Eposzrajongók Éjszakája - Lovagok, hősök, szerelmek... törpék

Az Eposznap másnapján, vasárnap délután Cathryn és én ismét rendeztünk egy dupla eposzmesélő előadást, megünnepelve közös rajongásunkat a hosszú történetek iránt, és bemutatva tavalyi együttműködésünk gyümölcseit. A rendezvény Cathryn otthonában zajlott. Ötvenen váltottak jegyet rá, így telt házzal, és bőséges vacsorával (minden résztvevő hozott valamit) ünnepeltük a második Eposzrajongók Éjszakáját.

Tizenöt évvel ezelőtt, a gimnáziumi könyvtárból kikölcsönzött Képes Mitológiai Enciklopédiában olvastam először Laurin király nevét. Annyit tudtam meg róla, hogy a törpék királya, és egy varázslatos rózsakertben élt, ahová egy Wolfhart nevű lovag tévedt be a kalandjai során. Sok évvel később, már gyakorló mesemondóként jutott eszembe ismét a történet (és a szépséges mellékelt kép amit sehogy se találok az Interneten), és utánanéztem, honnan is származik a történet. Hosszú hónapok keresgélése és könyvtárazása során feltárult előttem a Kisebb Rózsakert néven ismert középkori német legenda. Mivel épp dolgoztam a szuperképességekről szóló mesegyűjteményemen, Laurin király rögtön be is került a könyvbe, Láthatatlanság (és Emberfeletti Erő) címszó alatt. Kicsivel később, a 2015-ös Blogolás Ától Zéig kihíváshoz elolvastam a Thidrek sagát, melyben alaposan megismerkedtem Dietrich királlyal (akit mi Veronai Detre néven ismerünk az Attila-mondákból) és lovagjaival, és végleg beleszerettem a mondakörbe. Idén tavasszal a szolnoki Damjanich János Múzeumban a Régészet Napján egy egész sorozatot meséltem belőlük. Amikor Cathryn 2015-ben elvállalta, hogy a mentorom lesz, és megtanít eposzt mesélni, két történetet kellett kiválasztanom - az egyik a perzsa Királyok Könyve volt (amit a tavalyi Eposzrajongók Éjszakáján meséltem), a másik pedig a Dietrich-mondakör. Az együttműködés és kutatómunka eredményét végül most sikerült a nyilvánosság elé állítanom.

Az előadás a "Rózsák a hegyekben: Középkori német legendák emberekről és törpékről" címet viseli, és egy egész órát vesz igénybe. Több mesét, több forrást dolgoztam össze egyetlen folyamatos történetté. Az első félidő Virginal törpekirálynő csatájáról szól a gonosz Ortgis varázsló ellen, melyben Dietrich és lovagjai csak segédkezni vannak jelen - a történet végén, a közös győzelem után Virginal feleségül megy a királyhoz. A csatába beékelve található az egyik kedvenc rövid sztorim is, melyben Dietrich és öreg mestere kirángatnak egy félig lenyelt lovagot egy sárkány szájából... Az óra második felében a Kisebb Rózsakertet mesélem el, kiegészítve néhány svájci és osztrák legendával, amik kerekké teszik a történetet. Ebben a mondában Dietrich és lovagjai betörnek Laurin, a törpekirály rózsakertjébe, és a konfliktus háborúba torkollik emberek és törpék között. Végül az ment meg mindenkit a pusztulástól, hogy az egyik lovag húga, Künhilde, szerelmes a törpekirályba. A két történet nagyon szépen tükrözi egymást, mind ami a szerelmi szálakat (törpe királynő + emberkirály, törpe király + emberleány), mind pedig ami a törpék és emberek közötti kapcsolatokat illeti.

Az előadás hihetetlenül intenzív és fárasztó volt, de nagyon jól sikerült. A közönség végig csillogó szemekkel figyelte, hol felhördülve, hol kuncogva (a komoly sztori ellenére elég sok humoros jelenet van benne). Három gyerek is volt közöttük, egy kisfiú (akit az arckifejezéséből ítélve leginkább a sárkányok hoztak lázba), és két kislány (akik eleinte szégyenlősen üldögéltek, de amikor megemlítettem a királynőt, kerekre nyíltak a szemeik). Sikerült úgy végigérnem a bonyolult és feszes tempójú történeten, hogy nem ejtettem benne hibát, és utólag sok dicséretet kapott mind a különleges történet, mind pedig az előadásmód. Valaki még arra is rákérdezett, hogy a magyarok mindig a kezeikkel mesélnek-e...
Azt kell mondamom, a premier minden szempontból remekül sikerült. Bónusz pont, hogy mivel Kaliforniában voltunk, Cathrynnek még voltak rózsák a kertjében, és hozzá is öltöztem az előadáshoz...

Az est második órájában Cathryn mesélt - és mivel a mentorom, és szeret engem, a nagy premier után jutalomból a Fiannát választotta témának. Már régóta tudja, hogy élek-halok az ír hősökért, így aztán amíg én a sarokban egy puffon összegömölyödve jól megérdemelt vacsorámat fogyasztottam, ő egy egész órán keresztül szórakoztatott engem (meg a többi ötven főt) Fionn Mac Cool és harcostársai legendáival. A legtöbbet persze már ismertem, de így is tudott újat mondani - különben meg nem lehet őket elégszer hallani. Külön jó volt figyelni a közönség reakcióit, akik közül sokan most hallották ezeket a vidám, izgalmas, avagy szívbe markoló történeteket először. Örömmel láttam, hogy őket is legalább annyira magukkal ragadták, mint engem tizenöt évvel ezelőtt...

Ismét egy régóta dédelgetett álom valósult meg: Megint együtt mesélhettem a mentorommal, és azt kell mondanom, hogy meglátszott az előadásomon, mennyi mindent tanultam tőle. Elmesélhettem teljes egészében és csodálatos cizelláltságában egy történetet, amit évek óta kerülgetek, és láthattam a közönségen, hogy mennyire elvarázsolta őket a hegyi rózsakertek és föld alatti törpe birodalmak világa. Jutalomjáték volt, elejétől a végéig.