2016. július 27., szerda

Feminista Magyar Népmesék 27. - Puella pedens

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző huszonhat mese itt olvasható.

A mai napra egy meglehetősen vulgáris, ám tanulságos történet jut.


Puella pedens
(Böcsületes magyar nyelven A fingos lány, de nem bírtam megállni, hogy a mesetípusnak ilyen csinos latin neve van...)

A történet


Legény társaság háztűznézőbe érkezik egy leányos házhoz. A vendégség közben a lány véletlenül elszellenti magát, mire a leánykérő küldöttség megbotránkozva elvonul; az anya annyira szégyelli a lánya viselkedését, hogy egy vég vásznat is ad nekik, csak ne mondják el senkinek, mi történt. A lány, amikor megtudja, mit tett az anyja, a kérők után szalad, és visszaveszi tőlük a drága (maga által szőtt) vásznat, azzal az indokkal, hogy benne felejtette a tűjét.
Amikor ismét nála van a vászon, egy elmés búcsúszöveggel faképnél hagyja az egész bandát - ez mesélőtől függően változik:

"Ha fingottam, fingottam, apáméról fingottam. Nem tudom, hogy a kendetekéről lesz-e mirűl fingani?"

"Hát nem egyet, hanem sokat fingottam én, amíg megszűttem!"

"Csak mennyen ketek haza, tarcsák meg a vőleginyüket, én meg vissza viszem a vásznomat. Mennyenek oda kérőbe, a hun étlen szájt, meg fingatlan segget talának!"

Az egyik mesében a kérők rájönnek, hogy okos a lány, és visszafordulnak megkérni. A rozsályi azzal zárul, hogy "a lánynak több esze volt, mint az anyjának." Az őrségi (MNy) változatban a lány örökös pártában marad, ám a mese maga "okos lánynak" nevezi, és megjegyzi, hogy "egyetlen ballépés" miatt nem jutott neki férfi.

Mitől feminista?
Az igazi nő nem szellent, nem böfög, nem izzad, levegőt csak elvétve vesz, és a kakija is rózsaillatú.
(Avagy, klasszikus szerepjátékos verzióban: "Tisztességes kalandozó nem eszik, nem pisil, és nem menstruál.")
A történet a lányok/nők viselkedését szabályozó társadalmi elvárásokat állítja szembe a munkájuk értékével. Az anya képes beáldozni a (lánya által) fáradalmas munkával készült vásznat, azért, hogy ne keljen híre a szellentésnek. A lány ellenben sokkal kevésbé görcsöl azon, feleségül veszi-e a kérő, mint azon, hogy elsétál-e több napi munkája eredményével. Tulajdonképpen értékítéletről van itt szó, mégpedig annak az ítéletéről, hogy mitől "értékes" egy nő, és mely tulajdonságai fontosabbak a férfiak/kérők/potenciális férjek/társadalom szemében: Adott lányunk okos és ügyes, de egy véletlen etikett-ballépése elég arra, hogy azonnal leírják a "tisztes" nők sorából. Mégpedig olyasvalamiért, amit egy férfinak nem róna fel senki. A lány (és a mesélő) ellenben kiáll a saját igaza (és értékítélete) mellett, és a kérők orra alá dörzsöli az igazságtalan bánásmódot, majd azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy szűzi ártatlan jó híre neki sokkal kevésbé fontos, mint a a munkája kézzel fogható eredménye.
Rengeteg társadalmi elvárás szabályozza azt, hogy egy "igazi" nőnek hogyan illik viselkednie - és gyakran ezek sűrűbben és szigorúbbak, mint a férfiak esetében. A kulturális környezet sokféleképpen neveli a nőket arra, hogy szégyelljék a testüket és a vele járó funkciókat - gondoljunk itt akár a szőrtelenítésre, akár a menstruációra, az izzadásra, vagy arra, mennyire hangosan illik valakinek tüsszenteni. Nemrég készült csak el például az első betét-reklám, amiben piros szinű vér szerepel, és a legtöbb nőiborotva-reklámban még mindig teljesen szőrtelen lábakat simogatnak a borotvával.

Az az üzenet, hogy a nő "finomsága és törékeny eleganciája" előbbre való az eszénél és a munkájánál, veszélyes. Az pedig, hogy akár az eszét, akár a munkáját fel kéne adnia, hogy "rossz hírét" ne keltsék egy esetleges ballépés miatt, még a népmesék világában is röhejes gondolat.



Amit érdemes átgondolni
Béres szerint ez a mesetípus a helyes viselkedésre volt hivatott oktatni a lányokat - de én nem vagyok ebben annyira biztos. Géczi megjegyzi, hogy keleti eredetű mese, és olyan párhuzamokat hoz fel, melyekben egyenesen a férfit leckéztetik meg: Próbáljon meg olyan személyt keresni, aki sohasem szellent. Magát is beleértve. Nna.
Nyilván van különbség az udvariasság és a finomkodás között. Nem arról van szó, hogy a feministák lépten-nyomon mások orra alá finganának (mint ahogy sok feminista pl. igenis borotválkozik) - hanem arról, hogy egy nyilvánvalóan véletlen viselkedésbeli ballépés nem tesz egy nőt elfogadhatatlanná, visszataszítóvá, pláne szerethetetlenné. Ez az egész mese nem arra bátorítja a nőket, hogy böfögjenek-röfögjenek a vendégeik füle hallatára; csupán arra, hogy ne dőljenek a saját kardjukba, és dobjanak oda mindent, ha hibát követnek el. Mert a férfiak tutita nem fognak.
A szellentés bocsánatos bűn.
(És akkor a szex közbeni zajokról még nem is beszéltünk)

Források

Béres A.: Rozsályi népmesék. Akadémiai Kiadó, 1967.
79. A fingos lány. Mesemondó: Nagy Sándorné, 1949. Mesélte a szöszcsinálóban.

Dégh L.: Hungarian folktales: The art of Zsuzsanna Palkó. Routledge, 1995.
The Uncouth girl.

Géczi L.: Ungi népmesék és mondák. Akadémiai Kiadó, 1989.
112. A szellentő lány. Mesemondó: Mokcsay Gyuláné.

Sipos E.: Az okos leány. Magyar Nyelvőr 1873, 41-42.

A történet az AaTh 1453**** (Flatulent girl / Fingos lány / Puella pedens) mesetípusba tartozik. Béres szerint "illetlen tartalma miatt ritkán lejegyzett típus". Érdekes, hogy mind a négy magyar verziót, amit találtam, női mesemondótól gyűjtötték.

Megjegyzés
Motoko, kedvenc japán-amerikai mesemondóm mesél egy nagyon hasonló japán népmesét, melyben egy lány férjhez megy, és a férje családja előtt hetekig nem mer szellenteni, amibe aztán bele is betegszik. Végül az anyósa rájön a dolog nyitjára, és megveregeti a vállát: "Ereszd el nyugodtan, családtag vagy!"

2016. július 20., szerda

Feminista Magyar Népmesék 26. - Egy eleven és egy holt

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző huszonöt mese itt olvasható.

A mai (két) történet két olyan cigány népmesés kötetből származik, amiket a Könyvhéten vásároltam meg a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság standjánál. Jelen volt a szerző, Rostás-Farkas György is, személyesen :) Mindkét kötetet (és a kiadó többi könyvét is) melegen ajánlom olvasásra.


Egy eleven és egy holt

A történet
Legények-leányok összejárnak mulatni/táncolni; van a lányok között egy, akit soha senki nem kér fel - vagy azért, mert csúnyácska, vagy azért, mert túl okos (heh). A lány azt mondja, nem bánja ő, ha a halál/ördög táncoltatja is meg, de legyen valaki. Erre fel is bukkan egy titokzatos (jóképű) udvarló, aki csak vele táncol, és a mulatság után többször haza is kíséri. Egyszer aztán megkérdezi, hogy hazamenne-e vele a lány, aki bele is egyezik az éjszakai kiruccanásba. Ahogy együtt ballagnak, az udvarló kétes megjegyzéseket tesz ("Jaj de szépen süt a hold, egy eleven és egy holt"), és kérdezgeti a lányt, nem fél-e; a lány mindig azt válaszolja, hogy nem fél. Végül a temetőben kötnek ki egy nyitott sír mellett - kiderül, hogy ez az udvarló otthona. A lány azt javasolja, menjen ő előre, hogy mutassa az utat; miközben a pasi a köténye sarkánál fogva húzza maga után, a lány leoldozza a kötényt és elrohan. Bemenekül egy házba, ahol világosságot lát - de balszerencséjére épp egy ravatalozott halottat talál benne, akit az őt üldöző udvarló felszólít, hogy adja ki a lányt (néhány verzióban a hulla nem engedelmeskedik, vagy hezitál). A lányt vagy a kakas korai kukorékolása menti meg, vagy az, hogy tovább rohanva beesik a halál anyjának házába, ahol az öregasszony a kedvességéért cserébe segít neki túlélni a kalandot. A lány az események után köztiszteletre tesz szert a faluban, mert túljárt az ördög/halál eszén; az egyik változatban a végén még királyné is lesz belőle (miután meghal, virággá változik, majd a virágból titokban visszajár, amíg az átok meg nem törik).

Mitől feminista?
Na, így kellett volna a Twilight sorozatnak végződnie.
Vegyük szépen sorban:
1. Adott egy lány, aki vagy szép, vagy nem - fő ismérve, hogy nagyon okos. Az egyik változat szerint: "Azért nem merték felkérni a lányt a fiúk, mert a lány okosabb volt náluk, és szégyellték ezt" (gyakori jelenség). A történet végén is azt emelik ki, hogy mindenki elismeri az okosságát és a talpraesettségét.
2. A lány nyitott szemekkel megy bele egy kapcsolatba - akar valakit, aki megtáncoltatja, az se érdekli, hogy az ördög-e az illető. Jól akarja érezni magát. (A mese egyes más változataiban az sem érdekli, hogy konkrétan tudja, hogy a legénynél kilóg a lóláb)
3. Beleegyezik, hogy "hazakíséri" a legényt (aminek eléggé nyilvánvaló értelme van), és hiába riogatja az udvarló, közli, hogy ő nem fél.
4. Amikor rájön, hogy baj van, okosan és hideg fejjel oldja meg a helyzetet (az egyik verzió szerint az anyja tanította neki, hogy lazán kösse meg a kötényét), és túljár a túlvilági udvarló eszén - majd fut, ahogy a lába bírja. 
5. Tegye fel a kezét minden nő, akinek megtanították, hogy ha kergetik, fusson be kivilágított, nyilvános helyre!
6. Külön szeretem azt a mozzanatot a hosszabb verzióban, ahol a lány a halál (udvarló) saját anyjánál talál menedékre, aki nem csak elbújtatja, de segít is neki elmenekülni a fiától. Az öregasszony azért bánik jól vele (állítja), mert a lány udvarias és kedves volt hozzá. Az anyó a lány biztonságát előbbre helyezi a fia kívánságánál.

A mese igazából a mostanában nagyon divatos "veszélyes férfi" románcának logikus ellenpontja. A lány kívánja, választja, elfogadja az idegent - de amint komolyan veszélyessé válik a helyzet, azonnal lelép. Nem tér vissza hozzá, nem követi "élete szerelmét" a pokolba is, nem olvadozik, hogy milyen romantikus meg-nem-értett hős, nem mereng el rajta, hogy feladja érte az életét - hanem úgy otthagyja, hogy porzik utána az út. És ami - tanítói céllal - még ennél is fontosabb: Segítséget kér (a halál anyjától, a felravatalozott halottól, még a saját családjának is elmondja, mi történt), és ez menti meg a végén az életét. Bár az egész falu előtt táncolt az idegennel, és együtt távoztak, a lány nem azon rágódik, hogy szégyenben fog maradni, hanem elvárja - joggal - hogy ebben a helyzeben mások is a pártját fogják. És meg is teszik - még a fenyegerő férfi saját anyja is. A történet végén pedig senki se azon rugózik, hogy a lány megérdemelte-e volna, hogy pokolra vigyék, amiért az idegennek "kellette" magát - hanem elismerik, hogy okos, amiért meg tudott szabadulni tőle. Nemrég az (egyébként pocsék) Divergent-filmben volt egy hasonló jelenet, ahol egy lányt megünnepeltek, miután alaposan elverte a pasit, aki meg akarta erőszakolni. 

Összefoglalva: A lány joga és döntése volt, hogy táncost válasszon magának. Amikor a táncosról kiderült, hogy veszélyes (tulajdonképpen a lány életére tört, szó szerint sírba akarta vinni), akkor pedig joga és döntése volt megszakítani a kapcsolatot, és segítséget kérni (ítélkezés helyett). Csak azért, mert táncolt a pasival, nem volt kötelessége a pokolba is követni őt. 
Elmondom még egyszer, hogy a hátsó sorban is hallják: CSAK AZÉRT, MERT EGY NŐ MULAT VALAKIVEL, NEM TARTOZIK AZ ILLETŐNEK SEMMI TÖBBEL. Se közösüléssel, se házassággal, se mosollyal, se esemessel, se pokoljárással. 
(És ez egyébként fordítva is igaz)

Amit érdemes átgondolni
Sejthető, és sok (más) változatban látványos is, hogy a történetet tanmesének szánták, lányok számára, hogy ne mulassanak idegennel, és főleg ne hagyják magukat elcsábítani. Néha az is kiérződik belőle, hogy a lány annyira maga alatt van, hogy neki nincs szeretője, hogy elmenne akár az ördöggel is (gyakori szexista sztereotípia, hogy a nőknek "kell" valaki, muszáj hogy pasijuk legyen). Nagyon sok múlik azon, mennyi empátiával, és kinek a szemszögéből meséli valaki a sztorit. A Rostás-Farkas György által leírt (fent elemzett) cigány változatokat pont azért szerettem meg, mert nem volt bennük vád a lány irányába - épp ellenkezőleg, az okosságát dicsérték. 

Források
Rostás-Farkas Gy.: Ördögi históriák (Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, 2012). 
Egy eleven és egy holt
Rostás-Farkas Gy.: A sündisznó története (Apám meséi II.) (Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, 1998). 
A csúnya, de okos lány
A szerző mindkét történetet a saját apja által mesélt cigány népmesék közül jegyezte le. 

A mese az AaTh 407B (A viráglány / The Flower Girl) avagy a BN 407 (Ördögszerető) típusba tartozik.

Megjegyzés
A magyar hagyományban nagyon elterjedt, népszerű mesetípus, gyakorlatilag minden népmesegyűjtésben lehet találkozni vele, általában Ördögszerető, Lólábú legény, Kék liliom, meg hasonló címek alatt.

2016. július 13., szerda

Feminista Magyar Népmesék 25. - Árgyélus királyfi esete a kopogtatással

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző huszonnégy mese itt olvasható.

Mivel a jövő heti mese kicsit több kutatómunkát igényel, mint amire számítottam, erre a hétre - a FMN történetében először - nem történetet hoztam, hanem motívumot. A motívumok olyan kisebb mozdanatok, ismérlődő elemek, melyekből a népmeséket a mesemondó tetszés szerint kombinálhatja. Ezzel most találkoztam először, de tetszett, és feminista vonzata is van. 


Árgyélus királyfi kopogtat

A történet

A sztori a szokásos módon indul; a síró-nevető szemű király kertjéből éjszaka lopják a varázslatos körtéket. A fát (a két bátjya bénázása után) a legkisebb királyfi őrzi meg, aki beleszeret a tolvaj Tündérszép Ilonába; a gonosz szakácsné a tündérlány három szál haját kihúzza, Tündérszép Ilona hazamenekül, Árgyélus pedig a keresésére indul. Amikor megérkezik a palotához a világ végén, akkor válnak érdekessé számunkra az események:


Mán majdnem odaírnek, akkor jön a középső jány, a testvírje [Ilonának].
- Jön Árgyélus! - mondta.
- Biztos? - kérdi Tündérszép Ilona.
- Biztos! Ojan igaz, mint ahogy itt vagyunk ketten. És beengedjük? - kérdezi a jány.
- Nem, addig ne engedjük be, mig meg nem mondja, hogy honnan jöttek, és kit keresnek.
Mikor bekopogtak, azt mondja a jány:
- Tessík, lehet, nyitva az ajtó!
De a lú [Árgyélus lova] azt mondja:
- Várj egy kicsit, ne siess igen!
Akkor várt egy kicsit, megint bekopogott. Azt mondja Tündérszép Ilona:
- Nyitva az ajtó.
Mig nem nyitották még az ajtót, a lú azt mondta:
- Ne nyissuk, ük maguk nyissák ki az ajtót!
A fiú azt mondta megint:
- Nyissák ki az ajtót!
Akkor kijön Tündérszép Ilona, és megszólal:
- Be lehet jönni, nyitva az ajtó.

A sztori innentől a szokásos mederben folyik tovább.

Mitől feminista?
Két okból szerettem volna kiemelni ezt a motívumot a FMN sorozat számára. Az egyik technikai: Ha nem is dúskálunk az elejétől-végéig vegytiszta feminista tündérmesékben, érdemes figyelmet fordítani olyan kisebb mozzanatokra, amelyek több mesébe is beintegrálhatók. A hagyományos mesemondók ezekből az "építőkockákból" rakták össze a meséiket; hozzájuk tettek, elvettek belőlük, kombinálták őket. Ez az elem például sokféle mesébe nagyon szépen beilleszthető lenne.

A második ok az, hogy szerintem ez a párbeszéd nagyon szépen, szimbolikus úton beszél a beleegyezés (consent) kérdésköréről. Az utóbbi időben a (nemi) erőszak felé forduló médiafigyelem, a "no means no" és a "yes means yes" mozgalmak kapcsán egyre több szó esik arról, mi minősül beleegyezésnek, és hogyan lehet ezt a koncepciót már egészen kicsi kortól megtanítani fiúknak ÉS lányoknak egyaránt. Ez a rövid jelenet nagyon szépen felépíti a fokozatokat: Először valaki más (a nővér) akar engedélyt adni Árgyélusnak a húga nevében, hogy belépjen Tündérszép Ilona privát lakosztályába; másodjára kijelentik, hogy az ajtó nincs bezárva, de nem hívják be rajta; harmadjára pedig maga Tündérszép Ilona nyitja ki az ajtót, és invitálja be a kérőjét. A királyfi egyébként türelmetlen, bemenne ő elsőre is, de hűséges táltos ló (aki a mese folyamán Árgyélus társa, védelmezője, és lelkiismerete) óva inti, hogy várjon, amíg a tündér maga ajtót nem nyit. A királyfi tehát kopogtat és bebocsátárs kér, de addig nem teszi be a lábát a szobába, amíg kimondott engedélyt nem kap. Ez pedig már a "yes means yes" koncepciója alá tartozik.*

*A "yes means yes" ("az igen igent jelent") azért alakult ki, mert sok erőszakot elkövető egyén azzal védte magát, hogy az aktus során nem hangzott el a "NEM" szó, és ezért ők úgy gondolták, oké, amit tesznek. Sokan ezzel szemben rámutattak, hogy ezer oka lehet, amiért az áldozat nem tudja, vagy nem meri kimondani a tiltó szót (mondjuk például eszméletlen). A "yes means yes" azt hangsúlyozza, hogy akkor oké a testi aktus, ha mindkét(több) fél arra egyértelműen kifejezte a beleegyezését. 

Amit érdemes átgondolni
Azért akadt meg a szemem ezen a motívumon, mert úgy adta Tündérszép Ilona kezébe a döntést, hogy közben megmaradt az egész jelenet tündérmesei szimbolikája: A táltos ló, a palota ajtaja, a tündérlány, stb. Nem volt az ember orra alá dörgölve, hogy itt most tanító pillanat zajlik. Egyébként pedig a mese maga nem is adott rá magyarázatot, hogy a ló miért intette óva a gazdáját attól, hogy ajtóstul rontson a házba; természetesen, mint minden motívumnak, ennek is több, sokféle szimbolikus jelentése lehet. A fenti értelmezés közülük csak az egyik.

Források

Géczi L.: Ungi népmesék és mondák (Akadémiai Kiadó, 1989).
A motívum az Árgyélus kiráj c. mesébe van beékelve
Mesemondó: Bánik Jánosné Köblös Borbála

Megjegyzés
A Thompson-féle motívumindexben nem találtam számot erre a mozzanatra.

2016. július 10., vasárnap

MythOff Budapest - Mítoszok Meccse

Nem múlhat el nyár idehaza közös mítoszmesélés nélkül. Már össze is szerveztük májusban kis csapatunkat egy budapesti MythOffra, amikor valamelyikünknek leesett a tantusz, hogy aznap este, amikorra a termet béreltük, EB elődöntő is lesz - akkor még nem tudtuk, hogy a magyarok játszani fognak-e benne vagy sem, de mindenesetre esélyes volt, hogy a focilázzal kell majd versenyeznünk a közönségért. Ekkor támadt Szilvinek az a nagy ötlete, hogy ha legyőzni nem tudjuk, kombináljuk a kettőt: Rendezzünk EB témájú MythOffot!
És lőn.

A helyszín ezúttal a MüSzi volt a Blahán, és nagyon kellemes helynek bizonyult - volt hangulat, bárpult, hangosítás, és férőhely több, mint ötven embernek. Szükség is volt rá, mert a MythOff Budapest ismét nemzetközi rekordot döntött: A szavazócédulák megszámlálása után derült ki, hogy több, mint hatvan fős közönségünk volt! Megint kinőttük a helyszínt. Legközelebb lesz nagyobb...

A műsor ezúttal így alakult:

Első kör: Mítoszok Meccse
Ebben a körben annak a két népnek a mitológiáiból válogattunk, akik az aznap esti elődöntőben játszottak. Mivel csak négy nappal korábban derült ki a végleges felállás, mindketten rohamtempóban készültünk fel az előadásra.
A germán (német) sarokban: Varga-Fogarai Szilvia mesélte a Niebelung-ének egy részletét, melyben Szigfrid elosztotta a Niebelungok kincsét két törpe között, és ráfázott.
A breton (francia) sarokban: Zalka Csenge Virág, mivel gall mítoszt égen-földön nem talált, belenyugodott, hogy keresztény mítosz meséljen, mégpedig egy olyat, aminek elég látványos ősi kelta gyökerei voltak. Szent Hervé legendájára esett a választás, mert a vak bárdot a szelíd farkassal nem lehetett kihagyni.
A szavazókérdés: "Ha az EB döntőre a kincset rosszul elosztó Szigfrid, és a vak Hervé közül kéne bírót választani, melyikük döntésében bíznátok meg inkább?"
A közönség a vak bírót választotta.

Második kör: Mítoszok Vigaszágon
Ebbe a körbe olyan mitológiák kerültek, melyek csapatai már kiestek a bajnokságból, de meg szerettük volna mutatni, hogy a focin kívül más dolgokban viszont nagyon is jók.
A déli szláv (horvát/szerb/szlovén) sarokban: Lovranits Júlia több népmesei forrásból gyűjtött össze egy régi özönvíz-mítoszt, ami nem csak csodálatos, kerek egésszé állt össze, de nagyon szórakoztató is volt. A végén még tehénkolompolást is kaptunk élőben, egyenesben, hogy elűzze a rossz szellemeket.
A skandináv sarokban: Bumberák Maja mesélte a verses Edda egy részletét, melyben Thor menyasszonynak öltözve megy az óriások királyához visszaszerezni ellopott kalapácsát. A közönség nagyokat derült a szövegen; élőszóban gyönyörűen kijött belőle a humor...
A szavazókérdés: "Ha a dömsödi művelődési ház a Múzeumok Éjszakájára kiállítást szervez, és csak egy polc maradt üresen, akkor Thor menyasszonyi fátylát állítsák ki inkább, vagy Kurent isten izzadtságcseppjeit?"
A közönség Thor fátylára volt kíváncsi. Szólnunk kell a dömsödieknek.

Harmadik kör: Játék és versengés

Ebben a körben olyan történeteket hallhattunk, melyekben játékok, versenyek, és/vagy labdák szerepeltek.
A maja sarokban: Gregus László mesélte az Ikerhősök labdajátékát az Alvilág istenei ellen. Volt benne lefejezés, levágott fejjel focizás, szívkitépés, porrá égés, és minden más, ami egy tisztességes, mitikus meccshez szükségeltetik.
A görög sarokban: Nagy Enikőtől hallottunk Atalanté versenyfutásának mítoszát, végtelen eleganciával és finom humorral. Gurultak az aranyalmák, dobogtak a szívek, pirultak az arcok. Enikő nem csak az első MythOff egyik történetéhez kötötte vissza a mítoszt, hanem a égből hullott három mesemondó almához is...
A szavazókérdés: "Ha az Ikerhősöket és Atalantét a kérőjével letennénk egy mai focipályára, hogy játsszanak egymás ellen, melyik páros nyerné meg a meccset?"
A meccs állása 33-29 arányban az Ikerhősök javára dőlt el.

Mindhárom kör díja egy-egy gombfoci-készlet volt, amikben a játékosok képeit mitikus alakokra cseréltem ki: Az egyik csapat a görög istenekből, a másik az egyiptomiakból, a harmadik pedig az északiakból állt. Illett a témához, és a közönség is jót kuncogott rajta.

A témán és a közönség létszámán kívül másban is újítás volt ez a MythOff: Mivel terembérletet kellett fizetnünk, becsületkasszát állítottunk az ajtó mellé, és belépőt szedtünk, hogy tudjuk fedezni a költségeket. Lelkes hallgatóink bőségesen adakoztak a jó ügy érdekében - melyet ez úton is köszönünk!



Félretéve hivatalos beszámolói hangomat megjegyzem, hogy személyes véleményem szerint eddig ez volt a legjobban sikerült MythOffunk. Mindenki csodásan, színvonalasan, és lelkesen mesélt, és úgy tűnt, a közönség is jól érzi magát. Már várom, hogy legközelebb mivel rukkolunk majd elő... Ötleteink már vannak!

2016. július 6., szerda

Feminista Magyar Népmesék 24. - Incula

Megkésve bár, de törve nem (hová lett a június, látta valaki?...) visszatér a Feminista Magyar Népmesék sorozat! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző huszonhárom mese itt olvasható.

Szégyentelen önreklám: A Könyvhét óta kapható a nemzetközi mesemondás világáról szóló könyvem! Mesemondók márpedig vannak. Színes, szagos (újkönyvillat!), vannak benne mesék is. Olvassátok :) 

Néhány változás is be fog állni innentől a bejegyzésekben: Először is, közívánatra, nem csak a könyvek címeit írom ki a forrásokhoz, hanem a mesék címeit is (egyszerűbb visszakeresés végett). Márodszor pedig a források a bejegyzés végére kerülnek, a történet és az elemzés pedig előre, mert úgyis mindenki azokra kíváncsi.

Most pedig következzen egy újabb kedvenc mesetípusom:


Incula

A történet:
Árván maradt lánytestvérek együtt indulnak el a világba szerencsét próbálni; a legkisebb és egyben a legtalpraesettebb (a hősnő) vezeti őket. Útjuk során egy sárkányhoz/óriáshoz/gonosz emberhez vetődnek el szolgálatba, aki titokban el akarja tenni őket láb alól. Hősnőnk azonban sejti, hogy nem lesz jó vége, ha a sárkány édeslányai fehér ágyneműbe mennek aludni, ők pedig pirosba (Deadpool óta tudjuk, mire való a piros ruha), így takarót/kendőt cserél az ágyakon, és a sárkány a saját lányait öli meg / próbálja megölni / kopasztja meg / stb. éjszaka. A lányok elmenekülnek, a sárkány bosszút esküszik.
Hősnőnk és nővérei egy királyi udvarba kerülnek szolgálatra, ahol a névtelen tesók csak piszkos munkákat végezhetnek, hősnőnket viszont rögtön belső komornának fogadják fel az ügyessége miatt. Az irigy nővérek elkezdenek pletykákat terjeszteni, hogy miféle kincseket tudna Incula elhozni a sárkánytól, ha akarná. A király lépre megy, és megparancsolja a lánynak, hogy lopja el a sárkány kincseit (valamint néhány esetben magát a sárkányt is). A lány bámulatos ügyességgel mindhárom küldetésnek eleget tesz, és még a sárkánytól is megszabadul a végén, erőszak helyett inkább furfanggal. Happy End.

Mitől feminista?
Azért (is) az egyik kedvenc női főhősű tündérmese-típusom, mert nem csak mindig neve van a lánynak, hanem gyakran maga a lány neve a mese címe is (már amikor van címe), sőt, a mesetípus neve is. Szeretem a nevesített hősnőket.
A névadáson és a női hős tényén túl egyéb érdekes elemei is vannak a mesének. Az egyik az, hogy Rebeka/Marinka/Incula nem fél a sárkánytól, sőt. Rebeka például vissza is szájal neki menekülés közben:

Rázta az öklét a sárkány, amikor meglátta, hogy Rebeka a túlsó parton épp akkor lovagol ki a partra a lovával.
- Megállj, ellátom én egyszer a bajodat!
- Vagy én a tiédet! - mondta Rebeka, s ment, vitte a lovat a királynak.

Vannak olyan változatok, amelyekben a lány kedvességért cserébe segítséget, tanácsot, ajándékokat kap útközben. Olyan is van, ahol a mostohaanyja és nővérei bántalmazása, verése elől menekül el hazulról. Ez utóbbi (a Berze Nagy - féle) külön érdekes, mert nem csak azt említi meg, hogy még Juliska szégyelli, hogy őt bántalmazták és le kellet bujdosnia (ami gyakori jelenség), de később megtudjuk azt is, hogy a magára hagyott mostoha és nővérek elemésztették saját magukat, szegénységbe estek, mert igazából nekik volt szükségük Juliskára, és nem fordítva.
Incula mindenképpen karakán, gyakorlatias lány, aki nem csak elindul szerencsét próbálni, de meg is dolgozik a saját szerencséjéért, és mindenféle rágalmazás, fenyegetés ellenére sikerrel jár. A Rebeka-változatban külön szeretem, hogy nem feleségül megy a végén a királyhoz, hanem az uralkodó (aki nem bánt vele túl jól a pletykák miatt) lányává fogadja inkább.
Szintén jópofa mozzanat a Rebeka végén az, amikor a lány fiúnak öltözve csapja be a sárkányt. Férfiruhában a gonosz nem csak hogy nem ismer rá, de el is hisz neki mindent, amit mond (arról, hogy meghalt a Rebeka), és lépre is megy a saját vesztére. Van itt valamiféle csinos utalás arra, hogy egy bajusz és a mély hang hirtelen mennyivel szavahihetőbbé teszi az embert...
Szintén érdemes elgondolkodni a sárkány-tévedésből-megtámadja-saját-lányait motívumon. A gonosz három édeslánya fehér kendővel / paplannal van megjelölve, az idegenek pedig pirossal, mert a sötétben így akarja megkülönböztetni őket egymástól - ám Incula kicseréli a jeleket. Érdekes metaforája lehet ez a szelektív szexizmusnak: Sokan, akik nőgyűlölő dolgokat mondanak, vagy nézeteket vallanak, a saját női családtagjaikat "kivételnek" szokták tekinteni, szemellenzőt viselnek, amikor róluk van szó. Ennek ellenére a szexizmus, tudat alatt vagy hosszú távon, ezeket a női rokonokat ugyanúgy érinti, mint a nyíltan pocskolt idegen nőket, és ugyanolyan nagy kárt is tud okozni nekik. Incula jelcseréje kihívó jellegű: "És ahhoz mit szólnál, ha a saját lányoddal bánnának így?"

Amit érdemes átgondolni
Sok feminista forrás rá szokott mutatni, hogy az "irigy nők bajba kevernek más nőket" motívum sokkal gyakoribb, mint a szerető és összetartó nővérek/anyák alakja. Akinek nem ízlik, hogy a tesók mártják be Inculát, az mesélheti a történetet úgy is, mint sok más "fiús" változat, ahol a király irigy tanácsosa/udvarmestere/mittoménkije próbálja a lányt elveszejteni, mert túlságosan szeretik az udvarban.

Források:

Berze Nagy J.: Régi magyar népmesék (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, 1961)
A király szolgálója

Lizanec P.: Három arany nyílvessző (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1973).
Marinka

Nagy O.: A táltos törvénye - Népmese és esztétikum (Kriterion, 1978).
Puji Júlia, 22 éves marosszentkirályi mesemondó Rebeka c. meséje 

Nagy O.: Mindentudó Dongó (Erdélyi Pegazus Kiadó, 2004).
Rebeka

A mese a Táltosfiú meseípus női párja, a Magyar Népmesekatalógusban MNK 328f számmal szerepel. A nemzetközi típus AaTh 328, Treasures of the Giant / Az óriás kincsei. Magyarországon 17 változata ismert.

Megjegyzés
A legismertebb nemzetközi (skót) változat Molly Whuppie címen fut. Ízlés szerint mesélhető sárkánnyal, óriással, banditával, stb. A "fiús" változatok hasonlóan szórakoztatóak, de azokra most nem tértem ki.