2016. november 26., szombat

Az ősök képregénye (Népmesék nyomában a világ körül 15. - Palau)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; aki pedig csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Kezdek olyan helyekre kalandozni, ahol erősen keresgélni kell, ha mesegyűjteményt akar találni az ember - ezért aztán Palauhoz rögtön két könyvet is olvastam, mert mindkettő nyúlfarknyi volt. Az elsőt online szedtem össze, a másik füzetecskét pedig szkennelve küldtek el nekem a Hawaii egyetemi könyvtárból...


The Palauan handicraft guidebook, and 30 Storyboard stories
Goree Ramarui, Rita Limberg
Palau Community Action Committee, 1970.
(Online itt olvasható)

Picike füzet, mindössze 24 oldalas, de ennek ellenére 30 mese található benne, rövidített formában - ám amilyan nyúlfarknyiak, annyira szórakoztatóak is. Valamiféle turista-brossúra lehetett eredetileg, mert Palau hagyományos kézműves termékeinek felsorolásával indul.

Palauan folk tales
Economic Development Department, Trust Territory Government, 1971.

Szintén picike füzet, mindössze 8 oldal, 22 mesével. Ezek is rövidítve vannak. A két kötet között nagyon sok volt az átfedés, és nem véletlenül.

Palau kézművességének leghíresebb eleme az ún. storyboard-művészet - történeteket elmesélő, képregény-szerű faragványok, melyek eredetileg a gyűlésházak gerendáit díszítették, de ma már kicsinyített formában is kaphatók. A harminc (huszonkét) mesét a kétszáz leggyakrabban faragott történet közül válogatták ki - bár a szövegek rövidkék, felsorolnak minden olyan elemet, amit a gerendákon fel lehet belőlük ismerni. Az alábbi képen például az a történet látható, amelyben egy varázslatos, üreges kenyérfa ágain keresztül gyűjtik az asszonyok a halakat (egészen addig, amíg irigyek nem lesznek a fa istennőjére, és el nem rontják az egészet). Még mondja azt valaki, hogy a képregény nem ősi műfaj...
(Mivel a két könyvben jórészt ugyanazok a mesék voltak felsorolva, innentől egy forrásként kezelem őket)


Kép innen

Fénypontok
Az egyik kedvenc mesém egy nőcsábászról szólt, akit a falu férfiai gyávasággal vádoltak  meg. Ngiratumerang, a megszégyenített szépfiú, keresett magának egy híres mestert, megtanult harcolni, és a következő csatában legyőzte az ellenség öt legjobb harcosát. A mesternek úgy bizonyította, hogy van bátorsága a tanuláshoz, hogy felmászott egy magas és vékony bételfa tetejére, amíg egészen fejjel lefelé nem hajlította...
Egy másik nagyon jópofa történet arról szólt, hogy Csontváz és Bőr régen testvérek voltak - egészen addig, amíg menekülniük nem kellett egy támadás elől, amikor is Csontváz, hogy ne lobogtassa maga után a tesóját, felvette Bőrt, mint egy pulóvert.
Dugong
Nem ez volt az egyetlen vicces sztori a gyűjteményben - akadt egy olyan is, ahol két istenség úgy harcolt, hogy mindenféle tengeri lényeket (többek között nyúlhalakat) vagdostak egymás fejéhez... Egy másik, nagyon bájos mesében pedig egy lány és egy fiú úgy ismerték fel a tengeri teknősök 15 napos költési ciklusát, hogy egy éjjeli találkájuk során eltűnt a lány fűszoknyája, és 15 nappal később került meg, amikor egy teknős kivonszolta magával a tengerparta. Még a dugongok születéséről is akadt egy történet, amelyben egy egyedülálló anya egyedülálló leányanya lányát addig szekálta, amíg a lány a tengerbe menekült és inkább dugonggá változott.

Kapcsolatok
Kép innen
Egy Pápua Új-Guinea-i meséhez nagyon hasonlót találtam itt, ahol egy egyedülálló anyát egy ember és egy repülő (ebben az esetben bagoly) gyereke szabadított meg egy emberevő kígyótól. Az előző könyvben már olvastam a palaui pénz legendáját, de itt is megjelent, kicsit más formában. Palau hagyományos pénze mindenféle gyöngyökből és kagylódarabokból áll; azt viszont nem tudtam, hogy a közeli Yap sziget legendás, óriási, kőből faragott pénzérméit is innen szállították.
Ismét szembejött a "nők régen nem tudtak szülni" történet, mint Mikronéziában, de itt egy lány helyett egy terhes asszony pók-isten férje tanította meg az embereket a szülészetre. Szintén volt megint "harapós hüvely" mese, ezúttal kagylók helyett két éles fogú angolna lakott a hölgy szoknyája alatt... Találtam emberevő kócsagot is, sőt, ebben az esetben a kócsag-szörny legyőzője is a kócsagoktól leste el, hogyan kell három ugrás után ledöfni valakit egy dárdával (mert hogy ők így halásznak). Szintén ismerős volt valahonnan az a mese, ahol egy öreganyó véletlenül megfürdött az Örök Fiatalság Vizében - de amikor az unokái rémülten elmenekültek az ismeretlen fiatal nőtől, inkább visszament a vízbe, és visszaváltozott anyókává (azóta nincs fiatalító víz). Tudom, hogy olvastam már valahol, de nem ugrik be. Ha valakinek ismerős, kiabáljon.

Hova tovább?
A Marshall-szigetekre. Szép lassan körbehajózom Mikronéziát...

2016. november 23., szerda

Minden Maui mese, amit a Moana írói egyetlen dalba sűrítettek

Tegnap este megnéztük a Disney legújabb alkotását, Moanát (azt hiszem, valamilyen furcsa copyright okból Európában Vaiana néven fut). Nagyon szép és izgalmas film, de ami mindennél jobban lenyűgözött, az az volt, mennyi néprajzi, népmesei, mitológiai utalást sikerült belesűríteniük. Magasan a kedvenc dalom Maui, a polinéz trickster bemutatkozó éneke volt, amelyben felsorolta, mi mindent tett ő az emberiségért. És akár hiszitek, akár nem, a dal minden sora egy-egy valódi Maui-legendára utal.
Arra az esetre, ha valakinek kedve támadna elolvasni az eredeti történeteket, összedobtam róluk egy listát.
(Ha magyarul is kinn lesz a neten a dal, majd átírom a magyar szövegre)

Először is, a dal egy része a filmből:



És a teljes dal, csak szöveggel:



És akkor most lássuk a legendákat:

"What has two thumbs that hold up the sky
When you were waddling yay high
This guy!"

Maui lifting the sky (Maui felemeli az eget)
Nagyon sok polinéz legenda létezik arról, hogy az idők kezdetén a föld és az ég egymáshoz voltak préselve, a növények nem tudtak nőni, és az emberek a földön kúszva közlekedtek. A Hawaii hagyomány szerint Maui volt az, aki hatalmas erejével felemelte az eget, hogy teret adjon az embereknek, fáknak, és az egész világnak.

"When the nights got cold
Who stole you fire from down below
You're lookin' at him, yo"

Maui brings fire to the world (Maui elhozza a tüzet)
Maui tudni akarja, honnan származik a tűz, így aztán kiolt minden tüzet a faluban. Az öregek elküldik, hogy hozzon új tüzet Mahuika istennőtől, aki egy vulkánban lakik (down below). Maui kér és kap is tüzet a lángoló istennőtől, de kíváncsi lesz, vajon Mahuika maga honnan szerzi a tüzet, így addig-addig trükközik, míg magára nem haragítja az istennőt, és kis híján porrá ég. Dühében az istennő véletlenül a sziget fáiba plántálja a tüzét - azóta lehet száraz fával tüzet csiholni.

"Oh, also I lassoed the sun
You're welcome!
To stretch the days and bring you fun"

Kép innen
Maui slows the sun (Maui lelassítja a nap járását)
Sok legenda szerint a nap a régi időkben túl gyorsan tette meg az útját az égen - feljött, lement, az embereknek nem volt ideje befejezni a napi teendőket, és a ruhák sem száradtak meg. Végül Maui úgy döntött, lelassítja a napot. A legtöbb történet szerint meglasszózta, majd addig fenyegette, amíg a Nap bele nem egyezett, hogy ezek után lassabban jár majd.
(Itt egy másik verzió is)


"Also I harnessed the breeze
You're welcome!
To fill your sails and shake your trees"

Maui's kite flying (Maui papírsárkányt ereget)
A történet szerint Maui anyukája (a filmmel ellentétben a legendákban egy Hina nevű istennő az anyja) készített neki egy hatalmas papírsárkányt. Maui megkért egy öreg szent embert, aki fogva tartotta a szeleket, hogy engedje ki őket a sárkányeregetéshez. Minél jobban repült a sárkány, Maui annál erősebb szeleket követelt, míg végül elszakadt a zsinór, és a sárkány elrepült. Azóta vannak mindenféle szelek a világon.

"So what can I say except you're welcome
For the islands I pulled from the sea"

Maui fishes for islands (Maui szigeteket horgászik ki a tengerből)
Sok legenda szól róla, hogyan horgászta ki Maui ezt vagy azt a szigetet a tenger mélyéről természetfeletti ereje és csodás horga segítségével. Leggyakrabban a Hawaii szigetlánc születését szokták így magyarázni, vagy pedig Új-Zéland északi szigetét.

"Honestly, I can go on and on
I could explain every natural phenomenon
The tide, the grass, the ground
Oh, that was me I was messing around"

Na, ez egy érdekes kérdés: A maori mitológiában Maui Hina és Tangaroa fia. Utóbbi az árapályért felelős mint a Tenger istene, előbbi pedig (hold)istennő, aki egyes legendák szerint megőrizte az árapályt az embereknek. Ami a füvet illeti, egy legendát találtam ami ugyan nem Mauiról szól, de Hina szerepel benne. Ebben a részben tehát (gondolom általános dolgokat akartak felsorolni) Maui gyakorlatilag anyuci és apuci babérjaival ékeskedik...

"I killed a snake, I buried its guts
Sprouted a tree, now we've got coconuts."

The origin of the coconut (A kókuszdió eredete)
Először is, a dalszöveggel ellentétben nem kígyóról van szó, hanem angolnáról. Másodszor, a sztori legtöbb változata szerint Maui azért öli meg a "kígyót" (aki valójában egy tengeri istenség, Te Tuna), mert kikezd a feleségével. Az angolna-istenség levágott fejéből nő ki az első kókuszpálma.
(Itt egy másik verzió is)


You're welcome.


2016. november 19., szombat

Emberevő kócsagok, bálnaevő polipok (Népmesék nyomában a világ körül 14. - Mikronéziai Szövetségi Államok)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; aki pedig csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Mikronéziával érdekesen jártam, ami a könyvválasztást illeti. A legtöbb mikronéziai mesegyűjtemény ugyanis földrajzi alapon tartalmaz meséket, egy kalap alá véve a Szövetségi Államokat és néhány különálló szigetországot is, mint például Palau vagy a Marshall-szigetek. Ebben a kötetben néhány kivételtől eltekintve azonban főleg olyan történetek voltak, amit a Szövetség szigeteiről származnak, úgyhogy végül még mindig ez volt a legjobb opció a kihíváshoz.   


Micronesian folktales
Roger E. Mitchell
Asian Folklore Institute, 1973.

Megint csak néprajzos kiadás, annak megfelelő tudományos színvonallal. Részletes bevezető Mikronézia történelméről és kultúráiról; részletes jegyzetek a könyv végében minden egyes meséhez, mesemondó nevével és gyűjtési adatokkal együtt (a kötet a szerző saját gyűjtése). 81 hagyományos történetet tartalmaz, főleg társdalami kapcsolatok szerinti bontásban (Udvarlás; Házastársak; Testvérek; Szülők és gyerekek; Szellemek és emberek; Állatok és emberek, stb.). A szövegek itt-ott darabosak voltak, mert szóbeli mesélésből lettek átírva, de nagyon élveztem a sok részletet Mikronézia flórájáról, faunájáról, és szokásairól (beleértve a szexualitást is, pedig az sokszor tabutéma). Nem volt könnyed olvasmány, ellenben minden egyes történetből tanultam valami újat.

Fénypontok 
Tudom, nem polip, ez van
A kötet egyik leglátványosabb története a Bálna és Polip Csatája című mese volt, melyben a polip kisfiát azzal csúfolták a bálna gyerekei, hogy az apja gyenge és gerinctelen. Polip erre kihívta Bálnát egy párbajra, és a korallok közé bújva, a színét elváltoztatva lesben várt rá. Ezen a ponton azt hittem, hogy egy trickster-történettel van dolgom... Amíg a polip elő nem ugrott, meg nem ragadta a bálnát az összes karjával, és ízzé-porrá nem törte az ellenfelét egy látványos, epikus tengeri csatában. Hoppá.
Mikronéziának egyébként természetesen van trickstere, kettő is: Az egyik a Patkány, a másik pedig egy Olofat nevű istenség. Utóbbiról találtam egy nagyon jópofa sztorit, amiben visszaszerezte egy törzsfőnök fiának ellopott szemeit (mert hogy a fiú fürdéskor ki tudta venni őket, hogy nem csípje a sós víz).
Itt is találtam legendát a kókusz eredetéről; a sztori csúcspontja az volt, amikor az istenek búcsúbulit rendeztek annak a társuknak, aki vállalta, hogy emberként születik újjá, hogy a halála után kókuszpálma lehessen. Volt természetesen sellővé változó lány (tengeri népnél hogy a csudába ne lenne), meg delfinbőrüket levető barátságos szellemlányok is. Utóbbiban az volt a jó, hogy ők választották a fiút (és nem fordítva), és olyan varázsszerrel ajándékozták meg, amelyet delfinek és bálnák gyógyítására lehet használni.
Csinos csirke
Tudtam értékelni azt a mesét, amely a Madarak udvarlásáról szólt, és arról, hogy egy lányt a szülei a csinos csirkék helyett a szorgos kócsagokhoz akartak házasítani. A történet végén a lány hozzávágta az útibatyuját a vőlegényéhez, és visszament a csirkék szigetére. Mert neki ők tetszettek. És boldogan élt. A kócsagokról egyébként nem volt túl jó véleménye a legtöbb történetnek - még olyan mesét is találtam, ami egy óriási, emberevő kócsag legyőzéséről szólt.
Egy meglepő legenda szerint régen az emberek nem tudták, hogy működik a szülés: Minden nőn császármetszést hajtottak végre (amit az anya nyilván nem élt túl), amíg egy más szigetről érkezett lány el nem magyarázta, hogy szülni természetes úton is lehet. Hasonlóan sötét, ám nagyon megható történet szólt egy egyedül hagyott anyáról, aki belehalt a szülésbe, de szellemként továbbra is gondot viselt a fiára a többi hasonló szellemmel együtt.
Elég sok (számomra) humoros mozzanat is akadt a könyvben. Volt például egy "ellopott feleség" sztori, amelyben az eredeti férj úgy állt bosszút a vetélytársán, hogy elbújt a vacsorára felszolgált táró-pürébe, és méreggel a szájában kézen harapta az illetőt... Cuki mozzanat volt, amikor egy jószándékú szellem a szájában szállított friss vizet egy szigetre, de útközben megállt táncolni, és a táncpartnere úgy megcsiklandozta, hogy kiköpte az egészet (azóta nincs is édesvíz Onari szigetén).Volt egy mese egy ostoba navigátorról, aki szó szerint vette, hogy melyik csillagot kell követnie, és a kenu végébe állva addig emelete az orrát az ég felé, míg el nem süllyedt. A könyv "WTF" fénypontja az a sztori volt, melyben egy megölt, széttépett óriásból csak az végbele maradt meg érintetlenül, és sodródott ki egy tengerpartra. A mese figyelmeztetéssel zárult, hogy senki se merjen járszadozni az óriás rózsaszín végbelével, mert nagy baj lehet belőle...

Kapcsolatok
Az egyik legmeglepőbb kapcsolat az Elfogott szeretők történet volt, amely majdnem egy az egyben tükrözte Árész és Afrodité csapdába ejtését. Itt az aranyháló helyett, amit Héphaisztosz ejtett a szeretőkre, szúnyogháló szerepelt (ami a mikronéziai mindennapi élet része). Ismét találtam egy változatot a nyúl és a teknős versenyfutására - ezúttal a remeterák és az árcsőrűcsuka (angol nevén needlefish) versengett egymással, és az előbbi javára dőlt el a történet. Az Ellopott Hold című mesében egy fiúnak a holdat kellett lehoznia az égből, hogy feleségül vehesse egy törzsfőnök lányát. A holdlopás nem csak a Pápua Új-Guinea-i mesékre emlékeztetett, hanem volt benne egy hát mögé dobálós, erdővé változós klasszikus üldözési jelenet is.
Találtam egy mesét, amelyben Olofat, a trickster lárva formájában megitatta magát egy főnök lányával, hogy a család közelébe férkőzzön - ez azért volt érdekes, mert az északnyugati parti indiánoknál a Holló teszi ugyanezt. Volt egy érdekes "Jancsi és Juliska" történet két kislánnyal - az őket hizlaló boszorkányok azonban még időben rájöttek, hogy rokonságban állnak, és evés helyett felnevelték a gyerekeket. Volt természetesen sziget, amiről kiderült, hogy valójában óriási hal (szerintem jórészt minden tengeri népnek van ilyen sztorija), vízenjárás (varázslat segítségével), és angolna-szerető is, amivel legutóbb Timor szigetén találkoztam. Pápua Új-Guinea után itt is volt egy sztori bennszülöttekről, akik ételnek nézték a kereskedőktől vásárolt lúgos szappant. Több helyen találkoztam már óriási, mechanikus madarakkal, amelyeket egy-egy elrabolt feleség vagy királykisasszony kiszabadítására használnak - itt is felbukkant egy ilyen szerkentyű. Jót kuncogtam a Fehérlófia buzogány-visszadobálós versenyének mikronézia változatán (itt a vihar-óriások kenujába dobálták vissza a ballasztköveket). Volt egy "harapós hüvely" erotikus népmese is - harapós hüvelyekkel (vagina dentata) több természeti nép meséiben is lehet találkozni. Itt fogak helyett éles kagylók voltak a hölgy titkos fegyverei...

Hova tovább?
Palauba. Palaura?... Palau kicsi szigetországába.

2016. november 16., szerda

Feminista Magyar Népmesék 43. - Mióta tisztelik az öregeket?

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző negyvenkét mese itt olvasható.

A sorozat a mai nappal egy időre téli szünetre megy - főleg azért, mert négy hetem van hátra a disszertáció leadásáig... Karácsony után várható a folytatás!


Mióta tisztelik az öregeket?

A történet
Egyszer régen annyira rossz volt a termés, hogy a király kihirdette: Annak érdekében, hogy jusson elég élelem, a munkára képtelen öregeket minden családban meg kell ölni. A tettet az elsőszülött fiúnak kellett végrehajtania, és a parancs néhány generáció alatt hagyománnyá vált, magától értetődő lett.
A szokás egészen addig ismétlődik, míg egy napon egy fiú rádöbben, hogy nem képes ártani a saját apjának. Inkább elrejti a kert végében egy veremben, és titokban hordja neki az élelmet. Nem sokkal később éhínség szakad az országra. A fiú az apjának panaszolja el, hogy szenvednek az emberek - mire az öreg azt javasolja, szedjék le a tetőket a házakról (mivel abban az időben még kalászostul tették fel a kévéket a tetőre). A fiú lebontja a saját házát, és a tanács eljut a király fülébe is; az éhínség megoldódik. Amikor a király megkérdezi a fiút, hogyan juthatott ilyesmi az eszébe, ő töredelmesen bevallja, hogy megszegte az évszázados hagyományt, és nem ölte meg az apját. A király, belátva, hogy a hagyomány káros és haszontalan, eltörli a törvényt, és kihirdeti, hogy az öregeket tisztelni kell.

Mitől feminista?
Egy hagyományos történet, ami a hagyomány ellen beszél?... És még csak női szereplője sincs?...
Egyszer korábban említettem már az "intersectional feminism" fogalmát, mely szerint a feministák nem csak azoknak a társadalmi csoportoknak próbálják javítani az életét, akiket a nemük miatt ér hátrányos megkülönböztetés, hanem minden olyan csoportét is, amiket más tulajdonságaik (bőrszín, vallás, életkor, testi adottságok, stb.) tesznek ki előítéletnek vagy zaklatásnak. Így például volt már szó a sorozatban a nőiség és a fogyatékosság keresztmetszetéről - a mai történetben pedig a férfiasság és az életkor kerül az előtérbe. Az életkor alapján történő hátrányos megkülönböztetést angolul ageism-nek hívják; magyarul tudtommal még nincsen rá frappáns megnevezés.

Több olyan mondanivalója is van ennek a mesének, amiket feminista szempontból fontosnak tartok kiemelni. Egyrészt ott van a gondolat, hogy a király törvénye szerint az öregek (a mese szövege szerint kifejezetten az öreg férfiak) egy bizonyos életkor felett már haszontalanok, és így a társadalomra csak terhet jelentenek. A kegyetlen döntés szerint magának a legidősebb fiúnak kell megszabadulnia az apától, a család és az ország érdekében. A mese szerint "az öregek nem ellenkeztek, mert jómaguk is ugyanúgy ölték meg saját apjukat." Olyan hagyományozódó traumáról van szó tehát, amely generációkon át (feltehetően jóval az aszály elmúlta után is) öröklődik a társadalomban, és sorra nyomorítja meg a családok életét - miközben mindenki normálisnak tartja, hiszen az elődeik is így csinálták. ("Én is kaptam néha egy-egy pofont apámtól, a gyereknek se fog megártani.")
Nem tudom eléggé kihangsúlyozni, mennyire fontos ez az alapgondolat: Attól, hogy "mindig is így volt," még nem biztos, hogy "így is kell lennie". A feministák rendszeresen kapják meg a kételkedőktől, hogy "de hát a főzés / mosás / otthonteremtés mindig is a nők feladata volt!", amivel azt sugallják, hogy az ilyen nemi alapon meghatározott (gendered) tevékenységek valamilyen módon az ősrobbanás óta bele vannak kódolva a genetikánkba. Pedig a nemi szerepeket, akárcsak a mesében az apagyilkosságot, egy ponton kitalálta valaki (avagy sok valaki), és jóval azután is megmaradtak belekövesedve a társadalomba, hogy már az égvilágon semmi gyakorlati szerepük nincsen. Természetesen sok hagyománynak a gyakorlati funkció elmúltával is van értéke, szimbolikája, és hasznos tanítása - mások viszont egyenesen károsak lehetnek a felnövő generációkra és a jövőre nézve. Hogy csak egy mesemondói példát említsünk, a lusta asszonyt veréssel "gyógyító" népmeséket már rég nem kéne gyermekeinkre hagyomázni...
(Plusz, ahogyan a mesében is látszik, a "mindig is így volt" sokszor nem olyan régi, mint az ember hinné. A "fiúknak kék, lányoknak rózsaszín" kódolás például alig ötven éves.)

Mivel a mese kifejezetten fiú, apa, és király között játszódik, a látványos szimbolika mellett (ezt aláhúzom, hiszen egy hagyományos történetnek nagyon sok érzelmezése létezhet, annak ellenére, hogy én itt a feminista aspektust emelem ki) érdekes dolgokat rejt a férfiasság megítélésével kapcsolatban is. Sok társadalomban a "család érdekében" elkövetett kegyetlenség az idealizált férfiképhez tartozik, és ahogyan erre egyre több antihősös történet szépen rá is mutat mostanság, eléggé mérgező egyveleget alkot a magányos "védelmező" képzetével (aki nem vette le, hogy erről szólna a Breaking Bad, az nézze meg még egyszer). Az a férfi, aki nem képes dolgozni és keresetével, munkájával ellátni a családját, haszontalannak, eldobhatónak bélyegződik, és a mesében ballasztként dobják ki a hajóból. Ebből a berögződött gondolatból ered az is, hogy a dolgozó feleség és otthon maradó férj felállás sok férfinak még mindig komoly önbecsülési problémákat okoz, és sok antifeminista vélemény szerint egyszerűen "természetellenes." A társadalom arra tanítja a férfiakat, hogy értékük meghatározó mértékegysége a munka és a kereset, míg az érzelmek, gondoskodás, és otthonteremtés háttérbe szorulnak. A mesében szereplő fiút végül az empátia, a gondoskodás, és az apa iránt érzett szeretet térítik el a hagyománytól - és a mese végkifejlete, tanulsága szerint ez egyértelműen dicséretes dolog. Az öregek megölését (akiknek egyébként, koruk ellenére, még nagyon is lenne mit hozzátenniük a társadalomhoz és a családhoz) a fiú nem a király lemészárolásával, vagy egyéb erőszakos cselekedettel törli el - hanem épp ellenkezőleg, empátiával és odafigyeléssel. Hagyományosan "nőies" tevékenységek, érzelmek befogadása útján válik egyszerre bátor, erős, bölcs, és kiegyensúlyozott férfivá. Ez pedig egy nagyon fontos üzenet.

Amit érdemes átgondolni
Elgondolkodtam rajta, vajon más lenne-e a mese, ha anyával és lánnyal, anyával és fiúval, apával és lánnyal, stb. játszódna le. Máshogy reagálna-e a közönség anyagyilkos fiúkra, mint apagyilkos lányokra?...

Források
Jung K.: "Mióta tisztelik az öregeket? Az öreg(emberek) megölésének megszűnéséről szóló népi elbeszélések (AaTh 981) a magyar prózaepikában." Ethnographia 113 (2002), 1-21.

Mesélte: Gyülvészi Katalin, 1951, Torontálvásárhely (86 évesen)
A mese az AaTh 981-es típusba tartozik.

Megjegyzés
A mesetípusnak ez az egyetlen ismert magyar változata, de amúgy világszerte nagyon elterjedt. Nagyon hasonlít egy másik közismert népmesére, ami "A fél takaró" néven ismert.

2016. november 14., hétfő

Hetedhétfő: Kérdezz, mesélek

A mai nappal (és a hetedik bejegyzéssel) lezárul a Hetedhétfő magyar mesemondói körblogolás! Nagy élmény volt, a jövő évi Népmese Napja alkalmából megint elővesszük majd!   
Az eddigi bejegyzéseimet továbbra is itt találjátok

Ezen a héten olyan kérdésekre válaszolunk, amiket Ti küldtetek nekünk. Hosszú listából válogatunk (köszönjük!), úgyhogy nem jut mindenkinek ideje minden kérdésre. Cserébe viszont mindenki magának válogat, úgyhogy ha meglátogatjátok a többi mesemondót (Varga-Fogarasi Szilvia, Lovranits Júlia), több kérdésre is választ kaphattok!


"A mese mesélve jó vagy nézve is?"
Popkultúra szakosként és diplomás kockaként állítom, hogy a jó mese (történet) nézve is jó. Nyilván az élőszóban előadott mesemondás élményét a mesemondó számára nem lehet mással pótolni, de attól még nagyon szeretek moziba járni, és dömpingben nézek sorozatokat is.
Ami a klasszikus nép- és tündérmeséket illeti: Szintén vannak pozitív példák "nézhető" változatokra, és a magyarok ráadásul világszínvonalon vannak ezen a téren. Elég csak a Magyar Népmesék sorozatot említeni...


"A mesélő hogy van jelen a meséiben?"

Szerintem kétféleképpen: Meseválasztásban, és előadói stílusban. A választásban azonnal meglátszik, melyik mesemondónak merre húz a szíve - én például többször megkaptam már, hogy az előadásaimban az önálló, kalandozó lányokról szóló történetek vannak túlsúlyban (nem  mintha bánnám). A stílusát pedig minden mesemondó ösztönösen hozzáadja a meséihez. Oda lehet adni ugyanazt a meseszöveget ugyanabból a forrásból két mesemondónak, és két teljesen különböző előadást fogunk belőle hallani...

"Szokott-e meséket kitalálni vagy csak már meglévő (nép)meséket mond?"
Én főleg hagyományos történetekre szakosodtam (mítoszok, legendák, eposzok, népmesék), de az utóbbi időben egyre inkább érdekel a "haladó hagyomány" mesemondói irányvonal, amelyet néhány ismerősöm űz. Íróként találok ki saját történeteket, de azok stílusban és műfajban is mások, mint a szóbeli mesék.

"Melyek a kedvenc motívumai?"
Nagyon szeretem a trickster (bajkeverő) karaktereket, akiknél a kíváncsiság győz a hősiesség felett - a világ minden táján léteznek, és a róluk szóló mesék sohasem hagytak még cserben. Emelett nagy kedvenceim azok a történetek, ahol több hős, vagy akár egy egész csapat dolgozik össze, hogy megmentsék a királylányt / legyőzzék az óriást / stb. (lásd a magyar hagyományban Szélike királykisasszonyt). Ezek a mesék időben egyesek szerint az Aranygyapjú legendájáig nyúlnak vissza, és mai változataik megtalálhatók a moziképernyőn olyan filmekben, mint például a Bosszúállók. 2013-ban megjelent egy angol nyelvű mesegyűjteményem a mai szuperhődök népmesei elődeiről; ennek a mesetípusnak több, mint 45 változatát gyűjtöttem össze hozzá.

"Felnőttek miért hallgatják a meséket?"
Nagyon sok olyan mese van, főleg a hagyományos történetek között, amelyek mindig is felnőtteknek szóltak. Ezek szokszor összetettebb, hosszabb, bonyolultabb történetek, melyek olyan érzelmi mélységeket és élethelyzeteket is megjelenítenek, amiket a gyerekek még nem tudnának befogadni. Én személy szerint nagyon szeretek felnőtteknek mesélni, mert borzasztóan hálás közönség, készségesen belemerülnek a mesehallgatásba, és mindenféle aggodalom nélkül adhatom elő nekik a kedvenc sztorijaimat. Több egészórás eposz- mítosz- és történelmi műsorom kifejezetten felnőtteknek szól.

"De végülis a mesék sosem pedzegetik, hogy hány évesek a királylányok. Egy nő életkora amúgy is tabu..."
Néhány népmeséből tudjuk, hogy a királylányok tizenhat-tizennyolc éves korban kerülnek eladósorba (Csipkerózsika vagy a Napkirály Lánya, például). Ennél viszont sokkal mókásabb az a magyar népmese, mely szerint az "öreg király" 45, az "öreg királyné" pedig 37 éves volt...


"Kik a rocksztárok a mesemondóknál, és miért akar valaki a mesemondók Metallicája lenni, amikor még stagedive-olni sem lehet egy rendeset?"
Ez volt a kedvenc kérdésem :D
Az, hogy kik a rocksztárok, attól függ, kit kérdezel meg - de a nemzetközi mesemondó mozgalomnak több nagyon ismert neve is van. Sokukról rendszeresen írok a blogon. Nehéz kiválogatni, ki számít közöttük a leghíresebbnek - főleg, mert aki mesemondó körökben híres, nem biztos, hogy a mindennapi életben is az - de azért mondok néhány példát: Ott van Taffy Thomas, aki az Egyesült Királyság első "Storytelling Laureate" (udvari?) rangú mesemondója. Vagy George MacPherson, aki egy ősrégi skót mesemondó család sarja, és jelenleg Skócia mesemondó mozgalmának nagy öregje. Vagy Duncan Williamson, a nemrég elhunyt legendás mesemondó, aki rengeteget tett a skót "utazó" szájhagyomány fennmaradásáért. Szintén nemrég hunyt el Brother Blue, aki az amerikai mesemondó reneszánsz legendás alakja volt. Laura Simms a gyógyító mesemondás nemzetközileg elismert nagyasszonya, Eddie Lenihan az ír tündérvilág nagy szakértője, Abbi Patrix a franciák iskolát is működtető, eposzmesélő előadómestere, Dovie Thomason az amerikai indián hagyományőrző mozgalom egyik legismertebb mesemondója. És hogy érdekességet is említsünk, ott van a norvég királyi család hercegnője, Márta Lujza, aki hivatásos mesemondó... (bezony, van olyan kolléga, aki királyi sarj). És persze hazai viszonylatban ne feledkezzünk meg Berecz Andrásról sem.

Ami pedig a stagedive-ot illeti: Egyszer nagyon kipróbálnám... Jonesborough-ban, kétezer fős közönséggel, valószínűleg meg lehetne tenni.

2016. november 9., szerda

Feminista Magyar Népmesék 42. - Csejte vára

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző negyvenegy mese itt olvasható.

Először is ne tessék megijedni, nem Báthory Erzsébetet állítom feminista példaképnek. Bár sokan szeretnek úgy gondolni a feministákra, mint véresszájú vámpírasszonyokra, Csejte várának (legalábbis Szombathy Viktor szerint) van egy másik legendája is...


Csejte vára

Történet


Csáky Fruzsinát eljegyzi gyermekkori szerelme, Komjáthy Dénes - ám Csejte várának rettegett rablólovagja, Stíriai Hermann is szemet vet a csinos leányzóra. Feleségül is kéri (útközben csapódik a menethez, "kíséretként"), de kosarat kap. Hermann az esküvő napján bukkan fel ismét, és amint a násznép Oroszlánkő várából a templom felé vonul, elrabolja a menyasszonyt. Komjáthy üldözőbe veszi őket, de egy vihar útját állja, elveszti a lovát is, másnapra vergődik csak haza - majd azonnal sereget toboroz Fruzsina kiszabadítására.

Dénes Csejte várát osrtomolja, Hermann pedig Fruzsinát. A lány határozottan nemet mond az ismételt házassági ajánlatokra; végül Hermann erőszakkal akarja átölelni - mire Fruzsina kirántja Hermann kardját, és egyetlen csapással lefejezi a rablót. A fejet a kard hegyére tűzve a "barackvirágarcú, hajnal gyöngeségű szépséges Fruzsina" kirohan a bástyára, a frászt hozza a várvédőkre, és véres jelenésként egyérteműen eldönti a csata kimenetelét. Csejte megadja magát. Damn, girl.

Mitől feminista?
Először is, aki egyetlen csapással le tud fejezni egy rablólovagot, az egyáltalán nem "hajnal gyöngeségű", de Szombathy Viktorral nem fogok vitába szállni. Valahol még tetszik is, hogy egy lány egyszerre lehet harcias, véres, és szépséges, legalábbis a legenda nyelvezete szerint...
Leginkább azért sorolnám ezt a történetet a "feminista" kategóriába, mert egy olyan lányról szól, aki valójában önmagát menti meg. Elsőre is nemet mond Hermannak, sőt, helyre is teszi, amikor udvarolni próbál; és bár később elrabolják, korántsem nyugszik bele abba, hogy ölbe tett kézzel üljön, amíg a vőlegénye meg nem menti. Egyrészt erős, másrészt pedig elszánt és okos is - miután lefejezte az erőszakoskodó rablólovagot, kiviszi a fejét a bástyára, hogy lássák, kié a győzelem.

Amit érdemes átgondolni
Ha már az erőszaknál és bántalmazásnál tartunk: Egyáltalán nem biztos, hogy mindenki képes arra, hogy hasonló helyzetben "megmentse" magát. Sokszor igenis szükség van a segítségre. Ha Fruzsina nem tudta volna, hogy a kapukon kívül ott vár a vőlegénye a felmentő sereggel, nem biztos, hogy ilyen bátran mészárolta volna le a vár urát...
(És hogy egyértelmű legyen: Nem az öldöklés a dicséretes tett a történetben, hanem az erőszaktevő megbűnhődése)

Források
Szombathy V.: Száll a rege várról várra (Madách Könyv- és Lapkiadó, 1986).
Online itt olvasható.

Megjegyzés
Szombathyn kívül nem találtam más forrását, de még nyomozok utána. Cserébe mindenképpen szerettem volna bevenni a sorozatba, mert Csejte az egyik kedvenc váram, és többször jártam már ott...

2016. november 7., hétfő

Hetedhétfő: Mesebeli tájak magasan, mélyen, messze...

A mai nappal folytatódik a Hetedhétfő magyar mesemondói körblogolás! Minden hétfőn új témával jelentkezünk, melyet ki-ki a saját blogján fejt ki bővebben. Az eddigi bejegyzéseimet itt találjátok. A többi résztvevő mesemondó blogjait a bejegyzés végén linkeltem.

Közérdekű közlemény: A jövő héten a Ti kérdéseitekre válaszolunk! Mindenre, amit a mesemondásról tudni szeretnétek, de eddig nem mertétek megkérdezni. Küldjétek őket kommentben, Facebookon, Twitteren, satöbbi. Várjuk!

E heti témánk: "Milyen mesebeli helyszínt látogatnál meg szívesen, ha tehetnéd?"


Íme a Top Három, minden különösebb sorrend nélkül:


Mivel mostanában sokat foglalkoztatott a Dietrich-mondakör, első blikkre Laurin király rózsakertje ugrik be, meg az egész földalatti törpe birodalom, ami hozzá tartozik. A német legendák nagyon érzékletesen írják le a hegyek gyomrában kifaragott palotákat és lakomatermeket (Tolkien bácsinak volt honnan meríteni). Laurin király birodalmában egyetlen agátból van csiszolva a padló, zafírral borítva a mennyezet, és maguktól fénylő ékkövek jelzik a csillagokat a földalatti népnek. Mivel mindig is vonzottak a csillogó dolgok és a barlangok is, azt hiszem, egy tiroli törpe királyságban tökéletes turista lennék.


Egy másik helyszín, amit szívesen felderítenék, a Rézváros az Ezeregyéjszakából. Régóta az egyik kedvenc történetem a gyűjteményben, többek között azért is, mert egy középkori régészeti expedíció történetét meséli el... Mire az utazók a Rézvárosba érnek, a hely már lakatlan, de teljesen érintetlenül áll, és az utolsó királynőnek még arra is volt ideje, hogy egy táblára felvésse, mi történt a város lakóival. Minden régész szeretne egyszer ilyen helyet találni... Pár éve egy mesemondó fesztiválra egy egész órás műsort varázsoltam a Rézváros köré, és rengeteget olvastam a történet eredetéről és utóéletéről. Még Almássy grófhoz is köze volt. A város leírása különösen gyönyörű a magyar fordításban (578-606. éjszaka), mindenkinek melegen ajánlom.


Eposzi hangulatomban lehetek, mert a harmadik helyszín, ami beugrott, a Hold volt, szintén egy régi és hosszadalmas történetből. Nem is akármilyen verzió, hanem az, amelyik az Eszeveszett Orlando-ban szerepel: Itt a hold ezüstös palotáiban halmozódik fel minden, amit az emberek a Földön elveszítenek (amolyan kozmikus Talált Tárgyak Osztálya). Megtalálható a Holdon minden elveszett gomb, birka, remény, birodalom, pénz, ügy, sőt, még egyesek esze is, és aki jelentkezik érte, annak vissza is adják, ami az övé - kivéve az elveszett időt. Kíváncsi lennék, kis böngészéssel mi mindent lehet találni a holdbéli raktárakban...
(A héten az is kiderült, hogy Orlandót fogjuk mesélni a februári eposznapon! Azt hiszem, a holdraszállást rögtön le is stoppolom magamnak...)

Minden mese utazás. Némelyek távolabbra repítenek minket, mint mások - de végeredményben az a lényeg (és ezt minden mesemondónak tudni illik), hogy haza is hozzanak...

***
Látogassátok meg a többieket is!
Varga-Fogarasi Szilvia

2016. november 5., szombat

Kazuárok, kuszkuszok, kakaduk, és gonosz uborkák (Népmesék nyomában a világ körül 13. - Pápua Új-Guinea)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; aki pedig csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Több, mint egy hónapig tartott, míg átrágtam magam ezen a köteten. Nem volt egy könnyű esti olvasmány...


One Thousand and One Papua New Guinean Nights Vol. 1
Folktales from Wantok Newspapers, 1972-1985.
Thomas H. Slone
Masalai Press, 2001.

Bevallom nőiesen, csak az első kötetet olvastam el, és az is kemény menet volt. Nagyalakú, 500 oldalas, minden oldalon két hasábos, apró betűvel szedett (eredetileg újságcikkekről van szó), és összesen 602 mesét tartalmaz. Elég súlyos hozzá, hogy nyomja az ember hasát, ha ágyban olvas...
Megszenvedtem, de nagyon megérte.
A cikkeket egy Pápua Új-Guinea-i (egykori magyartanárom büszke lenne) újságból gyűjtötték össze, melynek majdnem minden egyes számában közölnek egy-egy népmesét. A szerző rámutat, hogy szerencsére az újság a tok pisin-ként ismert közös keveréknyelven jelenik meg, mert ha minden mesét a saját nyelvéből kellett volna lefordítani, ez a kötet sohasem készült volna el: Pápua Új-Guinea lakossága ugyanis közel 700 (!!!) különféle nyelvet beszél.
Mutatom a belefeccölt energiát
A kötet tartalmaz minden információt, ami szem-szájnak ingere. Minden mesénél van pontos dátum és hivatkozás az újságra, megnevezik a beküldőt (nyelvi/törzsi hovatartozással és lakhellyel együtt), és a szerző felsorolja a vonatkozó számokat a Thompson-féle népmesei motívumindexből. A mesék elején jelölik azt, melyik népről/törzsröl/régióról szól a történet, és a fordító sok helyen zárójeles megjegyzéseket tesz, amikor egy-egy szó vagy kifejezés nem egyértelmű - sőt, az említett állatoknál megadja a latin nevüket is! Minden tiszteletem Thomas H. Slone-nak, elsőosztályú munkát végzett.  
A történetek maguk az európai olvasó számára kimerítik az egzotikum fogalmát. Tele vannak helyi flórával és faunával - tucatjával talál az ember népmeséket kazuárokról, kuszkuszokról, repülőkutyákról, és egyéb érdekességekről. A természet egyszerre életveszélyes és segítőkész, attól függően, ki hogyan bánik a környezetével. Sok történet eléggé véres és brutális, és meglátszik bennük a törzsek közötti viszályok évezredes története - de sok olyan is van, amik egészen festőiek és líraiak.

Fénypontok
Volt belőlük bőven. Összesen ötven cetlit ragasztottam a könyvbe; legtöbbjük olyan történeteket jelöl, amiket valamiért érdekesnek találtam, vagy akán én is szívesen mesélnék. 602-ből 50 egyáltalán nem rossz arány.
Különösen szerettem azokat a történeteket, amelyekben a természet segített valakin. Volt olyan Hamupipőke, aki egy mangófának mondta el bánatát - a fából aztán csónak lett, aki egy barátságos családhoz vitte őt. Nagy kedvencem volt az a mese, ahol egy gonosz férfi megölt egy egyedül élő nőt, de a kazuárok életre keltették az áldozatot, majd porrá rugdosták a gyilkost. A legenda szerint a nő hálából festette színesre a kazuárok népét (egy másik verzió szerint csavarpálma-fává változott, hogy etethesse őket). Másik nagy kedvencem volt a Kazuár és a Kagyló, amelyben egy gonosz kagyló egészben nyelt le hajókat, amíg egy okos kazuár rá nem vette, hogy jöjjön ki a szárazföldre, ahol aztán a dzsungel indái és hangyái végeztek vele. Több mesében az erdőben egyedül hagyott asszonyt jószándékú szellemek - masalai - segítették a szülésben, és ajándékozták meg (többek között a tánc tudományával is). Volt egy történet, amelyben egy hősies repülőkutya mentette meg (ember) anyukáját és öccsét egy vérengző óriáskígyótól. Sok történet szólt segítőkész és hűséges kutyákról is. Az egyik szerint a kutyák ma már nem beszélnek a gazdáikhoz, mert egykor egy vadász nem hallgatott a figyelmeztetésükre.
Sok származástörténet is volt a kötetben. Külön tetszett az, amelyben egy anyóka bezárva tartotta a házában a világ összes szúnyogját, de amikor gyerekek banánt loptak tőle, bosszúból kiengedte őket. Az a sztori is nagyon mókás volt, ami megmagyarázta, hogyan lopták el a férfiak a nőktől a szakállat, mert irigyek voltak rá. Egy jópofa történet szólt arról, hogy a Holdat eredetileg egy vadász egy bambuszcsőben tartotta, és zseblámpaként használta, amíg meg nem szökött, és fel nem ment az égbe. Volt egy érdekes sztori arról is, hogyan tudják kontrollálni a varázslók a "felrobbanó szigeteket" (vulkánokat).
A horrorisztikusabb történetek között is akadtak fénypontok. Tetszett például az, amikor két vadász rájött, hogy lakótársuk minden nap kimegy a földekre, és óriási rovarrá változik. Sok sztori szólt misztikus emberforma lényekről, akiknek nem volt arca, és a fejük tetején lévő nyíláson át táplálkoztak. Volt egy történet, mely szerint a Hold régen lejárt a földre gyerekeket enni, amígy egy falu népe össze nem fogott, hogy végezzenek vele (majd csináltak egy másik Holdat).
Több olyan legenda is akadt, aminek régészeti vonatkozása volt - például, hogy hogyan fedezte fel egy öreg házaspár az első pattintott kőbaltát, vagy hogyan tanította meg a gyászkakadu a feleségét tüzet gyújtani, vagy hogy miért találhatók kerámiatöredédek a föld alatt. Néhány "modern" mese is került  gyűjteménybe a bennszülöttek és a technológia találkozásáról (pl. zseblámpa, rádió, szappan, repülőgép), és az ebből eredő mókás félreértésekről.

Kapcsolatok
Erszényesek (kép innen)
Rengeteg állat- és gyümölcsfeleség fordult elő a történetekben. A nálunk szokásos hattyúk és nádszálak helyett itt leginkább kazuárok és mangók fordultak elő (de uborka is akadt). Sok olyan mese is volt, ahol egy kislányt vagy kisfiút különböző állatok (pl, kazuárok, erszényes emlősök, sasok) neveltek fel. A kedvencem az volt, amelyikben egy méhecske mentett meg és nevelt fel egy fiút, amíg elég erős nem lett hozzá, hogy legyőzze a szörnyű, kétfejú kígyót, amelyik megölte a szüleit.
Szembejött egy mese arról, hogy miért szagolgatják a kutyák egymás farkát, ami nagyon emlékeztetett egy cserokí indián történetre. Eszerint a kutyák egykor együtt fociztak és röplabdáztak, de a farkuk zavarta őket a játékban, így felaggatták őket egy kerítésre; jött egy disznó, ledöntötte a kerítést, a farkak összekeveredtek, és azóta keresi mindenki a magáét (ugyanez egy másik verzió szerint a bőrükkel történt). Volt egy "a gém és a rák" mese, amihez hasonlót a Maldív-szigetekről olvastam (egy gém felajánlja, hogy átszállítja egy tó lakóit egy másik, "biztonságos" tóba, és útközben megeszi őket). Találtam egy "hálás kígyó" történetet is, a szokásos forma szerint: Egy ember megment egy (csigaházba szorult) kis kígyót, az pedig később visszatér, hogy kihúzzon egy lándzsát, ami beletört a harcos oldalába. Szintén ismerős volt az a történet, ahol egy uborka gonosz nővé változott, aki egy szerencsétlen férfi vállán lovagolt, amíg le nem szedték (a Tengerjáró Szindbád utazásaiban található hasonló jelenet). Találtam egy "alakváltó nő" történetet, ami a görög mitológia Thétiszére hajazott, és találkoztam egy, a brunei mesékből ismerős jelenettel is, ahol egy öreg anyóka haja tetvek helyett kígyókkal és gyíkokkal volt tele. Találtam egy verziót a "hűséges kutya" népszerű legendájára is (amelyben egy kutya megvéd egy csecsemőt egy kígyótól, de a gazdái azt hiszik, ő támadta meg a gyereket). Német legendákból volt ismerős az a történet, ahol egy szegény családot egy varázslatos fa segített ki, melynek gyümölcseiből pénz hullott (én ezt "Rübezahl almái"-ként ismertem).

Hova tovább?
Mikronéziába. Pontosabban a Mikronéziai Szövetségi Államokba.

2016. november 2., szerda

Feminista Magyar Népmesék 41. - A farkas és a kisleány

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző negyven mese itt olvasható.


A farkas és a kisleány

A történet
Ugyanez az utánozhatatlan
Dargay Attilától
Egy kislány egyedül él az erdőben egy barlangban. Egy farkas felfigyel rá, de mivel nyáron van elég elesége, nem támad rá. Télen viszont, amikor elfogy a zsákmány, a farkas megkörnyékezi a kislányt, és megpróbálja felfalni. A lány épp lúgot főz mosáshoz, és végigönti vele farkast, aki félig megvakulva és kopaszon iszkol el. Bosszút szomjazva maga köré gyűjt 12 másik farkas, és visszatér a barlanghoz. A kislány egy husánggal a kezében egy körtefára menekül, mire a farkasok elkezdenek egymás vállára állni, hogy elérjék (a kopasz van legalul). Amikor a tizenharmadik farkas már majdnem eléri, a kislány felkiált, hogy "Forró vizet a kopaszra!!!" A kopasz farkas megrémül és eliszkol, a többi pedig lezuhan.

Mitől feminista?
Ismét egy okos és bátor lány a főhősünk. Nem csak hogy egyedül él, de ráadásul biztonágban is érzi magát a barlangjában, egyedül a vadonban az állatok között. Saját bevallása szerint az állatok nem bántják őt. Láthatóan el tudja tartani magát, még mos és főz is, szóval nem vademberként (vadleányként) tengeti napjait, megmentésre várva, sőt. Amikor felbukkan a farkas, és megpróbálja felfalni, a lány lélekjelenléte győz a ragadozó felett. Amikor pedig a bosszúszomjas kopasz farkas visszatér, másodszor is túljár az eszén, és elijeszti a többiekkel együtt...
A feminizmushoz nincs köze, de érdekes pont a történetben, hogy a farkas csak akkor támad a lányra, amikor kifogy a prédából télen, és koplalnia kell. Ez népmeséhez képest elég realisztikus mozzanat, és egy kicsivel kevésbé démonizálja a farkast, mint általában...

Amit érdemes átgondolni
A mesében nincs magyarázat arra, mire kellett a lánynak a husáng, amikor felmászott a fára. Nekem az jön le belőle, hogy ha az elrettentés nem sikerült volna, akkor akár fegyverrel is megküzdött volna a saját életéért és biztonságáért.

Források
Dékány R.: Pityke és kökény (Argumentum Kiadó, 2004).
Alföldi (Kecskemét környéke) népmesegyűjtés az 1800-as évekből

Megjegyzés
A "Forró vizet a kopaszra!" mesének legtöbbször egy kismalac a főhőse. Érdekes volt olyan változatot találni, ahol ember, méghozzá lány az illető...

2016. november 1., kedd

Halloween-i cukorságok

Erről nem is akartam írni, de annyira kiakasztotta a cukiságmétert, hogy muszáj. Mennek itt körbe a mémek a Facebookon, hogy a Halloween antimagyar, egyenesen amerikai, és nálunk Mindenszentek van meg Halottak Napja. Hát van, és szeretem is nagyon a gyertyafényes temetőt, de ha már ragaszkodunk a Halloween adoptálásához, akkor a trick-or-treating-et sürgősen vezessük be. Hat év után először végre olyan házban töltöttem az estét, amelyik olyan utcán áll, amelyik olyan környéken van, ahol vannak kölkök, és jönnek cukorkáért.
Azt hittem, meghalok a lelkesedéstől.
(Plusz mondjuk meg is ettem fél zacskó csokoládét, azért vagyok így túlpörögve.)

Mivel esélyes, hogy egy időre ez lesz az utolsó Halloween-em az USA-ban, átkönyörögtem magam a haverokhoz, akik tisztes környéken laknak, és nem a csóró egyetemista utcákban, ahová felelősségteljes szülő nem hozza el a gyerekét mert maximum sört és pizzát kapna. Náluk viszont van járda (!), meg közvilágítás, sőt, még dekoráció is akadt. Betáraztunk három óriási zsák csokit és cukrot, felkapcsoltuk a kerti lámpákat, és vártuk, hogy megkezdődjön a trick-or-treating (rendes városi szabályok szerint este hattól nyolcig). Eddig csak filmekben láttam hasonlót, úgyhogy izgatottan vártam, élőben is olyan cuki lesz-e, mint a tévében.
Még olyanabb volt.

Az első család, aki bekopogott az ajtón, két szülőből és két kisfiúból állt, utóbbiak Szupermáriónak és Luiginak voltak öltözve. Hamar megfigyeltem, hogy a legtöbb gyerek nem helyes kis kosárkával, hanem ambiciózus módon párnahuzattal érkezik csokit kéregetni (ráadásul nem is kispárnával, hanem naggyal). Mi persze marékkal osztottuk a cukorkát, mert túl lelkes voltam a szemezgetéshez (meg figyeltem arra is, hogy a "jó" csokikat vásároljam be, ne a rágókat meg pezeket). Az apróságok különösen nagyon cukik voltak, ahogy felimbolyogtak a lépcsőn, aztán nagyon-nagyon halkan és selypítve mondták, hogy trick-or-treat, és amint a zsákban volt a csoki, szó nélkül iszkoltak vissza anyuhoz... általában mosómedvének meg hasonló állatkáknak voltak öltözve, bár minyonok is akadtak szép számmal. A nagyobbaknak már kreatívabb jelmezeik voltak; a fiúk között Dart Vader volt a nyerő, de a pálmát nálam két nyolc-tíz éves zombi apáca vitte el, akik szülői felügyelet nélkül kocogtak fel-alá az utcában a keresztjeiket villogtatva. Tizenkét év felett, úgy tűnt, már ciki beöltözni, mert a kisgimisek vagy szörny-álarcokban és pulóverben érkeztek, vagy pedig a sportcsapatuk egyenruhájában (mert ugye kúlnak kell lenni). Ők egész kis hordákban közlekedtek, egymást bátorítva, és végtelenül félszegen álltak sorba a cukorért - de azért ugyanannyira örültek neki, mint az apróságok.

Ahogy besötétedett, megritkult a jövés-menés is; az utca kissé kívül esett a szokásos útvonalakon. Először kiültünk a ház elé, hogy lássák, érdemes a mi irányunkba is elsétálni; később drasztikusabb eszközökhöz folyamodtunk: Bekapcsoltuk a Karácsonyi Lidércnyomás soundtrackjét lejátszóról, és a lámpák fénykörében integettünk az utca végében tanácstalankodó gyerekeknek. Végül egészen sokan megtaláltak minket, de még így is maradt egy fél ládányi csoki.
Sebaj, el fog fogyni.