2018. január 29., hétfő

Múzeumi mesetár: Kőkorszaki mesék

Az új évvel új mesemondó kalandra is indulok: A Nemzeti Múzeummal közösen megalkottuk a Múzeumi Mesetár című programsorozatot, melynek keretei között a különböző állandó és időszaki kiállításokban fogok meséket mondani gyerek/családi közönségeknek. Juhé!


Az első alkalomra szombat délután került sor a régészeti kiállítás paleolit termében (szeretjük a kronológiai sorrendet). Pattintott kőeszközökkel és párnákon üldögélő 5-10 évesekkel körülvéve meséltem, nagyon hangulatos, múzeumi félhomályos környezetben. Az érkező szülők és gyerekek arcán egyaránt látszott a kíváncsiság: Mégis mivel rukkol elő egy mesemondó, ha kőkorszaki sztorikat várnak tőle?...

Az őskoros témára való tekintettel megalkottam egy teljesen új mesecsokrot, amit Tűztolvajok névre kereszteltem. Autentikus paleolit népmesék híján (pedig jó lenne tudni, milyen történetekkel fektették vackára a kis ősembert) olyan történeteket válogattam bele, amik az emberi történelem hajnaláról szólnak. Sok helyen máig mesélnek róla, hogyan szerezték meg az emberek a tüzet, hogyan barátkoztak össze a kutyával, hogyan szelídítették meg a lovat... és olyan titokzatos dolgokról, kincsekről, csontokról is, amiket őseink találtak a földben. Ilyen mesékből állt össze a csokor, a világ minden tájáról.

Nagyjából tíz-tizenkét mesét válogattam a mesecsokorba, melyek közül végül ötre került sor az egyórás előadás során. A sort (kronolóóóóóógia!) természetesen a tűz megszerzésével kezdtük. Egyik nagy kedvenc mesém a Tűztolvajok, melynek ezúttal egy Fülöp-szigeteki ilocano változatát meséltem: Lam-ang, a bajkeverő, és egy csapat segítőkész állat váltófutásban lopják el az éltető tüzet két gonosz óriástól. A gyerekek lelkesen segítettek ugatással, nyávogással, brekegéssel, oroszlánüvöltéssel, és futó lábak/paták/mancsok imitálásával, megteremtve a jó hangulatot a további mesékhez. Másodszorra egy kongói kamba népmese volt terítéken a Kutyáról és a Sakálról, melyek közül az előbbi elhagyta a barátját a vadonban, és csatlakozott az emberekhez, így a sakál azóta is vonítva hívja vissza (a vonítás is megvolt, természetesen). És ha már a háziasított állatoknál tartottunk, valaki rögtön tákérdezett a lóra is - így akadt alkalmam elmesélni Szoszlan és a Vadló legendáját, melyben a kaukázusi nartok nagy nevű, ám sánta hőse megszelídített egy vadlovat, és módszerére megtanította a bajtársait is. A módszert egyébként (melynek során a betörendő lovat egy sebes sodrású folyó vizében fárasztják ki) ma is alkalmazzák Belső-Ázsiában.
Az előadás végére két olyan mese jutott, melyek föld alól előkerülő, titokzatos agyagedényekről szóltak. A borneói Varázsedény tulajdonképpen egy alakváltó mangas-sárkány volt, aki csintalanságaival borsot tört a gazdái orra alá, de végül mégis szerencsét hozott a megtalálójának; Pápua Új-Guineából pedig egy olyan legendát hoztam, ami mókás magyarázatot adott rá, miért találunk lépten-nyomon cseréptöredékeket a föld alatt (Edények az égből).

A múzeumok mindig is a kedvenc mesemondó helyszíneim közé tartoztak, és sem a helyszín, sem a közönség nem okozott csalódást ezúttal sem. A műsorra huszonöt fő iratkozott fel, de mivel pont a régészeti kiállítás bejáratában ültünk, a háttérben is jöttek-mentek érdeklődők; a gyerekek lelkesek és aktívak voltak, és előrukkoltak egy csomó jó kérdéssel. Már ezért megérte.

A közelgő eseményekről tájékozódhattok hamarosan a Nemzeti Múzeum Facebook oldalán, vagy a honlapomon a Fellépések menüpont alatt. Februárban érkezik a következő felvonás!

2018. január 27., szombat

A zenészek mindig győznek (Népmesék nyomában a világ körül 68. - Lettország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


A Laima és a két anya
Lett népmesék
Voight Vilmos
Európa Könyvkiadó, 1972.

Ismét a Népek Meséi sorozat egy kötetéhez volt szerencsém (az elkövetkező időszakban meglehetősen sok ilyen lesz, mert szakmai szempontból még mindig kiemelkedő sorozat). A könyv 164 lett mesét tartalmaz, melyeket különböző néprajzi gyűjtésekből válogattak össze reprezentatív mintaként. A kötet elejét rövid teremtéstörténetek és eredetmagyarázó mondák, a végének jó részét pedig viccek, papcsúfolók, és anekdoták töltik ki, de akadtak azért a közepe táján szép hosszú tündérmesék is. A bőséges, Voight Vilmos tollából származó utószóból nem csak Lettország történelmével ismerkedhetünk meg (némi osztályharccal, a szovjet "jelenig", nyilván), hanem a lett néprajz születésével, és a gyűjtések történetével is, melyeknek köszönhetően a szerkesztők több, mint 150 ezer lett mese közül válogathattak. A könyv végén természetesen vannak jegyzetek, források, típusmutatók, szómagyarázat, stb. Nagyon komplett, vaskos kis gyűjtemény, bár a mesék maguk nem nyűgöztek le annyira, mint az észtek.

Fénypontok

Az eredetmondák közül a Hogyan tanultak meg énekelni a madarak? volt a kedvencem, ahol minden madár a világot megfigyelve választott hangot magának (és sokat lehetett tanulni belőle a madárhangokról).

A kokle egy népi hangszer
A tündérmesék közül kiemelkedett a szépséges Különös szarvas, melyben egy királykisasszony egy szegény kokle-játékosba szerett bele, de csak mindenféle varázslatos átalakulások után lehettek egymáséi. A kokle-játékosok amúgy nagy népszerűségnek örvendettek a kötetben; egyikük a zenéjével szelídített meg egy farkast, egy másik Kokle-játékos pedig a titokzatos Zöld Ember segítségével győzött le óriásokat, és nyert el egy királykisasszonyt. Váratlan véget ért ezzel szemben a Varázsszó meséje, melyben a felszabadított szellem-szolga magával vitte a hős vagyonát is, és erre a hős hazaküldte királykisasszony-feleségét, hogy ne kelljen szegénységben élnie.
Kétségtelenül kalandos volt a Riga bevételéről szóló legenda, melyben egy hősies katona ezüst golyókkal lövöldözött egy szarkává változott boszorkánya - a szarka meg visszalőtt rá... Cserébe bájos történet A paraszt, aki levelet írt a császárnak; pontosabban rajzolt, mert írni nem tudott, de mivel a császár álruhában szót váltott vele, a levél érkezésekor nagylelkűen és jó humorral úgy tudott tenni, mint aki pontosan érti, mit jelentenek a rajzok. Nagyon szimpatikus volt az Ördög és az intéző története is, melyben az ördög nem vitt el senkit, akit valaki csak hirtelen dühében kívánt a pokolba, mert "nem szívből mondta."

Kapcsolatok

Két verzió is volt a könyvben a varázsbab-mesére, ám ezekben nem Jankó, hanem egy ügyes lány mászott fel az égbe, ahol megtalálta a szerencséjét (segítséggel, nem rablással). A Boszorkány nyárfája a Magyar Népmesékből is ismert "Kővé vált királyfi" egy variációja, csak itt sokkal több, aktív szerephez jutnak a királyfiakat kísérő állatok (szarvas! kecske! hiúz! róka! nyúl! medve! farkas! három kutya!). Az arany almafa, arany madár, és a három királyfi meséje a Rókaszemű menyecske farkasos változata volt, Aranyeső és szurokeső a Holle Anyóé (öregemberrel), A csillogó madár pedig az üveghegyi királykisasszonyé, egy csillogó tollakba öltözött apró földalatti manókirállyal megfejelve. A repülő csónak címét meglátva vártam már a természetfeletti segítőket... de ez a mese sajnos tényleg csak a repülő csónakig jutott el. A segítők elkallódtak valahol.
Vogiht Vilmos külön kiemelte a Gonosz báró meséjét, ami egy az egyben a mi Lúdas Matyinknak felel meg.
A rigai és a liepajai béka meséjét Japánból (oszakai és kiotói békákkal) ismertem, a Mi újság otthon? meséjét több amerikai mesemondótól is hallottam már, Az öregember kesztyűje pedig a népszerű ukrán Kesztyűmese mása volt. És mivel még mindig a balti népeknél járunk, volt természetesen sót őrlő Csodálatos daráló is.

Hova tovább?
Litvániába!

2018. január 20., szombat

Szép és bájos észt mesék (Népmesék nyomában a világ körül 67. - Észtország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Az aranyfonó lányok
Észt népmesék
Bereczki Gábor
Európa Könyvkiadó, 1968.

Ez a kötet feltétlenül be fog kerülni a kedvenceim közé. Harmincöt mesét tartalmaz, amik között rengeteg szépségeset, különlegeset, és emlékezeteset találtam. A történeteket különböző észt népmesegyűjtésekből válogatta a szerkesztő, ügyelve rá, hogy ne a szokásos, szomszédos kultúrákban is gyakori mesetípusokra, hanem a valódi észt különlegességekre essen a hangsúly. Volt miből válogatnia: A kötet részletes utószavából megtudtam, hogy az észt néprajzi archívumok közel százezer meseszöveget őriznek (valamint azt is, hogy a híres mesélők majdnem mind férfiak, míg az eposzi énekek őrzői nők voltak). Gondolom, a hatvanas évek óta csak növekehetett ez a szám... Ha a többi kilencven-valahányezer is ilyen remek, érdemes lenne belőlük többet mazsolázni. A könyv a sorozat szokásához hűen minden meséhez megadja a forrást és a mesetípus-számokat, valamin megjegyzéseket és magyarázatokat fűz az érdekesebb részekhez.

Fénypontok

A címadó történet (Az aranyfonó lányok) már régóta a kedvenceim közé tartozik. Van benne szerelem, átváltozás, intrika, finn varázslók, beszélő madarak, és mindenféle egyéb érdekesség. Nagyon komplex mese. Hasonlóan kalandos volt a Mennydörgés ellopása, melyben egy szegény ember segített az ördögnek meglopni az öreg mennydörgésistent, de később megbánta a tettét, és segített a mennydörgés visszaszerzésében is.
Észt képeslap a Gombakirályról
Főleg a látványvilága és a végkimenetele miatt volt szerethető a Gombakirály meséje, melyben egy királyfi kiszabadította a gombák rabul ejtett apró királyát,  aki hálából segítette őt utazásban, sárkányölésben, és bemutatta a három lányának is. A királyfi végül nem a megszabadított királylányok, hanem a gombalányok közül házasodott.
Sok mese foglalkozott a vízzel, és vízhez kapcsolódó természetfeletti személyekkel. A víz alatt élők meséje egészen sejtemes volt - arról szólt, mi történik azokkal, akik vízbe fúlnak, vagy télen jégbe szakadnak. Vízianyó jótette többet is elárult erről a furcsa, fordított világról. Fagy apó három rakoncátlan fia arról szólt, mi történik, ha valakihez maga a fagy jön vendégségbe (és milyen jutalmat kap, ha türelemmel viseli).
A Csodamadár című mesében egy szépséges, sokszínű madár és egy öregember akadályozott meg egy gonosz vadászt abban, hogy madarakra lövöldözzön. Az állatmesék közül nagyon bájos volt A sün bogarat süt, amelyben egy bogár vágott át egy éhes sünit, valamint A veréb sört főz, amelyben egy veréb egyetlen árpaszemmel akart sört csinálni egy tóból, és egyetlen állatnak sem volt szíve megmondani neki, hogy nem sikerült.

Kapcsolatok

Sok más, szuperképességekkel rendelkező csapatokról szóló mesére emlékeztetett Fürgeláb, Ügyeskéz és Élesszem története - kivéve, hogy itt mindhárom fiú megjárta a maga külön kalandját, majd amikor sor került rá, hogy közösen küzdjenek meg egy királykisasszony kezéért, előre eldöntötték, hogy sorsot húznak majd, ki legyen a férje.
Észt népviselet
Nagyon érdekesen kombinált két mesetípust A beszélő lenkévék meséje: Egy lány egy erőszakos természetfeletti udvarló elől menekült a szénapadlásra, ahol is a beszélő lenkévék megvédték azzal, hogy előadták, min kell keresztül menniük, míg ruha lesz belőlük. A magyar mesékben az előbbi sztori lólábú legénnyel, az utóbbi pedig cipóval ismert.
A Halál várása egy Naszreddin Hodzsa történetre emlékeztetett, A medve és a három lány pedig arra a dán mesére, amelyben egy lány megmenti magát és két nővérét a szörnyeteg-vőlegénytől. Örültem, hogy az utóbbiból ilyen hamar találtam még egy változatot.

Hova tovább?
Lettországba!

2018. január 13., szombat

Tengeri lányok, tengeri asszonyok (Népmesék nyomában a világ körül 66. - Finnország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Férfiszülte leány
Finn népmesék
Pirkko-Liisa Rausmaa
Európa Könyvkiadó, 1969.

A Népek Meséi sorozathoz méltóan ez a kötet is gondosan válogatott, szerkesztett, és jegyzetelt gyűjtemény. A benne található hatvankét mesét egy finn néprajzkutató válogatta, aki gondosan ügyelt rá, hogy képviselve legyenek a különböző mesefajták - tündérmesék, állatmesék, legendamesék, tréfás mesék, stb. Minden történethez tartozik a könyv végén jegyzet, melyben megtalálhatók a típusszámok, a gyűjtő neve, a mesemondó neve, és a mese eredeti finn címe is. A kötet utószavát Ortutay Gyula írta, aki tíz oldalban felvázolja a finn mesekutató iskola történetét és érdemeit. Többek között megtudjuk, hogy a finneknél csodálatra méltóan bőséges népmesegyűjtés zajlott a század elején, így az archívumaikban több tízezer történet található. Ezek közül sikerült a kötet szerkesztőjének igazi gyöngyszemeket válogatnia.

Fénypontok

Akseli Gallen-Kallela: Aino
A könyv egyik legszebb, legérdekesebb meséje A kék tenger szépséges leánya. Klasszikus utazós-lányrablós történet, de nagyon sok benne a mitikus elem, és a hőst egy fehér, alakváltó griffmadár segíti az útján (akinek úgy mellesleg odavet négy emberáldozatot is, de ezt hagyjuk...). Szintén nagyon tetszett A királyfi és a tenger szelleme, amelyben egy királyfi állat-segítői versenyeztek a tenger szellemének fiával mindenféle próbák során; olyan volt ez, mint a "csodálatos segítők" mesék, csak szuperképességekkel megáldott emberek helyett állatokkal.
Nagyon érdekes mese volt A feleség, aki a testvér hasonmása című, amelyben egy legény elküldte a húgát, hogy keressen neki egy feleséget, aki pont úgy néz ki, mint a lány (ööö...). A talpraesett húg aztán megmentett egy királykisasszonyt az alvilágból, és hazavitte a bátyjának.
A kötet végén akadtak "modernebb" népmesék is - például egy új köntösbe bújtatott trickster-történet egy emberről, aki Amerikába utazott, és ott elhitette mindenkivel, hogy úszva tette meg a nagy távolságot. Ez külön jópofa volt, és szépen illusztrálta, hogy a mesehagyomány mindig is alkalmazkodott az adott korhoz.

Kapcsolatok

Remek változat volt a Medvebőr címen ismert Grimm mesére Taknyos Risztó története. Itt nem mosakodnia nem volt szabad a fiúnak három éven át, hanem orrot fújnia és vécére mennie. Három lány közül kettő elmenekült előle, de a legkisebb, mert nagyon kellett a pénz a családja megmentésére, ráállt, hogy megcsókolja így is... és aztán istenesen el is hányta magát. Ez legalább valósághű mozzanat volt. Döbbenetes fordulatot vett ellenben Kékhüvelyk, a Kalapvári Kisasszonyn finn verziója, ahol az apa, amikor nem vehette feleségül a saját lányát, üldözés közben letépte a saját heréit, és utána dobta őket; a lány a heréktől a nyaka körül megnémult, és csak sokára tudott megszabadulni tőlük. A szimbolikát gondolom mindenki érti.
A császár leánya a templomban című mese a "szörnyeteg királykisasszony" típusának volt egy ékes darabja - itt nem csak elbújt a fiú az éjjel kísértő lány elől, hanem alaposan el is verte. A Háromszögletű ház a tenger egyik szigetén című az Ördög három arany hajszálához hasonlított, csak itt vérszomjas vízitündér falta fel a királyt a végén. Nagyon tetszett a "csodálatos segítők" mesetípusnak az a verziója, ahol az egyes segítők rajták össze a repülő hajót; mindenki hozzáadta a darabokat, amiket magával cipelt.
Akseli Gallen-Kallela:
A szampó kovácsolása
Volt a könyvben egy remek változat a Csizmás Kandúrra, szegény fiú helyett szegény lánnyal, aki királyné lett (úgy képzelem, a macska is lány volt). Cserébe az "okos lány" mesetípusát itt egy Jó eszű fiú képviselte, aki ment is meg nem is, vitt is ajándékot meg nem is - de érdekes módon neki nem kellett levetkőznie...
Mivel a balti népeknél járunk, volt természetesen egy verzió a "Mitől sós a tenger?" című mesére (ami itt A Pokol Malma címet viselte). Izlandi mesék között olvastam a Csodatevő Kasza párját, az oszét nart legendák között pedig A nagy verekdő ellenfelet keres címűét.

Hova tovább?
Észtországba!

2018. január 7., vasárnap

Még egyszer a Rest Macskáról

(Igazából nem akartam közzé tenni ezt a bejegyzést, de aztán két héten belül nem kevesebb, mint ötször jött velem szembe a mese, és úgy döntöttem, muszáj lesz.)

Közszolgálati közlemény következik a barátságos és közkedvelt (friendly neighborhood) mesemondótól.

*nagy levegő*

AZ ISTEN SZERELMÉRE, NE MESÉLJÉTEK A REST MACSKÁT GYEREKEKNEK!
(Igazából felnőtteknek se.)

Minden egyes alkalommal, amikor mesemondó versenyre megyek, vagy Népmese Napja alkalmából gyermek-mesemondókat hallgatok, előkerül ez a sztori. Minden. Egyes. Alkalommal. Valóságos sláger; versenyre készítő tanító nénik és bácsik, szorgos anyukák és apukák, hagyománytisztelő szépkiejtés-tanárok, vagy mittudomén, kicsodák, imádják előrángatni a Rest Macskát a Hetvenhét Magyar Népmeséből. Rövid, csattanós, jól lehet mesélni. Vicces. Ugye?

Annak, aki nem tudná: A Rest Macska egy lusta feleség története, aki nem akar dolgozni. A férje ennek ellenére nem veri meg, pedig megérdemelné a pletykás, semmire sem jó nőszemély. Ő jó férj. Inkább cselhez folyamodik: Megparancsolja a macskának, hogy dolgozzon a ház körül, amíg ő odavan, mert ha nem, meg lesz verve. A macska persze nem főz, nem takarít. Amikor a férj hazajön, a felesége hátára köti a macskát, és úgy elveri, hogy az asszony kéri sírva, hagyja abba (a macska ugyanis az ő hátát karmolja fájdalmában, plusz a veréshez használt kétrétű ostor az ő hátát is éri, ugye). Hazafut a szüleihez panaszkodni, de az apja visszakergeti a férjéhez, hogy tessék szépen mosni-takarítani, akkor nem lesz baj. Ez még kétszer megismétlődik, míg végül az asszonyka a veréstől való félelmében olyan ügyesen főz-mos-takarít, hogy a férjének soha többé nem kell megvernie. Happy End.

Ezt. A mesét. 2017-ben. Gyermekeknek mesélni. Gusztustalan.

Bocs, de erre nincs más szó. Belegondol bárki abba, milyen üzenetet közvetít, amikor ezt a sztorit egy hat-nyolc éves kisfiú, vagy pláne egy kislány szájába adja? Én elég jó vagyok a mesék csűrésében-facsarásában, és mindenféle értelmezésében, de valljuk be: Ennek a mesének pozitív sugallata nincs. Leginkább még azt lehetne ráhúzni, hogy "a lustaság csúnya dolog." Oké, rendben, tanítsuk a gyerekeket rá, hogy ne legyenek lusták. De ezzel?! Tényleg a brutális, kegyetlen, és hideg fejjel előre megfontolt házastársi bántalmazás a legjobb szimbólum arra, hogy átmenjen az üzenet? Miért van a Magyar Népmesekatalógusban ötvenkilenc verzió "A szorgalmas lány és a lusta lány" meséjére (MNK 480, kezdőknek Holle Anyó), ha mindenki leragad a Rest Macskánál?

Egy olyan világban, ahol "Me Too" mozgalom kell hozzá, hogy rámutassunk, hány nőt ér zaklatás és bántalmazás; egy olyan világban, ahol politikai véleménynek számít, hogy a családon belüli erőszak bűn; egy olyan világban, ahol gyerekek ezrei látják azt otthon, ahogy apus véresre veri anyust... tényleg ezt a mesét kell kiállítani rámás csizmában, tollas kalapban, hímzett ködmönkében a gyermekszínpadra?

Beszéljünk egy pillantra arról is, hogy aki viccesnek találja ezt a mesét, miért is találja viccesnek. Mi is pontosan a történet csattanója? Elsősorban a férj furfangosságát lehet kiemelni. Megígérte, hogy nem veri meg az asszonyt, de éles eszével és parádésan sziporkázó humorával sikerül kiskaput találnia a szabályon: A macskát fenyegeti meg. A közönség gurul a nevetéstől, amikor a butuska asszony a macskát noszogatja: "Dolgozz, macska!" Szegény asszonyka, ha tudná, hogy csak takarítani kéne, és nem verné meg a férje kétrétű ostorral... Pedig az apja is megmondta neki, hogy takarítson, amikor visszakergette a férje házába! Hát nem vicces, milyen butuska ez a feleség? Hazafutott segítségért, pedig két férfi is mondja neki, hogy ha nem dolgozik, véresre lesz verve!
Könnyeim potyognak a nevetéstől. Ez tényleg a magyar népi humor csúcsterméke.

Ennyi. Ki kellett írnom magamból.
Majd fogok írni egy építő jellegű bejegyzést is, "Ezeket meséljétek a gyerekeknek a lustaságról a Rest Macska helyett" címmel.

"De, de, de..."

DEDEDE1: Nem azt mondom, hogy soha nem mesélje senki (bár, őszintén, azt is mondhatnám. Ha mesemondóként ez a mese valaki repertoárjának legékesebb darabja, akkor válasszon más hivatást). Lehet ezt a mesét olyan kontextusban mesélni, amikor elfér. Például el tudok képzelni egy "így éltek ősanyáink" témájú népi mesemondó estet, ahol a közönség együtt mereng el rajta, milyen jó, hogy a világ ma már igyekszik túlhaladni az "asszony verve jó" barbár, ostoba, és kegyetlen mentalitásán. Vagy egy "Illyés Gyula mesék eredetiben" estet, amit felnőttek hallgatnak végig, annak tudatában, hogy lám, Illyés idejében mennyire más volt az emberek humora.
Gyerekeknek, magyarázat nélkül, tréfás meseként, pozitív végkifejlettel mesélni viszont nem csak ízléstelen, de felelőtlen is. Ez van.

DEDEDE2: Nem azt mondom, hogy mindenki, akinek valaha kicsúszott a száján ez a mese, velejéig romlott ember. Inkább éppen arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy Illyés Gyula kötete óta annyira normalizálódott a Rest Macska mint "tréfás mese," hogy bele sem gondolunk, mit mesélünk vele.

DEDEDE3: Attól, hogy az emberek nevetnek rajta, még nem biztos, hogy oké. A "csak egy mese" érvelés nem működik, ha közben az emberek az erőszak valós áldozatairól is hasonló vicceket gyártanak, a képükbe röhögnek, őket hibáztatják. Aki nem hiszi, próbálja meg ezt a mókás történetet elmesélni valakinek, aki tapasztalt a saját bőrén családon belüli bántalmazást.
(Cinizmusból mondom. Eszetekbe ne jusson megpróbálni.)
Alternatív opció: Próbáljátok meg elképzelni, hogyan mutatna ez a bájos mese a Magyar Népmesék rajzfilmosorzat előadásában.

DEDEDE4: Aki szerint ezt a mesét tisztán szimbolikusan kell értelmezni, annak üzenem, hogy keressen jobb szimbólumokat. Léteznek. A magyar hagyományban is.

DEDEDE5: Egyes meseelemző módszertanok szerint a mese minden szereplője te vagy - tehát tulajdonképpen a "szorgalmas" éned bünteti a "lusta" énedet. Nem vagyok pszichológus, de megkérdeztem egyet, és azt a választ kaptam, hogy az önbüntetés (önostozorás, ugye) általában nem szokott tartós viselkedésbeli változást hozni... A mese pedig más megoldást, feloldást nem kínál.

2018. január 6., szombat

A varázslatos éjjeliedény és mindenféle mókusok (Népmesék nyomában a világ körül 65. - Svédország)

A mai nappal folytatódik a blgon a Népmesék nyomában a világ körül sorozat! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


The Magic Pisspot
Swedish folk tales
Per Gustavsson, Richard Martin
Land of Legends, 2017.

Ezt a könyvet Richard Martintól, a fordítótól kaptam ajándékba, őszinte kritika ellenében. A kötetet a svéd Mesemúzeum adta ki; a népmesék Per Gustavsson átdolgozásában szerepelnek benne, aki különböző, főleg 19. századi svéd mesegyűjtésekből válogatta őket. Huszonhárom mesét tartalmaz, legtöbbjük világszerte ismert tündér- és népmesetípusok helyi változata, több-kevesebb eltéréssel. Mindegyikhez tartozik jegyzet, forrásmegjelölés, és típusszám is a könyv végén, aminek külön örültem. A könyvet sok fekete-fehér és színes illusztráció díszíti (a kecskék különösen jópofák voltak). Nagyon szép, igényes kiadás, ami nem cenzúrázta ki a mesékből a rázósabb, profánabb részleteket sem.

Fénypontok

A kötetet már csak a címadó mese miatt is maximálisan megérte elolvasni. A Varázslatos Éjjeliedény meséje egy ritka típus, eddig csak egyszer találkoztam vele egy török gyűjteményben. Az önálló életet élő éjjeliedény elszegődik egy szegény házaspárhoz, akiket aztán mindenféle trükkök által gazdaggá tesz. Nagyon jópofa mese.
Bájos volt a két, párba állított mese a Ronda Békáról és a Csinos Mókusról - előbbi egy csinos királylány volt, aki úgy akart elmenekülni az idegesítő kérők elől, hogy rusnya békává változott, utóbbi pedig egy csúnya herceg, aki azt kívánta, változzon a világ legcsinosabb lényévé. Hát, a mókusok tényleg csinosak...

Kapcsolatok

Gyönyörű változat szerepel a könyvben Hófehérke meséjére, Az aranymadár címmel. Nem csak a gonosz édes(!)anya származását ismerjük meg, de a hét törpe helyett hét, kiméra-szörnyekké átkozott herceg szerepel benne, akik a hosszú mese végén még vissza is térnek egyszer, hogy megmentsék a királykiasszonyt attól, hogy a férje kivégezze.
Nagyon tetszett a Jancsi és Juliska svéd változata, ahol mézeskalács-ház helyett Kolbásztetejű ház szerepelt, benne két gonosz óriással; valamint a Fiastyúk meséje is, ami tulajdonképpen azonos volt azzal a mesével, ahol 5 testvét 5 különböző mestersége ment meg egy királykisasszonyt (majd, mivel nem tudták eldönteni, kié legyen, mind csillagokká változtak). Utóbbiban külön tetszett, hogy eleve a királylány-megmentésre tanulták meg a mesterségeiket.
A Kis Gömböc svéd változaza volt az Óriás és a Mókus, amelyben egy óriás kergetett meg és falt fel mindenféle állatokat és emberek, míg egy mókus fára nem menekült előle, és az óriás ki nem pukkadt az erőlködéstől. Amellett, hogy mi ezt Gömböcként ismerjük, medvével és mókussal hallottam már ezt a sztorit Amerikából is (Sody Sallyratus címen). Volt Kiskakas is, gyémánt fél krajcár helyett ezüstöt őrlő malommal. Szintén sok más európai országban ismert a Férj és feleség munkát cserélnek mesetípusa, ami ebben a gyűjteményben is klasszikus formájában szerepelt, és a Szögleves, amit leginkább Kőlevesként szokás ismerni.
Tricksterek közül leginkább a róka szerepelt, aki két külön mesében is oka volt annak, hogy Miért rövid a medve farka. 

Hova tovább?
Finnországba!