Nyuvasszuk ki Csipkerózsikát? - Elavult és el nem avult tüdérmesékről

Kétféle módon kerülnek be a népmesék mostanában a hírekbe.

Egyes verzió: "A mai fiatalok megölik a tündérmeséket!"

Kettes verzió: "A tündérmesék megölik a mai fiatalokat!"

Az előbbiről már írtam egy részletes cikket az angol blogomon, de az elmúlt hetekben egyre többször találkozom az utóbbival is, így ideje, hogy sort kerítsek rá. Főleg, mert egyszerre olvasva az angol és a magyar nyelvű médiát, szinte komikus, mennyire ütközik a kettő megközelítése. Az utolsó csepp a pohárban a HVG oldaláról érkezett: "Halál Csipkerózsikára? Éljenek a 'feminista' mesék?" című írásukat legalább hatan küldték el nekem, amióta megjelent.

Beszéljünk akkor egy kicsit a feminista mesékről. 

A fenti cikk véleménye szerint az utóbbi időben "divat" lett a feminista meseirodalom - annak ellensúyozásaként, hogy a klasszikus gyerekkönyvekben nagyon kevés a női, és még kevesebb az aktív női (fő)szereplő. A felmérések, amikre hivatkoznak, természetesen gyerekkönyveket, mesekönyveket vizsgáltak, nem kimondottan népmeséket, de nem kell sokáig lapozgatni a népmesegyűjteményeket sem, hogy hasonló tendenciákra figyeljünk fel. A cikkben idézett szakértők azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy nem szabad "démonizálni" a klasszikus tündérmeséket. Ellenpéldákat a legismertebb történetekből hoz - előkerül Jancsi és Juliska, Hófehérke, és Hamupipőke is. 

Pontosabban pont ez a három. 

Mindeközben angol nyelvű források a másik oldalról esnek neki a témának. Egy cikk szerint, melyet maga Maria Tatar, nemzetközileg elismert mesekutató osztott meg a Twitteren, a 19. században (le)írt tündérmesék már semmit nem mondanak a 21. század gyermekeinek, sőt, akár káros mintákat is közvetíthetnek a számukra, ezért a szerző, aki mesemondónak vallja magát (ám a klasszikus tündérmesékre "könyvekként" hivatkozik) büszkén jelenti, hogy egyáltalán nem "olvas" a gyerekeknek tündérmeséket. A példák? 

Jancsi és Juliska, Hamupipőke, és Csipkerózsika. 

Rengeteg hasonló cikk kering az Interneten; van, amelyik érveket sorol fel, miért ne olvassunk a gyerekeinknek tündérmeséket. A felhozott példák: 

Hófehérke, Csipkerózsika, Hamupipőke, Szépség és a Szörnyeteg. 

Kezditek érezni a hasonlóságokat?

Remek. Íme, néhány dolog, amit ki kell emelni az egész hajcihővel kapcsolatban:

1. A "népmese" és a "tündérmese" nem ugyanaz

Kezdjük talán az alapoknál - lévén, hogy hivatásos mesemondóval is találkoztam már, aki nem volt ezzel tisztában. A "népmese" olyan történet, mely a nép ajkán, szájhagyományban él, és generációkon, valamint kulturális határokon át szabadon terjed. A "tündérmese" olyan történet, melyben varázslatos elemek (de nem feltétlenül tündérek) szerepelnek, ezért sokszor varázsmesének is szokták nevezni. Tündérmese lehet népmese, vagy lehet irodalmi alkotás is (ld. Andersen meséi). Tehát, még egyszer, kórusban: Nem minden tündérmese népmese, és nem minden népmese tündérmese!

2. OLVASSATOK TÖBB MESÉT

Ha nagy általánosságokat óhajtasz kinyilatkoztatni a népmesékről, akkor jobb, ha ismersz pár népmesét. Mondjuk pár százat, de a pár ezer se rossz arány. Ha ellenben minden példád ugyanabból az öt nyamvadt Grimm meséből meríted, akkor bocs, de nem foglak komolyan venni (főleg, ha mindből csak a Disney verziót ismered). Ha mindenképpen Csipkerózsikán akarsz rugózni, akkor fogalmazz így: "A klasszikus európai tündérmese kánonnal az a baj..." - ekkor mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy a legismertebb, legtöbbet feldolgozott pár meséről beszélsz, és nem a világ tündérmeséinek, pláne népmeséinek összességéről. Mert hogy azokban bizony nagyon sok az aktív, bátor, okos, szokatlan, "feminista" hősnő. Még a magyar mesék között is. Én csak tudom.

3. A meséknek több rétege van

A magyar meseirodalomban, főleg a meseterápia és a mesepszichológia különösen nagy népszerűsége miatt, az az álláspont tűnik dominánsnak, miszerint a mesék mélyebb üzenetére kell koncentrálni, olyan "felszínes" részletek helyett, mint például a szereplők neme. Az angol nyelvű írások ellenben hangsúlyozzák, hogy a mesék reprezentációja meglehetősen egyoldalú - főleg, ha olyan témákba is belemegyünk, mint például az LMBT+ identitások (avagy azok hiánya) a népmesékben. 

Hol itt az igazság?

Mindenki megnyugodhat: Mindkét oldalnak van igaza. Egyrészt igen, a meséknek van egy mélyebb, szimbolikus rétege, amivel érdemes foglalkozni, és igen, ezen a szinten semmit sem lehet szó szerint venni. Viszont ha ezen a szinten tényleg nem számítanak a nemek, akkor miért lenne baj, ha nagyobb lenne a változatosság? Ha a gyerekek nemtől függetlenül tudnak minden hőssel azonosulni, akkor miért ne lehetne több női hősös mesét mesélni, akár fiúknak is? 

A másik oldalról szemlélve a dolgot: A gyerekek (és a felnőttek) igenis figyelnek a szó szerinti érzelmezésre is. Erre minden gyakorló mesemondó rengeteg példát tud mondani; nekem például volt, hogy egy kislány megköszönte, hogy olyan királylányról meséltem, akinek fekete haja volt, mint neki. A reprezentáció (az, hogy milyen szereplők jelennek meg, kapnak fontos szerepet a mesékben) igenis életbevágó. Akiről sohasem hallasz mesét, arról nehezebben hiszed majd el, hogy hős lehet...

4. A meséket nem olvassuk, hanem mondjuk

Átvitt értelemben, persze. Az olvasás fontos és jó dolog, és együtt olvasni a gyerekeiddel ugyanolyan tartalmas lehet, mint fejből mesélni nekik. Ami igazán fontos, az a kommunikáció. A mesék teljesen más funkciót és értelmet nyernek, ha közösen formáljuk, ismételjük, beszéljük meg őket. A gyerekek olyanok, hogy úgyis megmondják majd, mi tetszett nekik és mi nem. Ilyenkor aztán közösen meg lehet csócsálni és meg lehet emészteni Piroskát.

(Bocs.)

5. Ez nem az Éhezők Viadala

Senkinek sem kötelező hadrendbe állnia a "másik oldal" ellen. Évek óta foglalkozom feminista népmesékkel, mégsem fordult meg a fejemben egy pillanatra sem, hogy a Csipkerózsikát le kéne húzni a vécén (akadnak persze kivételes esetek, mint például a Rest Macska). Sőt, olykor kifejezetten jólesik egy-egy királylány-megmentős történet. A téma nem "vagy-vagy", hanem IS kérdése - ez a rövidke szó rejti a kulcsot egy kiegyensúlyozottabb mesevilághoz.

Legyenek hősies fiúk is.

Legyenek hősies lányok is.

Legyenek királylányok is megmentve.

Legyenek királyfik is megmentve.

Legyenek kalandos mesék is.

Legyenek szerelmes mesék is.

Legyenek boldog esküvők is.

Legyenek esküvő nélküli boldog végek is.

Legyen mesepszichológia is.

Legyen sokféle reprezentáció is.

Legyenek klasszikus népmesék is.

Legyenek új népmesék is.

Legyenek modern gyerekkönyvek is.

Legyenek klasszikus gyerekkönyvek is.

Erről szól a feminizmus.

És, ami a legfontosabb: Legyenek szülők, tanárok, írók, és mesemondók, akik veszik a fáradságot, hogy felfeldezik ezeket a meséket. 

Van élet a Grimm kánonon túl is.

 (A Disney gifekért nem kérek elnézést. Homofób kommentelők kíméljenek.)

Még egyszer a Rest Macskáról

(Igazából nem akartam közzé tenni ezt a bejegyzést, de aztán két héten belül nem kevesebb, mint ötször jött velem szembe a mese, és úgy döntöttem, muszáj lesz.)

Közszolgálati közlemény következik a barátságos és közkedvelt (friendly neighborhood) mesemondótól.

*nagy levegő*

AZ ISTEN SZERELMÉRE, NE MESÉLJÉTEK A REST MACSKÁT GYEREKEKNEK!
(Igazából felnőtteknek se.)

Minden egyes alkalommal, amikor mesemondó versenyre megyek, vagy Népmese Napja alkalmából gyermek-mesemondókat hallgatok, előkerül ez a sztori. Minden. Egyes. Alkalommal. Valóságos sláger; versenyre készítő tanító nénik és bácsik, szorgos anyukák és apukák, hagyománytisztelő szépkiejtés-tanárok, vagy mittudomén, kicsodák, imádják előrángatni a Rest Macskát a Hetvenhét Magyar Népmeséből. Rövid, csattanós, jól lehet mesélni. Vicces. Ugye?

Annak, aki nem tudná: A Rest Macska egy lusta feleség története, aki nem akar dolgozni. A férje ennek ellenére nem veri meg, pedig megérdemelné a pletykás, semmire sem jó nőszemély. Ő jó férj. Inkább cselhez folyamodik: Megparancsolja a macskának, hogy dolgozzon a ház körül, amíg ő odavan, mert ha nem, meg lesz verve. A macska persze nem főz, nem takarít. Amikor a férj hazajön, a felesége hátára köti a macskát, és úgy elveri, hogy az asszony kéri sírva, hagyja abba (a macska ugyanis az ő hátát karmolja fájdalmában, plusz a veréshez használt kétrétű ostor az ő hátát is éri, ugye). Hazafut a szüleihez panaszkodni, de az apja visszakergeti a férjéhez, hogy tessék szépen mosni-takarítani, akkor nem lesz baj. Ez még kétszer megismétlődik, míg végül az asszonyka a veréstől való félelmében olyan ügyesen főz-mos-takarít, hogy a férjének soha többé nem kell megvernie. Happy End.

Ezt. A mesét. 2017-ben. Gyermekeknek mesélni. Gusztustalan.

Bocs, de erre nincs más szó. Belegondol bárki abba, milyen üzenetet közvetít, amikor ezt a sztorit egy hat-nyolc éves kisfiú, vagy pláne egy kislány szájába adja? Én elég jó vagyok a mesék csűrésében-facsarásában, és mindenféle értelmezésében, de valljuk be: Ennek a mesének pozitív sugallata nincs. Leginkább még azt lehetne ráhúzni, hogy "a lustaság csúnya dolog." Oké, rendben, tanítsuk a gyerekeket rá, hogy ne legyenek lusták. De ezzel?! Tényleg a brutális, kegyetlen, és hideg fejjel előre megfontolt házastársi bántalmazás a legjobb szimbólum arra, hogy átmenjen az üzenet? Miért van a Magyar Népmesekatalógusban ötvenkilenc verzió "A szorgalmas lány és a lusta lány" meséjére (MNK 480, kezdőknek Holle Anyó), ha mindenki leragad a Rest Macskánál?

Egy olyan világban, ahol "Me Too" mozgalom kell hozzá, hogy rámutassunk, hány nőt ér zaklatás és bántalmazás; egy olyan világban, ahol politikai véleménynek számít, hogy a családon belüli erőszak bűn; egy olyan világban, ahol gyerekek ezrei látják azt otthon, ahogy apus véresre veri anyust... tényleg ezt a mesét kell kiállítani rámás csizmában, tollas kalapban, hímzett ködmönkében a gyermekszínpadra?

Beszéljünk egy pillantra arról is, hogy aki viccesnek találja ezt a mesét, miért is találja viccesnek. Mi is pontosan a történet csattanója? Elsősorban a férj furfangosságát lehet kiemelni. Megígérte, hogy nem veri meg az asszonyt, de éles eszével és parádésan sziporkázó humorával sikerül kiskaput találnia a szabályon: A macskát fenyegeti meg. A közönség gurul a nevetéstől, amikor a butuska asszony a macskát noszogatja: "Dolgozz, macska!" Szegény asszonyka, ha tudná, hogy csak takarítani kéne, és nem verné meg a férje kétrétű ostorral... Pedig az apja is megmondta neki, hogy takarítson, amikor visszakergette a férje házába! Hát nem vicces, milyen butuska ez a feleség? Hazafutott segítségért, pedig két férfi is mondja neki, hogy ha nem dolgozik, véresre lesz verve!
Könnyeim potyognak a nevetéstől. Ez tényleg a magyar népi humor csúcsterméke.

Ennyi. Ki kellett írnom magamból.
Majd fogok írni egy építő jellegű bejegyzést is, "Ezeket meséljétek a gyerekeknek a lustaságról a Rest Macska helyett" címmel.

"De, de, de..."

DEDEDE1: Nem azt mondom, hogy soha nem mesélje senki (bár, őszintén, azt is mondhatnám. Ha mesemondóként ez a mese valaki repertoárjának legékesebb darabja, akkor válasszon más hivatást). Lehet ezt a mesét olyan kontextusban mesélni, amikor elfér. Például el tudok képzelni egy "így éltek ősanyáink" témájú népi mesemondó estet, ahol a közönség együtt mereng el rajta, milyen jó, hogy a világ ma már igyekszik túlhaladni az "asszony verve jó" barbár, ostoba, és kegyetlen mentalitásán. Vagy egy "Illyés Gyula mesék eredetiben" estet, amit felnőttek hallgatnak végig, annak tudatában, hogy lám, Illyés idejében mennyire más volt az emberek humora.
Gyerekeknek, magyarázat nélkül, tréfás meseként, pozitív végkifejlettel mesélni viszont nem csak ízléstelen, de felelőtlen is. Ez van.

DEDEDE2: Nem azt mondom, hogy mindenki, akinek valaha kicsúszott a száján ez a mese, velejéig romlott ember. Inkább éppen arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy Illyés Gyula kötete óta annyira normalizálódott a Rest Macska mint "tréfás mese," hogy bele sem gondolunk, mit mesélünk vele.

DEDEDE3: Attól, hogy az emberek nevetnek rajta, még nem biztos, hogy oké. A "csak egy mese" érvelés nem működik, ha közben az emberek az erőszak valós áldozatairól is hasonló vicceket gyártanak, a képükbe röhögnek, őket hibáztatják. Aki nem hiszi, próbálja meg ezt a mókás történetet elmesélni valakinek, aki tapasztalt a saját bőrén családon belüli bántalmazást.
(Cinizmusból mondom. Eszetekbe ne jusson megpróbálni.)
Alternatív opció: Próbáljátok meg elképzelni, hogyan mutatna ez a bájos mese a Magyar Népmesék rajzfilmosorzat előadásában.

DEDEDE4: Aki szerint ezt a mesét tisztán szimbolikusan kell értelmezni, annak üzenem, hogy keressen jobb szimbólumokat. Léteznek. A magyar hagyományban is.

DEDEDE5: Egyes meseelemző módszertanok szerint a mese minden szereplője te vagy - tehát tulajdonképpen a "szorgalmas" éned bünteti a "lusta" énedet. Nem vagyok pszichológus, de megkérdeztem egyet, és azt a választ kaptam, hogy az önbüntetés (önostozorás, ugye) általában nem szokott tartós viselkedésbeli változást hozni... A mese pedig más megoldást, feloldást nem kínál.

Feminista Magyar Népmesék 33. - Az uraság és a szakácsnő

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző harminckét mese itt olvasható.

Erre a hétre egy érdekes történet jutott: Olyan mesét (avagy inkább anekdotát) hoztam, amit egy amerikai magyar hölgytől gyűjtöttek fel a 20. század elején.

Az uraság és a szakácsnő

A történet

Adott egy gazdag agglegény, aki mindennél jobban imádja a szakácsnője főztjét. Azt eszi reggel, délben, és este, annak ellenére, hogy magával a hölggyel nem túl jó a kapcsolata: A szakácsnő nagyszájú, visszabeszél a főnökének, csapkodja az edényeket a konyhában, és ha valami nem tetszik neki, azzal fenyegetőzik, hogy felmond, és akkor az úriember mehet "étterembe, hasmenést kapni."
A szegény, elgyötört agglegény végül úgy dönt, egyetlen módja van csak a szakácsné megzabolázásának: Feleségül kell venni. Egy feleség nem alkalmazott, nem mondhat fel, és jámborul engedelmeskednie illik az urának - vagyis annyit, azt, és akkor főz, amikor csak a férje óhajtja. Előre örülve neki, hogy mindig lesz ínycsiklandó friss étel a háznál, és nem törődve az ismerősei rosszallásával sem (akik közül pedig többen képviselők a parlamentben), úriemberünk feleségül kéri - és kapja - a szakácsnőjét. Az esküvőt követő első munkanapon már előre csorog a nyála, hogy milyen finom ebéddel várja majd őt haza a kedves felesége... de csalódnia kell, mert otthon csak üres asztal és hideg konyha várja. Amikor pedig számon kéri a nappaliban üldögélő hitvesét, a következő választ kapja:
"Én főzzek? Egy nemesember felesége? Világ csúfjára a feleségeddel főzetnél ebédet?! Én többé nem vagyok szakácsnő. Fogadj fel egy újat a konyhára!"
Bumm.

Mitől feminista?
"A nő helye a konyhában van" - tartja a dogma, amit sajnos kapával sem lehet kiirtani egyesek fejéből. Még olyan férfiak is, akik egyébként felvilágosult, gondoskodó tagjai egy párkapcsolatnak, sokszor egyértelműnek gondolják, hogy főzni az asszony fog ("Neked jobban megy, drágám, én mindent odaégetek, nem tudom a receptet, hogyan kell ezt az izét bekapcsolni?..."). Évszázadokon keresztül a kívánatos feleségnekvaló egyik alapvető hozzávalója volt, hogy főzni tudjon, mégpedig jól.
Jelen esetben olyan hölgyről van szó, aki tud - cserébe viszont pofátlan módon véleménye is van, sőt, szabadsága is, és azzal mer fenyegetőzni, hogy ha nem bánnak jól vele, akkor felmond. Mire következik a tipikus gondolat: Az alkalmazott fel tud mondani, de a feleség nem. Ha már megtörtént a házasság, akkor az asszonyka is szépen beletörődik majd a sorsába, és főz türelmesen, immár nem alkalmazottként, hanem mert feleségi minőségében ez a kötelessége.
A feminista fordulatot a sztori vége adja: A feleség szembesíti az urát azzal, hogy immár megváltozott a státusza. A feleség nem szakácsnő, a szakácsnő nem feleség. Az egyik munka, amiért pénz jár, a másik pedig egy párkapcsolat. A jeggyűrű nem vásárol ingyen háztartási alkalmazottat senkinek. 
Ezt különösen abban a mai kontextusban érdemes értékelni, amikor a saját állással rendelkező nőket még egy-egy iroda is "anyuként" kezeli: Amellett, hogy elvégzik azt a munkát, amiért fizetik őket, alkalmasint a főnök és a férfi kollégák elvárják, hogy Kollegina sütit süssön a céges rendezvényre, kivegye a foltot hamarjában a zakóból, avagy felvarrjon egy leszakadt gombot a Nagyon Fontos Férfiak mandzsettájára. "Neked az semmiség, te lány vagy, neked ösztönből megy az ilyesmi."
Hát nem. Névtelen szakácsnőnk kiáll az igaza mellett, és megköveteli a tiszteletet, ami neki jár.
Elmondom még egyszer, hogy a hátsó sorban is hallják:
A jeggyűrű nem vásárol ingyen háztartási alkalmazottat senkinek. Férfiaknak sem, és nőknek sem.

Amit érdemes átgondolni
Biztosan lesz, aki felhozza majd: "De ha a azért ment hozzá a pasihoz, hogy eltartsák, akkor az nem ugyanolyan kihasználás?" Jogos kérdés, már csak azért is, mert fontos aláhúzni, hogy a feminizmusnak nem része a "férfiak tartsák el a nőket" gondolat, és a feministák nem propagálják az aranyásást. Nyilván itt egy olyan történetről van szó, ahol a társadalmi kontextust is figyelembe kell venni: Egy (egyedülálló) szakácsnő a múlt század fordulóján bolond lett volna nemet mondani arra, hogy egy nemesember felesége lehessen, mert a saját lábán kevéssé engedte megállni a társadalom (avagy: ha már házasodni kell, akkor házasodjunk jól). Ennek ellenére persze a mai hallgatóság számára fel lehet öltöztetni úgy a sztorit, hogy a hölgy részéről ne legyen ennyire problematikus. A csattanónak nyilván ülnie kell, de a többi részlet kedv szerint igazítható.

Források

Green, T.: The Greenwood Encyclopedia of American Folktales. Vol. 1. (Greenwood Press, 2006).
Mesemondó: Anca Vrbooska, New York, 1938

Megjegyzés
Nem vagyok benne egészen biztos, hogy nem szlovák volt-e a mesemondó hölgy, de a könyvben mindenesetre "amerikai magyar"-ként van feltüntetve.

Feminista Magyar Népmesék 28. - A síró-nevető szemű király

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző huszonhét mese itt olvasható.

A mai bejegyzéshez megint motívumot hoztam, méghozzá mesekezdőt.

A síró-nevető szemű király

Magyar Népmesék sorozat:
A Pelikánmadár

A történet

Egy öreg királynak az egyik szeme folyton sír, a másik meg nevet. Három fia van, akik elhatározzák, hogy megtudják, miért is van így. A legidősebb fiú bemegy az apja szobájába, és felteszi a kérdést; a király utána vágja a kését/tőrét/kardját/baltáját/egyéb szúró szerszámát, mire a királyfi kimenekül. Amikor a testvérei kérdezik, mi történt, nem mondja el, csak azt javasolja nekik, próbálják ki maguk. A második fiú ugyanígy jár, kimenekül. A legkisebb bemegy, felteszi a kérdést; a király kése megint csak az ajtóban áll meg, de a királyfi nem menekül el. Kihúzza a kést, illedelmesen visszaadja az apjának, és biztosítja róla, hogy addig nem megy ki, amíg a király el nem meséli, mi bántja. Erre a király megállapítja, hogy "te vagy a legbátrabb," és elmondja, mitől sír az egyik szeme, és mitől nevet a másik. 

A magyar hagyományban többféle népmesének is lehet ez a nyitó jelenete, ami után a királyfi(ak) kalandra indulnak - az Élet Vizéért, vagy az aranyalmák tolvajáért, satöbbi. A királynak a történet végére mindkét szeme nevetni kezd, sőt, sokszor meg is fiatalodik. 

Mitől feminista?

Gyakori tévképzet, hogy a feminizmus csak a nők dolgaival foglalkozik; sokszor és sokan rámutatnak arra, hogy a fiúk nevelésén és a férfiasság fogalmain éppen úgy van bőven mit változtatni, mint a lányokén. És ez teljes mértékben így is van. Az egyik téma, ami nagyon gyakran előkerül, az érzelmi intelligencia, avagy az érzelmesség és érzékenység kérdése - közismertebb nevén a "fiúk nem sírnak" probléma. Az érzelmesség, és az érzelmekről való beszélgetés, "nőies" tulajdonság a társadalom szemében; "férfiasnak" az számít, aki összeszorított foggal masírozik előre, és egy percig sem mutat gyengeséget. A pasik, az általános képzet szerint, "nem lelkiznek." Az olyan csajos dolog. 

Ebben a történetben (jobban mondva mesekezdő motívumban) az öreg királyt nyilvánvalóan gyötri valami - az egyik szeme sír (a másik meg nevet, tehát ráadásul önmagával is konfliktusban van). A három fia próbálja kitalálni, mit tehetnek érte, és arra a nagyon logikus következtetésre jutnak, hogy megkérdezik. Ez máris egy lépés a helyes irányba - az "akarsz beszélni róla?" sokszor, főleg férfiak között, leginkább csak viccként hangzik el, nem tényleges javaslatként. Az öreg király első reakciója az, hogy hozzávágja a fiához, ami a keze ügyébe kerül; nem beszél, nem tud vagy nem akar beszélni, és ellenségesen lép fel, hogy békén hagyják. A sértettség ráadásul kifelé gyűrűzik: A két idősebb testvér el sem mondja a többieknek, mi történt velük, mert maguk is szégyellik. Csak a harmadik fiú áll helyt, szól kedvesen az apjához, és marad vele, amíg el nem mondja, mi bántja. Erre az apja meg is dicséri: Ő a legbátrabb. A mese szerint azért, mert a késdobálás ellenére a szobában maradt - de számunkra azért is érdekes, mert ez a királyfi mutat empátiát, gyengédséget, és gondoskodást. Érzelmeket felvállalni és megbeszélni, segítséget kérni, nem gyengeség, hanem bátorság. Mégpedig hősnek, királyfinak, férfinak illő bátorság.

Külön érdekes, hogy a király mellett legtöbbször nincs királyné, vagy egyéb női családtag - hiányzik a "női elem", és nem az országot teleszülő princípium formájában, hanem a társadalmilag elfogadott "érzelmi támogató" szerepében - a királynak nincs felesége, lánya, stb. akiknek elsírhatná a bánatát; a helyzet közötte és a fiai között zajlik. Ez szimbolikus értelemben is nézhető: Az érzelmi intelligencia, empátia gyakran "feminin" tulajdonság; egy bizonyos fokú "femininitás" nélkül a király nem tud maga bánni a problémájával. 

Nna, el is érkeztünk a "de miért hívjátok feminizmusnak, ha a férfiakkal is törődtök?" kérdéséhez. Azért, mert sokszor azok a tulajdonságok, amik a férfiakra káros nyomás, kritika, gúny alapjává válnak, ugyanazok a tulajdonságok, amiket a társadalom "nőiesként" tüntet fel. "Szeretsz lelkizni?" -  és már meg is kérdőjelezik, férfi vagy-e valójában, esetleg nyíltan lebuziznak. Nem a nőkről kell tehát levenni a stigmát, hanem a nőiességről. És akkor mindenkinek jobb lesz. Legalább egy kicsit.  

(További érdekességekért - angolul - ajánlom a The Mask You Live In c. dokumentumfilmet, ami a fiúkról és az érzelmi intelligenciáról szól)

Amit érdemes átgondolni

Amikor erről a motívumról beszélgettem másokkal, akadt olyan is, aki egészen másképp értelmezte: Azt olvasták ki belőle, hogy a király egy agresszív, bántalmazó apa, aki mellett ennek ellenére kitart a legkisebb fia. Ez persze egy sor teljesen más problémát vet fel. A mesemondó lelkiismeretére van bízva, melyik értelmezést részesíti a maga számára előnyben, és ezt hogyan adja át - de érdemes tudni róla hogy a közönségünk nem mindig úgy hallja a mesét, ahogyan mi mondjuk. 

Források

Sok mesetípusunknak lehet ez a bevezető jelenete; a Néprajzi Lexikon itt ír róluk bővebben. Példák:

Géczi L.: Ungi népmesék és mondák (Akadémiai Kiadó, 1989).

Árgyélus kiráj; Az élet meg a halál vizének ellopása

Népmesék Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből: A síró-nevető szemű király.

Vajdasági Adattár: A síró-nevető szemű király fiai (itt épp elhívnak egy örgeasszonyt hogy kérdezze meg helyettük)

Pelikánmadár (A Magyar Népmesék rajzfilmsorozat vonatkozó része)

Megjegyzés

A Néprajzi Lexikon szerint magyar motívum; rajtunk kívül csak a csehek ismerik. Nem néztem bővebben utána ennek az állításnak, de kíváncsi lennék. 

Feminista Magyar Népmesék 20. - A kígyóölő asszony

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző tizenkilenc mese itt olvasható.

Huszadik feminista népmese! Mindenkinek köszönöm a lelkesedést és a támogatást :)
Gondolkodtam rajta, belevegyem-e ezt a mesét a sorozatba, de az eleje annyira menő, hogy muszáj volt. Lássuk.

A kígyóölő asszony

Források:

Bari K.: Az erdő anyja: Cigány mesék és hagyományok (Gondolat Könyvkiadó, 1990).
Mesélte: Rafael Aranka, Szolnok, 1904.
(A linket követve olvashatjátok az egész szöveget online)

Fotó innen

A történet:
Egy cigányasszony egyedül neveli a kisbabáját, mert a férje börtönben van verekedésért, tizenkét évre ítélve. Az asszony minden látogatási napon elmegy a börtönbe, visz magával pálinkát is. Egy nap gyaloglás közben éri a vihar, és bőrig ázva behúzódik egy kis kunyhóba, ahol megszoptatja a kislányát, majd elbóbiskol. A tej illatára előkúszik egy hatalmas kígyó, és kis híján halálra rémíti az asszonyt; amikor rájön, hogy mit akar a szörnyeteg, az asszonyka kigombolja az ingét és a melléből inni ad neki - majd miközben szoptatja, előveszi az üveg pálinkát, és csorgatni kezdi a mellén lefelé, hogy a tej közé keveredjen az is. Ily módon elaltatja a szörnyeteget, és amíg az részegen hever, levágja hosszú, erős haját, kötelet fon belőle, a ház cölöpéhez kötözi a kígyót - és csak ekkor sírja el magát. Majd a babájával együtt elrohan.
A városba érve bekopog a törvényszékre, és jelenti, hogy megfogott egy szörnyeteget; a kunyhóhoz vezeti a bírákat, hogy bizonyítsa a tettét. Jutalmul azt kéri, engedjék ki az urát a börtönből. A kérését teljesítik, ám nem sokkal a hazatérés után a férj szidni, majd verni kezdi, és azzal vádolja, hogy biztosan lefeküdt a börtönőrökkel, ezért engedték el. A férj azt is elhatározza, hogy megöli a feleségét - ám amikor rőzseszedés közben a tóba akarja taszítani, helyette ő csúszik meg, és csak azért nem fullad meg, mert a felesége végül kihúzza (de előbb a szemére hányja a gonoszságát, és megesketi, hogy megjavul). A férj meg is javul, és az asszony ártatlanságának bizonyságául a vessző, amit a tópartra szúrt, arany fűzfává változik.

Mitől feminista?
Az asszony lélekjelenléte és zsenialitása a történet első felében teljesen lenyűgözött - elsősorban ezért akartam írni róla. Meg azért is, mert a sorozat folyamán még nem volt cigány hősnőnk, és már éppen ideje.

A történet eleve így indul: "Ennek a cigányasszonynak picike volt még a gyereke, mellére kötve hurcolta magával mindenhová, s ha elérkezett az evésnek az ideje, szégyenkezés nélkül a csecsemő szájába adta az emlőjét, akárhol volt, megszoptatta a népek előtt is." Mivel még mindig rengeteg kulturális vita zajlik a nyilvános szoptatással kapcsolatban, külön tetszett, hogy a (női) mesemondó kiemelte ezt a mozzanatot.
(Itt találtam egy nagyon érdekes blogbejegyzést arról, hogyan alakult ki a nyilvánosan szoptató cigányasszony toposza; a fotó a Fotómúzeum oldaláról származik)
És az még csak egy dolog, hogy hősnőnk szoptat, de szoptatás közben mintegy mellékesen sárkányt is öl. Ezt csinálja utána a Fehérlófia!
A mese első fele az anyai ösztön, a lélekjenelét, és a kreatív megoldások egészen érdekes egyvelege. Az asszony nem csak a saját életét menti meg, hanem a kisbabájáét is, olyan eszközökkel, amik a rendelkezésére állnak: A tejével, a hajával, és az urának félretett pálinkával. Minden lehetséges, kéznél levő dolgot felhasznál a túlélés érdekében. Külön szeretem azt a pillanatot, amikor a megkötözött, legyőzött (sárkány)kígyó felett végül elsírja magát. Még az "erős asszonyok", akik minden próbát kiállnak, és összeszorított foggal menetelnek át minden veszélyen, sem tudnak örökké bátrak és összeszedettek maradni - amint elmúlt a közvetlen veszély, mindenkinek joga van összezuhanni.
Hősnőnk nem csak megmenekül, de büszke is a tettére - sokszor még a férfi hősök is eltitkolják, hogy ők ölték meg a sárkányt, amíg alkalmuk nem adódik előrukkolni vele. Gyakorlatias asszonykánk viszont azonnal látja, hogy a tette jutalmat érdemel (amiben teljesen igaza van), és nem átall bekopogni kora hajnalban a törvényszékre, hogy be is hajtsa.

Itt akár véget is érhetne a történet, de nem teszi. A realitás talaján mozogva feltárul, hogy a férj joggal volt börtönben - nem csak megvádolja hősies feleségét azzal, hogy kurva, de meg is veri, sőt, vízbe is akarja fojtani. Ezen a ponton az asszonykán már isteni erő segít - a férj esik a tóba helyette, és amikor megesküszik, hogy megjavul, varázslatos módon hirtelen lesz eszköz és erő is rá, hogy a felesége kihúzza a vízből. Az asszony ártatlanságát ragyogó, színarany csodafa bizonyítja. A mese üzenete egyértelműen az, hogy hősnőnk jobb bánásmódot, a férje pedig büntetést érdemel, ami nagyon pozitív hozzállás a feleségveréshez, főleg más (sokkal népszerűbb) népmesék tanulságaihoz viszonyítva.

Amit érdemes átgondolni
A bántalmazás a népmesékben (meg igazából minden mesélt történetben) nagyon kényes téma. Míg sokaknak abszolút megfelelő befejezés az, hogy a férj megbánja tettét és megjavul, előfordulhatnak ellenvélemények is: Sok nő (avagy férfi) marad benne bántalmazó kapcsolatokban azért, mert azt hiszik, meg tudják győzni, változtatni, javítani a másikat (Szépség és a Szörnyeteg szindróma). Az ilyen történetekkel nagyon óvatosan kell bánni.
Sok múlik a mese jelentéséből, üzenetéből azon, hol vágja el az ember. Szívem szerint igazából a sárkányos epizód végén abba is hagynám, esetleg azzal, hogy a férj kiszabadul a börtönből. Ott is el lehet vágni, hogy a férj a tóba esik... Vagy el lehet mesélni végig, kinek hogy ízlik. De bármelyik változatot, vagy egyéb lehetséges variációt választjuk, legyünk biztosak benne, mit akarunk vele mondani.
Megjegyzendő az is, hogy itt egy olyan meséről van szó, ami cigány (női) mesemondó szájából hangzott el - nem-cigány előadótól esélyes, hogy nem ugyanúgy szól. És most nem kiejtésre meg hasonlókra gondolok, hanem arra, hogy ami a mese realitása - a börtönben ülő férj, az egyedül küzdő anya - kívülálló szájából könnyen szterotípiaként, cigánysággal kapcsolatban sokat emlegetett kliséként is értelmezhető. Kötéltánc, hogy kulturális érzékenységgel adjon elő valaki egy ilyen sztorit - mindenképpen érdemes aprólékos gondossággal dolgozni rajta.

Megjegyzés

Kicsit megdöbbentem rajta, mennyi információt találtam kígyókat szoptató asszonyokról. A világ minden táján - Brazíliában, Spanyolországban, Trinidadon, Olaszországban, és Afrika több részén élő hiedelem, hogy a kígyók szeretik a tejet - elsősorban az anyatejet. A legenda szerint úgy jutnak hozzá, hogy a szoptatás közben elbóbiskoló anyának a mellét a szájukba veszik, a farkuk végét pedig a gyerek szájába dugják, hogy ne sírjon (természetesen a hiedelemnek egy szava se igaz, a kígyók nem szeretik a tejet - de annyira elterjedt a sztori, hogy ezt be kellett bzonyítani). Wales-ben úgy hiszik, a sárkányok olyan viperákból keletkeznek, amelyek anyatejet ittak.
Fene tudja, hogyan alakult ki ez a hiedelem, de én Kleopátra ikonográfiájára gyanakszom...

Feminista Magyar Népmesék 18. - Megnevettetni a királykisasszonyt

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző tizenhét mese itt olvasható.

A mai történetünk tulajdonképpen nem történet, hanem motívum, ami több mesében is előfordul.

Megnevettetni a királykisasszonyt

Források:

Benedek E.: Magyar mese- és mondavilág I. (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1988.)

(Az aranyszőrű bárány)

Benedek E.: Többsincs királyfi és más mesék (Magyar Könyvklub, 1993.)

(Furulyás Palkó)

Gaál Gy.: Népmesegyűjteménye (Emich Gusztáv nyomdája, 1860.)

(A hatalmas síp)

Kriza J.: A csókalányok (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1982.)

(Az aranyszőrű bárány)

Meggyes M.: A madárasszony (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1986.)

(Szerencse és tudomány)

Ráduly J.: A vízitündér leánya (Dacia, 1978.)

(Árva Péter)

Török K.: Csongrád megyei gyűjtés (Athenaeum, 1872.)

(Az özvegy asszony fia)

A motívum száma H341 - Megnevettetni a királykisasszonyt

A motívum nálunk az alábbi mesetípusokban fordul elő:

Ganajtúró bogár (AaTh 599)

Az aranyszőrű bárány (AaTh 571)

Szerencse és Tudomány (AaTh 954)

A történet:

Egy királykisasszony folyton szomorú, nem nevet, nem beszél, állandóan sír, nem emeli fel a tekintetét (néhány verzióban nem is alszik) - senki sem tudja szóra bírni vagy felvidítani. A király jutalmat (legtöbbször a lánya kezét) ajánl annak, aki meg tudja törni a búskomorságot. A feladatra egy szegény legény vállalkozik, aki különféle bolondos módokon csal mosolyt a lány arcára: Bogárkát és egérkét táncoltat a varázsfurulyájával, aranyszőrű bárányhoz tapadt bajkeverőket parádnéztat a palota előtt, vagy épp nemes egyszerűséggel megcsiklandozza a királykisasszony talpacskáit. Amennyiben az alvással is baj van, mágikus álomzsacskóból idéz kellemes álmot a lányra. Néhány esetben a siker ellenére további próbákat kell kiállnia - vagy hazugnak nevezik a király előtt, vagy valaki más megpróbálja elcsalni tőle a királykisasszonyt. Néhány esetben saját maga esik áldozatul az álomzacskónak, és a királykisasszony panaszkodik, hogy a férje átaludta a nászéjszakát... Végül a szegény legény némi segítséggel (egérkétől, bogárkától, vagy magától a Szerencsétől) átvészel minden akadályt, és feleségül veszi a királykisasszonyt. 

Mitől feminista?

Van valami végtelenül bájos a gondolatban, hogy a lány annak lesz párja, aki képes megnevettetni. A humor nem csak fontos eleme minden kapcsolatnak, de valami személyesebb, bensőségesebb vonzódást is jelez, mint meglátni-és-megszeretni az illetőt. Sok ember számára a "meg tud nevettetni" a legvonzóbb tulajdonság egy potenciális házastársban. 

Az is érdekes mozzanat, hogy egyes verziókban milyen intim kapcsolat alakul ki a királykisasszony és a kérője között. Az ágyból kilógó lábat megcsiklandozni például nem éppen tiszteletteljes mozzanat... és az sem szende királylányra vall, hogy a hölgy kiveri a hisztit, amiért a férje átalussza az éjszakákat. Néhány esetben a királylány azért utasítja el a hamis vőlegényt, mert büdös, nem ad a személyes higiéniéra (néha önhibáján kívül). A királykisasszony, nevetéstől nászéjszakáig, elég pontosan tudja, hogy mit óhajt.

A mese hőse sok esetben a "bolod fiú." Naivan megbízik az emberekben, enni ad a koldusoknak, értéktelen kacatokra (furulyára, bogárra) váltja a vagyonát. Ahogyan azt a Nyelves királykisasszony esetében is láttuk, az empátia, és a szokásostól eltérő világlátás, bár eleinte hátrányként és gúnyolódás céltáblájaként szerepel, a mese végére a fiú javára válik. Akárcsak a humor, az empátia is pozitív tényező, de ritkán kap helyet a hagyományos férfiasság mintaképében. 

Az egyik kedvenc változatom a Gaál-féle csongrádi mese, egy apróbb mozzanat miatt: Amikor a "bolond fiú" bogárra, egérre, és furulyára váltja a család vagyonát, az anyja megveri, mint a répát, és addig üti, amíg át nem jön a szomszédasszony, aki kicsavarja a kezéből a piszkavasat és megmenti a fiút. A mese végén a fiú meggazdagszik, és nem feledkezik meg a jóságos szomszédasszonyról. Sok párhuzamot lehet itt vonni a családon belüli erőszakról, és annak fontosságáról, hogy akik tudnak róla, közbelépjenek, és segítsenek az áldozatoknak kilépni belőle. 

Amit érdemes átgondolni

Verziója válogatja, ki mennyire találja szerethetőnek vagy mesélhetőnek ezeket a történeteket. Az én kedvenc mesém a "néma királylányra" török eredetű - itt mesemondással bírják szóra a lányt, de sajnos nem találtam rá egyetlen magyar változatot sem. A bogaras-egeres meséknek sokszor elég gusztustalan vége van, mert a fiú a ganajtúró bogarat küldi a hamis vőlegény ágyába ("hajtsa ki belőle amit megevett"). Gusztus kérdése, kinek melyik mese áll kézre.

Megjegyzés

Az aranyszőrű bárány (arany lúd) mese más kultúrákban is népszerű típus.

Jessica Jones minden nő szuperhőse

A Marvel Studios és a Netflix házassága szerencsés csillagzat alatt született. A csillogó, robbanásokkal teli szuperhős-világnak nem csak a sorozat-formátum tett nagyon jót, hanem a magasabb korhatár is (17 éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott - értsd: lehet benne szex, vér, drogok, és káromkodás). Ehhez járul még a Netflix sorozatok következetesen magas szívonalú írói és képi minősége - az eredmény pedig magáért beszél.

Az első Marvel/Netflix sorozat, a Daredevil idén tavasszal jelent meg (a Netflix jó szokása szerint mind a 13 epizód egyszerre került fel a honlapra), és azonnal látni lehetett, hogy a Marvel univerzum ezen oldala jóval sötétebb, véresebb, és emberközelibb lesz, mint Amerika Kapitány és társai. Az első sorozatot a múlt héten egy második követte, Jessica Jones címmel és egy női főhőssel. Bár Darevedil is a szívembe lopta magát, és végtelenül menő verekedős koreográfiákat produkált, Jessica Jones toronymagasan megugrotta a mércét - és nem véletlenül.

Jessica Jones nem csak azért fontos, mert női főszereplője van (ami még mindig ritka a szuperhős-műfajban, és az újak közül eddig egyetlen film sem vállalta be), hanem azért is, mert a sorozat megalkotója (Melissa Rosenberg) is nő - és pontosan tudja, mit csinál, miért, és kinek. Az írók és a rendezők között is magas a nők aránya (ami Hollywoodban még mindig ritka jelenség), és ez meg is látszik a végeredményen.

(Előre bocsátom, hogy képregényes olvasmányaim alapján Jessica Jones-t mint karaktert eddig csak úgy ismertem, mint "Luke Cage feleségét." A továbbiakban tehát nem elsősorban képregény-rajongói szempontból fogok írni a sorozatról, hanem női nézőként és mesemondóként.)

Íme, 10 ok amiért érdemes megnézni a sorozatot:

1. Jessica Jones trauma-túlélő. Az egész történet nagyrészt akörül forog, hogy visszatér valaki a hősnő múltjából, aki annak idején a képességei segítségével manipulálta, mindenféle szörnyű tettekre kényszerítette, és fizikálisan-mentálisan bántalmazta. Jessicának fel kell dolgoznia a saját félelmeit, gátlásait és poszt-traumatikus stresszét (annak minden tünetével), hogy legyőzhesse ezt az ellenfelet. Krysten Ritter pedig elég jó színésznő ahhoz, hogy hozza is az ehhez szükséges rezdüléseket.

2. David Tennant (akit leginkább a 10. Doktorként ismert és szeretett meg mindenki) hátborzongatóan zseniálisan adja a szociopata főgonoszt. Mindenféle morális gátlás nélkül használja a képességeit, és a sorozat író nem riadnak vissza a legsötétebb ötletektől sem - amitől a karakter egyszerre brilliáns és gyomorforgató.

3. Jessica Jones mellett áll legjobb barátnője, Trish Walker - ám a karakter korántsem esik bele a "vicces legjobb barátnő" sztereotipikus szerepébe. Trishnek megvan a saját háttérsztorija, a saját élete, a saját véleménye és személyisége, és a sorozat folyamán is önállóan mozog a történetben. Egyenrangú félként áll Jessica mellett - bár szuperképességei nincsenek, érzelmi szinten méltó ellenpontja a hősnő durcás és magányos figurájának. A két barátnő remekül kiegészíti egymást, vigyáz egymásra, és tökéletes képet fest róla, milyen egy igazi, jól működő barátság.

4. A főszereplőket körülvevő szereplőgárda hasonló módon remekül van megalkotva. Nem csak látványosan sokfélék - nemre, korra, szexualitásra, társadalmi háttérre, bőszínre, stb. való tekintettel - de ráadásul mindannyian érdekes, árnyalt személyiségek, akiknek megvan a saját története. Külön említést érdemel Carrie-Anne Moss (a Mátrix Trinity-je), aki egy feleségétől válófélben lévő, könyörtelen ügyvédnőt alakít tökéletes magabiztossággal. Bónusz pont jár reprezentációért az alkotóknak, mert a tény, hogy az ügyvédnő leszbikus, semmilyen formában nem játszik szerepet a sztoriban.

5. A sorozat tökéletesen és fokféle formában leírja, milyen nőnek lenni egy veszélyes világban (a mai Amerikában, meg úgy általában). Egyrészt Jessicát mindenki alábecsüli, mert nő (és mert nagyjából húsz kiló vaságyastul). Másrészt pedig rengeteg érdekes, apró pillanat van a sorozat folyamán, ami sok nőnek nagyon ismerős lehet - onnan kezdve, hogy vadidegen férfiak mondják neked, hogy "mosolyogj, úgy szebb vagy," egészen odáig, hogy mindenki azt mondogatja Jessicának, hogy nem kell félni a gonosz telepatától, "biztosan csak túlreagálod a dolgot." Sok férfi szereplő megpróbálja helyette megoldani a problémáit (bár akad olyan is, mint Luke Cage, aki szerethető ellenpontként totálisan megbízik benne). Mások a saját problémáikat hasonlítgatják Jessicáéhoz - a legjobb példa a fickó, aki szerint az, hogy a főgonosz ellopta a zakóját, ugyanolyan trauma, mint a két nőé, akiket megerőszakoltak.
Külön erőssége a sorozatnak, hogy mindezekkel a részletekkel együtt sohasem didaktikus vagy szájbarágós; nem dörgöli az ember orra alá, mit csinál, csupán bemutat olyan apró élményeket, amelyek sokak (főleg nők) számára ismerősen csengenek.

6. A sorozat egymás mellé állítja a főgonosz telepatikus manipuláló képességeit mindennapi emberek egyszerű, mezei mentális játszmáival. Kilgrave-nél csak egy lépéssel kevésbé szörnyű Trish anyja, például, aki a klasszikus "te már nem is szeretsz engem" előadással manipulálja a saját lányát kényére-kedvére; hasonló módon az ügyvédnő is mindenkit úgy mozgat maga körül, ahogyan nem szégyell (és nem különösebben szégyenlős). A sorozat egyik alapvető gondolata az, hogy egy erőszakos, manipulatív személynek nincs szüksége szuperképességekre ahhoz, hogy pokollá tegye a körülötte lévők életét.

7. Jessica és Trish mindketten önálló, erős női karakterek - ám ami még ennél is fontosabb, okosak. Rengeteg olyan pillanat van a sorozatban, amikor zseniálisan jó ötletekkel kerülnek ki fáradt kliséket. Nem csak azért szurkolunk nekik, mert ők állnak a "jó" oldalon - hanem azért is, mert epizódról epizódra vannak olyan pillanatok, amikor az ember felvisít, hogy "óóóóó, ez milyen okos húzás volt!" Persze egyik karakter sem tévedhetetlen, de legalább messze nem bénáznak annyit, mint sok más sorozathős. (Vagy mondjuk Katniss a legutóbbi Éhezők Viadalában...)

8. A sorozat egyik epizódja tartalmazza az eddigi legjobb Szépség és a Szörnyeteg feldolgozást, amit életemben láttam (nem a Disney verzióra gondolok, hanem a népmesetípusra). Sohasem voltam nagy rajongója a sztorinak, és JJ pontosan eltalálta, mi nem tetszett benne. Nem spoilerezek, de hangosan visítottam rajta. What Would Jessica Do?

9. Mivel a főgonosz képes mások agyát manipulálni - és főleg női áldozatokat választ - a sorozat üzenetének jelentős része az erőszak, beleegyezés (consent), és kényszer témája körül forog. Kilgrave megpróbálja elhitetni az áldozataival, hogy maguk is akarták azokat a dolgokat, amikre kényszerítette őket - a média és az ügyvédek pedig beállnak a sorba. Mivel a nemi erőszak továbbra is sokat vitatott és végtelenül fontos téma az amerikai médiában, jó volt látni, hogy Jessica Jones hangosan, konkrétan, és szépen artikulálva küldte el a főgonoszt a kurva anyjába, és magyarázta el, hogy néz ki az "önkéntes beleegyezés."

10. A sorozat remekül ötvözi a detektív-sztori műfaját a pszichológiai thrillerrel és a szuperhősökkel. Bár szuperképességek sokféle formában felbukkannak a történet folyamán, elsősorban nem róluk szól a sorozat. Míg valahol a felhők felett Vasember és társai gyepálják egymást, Jessica Jones-nak és csapatának olyan banális, mindennapi dolgokkal kell megküzdeniük, mint a villanyszámla, családi drámák, és a Bosszúállók után maradt rombolás az utcákon. Jessica szupererős, de nem sérthetetlen - ha falhoz vágják, akkor bizony foglalkoznia kell a törött bordáival. Egészében véve, ha lehet ilyet mondani egy Marvel termékről, a sorozat nagyon sok szepontból "realisztikus." Érzelmi szinten legalább is mindenképpen.

Összefoglalásként azt kell mondanom, hogy női nézőként nem csak élveztem a sorozatot, hanem éreztem is, hogy nekem szól. Nem attól volt "női szuperhős" valaki, hogy feszes latexben pucsított, vagy verekdés közben dobálta a haját - hanem arról, hogy nőként látta a világot, nőként mozgott benne, és más női karakterekkel összefogva próbálta meg a helyzetet kicsit jobbá, elviselhetőbbé tenni. Jessica Jones nem sztereotipikus Mary Sue, vagy feminista idol - egyszerűen egy árnyalt, érdekes, szerethető karakter, aki éppenséggel nőből van. Szükség volt végre egy ilyenre is.

Feminista Magyar Népmesék (új blogsorozat!)

Úgy döntöttem, új sorozatot indítok a magyar blogomon is; az angol blogon mindkettő elég jó móka, itt meg egy ideje meglehetősen kevesen írtam. 
*dobpergés, zászlófelvonás*

FEMINISTA MAGYAR NÉPMESÉK

Miért?
Mert az EMMI kihirdette a magyar népmesekincs terjesztéséről szóló programját (Minden este népmese), ami papíron remek ötlet, és reméljük, sok jó dolog kisül majd belőle. Mivel a program része a annak felismerése, hogy "a mesék döntő szerepet játszanak az egyéni identitás megteremtésében és formálásában, helyreállításában," nagyon fontos, hogy vessünk rá egy pillantást, milyen értékeket közvetítenek a leggyakrabban mesélt történetek.
Szeretnék a sorozatba kevésbé ismert, a "Magyar Népmesék" kánonból kieső történeteket felkutatni, amik feminista értékeket, minden nem számára egyaránt fontos és előre mutató üzeneteket tartalmaznak.

Mikor?
Jövő héttől kezdődően minden szerdán.

Milyen formában?
Minden meséhez megadom majd a vonatkozó forrást vagy forrásokat; teljes szöveget nem fogok közölni, mert legtöbbjük túl hosszú lenne, de a bejegyzés tartalmaz majd egy rövid összefoglalót. A forrásokon és a történeten kívül írok egy rövid értekezést arról is, mitől "feminista" a mese, és mely részletei lehetnek különösen érdekesek szülők és mesemondók számára.
(A meséket nem fogom átírni, hogy "feministábbak" legyenek. Ezt már minden mesemondó saját ízlésére bízom.)

Mi az, hogy "feminista népmese"?
A "feminista" jelző alatt értek minden olyan történetet, ami a nemi egyenjogúságot, a nők iránti tiszteletet, szex-pozitív hozzáállást és árnyaltabb nemi szerepek elfogadását szorgalmazza (direkt vagy szimbolikus formában). Külön figyelmet fordítok majd az önálló, érdekes, magabiztos női karakterekre a mesékben, valamint az anya- és feleségszerepen kívül eső, független életúttal rendelkező lányokra is.
Nem feltétel, hogy a fent említett értékek a történet fő vonalát alkossák; szeretnék kiemelni néhány olyan mesét is, melynek mellékszereplőit, apróbb részleteit érdemes alaposabban szemügyre venni.

(Zárójelben a későn érkezők kedvéért: Amit NEM értek "feminista" mese alatt, az az, hogy ezek a történetek csak lányoknak, nőknek, vagy lányos szülőknek szólnának. Sőt. Szerintem már gyermekkorban is nagyon fontos, hogy nemre való tekintet nélkül mindenki találkozzon a nőiesség formáinak és a nemi szerepeknek lehető legszélesebb skálájával)

Muszáj egyes meséket így megkülönböztetni?
Nem, nem muszáj. Csak épp kedvem támadt.

Minden érdeklődőt szeretettel várok a blogon november 11-én!