ő támadott, és a bíró parancsára apóka börtönbe kerül. Anyóka elindul kiszabadítani, hiába próbálják visszatartani, mert a városba vezető út veszélyes erdőn keresztül halad. Anyóka mégis nekivág, útközben mellesleg megöl egy huszonnyolc fejű sárkányt, és amikor a városiak megtudják ezt, hálából igazságot szolgáltatnak apókának, és szabadon engedik.

Hogyan készült?

Kolompár Judit Szedva nagysallói mesemondó meséje, Sáfár Sándor gyűjtéséből. A cigány mesehagyományban több hasonló, sárkányölő-férjkiszabadító mesével találkoztam már, egyikükről blogoltam is a régi sorozatban. Ezen a szövegen igazából nem is nagyon volt mit kifésülni, nagyon szép kerek történet, megkapó részletekkel.

Mitől különleges?

Nagyon sok szeretni való mozzanat van ebben a mesében. Az idős pár, akik még mindig szerelmesek egymásba; az igazságtalanság pontos ábrázolása; vagy a tény, hogy a történet hőse egy anyóka, aki halált megvető bátorsággal vág neki a rengetegnek, hogy kiszabadítsa a férjét. Női sárkányölők léteznek más hagyományos mesékben is (többen, mint gondolnánk), de olyat ritkán találni, ahol a szörnyeteget nem fiatal lány vagy harcias amazon, hanem egy anyóka győzi le. Jó látni, hogy nem csak fiatalok lehetnek aktív, hősies szereplői a meséknek, és egy anyókának nem kell feltétlenül a bölcs segítő vagy a gonosz boszorkány szerepkörébe szorulnia.
Különösen szépen adja át a mese az előítéletek mibenlétét is. Az idős pár kemény munkával elkészített tégláit valaki el akarja lopni, és amikor apóka rászól, gúnyolódik és erőszakot alkalmaz - ám a botrány csak akkor szabadul el, amikor apóka önvédelemből visszaüt. Amikor aztán megjelenik a törvény a színen, végül apókát csukják le, és nem a tolvajt - a mese nem szűri le, pontosan miért, de gyerekek számára is érződik belőle, hogy itt igazságtalanság történt, a törvény képviselői nem végezték jól a munkájukat. Anyóka ezzel ellentétben nem karddal a kézben indul apókát kiszabadítani, békésebb eszközökhöz folyamodik - csakhogy útközben megtámadja a sárkány, akit saját erejéből legyőz (a hajával kötözi meg), és így olyan új rangot ér el az emberek szemében, hogy rögtön hallgatnak a szavára, és teljesítik a kérését. Ironikus, hogy apókának így sem szolgáltatnak igazat, de "fizetségül" a sárkányölésért szabadon engedik. Az igazságot végül nem a törvény, hanem a közösség adja meg azzal, hogy pénzt gyűjtenek össze az idős házaspár segítésére. Szó szerint kipótolják, ami hiányzott a jóvátételből, hogy kerek legyen a történet.

Érdekesség

Huszonnyolcfejű sárkánnyal ritkán találkoztam eddig, pedig ha belegondol az ember, van értelme - négy darab hétfejűből áll össze...

Játék a földgömbbel: Egy ország, egy mese

"Gyere, ülj le mellém! Pörgesd meg a földgömböt, tedd rá az ujjad, és állítsd meg valahol.
Amelyik országra rámutatsz, oda repítelek egy történet szárnyain!"

Már nagyon régóta reklámozom és tesztelgetem ezt a mesemondó műsort, sőt, tulajdonképpen a Népmesék nyomában a világ körül kihívást is ezért kezdtem el csinálni - de, lássatok csodát, ez volt az első alkalom, hogy konkrétan meg is rendelték tőlem! Nagy izgalommal készültem az Óbudai Platán Könyvtárba, hogy meglássam, élesben is tudok-e bárhonnan mesét mondani, ahol rábök valaki a földgömbre.

Tudok.


A Platán Könyvtár nagyon barátságos helyszín, ahol kedves könyvtárosok fogadtak; volt alkalmam dedikálni a könyveimet, kaptam finom teát, és már be is volt rendezve a szoba a mesemondáshoz, kis székekkel és földgömbnek való asztalkával (a földgömböt én vittem magammal, és bár elsőre csak olyat találtam, amin még Szovjetunió volt, végül sikerült Győrben előásnom egyet, amelyik legalábbis a kilencvenes évek közepére datálható). Amikor megérkeztek a gyerekek, kettesével jelentkezhettek önként, az egyikük pörgetni, a másikuk pedig rábökni. A műsorban hivatalosan kétszáz mese szerepel, minden önálló országhoz egy, plusz néhány bónusz az óceánokhoz és nagyobb tengerekhez, meg egyes országok látványosan kilógó területeihez (pl. Grönland, Hawaii, stb.). Elárulom, hogy Jolly Joker-mesékkel is készültem, ha hirtelen kihagyna az agyam valamelyik történetnél - ezek a mesék a hozzájuk tartozó népeknek, vagy népszerű típusuknak köszönhetően nagyobb területeket is képesek lefedni, ha szükség van rájuk (pl. Törpeszarvas ügyel Malajziáért, Bruneiért, és Indonéziáért).

Visszafojtott lélegzettel figyeltem, hol landolnak majd a gyerekek.

Ahhoz képest, hogy arra számítottam, hogy 97%-ban az óceánra fognak bökni (és fel is készültem mesékkel), kis segítőtársaim nagyon lelkiismeretesen bemérték maguknak a szárazföldeket, és igyekeztek azokat eltalálni. Elsőre pont Indiát sikerült, ami mesemondói szempontból elég egyszerű eset, sok indiai mesém van. Hogy rövidebbet válasszak (nem csak a kicsi gyerekek miatt, hanem azért is, mert ez a műsor akkor mókás, ha sokat pörgetünk benne), arról meséltem, hogy régen az elefántok tudtak repülni, és jól elkacarásztunk azon, hogy ez mennyi bajjal járhatott. Az élénk felütés után a következő delikvensnek sikerült valahová a belső-ázsiai hármas határra böknie, amit közös megegyezéssel Tádzsikisztánnak nyilvánítottunk. Hálát adtam gondolatban a Berkeley-i Selyemút-ház lelkes mesemondó csapatának, akik bőségesen elláttak engem belső-ázsiai mesékkel. Ráadásul a gyerekeknek sikerült véletlenszerűen belőniük a saját korosztályukat is: a tádzsik mese egy nagyon mókás kis történet egy öreg házaspárról, akik véletlenül medvebarlangba tévednek, és végül ők ijesztik meg a medvéket és nem fordítva.
Belső-Ázsia után pörgött a földgömb tovább, és Koreában kötöttünk ki (az ujjacska mind Észak- mind pedig Dél-Koreát lefedte, a népmesék pedig ritkán tesznek különbséget). Itt alkalmam volt elővenni egyik régi nagy kedvencemet, a Mesék Szellemeit, amelyből megtudtuk, miért jó az, ha a mesék szabadon utaznak a világ körül. A gyerekek nem csak lelkesen szurkolták végig a mesemondó kalandjait, de ráadásul a végén le is vonták a tanulságot: "Te is ezért mesélsz most nekünk!"
A régi kedvenc után, legnagyobb örömömre, új kedvencet is avathattam: mintha olvasott volna a gondolataimban, az egyik kislány eltalálta Ugandát, ahonnan éppen a napokban olvastam egy zseniálisan jó sztorit. A történetben szereplő király saját állatkertet létesít, de az állatok csak sínylődnek benne. Ezen a ponton elbeszélgettünk a gyerekekkel, hogy mikor jó egy állatkert az állatoknak - olyan okos dolgokat mondtak, mint például "kapnak rendesen enni", "van elég helyük", "nincs túl sok ember", és "megvannak az elengedhetetlen létszükségleteik" (helló, Herminone Granger). A király a mese végére megszereti az érintetlen természetet, és szabadon engedi az állatait. Nagyon klassz mese, állandó darab lesz a repertoáromban.
Az utolsó körben egy kisfiú az USA-ra, ezen belül is Floridára bökött. Kihasználtam az alkalmat, hogy elmeséljem Az ördög és a gezerigók mókás és megható történetet. Az egyik kedvenc mesém, a Hősök és pimaszok könyvbe is beválogattam.

Szerencsés, változatos műsor alakult ki a nagy földgömbpörgetésből, és részemről remekül éreztem magam; a gyerekek lelkesek voltak, végtelenül okosak, és szívvel-lélekkel beleélték magukat a mesékbe. A szívem csücske ez a játék. Remélem, sok helyre lesz még alkalmam elvinni magammal...

Tricksterek a bozótosban (Népmesék nyomában a világ körül 144. - Botswana)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Bushman ​folktales
Oral traditions of the Nharo of Botswana and the /Xam of the Cape
Mathias Guenther
F. Steiner Verlag Wiesbaden, 1989.

A kötet két san (bushman) népcsoport történeteit tartalmazza, melyek közül az egyik, nharo nevezetű csoport Botswana területén él. Az ő történeteiket a szerző 1968 és 70 között maga gyűjtötte fel, míg a xam meséket múlt század eleji archív forrásokból vette át. A könyv a változatokat is számolva 78 nharo és 16 xam mesét tartalmaz. Bár a két népcsoportot 1000 kilométer és nyelvi különbség választja el (ráadásul a xam törzs a 19. század végén eltűnt), a történeteik mégis egy hagyományt, közös mitológiát alkotnak.
A bevezető hosszú oldalakon keresztül ismerteti a bushman társadalmat, életmódot, szájhagyományt, és a gyűjtés körülményeit. A nharo történeteket tizennégy férfi mesemondótól gyűjtötték; a nők nem álltak szóba a (férfi) gyűjtővel, és az meg is jegyzi, hogy ez valószínűleg a meséken is tükröződik. A bevezető részletesen bemutatja az egyes mesemondókat, a bushman mitológiát és vallást, és a történetek főbb szereplőit. Emellett minden meséhez részletes bevezetők, megjegyzések, és párhuzamok tartoznak, amik sokszor terjedelmesebbek, mint maga a meseszöveg. A legtöbb történet sajnos európai olvasónak még a magyarázattal együtt sem volt túl könnyű olvasmány.

Fénypontok

Nagyon érdekes volt sok változatban olvasni A nyúl és a hold mítoszát, mert az összesből együtt bontakozott ki darabonként a valódi történet. Eleinte csak azt tudtuk meg, hogy a Hold halhatatlanságot akart adni az embereknek, de a nyúl rossz üzenetet adott át nekik, és ezért halandók lettek. További verziókból kiderült, hogy a nyúl nem maga volt a hírnök, hanem eltérítette az igazi hírnököt... végül pedig fény derült arra is, hogy bosszúból tette, mert a Hold-öregember a kunyhójába csalta és megerőszakolta.
A feleségrablós történetek visszájára fordított változata volt A strucc és a nyársas antilop meséje, melyben egy öreg strucc-asszony kiszemelt magának egy jóképű antilopférfit, elrabolta magának, és a többi féltékeny asszonynak tervet kellett kieszelnie, hogyan lopják vissza a fickót.

Kapcsolatok

Összehasonlító jelleggel szerepeltek olyan szövegek is a könyvben, amelyek bibliai történeteket meséltek újra helyi ízekkel. Ádám és Éva mítoszában például amikor Isten kereste az emberpárt az alma megevése után, és rájuk bukkant, így szólt: "Nem mondtam, hogy meg foglak ölni titeket, csak azt, hogy ne egyétek meg, mert az rossz dolog." És visszafogadta őket. Nem ez volt az egyetlen bibliai vagy európai jellegű történet a könyvben. A nharo mesélők előszeretettel tanultak új meséket a fehér telepesektől; még egy Grimm mese is felbukkant az ökörszem és a sas versengéséről, helyi madárfajokkal pótolva.
Megint előkerült az állatok versenyfutásának meséje, ezúttal strucc és teknős között. Az egyik változat még azt is hozzátette, hogy a sok ide-oda futástól lettek olyan soványak és szálkásak a strucc lábai.

A tricksterek egész fejezetet kaptak a könyvben, és ennek megfelelően több is volt belőlük. Az egyik ügyeletes trickster egy Bi nevű apró figura volt, aki sok trickster-társához hasonlóan azzal tűnt ki, hogy ellopta a tüzet - ezúttal a struccok népétől (más verziókban viszont strucc-asszonyok lopták el a tüzet a strucc-férfitól). Az állatok közül Nyúl és Sakál voltak a bajkeverők; az utóbbi játszotta el például a lovaglós trükköt Oroszlánnal és Oroszlán feleségével; ő ragadt hozzá zöldséglopás közben a kátránybábuhoz; és ő öntötte el a megmentett mérgeskígyó dilemmáját is, megmentve ezzel Róka életét. A humanoid trickstereket Bi-n kívül a khoisan Szemek-a-lábujjak között képviselte, valamint Pate, akinek az egész testén lábujjak nőttek, és erősen tizennyolcas karikás testvére, Pisamboro.

Hova tovább? 
Zimbabwéba!

A farkas és a kisleány (Ribizli a kulisszák mögött 29.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Ezt a mesét egyszer feldolgoztam a régi sorozatban, aztán elfeledkeztem róla, aztán az Adattárban megint találkoztam vele.

Miről szól?

Tulajdonképpen A kismalac és a farkasok című mese egy változata, csak kismalac helyett kislánnyal. Egy kislány egyedül él az erdőben, magáról gondoskodik. Egészen addig nincs is semmi gondja, amíg télen egy éhes farkas szemet nem vet rá. A lány először lúggal önti le a körülötte ólálkodó ragadozót, majd amikor a farkas visszatér a falkájával, hogy felfalják, egy fára menekül előlük, és eljátssza a klasszikus "forró vizet a kopaszra!" trükköt.

Hogyan készült?

Bár a kismalacos verzió sok szövegváltozatban, sok könyvben megtalálható, a lány főhőst csak Dékány Rafael alföldi gyűjtéséből ismerem.

Mitől különleges?

Vagy egy női hősünk, egy kislány, aki magáról gondoskodik, és meg is van elégedve ezzel. Nem elveszett, nem elüldözték, nem eltévedt, hanem az erdőben él, talpraesett, megvan a magához való esze, és nem retten meg a farkastól sem. Nem vár senkire, hogy megmentse őt; felmászik egy fára, és még husángot is visz magával, hogy meg tudja védeni magát. Egyszerű mese, de izgalmas főszereplő.

Érdekesség

Csak mutatom, hogy az 1800-as évek végén jegyezték le a mesét, ilyen szép kézírásos verzióban találtam meg:

MythOff Budapest: Bestiárium

Eljött az ősz, és vele egy újabb budapesti Mítoszok Csatája! Immár megszokott helyünkön, a Premier Kultcaféban gyűltünk össze, hogy mítoszokat meséljünk élőszóban felnőtteknek (bár ezúttal a közönségben ült három nagyon lelkes gyerek is, szülői felügyelet és beleegyezés mellett). Az est a Bestiárium címet viselte, mely mindenféle mitikus és létező lényekről szóló történeteket foglalt magába. A téma nem csak minket hozott lázba: ismét több, mint hetven csodálatos hallgató ült a közönség soraiban.

Az est, Nagy Enikő kiváló hoppmesteri tevékenységének köszönhetően, az alábbi rend szerint zajlott:

Első kör: Bestiák a családfán
Ebben a körben olyan történetek szerepeltek, amelyekben a természetfeletti lények a család részét alkották. Elsőként Varga-Fogarasi Szilvia mesélt, aki újdonsült anyaként tért vissza a MythOff csapatba némi szünet után; a görög mitológia teremtéstörténetét hozta el nekünk titánokkal, erünniszekkel, mindenféle egyéb mitikus szörnyalakkal. A másik sarokban a japán mitológia foglalt helyet, Hajós Erika előadásában, aki egy vadász és egy rókatündér bús, természetfeletti szerelméről mesélt.
A szavazókérdés: Melyik mítosz alapján alapítanál szívesebben zenekart?
A győztes: A japán mitológia, és a Rókabunda-bűz nevű punk zenekar

Második kör: Női bestiák
Ebben a körben két olyan történet került párba, amelyben nők változtak át - ráadásul mindkettő a görög mitológiából. Klitsie-Szabad Boglárka Medúsza történetét mesélte el nekünk kiváló humorral és szédületes tempóban, Bumberák Maja pedig Arakhné mítoszát adta elő lírai, csodaszép szavakkal. Jó volt kettejüket egy körben, egymás mellett látni.
A szavazókérdés: Mit vállalnál el inkább, Medúsza legyőzését, vagy egy versenyt Athéné ellen?
A győztes: Mindenki Medúszával küzdene meg inkább

Harmadik kör: Bestiák a vadonban
Az utolsó körben olyan történeteket meséltünk, melyekben az emberek léptek át az állatok világába. Elsőként én kerültem sorra; egy Salamon-szigeteki mítoszt meséltem egyik kedvenc mitikus lényemről, a Bungurungururól (az előadást itt meg is nézhetitek a YouTubeon). A kört Stenszky Cecília zárta, aki pedig egy hanti mítoszt hozott egy medveként újjászületett asszonyról, és a Medve csillagkép születéséről.
A szavazókérdés: Mit ültetnél a kertedbe inkább, Salamon-szigeteki páfrányt vagy hanti cirbolyafenyőt?
A győztes: Salamon-szigetek

A győztes mítoszok mesélői kézzel festett bögréket kaptak Enikőtől - mindegyik bögrén más és más mitikus lény volt látható. A negyedik bögrét kisorsoltuk a közönség tagjai között. És a jó hír: Már azt is tudjuk, mikor lesz a következő MythOff! Írjátok be február 12-ét a naptárba, szerelmes mítoszokat fogunk mesélni :)

Varázslatos átváltozások (Népmesék nyomában a világ körül 143. - Eswatini)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Fairy ​tales from South Africa
E. J. Bourhill · J. B. Drake
Macmillan & Co., 1908.

A könyvben húsz mese található; ezek közül tizenkettő szvázi eredetű, a többi zulu, vagy egyéb környező népek meséi (a könyv eléggé elavult, mert bár az egyes meséknél feltünteti a népeket, általában összefoglalóan "kafir"-ként hivatkozik rájuk, ami egy gyarmati időkből származó pejoratív kifejezés). A kötet elsősorban gyerekeknek szóló mesegyűjtemény, ennek megfelelően a bevezetője is (európai) gyerekek számára érthető módon mesél a dél-afrikai szokásokról, életmódról, és mesemondó hagyományról. A fordítás néhol látványosan irodalmi, és eurocentrikus szavakat használ (pl. "tündér" és "királykisasszony"), de a mesék maguk ettől nem csorbulnak. A könyvet szépen festett illusztrációk díszítik.

Fénypontok

Setuli, a Madarak Királya epikus történet egy siket fiúról, akiből bátorsága és kíváncsisága jutalmaként a madarak királya válik. Madár-seregével új földeket fedez fel, szörnyeket győz le, embereket ment meg átkoktól, és végül új otthont talál a népének egy termékeny völgyben. Hasonló hangulata volt, mint az Európából ismert hőslegendáknak. Szintén madár-harcosok voltak a hősei A kakas városa című történetnek, amelyben eltévedt katonák egy elátkozott várost találtak; az arany kakassá változtatott törzsfőnök elárulta nekik, hogy addig nem változhat vissza, amíg le nem győz egy nála erősebb uralkodót. Amikor aztán a katonák főnöke megpróbálta kirabolni a kakasvárost, a madarak jól megverték őket, és megtört az átok...
Átváltozás játszotta a főszerepet Az elvarázsolt szarvas meséjében is, ahol egy lányt boszorkánysággal vádoltak meg, mert az esküvőjére leölt bika emberré, majd szarvassá változott. Miután senki sem akarta feleségül venni, a vadonba tévedt, ahol ismét találkozott a szarvassal, és segített neki végleg emberré lenni.

Meglepően kedves fordulatot vett A természetellenes anya meséje (a pocsék cím ellenére). Egy asszonyt elüldözött a fia, mert titokban viselte a ruháit és megette az ételét. Olyan vizet kellett keresnie, amiből soha nem ittak állatok - de végül pont az állatok voltak azok, akik kedvesen fordultak feléje, és így kölcsönösen megmentették egymást. Szintén felemelő volt A három kis tojás, amelyben egy bántalmazott asszony megszökött a férjétől a két kicsi gyerekével, és mindenféle kalandokon keresztül, szörnyeket legyőzve, három beszélő tojás segítségével végül királynővé vált.
Sötét, mégis lenyűgöző volt Semai-mai, a kannibál király története, akit egy tündér természetfeletti erejű kutyává változtatott, és az átok csak akkor törhetett meg, ha hűségesen szolgálta a gazdáját. A kutya, bár emberhúson élt, végül talált egy gazdát, akit megszeretett és segített... egy darabig, de aztán megint feléledt benne a gonoszság, és felfalt mindenkit. A mese végén egy bölcs törzsfőnök legyőzte a természetfeletti erejű kutyát, aki azonban nem halt meg, hanem egyszerűen sima kutyává változott, és elköltözött egy másik kannibál király udvarába, ahol boldogan élt...

Kapcsolatok

A tündérbéka meséje sokban hasonlított az európai Békakirályra, csak itt a béka többször is megmentette a királylányt, akit először a saját testvérei akartak eltenni láb alól, aztán egy rettenetes szörnyeteg. A béka egy ideig még a hasában is hordozta a lányt, hogy biztonságban legyen. A mohazöld királylány a mi Pirosmalacunkhoz volt hasonló; nagyon szép verzió, amelyben nem csak az derül ki, honnan szerzett a gonosz apa mohazöld szörnyeteg-bőrt, hogy elrejtse nem szeretett lányát, de ráadásul a lány kedvelt testvére nem gonosz, hanem jószívű, és végül ő is megtalálja a boldogságát. Itt is volt elcserélt menyasszony, emberbőrbe bújt szörnyeteggel aki emberevő farkat rejtegetett a szoknyája alatt.

Hova tovább?
Botswanába!

Igazmondó Lőrinc Vitéz (Ribizli a kulisszák mögött 28.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Ez az egyik olyan mese, amit már szerkesztés közben, az utolsó pillanatban csúsztattam be a kéziratba, és nagyon örülök, hogy lett helye a gyűjteményben.

Miről szól?

Egy bölcs (Mátyásnak nem nevezett) király országjáró körútra indul a távoli Kárpátok vidékére, ahol régen nem járt már uralkodó. Útjára elkíséri leghűségesebb vitéze, Igazmondó Lőrinc, aki szeret mindent a saját szemével látni. A király három helyen áll meg, és mindhárom helyen igazságot tesz zsarnokoskodó földesurak és kizsákmányolt szegény emberek között. Az egyik helyen például a kaloda működését demonstrálják számára a büszke tisztviselők egy öregasszonyon és egy tizenhat éves lányon. Kiderül, hogy az öregasszony fát lopott az erdőből, hogy főzni tudjon, a lány pedig szembeköpte a grófot. Amikor Lőrinc kideríti, hogy a gróf azért lett szembeköpve, mert fogdosta a lányt, a király igazságot tesz: az öregasszonynak joga van a tűzifához, a lány pedig nyugodtan pofozzon fel bárkit, aki fogdosni merészeli.

Hogyan készült?

Pályuk Anna meséje, különleges és nagyon szórakoztató. Vannak más "Igazmondó vitéz" című mesék is, de azoknak teljesen más szokott lenni a története. Ezen a mesén egyébként változtatni is alig kellett, nagyon szép kerek szöveg volt.

Mitől különleges?

"Neked, lányom, pedig nemcsak azt engedem meg, hogy szembeköpj bárkit, aki akaratod ellenére ölelgetni próbál, de parancsba adom, hogy pofozd is fel!"
Ennyi.
(Ebből is látszik, hogy igenis van olyan népmese, ami aláhúzza a beleegyezés fontosságát, és azt, hogy engedély nélkül bárkit fogdosni nem elfogadható, még méltóságos uraktól sem.)

Érdekesség

Ez a mese Pályuk Anna szülőföldjén, Kárpátalján játszódik, és sok személyes érzés, tapasztalat, és nagyon mély igazságérzet rejtőzik benne.

Lánynak lenni nem egyszerű (Népmesék nyomában a világ körül 142. - Lesotho)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Tales from the Basotho
Minnie Postma
University of Texas Press, 2014.

A könyvben huszonhárom mese szerepel, melyeket sesotho nyelvről először afrikaans-ra, majd angolra fordítottak. Az ország kultúrájával és a basotho mesemondó hagyománnyal a fordító előszavából ismerkedhetünk meg; azt is megtudtam többek között, hogyan lehet rendet tenni a sok név között: Lesotho az ország, sesotho a nyelv, mosotho az ország lakója, basotho pedig a többes szám az emberekre és egyben melléknév is. A meséket egy fehér afrikai nő, Minnie Postma gyűjtötte gyermekkorától fogva eredeti nyelven, és mesélte újra felnőttként és folkloristaként. A mesék nyelvezete megtartotta a szóbeliség ritmusát és ízét, amitől a szövegek nagyon élvezetesek lettek. A könyv végén típus- és motívummutató, valamint bibliográfia is van.

Fénypontok

A kedvenc mesémet a könyvből már régóta ismertem: A sötétben fénylő nanabolele történetében egy lány egyedül neveli a két öccsét, akik felnőtté válásuk alkalmából a sötétben fénylő vízisárkányok bőréből akarnak ruhát. A lány útnak is indul egy csapat emberrel, sokáig keresi a sárkányok lakhelyét, leszáll egy folyó mélyére, és egy öregasszony segítségével, mindenféle kalandok és egy varázslatos menekülés árán megszerzi a bőröket.
Szép volt a száműzött lány története, akit az ősei szellemei etettek és védelmeztek a vadonban, amíg egy láthatatlan férjre nem tett szert. A lánnyal egyedül a nagyanyja bánt jól (az anyja és a többi családtagja bántalmazta), így a mese végén csak a nagyanyót vitte magával új, gazdag otthonába.
A forgószél és a félemberek megint csak változat volt a szellemvilágba házasodott lány történetére, csak itt épp a bátyja jött utána, és furfangos módokon segített neki (és két kisgyerekének) elmenekülni a félemberek földjéről.

Kapcsolatok

Minnie Postma

A szorgos és lusta lányok jutalmáról (és büntetéséről) ezúttal egy hatalmas madár, Mothemelle gondoskodott. Érdekes módon azonban hosszas huzavona után a lusta lány is megtalálta a maga szerencséjét, és kikövetelte, hogy az óriásmadarat vadásszák le, amiért megpróbálta megbüntetni őt... Fenya-fenyane meséje klasszikus "elcserélt menyasszony" történet volt, de nagyon szép és érdekes részletekkel - a menyasszony öccsét megölte egy szörnyeteg, amiért az anyja bosszút állt ugyan, de emiatt egyedül engedték el a férjéhez, és útközben hozzászegődött egy szörnyeteg, aki egy második szájjal rendelkező farkat rejtegetett a szoknyája alatt. Az igazi menyasszonynak végül egy kedves öreganyó segített, hogy a vőlegénye megtudja az igazat, és legyőzze a szörnyet.
Ír mesékből volt ismerős a motívum, amikor egy sírból kikelt öregasszonyt a hősnek a hátán kellett cipelnie, míg meg nem tudott szabadulni tőle.
Megint csak akadt egy mese arról, miért kapirgálnak a tyúkok (még mindig a héja elveszett kölcsöntűjét keresik). Szintén volt egy ismerős történet a teknősről, akit egy barátságos galamb át akart repíteni egy folyó felett, de a teki nem tudott csendben maradni (egy botba kapaszkodott a szájával), így aztán a folyóba pottyant, és a galamb azóta is keresi. Szerencsére az is kiderült, hogy vízi teknős lett belőle...
Tricksterként megint csak Sakál szerepelt, aki ezúttal Farkast lovagolta meg. Előkerült az a mesetípus is, ahol egy sakál zsarolt egy galambot, hogy dobja le neki a fiókáit, míg a galamb-anya váratlan segítőre nem talált egy kócsag személyében; a kócsag a saját élete kockáztatásával járt túl a sakál eszén. Szintén Sakán járt pórul abban a mesében, ahol megpróbálta beadni Tyúknak, hogy eljött a világbéke.

Hova tovább?
Szváziföldre!

Béla kisasszony (Ribizli a kulisszák mögött 27.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Ez volt az egyik első mese, amit hivatásos mesemondóként beválogattam a magyar repertoáromba :) Erről is blogoltam már a korábbi sorozatban, de érdemes megint beszélni róla.

Miről szól?

Egy királynak egyetlen lánya van, de két lányt nevel belőle: Béla kisasszony harcias és talpraesett, míg Etelka kedves és gyengéd, és a lány olyan ügyesen játssza mindkét szerepet, hogy senkinek sem tűnik fel a csalás. Etelka beleszeret egy juhászlegénybe, ám amikor híre jön, hogy közelegnek a tatárok, Béla kisasszonynak kell átvennie a vár védelmét és irányítását, míg "húga" háttérbe vonul. Béla hősiesen védelmezi a várat, míg a juhászlegény kiszökik, átjut a tatárok táborán, és erősítést hoz Zúzó, a szomszédos várúr személyében. Zúzó Béla kisasszonyt kéri fizetségül a sikeresen visszavert tatár támadásért, ám a lány megneszeli, hogy katonákat hozott magával "lánykérőbe", és túljár az eszén. A veszély elmúltával Béla/Etelka felfedi a titkát, és feleségül megy a juhászlegényhez.

Hogyan készült?

Erdélyi monda, amit már a 19. század közepén felgyűjtöttek, és később Benedek Elek is feldolgozta. Egyike volt azon kevés mesének, amiben már eredetileg is mindenkinek volt neve.

Mitől különleges?

Az előző sorozatban részletesen tárgyaltam ezt a mesét, nem akarom magamat ismételni, itt elolvasható. Alább csak a kedvenc mozzanataimat emelem ki:
Említettem már, hogy különösen szeretem az olyan meséket, ahol a férfi és a női hős egyenrangú felekként szerepelnek? Petur és Béla/Etelka pont ilyen párt alkot. Mindkettőjüknek megvan a mesében a maga pillanata, amikor megmutathatják a hősiességüket, és a történet végén kölcsönösen egymást választják (bár Petur nem tudja, hogy Etelka egyben Béla is, amikor kiderül az igazság, cseppet sem zavartatja magát). Zúzó figurája remek lehetőséget ad rá, hogy az agresszivitását kontrasztba állítsuk Petur egészséges, kiegyensúlyozott férfiasságával.
Azt is nagyon szeretem, hogy Béla nem csak Béla, hanem "Béla kisasszony." Bár "férfiasan" határozott, sok más mese és legenda hősnőivel ellentétben (ld. Mulan) nem álcázza magát férfinak. A királyi udvar láthatóan úgy fogadja el, amilyen: fegyverrel a kézben, parancsolásra született királynőként, de egyben kisasszonyként is, akinek nem kell valami másnak álcáznia magát, hogy tekintélye legyen. Remek mese ez arra, hogy elgondolkodjunk egy kicsit a biológiai nem - társadalmi nem (gender) - nemi önkifejezés témakörén. Etelka/Béla nőnemű, mindkét formájában nőnek tartja magát (és a környezete is őt), de Bélaként sok olyan vonást felvesz, amit az emberek általában férfiasnak gondolnának. Ettől azonban nem lesz kevésbé nő, és pláne nincsen köze az egésznek ahhoz, hogy kihez vonzódik - mindkét formájában ugyanúgy Peturt szereti.

Érdekesség

A mesét Jókai Mór is feldolgozta Az istenhegyi székely leány című írásában. Ott a két lányt Lónának és Szendilének hívják (ami szerintem levesz az eredeti cím izgalmasságából). 

Sokszínű mesék egy sokszínű országból (Népmesék nyomában a világ körül 141. - Dél-Afrikai Köztársaság)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

11 ​South African Folk Tales – 11 Official Languages
A Celebration of Democracy and Cultural Diversity
Aré Van Schalkwyk
Zytek Publishing, 2005.

A kötet a címéhez hűen 11 mesét tartalmaz, melyeket az ország 11 hivatalos nyelvén alkotó szerzők meséltek újra. Minden szöveg szerepel eredeti nyelven és angol tükörfordításban is. Az egyes fejezetek előtt rövid ismertetőt kapunk az adott nyelvről, kultúráról, szokásokról és viseletről. A könyvet a kulturális miniszter bevezetője nyitja meg, és a dél-afrikai himnusz zárja.

Fénypontok

Az angol nyelvet képviselte Kwenda és a Teknős meséje Margaret Kollmer tollából. Nagyon szép történet volt egy mogorva özvegyemberről, akit egy törzsfőnök csellel vett rá, hogy a teknőse segítségével gyűjtögessen színeket a világból, és tanulja meg ismét élvezni az életet.
A xitsonga mesében egy család együtt indult útnak a vadonba, és a férj azt mondta a feleségnek, ha vadállattal találkoznak, fogja meg a farkát, hogy ő meg tudja ölni. Jött is egy oroszlán, a feleség megfogta a farkát, de a férj elmenekült, és otthagyta az asszonyt az oroszlánnal körbe-körbe futni. Szerencsére egy idő után más vadászok megmentették a cserben hagyott feleséget, a férj pedig megkapta méltó büntetését, és megette valami.

Kapcsolatok

Korábban már találkoztam olyan mesével, mint itt a zulu történet, amelyben egy Nanana nevű, kisemmizett egyedülálló anya legyőzött egy rettenetes elefántot, hogy kiszabadítsa a gyomrából a gyerekeit. A sesotho nyelvet egy klasszikus Hamupipőke-változat képviselte, egy Analeti nevű lánnyal a főszerepben; a siswati nyelvet pedig szorgos és lusta lányok, Tsandzekile és Tondzekile, akik közül az előbbinek végül maga a falu szolgáltatott igazságot.
Tricksterként a Nyúl jelent meg a xhosa mesében, aki rávette a hiú oroszlánt, hogy a saját tükörképe után ugorjon egy kútba. A setswana mesében Nyúl, Teknős és Sakál is tricksterkedett egy sort; Teknős úgy fogta el a vizet lopó Sakált, hogy saját magát kente be ragadós masszával - újdonság volt ez a verzió, mert még sohasem olvastam olyat, hogy maga a trickster lett volna egyben a kátránybábu is...

Hova tovább?
Lesothóba!

Pirosmalac (Ribizli a világ végén 26.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Megint csak egy eléggé ismert népmese kevésbé ismert változatához érkeztünk.

Miről szól?

Egy gyermektelen házaspárhoz váratlanul, a kéményen keresztül egy piros kismalac érkezik, akit Malacka Zsuzsinak neveznek el, és a lányukká fogadnak. Amikor a malac elkezd iskolába járni, a többi gyerekkel együtt kijár az erdőbe bogyót szedni. Kószálás közben a király kertjének kerítéséhez vetődik, és beszökik a kertbe aranyszilvát lopni (ehhez leveszi a malacbőrét, és lánnyá változik, amikor nem látja senki). A királyfi kilesi a malaclányt, és megpróbálja elkapni, ám Malacka Zsuzsi sikeresen hazamenekül. A királyfi erre udvarolni kezd a malacnak, és mindenki legnagyobb meglepetésére feleségül kéri. Malacka Zsuzsi az esküvőn végleg lánnyá változik.

Hogyan készült?

A mesét ugyanennek a típusnak két változatából raktam össze, mert szinte elvágólag az egyiknek az eleje, a másiknak pedig a vége volt annyira bájos, hogy együtt szerettem volna mesélni őket. A mese eleje Penavin Olga szerbiai gyűjtéséből származik, a vége pedig, a kerttel és az aranyszilvákkal, Kovács Ferenc iratosi meséi közül. Néhány kisebb részletet átemeltem egy rozsályi változatból is.

Mitől különleges?

Erről a mesetípusról is blogoltam már korábban, csak akkor még nem ismertem az aranyszilvás verziót (amit külön szeretek a harkály és a földikutya miatt). Léteznek olyan változatok, ahol az apa elhagyja a családot, amikor kismalacuk születik, ám ez a verzió ehelyett egy pozitív örökbefogadás-történet, ahol a házaspár örül a malacnak, és teljes valójában elfogadja, szereti, és gyerekének tekinti.
Másolva a korábbi bejegyzésből:
"Azt is érdemes megfigyelni, hogyan viszonyul a közösség a malachoz. A rozsályi változatban a szomszédasszonyok győzik meg az anyát, hogy engedje el az iskolába, meg epret szedni a többi gyerekkel. Arról sem esik említés, hogy a gyerekek bántanák a malacot - ha úgy nézzük, a közösség be- és elfogadja. Az egyetlen alkalom, amikor hátrányára van a malacsága, az eljegyzés. A fiú viszont már látta a lányt igazi valójában, és kiáll mellette, akkor is, ha az egész falu rajta gúnyolódik. A mesében rengeteg szimbolikus utalás rejlik külső és belső szépségre, elfogadásra, másságra, és arra, ki képes meglátni másokban a rejtett értékeket. Ha úgy vesszük, a vőlegény azzal, hogy elfogadja a malacot, mert meglátta benne a szépet, ráveszi a közösség többi tagját is, hogy a lányt/személyt lássák benne."

Érdekesség

Ribizli megjelenése óta sokat meséltem ezt a mesét, és mindig nagyon jó móka. Kisebb gyerekeket már mag a malac ténye is hosszú percekig képes elszórakoztatni.

Könyvtáras-ottalvós II: Az isteni sarjak már a spájzban vannak

Tavaly nagy lelkesedéssel blogoltam a miskolci Herman Ottó Gimnázium által szervezett könyvtári bentalvós Halloween buliról, és aztán egész évben szurkoltam, remélve, hogy megint meghívnak majd. Idén korán lett karácsony: pont egy évvel a tavalyi látogatás után ismét landoltam este a Herman könyvtárában. És ezúttal nem csak meséket vittem magammal.

Az idei téma a görög és római mitológia volt, azzal a céllal, hogy megágyazzunk (heh) a Percy Jackson könyvek olvasásának. Persze volt már pár fiatal, akik olvasták a könyveket és imádják őket, így megint csak azt tudom mondani: Isten áldja Rick Riordant, hogy megkönnyíti a mesemondók életét. Ilyen háttér előtt könnyű menőnek lenni.

Este hatkor érkeztem a könyvtárba, ahol már nagyban zajlott a zsibongás, arcfestés, hálózsákok húzkodása, gumicukor-osztogatás, stb. Az iskola egy másik részében még folyamatban volt a halloweeni program, így a legtöbb gyerek rémisztőre pingált arccal szaladgált ki-be. A tavalyi csapat nagyon megörült nekem, és én is nekik; mellettük találkoztam sok újonccal is, akikhez tavaly nem volt szerencsém. A pizzarendelés kisebb akadályba ütközött (a pizzázó nem volt hajlandó pizzát kiszállítani ennyi éhes kamaszra), így amíg a könyvtárosok hősies lendülettel nekiálltak melegszendvicseket alkotni, addig én elkezdtem a mesemondást.

A sort Mómosz nyitotta meg; a kritika, szarkazmus, és gúny istenével nem nagyon lehet mellélőni (nem véletlenül szerepel a kamaszokról szóló mesegyűjteményem borítóján). Ahhoz képest, hogy milyen rövid történet, sokaknak megragadta a fantáziáját, és az esti programok folyamán többször is elcsíptem olyan megjegyzéseket, hogy "ez nagyon Mómoszos volt" meg "tudom, hogy most Mómosz szól belőlem..." Szamoszatai Lukianosz büszke lenne rájuk. A következő három történet szintén a kamaszoknak szóló mesegyűjteményből került elő: "Prométheusz néni" bemutatta, hogyan élnek tovább a görög mítoszok a modern görög folklórban (itt egy furfangos öregasszony lopja el a tüzet Istentől), Mésztra története bemutatta, mi történik azzal, aki feldühíti a Természet istennőjét (Démétér ráküldi az Éhséget), Pomona és Vertumnus pedig a római mitológiát képviselte, hogy olyat is halljanak (mellette pedig egy nagyon bájos történet). A mesélés végeztével a fiatalok azt a feladatot kapták, hogy írják le, melyik történet tetszett nekik a legjobban, és miért. A cetlik magukért beszéltek.

A mesélés végeztével az idősebb ottalvók egy kis csapatával félrevonultam a társalgóba szerepjátékot játszani. Tavaly csak hirtelen felindulásból rögtönöztem egy kalandot, de idén már felkészülten érkeztem, kockákkal, karakterlapokkal, kalanddal. Mivel a mitológia volt a téma, összedobtam egy kezdőknek való Scion kalandot, és minden olümposzi istenséghez alkottam egy karaktert (a Scion világában, Percy Jacksonhoz hasonlóan, a karakterek egy istenség és egy halandó félvér gyerekei). A hét játékos kiválaszthatott magának egy-egy karaktert, elnevezhették, és megtölthették személyiséggel. A játék elején még hatalmas volt az izgalom, és sok a kiabálás, de aztán látványos gyorsasággal belerázódtak a játékrendszerbe, és magába a szerepjátszásba is. Onnantól pedig, hogy elkezdődött a kaland, nem volt megállás.

Hosszú lenne ez a bejegyzés, ha felsorolnék minden zseniális dolgot, ami a háromórás játék folyamán történt. A csapat úgy vetette magát a játékba, mint béka a vízbe. Az egyik kedvenc dolgom a világon, amikor a szemeim előtt kezd el egy rakás játékos igazi csapattá formálódni; amikor elkezdenek figyelni egymás erősségeire, teret adnak egymás ötleteinek, és kitalálják, hogyan tudnak hatékonyan megoldani nehéz feladatokat. Amikor Zeusz fia beadja a halandóknak, hogy ő egy nagyon fontos hollywoodi színész, és amikor visszakérdeznek, milyen filmekben szerepelt, Hermész fia odavágódik a háttérből, és rögtönöz egy nagyon hihető választ. Amikor Árész lánya és Hermész fia közösen találják ki, hogyan lehet repülőt vezetni. Amikor Héphaisztosz lánya echolokációval beméri, hol vannak a szirének (miután mindenkinek csinált profi füldugót), Poszeidón fia pedig befagyasztja őket. Amikor Artemisz lánya megtalálja a varázsnövényt, Athéné lánya pedig gyógyszert kever belőle. Amikor Artemisz lánya összeparancsolja az állatokat, hogy Zeusz fia rájuk nézzen a mágikus szemüvegével, és meglássa, melyik volt valaha ember... Ez utóbbi húzás egyébként különösen zseniálisra sikerült. A kaland Kirké szigetén játszódott, ahová a csapatnak észrevétlenül be kellett jutnia, és kimenteni négy, állattá változtatott fiatalt. Az állatokat még csak-csak összeterelték, de nem tudták, melyikük elvarázsolt ember, és melyikük nem. Erre támadt a csapatnak az az ötlete, hogy használják Zeusz és Athéné "bűnösség látása" képességét - azzal érveltek, hogy az ember lehet bűnös vagy ártatlan, de az állat nem is fog látszani a radaron, mert az állatok nem esnek az emberei "bűn" és "ártatlanság" koncepciója alá. Ezzel az ötlettel nem tudtam vitába szállni, és remek filozófiai eszmefuttatás született belőle.

A legszebb pillanatok a kockadobások körül történtek. Mivel a Scion rendszerében minden dobás egy marék tízoldalú dobókockával történik, vittem magammal egy adagot, azzal, hogy egyet-egyet mindenki megtarthat. Amikor azonban dobni kellett valamire, mindig egy csomó kockára volt szükség, így a játék végére kialakult az a remek rítus, hogy aki éppen a tettek mezejére lépett, az kitartotta a kezét: "Öt kockát kérek!" A többiek pedig mind beletették a sajátjukat. Még azt is megtanulták, kinek a kockájára szabad ráfújni, és kiére nem.

Amellett, hogy remekül ment a csapatnak a játék (még ha esetenként nagyon hangosak is voltak az izgalomtól), külön-külön is ráéreztek a karaktereik ízére. Repkedtek a jobbnál jobb beszólások.

Poszeidón fia: "Én tudok beszélni vízi állatokkal!"
Athéné lánya: "A róka attól nem lett vízi állat, hogy bedobtad a tóba!"

Hermész fia: "Megmondom a hotel portásának, hogy mi mindig is itt laktunk. Becsszó."

Héphaisztosz (pirotechnikus) lánya: "Mi az, ami olyan mint egy repülő, de lehet rá felvinni robbanóanyagot?"
Zeusz fia: "Magánrepülő."

Zeusz fia: "Én okleveles vegyész vagyok."
Athéné lánya: "Pffft. Okleveles."

KM: "Sikerült a varázslat, tudsz beszélni a nyúllal. Három kérdést tehetsz fel."
Artemisz lánya: "MEGSIMOGATHATLAK?!"
Poszeidón fia: "Rágós vagy?"

Árész lánya: "Szirének! Be kell dugnunk viasszal a fülünket!"
Héphaisztosz lánya: "Viasz az nincs. C4 nem lesz jó?"

Poszeidón: "Magamhoz szólítom a halakat. Kedves halak! A segítségetekre van szükségünk!"
Hermész fia: "Gyorsan, ugorjatok bele ebbe a bográcsba!"

Árész lánya: "Nekem nincs Orvoslás képességem, de van Természetfeletti Törés-zúzás. Azzal milyen orvos lehetek?"
"Csontkovács."

A játék éjfél körül ért véget (sikeresen megoldották a küldetést), pont akkor, amikor a csapat másik fele befejezte a Percy Jackson film nézését. Miközben mi játszottunk, a többiek még csillagképeket is keresgéltek kinn az udvaron, így elalvás előtt akadt még egy feladat: El kellett mesélnem Perszeusz mítoszát, a hozzá tartozó csillagképekkel együtt. Immár mindenki pizsamában, hálózsákban telepedett le, és mivel későre járt az idő, igyekeztem egy rövidített verziót összehozni a sztoriból. Hathatós segítséget kaptam: azok a fiatalok, akik már ismerték a történetet, gyakorlatilag velem együtt mondták, mi történt, mi fog történni, és figyelmeztettek a részletekre is, amiket esetleg kifelejtettem. Mivel így egy kicsit "belsős" sztorizássá alakult a dolog, félúton újra kellett kezdenem a mesélést, hogy a nem-mitológia-rajongók is tudják követni, de ennek ellenére nagyon jópofa, hangulatos zárása volt az estének. És így visszamenőleg is jó volt látni, hogy nem én vagyok az egyetlen gyerek a gimiben, aki szerette a mitológiát...

A bentalvás "alvás" részét a polcok között, a Történelem és Földrajztudomány" szekciók által körülvéve töltöttem egy kényelmes matracon. Reggel sajnos korán el kellett indulnom haza, de szerencsére finom házi süteménnyel, és sok mosollyal indítottak útnak.

Klassz volt, na. Most megint szurkolhatok jövő ilyenkorig...

Erőt adó mesék (Népmesék nyomában a világkörül 140. - Namíbia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Haiseb ​and the man who cooked himself
and other folktales from the Khoi of Namibia
Sigrid Schmidt & Veronica Eiases
Macmillan Education Namibia, 2008

A könyv gyerekeknek íródott, huszonkilenc mesét tartalmaz a khoi (elavult szóval busman) néptől, egyszerű fekete-fehér illusztrációkkal. A mesékhez nem tartoznak kommentek vagy bevezető, így a származásukról keveset tudunk meg, de mindegyikhez odaírták a mesélő nevét is.


Fénypontok

Gyönyörű terápiás mese lehetne A lány, aki egy vándorantilophoz ment feleségül. Abba a típusba tartozik, ahol egy lány a szellemvilágba házasodik, majd hosszas kalandok árán megmenekül onnan, de ez különösen szép verzió volt: az antilop-férj meglágyította a feleség csontjait, hogy ne tudja "tartani magát," így a nő hason kúszva, hatalmas lelkierővel küzdötte magát haza, ahol még vissza kellett nyernie a családja támogatását is. Másodjára viszont már sokkal okosabb volt, és nem dőlt be többé a szellemeknek. Szintén terápiába illő volt A lusta ló esete, melyben egy faluból az oroszlánok földjén át lehetett boltba menni. Mindenki folyton hajszolta a lovát, hogy gyorsan megtegye az utat; egy férfinak viszont lusta lova volt, ami megállt enni, inni, pihenni. Végül, amikor az oroszlánok támadtak, a lusta lónak volt egyedül ereje elmenekülni előlük.
Nagyon tetszett a kaméleon húsz feleségéről szóló mese, melyben a kaméleon nem tudta élelemmel ellátni a feleségeit, ezért titokban a saját húsával etette őket. Amikor ezt megtudták, mind elhagyták a férjüket, aki ott maradt húsz különböző színű ruhával... és azóta felváltva viseli őket. :)

Kapcsolatok

Megint csak volt egy mese, ami azt magyarázta, miért kapirgálnak a tyúkok (egy elveszett tűt keresnek, amit a sólyomtól kaptak kölcsön). Régebben, még Maliból olvastam azt a mesét is, amiben egy vadászt szépséges lányokká változott állatok próbáltak rávenni, hogy árulja el az összes titkát, de az anyja visszatartotta ettől, így sikerült a bosszúszomjas három elefánt elől elmenekülnie.
Aga-abes meséjét, akinek az anyját megölte egy emberevő asszony és az öccseit felnevelte, érdekes módon Venezuelából ismertem hasonló formában, csak itt a végén a fiúk felélesztették az anyjukat, miután megölték az emberevőt.
Trickster-figuraként a Sakál jelent meg, aki az egyik történetben fűvé változott és borjúként született újjá, csak hogy tejet lophasson a tehenektől. Ő volt a hőse Nyúl Koma klasszikus lovagolós trükkjének is; itt az oroszlán feleségét győzte meg arról, hogy az oroszlán az ő hátasállata.

Hova tovább?
A Dél-Afrikai Köztársaságba!

A só (Ribizli a kulisszák mögött 25.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Megint csak egy jól ismert népmese kevéssé ismert változatáról lesz szó.

Miről szól?

Egy király mindhárom lányát megkérdezi, mennyire szeretik őt. A legkisebb lány, akit Mariskának hívnak, azt feleli, ő úgy szereti az apját, mint a sót. A király erre dühében száműzi a lányát, aki az erdőbe menekül, és egy barátságos boszorkány házában talál menedéket. Egy idő után hozzájuk szegődik egy legény is szolgálatba. A boszorkány egy napon visszaviszi Mariskát a palotába, és segít neki és a nővéreinek olyan vacsorát főzni, amiben nincs só. Amikor a vacsorát feltálalják a királynak, az mélységesen elszégyelli magát, a boszorkány pedig figyelmezteti, hogy tanuljon az esetből. A legény Mariska után jön a palotába, összeházasodnak, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

Hogyan készült?

A mese alapját megint csak egyik kedvenc mesemondóm, Jóni Ferenc szövege alkotja. Marsikát egyébként kivételesen nem én neveztem el, az eredeti szövegben is így hívják (a legénynek viszont én adtam nevet). Kisebb elemeket átemeltem más meseváltozatokból is, és Jóni Ferenc meséjét elfeleztem, mert eredetileg egy másik, kevésbé összefüggő történet is hozzá volt fűzve.

Mitől különleges?

Erről a meséről is blogoltam már korábban, de amikor az a bejegyzés készült, még nem ismertem ezt a remek változatot. A só önmagában egyébként nagyon ismert mese, rajzfilm is készült belőle, de Jóni Ferencnek sikerült különösen szép gondolatokkal megtöltenie. Mariskát támogató közeg veszi körül: a nővérei, a boszorkány, és a legény is mind az ő oldalán állnak, és még az apja is, amikor hazatérni látja, boldogan borul a nyakába, és bocsánatot kér tőle (már a sótlan vacsorás trükk előtt!). Sorra véve őket:
Jó olyan mesét látni, ahol a lánytestvérek nem versengenek egymással vérre menően. A két idősebb nővér próbálja meggyőzni az apát, hogy ne űzze el Mariskát, hogy gondolja át, mint jelentett számára az, hogy "úgy szeretlek, mint a sót." Amikor Mariska hazatér, boldogan fogadják, és vele együtt készítik el a sótlan vacsorát az apjuk megleckéztetésére.
A jó boszorkány alakját különösen szeretem. Az emberek vele riogatják a gyerekeiket, és először Mariska is tart tőle - ám hamar rájön, hogy az öregasszony jóindulatú. A boszorkány nem csak az elűzött királylánynak ad otthont, hanem gondoskodik róla, hogy helye legyen a szegény legénynek is, akivel megismerkedett. Ő rukkol elő a sótlan vacsora ötletével, és a királyról is megvan a maga véleménye: "Ismerem apádat, mint a rossz pénzt!" közli már a mese elején, a végén pedig, amikor a király megtanulta a leckét, még rá is pirít, hogy "Még egyszer ne kelljen nekem az udvarodba jönni, megmenteni tőled a lányodat!" Mindenkinek szüksége van egy ilyen szókimondó, bölcs, támogató boszorkányra az életében...
Jóska, a legény kapcsolata Mariskával szintén nagyon bájos. Már-már romantikus filmbe illő módon az erdőben találkoznak, és miután Mariska eltöri a lábát, a legény ölben viszi haza. Felismeri benne az elűzött királylányt, mert ugyanabból a királyságból származnak. A két fiatal az együtt töltött idő alatt szeret egymásba, de Jóska csak akkor csatlakozik Mariskához, amikor a lány már visszanyerte a helyét az apja udvarában. Nem akarja a problémákat megoldani helyette.
Végül pedig ott van a királyi apa figurája. Első dühében elkergeti a lányát, de amikor Mariska varázstükörből beles a palotába, már azt látja, hogy az apja a vitézeivel keresteti őt, és bár állítja, hogy Mariska szavai fájtak neki, vissza akarja kapni a lányát. Amikor végül újra találkoznak, a király kedvességgel és elismeréssel fordul a lánya felé. Olyan apafigura ő, aki hallgat a lányaira, képes elismerni a hibáit, és tanulni belőlük.

Érdekesség

A só és a boszorkány kapcsolata (a mese végén tengernyi sót ráz ki a kendőjéből, csak úgy poénból) nem magyar kuriózum. Dél-amerikai mesékben is olvastam olyan boszorkányról, aki a sóbányákat őrzi, és sót tud teremteni a semmiből.

Az aacheni katedrálisban teltház volt

Az idei FEST konferenciáról már blogoltam korábban, de még adós vagyok egy beszámolóval a konferenciát követő csodálatos fesztiválról.
A mesemondás ugyanis idén sem maradt el, ha már ennyi nemzetközi előadó gyűlt össze egy helyen. Regina Sommer és a Haus der Märchen und Geschichten szerveztek nekünk egy nagyon különleges eseményt, ami életem egyik legszebb mesemondó élménye lett: éjszaka meséltünk az aacheni katedrálisban!

A katedrálist már a konferencia egyik napján volt alkalmunk meglátogatni, és teljesen lenyűgözött. Amikor az előadás estéjén, egy kiadós baráti vacsora után visszatértünk, alig mertem elhinni, hogy tényleg ez lesz az előadásunk helyszíne. Gyorsan belaktuk a teret: az egyik kápolnát jelölték ki öltözőnek (soha ilyen menő öltözőm még nem volt, ld. a fotót), és a sekrestyét is kinyitották nekünk, hogy tudjuk a mosdót használni. A hangulathoz hozzájárult az is, hogy Davide, az olasz mesemondó-duó egyik tagja a padokban ülve hangolta a gitárját...

A készülődés izgalmát tovább fokozta, hogy nagyon jó kezekben voltunk: a szervezőkön kívül eljött egy csapat fiatal, akiket gyerekkorukban Wirtz Ágnes művészettörténész (a Világszép Alapítvány egyik alapítója) képzett ki a katedrális idegenvezetőinek, és most visszatértek egy este erejéig, hogy meséljenek nekünk az épület történetéről és titkairól. Megtekinthettük testközelből Nagy Károly trónszékét, amit jeruzsálemi kőlapokból raktak össze, sőt, Nagy Károly szarkofágját is - mesélés közben utóbbi a hátunk mögött fénylett, míg a közönség feje felett elnézve, az első emeleti galérián pont az üres trónszékre láttunk rá. Nagy Károly és az ő mondaköre régi nagy kedvenceim; nagyon varázslatos élmény volt azt képzelni, hogy egy ilyen híresség is hallgatja a történeteinket... Rajta kívül persze volt hús-vér közönségünk is, nagyjából háromszáz fő, akik pont kiöltötték a rendelkezésre álló nézőteret.

Az est műsorát, amit a tartomány elnöke nyitott meg, úgy válogatták össze, hogy a mesemondók olyan kultúrákat és hagyományokat képviseljenek, amelyeknek valamilyen formában köze volt Nagy Károlyhoz, a katedrálishoz, a hozzá tartozó középkori iskolához és műhelyekhez, és a Karoling reneszánsz korszakához (én például a magyar kápolna kapcsán kaptam meghívást, ami Nagy Lajos királyunk emlékét őrzi). Mindenki egyetlen történetet mesélt, és az előadások között csodaszép orgona- és szaxofonzene zengett a fejünk felett, betöltve az egész katedrálist. Részemről az Aranyhíd, ezüsthíd szigetközi mondáját vittem magammal, aminek idén több okból is különleges jelentősége van: a történet szerint a tatárjárás elől menekülő, kétségbeesett embereket Göncöl táltos és Tündér Ilona segítik át a Dunán, a saját varázserejüket feladva, és csak 777 év múlva tudnak majd ismét visszatérni közénk - a tatárjárásnak pedig pont idén 777 éve, hogy vége lett. A történet csodaszépen ült, lehetett hallani a közönség sóhaját, amikor ezt elárultam nekik. Előtte egy kicsit aggódtam, hogy ilyen pogány történetet hozok be egy katedrálisba, de George Macpherson, a skót hagyományos mesemondás egyik nagy öregje, cinkosan odasúgta nekem, hogy "ne aggódj, én egy pogány kelta ráolvasást hoztam..." Szerencsénkre nem forrt fel a szenteltvíz.

A többi történet is csodaszép volt, és bár kevéske némettudásommal nem mindegyiket értettem, nagy élmény volt végighallgatni őket. Davide Bardi és Paola Balbi angollal és énekkel keverték az olasz nyelvet; megkapó előadás volt, Paola a széksorok között sétálva, egyes szám első személyben mesélte el Jézus halálának és feltámadásának történetét, Mária Magdolna szemszögéből. A német Michaela Sauber Parszifál legendáját mondta el, Nuala Hayes ír mesemondó Lir hattyúvá változott gyermekeiről mesélt, Gidon Horowitz az első jeruzsálemi templomról, Sam Cannarozzi az alkímiáról, Raymond den Boestert a trickster Till Uilenspiegelről, Abbi Patrix pedig egy szenegáli teremtéstörténetet hozott, ami összecsengett az időtlen művészet gondolatával. Wirtz Ágnes és a katedrális ifjú idegenvezetői közösen meséltek nekünk.

Az egész este hatalmas élmény volt - tökéletes környezet egy olyan mesemondó rendezvényhez, ami átívelt téren, időn, és kultúrákon. Vajon a magyar kápolna építői gondolták volna, hogy évszázadokkal később egy magyar mesemondó mesél majd Göncöl táltosról és Tündér Ilonáról a boltívek alatt?...

Változatos hősök, változatos tricksterek (Népmesék nyomában a világ körül 139. - Angola)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Folk-tales of Angola
Fifty tales, with Kimbundu text, literal English translation, introduction, and notes
Héli Chatelain
The American Folk-Lore Society, 1894.

Nagyon régi könyv: Az American Folk-Lore Society sorozatának legelső kötete volt. Ötven népmesét tartalmaz a mbundu nép hagyományából. A gyűjtő nyelvész, aki azért érkezett Afrikába, hogy misszionáriusoknak segítsen megtanulni a helyi nyelveket. A népmesék nagy része egy Jeremiah nevű helyi tanítványától származott, aki Amerikába is elutazott vele, hogy a történeteket papírra vessék. A hosszú és részletes bevezetőből megismerkedhetünk az ország földrajzával, természeti kincseivel, éghajlatával, lakosságával, nyelveivel, hagyományos társadalmával, folklórjával és annak kutatástörténetével, mesemondó hagyományával. Külön fejezet foglalkozik a kiejtéssel és fonetikával, mivel minden meseszöveg tükörfordításban szerepel a könyvben. A meseszövegeket szó szerint ültette át angolra, méghozzá annyira, hogy az néha az érthetőség (és élvezetesség) határát súrolják, de azért volt közöttük sok érdekes sztori. A könnyebb megértés érdekében a kötet végén minden meséhez hosszas jegyzetek tartoznak.

Fénypontok

Máshol is olvastam már hasonlót, de ebben a formájában nagyon tetszett Kimanaueze fiának esete a békával. A legény a Nap és Hold lányát akarta feleségül venni, de senki sem tudta elvinni a szerelmes leveleit az égbe, kivéve egy furfangos békát, aki megtalálta a módját, hogy oda-vissza közvetítsen, míg végül az égi szülők ráálltak a házasságra.

Fura, ám mókás történet volt Dinianga Dia Ngombe esete a szarvassal. A vadász elejtett egy szarvast, ám amikor megnyúzta, a szarvas felpattant és elmenekült. A vadász utána kiáltott, nem szégyenli-e magát, pucéran szaladgálni, mire a szarvas azt válaszolta, hogy kettejük közül ő lesz nevetségesebb, ha egy üres bőrrel megy haza... Hasonlóan groteszk volt a humor A legény és a koponya meséjében, amelyben hősünk egy beszélő koponyát talált, aki figyelmeztette, hogy az esze fogja a sírba vinni. A legény mindenkinek eldicsekedett a találkozással, de amikor fejvesztés terhe mellett kellett bizonyítania, hogy nem hazudik, a koponya nem szólalt meg... és a legény saját koponyája csatlakozott a beszélő koponyák népes családjához.
Nagyon érdekes vége volt a mesének, amelyben két férfi versengett egy feleségért. Az apa nehéz feladatot állított eléjük (élve kellett elfogni egy szarvast), amit az egyikük makacsul véghez vitt, a másik pedig némi fontolgatás után feladta. Az apa végül az utóbbihoz adta a lányt, azzal, hogy a parancsokat makacsul, vakon követő férfiből nem lesz jó férj, mert a feleségének nem fogja megbocsátani, ha hibázik, és esetleg meg is verné. Hoppá.

Kapcsolatok

Kép innen

A kacifántos című (és nevű) Na Nzua Dia Kimanaueze az európai "állatokká változó fiú" meséjére emlékeztetett, csak itt három helyett sokkal több (minden) állat bőrébe tudott változni a hős, és ezt a tudását királylány-megmentésen kívül arra is használta, hogy háziállatokat vadásszon magának, amikor éhes volt. A lányt egyébként a portugáliai rabszolgaságból kellett megszöktetni. A mese hasonlóan kezdődött, mint Az asszonyé, aki túl sok halat evett - csak az utóbbiban nem a gyerekét ígérte oda cserébe a halak istenének (hah, öko-mese!), hanem megevett egy különösen nagy halat, és az bosszút állt rajta, mint az Éneklő Vadludak afrikai-amerikai meséjében.
Megint csak volt egy szellemvilágba házasodott asszony (Ngana Samba), csak itt akaratán kívül került oda, és a három gyerekével együtt menekült el végül bátran és sikeresen. Szintén előkerült a legkisebb lány esete, aki megmentette a nővéreit a szellemvilágból azzal, hogy ébren maradt és válaszolgatott a Ma-kishi emberevő szellemeknek minden éjszaka. A lányok menekülését végül egy héja is segítette - érdekes módon Kiribatiból olvastam hasonlót. Ismerős volt a mese a kutya és a sakál barátságáról is, ami addig tartott, míg a kutya el nem ment tűzért az emberek falujába, és elhatározta, hogy ott marad...

Az ügyeletes trickster hol Nyúl volt, hol Majom, hol más állatok. A kátránybábu esetében például együtt a kettő - hosszasan udvaroltak a Leopárd által felállított kátrány-lányoknak, oda is ragadtak, de végül csak kimásztak a csávából. A közös ételt titokban lopkodós mesében Rókát verte át egy furfangos Vakond, de ráfázott a végén. Abban a mesében, ahol a "kölyköket szült a kecskebak" pert kellett eldönteni, Törpeszarvas egy távoli rokona, az apró Bóbitás Antilop volt a furfangos segítő; a Rémusz bácsitól ismert lovagolós trükköt pedig Béka játszotta el Elefánttal. Szintén afrikai-amerikai mesére, Nyúl koma tüskebozótjára emlékeztetett a mese, amiben a fogva ejtett Teknős elhitette az emberekkel, hogy őt csak úgy lehet megölni, ha a folyóba dobják. Megint előkerült a csapdából kimentett hálátlan ragadozó esete is, ezúttal Leopárddal és ravasz Nyúllal. Leopárd volt a gonosztevő abban a mesében is, amelyben vendégségbe vitte magával Antilopot, de útközben végig szívatta, és a vesztét okozta; amikor azonban az okos Majommal akarta tenni ugyanezt, ő átlátott a szitán (korábban Teknőssel és Antiloppal olvastam ilyeneket).

Hova tovább?
Namíbiába!