Kincsek és szivárványok (Kínai kisebbségek meséi 16. - Jao)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként a kínai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

A jao néptől sajnos megint csak nem találtam teljes könyvet, de szerencsére sok meséjük szerepelt kötetekben, amik megvannak itthon. A jao népcsoport Kínai és Vietnam területén él, összesen nagyjából három és fél millióan vannak. Ahhoz képest, hogy nem találtam tőlük mesegyűjteményt, úgy tűnik, a mesehagyományuk Kína-szerte ismert, és angolul is sok válogatásban szerepelnek. A jao nők híresek hosszú, csodaszép hajukból, amit egész életükben csak egyszer (18 évesen) vágnak le.

Fénypontok

Liu San Mei legendája a jao nép egyik legismertebb története. Egy énekes lányról szól, aki dalban és versben bárkinek meg tudott felelni. Han származású volt, de a jao nép maga közé fogadta, és a lány védelmezte őket a han megszállókkal szemben. Ha valaki dalversenyre hívta, mindig győzedelmeskedett a gonosz hivatalnokok és tudósok felett, és csodaszép népdalokat költött a jaóknak. Végül beleszeretett egy jao legénybe, akivel egyformán szépen tudtak dalolni, és mindketten halhatatlanná váltak. A testük két kősziklává változott, amelyek ma is láthatók.
Nagy kedvencem a jao hagyományból a hold lelövésének legendája, amelyben egy híres íjász, Ya La, és a felesége, Ni Wo, közös erővel küzdöttek, hogy a földet felperzselő holdat lefaragják és enyhítsék a fényét. A történet végén mindketten felrepültek az égbe, és azóta is láthatók a teliholdban (ez a történet egyébként több könyvben is szerepelt). Szintén a szívembe lopta magát Longsi és a Harmadik Királylány bájos története, amelyben egy fiatal vadász hódította meg egy okos királykisasszony szívét, és állta ki a segítségével az öreg király próbáit. Sok kínai szerelmes legendától eltérően ez boldogan zárult. Szintén szerencsés véget ért a fiú története, akinek a rajzai életre keltek. Először egy félszarvú ökröt rajzolt magának, majd az ökör segítségével elért az égig, ahol beleszeretett egy tündérlányba. Amikor egy gonosz földesúr megpróbálta elrabolni a lányt, a fiú egy szárnyas tigrist rajzolt, és visszaszerezte a kedvesét. Kedvese helyett a nővérét szabadította meg egy (gonosz) sárkánytól Az arany furulya hőse, Szamóca, aki varázslatos zenét játszva addig táncoltatta a sárkányt, amíg az fel nem fordult.

Csodaszép és szomorú A madarak gyűlésének legendája, mely szerint a Yao-hegyen minden év októberében 360 féle madár gyűlik össze. Ilyenkor énekükkel és az emberek által gyújtott tábortüzekkel emlékeznek egy Azhamana nevű szépséges lányra, aki olyan élethűen tudott hímezni, hogy megtöltötte a hegyeket életre kelt, hímzett madarakkal. A lányt egy gonosz földesúr elrabolta, és a megmentéséért vívott küzdelemben Azhamana meghalt. Arany páva képében szállt fel az égbe.
Szerepelt az egyik könyvben egy tobzoskás mese is, ami leginkább arról szólt, hogyan ejtette át a tobzoska a mit sem sejtő hangyákat, és falta fel az összeset.

Kapcsolatok

A szivárvány legendája klasszikus madármenyasszony-történetként indult, de sokkal szebb volt azoknál. Itt az égi tündérlány önként rejtette el a szárnyait, hogy ne kelljen hazamennie az apjához, hanem a kedvesével maradhasson. Született egy gyerekük is, de végül a lányt mégis hazaparancsolták (a férje fésülte ki a hazaúthoz a szárnyait). A férje és a fia követték az égbe, de a Jade Császár, aki mindenáron el akarta veszejteni a kis családot, a fiút visszalökte a földre. A gyereküket sirató szülők könnyeiből lett az eső; eső után pedig mindig leengedik az égből a szivárványt, hátha a fiuk fel tud kapaszkodni rajta.
Angol népmeseként ismertem azt a bájos történetet, amelyben a szarka tanította az erdő madarait fészket rakni, csak a legtöbbjüknek nem volt türelme hozzá, hogy végignézze a bemutatót. A Kincses Hegy legendája hasonlított a terülj-terülj asztalkás mesékre; itt a végén a kapzsi királyt mindenestül bezárták a hegy gyomrába örök időkre. (Ez a mese is feltűnt több kötetben.)

Kép innen

Ki a következő?
A daur (dagur) nép

Különleges ismerősök (Kínai kisebbségek meséi 15. - Szalar)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként a kínai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

The ​Folklore of China's Islamic Salar Nationality
Kevin Stuart, Ma Wei, Ma Jianzhong
Edwin Mellen Press, 2001.

A szalar egy türk eredetű muszlim nép, akik a 13. századi mongol hódítás idején vándoroltak a mai Csinghaj provincia területére; ma nagyjából 130 ezren vannak. Szoros kulturális szálak fűzik őket Tibethez, Mongóliához, és a környező muszlim népcsoportokhoz. A könyv 32 hagyományos történetet tartalmaz, valamint több fejeztnyi népdalt és közmondást is. A történetek három formában szerepelnek a könyvben: szalar nyelven, fonetikus átiratban, és angol szabadfordításban. Megjelenésekor, húsz évvel ezelőtt, ez volt az egyetlen szalar nyelvű kiadvány. A rövid bevezetőből képet kaphatunk a szalar népről és írásbeliségről. A kötetben színes fotók is szerepelnek.

Maguk a szövegek helyenként nehezen voltak követhetők, mert a fordítások bekezdésenként váltakoznak, és az angol szöveg tele van jegyzetekkel és betoldásokkal. Sajnos az egyetlen példány, amit sikerült a könyvből beszereznem, hiányos volt, de így is elég sok mesét elolvastam belőle.

Fénypontok és Kapcsolatok

A legtöbb fénypont egyben kapcsolat is volt, úgyhogy nem választom ketté őket.

Ismerős típusba tartozott például az a legenda, amelyben az embereket egy titokzatos öreg megbüntette, mert koszos ruhát mostak egy szent tóban. A történet szerint az öreg a Qizi tavat egy éjszaka alatt két kölcsön öszvér segítségével egy az egyben elköltöztette más vidékre.

Szerepelt egy legenda egy különlegesen nagy erejű, Boylir Boko nevű emberről, aki Toldihoz és Kinizsihez hasonlóan felemelt malomkővel mutatta az utat az ellenfelének. Több legendából volt ismerős az a tulajdonsága is, hogy bármennyi búzát csépelt ki a saját kezével, mindig több lett belőle a végére.

Volt egy elég klassz varázslatos menekülés: egy lány menekült el egy emberevő öregasszony elől egy barátságos borjú segítségével. A borjú a végén még oroszlánná is változott, hogy megvédje a lányt. Szerepelt ezen kívül egy remek Fehérlófia-változat egy Lószülte Masinbo nevű hőssel, amiben megint csak megjelent a bosszúból tűzre pisilő macska motívuma. A sast egy sassá változó alvilági ember helyettesítette, akit verebekkel kellett etetni. 

Hasen Beser meséje egy klasszikus madármenyasszony történet volt, de nagyon különlegesen, gombászással és egy ehető virágokkal teli varázskerttel kezdődött. Agu Kharaji meséje egy titokzatos beszédű, okos lányról szólt, aki magához méltó legényt talált férjnek - ám sajnos tragikus véget ért, amikor a férjet irigy rokonok megölték.

A kötetben szerepelt József és testvéreinek története is, nyilván muszlim közvetítéssel.

Kép innen

Ki a következő?

A jao nép

Naruto és Elsa a népmesékben, avagy hol találkozik a mesemondás a popkultúrával

Ez az egyik kedvenc témám, és idén nyáron klassz élményeim voltak vele, úgyhogy gondoltam, megér még egy blogbejegyzést. Akit behatóbban érdekel a mesemondás és a popkultúra kapcsolata, annak ajánlom az angol nyelvű blogomon futó StorySpotting sorozatot.

Az egész úgy kezdődött, hogy amikor néhány gyerek megtudta, hogy együtt fogunk táborozni, rögtön benyújtották a rendelést arról, milyen meséket szeretnének majd hallani a táborban. A Világszép táborokban minden este van mese (és sokszor reggel is), ami a nap programjaihoz kapcsolódik, de a kölkök a szabadidőben - ebéd után, vacsora előtt, strandon száradás közben stb. - is szoktak személyre szóló meséket kérni. A veterán táborozók már hónapokkal előre jelezték az igényüket az őket érdeklő témákra. Két magas labdát dobtak fel nekem: "Narutós" és "Elsás" meséket szerettek volna hallani.

Egy mesemondó számára mindig jutalomjáték, ha azon keresztül tud kapcsolódni a közönségéhez, amiért rajonganak. Sokat tanulhatunk belőle, milyen történetek, karakterek foglalkoztatják a mai gyerekeket. Az pedig már a hab a tortán, ha épp közös az érdeklődés: a Naruto és az egész anime-kultúra az én gyerekkorom (fiatalkorom, na) szerves része is volt, és a Jégvarázst is nagyon szeretem.

Az elkövetkező néhány hetet lelkes kutatómunkával töltöttem. Első látásra Elsa lett volna a kisebb falat, hiszen tündérmese-feldolgozás (bár nagyon-nagyon messze áll az eredetitől). Az Andersen-féle Hókirálynőt viszont valamiért kifejezetten utálom, ezért mesélni sem szerettem volna. Helyette keresgélni kezdtem olyan történeteket, amelyek egy hóval, jéggel, téllel kapcsolatban álló, pozitív női karakterről szólnak, és így rögtön sokkal nehezebb dolgom lett. Visszanyúltam az egyik kedvencemhez, Virginal királynő középkori német legendájához, amit a Dietrich-mondakör kapcsán már feldolgoztam egyszer. Emellett nyomára bukkantam Ruth Sanderson Hókirálylány című könyvének, ami egy orosz népmese átdolgozása. Ez sem sokban hasonlít a szájhagyományhoz, cserébe hála az égnek boldog véget ér. A csodaszép képeskönyvet egy amerikai ismerős segítségével még épp időben be tudtam szerezni, így két "Elsás" mesével felkészülten indulhattam el a táborba.

Narutóval meglepően egyszerű dolgom volt. Először a kilencfarkú róka nyomán indultam el, hiszen ez már ismerős volt a japán legendákból (az új tricksteres könyvemben is felbukkannak majd). A kiskamasz korosztálynak már lehet komolyabb sztorikat is adagolni, úgyhogy kikutattam Tamamo-no-Mae legendáját, egy hírhedt rókatündérét aki több dinasztiát romba döntött az évezredek folyamán az intrikáival, mielőtt jó útra tért volna. Emellett nemrég, legnagyobb örömömre, belefutottam a hős Jiraiya nindzsa történetébe, amiből a Naruto sorozat egy az egyben átemelt több karaktert és motívumot. Nagyon izgalmas sztori, óriás békákkal, kígyódémonokkal, nagy csatákkal.

Maga a mesélés pont annyira betalált, amennyi időt töltöttem a válogatással. A kölkök már első nap kérték a nindzsás meséket, miután kiderült, hogy többüknek is szívügye a Naruto (nem tudom, most megint adják-e a tévében, vagy a Boruto generálja-e a nosztalgiát, de ez mindegy is). Jiraiya legendája nagyot szólt, jó fél órán keresztül meséltem és alaposan belemásztunk a részletekbe; néha-néha megálltunk megvitatni, mik a különbségek a szájhagyomány és az anime között, és mi az, amit ugyanúgy átvettek. Eljátszottunk a kő-papír-olló nindzsás verziójával egy kicsit - a legendában ugyanis az óriás varangy üti az óriás csigát, az óriás csiga üti az óriás kígyót, és az óriás kígyó üti az óriás varangyot. Na, most már ezt is tudjátok. A második nindzsás mesére a következő este került sor, azzal is elvoltunk jó sokáig, míg Tamamo-no-Mae végiggarázdálkodta egész Ázsiát, utána pedig fotókat nézegettünk a szikláról, ahová állítólag végül be lett zárva. Eddigre már annyira nindzsa-lázban égett a hallgatóság, hogy a tábori filmes workshopon egy komplett nindzsás filmet leforgattunk. 

Elsa ezzel ellentétben egyéni műfaj volt, egy lány kérésére készültem fel belőle. Ő is jött és kérte a mesét; kettesben ültünk a kanapén, és nagy figyelemmel hallgatta. Virginal legendája erősen férfiközpontú, de nem kell hozzá sok mesemondói szabadság, hogy a hegyek felett uralkodó királynő alakja kerüljön benne előtérbe. Nagyon élveztem újragondolni a törtnetet, pedig már régebben is sokat dolgoztam vele. A második mese még ennél is jobb helyet talált magának. A tábor végén a fotós műhelyen készült képekre licitálni lehetett mindenféle felajánlásokkal; egy klassz képért a desszertemet ajánlottam fel, a szóban forgó lány egy alkotásáért pedig a második Elsás mesét. Az utolsó napon, indulás előtt találtunk egy kis nyugis időt és helyet magunknak, ahol meghallgathatta a Hókirálylány történetét. Ez még talán jobban betalált, mint az első, és olyan dolgokat is észrevett benne, amikre én nem is gondoltam. Remek záró pillanat volt ez a tábor végére. (És a fotó is szép.)

Az ilyen alkalmak a kedvenc "fellépéseim". Bennük van minden, amit imádok a mesemondásban: a személyes kapcsolódás, a meghitt pillanatok, a lelkes hallgatóság, a hagyományos mesék, és a közös rajongás modern sztorik iránt. Már alig várom, legközelebb milyen feladatot kapok majd...

Küzdelem a boldogságért égen-földön (Kínai kisebbségek meséi 14. - Bouyei)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként a kínai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

A bouyei (buyi) néphez megint csak több könyvből kellett összevadászni a meséket. Pedig nem is annyira kicsi kisebbség: csaknem hárommillióan élnek Dél-Kínában, főként Kujcsou tartomány területén.

Fénypontok

Szép és izgalmas történet volt a holdbéli szerelmesek, Yahkang és Cuhee legendája. Őket egy gonosz udvaronc még a halálból is üldözte: a számára elégetett áldozati pénzekkel megvesztegette a pokol elöljáróit, hogy veszejtsék el a szerelmeseket. A végén a Napisten sietett a segítségükre, és a két fiatal a holdon találhatott ismét egymásra - ott élnek azóta is.

Szintén feleségrablás állt a középpontjában annak a szép szerelmes történetnek, melyben egy kilencféle tollból készült varázslatos ing hozta meg a fiatalok számára a boldogságot. A feleség az égből szállt alá (érdekes módon nem más, mint maga a Szövőlány segítette), és amikor egy kapzsi földesúr el akarta őt venni a férjétől, a közösen készített tollruha erejét fordították ellene.

Szintén felbukkant a Szövőlány egy izgalmas helyi legendában, amelyben egy emberevő sárkánnyal küzdött meg, és a saját élete árán le is győzte a szörnyeteget (mindenféle mágikus szövőeszközök segítségével). 

Kapcsolatok

A bouyei hagyományban is szerepel történet arról, hogyan emelték fel az eget az emberek. Itt egy Liga (Lijia) nevű hős segítette őket ebben, aki aztán a saját testrészeiből teremtettégitesteket, és halála után minden porcikája valamiféle fontos dologgá (folyóvá, virággá, úttá, tehénné, stb.) változott.

Szép, klasszikus "égi menyasszony" mese magyarázta, miért mutattak be régen áldozatot a hatodik holdhónap hatodik napján egy folyóparti nagy szikla előtt. A történet egy holdbéli lányról szólt, aki fiút szült egy földi férfinak. A különleges képességű fiú megmenekült minden rá leselkedő veszélytől, és az égbe szállva megígérte, hogy vigyázni fog az emberekre. Egy másik legenda arról szólt, miért esznek bambuszlevélbe csomagolt rizst (zongzi) a bouyei emberek az év egy bizonyos napján, megemlékezve arra, amikor a kínai sereg ellen folyton őrt kellett állniuk, és az asszonyok hordták a férfiaknak az elemózsiát. Szintén legenda magyarázta az Ökörfesztivál eredetét, amit áprilisban tartanak. Itt egy szegénylegény tett szert varázslatos ökörre, amelynek segítségével nem csak meggazdagodott, de egy különös főzőverseny eredményeként feleséget is szerzett magának.

Ismét előkerült egy békavőlegény, valamint egy olyan mese is, ahol egy tigrist egy ravasz béka hívott ki versenyre, és le is győzte.

Ki a következő?
A szalar nép

Világszép Mesetábor: Így néz ki egy magyar varázslóiskola

Ismét nyár, ismét Világszép táborok gyermekvédelemben élő világszép gyerekekkel. Az idei Mesetábor (a 7-10 éves korosztálynak szóló heteket hívjuk így) különösen a szívemhez nőtt: úgy döntöttünk, idén Garabonciás Varázslóiskolát hirdetünk a kölykök számára. 

(Korábbi táborokról itt és itt blogoltam)

A tábort lelkes felkészülés előzte meg: hét fős kis csapatunk belevetette magát a varázsvilágba, és elkezdtük kitalálni, hogyan is nézne ki egy teljesen a magyar hiedelemvilágra épülő varázslóiskola. Először természetesen, mint minden iskola esetében, tantestületet kellett toborozni. Mivel a Mesetáborokban a felnőttek is végig szerepben vannak, azt a remek feladatot kaptam, hogy vadásszam össze a magyar hagyomány leghíresebb varázslóit, akik közül aztán a többiek kiválogathatták maguknak a legszimpatikusabb szerepet. Végül így állt össze a lista:

Klingsor, a német hagyományban is méltán híres magyar udvari varázsló volt az igazgató (és egyben a táborvezető is). A kézművességért és alkotó foglalkozásokért Macska Róza, a legendás javasasszony volt a felelős, a látványos kísérletekért és trükkökért a spanyol földről érkezett szegedi Kampó táltos, az ügyességi játékokért pedig nem más, mint maga Petőfi Sándor (akit rengeteg hiedelemmondában garabonciásként emlegetnek). Mellettük jelen volt segéderőként Tündér Erzsébet (A táltos kanca és a libapásztorlány mese, és néhány magyarországi boszorkányper alapján), Kamor, a Bakony varázslója a Helka-legendából, és végül, de nem utolsó sorban jómagam, aki a nagybányai Virághegy virág-varázslójának alakját öltöttem magamra (jelentős mennyiségű művirággal egyetemben). Mindenki elkészítette a maga jelmezét, kellékeit, és garabonciás-könyvét, ami végigkísért minket az egész heti programon. 

Természetesen nincs Mesetábor mesék nélkül: ennek a korosztálynak reggel és este is szoktunk mesélni, úgyhogy a tábor folyamán "hivatalosan" összesen kilenc történet hangzott el, mind a magyar hagyományból. Közöttük volt sok olyan mese, amelyek a garabonciás-mesterekhez kapcsolódtak, hogy a gyerekek felismerhessék, kivel töltik az idejüket a táborban: elhangzott Kampó táltos meséje, a Helka és Kelén legenda, A táltos kanca és a libapásztorlány, a Virághegy mondája, és még egy jó kis sztori is Petőfi Sándorról, aki túljárt Döbrögi uraság eszén (utóbbit a hamarosan megjelenő Világszép könyvben is olvashatjátok, ez itt a reklám helye). Ezeken kívül jó előre beleástam magam a garabonciás-hagyományba, és hiedelemmondák, néprajzi gyűjtések százait böngésztem végig a legjobb sztorik után kutatva, míg össze nem állt belőlük egy egészen csinos kis garabonc-repertoár, sárkányon lovaglással, viharkavarással, és mindenféle izgalmas kalandokkal. A reggeli és esti mesélések remekül zajlottak, a gyerekek értékelték és élvezték a meséket, és ügyesen kötötték össze őket a napközben zajló foglalkozásokkal. 

Foglalkozásokból pedig volt bővel: Kampó táltos birodalmában izgalmasabbnál izgalmasabb kísérleteket végeztünk vízzel, ételfestékkel, gyertyával, tükrökkel, statikus elektromossággal és szappanbuborékokkal. Macska Róza műhelyében garabonciáskönyvek készültek, amelyekbe aztán lehetett gyűjtögetni varázsigéket, matricákat, üzeneteket és titkos jeleket; ugyanitt születtek meg a személyre szabott garabonciásköpenyek és varázslatos kaleidoszkópok. Petőfi Sándor ügyességi játékokkal és feladatokkal mulattatott bennünket. Délutánonként pedig, amikor kifogytunk a játékból, együtt vonultunk le a Balatonra fürdeni, énekelve és nevetve.

A tábor utolsó napján megtartottuk a hagyománnyá vált Aranyhajszál Fesztivált, ahol minden kis garabonciás bemutathatta a legszebb varázstudományát. Volt, akitől kísérleteket láttunk, volt, aki énekelt, táncolt, vagy dekázott, sőt, még egy mese is született a nagy alkalomra. 

A saját garabonciáskönyvem most is itt van a polcon, tele szép emlékekkel. És ami még jobb: ha lehet hinni a mendemondáknak, a nyitott szemmel járók találkozhatnak egy-két varázsköpenyes kis garabonciással Budapesten és környékén...

Amikor a nők fegyvert ragadnak (Kínai kisebbségek meséi 13. - Jugur)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként a kínai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Blue ​Cloth and Pearl Deer 

Yogur folklore

Zhang Juan & Kevin Stuart  

University of Pennsylvania, 1996.

A kötet tizennyolc történetet tartalmaz. A jugurok (egy türk és mongol nyelvű nép, akiket néha "sárga ujguroknak" is neveznek) nagyjából tizenötezren vannak, és a Mongóliával határos Gansu tartomány területén élnek. A kötet bevezetőjéből megismerkedhetünk a lakóhelyükkel és a történelmükkel, és szerepel az elején egy bevezető tanulmány is a jugur házassági szokásokról (amik külön érdekesek, mert a jugurok matrilineáris-matriarchális múltja különleges házassági formákat eredményezett). A meséket kínai nyelvű forrásokból fordították angolra.

Fénypontok

Kép innen

A könyvben a legjobban Yangkesa és Gongerjian története nyűgözött le, két testvéré, akik közül a fiú gonosz asszonyt vett feleségül, és száműzetésben halt meg a sivatagban. A húga elindult, hogy felélessze; a tündérektől harcművészeteket tanult, majd sorra megküzdött minden állattal, akik ettek a testvére holttestéből. Végül sikerült a testet megint összeraknia és életre keltenie. Szintén csodás, erős nőket felvonultató akciófilm készülhetne Geraos legendájából: itt a hőst először egy fiúruhába öltözött kardforgató lány védelmezte, majd egy íjászlány is csatlakozott hozzájuk, és együtt bosszulták meg a hős apjának halálát.

Nagyon tetszett a legenda ami azt magyarázta, miért szerepelnek fekete és fehér lovak a jugur esküvői szertartásban. A történet két ellenséges jugur törzsről szólt. A viszály apákról gyerekekre szállt, és amikor egy királyfi és egy királylány került egymással szembe a csatatéren, elhatározták, hogy inkább békét kötnek. Az öreg királyok makacssága miatt a békéhez rögös út vezetett, de a kitartó Zhenersi herceg és a bátor Baoerde hercegnő végül egyesítették a két törzset - és össze is házasodtak. 

Hasonlóan izgalmas és tanulságos volt Az íjász és a ludak esete. Egy lusta legény mesteríjásznak adta ki magát, hogy elnyerje egy hercegnő kezét, és puszta szerencséből majdnem sikerült is neki, de végül mégis kiderült, hogy valójában gyáva és semmihez sem ért.

Szerepelt a kötetben a Gesar (Geszer)-eposz egy változata is, ami egész Belső-Ázsiában ismert. Volt benne mindenféle kaland, a hősnő Sarmark legendáját mégis érdekesebbnek találtam. Sarmark a Fehér Kán felesége volt, aki nőkből álló sereget vezetett diadalra, amikor a férje vesztésre állt egy csatában. Sajnos később gonosz ármányok miatt tragikus halált halt, de még halálában is segített a népének új hazát keresni.

Mókás történet magyarázta, miért hívják a jugurok a rókát "kalapos állatnak" (ahogy mi a farkast farkasnak). 

Kapcsolatok

Kép innen

Itt is szerepelt egy mese, amelyben egy lány kígyóhoz ment feleségül. A kígyócsalád kedvesnek bizonyult, és idővel mind emberré változtak; a legkisebb lány boldogságát azonban elirigyelte a nővére. Innentől a mese egy "hamis menyasszony" történet volt, melynek végén a szerelmesek természetesen egymásra találtak, a gonosz testvérből pedig kígyó lett.

Sok más meséből és legendából ismerős volt a kék kelme története, amelyben egy fiatal asszony házában kialudt a tűz, és ő szerencsétlenségére egy szörnyeteg-asszonytól kért új parazsat. A szörnyeteg hazáig követte, és a vérét szívta, míg a fiatal férj meg nem küzdött vele. A történet érdekessége, hogy a férj meghalt a csatában, és a szörnyet végül a felesége ölte meg a kardjával. A férj temetésén használtak először kék kelmét a csontok betakarására, ami később szokássá vált a jugurok között.

Szintén ismerős típus volt az An név eredetének legendája, amelyben egy legény titokban életben tartotta az apját, amikor minden öreget meg kellett volna ölni. Később persze pont az öreg bölcsessége mentette meg az egész népet. Megint szerepelt egy olyan mese is, ahol két fiútestvér közül az egyik ártatlan volt és szerencsével járt, míg a gonosz bátyja, amikor utánozni próbálta, csúnya véget ért.

Az ügyeletes trickster Mula volt, Naszreddin hodzsa távoli rokona, aki kapzsi gazdag embereket vert át trükkös módokon.

Ki a következő?

A bouyei nép