2017. május 27., szombat

Rák Anyó bölcs, és bátor is (Népmesék nyomában a világ körül 39. - Trinidad és Tobago)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

A mai nappal megkezdjük utazásunkat a Karib-tenger szigetei között.


Crick-Crack!
Trinidad and Tobago Folk Tales
Eaulin Ashtine
U.W.I. Extra-Mural Department, 1966.

A kötetben összesen kilenc népmese található. Egy helyi szerző gyűjtötte és írta le őket, saját bevallása szerint azért, hogy a trinidadi gyerekek ne csak Grimm meséket, hanem a saját kultúrájuk meséit is megismerhessék. A legtöbb történetben afrikai és más dél-amerikai kultúrák elemei is előfordulnak, sőt, európai párhuzamokat is lehet találni - hűen tükrözik tehát a karibi országokra jellemző kulturális keveredést. Mindegyik élvezetes olvasmány volt, és érezhető, hogy élőszóban még jobban működnének.

Fénypontok

Fregattmadár
Az egyik kedvenc mesém a kötetben a Hogyan szerezte a pelikán a csőrét című volt, amiben a helyi fauna több madara - a fregattmadár, a szula, és természetesen a pelikán - is fontos szerepet játszott. A mese szerint a csőr eredetileg a gőgös fregattmadáré volt, de a többiek egyesült erővel elcsalták tőle. (Fregattmadaras mesékkel egyébként Óceániában is találkoztam már).
A Fiatal Nelson és az Öreg Nelson két bika története; az öreg erőszakkal az uralma alá hajtja az egész legelőt, és megöl minden bikaborjút, hogy soha senki ne lépjen a helyére. Egy vemhes tehénnek az erdei állatok segítenek elmenekülni és elrejtőzni, így a fiatal bika megszülethet, és felnőve legyőzhezi a zsarnokot.
A Hogyan vesztette el az aguti a farkát című mesében a Kutya megpróbált beszökni egy szarvas állatoknak rendezett partira, de Aguti leleplezte, és ezért a kutya bosszúból leharapta a farkát.

Kapcsolatok

Dél-Amerikai mesékből volt ismerős a Hogyan tört el Teknős páncélja című mese, amelyben Teknős annyira madár akart lenni, hogy kölcsönzött tollak segítségével szállt fel az égbe. A Hogyan veszette el Rák Anyó a fejét című mesében egy gonosz öreg boszorkány elrabolt egy kislányt, és csak akkor volt hajlandó elengedni, ha a lány kitatlálta a nevét (mint a Rumpelstiltskin-mesékben). A nevet egyedül Öreg Rák Anyó tudta; ő segített a kislánynak elmenekülni. A név egyébként En-Bois-Chinan volt, ami egy keserű kérgű fa neve.
Szintén rákokról szólt a Hogyan törött el Rák páncélja, ami valójában egy nagyon, nagyon bájos verzió volt arra a mesetípusra, amit mi Holle Anyóként ismerünk - csak itt egy szorgos lány és egy lusta lány helyett egy kedves rák (Mamselle Sweet) és egy morcos rák (Mamselle Sour) szerepelt. Ezt a mesét megvettem kilóra.
A helyi ügyeletes trickster Compare Rabbit (Nyúl koma), aki általában Tigris koma eszén szeret túljárni. Az egyik legjobb sztori az volt, ahol elhitette a tigrissel, hogy egyetlen pillantással meg tud aszalni bárkit...

Hova tovább?
Grenadába (ami nem tévesztendő össze Granadával, vagy Szent Vincenttel és a Grenadine-szigetekkel, ami majd az utána következő állomás lesz)

2017. május 20., szombat

Ananszi színre lép (Népmesék nyomában a világ körül 38. - Suriname)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

It's Anansi time!!!


Suriname folk-lore
Melville J. Herskovits - Frances S. Herskovits
Ams Press, 1969.

A könyv, amit Surinaméhoz választottam, először 1936-ban jelent meg, és lazán másfél kilót nyom (közel 800 oldal). Magán viseli az idők nyomát ("Notes on the culture of the Paramaribo Negroes"), de maga a néprajzi leírás eléggé korrekt, és mentes mindenféle ítélkezéstől (kerüli például a "babona" kifejezést, amit tudtam értékelni). A kötet Suriname afrikai származású lakosságának kultúrájáról, hiedelmeiről, és meséiről szól - közel 150 történetet közöl két nyelven, tükörfordításban, bőséges lábjegyzetekkel, és a bevezetőben felsorolt mesemondókkal. Sok mesét több verzióban is felgyűjtöttek a kötethez, amiket egymás mellett olvashatunk.
A bevezető tele volt figyelemre méltó dolgokkal, mint például a fejkendők megkötésének több száz formája (mindegyikhez tartozik jelentés, olykor egész történet is), a mati (leszbikus kapcsolatok ünneplésére rendezett "születésnap"), a trefu (étellel kapcsolatos tabuk, amiket a gyerekek a szüleiktől örökölnek), az ember különféle lelkei, vagy a szellemek és istenségek, akik egy-egy személyhez tartoznak (és érdekes módon lehetnek afrikai, de helyi indián eredetűek is). A kötet végén találós kérdések, szólások és közmondások, és a mesékbe fűzött énekek kottái találhatók.

Fénypontok

Ezzel a kötettel megérkeztünk Ananszi (Anansi) birodalmába! A mesék több, mint fele szólt a pók-tricksterről, és az egész mese-fejezet helyi kifejezéssel élve az Anansi-tori kategóriába tartozott ("a pók meséi," vagyis népmesék). Nagy örömömre több olyan Ananszi-mese is volt a könyvben, amiket eddig nem hallottam/olvastam. Ott volt például A hazugság többet árt, mint a fegyver, ahol Ananszi egy király hírnevét lejáratva mutatta be, mennyire igaz a közmondás. Vagy a Majom édeset pisil című történet, ahol Ananszi azt hazudta Tigrisnek, hogy majompisit érdemes inni... (szegény Majom nem járt vele jól). Jópofa volt a Paprikaevő verseny is, ahol Ananszi egy királylány kezéért versengett erőspaprika-evésben, vagy a Lábas lábos, ahol Ananszi felesége járt túl a pók eszén, és bűvölte meg a konyhai edényeket, hogy neki vigyenek ennivalót mohó férje helyett. Zseniális volt az a mese, ahol Ananszi amerikainak adta ki magát, hogy megvendégeljék (külön jókat kuncogtam a fonetikusan leírt amerikai akcentuson). Ennek párjaként olyan is akadt, ahol egyenesen angyalnak öltözött (tetszett a Pókangyal mentális képe).
Persze Ananszi szereplése nélkül is akadtak jó sztorik. Tetszett például a Kecskeleves című, ahol Kutya és Tigris közösen fogtak egy kecskét vacsorára, de Kutya megsajnálta, és segített neki megszökni. Az Állatok hálája mese ezúttal azzal is meg volt fűszerezve, hogy a jótevő nem csak két állatot, de egy másik embert is megmentett, aki persze "hálából" azonnal elárulta, és az állatok mentették meg aztán a kivégzéstől.

Kapcsolatok

Orlando Jones, mint (zseniális) Anansi az
Amerikai Istenek sorozatban
Az ismertebb, klasszikus trickster-mesetípusok közül rengeteg előfordult a gyűjteményben. Volt például elmaradhatatlan Kátránybábu, kötélhúzás Elefánt és Bálna között (mindkettő azt hitte, Ananszival versenyez), Mágikus szikla (amit Ananszi kihasznál a saját javára, de megszív a végén), Tigrisen lovaglás (klasszikus Rémusz bácsi), Víz alatti és víz feletti lakoma (a Róka és a Gólya mintájára, csak itt Teknőssel és Ananszival), Fogságból szabadulás helycserével (megint csak Rémusz bácsi), és Tigris megevett szervei (ez felbukkant az Amerikai Istenekben is). Természetesen megint csak volt versenyfutás, ezúttal Teknős és Szarvas között, sőt, megint felbukkant a Madarak versenye is, ahol Kolibrinak sikerült a legmagasabbra repülnie (ezzel Óceániában is találkoztam már). Volt verzió Midasz király szamárfüleire (itt Ananszi suttogta el, hogy a Fáraónak szakálla van), és Filomena haiti meséjére is, amit több mesemondótól hallottam már (mostoha gonoszsága a saját édeslányaira üt vissza).
Külön érdekes volt, hogy találam egy verziót az ördög-szeretőre, ami Louisiana-i mesékből (Marie Jolie) már ismerős volt - csak itt az öccse mentette meg a lányt a gonosz kígyótól, amihez véletlenül feleségül ment. Nem ez volt az egyetlen tündérmese, aminek találtam helyi verzióját a könyvben; volt Hamupipőke, Rózsa és Ibolya, Csodálatos segítők (Szélike királykisasszony), Tizenkét holló (avagy jelen esetben tizenkét arapapagáj), Szépség és Szörnyeteg, Rumpelstiltskin (Akantiudu), Királykisasszony jegyei, sőt, az Olaszországból ismert Kanári Királyfi is.

Hova tovább?
Megérkeztünk a Karib-tengerhez. Trinidaddal és Tobagóval folytatódik az utazás!

2017. május 17., szerda

Még egyszer a hegyek között - Speak Story Series, Shepherdstown, West Virginia

Keresve sem találhattam volna tökéletesebb utolsó fellépést az amerikai kalandhoz.

Adam Booth, egy kedves barátom szervezi a "Speak Story Series" nevű előadás-sorozatot, melynek keretei között országosan elismert mesemondók lépnek fel Shepherdstown bájos kis városában, a helyi egyetem és közösség támogatásával. Adam nemrég olvasta a készülő népmese-gyűjteményem kéziratát, és az ötleten felbuzdulva meghívott, hogy vegyek részt az idei sorozatban. Olyan szerencsém volt, hogy a félév vége és a hazautazás között még pont akadt néhány napom, amikor el tudtam vállalni a kiruccanást Ohióból West Virginiába.
(Akinek már szól aza a bizonyos dal a fülében, attól előre bocsánatot kérek)

Hétfő délután érkeztem repülővel Baltimore-ba, ahonnan Adam kocsival vitt tovább. Jó egy órát utaztunk az Appalache hegyei között. Sütött a nap, zöldek voltak az erdők, és én jókedvűen elmerültem még egyszer, utoljára, szeretett Appalachiám látványában. Átkeltünk két folyón, a Potomacon és a Shenandoah-n, és végül megérkeztünk Shepherdstown bájos városkájába.
Ha azt mondom, hogy a hely festői, még mindig nem mondtam eleget. A város egy apró egyetem köré épült, és minden megvan benne, ami egy ideális déli-amerikai kisvároshoz szükséges: Apró könyvtár, apró kertecskék, és egy sor boltocska a "történelmi" (kétszáz éves!) főutca épületeiben. Külön látszott, hogy erősen liberális a helyi lakosság: Volt biciklibolt, teázó, organikus gyógynövénybolt, kézműves-műhely, cukrászda, szusizó, és két virágbolt is, egymás mellett. Engem egy helyi család kiadó házikójában szállásoltak el, egy szépséges virágoskert és az erdő széle között. A fesztivál szervezőbizottsága még aznap este elvitt (értsd: elsétált velem) vacsorázni a Blue Moon Cafe nevű helyi éttermbe, amit egy volt benzinkútból építettek át, és amelynek árnyas kertjén keresztül csobogott a városka patakja.

Mindkét fellépésem ugyanazon a (keddi) napon történt. Reggel kilenckor Adam jött értem, és elfuvarozott egy helyi magániskolába a gyerek-előadásra. A Morgan Academy egy kicsike kis épület az erdőben, ami összesen hetven diákot számlál, öttől tizennégy éves korig. Alternatív, gyakorlati oktatási modellje van, amivel azonnal szembesültünk is: Amikor besétáltam, három nagy alumínium kádat pillantottam meg az iskola folyosóján. Mint kiderült, a gyerekek kiskacsákat keltettek bennük... Tanárok és diákok egyaránt lelkesedéssel fogadtak; nem én voltam az első mesemondó, aki megfordult náluk.
A mesélés maga érdekes rendszer szerint zajlott. Az összes diákot egyszerre ültették be a nagyterembe, piciktől a tinikig; az első mese után a piciket elvitte a tanító néni, majd a második után az elsősök is elköszöntek, így az utolsó két mesére csak a "nagyobb" gyerekek maradtak ott. Eleinte izgultam egy kicsit, hogy mit mesélek egy ennyire vegyes közönségnek, de szerencsére nagyon udvarias, figyelmes kis csapatnak bizonyultak. Úgy döntöttem, magyar népmeséket válogatok; azokat biztosan nem hallották még, és szélesebb korosztályt tudnak lekötni, mint a direkt kicsitknek/nagyoknak válogatott történetek. A Mindentlátó királylánnyal kezdtem (azt a picik is szeretik), majd a Jégország királyával folytattam, ami egészen lenyűgözte őket. Mire csak a nagyobban maradtak, elmeséltem a Szépen szóló pelikánmadarat (megkérdezve előre, hogy oké-e egy félelmetesebb történet, mire harsány IGEEEN volt a válasz). Itt akár be is fejezhettem volna; a program szerint már csak az volt hátra, hogy válaszolgassak a gyerekek kérdéseire. Remek kérdések voltak. Volt, aki azt szerette volna tudni, hogy más népeknél is léteznek-e ezek a mesék; volt, aki azt kérdezte, honnan hallottam őket, vagy azt, hogy milyen mély volt a verem az elvarázsolt várban... végül az egyik kislány rákérdezett, hogy melyik a legismertebb népmese Magyarországon, mire megemlítettem a Fehérlófiát. Zanzásítva nehéz lett volna elmagyarázni, így rápillantottam a tanárra, hogy van-e még időnk, mire lelkesen bólogatott, és megkérdezte a gyerekeket, szeretnének-e még egy mesét hallani. Zengő IGEN volt a válasz. A Fehérlófia remekül működött, nagyon élvezték; a végére visszajött Adam is, akivel rögtön meg is tárgyaltuk, hogy ez a mese létezik az Appalache-i hagyományban is, a Jack-mesék között (ami külön lenyűgözte a gyerekeket).
Az egyik kedvenc pillanatom az volt, amikor a gyerekek megkérdezték, hogyan mondják magyarul, hogy "happily ever after" (mert az egyszervoltot magyarul mondtam). Erre elmagyaráztam nekik, hogy a "boldogan éltek, míg meg nem haltak" szó szerint mit jelent; szokás szerint kissé ledöbbentek a magyarok realizmusán. Cserébe, amikor a Fehérlófia végén azt mondtam, hogy "they lived happily ever after," az egyik kisfiú bekiabálta, hogy "until they died!!!"
Amikor elköszöntem, az igazgatónő lelkendezve közölte, hogy én voltam a legjobb mesemondó, akit valaha hallottak (majd rögtön bocsánatot kért Adamtől, aki ott állt mellettem), és elárulta azt is, hogy nem volt még, hogy a gyerekek még egy mesét kértek volna. Borzasztóan büszke voltam magamra. Mesemondói szemmel a "mesélj még egyet!" a legnagyobb kitüntetés.

Az esti előadás az egyetem színháztermében zajlott, és elsősorban felnőtteknek szólt (bár volt néhány gyerek is a közönségben, tízévestől felfelé). Itt Pályuk Anna-népmeséket adtam elő, a hamarosan megjelenő könyvemre való tekintettel (és mert azok a kedvenceim, na). Több, mint száz fő ült a nézőtéren, és legalább öten magyarok, vagy magyar származásúak voltak - erre nem számítottam pont West Virginiától, de nagyon megmelengette a szívemet. Még korábban, a két fellépés között Adam elvitt ebédelni, ahol egy magyar származású úriember is csatlakozott hozzánk; remek thai kaja felett beszélgettünk hosszasan Magyarországról, és a magyar mesékről. Az úr (Jim) természetesen eljött az esti koncertre is.
Az egy órás programba összesen négy mese fért bele (részletesen és kényelmesen). A Csodakúttal indítottam, ami egyszerre bájos és mókás történet, és remekül bejáratta a közönséget (akik amúgy is lelkes mesehallgatók a koncertsorozatnak köszönhetően, és ösztönösen merültek bele a hangulatba). Másodjára a Vidám királyfi került sorra, ami a egyik új kedvencem Anicától, és nemrég kezdtem fellépéseken mesélni (tulajdonképpen a Rumpelstiltskin nőbarátabb verziója). Harmadszorra Tubavirág kisasszonyt meséltem. Korábban a szervezők említették, hogy egy hét múlva kertész-fesztivál lesz a városban, ahol az emberek bemehetnek egymás kertjébe, és megcsodálhatják a virágokat; ennek örömére meséltem Tubavirágot, és nem csalódtam a hatásban. Amikor az apa kitépi a rózsákat a kertben, az egész közönség egyszerre hördült fel... A sort a Széttáncolt cipellők meséje zárta. Ez az egyik első mese volt, ami miatt megszerettem Pályuk Annát, és amikor van időm rendesen kibontani, egészen lenyűgöző történet.
Az előadás végén a szervezők ajándékkosárral köszönték meg, hogy eljöttem hozzájuk; volt benne süti, póló, könyvek, és csodálatosan megírt üdvözlőlapok. A kölcsönös köszöngetés után volt idő arra is, hogy kérdezzen  közönség; legalább egy tucat kérdésre válaszoltam a mesékkel, a mesemondással, és Magyarországgal kapcsolatban. Egy úriember utólag elárulta, hogy ez volt a legjobb közönségreakció, amit eddig a sorozatban látott, mivel mások egy-két kérdést szoktak csak kapni... A kérdések megint csak vegyesek, de érdekesek voltak. Volt, aki azt akarta tudni, melyik a legősibb történet a repertoáromban; mások a mesék sötétebb elemeiről kérdezgettek, vagy arról, hogy miért pont hét feje van a sárkánynak.
A kérdések után lehetőség volt rá, hogy a vendégek megvásárolják a könyvemet. Végül tizenhat példány kelt el, ami elég csinos eredmény egy fellépéstől (és külön örültem, hogy nem kell hazahurcolnom a könyveket). Mindenki dedikáltatta is a példányait, és a magyar származású vendégek külön odajöttek beszélgetni hozzám.

Bár három nap volt csupán, erre az utazásra sokáig emlékezni fogok. A szervezők a tenyerükön hordoztak, a városkát azonnal a szívembe zártam, és keresve sem találhattam volna barátságosabb közönséget. Jutalomjáték volt, elejétől a végéig. Remélem, egyszer visszatérek majd.

2017. május 13., szombat

Jaguárok erdeje (Népmesék nyomában a világ körül 37. - Guyana)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Guyana legends
Folk tales of the indigenous Amerindians
Odeen Ishmael
Xlibris Corporation, 2011.

A kötetben ötven mese található Guyana bennszülött indián hagyományaiból (a különféle bennszülött népek a lakosság 10%-át teszik ki). Remekül válogatott gyűjtemény; egyik történet sem túl hosszú, túl rövid, vagy túlságosan bonyolult, és az ötven együtt szépen képviseli az ország változatosságát, hegyvidékektől tengerpartig, esőerdőtől szavannáig. Kicsit sajnáltam, hogy az egyes történeteknél nem tüntették fel az adott törzset vagy kultúrát, és azt is, hogy az illusztrációnak használt fekete-fehér fotók eléggé rossz minőségűek - de még így is értékeltem, hogy kaptunk valami vizuális kapaszkodót a mesékben szereplő állatokhoz, tárgyakhoz, helyszínekhez. A könyv végén szószedet is van.

Fénypontok

Azt hiszem, a kedvenc történetem a kötetből az egyszerűségében is megrendítő Denevérhegy legendája volt. Itt egy óriási emberevő denevért egy öregasszony győzőtt le a saját élete árán, megmentve a környék összes lakóját.
Nagyon tetszett még A lány, aki egykor majom volt című mese - itt klasszikus állat-menyasszonyos történettel volt dolgunk... egészen addig, amíg a férj rosszul nem kezdett bánni a feleségével, aki erre gyerekestül elmenekült tőle. A folyóparton megakadva a családját hívta segítségül, és a majmok a túlsó partról közös erővel lehajlítottak egy fát a folyó fölé, hogy a lány vissza tudjon térni hozzájuk. Hasonlóan erős női hőse volt Az asszony, aki legyőzött két tigrist című mesének is (tipikus, hogy hazatérve senki sem hitte el a hőstettét).
Mókás mese volt Kororomanna és a Hebuk története - a hebuk erdei szellemek, jelen esetben kicsik, szőrösek, és olyan bozontos szemöldökük van, hogy ha felfelé akarnak nézni, a fejükre kell állniuk. A mesékben ritkán voltak barátságosak, de olykor-olykor segítettek a rászorulóknak.
Néprajzi szempontból érdekes a haiarri gyökér legendája - a növény eredetileg fiú volt, azzal a csodálatos képességgel, hogy ha vízbe tették, a halak elkábultak és a felszínre úsztak tőle (a növénynek ma is hasonló hatása van, halászok használják). Külön értékeltem, hogy akadt egy nagyon bájos legenda a tengeri tehén születéséről is.

Kapcsolatok

Rengeteg hasonlóságot találtam a múlt héten bemutatott venezuelai kötet meséivel; nem utolsó sorban azért, mert több nép, akiktől a meséket gyűjtötték, a határ mindkét oldalán megtalálható. Volt például égből aláereszkedő, de félúton beszoruló terhes asszony; mindenféle gyümölcsöt termő Világfa; lányok által megszabdított Nap; halászhoz feleségül menő vízi istennő; legenda az amazonasi tündérrózsa születéséről; még egy özönvíz-mítosz is akadt. A Világfáról szóló legendák különösen részletesek és érdekesek voltak; egyszerre szóltak az élelem elosztásának fontosságáról, az élet tiszteletéről, és arról is, milyen pusztító hatása lehet annak, amikor a fát önző okokból kivágják.
Észak-amerikai indián legendákat idézett két, a tűz ellopásáról szóló történet. Az egyikben Kajmán szájából lopa ki a kolibri emberek és állatok számára az éltető tüzet, míg a másikban egy fiú csente el egy hegyi szellemtől, és adta át a barátainak, amikor elfáradt a futásban. Szintén ismerős volt már Brazíliából a Tigris repülő szemeiről szóló mese, valamint néhány dél-amerikai történetből a Yawarri halálra éhezteti magát, ahol Teknős tartott éhezőversenyt Oposszummal, az utóbbi vesztére (ez az Andok országaiban Rókával és Keselyűvel fordul elő, és általában megfagyással jár).
Már megint nem múlt el gyűjtemény versenyfutás nélkül - ezúttal Tigris (avagy Jaguár) és Teknős versenyeztek - és nem csak futásban de utána vadászatban és testfestésben is. Utóbbi külön tetszett: Teknős nagyon szépre pingálta Tigrist, míg Tigrisnek csak zöldes-barnás foltokat sikerült festeni a páncélra. Ez volt az egyetlen próba, ahol Tigris önként, mindenféle átverés nélkül elismerte a vereségét.
Az ügyeletes helyi trickster Koneso, a nyúl.

Hova tovább?
Surinaméba!

2017. május 6., szombat

Föld feletti tenger, víz alatti világ (Népmesék nyomában a világ körül 36. - Venezuela)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Kuai-Mare
Mitos aborígenes de Venezuela
Maria Manuela de Cora
Editorial Oceanida, 1957.

Nagyon csinos, választékosan megírt kötet, kultúránként fejezetekre bontott mítoszokkal és legendákkal. Alapos történeti és levéltári kutatásokból, valamint ma is élő indián közösségek szóbeli hagyományaiból származnak a történetek, és azt hiszem, sokat elárul róluk, hogy mire a könyv végére értem, telis-tele voltak az oldalak emlékeztető cetlikkel. Úgy néz ki a példányom, mint egy sündisznó... A könyv végén bibliográfia és szószedet is található, de ami ennél is fontosabb, rengeteg lenyűgöző mesét, mozzanatot találtam a kötet lapjain.

Fénypontok

Rögtön a könyv elején megfogott a guarauno indiánok világképe: Az eget "Fenti Tenger"-ként emlegették, melynek kékje a víz, a felhők pedig a víz feletti hegyek és szigetek. Egy teremtésmítosz szerint innen ereszkedtek le kötélen az égben lakó emberek, hogy élvezzék a föld gyümölcseit - amíg egy terhes asszony be nem szorult a két világ közötti lyukba, és el nem vágta a látogatók útját... (ilyen beszorulásos sztorit egyébként több indián népnél láttam már). A Fenti Tenger tükörképe a víz alatti világ, Nabarao szellem birodalma, ahol ugyanúgy vannak erdők, hegyek, és emberek, mint nálunk és felettünk. Volt a könyvben egy nagyon szép mese Nabarao egy lányáról, aki földi fiút szeretett, és magával vitte, hogy megmutassa neki az otthonát. Amikor aztán az emberek világába jött a férjével, egy fekete kutya követte, ami valójában cápa volt, és nem volt hajlandó halat enni, mert a halak mind a rokonai voltak.
Szintén lenyűgözött a taurepan-arekuna-kamarakoto mítoszok Világfája, melyen a föld összes gyümölcse egyszerre érik. Több legenda is szólt róla - onnan, hogy valaki rátalált, egészen addig, hogy valaki ledöntötte (ezeknek a világfáknak már csak ez a sorsa). Szintén ezekből a kultúrákból származott a kötet egyik legklasszabb meséje, a Kétfejű kondor, melyben egy halandó férfi az égi nagy keselyű lányát vette feleségül. Klasszikus mesei módon az após mindenféle próbáknak tette ki a vejét, viszont itt mind nagyon színesen oldódott meg: Tavat kiszárítani a szitakötők, sziklát porlasztani a hernyók, tetőt építeni a szövőmadarak, padot ácsolni a hangyák segítettek neki.
Hasonlóan zseniális volt a Río Negro törzseitől származó legenda a Jó Szellem és az Elektromos Angolna csatájáról. A Jó Szellem elleni lázadásban részt vevő állatok megbüntetésére született az Ember, aki csak azokkal a fajokkal (keselyű, karvaly, varangy, stb.) nem táplálkozik, akik a harcban a jó oldalon álltak.
Szépséges chaima mítosz szólt a Guácharo cseppkőbarlangról, ahol ezernyi zsírfecske (guácharo) társaságában élnek tovább a halottak lelkei, cseppkőbe és kristályba zárva. Nem kevésbé érdekes, de jóval hátborzongatóbb volt az utolsó fejezet, ami a Kanaimáról, a bosszúállás és vérbosszú szelleméről szólt.

Kapcsolatok

Érdekes guarauno történet volt A nap ura, melyben egy bátor lány lopta el a napot egy zsugori férfitól, és amikor a nap túl gyorsan járta be az eget, odakötözte egy teknőshöz, hogy lassuljon le... A mese első fele észak-amerikai indián legendákra emlékeztetett (Holló ellopja a Fényt), míg a második arra, amikor Maui meglasszózta a Napot. Hasonló módon volt mese arról is, hogy valaki a Sötétséget tartotta fogva, amíg véletlenül ki nem engedték (Brazíliából olvastam hasonlót). Több népmeséből is ismerős volt A szúnyog, aki emberré változott, hogy hessegetés nélkül szívhassa a felesége vérét; végül a gonosz férjet elégették, de a hamvaiból milliónyi új rovar született. Kolumbia után itt is találkoztam olyan (tamanaco indián) özönvíz-legendával, melyben a moriche-pálma terméséből teremtették újra az emberiséget. És jó szokás szerint megint volt harapós hüvely is, ismét piranhák laktak benne, mint a paraguayi változatban...

Hova tovább?
Guyanába!

2017. május 2., kedd

Északvidék 2017. - Jutalomjáték és búcsúzás

Szombat reggel mindenki egy kissé kóvályogva ébredt (jórészt az előző esti koncertnek és az azt követő borozgatásnak köszönhetően), de megérte kivonszolni magunkat az ágyból, és gyorsan legurítani a hotel szörnyű reggelijét.

A délelőttöt Nancy Wang és Robert Kikuchi-Yngojo, közismertebb nevükön az Et-Noh-Tec tandem mesemondó duó workshopjával kezdtük: Kulturális kisajátítás a mesemondásban, avagy ki mit mesélhet, hogyan, honnan, és miért (vagy miért nem). Ez nekem hazai terep, de mesemondóknak, főleg az idősebb generációnak, gyakran szörnyen kényes téma, így nagyon kíváncsi voltam rá, hogyan áll majd hozzá a multikulturális (japán-kínai-filipínó) hátteréről híres duó. Hosszasan beszélgettünk a "mesélhetem-e vagy sem?" kérdésköréről. Néhány példát is megrágtunk külön-külön, és korántsem az volt a végső döntés, hogy "senki ne meséljen semmit, ami nem a saját kultúrája" - abban mind egyetértettünk, hogy ennél sokkal árnyaltabb a helyzet. Annak ellenére, hogy néhány résztvevő eleinte berzenkedett a téma ellen, a workshop nagyon jól sikerült, és udvarias, tisztelettudó keretek között zajlott. Cserébe szörnyen viccces volt, hogy ült közöttünk egy fehér-amerikai srác, aki ékes japán fejpántot viselt, mivel nemrég jött vissza egy japán utazásról - és annak ellenére, hogy Robert és Nancy pont elmagyarázták, hogy ők mindketten ötödik generációs, tősgyökeres amerikaiak, a srácnak sikerült mély japán meghajlással elbúcsúznia tőlük... (Juj.)
A délelőtt második workshopját Ingrid tartotta, aki a mesék kreatív evolúciójáról beszélt. Élvezetesen alkalmazta az evolúció elméletét a szájhagyományból származó történetekre, és egy csomó gyakorlatot is kitalált nekünk arra, hogy kreatív ötletekkel, szokatlan nézőpontokkal színesítsük a repertoárunkat.

A délutáni workshopokat sajnos átaludtam (bujkált bennem valami betegség, plusz fel kellett valahogy töltődnöm az esti programokra). Ahogy a többiektől megtudtam, lezajlott egy kerekasztal-beszélgetés a mesék igazságáról, és annyira jól sikerült, hogy még sokáig emlegetni fogják. A téma persze korántsem olyan egyszerű, mint gondolná az ember, főleg, amikor személyes sztorikról van szó... (Néha azt is nehéz megállapítani, a családi anekdotákból mi igaz és mi nem) (Kérdés: Mesélhet-e az ember szívszaggató és tanulságos történetet kedvenc nagynénjéről, ha sohasem volt neki szívszaggató és tanulságos nagynénje?...).
Vacsora után, de még az esti koncert előtt, sor került a konferencia szokásos éves partijára is. Ezek általában fél-háromnegyed órás, bolondos programok szoktak lenni, hogy a résztvevők játékos keretek között lazíthassanak egy hosszú nap után, és mozogjanak egy kicsit az esti koncertek előtt. Mivel idén a Mesemondás, mint Szuperképesség volt a konferencia témája, Jeff megkért, hogy szervezzem meg a partit. Úgy döntöttem, hogy két egyszerű játékot kombinálok bele a fél órába: Egyrészt kivágtam rövid részleteket mindenféle szuperhősös zenékből, és a közönségnek ki kellett találnia, melyik hősökhöz kapcsolódnak (volt Black Sabbath Iron Man, természetesen, meg NananananaBatman!), másrészt pedig vittem magammal mesemondó kockákat, és bátor vállalkozóknak a kockák alapján kellett mindenféle új szuperképességeket kitalálniuk, és eladniuk a közönségnek (harminc másodperc alatt). Természetesen, mivel mesemondókkal játszottunk, nagyon mókás megoldások születtek, és mindenki jókat kacarászott két zene között. A parti annyira jól sikerült, hogy még másnap reggel is többen odajöttek hozzám elújságolni, milyen remekül szórakoztak.

Szombat este került sor az én mesélésemre is: Mivel kisorsolták a nevemet, lehetőséget kaptam rá, hogy egy egész órás fringe előadást tartsak. A Rózsák a hegykben műsort vittem magammal, mert szerettem volna, ha felvétel készül róla, élő közönséggel, és ehhez Northlands pont remek közeget szolgáltatott. Nagyjából huszonöt-harminc fő zsúfolódott be a terembe (még a falak mentén is ültek), és két kamerát is sikerült felállítanunk. Az előadás nagyon jól sikerült. Azért szeretek mesemondóknak mesélni, mert nem csak magát az élményt értékelik, de a történetet is, illetve azt a munkát, ami mögötte van... többen feltettek kérdéseket a végén arról, hogyan szerkesztettem a meséket kerek egésszé, és honnan ástam elő a különböző részleteket. Még néhány új mesét is sikerült begyűjtenem azok közül, amiket az én legendáim juttattak mások eszébe.

A koncert után persze hullafáradt voltam, de mivel ez volt az utolsó este a konferencián, még nem volt megállás. Megint csak betódultunk mindannyian Loren Niemi hotelszobájába, ahol előkerültek a sörök és borok, és egy láda füstölt lazac is... (Pete Griffin alaszkai mesemondó jóvoltából). Hajnali kettőig beszélgettünk, barátkoztunk, meséltünk, és tervezgettünk; senkinek sem akaródzott aludni a nagy sztorizásban. Ez volt a hatodik látogatásom a Northlands konferencián 2008 óta, és olyan érzés volt, mintha családi találkozót rendeztünk volna. Közben új barátokat is szereztem a régiek mellé.

Hiányozni fog ez a társaság; feltétel nélkül befogadtak, amikor kezdő voltam, és az elmúlt években a mesemondó családommá nőtték ki magukat. Northlands messze a legbarátságosabb konferencia, amin valaha jártam. Most egy ideig távol leszek majd Wisconsintól - de biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó találkozástunk.

2017. április 29., szombat

Északvidék 2017. - Örömjáték és káprázat

Ismét elérkezett a szokásos évi Northlands mesemondó konferencia - és mivel egy időre ez lesz az utolsó látogatásom itt a fagyos északon, semmi pénzért nem hagytam volna ki. Külön bónusz volt az idei programban, hogy három kedves barátom és volt mesemondó osztálytársam is eljött a kontinens különböző pontjairól, így egész csinos kis mini-osztálytalálkozót sikerült összehoznunk.

Péntek reggel mesterkurzusokkal kezdtünk. Részemről Bob Kann workshopját választottam, ami a mesemondásról, mint üzleti vállalkozásról szólt, és tele volt zseniális gyakorlati információkkal. Három órán keresztül beszélgettünk lehetőségekről, ötletekről, szponzorokról, szerződésekről, és egyéb szakmai témákról. Bob remek választás volt, mivel harminchárom éve főállású mesemondó, és többet keres vele, mint a legtöbb közepes beosztásban güriző amerikai... Külön meglepődtem rajta egyébként, milyen őszintén beszélt az árairól és a keresetéről. A legtöbb ember szereti eltitkolni az ilyesmit.
Egy rövid ebédszünet után ismét háromórás workshopok következtek. Ezúttal Jasmin Cardenas Az elnyomottak színháza (Theater of the Oppressed) műhelyére ültem be, ami címéhez méltóan intenzív, és korántsem könnyed élmény volt. Egy olyan műfajban merültünk el, ami a színházat az egyoldalú szórakoztatásból átemeli a társadalmi felelősségvállalás és a közösségépítés világába; sok szó esett társadalmi problémákról, előítéletekről, fehér megmentőkről és egyenlő oktatásról. Jasmin nagyon empatikus, magával ragadó tanár, és rengeteget tanultunk tőle.
Mivel a második kör teljesen kimerített minket, nagyon örültünk a vacsoraszünetnek, és az utána következő mesemondó koncertnek. Hét mesélő szerepelt a programban; mindannyian nagyot alakítottak a maguk műfajában, ami ezúttal főleg személyes sztorikból állt, de azért akadt két horrorisztikus népmese is (Lyn Ford és Yvonne Healy szolgáltatták a borzongást), és egy kicsavart Jancsi és Juliska (a boszorkány szemszögéből), utóbbi volt osztálytársnőm, Ingrid Nixon előadásában.
És aki azt hiszi, hogy egy mesemondó konferencia lezárul este nyolckor a koncerttel, az nagyon téved. A koncert után közvetlenül csaptunk egy tündérmese-órát is, azok kedvéért, akik szeretik a népmeséket, és ki akarták élni magukat a színpadon. Kosárból húztuk ki egyik nevet a másik után, és annyira jól szerepeltünk, hogy egy óra leforgása alatt mindenki (legalább tíz-tizenkét mesemondó) sorra is került. Az én nevemet másodikként húzták ki, aminek nagyon örültem - szeretek korán mesélni, mert utána már csak hallgatni kell a többieket. Pályuk Anna Vidám királyfija kívánkozott ki belőlem, ami hamarosan megjelenik majd angolul az új könyvemben, és az egyik kedvenc népmesém; az amcsik között is töretlen sikere volt, és többen megkérdezték, hol találják meg. Win. Kis osztálytalálkozós csoportunk mind a négy tagja sorra került a programban. Joshua egy saját maga által megalkotott tündérmesét mondott, Danielle egy szépséges, verses, feminista verziót a Hamupipőkére, Ingrid pedig Jeff Doyle barátunkkal karöltve egy vicces, tandem verziót Ádám és Éva első találkozására. Utóbbi külön remek volt, mert Jeff egyedül kezdte mesélni, és amikor körülbelül a feléhez ért, Ingrid felugrott a nézőtérről, és beszállt az előadásba...

Ééééés ezzel még mindig nem volt vége a napnak! Este tizenegykor hivatalosak voltunk a hotel egyik magánszobájába egy nemhivatalos, titokzatos Felnőtt tündérmese koncertre. A dolog onnan indult, hogy Danielle és a mentora, Laura Packer (ugyazzal az ösztöndíjjal dolgoznak, mint Cathryn és én két éve) szerettek volna egy közös mesélést, és egy jó barátjuk, Loren Niemi, beállt harmadiknak, hogy kerek legyen a program. Volt bor, sör, sajt, rágnivalók, és jó húsz-harminc ember zsúfolódott össze a hotelszobában - ahol az egyik legvarázslatosabb mesemondó előadásra került sor, amit valaha hallottam. Mindhárom mesemondó a saját stílusában adott elő klasszikus tündérmeséket - volt modern világba helyezett Aranyhaj és Piroska (Loren részéről), lány-Jack és az óriásasszony titkos szerelme (Laurától), és a norvég Lindworm mese Danielle előadásában. Utóbbi kettő teljesen lenyűgözött. Danielle a mesemondás mellett költő is, és ez nagyon meglátszik a történetein - minden szava pontosan a helyén van, mindenre megtalálja a legzamatosabb, legtökéletesebb leírást, és kevés szóval is nagyon sokat el tud mondani. A népmese az ő előadásában sokrétű, empátiával teli, színpompás élménnyé bomlott ki, amire még sokáig emlékezni fogok. Laura meséje hasonlóan sokkal többet mondott a már unalomig ismert paszulyos történetnél, és a végén halálra izgultam magam, hogy mindkét fél megmeneküljön a féltékeny óriás-férj haragjától.
A koncert végére már alig kóvályogtam, de nagyon megérte ébren maradni.

Smaragdok és istenségek (Népmesék nyomában a világ körül 35. - Kolumbia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Mitos y leyendas indígenas de Colombia
Javier Ocampo López
P&J, 2013.

Bőséges és részletes gyűjtemény Kolumbia őslakosainak mítoszaiból. Több, mint ötven történet található benne (néha fejezetenként több is), bár nem mindegyiküknek kapjuk meg a teljes szövegét. Néhol csak összefoglalva, vagy említés szintjén tudunk meg dolgokat egyes istenségektől, rítusokról, vagy helyekről. Cserébe a szerző nem csak leírja, hanem elemzi is a mítoszokat, összehasonlítja őket egymással, sőt, más, Dél-Amerikán kívüli népek hagyományaival is. Sok történethez tartozik lábjegyzet, források, és a legrégebbiekhez idézi a vonatkozó krónikákat is.

Fénypontok

A kedvenc mesém a kötetből a Sószállító című csibcsa történet volt, melyben egy sóárus portékáját elmosta az eső, és Bochica, az istenség segített neki visszaszerezni "a sót a víztől" - lepárlással.
Szépséges volt a smaragd születéséről szóló muzo legenda (Kolumbia híres a smaragdjairól). Az emberiség két isteni őse, Fura és Tena szerepeltek benne; egy fehér bőrű, szőke szakállú idegen elcsábította Furát, amiért is Tena megölt feleséget és szeretőt egyaránt, majd öngyilkos lett (ez nem a szép rész). Férj és feleség sziklákká változott, amiket egy folyó választ el egymástól. Fura keserű könnyei smaragdokká és hatalmas kék pillangókká változtak (ez a szép rész).


Szólt egy szép legenda az amazonasi óriás tündérrózsa születéséről is - a virág eredetileg lány volt, aki beleszeretett a Holdba, és a folyóba ugrott, hogy a szeretője tükörképével lehessen.
Sok érdekes figura volt a bennszülött népek istenségei között. Az egyik kedvencem a "lázadó istennő" Huitaca volt a csibcsa mitológiából, aki a vidám, gyönyörökkel és játékkal teli, mulatozós életet hirdette az emberek között, pontos ellentéteként a "civilizáló" férfi Bochicának, aki végül büntetésből bagollyá változtatta. Másik kedvencem A Mennydörgés Fia volt, egy nagy hatalmú varázsló a paeces mitológiából, aki úgy győzte le az ellenséges törzs harcosait, hogy kígyókat idézett elő a semmiből, és a nyakuk köré tekerte őket....
Nagyon tetszett Nencatacoa istenség a csibcsa mitológiából, aki a mulatozás és a tánc ura - különösen azért, mert Táncoló Szent Paszkál néven ma is megülik az ünnepét. Ha az ünnepi tűzben magasra csapnak a lángok, úgy tartják, az istenség/szent is velük táncol.
Természetesen nem lett volna teljes a kötet El Dorado legendája nélkül, és több történet szólt a spanyol hódítással szembeni ellenállás koráról is. Míg néhol egészen barátságos volt hódítók és bennszülöttek kapcsolata (és persze a bennszülöttek is harcoltak egymás között), máshol véres és keserű volt a múlt, ahogyan azt megszokhattuk a gyarmatosítás történelméből... Ezek közül tetszett a csibcsa asszonyok története, akik egyszerűen bedrogozták a spanyol katonákat az itallal, amit felszolgáltak nekik, hogy el tudjanak menekülni. Gaitana, a yalcon indiánok törzsfőnök-asszonya ennél közvetlenebb módszert választott, és hatalmas csatákat vívott a spanyolokkal akik élve elégették a fiát (hasonlóan a kelta Boudiccához).

Kapcsolatok

Rómeó és Júlia történetét idézte az a legenda, melyben a fiatal Pacanchique menyasszonyát egy törzsfőnök magának akarta. A fiú és az apja együtt tervet szőttek, hogy olyan szerrel itatják meg a lányt, amitől majd halottnak tűnik - később pedig felélesztik. A szöktetés sikeres volt ugyan, ám sajnos a történet mégsem ért boldog véget.
Több özönvíz-mítosz is volt a könyvben. Az egyik (muiszka) hagyomány szerint az áradást egy Chibchacum nevű istenség okozta, akit végül büntetésből Bochica arra kényszerített, hogy (Atlaszként) a vállán hordozza a világot. Amikor elfárad és vállat vált, olyankor vannak a földrengések. Egy másik mítoszban az Orinoco partjáról az özönvizet túlélő emberpár egy moriche pálma ("az élet fája") gyümölcseiből teremtette újjá az emberiséget (vicces módon ezt a növényt magyarul móricpálmának is hívják...).
Érdekes volt a Nap fiáról, Goranchacha prófétáról szóló legenda is, melyben megjövendölték, hogy a próféta egy szűz leánytól születik majd, aki a napsugaraktól esik teherbe. Egy főnök két lánya minden reggel felment a hegyekbe, hogy meztelenül feküdve várják a felkelő napot - és az egyikük valóban teherbe is esett. A keresztény párhuzamon kívül a történet emlékeztetett Perszeusz születésére, és a Nap lánya című olasz népmesére is.

Hova tovább?
Venezuelába.

2017. április 25., kedd

Feminista Mesék szünetelnek

Gyors update: Mivel az elkövetkező három hétbe egy konferenciát, egy fesztivált, és egy hazaköltözést kell belesűrítenem, a Feminista Magyar Népmesék sorozat előre láthatóan júniusig szünetel.
A Népmesék nyomában a világ körül bejegyzések töretlenül folytatódnak (ezek előre meg vannak már írva), és lesznek természetesen beszámolók a mesemondó kalandokról is!

2017. április 22., szombat

Tricksterek és tündérmesék (Népmesék nyomában a világ körül 34. - Ecuador)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Cuentos folklóricos de la costa del Ecuador
26 registros de la tradición oral ecuatoriana
Paulo de Carvalho-Neto
Instituto Panamericano de Geografía e Historia, 1976.

Na, ezzel a könyvvel megszenvedtem rendesen. Pontos és részletes, tudományos igényű néprajzi kiadás - ami azt jelenti, hogy minden mesét szó szerint jegyeztek le hangfelvételről, beleértve olyan töltelékeket is, mind az "aszongya" vagy az "ésakkor," amikből rengeteg volt. ("És akkor - aszongya - kisasszony - aszongya - ide hallgasson, mondom - aszongya a királyfi"). Értem én, hogy így sokkal többet megtudtunk az eredeti előadásmódról, de sajnos borzasztóan nyögvenyelős lett tőle a könyv. Arról nem is beszélve, hogy mindent fonetikusan jegyeztek le, ezért amikor a mesemondó elharapta vagy elmotyogta a szavakat, a szöveg is hiányos volt, és nagyon nehezen lehetett  követni anélkül, hogy hangosan ki ne olvastam volna mondatról mondatra. De legalább volt benne mesetípus-mutató, így nagyjából meg tudtam saccolni, mire számíthatok.
A mesék maguk nem hagytak különösebben mély nyomot bennem. Legtöbbjük ismert mesetípusok valamilyen helyi változata. Voltak bennük érdekes pillanatok, de nehéz volt kimazsolázni őket a szavak rengetegéből...

Fénypontok

Tetszett a Sárkányölő Hős meséjének az a változata (Az árva fiú), amelyben a hőst három nagyon aktív és bátor kutya - Santa María, Ligero (könnyű), és Pesado (nehéz) - segítette, akik valójában álruhás angyalok voltak. Szintén érdekes mesekombináció volt az Egyszemű király és a Mór királynő meséje, ahol az öreg király egyik szemét csatában elnyerte a mór királynő, és a fiai elindultak, hogy visszaszerezzék (később kiderült, hogy a királynő az elrabolt szemgolyót a pofazacskójában tartogatta). A szemet kereső küldetés összefonódott a Macskacicó helyi verziójával, ahol a legkisebb királyfi egy varangyot vett feleségül (aki később persze királykisasszonnyá változott). Végül ők hozták vissza a király szemét, bár a bátyusok korábban megpróbálták macskaszemmel pótolni a dolgot, és az öreg király azzal is egészen jól boldogult...
Érdekes volt a helyi verzió a "Négy Ügyes Testvér" mesetípusra is, ahol egy ács, egy mesterlövész, egy tolvaj, és egy zenész közösen mentett meg egy királykisasszonyt, és nem tudták eldönteni, kinek legyen a felesége. Végül úgy határoztak, az apjukhoz adják feleségül, mert mind a négyük az apától kapta a mesterségéhez szükséges első ajándékot... Hogy a királykisasszony mit szólt ehhez, arról nem szólt a fáma.

Kapcsolatok

A könyvben szereplő legtöbb történet ismert tündérmese-típusok valamilyen verziója volt. Akadt Táltos Fiú (Puntete), többféle Fehérlófia (avagy Öszvér fia és Medve fia - utóbbi deréktól lefelé medve volt), és varázslatos menekülés (Bella Flor Blanca) is.
Afrikai mesékből volt ismerős a "trickster adományt kér" mese, melyben Tío Conejo (a nyúl) azt szerette volna, ha Isten naggyá és félelmetessé teszi őt. Isten mindenféle feladatokat szabott ki rá, amiket Nyúl sorra meg is oldott - annyira jól, hogy a Teremtő aggódni kezdett, mi lenne, ha a ravaszsága tetejébe még nagy és erős is lenne. Ezért inkább a füleit növesztette csak meg. Tío Conejo amúgy ügyeletes tricksterként volt jelen a mesékben - akadt például itt is egy nemzetközi klasszikus, a Kátránybábu története. Míg a Nyúl az afrikai bajkeverőket képviselte, Európából átköltözött Pedro barátunk, aki ezúttal Imala vezetéknéven tett mindenféle rossz fát a tűzre.
És végül megint csak nem múlt el gyűjtemény versenyfutás nélkül: Ezúttal a varangy győzte le (családtagjai segítségével) a fürge szarvast.

Hova tovább?
Kolumbiába

2017. április 19., szerda

Feminista Magyar Népmesék 59. - A bátor szívű királylány

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

Ez a mese olyan típusba tartozik, amiről már volt szó a sorozatban - mégis rászántam egy külön bejegyzést, mert sokban eltér a korábban tárgyalt verzióktól.


A bátor szívű királylány

A történet


Egy öreg királynak három lánya van, de fia nincs, ezért elhatározza, hogy az a lánya örökli a királyságot, aki elég bátor hozzá, hogy a kardját visszaszerezze egy Százkesely nevű vitéztől. El is indul a két idősebb lány, de egy medve (a király álruhában) mindkettejüket visszarettenti a kalandtól. Végül a legkisebb lány karddal megy neki a medvének, és megkapja az apja áldását (plusz lovát és lószerszámát) az útra. A ló kis kúrálás után beszélő táltos paripává változik, és elviszi a lányt a rettenetes Százkesely házához. Százkesely, aki fiúnak nézi az idegent, szolgálatába fogadja, és megbízza, hogy hozza el neki Tündérszép Ilonát. A királylány neki is vág, és mindenféle egyéb ellenfeleket cselez ki úton (és mindnek odaígéri Ilonát is). Végül magával Ilonával is meg kell küzdenie, mert ő meg tűzzel védi magát. Amint meghallja, mi járatban van az idegen vitéz, úgy dönt, hogy ő majd inkább elbánik Százkesellyel, óriással, stb., és aztán hozzámegy a lányhoz (akiről ő is azt hiszi, fiú). Előbb azonban hősünknek ki kell szabadítania Ilona bátyját a pokolból, amihez el kell hoznia Szent Péter fekete csődörét - és mivel Péternek ez nem tetszik, azzal átkozza meg a lányt, változzon férfivá. Tündér Ilona és a vitéz hazafelé menet gond nélkül átjutnak a korábbi akadályokon (jórészt azért, mert az ellenfelek tudják, milyen hatalma van Tündér Ilonának, és nem állnak ki ellene). Ilona csellel megmérgezi Százkeselyt is, így már semmi akadálya annak, hogy összeházasodjanak. A királyfi nem is fogadja el az apja birodalmát, inkább hazatér az üveghegyre Tündér Ilonával.

Mitől feminista?

Amikor először olvastam a mesét, a felénél már tapsikoltam, hogy juhé, van egy bátor, kardozós, kalandozós királylányunk... aztán mintegy mellékesen kiderült, hogy ja, fiúnak volt öltözve. Innen persze már ismerős volt a mesetípus, tudtam, mit várhatok, de valahogy mégis megfogott a mese, és különbözik annyira a korábbi verzióktól, amiket ismertem, hogy megérdemeljen egy saját bejegyzést is.
A tündér + kalandorlány felállást az
Odaát is eljátszotta már... (8x11)
Elsősorban azért akartam felhívni erre a változatra a figyelmet, mert a királylány/királyfi mellett ezúttal egy másik egyenrangú - sőt, bizonyos mértékben erősebb - női karakter, Tündérszép Ilona is szerepel. Míg ennek a mesetípusnak a "másik királylány" általában csak háttérfigurája, rosszabb esetben aktív gonosztevője, addig itt nem csak neve van neki, hanem hatalma is. Maga védelmezi saját magát a betolakodóktól, és feladatot is állít az őt "megmenteni" próbáló vitéz elé. Kereken közli, kihez szeretne hozzámenni inkább, és magára vállalja azt is, hogy elhárítja az útból az ellenfeleket - amit hazafelé menet meg is tesz, egy esetben pusztán azzal, hogy hatalmának a híre már megelőzte őt.
Szintén tetszik a mozzanat, amikor a(z immár fiúvá vált) királyfi nem fogadja el az apja országát - inkább Tündérszép Ilonával tart a saját birodalmába. A mesékben sokszor magától értetődő, hogy a menyasszony költözik a vőlegény otthonába, így jó látni némi változatosságot; plusz királylányunk az apja nyomdokaiban indul el a kalandra (apja lován, apja lószerszámával, apja kardját megkeresni, stb.), de a mese végére így önállő személlyé lép elő, akinek nem kell az apja királysága, mert megtalálta a saját otthonát.

Amit érdemes átgondolni

Tipikusan az a történet, amire a nemváltás mintegy utólagos gondolatként van ráerőltetve - annyira, hogy amíg a mese felénél meg nem említették, egyáltalán nem is hiányzott a fiú-álruha. Más változatokban azért öltözik be a királylány, mert az apja csatába küldi maga helyett - de itt már a mese elején eldől, hogy a lányokat állítják próba elé, hogy örökölhessék a trónt. Az álruhát egy az egyben ki lehet hagyni, ha úgy gondolja az ember. Szerintem még dobna is a sztorin - főleg, mert két nagyon karakteres női hősünk van. Plusz ezzel kiiktatnánk azt a kérdéses mozzanatot is, hogy a lányból fiúvá változás "átok" lenne (mert nyilván nem az).
Ha én mesélném ezt a mesét, biztos a táltos ló is kanca lenne.

Források

Varga D.: Ritkaszép magyar népmesék (Hét Krajcár Kiadó, 1998.)

Megjegyzés



2017. április 15., szombat

Az Álmosmadár Legendája (Népmesék nyomában a világ körül 33. - Peru)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Tíz évvel ezelőtt perui mesékkel kedztem hivatásos mesemondói pályafutásomat. Nosztalgikus volt ismét elmerülni bennük.


Mitos, leyendas, y cuentos peruanos
José María Arguedas, Francisco Izquierdo Ríos
Siruela, 2009.

Klasszikus gyűjtemény; 1947 óta több kiadást is megért. Összesen hatvanöt történet található benne, műfaj és földrajzi régió szerint csoportosítva: Mítoszok, legendák, és népmesék Peru három nagy tájegységéből - a csendes-óceáni partvidékről, az Andok hegyeiből, és az Amazonas-medence dzsungeléből. A könyv országos gyűjtőmunka ederménye, melynek során kérdőíveket küldtek ki minden város és falu tanítóihoz, akik a diákjaik segítségével gyűjtötték be, jegyezték le, és küldték be a történeteket a saját házuk tájáról. Az eredmény változatos, érdekes, és izgalmas; tartalmaz bennszülött legendákat éppúgy, mint keresztény szentekről szóló anekdotákat, nemzetközi mesetípusokat, és kísértet-történeteket. A könyv végén bőséges jegyzetek magyarázzák az idegen kifejezéseket, kulturális elemeket, és mesei utalásokat. A maga műfajában klasszikus, nagyszabású, és dicséretes kötet, érdemes forgatni.

Fénypontok

Az egyik kedvenc történetem A három bika nevezetű volt, melyben egy hegy bőséges legelőit három szörnyűséges bika - egy vörös, egy fehér, és egy fekete - védte. A legenda elmeséli, hogyan vették üldözőbe a vadászok a bikákat, és hogyan kergették őket háromfele, míg mindegyiküknek nyoma nem veszett. Később a vörös bika eltűnésének helyén rezet és aranyat, a fehérén ezüstöt, a feketéén pedig szenet találtak a bányászok.
És ha már a bányáknál tartunk: Végtelenül szórakoztatónak találtam a Só Anyjáról szóló legendákat. Ő egy öreg boszorkány, a sóbányák őre (a perui hagyományban hegyeknek, tavaknak, bányáknak, stb. "anyja", védelmező szelleme van, ami nem feltétlenül nőnemű vagy ember alakú). A legendákban általában enni kér, vagy vacsorát főz egy utazónak - majd a taknyával tüsszenti tele, hogy sós legyen. Az emberek utálkozásán megsértődve máshová költözteti a sóbányáját. Jó étvágyat.
Nagyon tetszett a két szomszédos hegycsúcsról, Huatuscalla és Ccaser nevezetűekről szóló legenda, amelyben az előbbit emberek kínozták (útépítés céljából). A helyiek azt mesélik, hogy éjszaka hallották, amint a két hegycsúcs beszélget egymással, és Huatuscalla eldöntötte, hogy átadja a kincseir Ccasernek megőrzésre. Ekkor hatalmas kapuk nyíltak mindkét hegyoldalban, megjeglent egy gigantikus híd, és vörösbe öltözött harcosok áthordták a megsebzett hegy kincseit a másikba.

Huatuscalla (kép innen)

Szintén bájos volt a Szitakötő születése - a szitakötő, avagy Az Ördög Lovacskája, eredetileg egy titkozatos, semmirekellő bajkeverő volt, aki álhíreket terjesztett, mígy egy falu meg nem fizetett egy varázslót, hogy változtassa rovarrá. Azóta büntetésből jó hírek előjeleként jelenik meg az embereknek.
A spanyol hódítás koráról szólt egy tipikusan régészeknek való legenda, mely szerint Narihuala falu lakói Pizarro érkezésének hírére annyira megrémültek, hogy élve eltemették magukat az értékeikkel együtt. Így magyarázták a helyiek, hogy a környéken gazdag sírok kerültek elő arannyal, ezüsstel, és gyöngyökkel tele.
Mókás volt az a keresztény legenda, amelyben két szomszédos falu védőszentet cserélt (Szent Annát és Szent Izidort), de a szobrok folyton visszatértek a helyükre, mert Izidor fázott, Anna pedig megbetegedett.

Kapcsolatok

Elég sok ismerős mitikus lény bukkant fel a történetekben. Volt sellő, tündér, törpe, sőt, találtam egy baziliszkusz-legendát is, ahol a kakastojásból született szörnyeteg egy egész falut kiirtott. Külön tetszettek az esőerdei yacuruna-hiedelmek; ők vízi lények, akiknek a folyó mélyén lévő házán homok a tető, viperák a gerendák, és teknősök a székek. A helyi szörnyek között kiemelkedő volt a pishtaco, ami a bolíviai legendákhoz hasonlóan olyan éjjeli lény, ami a zsírt szívja ki az áldozataiból (és néha a vért is) (aki néz Supernaturalt, az találkozott velük, Dean Winchester következetesen fish taco-nak hívta őket). Több legenda szólt kedvenc perui mitikus lényemről, az Amarúról, ami nem más, mint egy lámafejű szárnyas kígyó, aki hegyi tavakban él, és néha vízözönt hoz a világra. Az egyik történetben két Amarú, egy fehér és egy fakat harcolt egymással, és okozott gyakori földrengéseket (ami Merlin két sárkányát idézi).
További álmosmadarak itt
A Jancsi és Juliska perui verziója volt az Álmosmadár legendája, melyben két gyereket vitetett ki az erdőbe a mostohájuk - ám itt boszorkány helyett egy tündérrel találkoztak, aki álmosmadarakká (ayamaman vagy ayaymama) változtatta őket, hogy boldogan élhessenek az erdő lényei között (a kiáltásuk azóta is az édesanyjukat hívja). Kezdő tündér lehetett, mert az álmosmadár a világ egyik legmókásabban kinéző lénye.
Volt természetes itt is trickster-figura: Carachupa, azaz a tatu, aki ezúttal a tigrist (pumát) csalta tőrbe - ráadásul a Törpeszarvastól más ismert módon azzal ugratta be, hogy egy falevélről olvasta fel, hogy közeleg a világvége. Hiába, ezek a tricksterek...

Hova tovább?
Ecuadorba.

2017. április 12., szerda

Feminista Magyar Népmesék 58. - Szögény asszony lánya

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

Hetek óta kerestem ennek a mesetípusnak egy ilyen változatát - erre tessék, teljesen más témában kutakodtam, hát nem szembejött?!


A szögény asszony lánya

A történet

Egy szegény asszonynak van egy nagyon szép, ám lusta lánya. Az asszony nem tűri a lustaságot, mivel azt reméli, a lánya jól házasodik majd, és eltartja őt is. Egy napon mérgében megveri a lányt. Arra jár egy királyfi, látja a szép lányt, kérdezi, miért veri az anyja. Az anya hirtelen azt hazudja, hogy a lány mindenből arany fonalat fon, nem lehet megállítani. A királyfi persze azonnal feleségül kéri a szép (és állítólagosan hasznos) lányt. A lány persze esküdözik, hogy ő nem fon aranyat, de a királyfi nem hisz neki.
Ugrás a palotához: A királyfi elment kendert venni, a lány meg búsan üldögél a kapuban. Arra jár egy öregasszony, és megkérni, mi bántja. A lány elsírja bánatát, mire az öregasszony megígéri, hogy ha kap valami pénzt, megoldja a problémát. Ez három nap alatt három öregasszonnyal játszódik el, és mindhárman nagyon hasonló taktikával segítenek a lányon: Szörnyen elcsúfítják magukat, és úgy jelennek meg a királyfi előtt (szájból kilógó műfogak, karomszerű körmök, dülledt szemek, szoknya alá rejtett disznóhólyag ami minden lépésnél trottyos hangot ad, stb.). A királyfi elrettenve kérdezi, mitől ilyen rusnyák a nénik, mire mind azt válaszolja, hogy a fonástól csúnyult meg ennyire. Erre persze a rémült királyfi megtiltja a feleségének, hogy valaha is fonjon - és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

Mitől feminista?

Megint csak olyan történettel állunk szemben, ami egy általánosan ismert mesetípus "feministább" változata - ráadásul női mesemondótól. A sztori első fele (hazugság az aranyfonálról) a Pancimanci (nemzetközi nevén Rumpelstiltskin) típusba tartozik, a második fele (a három öregasszony) pedig a Három fonóasszony típusba, amit nép mesemondók nagyon szeretnek hozzácsapni az előbbihez - de általában csak az után, hogy a lánynak mágikus módon már a segítségére sietett a Pancimanci nevű kétes egyén, és megteremtette az aranyfonalat. Az is általános továbbá, hogy a három fonóasszony nem tettetésből rút, hanem valóban az, és hazudozás nélkül állítják, hogy a fonástól rútultak meg. Palásti Annuska meséjében ezekhez képest megfigyelhető néhány árnyalatnyi, ám annál lényegesebb különbség.
"Mindketten nem nézhetünk ki jól -
Vagy én, vagy a ház."
Azért szeretem ezt a mesét, mert a nőkkel szembeni két alapvető elvárást ütköztet meg egymással: A szépséget és a házimunkát. A lány szép, ám lusta; az anya hazugságának köszönhetően azonban a királyfi azt hiszi, hogy szép ÉS szorgos is. Amikor azonban a három öregasszonytól azt hallja, hogy a házimunka elcsúfítja a nőket (három példa már nem lehet kivétel, ugye), a fiatal férjnek választania kell: Szép legyen a nő, vagy dolgos? A három furfangos öregasszony tudatosan kijátssza a férfiúi elvárásokat egymás ellen, hogy megmentsék a lányt a lehetetlen feladattól - és ez teszi igazán feministává a mesét. A nők nem csak tudatában vannak a társadalmi elvárásoknak, de a saját hasznukra is fordítják őket. Extra szépsége a dolognak, hogy a harmadik öregasszony, aki disznóhólyaggal a lábai között "trottyoskodik" fel-alá, azt mondja a királyfinak, hogy a sok üléstől "tortyosodott el." Ezt több formában is lehet értelmezni, de nem kizárt, hogy utalás a nők... ööö, altesti rugalmasságára. Ami ugye mindennél fontosabb. Meg is retten rögtön az ifjú férj (aki nyilván nem tudja, hogyan működik a női anatómia).
Megint csak nők segítenek nőkön, amit mindig jó látni egy népmesében. Nagyon szeretem a furfangos vénasszonyok figuráját, akik előnyt kovácsolnak a saját tapasztalataikból (és a kinézetükből, mert a társadalom az idősebb nőket még kegyetlenebbül elítéli, mint fiatalabb társaikat), egy fiatalabb lány megsegítésére. Ők már régóta tudják, mi a dörgés, és segítenek a lánynak navigálni a zavaros vizeken. Külön tetszik, hogy mindenféle maskarákkal rútítják el magukat - az idős kor önmagában nem jelent csúfságot a mese világában sem. Munkájukért természetesen meg is fizetik őket. (Ez egyébként szokásos más verziókban is - ismerek olyat, ahol befogadja a lány a néniket a palotába, míg máshol egyenesen azt állítja, neki "két anyja" van).
Végül pedig tetszik a mesében, hogy a varázslat egy az egyben kimarad belőle. Az anya hazugságával indul, és az öregasszonyok hazugságával végződik; nem történik csoda, nincs elígért elsőszülött meg önmagától manifesztálódó aranyfonál. Ahhoz képest, hogy tündérmese-verzió, eléggé gyakorlatias sztori.

Amit érdemes átgondolni

Kérdés: Aranyásó-e a szegény asszony lánya? Tőrbe csalja-e a királyfit az öregasszonyok segítségével csak azért, hogy élete végéig lusta maradhasson? Ezen azért érdemes eltöprengeni, mert ez a mese azon kevés népmesék egyike, ahol a "lusta lány" nem "javul meg" a történet végére - hanem olyan lustán, ahogyan indult, boldogan él amíg meg nem hal. Megint csak egy apró részletre hívnám fel a figyelmet: Palásti meséjében a lány kereken megmondja a királyfinak, hogy nem tud aranyat fonni - csak a királyfi nem hiszi el neki. Azért folyamodik cselhez (az öregasszonyok segítségével), mert hiába állítja a maga igazát arról, hogy ki ő és ki nem (avagy, hogy mire hajlandó és mire nem), a férfi nem hisz neki. Ez sajnos a mai világban is elég gyakori jelenség.
Korábban már értekeztem arról is, hogy miért lehet egy mese feminista még akkor is, ha a gonosz szereplő (jelen esetben a gyerekét verő és kihasználó, hazug anya) is nő. A feminista meséknek nem követelménye, hogy minden nő szent legyen - ahogyan a feminizmus sem állítja azt, hogy nincsenek ostoba, gátlástalan, hazug, stb. nők. Jelen esetben az anya nagyrészt a társadalmi elvárást testesíti meg - legyen a lány szép ÉS szorgos, és ráadásul lesz szíves jól házasodni, hogy idős anyját eltarthassa. Míg a szülőket ápolni és eltartani általánosságban véve magasztos gondolat, felmerül a kérdés, bele lehet-e kényszeríteni ebbe a szerepbe például olyasvalakit, akit a szülei egész életében bántalmaztak (hint: nem). Ha én mesélném ezt a mesét, anyusnak tutira nem lenne helye a végén a királyi udvarban.

Források

Bereznai Zs. - Georgiádes I.: Tengöri Hereberi atyámuram. Palásti Annuska meséi. (Csongrád Megyei Levéltár, 2011.)
Mesemondó: Palásti Anna, 1941.

Megjegyzés
A mese két mesetípus kombinációja: ATU 500 (Pancimanci) és ATU 501 (A három fonóasszony), de mindkettőtől el is tér, nem is kicsit. A három fonóasszony figurája cserébe erősen a Párkákra emlékeztet, nyilván mitikus áthallásai is vannak.

2017. április 8., szombat

Az esőerdők mesekincse (Népmesék nyomában a világ körül 32. - Brazília)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Brazilian folktales
Livia de Almeida, Ana Portella, Margaret Read MacDonald
Libraries Unlimited, 2006.

A sorozat többi kötetéhez hasonlóan kiegyensúlyozott, szép gyűjtemény (de a szerkesztéssel még mindig nem vagyok kibékülve). Műfajok és kulturális háttér tekintetében is visszaadják a történetek Brazília változatosságát, és kapunk háttérinformációt az ország történetéről, a népek keveredéséről, helyi ünnepekről, és még a hagyományos étkezésről is. A mesék tematikus fejezetekre oszlanak, és mindegyik tartoznak források és megjegyzések is a kötet végén.

Fénypontok

A bennszülött legendák közül az Amazonas születése volt az egyik legszebb. A Nap és a Hold szerelméről szólt, és arról, hogy nem lehettek együtt, mert a szenvedélyük elpusztította volna a világot. A folyó a Hold könnyeiből született az elválás után. Ismét találkoztam egy régi kedvencemmel, a tupi indiánok mítoszával arról, Hogyan született az éjszaka. Az emberek a Nagy Kígyótól kérték el, egy kókuszdióba zárva, de hazafelé menet hallották belőle az éjszaka különös hangjait, és ezért feltörték a kókuszdiót, túl korán kiengedték az éjszakát, és majmokká változtak.
Ő az aguti
Az állatmesékben legtöbbször Jaguár húzta a rövidebbet különféle tricksterek, például Teknős és Aguti jóvoltából. Az egyikben például Teknős megölte Jaguárt úgy, hogy egy fáróla fejére ugrott; egy másikban pedig Aguti a Termeszek Királyának tettette magát azzal, hogy mézbe hempergett, és nyüzsögtek rajta a termeszhangyák.
Nagyon tetszettek az "Ijesztő mesék" fejezet történetei - különösen, mert általában nem kedvencem a műfaj, de ezúttal jól sikerült a válogatás. Az ördög a palackban mesében például egy féltékeny férj az ördögre bízta a feleségét, amíg elutazott - a feleség viszont túljárt az ördög eszén, bepalackozta, és csinált, amit akart. Hátborzongatóbb és szomorúbb volt az Éjszakai lény, ahol egy lányt hűséges kutyája még a halála után is védelmezni próbált a démon-szeretőtől (annak ellenére, hogy a lány nem hitt neki). Hajszál híján menekült csak meg az a lány, aki véletlenül egy olyan férfihoz ment feleségül, aki éjszakánként hatalmas bogárrá változott, és állatok vérét szívta. Afrikából, a bantu hagyományból kerültek át az Újvilágba a kibungo-hiedelmek; a kibungo egy szörny, ami embereket rabol a hátán található üregben, és később megeszi őket. Az egyik mesében egy bátor nagymama mentett meg egy lányt, a másikban pedig egy okos, madarakkal barátságban élő fiú mentette meg az egész faluját.

Kapcsolatok

Guaraná gyümölcs
A guaraná történetében hasonlóságot véltem felfedezni egy híres mítoszhoz - a főszereplő lányt ugyanis azért űztek ki egy idilli, elvarázsolt erdőből, mert egy kígyó elcsábította... Más mítoszokhoz hasonlóan pedig itt is egy eltemetett halottból sarjadt ki az első guaraná gyümölcs (jelen esetben a szemeiből, ami a gyümölcsöt elnézve logikus is). Észak-amerikai Coyote mesékre emlékeztetett a Repülő szemű rák, aki el tudta küldeni a szemgolyóit, hogy nézzenek körül; ám amikor Jaguár is megpróbálta a trükköt, néhány húsevő hal megette a szemeit, és Keselyű csinált neki újakat, csillogó gyantából (azóta Jaguár mindig hagy Keselyűnek húst). Más dél-amerikai országokból már ismerős volt az Égi mulatság, ahol Teknős beszökött a madarak partijára a Keselyű gitárjába rejtőzve - ám később észrevették, és a visszautat már sokkal gyorsabban tette meg...
Meglepő volt egy arab-perzsa eredetű mesével, Csótány kisasszonnyal találkozni ilyen távol a közel-keleti országoktól. Hasonlóan mókás, bár nem meglepő, hogy ide is eljutott a Kiskakas gyémánt fél krajcárjának spanyol-portugál változata, a Kopasz csirke. A tündérmesék közül majdnem mindegyik ismerős volt (Bolhabőr trón bolhabőr cipő helyett, ami ezúttal a Nyúlpásztor meséjébe futott ki; egy nagyon bájos varangyos változat a Macskacicóra; Holle anyó; Széttáncolt cipellők gonosz manóval, stb.).
Természetesen trickster is akadt bőven: A helyi legényt Pedro Malasartes-nek hívják (Pedro Urdemalas portugál haverja). Afrikai és amerikai trickster-történetekből köszönt vissza itt is a Kátránybábu használata (ezúttal majmot fogtak vele). A Halál-mesék között is sok sikerős volt, például a spanyol nyelvterületen népszerű Tía Miseria (Nyomor néni), és a "találkozunk Szamarkandban" helyi verziója is.

Hova tovább?
Peruba!

2017. április 5., szerda

Feminista Magyar Népmesék 57. - Répahős

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

A mai népmesénk megint csak rendhagyó; magyar szájhagyományból gyűjtötték, ahol generációkon át öröklődött, de eredetileg a sziléziai kultúrkörből származik.


Répahős

A történet


Egy királynak három lánya van, akikkel egy erdei patakhoz járnak nyaranta fürdeni. Egy nap a Répahős, aki egy földi szellem, elrabolja a legkisebb királylányt, Emmát, és leviszi magával a víz alá, föld alatti birodalmába. Szerelmes a lányba, és feleségül akarja venni, de Emma boldogtalan, magányos, és rosszul érzi magát. Ezt megmondja Répahősnek is, de az nem érez együtt vele: "Nagyon boldog vagyok én mög, hogy elrabolhattalak, mert mán régen fentem rád a fogamat." Azért abba beleegyezik, hogy társaságot kerít a lánynak: Kimegy a kertbe, és varázspálcájával emberré változtat egy csomó répát. Sajnos azonban a nyár végére a társalkodónők és komornyikok mind fonnyadni kezdenek, és Emma még mindig nem hajlandó feleségül menni a Répahőshöz, mág akkor sem, amikor ültet neki újakat. Végül sikerül rávennie a fogva tartóját, hogy bízza rá a varázspálcát; Répahős meg van győződve róla, hogy Emmuska már úgysem szökik meg tőle. A lány egy nap megkéri, hogy menjen ki a kertbe, számolja meg a palántákat - és amíg Répahős számolgat, addig ő veszi a varázspálcát, visszamegy oda, ahol annak idején leszálltak a föld alá, és a pálca segítségével visszatér a felszínre. Hazasiet a családjához, akik már meggyászolták, később férjhez megy, és boldogan él.

(Az Emmát kereső Répahős mindenféle kalandokon megy keresztül, néha megtréfál embereket, néha segít nekik, de Emmát többé nem találja meg.)

Mitől feminista?

Elrabolt királylány magát menti meg.
Valahol szeretem ebben a mesében, hogy a szokásos királylány-elrablós történet főhőse továbbra is a királylány marad, és nem a megmentésére induló akárki. Megtudjuk a meséből, hogy magányos és boldogtalan, és az "udvarló", aki elrabolta, és mindent megad neki, nem tudja elcsábítani. Más tündérmesékkel ellentétben a föld alatti birodalom királya nem változik csodás módon herceggé, nem szépül meg a szerelemtől (*köh*SzépségésSzörnyeteg*köh*), és hiába halmozza el a lányt társasággal és minden földi (föld alatti) jóval, nem sikerül szerelmet ébresztenie benne, Emma továbbra is a menekülésre gondol (ami, valljuk be, elég érthető reakció). Erőszak helyett csellel sikerül elrablója bizalmába férkőznie annyira, hogy megszerzi a varázspálcát, mert a Répahős abba a hitbe ringatja magát, hogy a lány nem fog elmenekülni tőle. Pedig de. Okos és talpraesett lány, annak ellenére, hogy megviseli a föld alatt töltött idő (úgy bátor, hogy közben emberi); van bátorsága megragadni a menekülésre nyíló alkalmat, és kimenteni magát a rabságból. Plusz tanulság a meséből, hogy a nem az nem - akármennyi ajándékot halmozol valakire, vagy akármennyire is szereted őt, ha az érzés nincs viszonozva, akkor nem is lesz. Szerelmet nem lehet vásárolni. Rabolni meg pláne nem.




Amit érdemes átgondolni

Répahősről sok egyáb történet is szól; néhányat Annuska is beleszőtt a mese második felébe. Néhol segítő, néhol kópé; szegényeknek pénzt ad, bűnösöket büntet. Tulajdonképpen egy trickster-figura, és attól függően, hogy épp melyik mesét halljuk/olvassuk/meséljük róla, lehet szeretni, vagy nem szeretni. A karácsonyi mesés programjaimban pl. szerepel egy Répahős-mese, amit nagyon szeretek.

Források

Bereznai Zs. - Georgiádes I.: Tengöri Hereberi atyámuram. Palásti Annuska meséi. (Csongrád Megyei Levéltár, 2011.)
Mesemondó: Palási Anna, 1941.

Megjegyzés
Répahős Annuska magyar verziója a német Rübezahl-ra. Rübezahl egy hegyi, erdei szellem, aki megtalálható a német, lengyel, és cseh hagyományban is. A fenti mese megtalálható Johann Karl August Musäus Legenden vom Rübezahl c. 18. századi könyvében.

2017. április 1., szombat

Minden, ami Uruguay (Népmesék nyomában a világ körül 31. - Uruguay)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

A mai napra rendhagyó bejegyzés jut - nem sikerült uruguayi mesegyűjteményt találni. Válogatáskötetekből halásztam össze kilenc népmesét, azokat fogom itt felsorolni, forrásokkal együtt.


Kétnyelvű kötet, válogatás Dél-Amerika déli országainak (Peru, Bolívia, Chile, Paraguay, Argentína, Uruguay) meséiből. Öt uruguayi mese volt benne. Egy rövid bevezetőből azt is megtudtam, hogy az uruguayi mesekincs jelentős része spanyol és olasz eredetű; sajnos bennszülött meséket csak elvétve lehet már gyűjteni.

A színes madarak folyója
Rövidke történet; leginkább a helyi madárfajok színes felsorolásával telik, és mese csak annyi belőle, hogy a guaraník a madarak sokfélesége nyomán nevezték el a folyót Uruguay-nak, ami az ő nyelvükön annyit tesz, "a színes [festett] madarak folyója."

Candombe dobok
Szintén kevés történet-jellege van; azt festi le érzékletesen, hogyan érkezett meg a dobok hangja az Afrikából elhurcolt rabszolgákkal együtt Uruguayba, és hogyan perdült táncra tőlük az egész állatvilág.

Ingele azt hitte, meghalt
Ezt a mesét eddig Naszreddin Hodzsával ismertem. Ingele, a bolond, maga alatt vágja a fát (szó szerint) egy ismerőse figyelmeztetése ellenére - és amikor lezuhan, a fejébe veszi, hogy az ismerőse a jövőbe lát. Megkérdezi hát tőle, mikor fog meghalni. Az ismerős közli, hogy majd akkor, ha a szamara hármat szellent. A szamár persze szellent is, mire Ingele hanyatt vágja magát, elhatározván, hogy akkor ő most halott. Később persze "feléled," és ezzel félholtra rémít pár másik embert.

A mate tea legendája
Ez egy szépséges történet volt arról, hogy Yasí, a hold guaraní istennője, le akart szállni a földre, hogy közelről láthassa a csodáit. Kószálás közben megtámadta egy jaguár, és egy halandó férfi sietett a segítségére; az istnenő hálából egy új növényt, a yerba matét növesztette ajándékul neki, hogy a főzetétől mindig erős, éber, és egészséges legyen.

A lajau (ombú) fa legendája
Szintén guaraní legenda. Tupá, a teremtő istenség minden fától megkérdezi, mit szeretnének a legjobban. Néhányan szép virágokat kérnek, mások erős törzset. Az ombú fa azt kéri, hogy legyen könnyű és porózus törzse, és széles koronája, hogy mindenkinek árnyékot adhasson. Az istenség az önzetlenségéért cserébe halhatatlanná is teszi a fát.
Ilyen szép nagy fa:



Más könyvekből összeszedett uruguayi mesék:

Zöld Moha Királyfi (Stories from the Americas)
Európai, esélyesen olasz eredetű tündérmese; Italo Calvino gyűjteményében Kanári Királyfi címmel szerepel egy nagyon hasonló változat. Egy lány zöld papagáj formájában látogató szeretőjét a mostohanővérei elüldözik, a lány pedig elindul, hogy visszaszerezze - ami a Szél, Hold, és Nap segítségével sikerül is neki.

A camlet (camalote) virág eredete (Ride with the Sun)
Indián legenda a hódítás korából. Egy fehér gyarmatosító lánya megment egy indián kisfiút a vízbe fulladástól, de őt magát elsodorja az árvíz. Tupá, a főisten hálából a lányt szépséges, kék színű vízi virággá változtatja. Ő lett a vízijácint.

Egy bolond fickó szomorú története (The King of the Mountains)
Ugyanaz a mese, mint Ingele, kicsit másképp kiszínezve.

A furfangos pórul jár (The King of the Mountains)
Róka úr azzal a hazugsággal akar lecsalogatni egy kakast a fáról, hogy új rendelet lépett érvénybe, miszerint egy állat se árthat a másiknak. A kakas erre ráhívja a vadászt a kutyáival, és a menekülő róka után kiabál: "Mesélj nekik a rendeletről!"

Hova tovább?
Brazíliába!