Feminista Magyar Népmesék 27. - Puella pedens

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző huszonhat mese itt olvasható.

A mai napra egy meglehetősen vulgáris, ám tanulságos történet jut.

Puella pedens

(Böcsületes magyar nyelven A fingos lány, de nem bírtam megállni, hogy a mesetípusnak ilyen csinos latin neve van...)

A történet

Legény társaság háztűznézőbe érkezik egy leányos házhoz. A vendégség közben a lány véletlenül elszellenti magát, mire a leánykérő küldöttség megbotránkozva elvonul; az anya annyira szégyelli a lánya viselkedését, hogy egy vég vásznat is ad nekik, csak ne mondják el senkinek, mi történt. A lány, amikor megtudja, mit tett az anyja, a kérők után szalad, és visszaveszi tőlük a drága (maga által szőtt) vásznat, azzal az indokkal, hogy benne felejtette a tűjét.
Amikor ismét nála van a vászon, egy elmés búcsúszöveggel faképnél hagyja az egész bandát - ez mesélőtől függően változik:

"Ha fingottam, fingottam, apáméról fingottam. Nem tudom, hogy a kendetekéről lesz-e mirűl fingani?"

"Hát nem egyet, hanem sokat fingottam én, amíg megszűttem!"

"Csak mennyen ketek haza, tarcsák meg a vőleginyüket, én meg vissza viszem a vásznomat. Mennyenek oda kérőbe, a hun étlen szájt, meg fingatlan segget talának!"

Az egyik mesében a kérők rájönnek, hogy okos a lány, és visszafordulnak megkérni. A rozsályi azzal zárul, hogy "a lánynak több esze volt, mint az anyjának." Az őrségi (MNy) változatban a lány örökös pártában marad, ám a mese maga "okos lánynak" nevezi, és megjegyzi, hogy "egyetlen ballépés" miatt nem jutott neki férfi.

Mitől feminista?
Az igazi nő nem szellent, nem böfög, nem izzad, levegőt csak elvétve vesz, és a kakija is rózsaillatú.
(Avagy, klasszikus szerepjátékos verzióban: "Tisztességes kalandozó nem eszik, nem pisil, és nem menstruál.")
A történet a lányok/nők viselkedését szabályozó társadalmi elvárásokat állítja szembe a munkájuk értékével. Az anya képes beáldozni a (lánya által) fáradalmas munkával készült vásznat, azért, hogy ne keljen híre a szellentésnek. A lány ellenben sokkal kevésbé görcsöl azon, feleségül veszi-e a kérő, mint azon, hogy elsétál-e több napi munkája eredményével. Tulajdonképpen értékítéletről van itt szó, mégpedig annak az ítéletéről, hogy mitől "értékes" egy nő, és mely tulajdonságai fontosabbak a férfiak/kérők/potenciális férjek/társadalom szemében: Adott lányunk okos és ügyes, de egy véletlen etikett-ballépése elég arra, hogy azonnal leírják a "tisztes" nők sorából. Mégpedig olyasvalamiért, amit egy férfinak nem róna fel senki. A lány (és a mesélő) ellenben kiáll a saját igaza (és értékítélete) mellett, és a kérők orra alá dörzsöli az igazságtalan bánásmódot, majd azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy szűzi ártatlan jó híre neki sokkal kevésbé fontos, mint a a munkája kézzel fogható eredménye.
Rengeteg társadalmi elvárás szabályozza azt, hogy egy "igazi" nőnek hogyan illik viselkednie - és gyakran ezek sűrűbben és szigorúbbak, mint a férfiak esetében. A kulturális környezet sokféleképpen neveli a nőket arra, hogy szégyelljék a testüket és a vele járó funkciókat - gondoljunk itt akár a szőrtelenítésre, akár a menstruációra, az izzadásra, vagy arra, mennyire hangosan illik valakinek tüsszenteni. Nemrég készült csak el például az első betét-reklám, amiben piros szinű vér szerepel, és a legtöbb nőiborotva-reklámban még mindig teljesen szőrtelen lábakat simogatnak a borotvával.

Az az üzenet, hogy a nő "finomsága és törékeny eleganciája" előbbre való az eszénél és a munkájánál, veszélyes. Az pedig, hogy akár az eszét, akár a munkáját fel kéne adnia, hogy "rossz hírét" ne keltsék egy esetleges ballépés miatt, még a népmesék világában is röhejes gondolat.

Amit érdemes átgondolni
Béres szerint ez a mesetípus a helyes viselkedésre volt hivatott oktatni a lányokat - de én nem vagyok ebben annyira biztos. Géczi megjegyzi, hogy keleti eredetű mese, és olyan párhuzamokat hoz fel, melyekben egyenesen a férfit leckéztetik meg: Próbáljon meg olyan személyt keresni, aki sohasem szellent. Magát is beleértve. Nna.
Nyilván van különbség az udvariasság és a finomkodás között. Nem arról van szó, hogy a feministák lépten-nyomon mások orra alá finganának (mint ahogy sok feminista pl. igenis borotválkozik) - hanem arról, hogy egy nyilvánvalóan véletlen viselkedésbeli ballépés nem tesz egy nőt elfogadhatatlanná, visszataszítóvá, pláne szerethetetlenné. Ez az egész mese nem arra bátorítja a nőket, hogy böfögjenek-röfögjenek a vendégeik füle hallatára; csupán arra, hogy ne dőljenek a saját kardjukba, és dobjanak oda mindent, ha hibát követnek el. Mert a férfiak tutita nem fognak.
A szellentés bocsánatos bűn.
(És akkor a szex közbeni zajokról még nem is beszéltünk)

Források

Béres A.: Rozsályi népmesék. Akadémiai Kiadó, 1967.
79. A fingos lány. Mesemondó: Nagy Sándorné, 1949. Mesélte a szöszcsinálóban.

Dégh L.: Hungarian folktales: The art of Zsuzsanna Palkó. Routledge, 1995.
The Uncouth girl.

Géczi L.: Ungi népmesék és mondák. Akadémiai Kiadó, 1989.
112. A szellentő lány. Mesemondó: Mokcsay Gyuláné.

Sipos E.: Az okos leány. Magyar Nyelvőr 1873, 41-42.

A történet az AaTh 1453**** (Flatulent girl / Fingos lány / Puella pedens) mesetípusba tartozik. Béres szerint "illetlen tartalma miatt ritkán lejegyzett típus". Érdekes, hogy mind a négy magyar verziót, amit találtam, női mesemondótól gyűjtötték.

Megjegyzés
Motoko, kedvenc japán-amerikai mesemondóm mesél egy nagyon hasonló japán népmesét, melyben egy lány férjhez megy, és a férje családja előtt hetekig nem mer szellenteni, amibe aztán bele is betegszik. Végül az anyósa rájön a dolog nyitjára, és megveregeti a vállát: "Ereszd el nyugodtan, családtag vagy!"