A reggelt Barbara McBride-Smith előadásával kezdtem; a hölgyet régóta szeretem a jópofa görög mítoszai és bibliai meséi miatt, de ezúttal újat mutatott, mert személyes sztorit hozott magával. A nővéréről szólt, aki siketen született, és arról, hogyan élte megy a gyerekkorát egy halló és egy siket kislány az ötvenes-hatvanas évek Texasában. Volt benne jelbeszéd, sok humor, és rengeteg megható pillanat; Barbara megmutatta, hogy nem csak a humor mestere, de a szívünkhöz is tud szólni.
Mivel az előző napon nagyon megjött a kedvem némi kreol zenéhez és mesemondáshoz, másodjára Blind Boy Paxton előadására ültem be, aki szokásához híven felváltva zenélt, viccelődött, és sztorizott. Nehéz lenne felidézni, mi mindenről szólt az az egy óra, de minden percét élveztem, bár megizzadt szegény, mire rávette a jólnevelt fehér Tennessee közönséget, hogy mozduljanak meg a zenére...
Harmadjára Minton Sparks következett, akinek eddigre elkötelezett rajongója lettem. Itt is volt minden, aranyásásról a karneválig, ütős blues gitárral, retiküllel, és olyan szövegekkel, amik, bár csúnya szó nem frodult elő bennük, arra késztették a mellettem ülő apukát, hogy befogja a kislánya füleit. (Pedig csak tankolásról volt szó). Aki kíváncsi a hangulatra, itt láthat Mintontól egy videót:
Minton után újabb csemege következett. Bár Clare Murphy-t sokszor láttam már színpadon, pár évvel ezelőtt összeállított egy egész órás műsort Rafik Schami Damaszkuszi Éjszakák című könyve alapján amit még nem sikerült elcsípnem tőle. Szerencsére elhozta magával, és így végre volt alkalmam meghallgatni élőben, egyenesben - nagyon megérte. Utólag árulta el, hogy a rendezőket megkérte, ne írják bele a műsorfüzetbe, hogy Szíriáról szól a sztori, hogy a déli konzervatívok ne riadjanak el tőle... Amikor elindult a történet, érezni is lehetett a közönségen, hogy kényelmetlenül fészkelődnek, ám amint átcsaptunk népmesébe, rögtön feloldódott a hangulat. A történet mesék sorozata meséken belül; az igazság hatalmáról és a hazugságok sokféleségéről szól, és a befejezése sokáig függ még a levegőben, miután az ember elhagyja a sátrat...
A nap utolsó előadására ismét Elizabeth Ellist választottam. Ő Dávid király történetét mesélte el a király néhány (!) feleségének szemszögeiből; más és más színű kendőkkel jelezte, éppen melyik feleség mesél. Mélységes bibliai-történelmi tudás húzódott az előadás hátterében, és volt benne minden, a szerelemtől az árulásig; nem különösebben magasztalta fel sem Sault, sem Dávidot, sőt, Betsabé például kifejezetten sötét képet festett Dávidról (ami nem csoda, ha az ő történetét nézzük). Elizabeth végtelen empátiával viseltet női sorsok iránt, még a Biblia és több ezer év távlatából is. Mint minden alkalom, amikor színpadra lép, ez is lenyűgöző és felejthetetlen volt.
A szombati napra ennyi jutott - öt világszínvonalú mesemondó már így is majdhogynem több, mint amennyit egy nap alatt be tud fogadni az ember. Sokáig fogom még emészteni mindegyik történetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése