Mesemondóra emlékezni csak mesélve lehet

Ma van a mesemondás világnapja (World Storytelling Day). És egyben az apai nagypapám, Zalka Ottó születésnapja is. Ma lett volna 86 éves. Január 7-én hunyt el.

Papát sokat emlegettem már interjúkban, könyvekben, közösségi médián. Ő volt a családom nagy mesemondója, és egy személyben nagyrészt felelőse annak, hogy belőlem már hivatásos mesélő lett (papát sose fizették érte, bár adtak volna lóvét néhányan azért, hogy maradjon csendben). A temetésére nagyon sokan jöttek el, de a tor meglehetősen rövid volt, és nem jutottunk el arra a pontra, amikor az elhunytról előkerülnek az igazán jó történetek. Pedig azokban él tovább velünk. Nekem viszont nem csak rengeteg sztorim van a papáról, hanem szerencsére nem kevés hangfelvételem is. Papa az elmúlt tíz évben ugyanis már kétszer a frászt hozta a családra az egészségével (az a mondás járta, hogy már kétszer meghalt, de mindig túlélte), és az első után elkezdtem rendszeresen felvenni a meséit, sztorijait, mindenféle visszaemlékezéseit a telefonommal, amikor csak meglátogattam.

Amióta az eszemet tudom, papa mindig mesélt. Sztorizott, viccelődött, magyarázott. Ízig-vérig trickster volt egyébként, aki a gyakorlati tréfákat sem vetette meg. Gyerekkoromban a két unokatestvéremmel heteket töltöttünk nyáron Ménfőcsanakon a nagyszüleimnél, és olyankor papa volt felelős a szórakoztatásunkért; este pedig, amikor sikerült mindhármunkat nagyjából ágyba gyömöszölni (sok kör pisilés, vízivás, újabb pisilés, stb. után), papa volt az, aki esti meséket mondott nekünk a végtelenségig. Felnőtt koromban, valahányszor náluk jártam, papából mindig ki lehetett szedni mindenféle jó sztorit; ugyanolyan élvezettel mesélt a Kertbarát Kör legutóbbi gyűléséről, mint a saját gyerekkoráról, vagy arról, hogy miért nevezzük a győrújbarátiakat rittyósoknak. Néha-néha valódi népmesék is előkerültek, amiket papa mindig teljes meggyőződéssel úgy adott elő, mint ami a szomszéd utcában történt. Emlékszem, hogy amikor gyerekként először találkoztam Münchhausen báró történeteivel, mélységesen fel voltam háborodva, hogy valaki lenyúlta a papa sztoriját. Azóta találkoztam Ottó papa "igaz történeteivel" a dublini folklór archívumban és egy Naszreddin hodzsa mesegyűjteményben is. A trickster-mesék bejárják a világot. És a valódi tricksterek tartják életben őket.

Íme, néhány sztori Ottó papáról, a teljesség igénye nélkül. Elsősorban most róla, nem tőle. A meséket majd később veszem elő.

1. Papát soha, de soha nem tudtuk kihozni a sodrából. Három egykorú gyerek elég nagy pusztítást tud végezni egy kertes ház területén: leszakadt alattunk egy fél meggyfa, megetettük zöld dióval a disznókat, dagonyázót csináltunk a fóliasátor előtt. Papa néha a fejét fogta, de közben nevetett. Nem emlékszem rá, hogy akár egyszer is kiabált volna velünk.

2. A kertben a gyereknek mindent szabad volt. Nem csak korlátlan mennyiségben zabáltuk a gyümölcsöt és zöldséget, de felmászhattunk bármelyik fára, és felhasználhattunk bármit a játékainkhoz. Papa ez utóbbiban aktívan segédkezett: megtanított töklevél-szárból dudát készíteni, bodzafából sípot, nádból íjat és nyilat, botból és krumpliból... hegyes botot, amivel a krumplit messzire lehetett hajítani. Jah, némely tevékenységünk nem volt egészen gyerekbiztos, de mindig megúsztuk a dolgot (a kukorica-nyíllal is csak apámnak sikerült anyámat eltalálnia, el is váltak azóta). A férjem, aki óvodapedagógus, még ma is elsápad, amikor mesélem, hogy ősszel mindig le lettünk ültetve a teraszon egy kosár gesztenyével, két doboz gyufával, három bicskával, és egy fúróval, hogy gesztenyebábukat csinálhassunk magunknak...

3. Papa nagy híve volt Tom Sawyer örökérvényű bölcsességének, miszerint ha valami izgalmasnak hangzik, akkor mások megcsinálják helyetted ingyen. Kicsi korunktól járhattunk vele például az uborkaválogató géphez, ahol órákig bírtuk rakni az uborkát a futószalagra, hogy aztán ujjongva nézhessük, ahogy leesik. A málna-mérésre elkísérni külön kiváltság volt (rá is állított minket a mérlegre, hogy lássuk, mennyit nyomunk málnástul), és néha rendeztünk versenyeket is, hogy ki tud több vödör málnát leszedni egy nap alatt... A kedvencem az volt, amikor meggyőzött róla minket, hogy a hátsó kertben dinoszaurusz-csontot lehet találni (a disznóölések miatt tényleg lapultak a földben csontok), és mi boldogan kiástuk neki hárman a krumplivermet.

4. Gyerekkoromban mindig volt papáéknál disznó, tyúk, kacsa, miegymás. A tyúkok rengeteget tojtak, ellátták az egész családot. Papa boldogan mesélte el mindenkinek, hogy mi a bőség titka. Aszongya, oda kell állni a tyúkhoz, amikor tojik, és gyorsan elkapni alóla a tojást. A tyúk hátranéz, látja hogy nincs tojás, és ijedtében tojik még egyet... Ezt a trükköt sokszor ki akartuk próbálni, ezért (Tom Sawyer, ugye), a mi kiváltságunk volt bemászni a tyúkok közé, és kiszedegetni a tojásokat a fészkekből. Húsvét körül papa mindig bejelentette, hogy most céklával eteti a tyúkokat, azért tojnak pirosat. Elhittük.

5. A papáék kertje egyik oldalon a Bezerédj-kastéllyal, a másikon pedig a helyi bölcsődével határos. Valahányszor papa a kertben dolgozott, mindig kicsődültek a kerítéshez a bölcsisek, és kiabáltak hangosan, hogy "Ottó bácsiiii!" Ottó bácsi pedig a végtelenségig képes volt bolondozni velük. Leginkább a Hófehérkét mesélte nekik, és olyankor sorba állította őket. Ők voltak a törpék, Tudortól Hapciig. Egyszer egy apuka jött is reklamálni nagy dühösen, hogy a bácsi kukának hívta a gyerekét. Papa felszólította a szülőt, hogy sorolja fel a hét törpét...

6. Alapvetően három szabály volt a kertben gyerekkoromban: 1. "A gyereknek mindent szabad." 2. "Egy gyereknek egy évben öt kiló koszt meg kell enni." (De nem egyszerre, jegyezte meg anyukán néhanapján elkeseredve). 3. "A papa nem csak néz, hanem lát is." Ez utóbbi igaz, papa remek megfigyelő volt, és erre tanított minket is.

7. Papa nagyon jó volt matekból, szerette a fejtörőket. Élete végéig minden nap lelkesen töltögette a keresztrejtvényeket. Egyszer buszon utaztunk vele, amikor felfigyelt rá, hogy előttünk két kamasz a matekleckével küzd. Mire kiértünk Ménfőcsanakra, papa szépen, türelmesen elmagyarázta nekik a feladatot. (Ki kell emelni, hogy aki a matekot türelmesen tudja átadni egy kamasznak, az díjat érdemel, ezt azt hiszem a digitális oktatás alatt minden szülő megtanulta...)

8. Papa mesemondó repertoárjának központi alakja volt Sokorópátkai Szabó István, az ostoba ám dölyfös helyi politikus mintapéldája. Rengeteg sztori szólt róla, amiknek általában ő volt a csattanója (bár akadt olyan is, ahol másvalakinek járt túl az eszén). Már az apukámat és a nagynénémet is ezzel szórakoztatta gyerekkorukban, és az egész család testületileg úgy hitte, Sokorópátkai Szabó Istvánt a papa találta ki. Egyszer aztán a nagynéném betévedt valami kiállításra, és döbbenten fedezte fel, hogy SSzI létező történelmi alak. (Wikipédia oldala is van.) Hogy tényleg annyira hülye volt-e, mint a legendák állítják... az már egy másik kérdés.

9. Papa képes volt saját magából is hülyét csinálni a gyerekek szórakoztatására. Egyszer például sétálni vitt minket, és valahol a környéken találtunk egy csónakot egy holtág vizén. Természetesen be kellett szállni a csónakba, majd miután papa gondosan ki is szállított minket, ő maga "megbotlott" és hanyatt zuhant a vízbe. Csöpögve jött hazáig, mi meg könnyesre nevettük magunkat, és máig emlegetjük. (Persze ma már sejtem, hogy direkt volt a mutatvány.) Hasonló módon, amikor valamelyikünket megcsípte a csalán, papa mindig elmondta, hogy az mennyire egészséges dolog, és hogy bizonyítsa, a szemünk láttára lecsutakolta kezét-lábát egy marék csalánnal. Ez volt a legkúlabb hőstett a világon. Azonnal elfeledkeztük róla, hogy csípett valami...

10. Papa saját legendái közé tartozik, hogy amikor katona volt, egyszer valami őrmester szívatásból felszólított minden közlegényt, hogy fessék ki az eget. Sorban mindenki döbbenten hallgatott, vagy közölte, hogy olyat nem lehet. Amikor Zalka Ottóra esett a sor, ő szépen előlépett, tisztelgett, és megkérdezte, hogy milyen színűre. Azt hiszem, ez sok mindent elárul róla.

Bónusz: Ottó papa gyakran mondogatta, hogy ha meghal, szeretné, ha a fogait egy zacskóban a nyakába akasztanánk, és úgy temetnénk el... Hogy majd ha a távoli jövőben egy régész megtalálja, csodálkozhasson rajta, hogy ennek a fickónak az összes foga a mellkasában volt. Régészként értékeltem az igyekezetet, de ezt az ötletét végül nem teljesítettük.

De ha már régészet, ide illő ókori sírfelirattal zárom a bejegyzést:

Sokszor meghalt már, de így még soha.

Remélem, jól vagy a fenti világban.

10 népmese nőkről és háborúról

Nemzetközi nőnap van. Süt a nap, nyílnak a virágok, és a szomszéd országból ezrével menekülnek át a határon nők és lányok (is). Férjüket, apjukat, fiukat féltik a háborútól, a gyerekeiket hozzák magukkal, próbálnak helytállni és fogódzót találni, amikor megtörténik az elképzelhetetlen. A határ innenső oldalán nők (és férfiak) várnak adománnyal, autóval, nyitott ajtóval, nyitott szívvel. És vannak nők, akik ott maradtak, mert nem tudnak menekülni, vagy mert úgy döntöttek, felveszik a fegyvert, és harcolnak ő is az otthonukért. És igen, vannak nők a másik oldalon is, akik féltik a szeretteiket, és tüntetnek a háború ellen.

Még mindig küzdök vele, hogy mesei oldalról hogyan lehet érzékenyen megfogni ezt az egész helyzetet. Végigbogarásztam egy csomó, békéről szóló mesét, de klisének éreztem őket. Most, hogy nőnap van, és mindenki virágcsokrokkal rohangál az utcán, úgy döntöttem, mégis válogatok egy csokor történetet. Olyan nőkről, akik háborús időkben élnek. Harcolnak, gyógyítanak, békítenek, túlélnek, hősies tetteket visznek véghez.

A mesék emlékeznek, reményt adnak, értékeket őriznek, üzenetet küldenek az utókornak.

Hallgassunk rájuk, és segítsünk, ahol csak tudunk, hogy a születőben lévő új történetek jó véget érhessenek.

A király, aki a lányaira bízta a királyságot (Zsidó mese)

Erről már blogoltam korábban. Egy jószívű királykisasszony, aki segíteni szeretne mindenkinek, olyan varázslatos szelencét kap ajándékba, amelyben minden könnycseppje gyémánttá változik. A gyémántok segítségével mindig tud adni azoknak, akiknek szüksége van rá. Járja az apja birodalmát, gondoskodik az emberekről, akik nagyon megszeretik őt. Amikor ellenség fenyegeti az országot, az emberek a királyért nem hajlandók harcolni, de a királykisasszonyt követve felvonulnak. Az ellenség a tömeget látva megfutamodik, majd tárgyalásokba bocsátkozik. A királykisasszony nem csak a békét éri el a tárgyalásokkal, hanem megismerkedik a szomszédos ország királyfijával is, és egymásba szeretnek.

A süteményfal (Indiai mese)

Egy önző király csak a sütemények élvezetének él - jószívű szakácsnője azonban minden nap lecsíp egy kicsit a hozzávalókból, és az extra süteményeket a szegényeknek adja. Amikor ellenség támad az országra, a hadsereg előtt megjelenik a semmiből egy áthatolhatatlan süteményfal. A szakácsnő elmondja a királynak, hogy a csodás megmenekülés a jószívűségnek volt köszönhető. A király megbánja a viselkedését, és onnantól fogva bőkezűen és igazságosan uralkodik.

A weinsbergi asszonyok (Német monda)

III. Konrád király ostrom alá vonja Weinsberg városát. A városban élő asszonyok kieszközölik az uralkodónál, hogy engedje őket békében elvonulni. Konrád kegyesen rábólint a dologra, és megengedi, hogy a nők sértetlenül elhagyják az ostromlott várost annyi holmival, amit a hátukon el tudnak vinni. A weinsbergi asszonyok erre mind a vállukra veszik a férjeiket, fiaikat, és szép sorban kisétálnak a városból. A király betartja a szavát, nem bántja őket.

Airmed, a gyógyító (Ír legenda)

A régi ír-kelta legendákban szerepel Airmed, Dana istennő népéből (belőlük lettek később a tündérek). Ő Dian Cecht, a híres gyógyító lánya, aki részt vesz a sebesültek ápolásában a második Mag Tuaredh-i csata idején (amit Dana istennő népe a fomoriak ellen vívott). Amikor az apja féltékenységből megöli a bátyját, Airmed könnyeiből 365 féle gyógynövény sarjad a síron. Airmed sorba rendezi őket, és felfedezi mindegyikük gyógyító hatásait. Dian Cecht féltékenységében összekeveri a növényeket, így Airmed tudása odaveszik - de a növények megmaradnak az embereknek.

Afrat kán kilenc lánya (Ujgur legenda)

Amikor Afrat kán a fiaival háborúba vonul és odaveszik, a kilenc lánya veszi át a birodalom irányítását. Megosztják a feladatokat, megszervezik a tennivalókat - és amikor ellenség támad az országra abban a hitben, hogy védtelenek, közös erővel visszaverik a támadást. Még a Sivatag Királynője is a segítségükre jön a varázserejével.

Teáskanna az ajtó felett (Hui monda)

Egy háború idején egy szegény asszony, aki egy elhagyott kislányt védelmez, kegyelmet kap az ellenség tábornokától. Azt mondják neki, akasszon egy répát az ajtó fölé, ezzel jelezve, hogy az ő házát ne támadják meg. Az asszony hazaszalad, és megmondja mindenkinek a faluban, hogy akasszanak répát az ajtók fölé - ám amikor az ellenség megérkezik, ő túl későn veszi észre, hogy a szomszédnak nincs. Odaadja nekik a sajátját, és a maga ajtaja fölé csak egy teáskannát tud akasztani. A jószívű asszony így feláldozza az életét. Az emlékére a hui emberek teáskannát, vagy teáskanna képét akasztják azóta is az ajtajuk fölé.

Mulan (Kínai ballada)

A Disney-filmből sokak által ismert Mulan története egy 6. századi kínai balladára nyúlik vissza. A történet ismerős: amikor a császár sereget toboroz, Mulan férfiruhát ölt, és elmegy harcolni az apja helyett. Tíz évig szolgál a seregben, mielőtt hazatérne - és tíz év alatt senki sem jön rá a titkára. Amikor hazaér, ismét női ruhát ölt, és felfedi kilétét a döbbent katonatársaknak.

Puskás Klári (Magyar monda)

Amikor a gyergyószárhegyi férfiak elvonulnak háborúba, a török szultán ráuszítja a tatárokat a vidékre. Puskás Klári azonban nem rémül meg: összeszedi az otthon maradt asszonyokat, gyerekeket, és öregeket, és közösen megszervezik a falu védelmét. Csuprokat ásnak le a mezőbe, méhkasokat szabadítanak a tatárokra, és Puskás Klári maga hét tatárt öl meg különféle háztartási eszközökkel. Majd, a csata végeztével, hazamegy, lefekszik, és hármasikreket szül.

(Tatárok ellen harcoló asszonyokról több magyar mondát is összeszedtem, itt olvashatjátok őket.)

Virághegy (Magyar monda)

Nagybánya határában áll a Virághegy. Nevét arról kapta, hogy a legenda szerint a tatárjárás idején egy varázslónő (vagy tündér) házához menekültek az emberek, segítségért könyörögve. A varázslónő mindannyiukat egy közeli völgybe menekítette, és virággá változtatta, hogy a tatárok ne találjanak rájuk.

Béla kisasszony (Magyar monda)

Közismertebb változatában Az istenhegyi székely leány. Egy lány, aki két külön életet él, egyszerre karakán vezérként és jószívű gyógyítóként. Amikor a tatárjárás eléri a kastélyát, Béla kisasszony talpraesett módon megszervezi a védelmet, és kitart a tatárokkal szemben, míg a szomszéd uraság segítségével meg nem törik az ostromot.