A róka, a holló, a sajt, és Kőhalmi Zoltán

Nemrég megnéztem Kőhalmi Zoltán új önálló standup estjét, Történjen bármi címmel. Amellett hogy vinnyogva végigröhögtem az egészet, különösen klassz volt, hogy osztotta benne a mesemondókat és a régészeket egyaránt. Nekem való műsor. Különösképpen megszólítva éreztem magamat annál a résznél, ahol a népmesék különféle változatain poénkodott. Képzeljük el, vetette fel, milyen lehet A róka és a holló afrikai változata? Felvillantott néhány lehetséges opciót: zebra és zsiráf, oroszlán és nyúl, oroszlán, zsiráf és nyúl... És hozzátette azt is, hogy a két állat közül igazából egyik sem eszik sajtot.

Ezen a ponton már tudtam, hogy utána kell néznem a válasznak.

Naszóval. Az általunk leginkább Aesopus meséi közül ismert sztori (rókával, hollóval, és sajttal) a népmesék nemzetközi katalógusában ATU 57-es számmal szerepel. Ráadásul a népmesei motívumindexben is van saját jelzése: K 334.1 (Holló, sajttal a szájában). Innen már egyszerű volt lenyomoznom a fellelhető afrikai változatokat.
Íme:

A vadkutya és a varjú (Antambahoaka, Madagaszkár)

A varjú csőrében ebben a változatban, sokkal hihetőbb módon, egy darab hús található (spoiler: szinte minden verzióban, amit találtam, hús vagy hal szerepel, a sajt valami fura francia La Fontaine találmány lehetett). A vadkutya hízelgésből azt mondja a varjúnak, ha a hangja is olyan csodás, mint a tollai, akkor nincs hozzá fogható madár a világon. A varjú énekelni próbál, a hús lepottyan.
(Lábjegyzetből megtudtam, hogy a gyűjtő gyanakodott, túl ismerős a mese, és csak az után vette be a könyvébe, hogy meggyőződött róla, igazi népmese a madagaszkári hagyományból és nem La Fontaine koppintás.)

A sakál és a holló (Etiópia)

Sakállal és hollóval, utóbbinak ezúttal egy darab kenyér van a csőrében.

A sakál és a holló II. (Etiópia)

Sakállal és hollóval, ugyanabból a gyűjtésből, csak ezúttal birkahússal, aminek a szagát a sakál messziről megérzi.

A róka és a varjú (Kiembu, Kenya)

Alapjában ugyanaz, csak éppen hússal, nem sajttal.

Az éneklő varjú (Nigéria)

Rókával és húsdarabbal (róka azt hazudja, azért kereste fel a varjút, mert imádja az énekét, és minden nap szívesen hallgatná).

A róka, akinek túljártak az eszén (Zanzibár)

Zanzibáron és Ománban beszélt arab dialektusból gyűjtötte egy nyelvész. Itt a madár egyben maga a kaja is: egy furfangos róka kiszabadítja egy csapdából, de csak azért, hogy ő maga egye meg. A madár erre megkéri a rókát, hogy szólítsa a nevén - és mivel a neve O-val kezdődik, a boldogan kérkedő róka szájából sikerült is kicsusszannia. (Sajnos nem derül ki, milyen madár.)

Extra:

Auac és Lamiran (Fülöp-szigetek)

A mesének egyébként van egy csomó változata Ázsiában és Amerikában is. Ez a szöveg pl. a Fülöp-szigetekről származik. Auac a Héja (hawk?...) sózott halat lop, és Lamiran, a mókus a szokott trükkel szerzi meg tőle. Hogy utána magát a mókust miért nem falja fel a madár, az nem világos.

Ennyi. :) Amúgy ez egy nagyon vicces játék; az egyik kedvenc példám a teknős és a nyúl versenye, amiben a világ körül szinte mindenhol más és más állatok szerepelnek. Legutóbb A Varjúherceg című könyvemben írtam róla, ami tulajdonképpen pont erről szól...

Tiszaföldvártól Tajvanig

A múlt héten Tiszaföldváron jártam, a Tiszazugi Földrajzi Múzeum meghívására. Remek apropója volt a látogatásnak: jelenleg a múzeumban látható az Ízkalandozás a Távol-Keleten című fotókiállítás, ami Tajvan street food ételkülönlegességeit és étkezési kultúráját mutatja be. Ehhez kapcsolódóan hívtak meg, hogy vigyek néhány tajvani mesét is a csodás fotók mellé, a Földrajz Éjszakájának alkalmából.

Először a helyi Kossuth Lajos Általános Iskolába látogattam el. Egyszer már jártam náluk, a koronavírus előtt. A negyedik osztályosok (akik akkor elsősök voltak), emlékeztek is rám! Körülbelül negyven-ötven kisiskolás töltötte meg az előadótermet, elsőtől negyedikig, nagyon helyesek voltak. Beszélgettük kicsit róla, hol van Tajvan, és kik laknak ott ("a tajvani emberek!"). A mesemondó előadást arra építettem fel, hogy a különböző tajvani hagyományokból kapjanak egy kis ízelítőt. Először egy atayal bennszülött legendát meséltem; az atayalok Tajvan őslakos népeinek egyike, akik még ma is több, mint kilencvenezren vannak. A történet arról szólt, hogyan indult el három bátor harcos lelőni a napot, ami túl erősen tűzött, és minden alkalommal, amikor felkelt, hat hónapig az égen is maradt. A gyerekek teljesen beleélték magukat, hogy milyen lenne, ha hat hónapig nappal lenne, hat hónapig meg éjszaka; még azt is kiszámolták maguktól, az összesen hány napot jelent. A végére már nagyon izgultak, sikerrel jár-e a harcosok küldetése. Másodjára könnyedebb vizekre eveztünk; egy népszerű tajvani hakka mesét mondtam nekik két testvérről, akik közül az idősebb zsugori volt és goromba, a fiatalabb pedig kedves és jószívű. A kisemmizett fiatalabb testvér csodás képességre tett szert: a szellentéseinek csodás illata lett, olyannyira, hogy sikerült meggazdagodnia belőlük. Aztán a bátyja persze megpróbálta lemásolni a bizniszt - előre megtippelhető eredménnyel. A gyerekek nagyokat kacagtak a mesén. A harmadik történet egy Kínából érkezett legenda volt Shennong császárról, aki felfedezte a tea készítésének titkát. Hozzáfűztem a híres tajvani Keleti Szépség tea keletkezéstörténetét is, ami megint csak felkeltette a gyerekek érdeklődését, így kicsit beszélgettünk a teacserjékről, és arról, ki milyen teát ivott már. Összességében jó hangulatban telt el az egy óra; a gyerekek nyitottak, érdeklődők voltak, rengeteget kérdeztek, és érdekes megjegyzéseket fűztek a mesékhez. Öröm volt nekik mesélni.

Délután a múzeumban is tartottam egy előadást a fotókiállítás termében; elsősorban felnőtteknek, de ide is érkezett néhány fiatalabb hallgató. Kicsit komolyabb történeteket vettem elő, de a koncepció ugyanaz maradt. Először egy bunun őslakos özönvíz-mítosz hangzott el, amelyben egy óriási rák mentette meg az embereket a pusztulástól (és tanította meg nekik, hogy a természetet tisztelni kell). Másodjára a Kínából ismert Ivócimborák legendáját meséltem, amelyben egy halász összebarátkozik egy kísértettel. A tajvani változat kicsit cifrább, mint amit ismertem, mert itt még egy gyilkosságot is felgöngyölítenek közben... Zárásként pedig egy hakka mese következett, A méhek hálája, ami amellett, hogy egy "hálás állatok" történet, felveti azt a kérdést is, hogy mit tenne az ember, ha egyetlen nap lenne hátra az életéből. Nagyon kedves, barátságot közönségem volt, és a múzeum csapata is elsőrangú vendéglátóként gondoskodott rólam. Még mézeskalács szívet is kaptam ajándékba!

Nagyon szeretem azokat a felkéréseket, ahol elmerülhetek egy-egy ország vagy kultúra mesevilágában. Két könyvet olvastam már Tajvanról (itt és itt), de biztosan fogok még. Szeretettel ajánlom őket nektek is!