A Budapesten zajló 10. Színházi Olimpia keretei között a Karinthy Színház arra vállalkozott, hogy rendez egy nemzetközi mesemondó fesztivált. Részemről csak mint néző voltam jelen, de azonnal otthonosan éreztem magam: ismerős mesemondókat láthattam, hallhattam ismét, és 11 év elteltével egy Holnemvolt Fesztiválos mini-osztálytalálkozó is létrejött Berecz András és a Paramythokores társaságában. Három napra a színház, barátságos és vendégszerető csapatával és a hozzám hasonló meseszerető hallgatókkal, igazi nemzetközi mesemondó közösséggé alakult.
Péntek délelőtt végre viszontláthattam a Mesék Lányait, vagyis három görög barátnőmet, akikkel a legutóbb az athéni Mítoszok Csatája alkalmából futottam össze. Hajóztunk egyet a Dunán a BKK körjáraton (szakadt az eső, de nagyon kényelmesen üldögéltünk a fedélzeten a tető alatt). Utána a Vásárcsarnokban ebédeltünk, majd elváltak útjaink, de este még időben visszaértem a színházba, hogy meghallgassam Tom Muir történeteit az Orkney-szigetekről. Tommal a tavalyi skót nemzetközi mesemondó fesztiválon ismerkedtem meg; hagyományos mesékkel foglalkozik, és nagyon közvetlen, humoros előadó. A péntek esti előadásán a szigetek legendáiból, népmeséiből válogatott, tengeri kígyóktól ködbe rejtőző szigetekig, tündérdomboktól véget nem érő viking csatákig. Elsőre furcsa volt tolmácsolással hallgatni a mesét, de a tolmács igazán kitett magáért, és választékos, humoros fordulatokkal adta át a mesék nyelvezetét. A történeteket egyébként Tom könyvében is megtaláljátok.
Szombaton sorra kerültek a görög hölgyek, és görög mítoszokkal szórakoztattak bennünket. Elhangzott Europé, Szemelé, és Athéné története is, a szokásos zseniális Paramythokores előadásmódban, humorral, zenével, váltakozó nézőpontokkal. Edit, a tolmács itt külön remek választás volt, szinte úgy tűnt, mintha a csapat negyedik tagja lenne; élte a meséket, teljesen beleilleszkedett a világukba. A görög mítoszok után hazai vizekre eveztünk; Berecz András vette át a szót egy teltházas előadás erejéig. Természetesen sírva röhögtem végig a másfél órát, és közben nem győztem gyűjtögetni a csodásan megfogalmazott magvas gondolatokat, amik olyan jellegzetesen Berecz sajátjai. Mondjuk, amikor elhangzott az, hogy "olyan ügyibe való gyerek volt... legalábbis a maga ügyibe abba való volt" akkor megsajnáltam egy kicsit a nézőtéren ülő tolmácsokat... Cserébe viszont külön a szívem csücske, hogy Mómosz történetével nyitotta a műsort.
A szombat estét Piret Päär észt mesemondó előadása zárta. Ő egy nagyon finom, elegáns, bájos mesélő, aki már a tekintetével is át tudja adni a tündérmesék varázsát. Több rövidebb észt népmesét mondott, a saját élményeivel fűzve őket sorba; látszott, hogy fontosak számára a bölcsességek és tanulságok, amik a mesék mélyén rejlenek. A boldog ember ingéről szóló történet végén megkérdezte a közönséget, mi milyen befejezést találnánk ki neki, és remek beszélgetés született a kérdésből.
Vasárnap délben egy kerekasztal nyitotta a fesztivál utolsó napját; a mesemondók a munkájukról és az élményeikről beszélgettek velünk. Sorra idéztek fel olyan pillanatokat, amikor a mesék megváltoztatták az életüket, vagy a hallgatóik életét; mókás szakmai kihívásokat, különös mesemondó helyszíneket emlegettek fel. Nagyon jó volt a hangulat, és a kérdéseknek sokáig nem is akart vége szakadni (az egész beszélgetést megnézhetitek a színház FB oldalán). Utána elkísértem a görög csapatot ebédelni, majd a szakadó esőben visszarohantam a színházba, hogy amíg ők készülődnek az esti előadásukra, addig meghallgassam Berecz Andrást másodszor is. Úgy estem be, mint az öntött ürge, de megérte. Őt nem lehet eleget hallgatni.
A fesztivál záró előadása a Paramythokores Aranyfa című műsora volt, ami egyetlen hosszú, szívhez szóló népmese, sok dallal és zenével megtűzdelve. Nagyon régóta szerettem volna már meghallgatni, mert párhuzamosan dolgoztunk ezen a mesetípuson másfél évvel ezelőtt (ők az előadáshoz, én pedig A százegy ajtajú palota c. könyvhöz), és akkoriban rengeteget beszélgettünk róla. Nem okozott csalódást: teljesen elvarázsolt és magával sodort a történet, szinte észre sem vettem, hogy másfél óra telt el. Tökéletes zárása volt a fesztiválnak. Nem csak a görög hölgyek, hanem Edit is kitett magáért; az egész élmény lírai volt és elbűvölő. Annyiszor tapsoltuk vissza őket, hogy még egy ráadás mesét is sikerült kicsikarni, mielőtt lezárult volna a este.
Remek élmény volt ismét nemzetközi mesemondókat üdvözölni Budapesten. A színház szervezése gördülékeny volt, a csapat vendégszerető, a tolmácsolás profi, és pont annyi fért bele ebbe a három napba, amit a közönség be tudott fogadni. Nagyon remélem, hogy lesz még folytatása. Legközelebb gyertek el még többen! :)
