Ma van a mesemondás világnapja (World Storytelling Day). És egyben az apai nagypapám, Zalka Ottó születésnapja is. Ma lett volna 86 éves. Január 7-én hunyt el.
Amióta az eszemet tudom, papa mindig mesélt. Sztorizott, viccelődött, magyarázott. Ízig-vérig trickster volt egyébként, aki a gyakorlati tréfákat sem vetette meg. Gyerekkoromban a két unokatestvéremmel heteket töltöttünk nyáron Ménfőcsanakon a nagyszüleimnél, és olyankor papa volt felelős a szórakoztatásunkért; este pedig, amikor sikerült mindhármunkat nagyjából ágyba gyömöszölni (sok kör pisilés, vízivás, újabb pisilés, stb. után), papa volt az, aki esti meséket mondott nekünk a végtelenségig. Felnőtt koromban, valahányszor náluk jártam, papából mindig ki lehetett szedni mindenféle jó sztorit; ugyanolyan élvezettel mesélt a Kertbarát Kör legutóbbi gyűléséről, mint a saját gyerekkoráról, vagy arról, hogy miért nevezzük a győrújbarátiakat rittyósoknak. Néha-néha valódi népmesék is előkerültek, amiket papa mindig teljes meggyőződéssel úgy adott elő, mint ami a szomszéd utcában történt. Emlékszem, hogy amikor gyerekként először találkoztam Münchhausen báró történeteivel, mélységesen fel voltam háborodva, hogy valaki lenyúlta a papa sztoriját. Azóta találkoztam Ottó papa "igaz történeteivel" a dublini folklór archívumban és egy Naszreddin hodzsa mesegyűjteményben is. A trickster-mesék bejárják a világot. És a valódi tricksterek tartják életben őket.
Íme, néhány sztori Ottó papáról, a teljesség igénye nélkül. Elsősorban most róla, nem tőle. A meséket majd később veszem elő.
1. Papát soha, de soha nem tudtuk kihozni a sodrából. Három egykorú gyerek elég nagy pusztítást tud végezni egy kertes ház területén: leszakadt alattunk egy fél meggyfa, megetettük zöld dióval a disznókat, dagonyázót csináltunk a fóliasátor előtt. Papa néha a fejét fogta, de közben nevetett. Nem emlékszem rá, hogy akár egyszer is kiabált volna velünk.
2. A kertben a gyereknek mindent szabad volt. Nem csak korlátlan mennyiségben zabáltuk a gyümölcsöt és zöldséget, de felmászhattunk bármelyik fára, és felhasználhattunk bármit a játékainkhoz. Papa ez utóbbiban aktívan segédkezett: megtanított töklevél-szárból dudát készíteni, bodzafából sípot, nádból íjat és nyilat, botból és krumpliból... hegyes botot, amivel a krumplit messzire lehetett hajítani. Jah, némely tevékenységünk nem volt egészen gyerekbiztos, de mindig megúsztuk a dolgot (a kukorica-nyíllal is csak apámnak sikerült anyámat eltalálnia, el is váltak azóta). A férjem, aki óvodapedagógus, még ma is elsápad, amikor mesélem, hogy ősszel mindig le lettünk ültetve a teraszon egy kosár gesztenyével, két doboz gyufával, három bicskával, és egy fúróval, hogy gesztenyebábukat csinálhassunk magunknak...
3. Papa nagy híve volt Tom Sawyer örökérvényű bölcsességének, miszerint ha valami izgalmasnak hangzik, akkor mások megcsinálják helyetted ingyen. Kicsi korunktól járhattunk vele például az uborkaválogató géphez, ahol órákig bírtuk rakni az uborkát a futószalagra, hogy aztán ujjongva nézhessük, ahogy leesik. A málna-mérésre elkísérni külön kiváltság volt (rá is állított minket a mérlegre, hogy lássuk, mennyit nyomunk málnástul), és néha rendeztünk versenyeket is, hogy ki tud több vödör málnát leszedni egy nap alatt... A kedvencem az volt, amikor meggyőzött róla minket, hogy a hátsó kertben dinoszaurusz-csontot lehet találni (a disznóölések miatt tényleg lapultak a földben csontok), és mi boldogan kiástuk neki hárman a krumplivermet.
4. Gyerekkoromban mindig volt papáéknál disznó, tyúk, kacsa, miegymás. A tyúkok rengeteget tojtak, ellátták az egész családot. Papa boldogan mesélte el mindenkinek, hogy mi a bőség titka. Aszongya, oda kell állni a tyúkhoz, amikor tojik, és gyorsan elkapni alóla a tojást. A tyúk hátranéz, látja hogy nincs tojás, és ijedtében tojik még egyet... Ezt a trükköt sokszor ki akartuk próbálni, ezért (Tom Sawyer, ugye), a mi kiváltságunk volt bemászni a tyúkok közé, és kiszedegetni a tojásokat a fészkekből. Húsvét körül papa mindig bejelentette, hogy most céklával eteti a tyúkokat, azért tojnak pirosat. Elhittük.
5. A papáék kertje egyik oldalon a Bezerédj-kastéllyal, a másikon pedig a helyi bölcsődével határos. Valahányszor papa a kertben dolgozott, mindig kicsődültek a kerítéshez a bölcsisek, és kiabáltak hangosan, hogy "Ottó bácsiiii!" Ottó bácsi pedig a végtelenségig képes volt bolondozni velük. Leginkább a Hófehérkét mesélte nekik, és olyankor sorba állította őket. Ők voltak a törpék, Tudortól Hapciig. Egyszer egy apuka jött is reklamálni nagy dühösen, hogy a bácsi kukának hívta a gyerekét. Papa felszólította a szülőt, hogy sorolja fel a hét törpét...
6. Alapvetően három szabály volt a kertben gyerekkoromban: 1. "A gyereknek mindent szabad." 2. "Egy gyereknek egy évben öt kiló koszt meg kell enni." (De nem egyszerre, jegyezte meg anyukán néhanapján elkeseredve). 3. "A papa nem csak néz, hanem lát is." Ez utóbbi igaz, papa remek megfigyelő volt, és erre tanított minket is.
7. Papa nagyon jó volt matekból, szerette a fejtörőket. Élete végéig minden nap lelkesen töltögette a keresztrejtvényeket. Egyszer buszon utaztunk vele, amikor felfigyelt rá, hogy előttünk két kamasz a matekleckével küzd. Mire kiértünk Ménfőcsanakra, papa szépen, türelmesen elmagyarázta nekik a feladatot. (Ki kell emelni, hogy aki a matekot türelmesen tudja átadni egy kamasznak, az díjat érdemel, ezt azt hiszem a digitális oktatás alatt minden szülő megtanulta...)
8. Papa mesemondó repertoárjának központi alakja volt Sokorópátkai Szabó István, az ostoba ám dölyfös helyi politikus mintapéldája. Rengeteg sztori szólt róla, amiknek általában ő volt a csattanója (bár akadt olyan is, ahol másvalakinek járt túl az eszén). Már az apukámat és a nagynénémet is ezzel szórakoztatta gyerekkorukban, és az egész család testületileg úgy hitte, Sokorópátkai Szabó Istvánt a papa találta ki. Egyszer aztán a nagynéném betévedt valami kiállításra, és döbbenten fedezte fel, hogy SSzI létező történelmi alak. (Wikipédia oldala is van.) Hogy tényleg annyira hülye volt-e, mint a legendák állítják... az már egy másik kérdés.
9. Papa képes volt saját magából is hülyét csinálni a gyerekek szórakoztatására. Egyszer például sétálni vitt minket, és valahol a környéken találtunk egy csónakot egy holtág vizén. Természetesen be kellett szállni a csónakba, majd miután papa gondosan ki is szállított minket, ő maga "megbotlott" és hanyatt zuhant a vízbe. Csöpögve jött hazáig, mi meg könnyesre nevettük magunkat, és máig emlegetjük. (Persze ma már sejtem, hogy direkt volt a mutatvány.) Hasonló módon, amikor valamelyikünket megcsípte a csalán, papa mindig elmondta, hogy az mennyire egészséges dolog, és hogy bizonyítsa, a szemünk láttára lecsutakolta kezét-lábát egy marék csalánnal. Ez volt a legkúlabb hőstett a világon. Azonnal elfeledkeztük róla, hogy csípett valami...
10. Papa saját legendái közé tartozik, hogy amikor katona volt, egyszer valami őrmester szívatásból felszólított minden közlegényt, hogy fessék ki az eget. Sorban mindenki döbbenten hallgatott, vagy közölte, hogy olyat nem lehet. Amikor Zalka Ottóra esett a sor, ő szépen előlépett, tisztelgett, és megkérdezte, hogy milyen színűre. Azt hiszem, ez sok mindent elárul róla.
Bónusz: Ottó papa gyakran mondogatta, hogy ha meghal, szeretné, ha a fogait egy zacskóban a nyakába akasztanánk, és úgy temetnénk el... Hogy majd ha a távoli jövőben egy régész megtalálja, csodálkozhasson rajta, hogy ennek a fickónak az összes foga a mellkasában volt. Régészként értékeltem az igyekezetet, de ezt az ötletét végül nem teljesítettük.
De ha már régészet, ide illő ókori sírfelirattal zárom a bejegyzést:
Sokszor meghalt már, de így még soha.
Remélem, jól vagy a fenti világban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése