Kamaszok, pimaszok, mítoszok: MythOff a gimnáziumban

Baráti kérésre és hirtelen felindulásból elvittük a Mítoszok Csatáját egy gimnáziumba.

A Mítoszok Csatáját Clare Murphy álmodta meg, és azóta a világ sok országában, köztük Magyarországon is nagyon népszerű. A rendezvény a mitológia népszerűsítésére jött létre, és arra, hogy az emberek élőben, jó mesemondók szájából hallhassák ezeket a régi, ám töretlenül izgalmas történeteket. Alapjában véve felnőtt műfaj: Kocsmákban és hasonló "felnőtt" helyeken szoktuk megrendezni (bár tinédzsert még sosem rúgtunk ki róla). Amikor viszont egy ismerős megkérdezte, nem vinnénk-e el a műsort a lánya mitológia-rajongó hetedikes osztályába, néhányan a csapatból nem tudtunk nemet mondani.

Az a helyzet, hogy borzasztóan szeretek kamaszoknak mesélni. Amikor annyi idős lehettem, mint most ez az osztály, hatalmas mitológia-rajongó voltam; kapcsos füzetbe gyűjtögettem az istenek listáit, meg mindenféle magazinokból kitépett cikkeket mítoszokról (még most is megvan). És akkor még nem is volt Percy Jackson, hogy az osztály egészét bevonja a témába... Mindenesetre elképzeltem, hogy mennyire lettem volna izgatott, ha néhány mesemondó élőben jön be csak úgy sztorizni egyet. A válasz: Nagyon.

Hárman vállalkoztunk rá, hogy házhoz visszük a MythOffot a XVI. kerületi Szerb Antal Gimnáziumba. Kis késéssel, hason csúsztunk be az osztályba, így rögtön pörgetni kezdtük a programot; röviden elmagyaráztuk, mire számíthatnak, majd egyből belecsaptunk a mesélésbe. Páratlan számú mesemondóval eddig nem tartottunk még ilyesmit, de sikerült egy új (és, bevallom, remek) szavazási rendszert feltalálnunk.

Első kör: Teremtés és tricksterek

Ebben a körben mindhárman olyan mítoszokat hoztunk magunkkal, amelyek valaminek a kezdetét, teremtését, eredetét mesélték el. Varga-Fogarasi Szilvi Maui születéséről mesélt (ő képviselte a rendzevényen Polinéziát), Nagy Enikő Thor kalapácsának kovácsolásáról Loki segítségével (óészaki oldalról), én pedig Mómoszról, aki kritizálta az Olümposzi istenek teremtményeit. Utóbbiban külön klassz volt, hogy az elején megkérdeztem a kölyköket, tudják-e, hány isten lakik az Olümposzon; amikor rávágták, hogy tizenkettő, megkédeztem azt is, fel tudja-e valaki sorolni őket. Egy lány könnyedén abszolválta a feladatot, a többiek lelkes segítsége közepette. Repesett a szívem.

A kérdés: Mielőtt elkezdtük volna az első szavazást, megkérdeztük az osztályt, tudják-e, hogyan tört ki a trójai háború. Egy srác rávágta, hogy valaki elrabolta valakinek a feleségét; egy lány hozzátette, hogy Aphrodité ígérte oda a nőt; mire valaki más tovább fűzte, hogy igen, de az aranyalmáért cserébe; megint más elmondta azt is, hogy az aranyalmát egy esküvőre gurították be, és így az osztály szép lassan, közösen visszafejtette az egész történetet. Erre előkaptam egy aranyalmát (tegnap este festettem ki, az almát is meg a fél konyhát, aranyszínű akrilfestékkel), és feltettem a kérdést: Ha leérettségiztek és egyetemre mentek, a három trickster közül melyiket szeretnétek kollégiumi szobatársnak?

A szavazás ezúttal kavicsokkal zajlott. Három poharat tettünk a tanári asztalra a három mitológiához; a közönség pedig egyenként az urnához járult, fogott egy üvegkavicsot, és a megfelelő pohárba dobta. A srácok az első sorban figyelték a szavazás érvényességét, és kommentálták, hogy éppen ki áll nyerésre. A végeredmény látványosan Loki javára dőlt el (mögötte Mómosszal, és a kissé lemaradt Mauival). Ha egy nap a koleszban majd levágott hajjal ébrednek, magukra vessenek.

Második kör: Az istenek haragja

Ebben a körben olyan mítoszokat meséltünk, melyekben valaki magára haragított egy istenséget. Elsőként Szilvi mesélt, ismét Mauiról, aki egy vulkánistennőtől lopta el a tüzet az emberek számára (You're welcome). Enikő is ismét Thort hozta, aki ezúttal menyasszonynak öltözött, hogy visszaszerezze a pörölyét az óriásoktól (és aztán jól elkalapája őket vele). Részemről Erüszikthon király legendájával társultam a műsorhoz, melyben a dölyfös király kivágatja Démétér szent ligetét, aki ezért mindent elpusztító éhséget küld rá.
A kérdés: Ha oda kéne adnod a második aranyalmát (kettőt vittünk) az egyiknek a három istenségből úgy, hogy tudod, hogy a másik kettő megharagszik rád - melyik istenséget szeretnéd a legkevésbé magadra haragítani?
Ahogy a srácok kommentelték az első sorból: "Démétérnek meglett a kétharmad."
(Pont ebéd előtt állt az osztály, gondolom ez is hozzájárult a döntéshez, átérezték az éhséget...)

Megint csak bebizonyosodott, hogy a kamaszok remek közönség, különösen akkor, ha mitológiáról van szó. Nem csak lelkesen válaszolgattak a kérdéseinkre, de kommentálták a történeteket is, hol hangosan, hol egymás között. Mindeközben pedig feszült figyelemmel követtek minket, véresen komolyan vették a szavazást és a kérdéseket, és még a műsor végeztével is odajöttek hozzánk beszélgetni. Teljesen felvillanyoztak mindannyiunkat.

Több mesemondást a gimnáziumokba!

A Hosszú Fehér Felhő Földjén (Népmesék nyomában a világ körül 25. - Új-Zéland)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Hosszas tengeri hajóút és rengeteg sziget után végül elérkeztünk óceániai utazásunk utolsó állomására, Új-Zélandra. 

Land of the Long White Cloud
Maori myths, tales and legends
Kiri Te Kanawa
Arcade Publishers, 1990.

A szokásostól eltérően ez a könyv nem néprajzi kiadvány - cserébe viszont annál sokkal bensőségesebb. Kiri Te Kanawa egy híres, maori származású énekesnő, aki a gyerekkorában hallott legendákat írta le egy nagy családi találkozó után, úgy, ahogyan a szülei, nagyszülei mesélték őket. A mesék elején mindig kapunk egy-egy rövid ismertetőt arról, hol játszódik a történet, mik a legérdekesebb elemei, vagy hogy mennyire tér el Kiri változata az "eredeti" népmeséktől (átalában nem nagyon). A kötet tizenkilenc mesét tartalmaz, és csodás, színes, egész oldalas illusztrációkat. A mesék nyelvezete szépséges volt, a történetek maguk pedig annyira megfogtak, hogy szinte lehetetlen volt a mai bejegyzéshez Fénypontokat válogatni közülük...

Fénypontok

1914-ben film is
készült belőle

Nehéz lenne nem felsorolni az összeset. Talán azért, mert az utóbbi pár kötetből nagyrészt hiányoztak, itt nagyon megfogtak a szerelmi történetek. Mindegyikben volt valamiféle csavar. Egy lányt elraboltak az Alvilág lényei, de egy barátságos szellem (wairua) megmentette; amikor visszatért a földi vőlegényéhez, terhes volt a szellem gyerekével. Amikor a baba elég idős lett, hogy elválasszák, az apja érte jött, és magával vitte (mert a szellemek nem létezhetnek a napfényen), a lány pedig boldogan élt a férjével. Nagyon szép volt Hinemoa és Tutanekai legendája, ahol a lány éjjel átúszott egy tavat, hogy a szerelmével lehessen, a fiú furulyájának zenéjét követve - aztán beült egy hévizes forrásba melegedni, amíg a fiú érte nem jött. Szintén nagyon tetszett Hutu és Pare története, ahol egy lány megölte magát, mert visszautasította a harcos, akibe szerelmes volt (mert volt már felesége és gyerekei); a harcos erre elküldte a saját lelkét, a testet hátrahagyva, hogy hozza vissza a lányt az avilágból. Ebben különösen zseniális volt, hogy eléggé gyalog-kakukkos módon egy lehajlított pálmafával lőtték magukat vissza a föld felszínére...

Több mese szólt a maori "tündérekről" (patupaiarehe) is. Ők fehér bőrű, világos hajú lények, akik a napfényre eltűnnek; egy történetben halászni tanították az embereket, egy másikban megijedtek a vadászok tábortüzétől, de megpróbálták ellopni az ékszereiket. Rajtuk kívül több szellemlény is felbukkant a történetekben (ld. lejjebb), mind a maga jellegzetes kinézetével és szokásaival.
Két sárkány- (illetve szörny-) ölő legenda is szerepelt a könyvben. Az emberevő lényt taniwha-nak hívták, és a történetek szerint voltak olyan harcosok, akik direkt taniwha-vadászatra szakosodtak (menő). Az egyik taniwha tudott beszélni, és ha vakargatták a hátát, még tárgyalni is lehetett vele - ennek ellenére a történetek általában a szörny diadalmas csapdába csalásával, legyőzésével, és elfogyasztásával végződtek.

Kapcsolatok

Kép innen

Várható módon ismét felbukkant Maui, a trickster - rögtön négy mesében is. Megvoltak persze a klasszikusok: Kihalászta Új-Zéland szigeteit az óceán alól, megkötözte a napot (utóbbit nem kevés segítséggel másoktól, ami külön tetszett, mert végeredményben irányított csapatmunka volt). A születéséről is megtudtunk néhány dolgot; nagyon tetszett, hogy Mauinak nevelőapja volt ("apám és anyám egy személyben"), és csak felnőtt korában találta meg a szülőanyját és a testvéreit...
Volt továbbá alvilág-járás, nem is egy, melyek során megismerkedhettünk a maori Alvilággal és annak mindenféle (veszélyes avagy barátságos) lakóival. Az Alvilág egyébként itt a szellemek lakhelye, akikkel a halandók néhanapján házasodtak is.

Még egyszer megjegyzem, hogy nagyon szép könyv volt, mindenkinek melegen ajánlom!

Hova tovább?
Jövő héten már Ausztrália következik!

A hadistennő földjén (Népmesék nyomában a világ körül 24. - Szamoa)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Szamoával megszenvedtem egy kicsit: Az első két könyv, amikbe belevágtam, bár nagyon érdekesek voltak, nyelvészek ill. zenekutatók által íródott, akik csak mellékesen foglalkoztak mesékkel is. Ennek megfeleően a könyvekben csak hat-nyolc mese volt, és rengeteg nyelvészeti/tudományos értekezés. Végül a harmadik kötet, amit megszereztem könyvtárközi kölcsönzéssel, sokkal olvashatóbbnak bizonyult. 

Tala o le Vavau
The myths, legends, and customs of Old Samoa
C. Steubel & Bro. Herman
Polynesian Press, 1987.

Ez a kötet az eredeti gyűjtés óta több kiadást megélt már. Az 1987-es előszavában azt olvastam, hogy ezúttal a mesék szamoai kutatók által újraírva jelentek meg (felteszem, kijavítva a korábbi, nyugati szerzők és fordítók által ejtett hibákat), ami határozottan emelhetett a könyv színvonalán - főleg, mert a természeti szellemekről szóló legendák még így is "démonok" címszó alatt futnak benne... A kiadvány kétnyelvű, az első fele szamoaiul, a második angolul van. Az angol félnek is körülbelül a fele (60 oldal) áll mesékből és mítoszokból (összesen 34 van belőlük), míg a maradék szamoai szokásokat és kulturális információkat sorol fel (házasságkötés, nemesi rangok, igazságszolgáltatás, stb.).

Fénypontok

Kép innen

Mindenképpen meg kell említeni Szamoa egyik legismertebb legendáját, amely két változatban is szerepelt a könyvben. Nafanua, az Alvilág harcos királylánya a főhős, akit az apja elküld a halandók közé, hogy véget vessen egy sziget rabszolgaságának. Ez így persze szépen és jól hangzik, kivéve, hogy a hadistennő lendületében kiirt néhányat a saját fegyvertársai közül is... Nafanua egyébként szerepelt a híres-hírhedt Rejected Princesses sorozatban, itt olvashatjátok a sztorit (angolul).
Az egyik kedvenc történetem a könyvben Tiitii-a-Talaga legendája volt. Egy fiú titokban megleste, hová jár az apja dolgozni, és látta, ahogy egy varázsszóra szétnyílnak előtte a sziklák. Egy hegy belsejében volt az apa kertje, és nagy csendben kellett lenni, mert a hegyben lakott a földrengés istene. A fiú nem csak legyőzte birkózásban az istenséget, de még a tüzet is elhozta tőle az emberek számára - később pedig a biztonság kedvéért egy óriási polip-szörnyet is legyőzött.
Egy másik nagyon érdekes történet egy Mailetoa nevű kannibál királyról szólt, illetve arról, hogy a fia hogyan vette rá, hagyjon fel a napi kétszeri emberevéssel (azzal, hogy saját magát kínálta fel ételként). A történet egy kicsit emlékeztetett a perzsa Zahhak legendájára, ahol szintén napi két, ereje teljében lévő ifjút szolgáltak fel a királynak.
Nagyon tetszett az a mozzanat, amikor egy istennő aszerint keresett magának férjet, hogy milyen jól harmonizált a nevük - a hölgy neve Mataiteite volt, a szerencsés választotté pedig Matatalalo, mindenki döntse el maga. A másik mókás pont az a sztori volt, ahol egy hatalmas polip-szellem egy vízparti barlangban épített magának lakhelyet - amikor azonban egy fürdőző asszony épp a parton szülte meg a gyerekét, a gyerekszülést látva a szellem egész udvartartásával sikítva elmenekült a látvány elől...

Kapcsolatok

Nafanua legendájában volt egy Ámor és Psziché mítoszára emlékeztető jelenet, ahol egy lányt teherbe ejtő törzsfőnök mindig csak éjszaka jelent meg a házban, és hajnal előtt távozott. Egy nap a lány nem ébresztette fel, és a felkelő nap fényében meglátta, hogy a férjének kakastaréja van... A férj erre elmenekült, és sohasem látták többet.

Szinte már mondanom sem kell, hogy Szamoán is mesélnek a kókuszdió keletkezéséről; itt egy angolna levágott fejéből nőtt ki (közeledünk Mauihoz). Az angolna egy szerencsétlen lányt üldözött a szerelmével, de végül lefejezték, mielőtt sikerrel járt volna. A Marshall-szigetek és több más szigetország után itt is volt egy történet a káva keletkezéséről, melynek során az emberek úgy jöttek rá a növény bódító hatására, hogy részeg patkányokat láttak előmászni a gyökerek közül. Szintén volt itt is egy rövid történet arról, hová utaznak a lelkek a halál után.

Hova tovább?
Jövő héten megérkezünk Új-Zélandra!

Napfivér, Kagylónővér (Népmesék nyomában a világ körül 23. - Tonga)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Tonga, az eddigi szigetországokkal ellentétben, valódi királyság. 169 szigetből áll, de csak 36 lakott.

Po Fananga
Folk tales of Tonga
Tupou Posesi Fauna
Friendly Islands Bookshop, 1982.

Nagyon boldog voltam, hogy tongai születésű szerzőtől származó, tongai kiadó által publikált könyvet sikerült beszereznem. A kötet gyakorlatilag szétesett a kezeim között (a ragasztása nem volt az igazi), de a szöveg messzemenően kárpótolt az óvatos lapozgatásért. Mindössze kilencven oldalas, kétnyelvű, és illusztrált is, így elég rövid olvasmány volt - tizenegy népmese van benne, plusz a végén egy történet, amit maga a szerző hölgy talált ki (de ha nem árulja el az elején, simán népmesének néztem volna). Tupouról az derült ki a bevezetőből, hogy a tongai hagyomány nagy tudója; családja ősi tongai család, és az egyik felmenője Kahomovailahi, a szigetek leghíresebb vak navigátora volt (aki úgy tudott tájékozódni a nyílt óceánon, hogy a kezét a vízbe mártva érezte az áramlatokat). Azt is megtudtam, hogy amikor Tupou nem néprajzi előadásokat tart, akkor nagymamaként is tevékenykedik - hét lánya és egy fia révén tizenhat unkája van. A könyv a nyolcvanas években íródott, egyébként. Sajnos azóta elhunyt a szerző, de a könyve méltó emléket állít neki...

Fénypontok

Szépséges óriáskagyló

Az egyik legszebb (és legérdekesebb) mese a kötetben A kagyló lánya című volt. Ebben egy véletlen folytán egy nőnek óriáskagyló-lánya született, akit egy közeli tóban neveltek. A kagyló beleszeretett a tóban fürdő királyfiba, és addig szívogatta a királyfi hátrahagytott fürdőszivacsát, amíg teherbe nem esett (komolyan). A kagylónak szépséges (ember)lánya született, akibe később beleszeretett az immár királlyá vált királyfi. A vérfertőzést végül sikerült azzal elkerülni, hogy a kagyló szülei bevallották, honnan származik az unokájuk. A szép pillanat az volt, amikor a lány összetörte a kagylót, és az édesanyja szépséges nőként lépett ki belőle - addig volt elátkozva ugyanis, amíg valaki szeretettől könnyes szemmel el nem törte a kagylót. És a lánya mentette meg így, nem a királyfi.
Nagyon tetszett egyébként Tupou saját kitalálású meséje is, A szivárvány lánya. Mindenféle ismerős mesei elemekből építkezett, és történetében sem nagyon tért el tőlük. A kedvenc részem az volt, amikor két fiú alászállt a tenger alatti túlvilágra, ahol a nagymamájuk segített nekik kihalászni a lelkek közül a meggyilkolt édesapjukat, hogy életre kelthessék.

Kapcsolatok

Tongai királyi esküvő, 1976. 

A másik kedvencem a Nap fia című mese volt. Ennek főleg az eleje tetszett: Egy lányról szólt, aki beleszeretett a Napba, és addig heverészett a felkelő nap fényében a tengerparton, míg teherbe nem esett tőle (ilyet Italo Calvino olasz népmeséi között olvastam utoljára). A fiú később, a saját esküvője előtt személyesen is meglátogatta az apját, aki felhővel takarta el magát, hogy porrá ne égesse (Phaétón mítosza jutott az eszembe). A Nap két ajándékot adott a fiának, az egyikben balszerencse volt, a másikban szerencse - persze a fiú útközben hazafelé az előbbit bontotta ki, és a belőle süvítő szelek kisodorták a tengerre (á la Odüsszeusz). A végén persze minden jóra fordult, és még a balszerencsés csomagot is fel tudták rá használni, hogy eltakarítsa a szemetet az esküvői lakoma után.
Maui legendáiból volt ismerős a történet, amelyben egy angolna levágott fejéből sarjadt ki az első kókuszpálma. Timorból és más szigetekről származó mesékhez volt hasonló, hogy az angolna a lefejezése előtt egy ember nővel folytatott intim kapcsolatot...
A meglehetősen depresszív című "anyám megölt, apám megevett" mesetípusba tartozott A féltékeny fivér című mese, amelyben egy fiú megölte elkényeztetett húgát. A hugi később visszatért az élők közé, miután a szélben szálló hangja elpanaszolta a szüleinek a gyilkosságot (a magyar népmesék között is van hasonló, ld. A szegény ember hegedűje).

Hova tovább?
Szamoára.

Apró megálló Tuvalun (Népmesék nyomában a világ körül 22. - Tuvalu)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Ez a nap is eljött: Az első olyan megálló az úton, ahol nem találtam népmesegyűjteményt. Helyette két néprajzi cikket sikerült összevadásznom. Hason csúszunk be Polinéziába...

(Update: Magyarul van tuvalui népmesegyűjtemény, A szép delfinlány címmel jelent meg a Népek Meséi sorozatban.)

Four folk tales from the Ellice Islands
R. G. Roberts
The Journal of the Polynesian Society 66/4 (1957), pp. 365-373.

TE ATU TUVALU: A short history of the Ellice Islands
R. G. Roberts
The Journal of the Polynesian Society 67/4 (1958), pp. 394-423.

Mindkét cikk azokban az időkben íródott, amikor a mai Tuvalut még Ellice-szigeteknek hívták, és brit fennhatóság alá tartozott. A történelmi értekezés megjegyzi, hogy Atu Tuvalu szó szerint "nyolcas csoportot" jelent, bár Tuvalu kilenc szigetből áll, de a névadáskor az egyik lakatlannak számított. Az első cikkben négy érdekes népmese található; a második cikk történelmi leírással indul, a kezdetektől a huszadik század közepéig, majd valódi "oral history" publikációként helyi legendák alapján meséli el a szigetek felfedezését, meghódítását, a törzsfőnökök családfáit és családi legendáit, és a szigetek közötti törzsi harcokat. A szövegek tele vannak nevekkel és helyekkel, és a szomszédos szigetcsoportok, pl. Szamoa és Tonga lakói is gyakran felbukkannak bennük.

Fénypontok

Akár a Kapcsolatok alá is beférne, de nagyon bájos volt az a mese, ami egy kisfiú és a Hold különleges kapcsolatáról szólt. Kisbaba korában a fiú csak akkor volt hajlandó aludni, ha kitették a holdfényre; később kijelentette, hogy a Holdon akar élni. Az apja kötelességtudóan hajóra szállt legénységestül, elhajózott a keleti tengerre, ahol felkel a Hold... és feldobta hozzá a gyereket (azóta vannak foltok a Holdon). Menet közben mindenféle csodás szigetek mellett hajóztak el.
Megható volt Sinafakalua és Sinafofolangi története -  két kislány barátságáé, akik közül az egyik a Nap és az Ég, a másik pedig egy emberevő szörny gyereke volt. Addig játszottak együtt, amíg emberevő apuka fel nem falta Sinafofolangit, de a lánya nagy szomorúságát látva kihányta, és újra életre keltette.

Kapcsolatok

Nincs köze a mesékhez, de
mutatom, milyen menő pénzük van

Itt is akadt egy mese, amelyben egy alakváltó szellem vette át a valódi feleség helyét, míg a valódi feleség egy távoli szigeten adott életet a gyerekeinek. Plusz pont volt, hogy az alakváltó szellem lenyelt egy csomó követ, hogy terhesnek tűnjön... Szintén volt égig érő fa, bár itt pont felfelé menekültek rajta, ami sokkal viccesebb volt, mert a menekülők lefelé pisiltek, hogy csúszós legyen a fa törzse, és a boszorkány ne tudjon utánuk mászni (ez Kiribatira emlékeztetett).

Hova tovább?
Tongára.

Minden Maui mese, amit a Moana írói egyetlen dalba sűrítettek

Tegnap este megnéztük a Disney legújabb alkotását, Moanát (azt hiszem, valamilyen furcsa copyright okból Európában Vaiana néven fut). Nagyon szép és izgalmas film, de ami mindennél jobban lenyűgözött, az az volt, mennyi néprajzi, népmesei, mitológiai utalást sikerült belesűríteniük. Magasan a kedvenc dalom Maui, a polinéz trickster bemutatkozó éneke volt, amelyben felsorolta, mi mindent tett ő az emberiségért. És akár hiszitek, akár nem, a dal minden sora egy-egy valódi Maui-legendára utal.
Arra az esetre, ha valakinek kedve támadna elolvasni az eredeti történeteket, összedobtam róluk egy listát.
(Ha magyarul is kinn lesz a neten a dal, majd átírom a magyar szövegre)

Először is, a dal egy része a filmből:

És a teljes dal, csak szöveggel:

És akkor most lássuk a legendákat:

"What has two thumbs that hold up the sky
When you were waddling yay high
This guy!"

Maui lifting the sky (Maui felemeli az eget)
Nagyon sok polinéz legenda létezik arról, hogy az idők kezdetén a föld és az ég egymáshoz voltak préselve, a növények nem tudtak nőni, és az emberek a földön kúszva közlekedtek. A Hawaii hagyomány szerint Maui volt az, aki hatalmas erejével felemelte az eget, hogy teret adjon az embereknek, fáknak, és az egész világnak.

"When the nights got cold
Who stole you fire from down below
You're lookin' at him, yo"

Maui brings fire to the world (Maui elhozza a tüzet)
Maui tudni akarja, honnan származik a tűz, így aztán kiolt minden tüzet a faluban. Az öregek elküldik, hogy hozzon új tüzet Mahuika istennőtől, aki egy vulkánban lakik (down below). Maui kér és kap is tüzet a lángoló istennőtől, de kíváncsi lesz, vajon Mahuika maga honnan szerzi a tüzet, így addig-addig trükközik, míg magára nem haragítja az istennőt, és kis híján porrá ég. Dühében az istennő véletlenül a sziget fáiba plántálja a tüzét - azóta lehet száraz fával tüzet csiholni.

"Oh, also I lassoed the sun
You're welcome!
To stretch the days and bring you fun"

Kép innen

Maui slows the sun (Maui lelassítja a nap járását)
Sok legenda szerint a nap a régi időkben túl gyorsan tette meg az útját az égen - feljött, lement, az embereknek nem volt ideje befejezni a napi teendőket, és a ruhák sem száradtak meg. Végül Maui úgy döntött, lelassítja a napot. A legtöbb történet szerint meglasszózta, majd addig fenyegette, amíg a Nap bele nem egyezett, hogy ezek után lassabban jár majd.
(Itt egy másik verzió is)


"Also I harnessed the breeze
You're welcome!
To fill your sails and shake your trees"

Maui's kite flying (Maui papírsárkányt ereget)
A történet szerint Maui anyukája (a filmmel ellentétben a legendákban egy Hina nevű istennő az anyja) készített neki egy hatalmas papírsárkányt. Maui megkért egy öreg szent embert, aki fogva tartotta a szeleket, hogy engedje ki őket a sárkányeregetéshez. Minél jobban repült a sárkány, Maui annál erősebb szeleket követelt, míg végül elszakadt a zsinór, és a sárkány elrepült. Azóta vannak mindenféle szelek a világon.

"So what can I say except you're welcome
For the islands I pulled from the sea"

Maui fishes for islands (Maui szigeteket horgászik ki a tengerből)
Sok legenda szól róla, hogyan horgászta ki Maui ezt vagy azt a szigetet a tenger mélyéről természetfeletti ereje és csodás horga segítségével. Leggyakrabban a Hawaii szigetlánc születését szokták így magyarázni, vagy pedig Új-Zéland északi szigetét.

"Honestly, I can go on and on
I could explain every natural phenomenon
The tide, the grass, the ground
Oh, that was me I was messing around"

Na, ez egy érdekes kérdés: A maori mitológiában Maui Hina és Tangaroa fia. Utóbbi az árapályért felelős mint a Tenger istene, előbbi pedig (hold)istennő, aki egyes legendák szerint megőrizte az árapályt az embereknek. Ami a füvet illeti, egy legendát találtam ami ugyan nem Mauiról szól, de Hina szerepel benne. Ebben a részben tehát (gondolom általános dolgokat akartak felsorolni) Maui gyakorlatilag anyuci és apuci babérjaival ékeskedik...

"I killed a snake, I buried its guts
Sprouted a tree, now we've got coconuts."

The origin of the coconut (A kókuszdió eredete)
Először is, a dalszöveggel ellentétben nem kígyóról van szó, hanem angolnáról. Másodszor, a sztori legtöbb változata szerint Maui azért öli meg a "kígyót" (aki valójában egy tengeri istenség, Te Tuna), mert kikezd a feleségével. Az angolna-istenség levágott fejéből nő ki az első kókuszpálma.
(Itt egy másik verzió is)


You're welcome.