2018. április 12., csütörtök

Kamaszok, pimaszok, mítoszok: MythOff a gimnáziumban

Baráti kérésre és hirtelen felindulásból elvittük a Mítoszok Csatáját egy gimnáziumba.

A Mítoszok Csatáját Clare Murphy álmodta meg, és azóta a világ sok országában, köztük Magyarországon is nagyon népszerű. A rendezvény a mitológia népszerűsítésére jött létre, és arra, hogy az emberek élőben, jó mesemondók szájából hallhassák ezeket a régi, ám töretlenül izgalmas történeteket. Alapjában véve felnőtt műfaj: Kocsmákban és hasonló "felnőtt" helyeken szoktuk megrendezni (bár tinédzsert még sosem rúgtunk ki róla). Amikor viszont egy ismerős megkérdezte, nem vinnénk-e el a műsort a lánya mitológia-rajongó hetedikes osztályába, néhányan a csapatból nem tudtunk nemet mondani.

Az a helyzet, hogy borzasztóan szeretek kamaszoknak mesélni. Amikor annyi idős lehettem, mint most ez az osztály, hatalmas mitológia-rajongó voltam; kapcsos füzetbe gyűjtögettem az istenek listáit, meg mindenféle magazinokból kitépett cikkeket mítoszokról (még most is megvan). És akkor még nem is volt Percy Jackson, hogy az osztály egészét bevonja a témába... Mindenesetre elképzeltem, hogy mennyire lettem volna izgatott, ha néhány mesemondó élőben jön be csak úgy sztorizni egyet. A válasz: Nagyon.

Hárman vállalkoztunk rá, hogy házhoz visszük a MythOffot a XVI. kerületi Szerb Antal Gimnáziumba. Kis késéssel, hason csúsztunk be az osztályba, így rögtön pörgetni kezdtük a programot; röviden elmagyaráztuk, mire számíthatnak, majd egyből belecsaptunk a mesélésbe. Páratlan számú mesemondóval eddig nem tartottunk még ilyesmit, de sikerült egy új (és, bevallom, remek) szavazási rendszert feltalálnunk.

Első kör: Teremtés és tricksterek


Ebben a körben mindhárman olyan mítoszokat hoztunk magunkkal, amelyek valaminek a kezdetét, teremtését, eredetét mesélték el. Varga-Fogarasi Szilvi Maui születéséről mesélt (ő képviselte a rendzevényen Polinéziát), Nagy Enikő Thor kalapácsának kovácsolásáról Loki segítségével (óészaki oldalról), én pedig Mómoszról, aki kritizálta az Olümposzi istenek teremtményeit. Utóbbiban külön klassz volt, hogy az elején megkérdeztem a kölyköket, tudják-e, hány isten lakik az Olümposzon; amikor rávágták, hogy tizenkettő, megkédeztem azt is, fel tudja-e valaki sorolni őket. Egy lány könnyedén abszolválta a feladatot, a többiek lelkes segítsége közepette. Repesett a szívem.
A kérdés: Mielőtt elkezdtük volna az első szavazást, megkérdeztük az osztályt, tudják-e, hogyan tört ki a trójai háború. Egy srác rávágta, hogy valaki elrabolta valakinek a feleségét; egy lány hozzátette, hogy Aphrodité ígérte oda a nőt; mire valaki más tovább fűzte, hogy igen, de az aranyalmáért cserébe; megint más elmondta azt is, hogy az aranyalmát egy esküvőre gurították be, és így az osztály szép lassan, közösen visszafejtette az egész történetet. Erre előkaptam egy aranyalmát (tegnap este festettem ki, az almát is meg a fél konyhát, aranyszínű akrilfestékkel), és feltettem a kérdést: Ha leérettségiztek és egyetemre mentek, a három trickster közül melyiket szeretnétek kollégiumi szobatársnak?
A szavazás ezúttal kavicsokkal zajlott. Három poharat tettünk a tanári asztalra a három mitológiához; a közönség pedig egyenként az urnához járult, fogott egy üvegkavicsot, és a megfelelő pohárba dobta. A srácok az első sorban figyelték a szavazás érvényességét, és kommentálták, hogy éppen ki áll nyerésre. A végeredmény látványosan Loki javára dőlt el (mögötte Mómosszal, és a kissé lemaradt Mauival). Ha egy nap a koleszban majd levágott hajjal ébrednek, magukra vessenek.



Második kör: Az istenek haragja

Ebben a körben olyan mítoszokat meséltünk, melyekben valaki magára haragított egy istenséget. Elsőként Szilvi mesélt, ismét Mauiról, aki egy vulkánistennőtől lopta el a tüzet az emberek számára (You're welcome). Enikő is ismét Thort hozta, aki ezúttal menyasszonynak öltözött, hogy visszaszerezze a pörölyét az óriásoktól (és aztán jól elkalapája őket vele). Részemről Erüszikthon király legendájával társultam a műsorhoz, melyben a dölyfös király kivágatja Démétér szent ligetét, aki ezért mindent elpusztító éhséget küld rá.
A kérdés: Ha oda kéne adnod a második aranyalmát (kettőt vittünk) az egyiknek a három istenségből úgy, hogy tudod, hogy a másik kettő megharagszik rád - melyik istenséget szeretnéd a legkevésbé magadra haragítani?
Ahogy a srácok kommentelték az első sorból: "Démétérnek meglett a kétharmad."
(Pont ebéd előtt állt az osztály, gondolom ez is hozzájárult a döntéshez, átérezték az éhséget...)

Megint csak bebizonyosodott, hogy a kamaszok remek közönség, különösen akkor, ha mitológiáról van szó. Nem csak lelkesen válaszolgattak a kérdéseinkre, de kommentálták a történeteket is, hol hangosan, hol egymás között. Mindeközben pedig feszült figyelemmel követtek minket, véresen komolyan vették a szavazást és a kérdéseket, és még a műsor végeztével is odajöttek hozzánk beszélgetni. Teljesen felvillanyoztak mindannyiunkat.

Több mesemondást a gimnáziumokba!


2018. április 7., szombat

Múzeumi Mesetár: Hősök ideje

A március 15-i műsorra való intenzív felkészülés után ebben a hónapban könnyű dolgom volt: Visszatérve a régészeti témákhoz a szkíták és szarmaták voltak soron, őket pedig már nagyon jól ismerem. A Hősök Ideje című műsort vittem magammal, amit kis változtatásokkal a szolnoki múzeumban és Amerikában is előadtam már. A nart legendákat elővenni mindig jutalomjáték. Ráadásul ez volt a sorozatban az első olyan alkalom amikor elővehettem a jelmezeimet is: Szarmata ruhám ugyanis (hála az SCA-s éveknek) történetesen van. És pont az a rekonstrukció ihlette, ami a Nemzeti Múzeumban látható. Kicsit hosszú úton, több év alatt jutottam el a mellékelt fotóig, de nagyon megérte!

A mesélés maga a szkíta teremben zajlott (mert a szarmaták a rómaiakkal vannak egy kiállításban, oda pedig majd a jövő hónapban megyek *kacsint kacsint*). Kedves kis közönség gyűlt össze, nagyjából egy tucat gyerek és hét-nyolc felnőtt (volt, aki gyerek nélkül). Igyekeztem úgy pakolni a párnákat, hogy kiasználjuk a hosszúkás teret a tárolók között, de ne álljuk el a többi látogató útját. A gyerekek nagy érdeklődéssel figyeltek, ahogy beszéltem egy kicsit arról, kik is voltak a szkíták és a szarmaták, és mit keresünk a kiállításban. Azt is el kellett magyaráznom, mit keresnek a kaukázusi oszét mesék a szarmata témában, majd röviden be kellett mutatnom a nart hősöket - végül is innen indult el a mesélés, amikor már tisztáztuk, hogy egy rakás különleges erejű fickóról lesz szó, akik midnenféle kalandokba keverednek, és mindenféle ellenfelekkel harcolna. Tudjátok, mint a Bosszúállók. Az emberiség mesei ízlése nem változik sokat.

Természetesen nem hagyhattam ki, hogy a kedvenc nart legendámmal, Az uadmer csontjaival kezdjek. Ez a régészmesék netovábbja: Egy rakat kíváncsi hős kiás és összerak egy óriási csontvázat, és aztán életre is keltik, hogy megkérdezzék tőle, milyen volt az élet az ő korában. Az óriás persze elég ijesztőnek bizonyul élőben (még vakon is), így egy idő után visszaimádkozzák csontvázzá. Nem csak a régészet miatt szeretem ezt a sztorit, hanem azért is, mert remekül bemutatja a nartokat: Erősek, kíváncsiak és kalandvágyók, és pont ettől szerethetők.
Másodjára A nartok kalandját meséltem, ami egy hosszú, összetett, de elég mókás történet arról, hogy a nagy nart hősök poénból magukkal viszik Szirdont kalandozni. Szirdon a nartok trickstere, de más hasonló figurákkal (pl. Loki) ellentétben sokkal többet szívatják őt a "hősök", mint fordítva, és általában azért jár túl az eszükön, hogy megbosszulja magát. Ebben az esetben is ez történik; Szirdon többszörösen átveri és a halál szélére sodorja a hősöket, majd megmenti őket, és mégsem gondolják meg, hogyan bántak vele. Sőt. Ez a mese azért külön érdekes, mert egyetlen párhuzamát ismerem csak - az ír Fianna-legendák közül.
A sort Alimbeg lánya zárta, ami a "királylányból királyfi" típusú mesék nart (és egyben szerintem legjobb) változata. Úgy tűnt, a lányok az első sorban külön örültek neki. Mivel a három történet végére le is járt az egy óra, meg a közönség is elfáradt, a szkítákra sajnos már nem jutott idő. Nem is baj, mert azok inkább valók felnőtteknek, mint családi közönségnek. Majd egyszer rendezünk olyan alkalmat is!

2018. április 4., szerda

MythOff London: Botrányos nőszemélyek

***Felnőtt tartalom***

Még valamikor tavaly történt, hogy régi mesemondó bűntársam, Clare Murphy, megosztott a twitteren egy cikket, aminek valami olyasmi volt a címe, hogy "Women Who Gave No Fucks" (azóta sem tudom jól visszaadni magyarul a kifejezést - "to not give a fuck" azt jelenti, leszarni valamit, szóval kb. "Nők, akik le se szarták [mit gondolnak róluk mások / mit szabad és mit nem szabad]). A twitteren csevegve kezdtünk el poénkodni azon, mennyire klassz cím lenne ez egy MythOffhoz, hat női mesemondóval.


És elég őrültek voltunk ahhoz, hogy tényleg megszervezzük.

A szervezés természetesen nem csak a kettőnk érdeme volt. Csatlakozott hozzánk négy másik perszóna is, közöttük a Story Jam rendezvénysorozat házigazdái, akiknek köszönhetően helyszínt is sikerült kerítenünk a dél-londoni Canada Water Theatre színháztermében. A korábban részletezett dublini fellépésnek köszönhetően épp a "környéken" jártam - így aztán nem hagyhattam ki, hogy öt zseniális, botrányos nőszeméllyel együtt színpadra lépjek Londonban.

Az est a szokásos MythOff formátumban zajlott. Hoppmesterünk és házigazdánk Judith Faultless volt, energikus és kreatív színésznő-humorista, aki gondoskodott a díjakról és a közönség lelkesítéséről egyaránt. Még egy műanyag fénykardot is hozott magával, melynek segítségével a közönség egy kiváltságos tagja a tapsok erősségét mérte - így döntöttük el, melyik kört ki nyerte meg. A három körben ezúttal két csapat egy-egy mesemondója mérkőzött meg egymással. A "Burning Bushes" csapatot Clare, Debs, és Lucy alkották, míg én Alyssel és Rachellel közösen a "Mighty Muffs" zászlója alatt szálltam ringbe. Igen, mindkét csapatnév női nemi jellegekre utal. Le se szartuk.

A műsor a következőképp alakult:

Első kör: Wrecking ball (amikor az istenek terveit romba döntik)


Az első körben rögtön két hatalmas erejű mitikus nő állt szemben egymással. Clare Murphy lépett először szinpadra, aki Anatot, a szex és a háború ugariti istennőjét idézte meg. Anat szeretőjét, Baált felfalta a halál istene - amiért is a hölgy nemes egyszerűséggel megölte, feldarabolta, porrá zúzta, és széthintette a Halált. A történet Baál feltámadása után győzedelmes és pusztító erejű szexjelenettel zárult. Clare szokásához híven hihetetlen szuggesztív erővel, és remekül időzített humoros pillanatokkal tálalta a sztorit. Egész idő alatt egy pisszenést sem lehetett hallani (sőt, még fényképezni sem mertem).
A mi oldalunkról Rachel Rose Reid vettel fel a kesztyűt ebben a témában, és a zsidó hagyomány Lilith-legendáival felelt Clare kihívására. Lilith Ádám első felesége volt, aki felfedezte a szexet és a gyönyört, de nem sokra tartotta Ádámot, aki mindenáron uralkodni akart felette. Amikor odáig fajult a dolog, hogy Ádám akart felül lenni szex közben, Lilith nemes egyszerűséggel elhagyta, és összeállt inkább egy angyallal. A sztori vége az lett, hogy elölről kellett kezdeni a teremtést, megalkotni az Édenkertet, és Ádám kapott egy alkalmazkodóbb feleséget, Évát - akit azonban Lilith titokban mégis kitanított néhány női praktikára. Rachel kikacsintós, érzéki előadásán jó sokat kuncogtunk; nem sajnálta a poénokat a férfi felsőbbrendűség (és a misszionárius pozíció) rovására.
A díj: A termékenység szimbóluma, egy műanyag nyúl az egyfontos boltból (letört füllel)
A győztes: Lilith

Második kör: Nem az számít, mid van, hanem hogy hogyan használod


Nem direkt terveztük így (mindenki magától választott mítoszt), de ez a kör remekül összejött. A mi oldalunkról Alys Torrance nyitotta meg, aki váratlan taktikát választott: Humor helyett Démétér gyászáról, Perszephoné kereséséről mesélt, a férfi istenek kegyetlenségéről, míg Démétér el nem jutott arra a pontra, ahol elveszítette az életkedvét is. Ezen a ponton lép be a történetbe Baubó, az a furcsa, szemtelen kis görög istennő, aki disznó vicceivel és a bolondozásával felvidítja Démétért, és ráveszi, hogy továbbinduljon. Baubó szemei a mellbimbói helyén vannak, a szája pedig a vulvája, ezért eleve mókás látványt nyújt - ő az érzékiség és a "disznóságok" istennője. Alys csodálatosan, végtelen bájjal tudott átvezetni minket a nyomott, gyászos hangulatból a hangos röhögésbe - ahogyan maga Baubó is tette. Humorban rejlő bölcsesség.
A másik csapatból Lucy Lill állt színpadra, aki nem csak azért volt nagyon cuki, mert picike és energikus, hanem azért is, mert nagyon terhes. Ez pedig azért volt külön mókás, mert Amateraszu elrejtőzésének japán mítoszát mesélte, amelyben a napistennőt megsérti a fivére, és ezért elbújik a világ elől. A fényt végül Ame-no-Uzume, a vidámság istennője csalja elő egy látványos tánccal, melynek során a melleit és a fenekét mutogatja, és egy kakassal a kezei között pucéran mókázik a többi istenség előtt. Lucy lelkesen táncolt és billegett a színpadon mesélés közben, mi pedig hatalmasakat nevettünk.
A díj: Egy műanyag bagoly (kerekre nyílt, csodálkozó szemekkel)
A győztes: Ame-no-Uzume

Harmadik kör: Amikor a nők mítosszá válnak


Az est harmadik és egyben utolsó körében Debs Newbold és jómagam néztünk farkasszemet. Debs került sorra elsőként. Grace O'Malley, Írország híres 16. századi kalózkirálynőjének igaz történetét mesélte, onnan kezdve, hogy gyerekkorában felszökött az apja hajójára, egészen odáig, hogy a fia születése után néhány órával, a combján csorgó vérrel ment fel harcolni az angolok ellen a hajója fedélzetére. A történet fénypontja Grace és I. Erzsébet királynő legendás találkozása volt. Debs harsány, lobogó göndör hajú, zengő hangú, folyton mozgó mesemondó, akihez tökéletesen illett mind a karakter, mind pedig a történet.
A műsort én zártam. Hosszas töprengés után, hogy milyen vagány nőszemélyt vigyek magammal Londonba a saját házam tájáról, Puskás Klári legendájára esett a választásom. Róla a Feminista Magyar Népmesék sorozatban írtam, és már akkor nagyon tetszett a története. Nem csak hét tatárt gyilkol le mindenféle háztartási eszközökkel, de ráadásul közben vissza is beszél nekik - a csata után pedig hármasikreket szül. Az utolsó ellenfelét, a tatárok vezérét, paprikával vakítja meg, és a saját kardjával kaszabolja le. Az alap legendák mellett Jókai költeményét vettem alapul a történet kiszínezéséhez, és nagyon pörgős, lendületes előadás kerekedett belőle. A poénok ültek, a harcjeleneteken fel-felhördült a közönség, és a végén hangos ujjongás fogadta a hármasikrek születését. Puskás Klári minden szempontból nagy sikert aratott.
A díj: Egy Little Mix naptár (elmagyarázták nekem, hogy ez egy nagyon népszerű lánybanda)
A győztes: Grace O'Malley

Mivel a "Burning Bushes" csapat kettőt megnyert a három körből, ők vitték el az est főnyereményét is, egy szép csillogó piros madártollat. A színház információi szerint, több, mint száztíz nézőnk volt, és mind nagyon meg voltak elégedve az előadással.

Jöttünk, láttunk, we gave no fucks. Remélem, lesz még ilyen!