Szentek és tanulságok (Népmesék nyomában a világ körül 118. - Mauritánia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Shinqiti ​Folk Literature and Song
H. T. Norris
Clarendon Press, 1968.

A kötet Nyugat-Afrika, elsősorban Mauritánia "mór" lakosságának hassaniya arab nyelvű szájhagyományából válogat. Shinqit egyben kereskedőváros és az egész régió neve is, a Szenegál folyótól Marokkóig. A történelmi régiót a mai határok átvágták ugyan, de közel tízmillióan beszélik a dialektust, és legtöbbjük Mauritániában él. A terület sivatagos-szavannás vidék, amelynek kegyetlensége gyakran meg is jelenik a szájhagyományban. A könyv hosszas bevezetővel indul, amelyből megismerjük a terület földrajzát, történelmét, kultúráit, stb. A könyv versekkel kezdődik, melyek eredetiben és angol fordításban is szerepelnek, és képviselik a népi költészetet éppúgy, mint a 18. és 19. század híres hassaniya nyelvű költőit. A könyv összesen tizennégy prózai történetet tartalmaz, tanító jellegű népmeséket és szentekről szóló legendákat vegyesen.

Fénypontok

A szentek életei között több érdekes történet is akadt. Az egyik kedvencem arról szólt, hogyan járt túl egy híres trickster-bajkeverő eszén Aba Zayd és Baba Ahmad, hogy megmentsék egy barátjuk hírnevét. A bajkeverő, al-Arusi, mindenféle trükkökkel és rejtvényekkel rukkolt elő, de a szent és társa átláttak az összes mesterkedésén. Sid al-Amin legendájában a szent tüdejébe bevette magát a tüdőbaj, mire a szent ecetet és mézet ivott rá, majd végighallgatta, ahogy a két gyógyszer a betegséggel veszekszik; az ecet goromba volt, a méz pedig udvarias, ám sokkal veszedelmesebb. Nagyon bájos volt Szent Barakallah szamarának története; a lassú és csúnya, ám annál kedvesebb és hűségesebb szamár életében vizet hordott a gazdájának, a szent halála után pedig se szépszerével, se erőszakkal nem lehetett a sírja mellől elmozdítani.

Kapcsolatok

Korábban is találkoztam már olyan mesékkel (pl. Maliban), ahol egy kisebb állat egy nagyobbat és erősebbet belülről pusztított el. Jelen esetben Az oroszlán és a légy között zajlott a párbaj. Egy magyar tréfás mesére emlékeztetett a történet, melyben Egy bölcs és egy pásztor találkozott egymással; a pásztor sírni kezdett a bölcs vallási eszmefuttatása közben, és végül töredelmesen bevallotta, hogy nem bűnbánat gyötri, csak a bölcs szakálla a kedvenc kecskéjét juttatta az eszébe, akit megevett a farkas...



Hova tovább?
A Zöld-foki-szigetekre!

A hegyek és a tenger között (Népmesék nyomában a világ körül 96. - Monaco)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Már megint vért izzadtam, hogy egy pici országhoz könyvet találjak, de azért sikerült...

Monaco
The beauty spot of the Riviera
Thomas Henry Pickering
Kessinger Publishing, 2010.

A kötetet eredetileg 1882-ben adták ki; útikönyvnek készült Monacóba látogató viktoriánus turisták részére. A szerző a kötet elején megjegyzi, hogy egyesek szerint Monaco kizárólag a kaszinóból áll, de nyilván csak azok lehetnek vakok az ország szépségeire, akik egyetlen nap alatt akarják letudni a látogatást, és a kaszinóból ki sem teszik a lábukat. Ez, feltehetően, ma is így van. A kötet leírja a kis ország természeti és kulturális szépségeit, sétákat és útvonalakat javasol, bemutatja a kaszinót, a várost, a gazdaságot, és többek között Monacó történelméről és a hozzá kapcsolódó legendákról is említést tesz. Innen sikerült az alábbi pár történetet összebogarásznom.

A történetek

Monaco kapcsolata a görög mitológiához Héraklész munkáiban rejlik: A legenda szerint Héraklész, Gérüón ellopott marháit hajtva hazafelé, megállt, és megalapította a város kikötőjét. A szerző azt is említi, hogy a főníciai kereskedők Melkartot tisztelték itt (akit szintén Héraklésszel azonosít). A leghíresebb helyi legenda Szent Dévote vértanúé, Monaco védőszentjéé, akinek testét Korzikáról szállították át, hogy Monacóban helyezzék nyugalomra; ő máig nagy népszerűségnek örvend a környéken. Szó esik továbbá egy szerelmes történetről Anna, egy keresztény fogoly lány és Hárún, egy szaracén előkelő között; végül a lány megtérítette a szerelmét, és együtt kezdtek új életet, míg vezetője nélkül a szaracén sereg elvonult a környékről. Borongósabb legenda szór cserébe a yorki hercegről, III. György öccséről, aki Monacóban halt meg; amikor hajóján a zászlót félárbocra eresztették, hogy halálát jelezze, egy titokzatos, fehér ruhás asszony a tengerbe vetette magát a parti sziklákról. Emlékét azóta is őrzi a helyi hagyomány. Roquebrune városkájáról pedig azt mesélik, hogy eredetileg a hegytetőn állt, de egy földcsuszamlás letaszította a hegyoldalon, és csak egy szerzetes hathatós imáinak köszönhető, hogy félúton megállt.

Hova tovább?
Franciaországba!

Az ördög volt a tettes (Népmesék nyomában a világ körül 95. - Vatikán)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Sokat töprengtem rajta, a Vatikánt hogyan fogom ebben a sorozatban megoldani, de mivel már korábbi kötetekben is bőven akadtak szentekről szóló legendák, végül adta magát, hogy a katolikus hagyományból szemezgessek egy kicsit. 

Legenda Aurea
Jacobus de Voragine
Helikon, 1990.

A Legenda Aurea (Aranylegenda) évszázadokon keresztül Európa egyik legnépszerűbb olvasmánya volt; a 13. és 15. század közötti időből több, mint 1000(!) kéziratban ismerjük. Jacobus de Voragine domonkos rendi érsek gyűjtötte egybe a szentek legendáit, az évkörnek megfelelően sorba rendezve adventtől adventig. A könyvet eredetileg felolvasásra szánta kolostoroknak és segédanyagként prédikációkhoz. A teljes kéziratban szereplő szentek száma változó, 180 és 234 között mozog; az általam olvasott magyar fordításban 110 fejezet szerepel, némelyik több szentet is magába foglal, a nem szenthez tartozó vallási ünnepek leírásait azonban kihagyták belőle a rövidebb terjedelem kevdéért. A történetek jó részében a mártírságé a főszerep - a könyv előzékenyen azt is tudtomra adta, hogy a Legenda lapjain 81 különböző kínzás variálódik (ijesztő mértékű kreativitással). A kötet történelmi forrásmunkának enyhén szólva nem tekinthető (látványosan dobálózik például a római császáruk uralkodásának dátumaival), egyáltalán nem bánik jól a nőkkel és a zsidókkal, cserébe viszont rengeteg olyan népmesei elemet, toposzt, és ismert legendát tartalmaz, melyek alaposan beépültek az európai szájhagyományba is.

Fénypontok

Tetszett az a történet, melyben egy szent és az (álruhás) ördög tett fel egymásnak találós kérdéseket. Érdekes módon kétszer is előfordult, egyszer Szent András, egyszer pedig Szent Bertalan legendájában. A válaszok néha meglepően szépek voltak: Amikor az ördög megkérdezte, mi a legnagyobb csoda, amit Isten egy kis dologban valaha is alkotott, András azt válaszolta: "Az arcok különbözősége és szépsége. Erre a kicsiny arcra a test minden érzését ráhelyezte Isten." Szent Bertalan ugyanerre a keresztfa helyét válaszolta, de az ördög (nő képében) kijavította, hogy márpedig az ember feje az, mert amilyen kicsi, benne foglaltatik egy egész világ. Szent Bertalan arra, hogy mi az, ami az emberben a leginkább a sajátja, azt felelte, a nevetés képessége az. Arra viszont, hogy milyen messze van az ég a földtől, András csak annyit mondott: Kérdezd az ördögöt, ő biztosan megmérte, amíg lezuhant..."

Kép innen

Élvezetes volt Szent Julianna legendája, melyben a szent életű hölgyemény leteperte, és láncokkal kegyetlenül elpáholta az ördögöt. Szintén jót mulattam Vespasianus császár történetén, akinek az orrlikában darazsak laktak, amiket egy Albanus nevű hírnök űzött ki Jézus nevében. Ez valahogy kimarad töriórán... mint ahogy az is, hogy Nero lenyelt egy békát, majd kihányta, és azt hitte, gyereket szült, és hogy erről a békáról nevezték el a Lateránt (latuerat rana).
Bájos volt Szent Jeromos szelíd oroszlánjának a története, aki a kolostor szamarára vigyázott, és kétségbe esett, amikor a szamarat ellopták. Az egyik kedvenc pillanatom viszont az volt, amikor Szent Kozma és Damján vértanúsága után felbukkant "egy emberi hangon kiáltozó teve," és megmondta, hová temessék el őket.

Természetesen sok ismert szent-legenda felbukkan a gyűjteményben: Szent Miklós adománya (amiből a Mikulás-nap származik), az Angyalvár legendája (ahol Szent Mihály arkangyal a római pestis végét jelezte), Szent György és a sárkány, Attila találkozása Szent Leo pápával, Szent Péter "Quo vadis, domine?" pillanata, Szent Kirstóf, az óriás, Szent Márton és a koldus, és Roland lovag utolsó csatája is. Cserébe néhány ismert motívum ebből a könyvből hiányzik: Szent Bálint legendájában szó sincs semmiféle szerelmesekről, Szent Patrik legendájában nem szerepel sok ismert ír hagyomány, és Szent Erzsébet történetéből is kimaradt a rózsacsoda.

Kapcsolatok

Burmában találkoztam azzal a mesetípussal, melyben egy ember megesküszik, hogy a kölcsönkért aranyat már visszaadta a hitelezőjének, és esküje igaznak bizonyul (az aranyat a sétabotjába rejtette, és megkérte a hitelezőt, fogja meg egy pillanatra). Itt azonban, Szent Miklós nevében, a csaló elnyerteméltó büntetését. Szintén felbukkant már, Macedóniában, az a Szent Miklós-legenda, melyben egy gazda a szent képére hagyta a vagyonát, és a szentet fenyegette meg, amikor kirabolták, hogy szerezze vissza a pénzt. Szent Félix legendájában bukkant fel az a nagyon elterjedt toposz, melyben a szent rejtekhelyének bejáratát szorgos pókok szőtték be, hogy úgy tűnjön, nem járt arra senki. Egy Appalache-i meséből köszönt vissza a jelenet, amikor Szent Agathon apát kolostorában két szerzetes megpróbált összeveszni, de nem tudák, hogy kell, és akarva-akaratlanul túl kedvesek voltak egymáshoz.

Sárkányölés is látványos rendszerességgel történt a legendákban - Szent György mellett győzött le sárkányt Szent Szilveszter, Szent Fülöp, Szent Margit, Szent Márta, Szent Donát, és Szent Máté is. Margitot állítólag le is nyeli a sárkány, majd kipukkad, és a szent szűz előlép a gyomrából (de ezt már igazán a szerző sem hitte el). Szent Márta sárkánya nem más, mint a Rhône folyóban élő Tarrasque, egy vízi szörnyeteg, mely "üldözőire egy holdnyi körzetben rálövelli ürülékét."
Szent Patrik legendájában található egy szép, klasszikus pokoljárás-történet, látványos kínzásokkal, és némi mennyi látogatással a végén.
A könyvben szerepelnek a klasszikus mitológia egyes alakjai is, általában az ellenség szerepében (Diana például többször is szentek életére tör). Szent Antal legendájában viszont egy segítőkész hippokentaur és egy faun mutat utat Szent Pál cellájáig. Oidipusz király története köszönt vissza Júdás születésének (és anyjával való házasságának) legendájából.
Mindig is a Monty Python zsenialitásának tudtam be a Brian élete "alamizsnát az ex-leprásnak!" jelenetét - erre tessék, Szent Márton legendájában itt a sztori, hogy egy vak és egy béna koldus menekülni próbált a szent körmenete elől, nehogy véletlenül meggyógyuljanak, és elveszítsék a keresetüket... de a szent csak azért is meggyógyította őket. Na bumm.

Hova tovább?
Monacóba!

Talpraesett hősnők, váratlan fordulatok (Népmesék nyomában a világ körül 94. - Olaszország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Italian Folktales
Italo Calvino
Mariner Books, 1992.

Ez a könyv minden tekintetben klasszikusnak nevezhető. Calvino azzal a céllal válogatta, hogy a Grimm mesékhez hasonló, átfogó gyűjteményt hozzon létre Olaszország számára is. Kétszáz mese került a kötetbe, melyek a legismertebb népmesetípusok legszebb, legérdekesebb olasz változatait képviselik (bár akad közöttük ritka, tipikusan olasz mese is). A Grimm hagyománynak megfelelően Calvino nem csak szerkesztője, hanem újramesélője is a történeteknek; csodás érzékkel és szépséges stílussal adja vissza őket, csiszolva itt-ott a részleteken. Minden meséhez jegyzet is tartozik, származási hellyel, eredeti forrással, és megjegyzésekkel, melyekben a szerző leírja, mit változtatott az alapul vett szöveghez képest. Arra is figyelt, hogy Olaszország különböző pontjairól, sőt határon túli olasz nyelvterületekről is válogasson, hogy még inkább bemutassa az olasz mesevilág sokféleségét. Ennek a Grimm-féle nagy ívű tervnek a mellékterméke, hogy sok mesében megmaradtak a "korabeli" durvaságok, mint az asszonyverés, az erőszak, meg a kegyetlen mesei büntetés, de ennek ellenére a legtöbb mese nagyon szép, színes világot tár az olvasó elé.

Fénypontok

Több olyan klasszikus is szerepel ebben a könyvben, amiket már régóta szeretek és mesélek. Ilyen például Kanári királyfi, melyben a toronyba zárt lány egy varázskönyv segítségével megmenti magát és a szerelmét is. A Nap Lánya is klasszikus, amelyben senki sem ismeri fel, hogy a lány különleges, amíg halandó nők utána nem próbálják csinálni a sok tüzes mutatványt, amivel elkápráztatja a királyi udvart. Egyik nagy kedvencem a Szirén feleség, akit a férje a tengerbe vet, és a szirének fogadják maguk közé; egy másik pedig Grattula-Beddattula, a szicília Hamupipőke-verzió, ahol Ninetta először kirabolja a királyfit, majd férjül követeli.
A különlegesebb mesék közé tartozott A hínárkoszorús ember, egy mindenki által lenézett naplopó, aki egy óriáspoliptól (Calvino találmánya, eredetileg tengeri sárkány volt) mentette meg a király lányát. Komplett detektívregényhez volt hasonlatos A gróf szakálla, melyben messzi földről hívtak haza egy furfangos fiút egy faluba, hogy leleplezze, miféle boszorkány lopja éjjelente a teheneket. Az a mese elleben elég szokatlan, amiben egy szegény legény egy halott ember karjával győzött le egy csomó varázslót... Mesemondóként a szívem csücske volt a Papagáj, aki izgalmas meséket mondott egy egyedül hagyott kereskedőlánynak, hogy ne vegye észre, hogy a király el próbálja csábítani (és a végén persze királyfivá változott maga is).
Rengeteg mesében akadtak furfangos lányok és asszonyok. Az egyik kedvencemben egy lány feleségül ment egy Férfihoz, aki csak éjjel bukkant fel, mert nappal teknős volt, és körbe kellett gyalogolnia a világot, hogy megtörje az átkot. Amíg távol volt, a felesége tartotta otthon a frontot, mindenféle kéjenc férfiak átverésével. A lány, akit eladtak a körtékkel egy boszorkányt győzött le, és királyfit nyert el jutalmul (a mi Rebekánkhoz hasonlóan). A sárkány és az elvarázsolt kanca történetében egy ló (elvarázsolt hölgy) mentett meg egy királylányt a sárkánytól, és sok más viszontagságtól. Az egykezű gyilkos történetében egy gonosz bandita kergetett egy királylányt egy fél életen át, míg végül sarokba szorította - a lány pedig, mivel senki sem jött a segítségére, agyonlőtte az üldözőjét. Teljesen más módszert alkalmazott Balszerencse, a lány akinek a kezei között minden balul sült el: Addig-addig édesgette magához a saját goromba Szerencseistennőjét, míg az megszépült. Nagyon jókat kuncogtam A zárda és a kolostor sztoriján, amelyben vicces kedvű apácák és szerzetesek szívatták egymást, és mindig az apácák maradtak fölényben.
Néhány mesének meglepő tanulsága volt, például hogy A pénz mindenre képes, melyben egy gazdag herceg bizonyította, hogy pénzzel mindent ellehet érni - és igaza lett. Szent József híve egyedül a szenthez imádkozott egész életében, és amikor nem akarták beengedni a Mennyországba, József megfenyegette Szent Pétert, hogy "viszi az asszonyt meg a gyereket," és máshová költözik.

Tipikusan olasz mese volt Nick Fish, vagyis Cola Pesce szicíliai legendája, a legendás búváré, aki eltűnt a tengerben, amikor megpróbálta kideríteni, mi rejtőzik Szicília alatt. Hasonlóan egyedi, és egyik instant új kedvencem Szent Antal ajándéka, melyben a szent egy rakoncátlan malac segítségével lopott tüzet az embereknek a Pokolból.

Kapcsolatok

Mivel a könyv direkt ismert mesetípusok olasz verzióit gyűjti, hosszú lenne felsorolni, mi minden szerepelt benne. Leginkább minden.
Néhány ritkább típust örömmel üdvözöltem - volt nővéreit megmentő lány (kettő is! Ezüstorr, Katángszedők), Bazsalikomlány (itt Majoranna), állatok nyelvén értő fiú (aki itt nem verte el a végén a feleségét, hanem pápa lett), Piroska (aki szögekkel teli pogácsát adott a farkasnak), Halhatatlanság Országa, Nyúlpásztor (amiben úgy lehetett elnyerni a királylányt, hogy anyi fügét adtak neki, amennyit már nem tudott megenni), Három kutya (akik hűségesen segítették a gazdájukat), Hófehérke (akit it Giricoccolának hívtak, és a Hold házában bújt el gonosz nővérei elől), Polüphémosz (A Firenzei), Tündérek ajándéka (A két púpos), Salamancai varázslóiskola, Holle anyó (itt macskákkal! anyó helyett), Állatsógorok (itt a Disznók, a Madarak, és a Halottak királyaihoz adták feleségül a három királylányt), Aranyat köpő királyfiak (Az aranytojást tojó rák), Rabló fiai (itt három kereskedőfiú versenyzett mesemondásban), és Csizmás Kandúr (több is; egyikük Babszem-tündér volt, egyikük pedig rókalány). Akadt ezen kívül egy páfrányvirág-legenda is.

Más olasz gyűjteményekből, többek között a Pentameronból volt ismerős Csipkerózsika és a gyerekei (a klasszikus, álmában-megerőszakolós verzió), és a Kézműves király is (akit egy királylány gyúrt magának tésztából).  Érdekes módon akadt egy majdnem teljes Perszeusz-legenda is, A varázsló feje címmel. Mostanában olvasott különleges görög mesékből volt ismerős a Vadon Királya (aki felnevelt egy árva lányt és segített neki férjet szerezni), Az első kard és az utolsó seprű (melyben két király fogadott, hogy az egyik legidősebb fia vagy a másik legkisebb lánya nyeri-e el a francia koronát - nyilván az utóbbi győzött), és a Galamblány (ami magába foglalta a Drágakő-hegy mesetípusát is). Máltáról volt ismerős Liombruno, akit a szelek segítettek megszerezni a királykisasszonyt, San Marinóból pedig Szent Péter édesanyja, aki itt sem jutott ki a pokolból.
Az ügyeletes trickster Giufá volt, egyszerre kópé és bolond, akinek sok közös vonása volt Naszreddinnel és a Jack mesékkel.

Hova tovább?
A Vatikánba!

San Marino gyerekei (Népmesék nyomában a világ körül 93. - San Marino)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

San Marino leghíresebb népmesegyűjteménye Walter Anderson tollából született a 20. század elején. Az egész kötetet sajnos nem találtam meg, de rábukkantam egy válogatásra, ami 10 mesét tartalmaz belőle.

Novelline Popolari Sammarinesi
Walter Anderson
Republica di San Marino 2000.

A rövid válogatás San Marino-i és standard olasz dialektusban is közli a meséket. Az eredeti könyv 118 mesét tartalmazott, melyet Anderson az 1920-as években tanítók és diákok segítségével gyűjtött, és közölt tükörfordításban. Részemről töredékes olasztudásom, magabiztosabb spanyoltudásom, egyetemi latin tanulmányaim, és a Google Translate segítségével olvastam el a szövegeket. A meséknél megjelölték a forrást is az eredeti mesemondó személyében - mivel iskolai gyűjtésről van szó, a legtöbb "forrás" 8-13 éves volt. Ennek megfelelően a mesék is rövidek és velősek, és néha egész meglepőek.

Fénypontok

Nagyon érdekes volt a Szent Péter anyukájáról szóló legendamese, amelyben a zsugori asszony egész életében egyetlen zellerlevelet ajándékozott csak a szegényeknek, azt is véletlenül. Péter ennek ellenére megpróbálta bekönyörögni a Mennyországba, de az asszony annyira harsányan hirdette, hogy ő a szent fia miatt megérdemli a mennyeket, hogy Isten inkább visszaküldte a Pokolba. Sokkal szebb véget ért cserébe a Madonna háza című mese, mely pont úgy indult, mint Jancsi és Juliska, otthonról elkergetett gyerekekkel - csak itt épp Szűz Mária házikójára bukkantak az erdőben, és ott nőttek fel boldogan.
Egy kicsit Vaszilissza babájára emlékeztetett a mese, ahol egy kislány kenyér helyett játékbabát vásárolt, és a nővérei összeszidták érte. Amikor azonban reggel tisztába akarta tenni a babát, a pelenkában aranypénzekre bukkant.

Kapcsolatok

Az ügyeletes trickster a róka volt (itt nőnemű) - volt egy változat például a Vert viszi a veretlent mesére. Akadt egy Három kismalac variáció is, csak itt a szalma- és a vasházikó dőlt össze, és varázslatos módon az üvegház maradt épen. Szintén ismerős volt a Hétfejű varázsló meséje, amelyben egy fiú három bárányát elcserélte három kutyára, és a kutyák segítségével győzte le az ellenfelét. Akadt helyi Babszem Jankó is, Fagiuolo néven, aki tolvajnak állt, és meggazdagodott belőle.

Hova tovább?
Olaszországba!

Csillaggyűrű, gyöngymező (Népmesék nyomában a világ körül 81. - Montenegró)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

A kilenc pávalány és az aranyalmafa
Népmesék Vuk Stefanović Karadžić gyűjtéséből

Európa Könyvkiadó, 1987.

Ismét olyan könyv került a kezembe, ami Vuk Stefanović Karadžić gyűjtéséből válogat. Montenegró és Szerbia meséit történelmi és kulturális okokból a gyűjtésekben szinte lehetetlen elkülöníteni. Karadžić maga ősi montenegrói családból származott, és egyes adatok szerint lejegyzett népmeséinek majdnem felét onnan is gyűjtötte. Szerencsére ez a kötet a Népek Meséi színvonalának köszönhetően minden egyes mesénél megjelöli az eredeti forrást és a gyűjtés helyét - összesen hat történetet találtam így az ötvenkettő között, amik Montenegróból származnak. A könyv egyébként Karadžić rendszere szerint huszonkilenc "női" (varázs) mesét, és huszonhárom "férfi" (tréfás) mesét tartalmaz. A könyv végén a gyűjtő részletes, kalandos, és helyenként lenyűgöző élettörténetét olvashatjuk.

Fénypontok

Arról a meséről, amit a múlt héten Real Steel címen emlegettem, most kiderült, hogy montenegrói történet; ebben a könyvben A Garázda Bas-Cselik címmel szerepel, és továbbra is nagyon szeretem, óriásostul, alvó királylányostul, sárkányhadseregestül.

A meséket a Kotori-öbölnél gyűjtötték

Szintén montenegrói volt a kötet egyik legszebb, legkülönlegesebb szimbolikus meséje, A csodatevő kés, melyben egy fiú úgy nyerhette el a cár lányát, hogy három különleges lovat hozott neki. A lány maga segített a fiúnak titokban, és elmondta, hogyan juthat el a gyöngymezőre, foghatja el a lovakat a kés vakító csillogásával, és szerezhet kincset egy mézgyökerű, aranyvirágú bokor tövéből. Hasonlóan szépséges, lírai látványvilága volt egyébként A három gyűrű meséjének, melyet Karadžić a saját szülőfalujában jegyzett le. Egy királylány három gyűrűt követelt - csillagból, holdból, és napból - és a hősnek egy öregasszony segített mind a hármat a kibontott haján keresztül levarázsolni az égből.
Szintén montenegrói mese volt Az igazság és a hamisság egy változata, melyben két királyfi versenyzett, melyikkel lehet többre menni az életben (természetesen az igazság győzött), valamint A pap meg a hívek című tréfás, de egyben bölcs történet. Utóbbiban a hívek panaszkodtak, hogy a pap imái nem hoznak esőt, mire a pap megkérte őket, mondják meg, mikorra szeretnének esőt. Erre a hívek jól összevesztek rajta, kinek mikor milyen időjárás lenne jó, és rájöttek, hogy lehetetlen egyezségre jutni.
A nem-montenegrói mesék közül kiemelkedett még az a történet, melyben Bölcs Salamont elátkozza az anyja. Itt a bölcs király addig nem halhatott meg, míg csellel el nem jutott a tengerek legmélyére, és a hegyek legmagasabb pontjára.

Kapcsolatok

Nagyon sok átfedés volt a múlt heti, szerbiai gyűjteménnyel; sok mesét így angol fordítás után magyarul is újraolvashattam. Szerepel a könyvben a szerb meséknél emlegetett Kilenc pávalány és az aranyalmafa, Medvefi, Kígyóvőlegény, Se égen, se földön palota, Madárleány, és Kecskefülű császár (akit itt egyenesen Trajánnak hívtak). Az Aranyszőrű Kos magyar fordításának érdekessége, hogy itt elefántcsont helyett a "tündérek fogából" kell a hősnek palotát építenie. Nem tudom megállapítani, ez fordítási hiba volt-e, minden más verzióban elefántcsont szerepel. Az apa, a fia, és a szamár klasszikus esete pedig itt is azzal a tanulsággal szerepelt, hogy Nehéz az emberek kedvében járni.
Klasszikus, világ körül ismert trickster-mese változata Szent Száva és az ördög találkozása, melyben az ördög és a szent a veteményen osztoztak ("a tetejét kéred-e vagy az alját?") és az ördög mindig hoppon maradt. A végén azért sikerült visszavágnia a szentnek azzal, hogy megteremtette a pálinkát...
A mesék között itt is akadt olyan, aminek párhuzamát a kaukázusi nart legendákból ismerem: Az apai eskü története a sok megmagyarázandó alvilági csodával nagyon hasonlóan létezik az oszétek között is.

Hova tovább?
Bosznia-Hercegovinába!

Isten és az adó (Népmesék nyomában a világ körül 78. - Macedónia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

19th century Macedonian Folktales
Marko Cepenkov
Macquarie University, 1991.

A kötet 66 mesét tartalmaz Marko Cepenkov 19. századi gyűjtéséből. Érdekessége, hogy bár Cepenkov egész életében szenvedélyesen gyűjtötte a macedón népmeséket (több, mint 800-at), legendákat, és egyéb népi szövegeket, a szó mai értelmében nem volt folklorista, sem gyűjtő. A hallott meséket sokszor évekig nem jegyezte le, amíg "megértek" benne, és akkor vetette őket papírra a saját szavaival, lehető legszebb formájukban. A mesék tehát népmesék is, meg nem is - Cepenkov inkább maga is mesemondónak, mint kutatónak számít.
A kötet hatvanhat története között ennek ellenére nagyon kevés, amit mi tündérmesének mondanánk. Legtöbbjük legendamese, novellamese, és tréfás történet. Cserébe viszont a műfajban a gyűjtemény mindenképpen kiemelkedő: A tréfás mesék tényleg tréfásak, a legendamesék ötletesek és szórakoztatóak, és a történetek koruk ellenére nagyon szépen összecsengenek a mai világ sok társadalmi témájával. A fordítás is élvezetes volt, csak sajnáltam, hogy a kötet nem fűzött jegyzeteket az egyes mesékhez.

Fénypontok

A bolgár kötetnél sajnáltam, hogy nem találkoztam Gólya Szilján meséjével, ami nagyon nagy kedvencem... erre tessék, ebben a kötetben benne volt, ráadásul azzal a megjegyzéssel, hogy ez Cepenkov gyűjteményének leghíresebb meséje. Lehet, hogy a bolgárok vitatkozának ezzel, mindenesetre a történet továbbra is zseniális. Szilján, a naplopó, hajótörést szenved a Gólyák Szigetén, és velük együtt vándorol haza a nyárra (gólya képében), ahol a tetőről figyeli elhagyott családját. Hosszas kalandok után aztán emberként tér ismét haza, és elmeséli, mi történt vele.
Az állatok (és gólyák) szeretete más mesékben is megnyilvánult. Az egyik történetnek például az volt a tanulsága, hogy Aki gonosz embert segít, az ördögöt segíti. A hős sok munkával és fáradsággal megmentett egy sérült kígyót és egy gólyát, akik hálából gondoskodtak róla - majd egy gonosz embert is, aki hálából megpróbálta kivégeztetni a királlyal. A tanács a mesében így hangzott: "Nem kell, hogy árts a rossz embereknek, de ha lehet, ne is segíts nekik." Hasonlóan tanulságos volt a maga realitásában A gazdag ember története, aki májat vásárolt a szegénynek. Aztán hazáig vitette a saját bevásárlását a "hálás" szegénnyel, és közben mindenkinek hangosan eldicsekedte, mekkora jótevő ő; majd hazaérve mindenféle házimunkát elvégeztetett a szegénnyel, hogy "kimutathassa a háláját." A szegény végül otthagyta a francba az egészet, mondván, hogy egyetlen máj nem éri meg a megaláztatást. Szintén nagyon tetszett A szegény ember, aki elveszített ezer tojást Isztambulba menet. Miután minden korrupt határőr, vámos, és egyéb tisztviselő megvámolta, a fickó felcsapott temetőőrnek, és mindenkinek azt hazudta, temetési díjat kell fizetni... csak az élete vége felé jött rá a császár, hogy valaki pénzt szed a temetőben, és fény derült a birodalom korrupt ügyeire. (Ez a sztori egyébként városi legendaként ma is kering az interneten!). Szintén a korrupcióról szólt az a történet, melyben valaki fogadott, hogy a város bírái annyira korruptak, hogy megölhetne valakit fényes nappal a piacon, és nem büntetnék meg érte. Ezt az állítását egy kiadós kenőpénzzel rögtön be is bizonyította.
Az állatmesék között is akadtak gyöngyszemek, például A farkas meséje: Szegény éhes farkas mindenféle állatokat fel akart falni, és mindenki másképp verte át. Még furfanosabb volt azonban A róka akinek száz ötlete volt, és a borz akinek csak kettő: A róka folyamatosan kihasználta a borz ötleteit, és közben azzal hencegett, hogy neki több van... míg a borz végül bosszút nem állt rajta, nagyon furfangos módon.

Több vallásos mese, legenda is szerepelt a kötetben, amelyekben gyakran humor és tanulság egymás mellett állt. A kedvencem Szent Péter és a szegény ember meséje volt. Szent Péter megszánt egy átfagyott koldust, és megkérte Istent, legyen mindig nyár. A hirtelen jött globális felmelegedésnek azonban sok váratlan mellékhatása is lett - többek között az, hogy megnőttek, elszaporodtak, és értelmessé váltak a békák. Amikor a Varangykirály feleségül akarta venni Szent Péter lányát, Péter rájött, mégiscsak jobb, ha Isten maga kezeli az időjárást... Szintén nagyon mókás volt A szegény ember és Szent Nikola, melyben az egyszeri ember két ikont vásárolt tolvajok ellen - Máriát és Szent Nikolát (Miklóst). Amikor mégis kirabolták a házat, az ember addig fenyegette a szerencsétlen szentet, amíg vissza nem kerültek az ellopott dolgok. Mária megúszta a dolgot, mert "biztos pelenkáznia kellett."
Érdekes volt még az Igazság és Hazugság meséje, ami úgy indult, mint a mesemondók körében roppant népszerű Az Igazság és a Mese, csak itt a Hazugságnak sikerült megetetni-felöltöztetni Igazságot, aki ettől rettenetesen elszégyellte magát. Hasonló tanulsága volt annak a történetnek is, melyben Egy férfi listát írt minden női fondorlatról, és az alapján próbálta meg kordában tartani a feleségét - aki amúgy hűséges volt, de azért bebizonyította, hogy így is át tudná verni a férjét, ha akarná.

Kapcsolatok

Nem meglepő módon Macedóniában is ismerik Midasz király szamárfüleinek történetét - csak itt a névtelen királynak egyetlen szarv nőtt a homlokán két fül helyett. Az ördög három arany hajszálából ismert szerencsés fiúnak a Három Párka írta meg a sorsát (közös megegyezéssel), és a gazdag ember lánya maga írta át a levelet, hogy hozzámehessen feleségül. Tetszett a Kovács és az ördög mesetípusnak az a verziója is, amelynek a végén az egyszeri ember tizenkét ördöggel állított be a mennybe, és közölte, hogy ha Jézus tizenkét haverjával jött hozzá vendégségbe, akkor ő is behozhat tizenkét kísérőt... Szent Péter pedig ezzel nem tudott vitába szállni.
Megint találkoztam egy "miért nem ölik meg az öregeket" mesével; itt Az öregeket felvitték a hegytetőre meghalni. Érdekessége, hogy itt a király direkt azért adott lehetetlen feladatot a fiataloknak, hogy rádöbbentse őket, szükségük van az öregek bölcsességére. Itt is akadt olyan mese, amiben egy gyerek segített csalókon igazságot tenni (ráadásul a kisfiút Salamonnak hívták).
A görögöktől már ismerős volt az a mese, amelyben egy szegény ember megtalálta a szerencséje forrását... és véletlenül beltört egy botot, így a szerencse teljesen elapadt, a fickó pedig agyonütötte magát egy ágyúgolyóval.
A nagyapámtól ismertem a történetet az egyszeri emberről, aki erős paprikával "indította be" a földbe gyökerezett szamarat. Naszreddin-mese egyébként, de ebben a kötetben is szerepelt, rögtön Hat szamárral.

Hova tovább?
Koszovóba!

A pék tucatja (Adventi Mesetár)

Advent alkalmából a Villa Bagatelle minden nap egy-egy mesével kedveskedik a vendégeinek. A mesékkel a Világszép Alapítvány munkájára szeretnénk felhívni a figyelmet. Az adventi naptár bemutatkozó bejegyzését itt találjátok, a meséket magukat pedig a Villa Bagatelle Brótpékségben és a MOM Parkban a Bagatelliniben ingyen vehetitek át! 

Miről szól?

Egy pék mindig pontosan annyi süteményt mér ki Szent Miklós ünnepén, amennyit fizetnek neki - se többet, se kevesebbet. Egy nap egy szegény asszony állít be hozzá, aki egy tucat mézeskalácsot kér, ám amikor megtudja, hogy tizenkettő egy tucat és nem tizenhárom, csalódottan távozik. A pék szerencséje attól a naptól kezdve rosszra fordul, míg Szent Miklós segítségét nem kéri, és el nem gondolkodik rajta, lehet-e néha egy kicsivel többet adni, mint amennyit kifizettek...

Mi fán terem?

Ezt a történetet a Twitteren ajánlotta nekem valaki, amikor a #FolkloreThursday hashtag résztvevőitől megkérdeztem, mi a kedvenc adventi, karácsonyi meséjük. A kifejezést ("a pék tucatja") ismertem ugyan, de a sztorit nem, így utánaolvastam. Az első verzió, ami szembejött, Aaron Shepard mesemondó feldolgozása volt, aki a Szent Miklósról szóló álmot is belefűzte a történetbe egy másik mesemondó ihletésére. Aaron honlapjában azt szeretem különösen, hogy minden mesének megadja a forrásait és a változatait is.
Tovább nyomozva az is kiderült, hogy a mese, amiből Aaron dolgozott, 1896-ban jelent meg egy Myths & Legends of Our Own Land című amerikai könyvben. Ez a könyv pedig egy még korábbi, 1836-os kötetre hivatkozik (The Book of Saint Nicholas), James Kirke Paulding tollából, bár alaposan átdolgozza a mesét. Ezen a ponton az is kiderült, hogy Paulding nem mesegyűjtő volt, hanem író, aki népies elemekből építkeve saját történeteket alkotott. Annak ellenére tehát, hogy a Pék Tucatját sokan holland-amerikai népi legendaként tartják számon, valójában olyan történetről van szó, ami az irodalomból került be a karácsonyi hagyományba.

Hab a tortán

Az én verzióm, ami az adventi mesetárba is bekerült, egy kissé különbözik a fentiektől. Amikor rájöttem, hogy egy régi novelláról, és nem népmeséről van szó, eljátszottam a szöveggel. Aki elolvassa a forrásokat, az észre fogja venni, hogy az asszony, aki tizenhárom süteményt követel, minden ok nélkül és elég agresszívan teszi azt, és bosszúból megátkozza a péket, amiért nem adott neki ingyen süteményt. Ezt már akkor is furcsának, oda nem illőnek éreztem, amikor még nem tudtam, hogy irodalmi meséről van szó (népmesékben az öncélú követelőzésért nem szokott jutalom járni). Ezért az én mesélésemben az asszony kér, és nem követel, és a pék az, aki nem hajlandó megszánni a rászorulót Szent Miklós ünnepén - csak annyit ad, amennyit kifizetnek neki.
Mivel az eredeti szöveg a 19. század elejéről származik, hivatalosan köztulajdonban van, már nem vonatkozik rá szerzői jog. Ráadásul annyi változatban megtalálható, könyvekben és az interneten egyaránt, hogy lassacskán már népmesének fog minősülni - ami elég nagy teret enged ahhoz, hogy minden mesemondó magának döntse el, hogyan szeretné mesélni a történetet.

Aki meséli, járjon utána!

Angolul:
James Kirke Paulding: The Book of Saint Nicholas (New York, 1836.)
Charles M. Skinner: Myths and Legends of Our Own Land (Philadelphia, 1896.)
Aaron Shepard: The Baker's Dozen.

Szent Márton, ludak, forralt bor

Ismét új műsorral bővült a reperotárom. Egy különleges felkérésnek köszönhetően már Márton-napi mesecsokrom is van!

A Vasi Skanzenben rendezett Szent Márton-napi Országos Nagyvásárra kaptam meghívást, hogy Szent Márton életéről, és a Márton-naphoz kapcsolódó egyéb szimbólumokról meséljek. Megfogta a fantáziámat a téma. Márton legendáját meséltem már, egy katolikus iskolában, de erre az alkalomra egy kicsit jobban belemélyedtem a történetbe (többek között elolvastam a Sulpicius Severus - féle életrajzot), és sok érdekes részletet felfedeztem benne. Mivel azonban még részletesen mesélve sem tette volna ki a legenda a rendelkezésre álló fél órát, összeválogattam egy csomó másik történetet is, hogy teljesen legyen a mesecsokor. Fesztiválos közönségeknél nagyon ritkán lehet előre megsaccolni, milyen lesz a közönség korosztálya, hangulata, vagy érdeklődése, így jó mesemondó módjára minden eshetőségre felkészültem. Került a csokorba libás, libapásztoros sztori bőséggel (meglepő, hogy milyen sok tündérmesében szerepelnek libák!), borral és újborral foglalkozó legendák, kicsiknek való éneklős-mondókázós láncmesék, felnőtteknek szóló hosszabb tündérmesék, és minden egyéb, amire hirtelen szükség lehetett. Bár tudtam, hogy a Márton-legenda mellé jó eséllyel még egyetlen sztori fog csak az előadásba férni, hagytam magamnak választékor ahhoz, hogy helyben döntsem el, melyik legyen az az egy.

A mesemondásra szabadtéren, a skanzen egyik házának kis belső udvarában került sor. Csodálatos őszi idő volt, hét ágra sütött a nap, majszoltak a ketrecekben a nyuszik, és ami még ennél is jobb volt, kaptam rendes hangosítást (az erős szél ellenére nem susogott a mikrofon, juhé!). A szervezők mindent megtettek, hogy a mesélés barátságos, kényelmes körülmények között történjen. Előre ki is dobolták a vásárban, hogy mesélés lesz, és ennek köszönhetően jó kis közönség gyűlt össze (a képen láthatónál még többen is). Bár voltak közöttük gyerekek, azért nagyrészt felnőttekből állt, aminek külön örültem, mert a Márton-legendának vannak részei, amiket elsősorban a felnőttek tudnak értékelni.

Maga a Márton-legenda remekül sikerült. A kettévágott köpenyes történetet nagyjából mindenki ismeri, de vannak körülötte olyan részletek, amiket már kevesebben (pl. hogy hol történt, mikor, és hogy Márton akkor még nem is volt keresztény). A kedvenc részem a sztoriban az, amikor Márton megtagadja a katonai szolgálatot, mire a császár gyávának nevezi. A legenda legtöbb verziója, amivel találkoztam, azt állítja, erre Márton fegyver nélkül vonult másnap ütközetbe, hogy bebizonyítsa, hogy nem gyáva. Ebből viszont a legtöbb ember egyszerűen azt szűri le, hogy Mártonunknak az egója nem bírta, hogy gyávának titulálták; amikor elmondtam a közönségnek, milyen büntetés járt a római hadseregben a gyávaságért, többeknek leesett az álla. A kontextus fontos dolog. A történet végére odabiggyesztettem még a ludak közé bújós epizódot is, ami az előzőekhez képest mókásabb jelenet, és vidám hangulatban zárta a szent történetét. A maradék tíz percben, a felnőtt közönséget és a forralt boros vásári hangulatot látva, elmeséltem egy legendamesét arról, hogyan találta fel az Ördög az alkoholt (és itatta le sorban a szenteket). A mese remekül működött, a közönség jókat derült. Volt, aki az előadás után azt mondta, szívesen halgatott volna még több mesét is.

Az egész Márton-napi vásár napsütéses, vidám élmény volt. Most, hogy összeraktam hozzá a programot, remélem, lesz alkalmam máshová is elvinni majd.

Szentek és szörnyek - Mesemondó elfoglalja a katolikus iskolát

Hétfőn görög mitológia, szerdán szentek. Az osztály ugyanaz. Katolikus iskolában mesélni otthonosabb, mint gondoltam.
(Nem mintha nem jártam volna én is a maristákhoz tizenegy évig, de Amerikában az ember semmit sem vesz biztosra)

Hétfő reggel volt az első mesélésem a Saint Aloysius (barátainak csak Saint Al) iskolában. A történelem-tanárnő hívott meg hogy vezessem fel a görög mitológia tananyagot a hatodik és a hetedik osztálynak. Nem kellett kétszer mondai. A hatodikosok már akkor zsongtak, amikor besétáltam - könnyű dolga van a mesemondónak olyan kölykökkel, akik épp Pecy Jackson korszakukat élik. A lányok fele azonnal felsorolta nekem, ki melyik görög istennek a gyermeke, amire meglepő módon a tanárnő nem mondott semmit (talán már feladta a harcot), és amikor Zeusz lánya rákérdezett, hogy én ugyan ki vagyok, nyilván azt kellett mondanom, hogy Mómosz lánya. Innentől kezdve aztán benne voltam a bandában. A hetedik osztály jóval csendesebb és visszafogottabb volt (köztudott, hogy hatodik és hetedik között a nyáron minden gyerekből kész felnőtt lesz), de azért ők is csillogó szemekkel figyeltek. Mindkét osztályban másfél órám volt, ami rendesen kikészíti a mesemondót, de egy percig se jutott eszembe panaszkodni. Olyan mítoszokat vittem nekik, amik kevésbé ismertek; Mómoszt, Erysichtont, Dionysost és a kalózokat, Achilleus sarkát, görög Hamupipőkét, és rómaiakat is, mert felbuzdult bennem a római büszkeség amikor a lányok azt mondták, a rómaiak mindent a görögöktől loptak. Így lett aztán az óra végére Pomona és Vertumnus, és Camilla, és aztán egy jó hosszú kérdezz-felelek az osztályokkal. A hatodik osztály totál jutalomjáték volt elejétől végéig: valahányszor megemlítettem egy istent vagy istennőt valaki biztosan felujjongott; óra végén pedig még kicsengetés után is kérdezgettek. Főleg olyasmikre voltak kíváncsiak hogy ki a kedvenc istenem, ki a kedvenc istennőm, kit szeretek a legkevésbé, melyik szörny a kedvencem, melyik hősnek szurkolok a legjobban, mi a kedvenc könyvem, mi a kedvenc műfajom, és hogy mit gondoltam a Percy Jackson filmekről. Esküszöm, most már el kell olvasnom ezt a könyvsorozatot, többet tett a mesemondásért az utóbbi időben mint Harry Potter valaha. Nem viccelek.
A hetedik osztály kérdései inkább a személyemre irányultak: ki vagyok, honnan jöttem, hogyan lettem mesemondó, milyen nyelvet beszélek; amikor rájöttek hogy az angol a második nyelvem (miután belebuktam a kalózhajó leírásába), tudni akarták, hogy hangzik a magyar, mennyire nehéz megtanulni, és az óra hátralévő részét azzal töltöttük, hogy mondatokat fordítottam nekik magyarra. Az iskola diákjai között sok a magyar származású, ami észak-Ohio jellemzője, úgyhogy személyes okaik is voltak az érdeklődésre. Végül meg kellett ígérnem nekik hogy tartok majd egyszer egy magyarórát.

Ma reggel visszatértem a hetedik osztályba, ezúttal hittanórára, szentekről mesélni. Ez külön csemege volt mesemondói énemnek: Tennessee-ben mindenki baptista vagy metodista, vagy egyéb módon protestáns, és főleg azt vallja, hogy a katolikusok egy fokkal jobbak csak az ördögnél, és titokban csecsemőket esznek. Mindig is kedvem volt szent-legendákat mesélni (kimeríthetetlen forrása a jó sztoriknak), de eddig nem akadt rá alkalom. Az már csak a cseresznye a habon a tortán, hogy jó katolikus diákok módjára a gyerekek minden legendát szó szerint elhittek. Vitatható vagy sem, ritkán van mesemondónak alkalma olyan közönségnek mesélni, ami valóságként fogja fel az összes történetet. Kicsit borzongató érzés.
Ezúttal csak háromnegyed órám volt mesélni, de azért belezsúfoltam Szent Mártont és Szent Ilonát (egyúttal körberágva Nagy Konstantint és a kereszténység felvételét), Szent Erzsébetet (az is egy felemelő érzés, amikor megjelennek a rózsák a kötényben, és az egész osztály egyszerre kap levegő után) és Skót Szent Margitot. Tudtam volna még menni tovább is, csak kifutottunk az időből. Helyette megint voltak kérdések, ezúttal ereklyékről és szentekről (és mindenki irigykedve nézett amikor elárultam hogy voltam a római Szent Kereszt templomban), és arról is kérdeztek, Magyarországon járnak-e térítők, mire el kellett magyaráznom, hogy mi már ötszáz évvel Amerika felfedezése előtt is keresztények voltunk... A hetedik osztályt, felnőttek vagy sem, könnyű lenyűgözni. Végül megint csak a magyar nyelvhez lyukadtunk ki. Kiderült, hogy a szentek jó része a hittantanárnak is újdonság volt. Meg vagyok elégedve a mai teljesítménnyel.

Folytatása következik.