A tegnap este az utóbbiak közé tartozott.
Az egyik tavalyi Eposznapon találkoztam először Dana Sherryvel, aki amellett, hogy nagy rajongója a belső-ázsiai meséknek, a Berkeley-ben található Selyemút Ház egyik szervezője is. Idén februárban meséltem náluk először, és akkor került szóba, hogy rendezhetnénk egy teljes estés előadást a Nartok legendáiból. Mivel az oszét Nart legendák első angol fordítása csak idén nyáron jelent meg, Danát lenyűgözte, hogy nekem már (a magyar verziónak köszönhetően) van kész programom a témában, és úgy időzített, hogy a rendezvény egybeessen a következő San Francisco-i látogatásommal. Az már csak a vakszerencsének volt köszönhető, hogy megtudtuk, éppen a városban lesz a héten John Colarusso, a híres nyelvész aki a történeteket angolra fordította. Dana varázserejének köszönhetően a professzor nem csak eljött az estre, hanem bevezető előadást is tartott.
Két órával kezdés előtt gyűltünk össze a Selyemút Házban, és közösen vonultunk át a szomszédos brazil étterembe egy baráti vacsorára. A professzoron kívül jelen volt még Cassie (három fellépőnk egyike, és a Kaleidoscope mesemondó kávéház nagyasszonya), Alma (a Selyemút Ház kazah alapító asszonya), és néhány másik korai érkező is. Brazil fűszeres rántott sajt felett folytattunk lelkes beszélgetést nyelvészetről (melynek során a professzor úr olykor mindenféle nyelveken, például cserkeszül meg akbázul szólalt meg), történelemről, fura amerikai szokásokról, és úgy általában mindenről. Colarusso a maga műfajában legendának minősül, úgyhogy nem kicsit csillogtak a szemeim, amikor a Nartokról meg a mitológiáról mesélt.
Vacsora után következett maga az előadás. Jelen volt egy teljes filmes stáb is, a helyi egyetem Összehasonlító Mitológia kurzusának diákjai, akik oktatási céllal készítettek felvételt a történetekről. Nagyjából harmincan gyűltek össze a nézőtéren, ami az aprócska helyszínen telt háznak számít.
Colarusso professzor rövid, ám nagyon érzékletes bevezetőt tartott a Nartok legendáiról, és arról, hogyan készült el a két angol nyelvű kötet (Nart Sagas / Tales of the Narts). Mivel ő elsősorban nyelvész, leginkább a nyelvi érdekességekről beszélt (például arról, honnan származik igazából az "amazon" szó), de látszott rajta, hogy évtizedeket töltött a történetekkel, és csodálja mind őket, mind pedig a nyelveket és kultúrákat, amikhez tartoznak. Nem kicsit izgultam, hogy pont előtte álljak színpadra velük, és kezdés előtt a konyhában ki is kérdeztem a nevek helyes kiejtéséről, csak hogy biztos legyek a dolgomban. Nagyon kedves és türelmes magyarázataiból annyit szűrtem le, hogy akárhogyan mondom őket, lesz olyan nép, amihez passzol a kiejtésem...
Mammut csontváz óriásként összerakva, A. Mayor |
Az első félidő (nagyjából 45-50 perc) után szünet következett, majd a második kör, amelyen két másik mesemondóval osztoztam. Cassie Cushing nyitotta a sort; ő a Nartok nagyasszonyáról, Satanáról mesélt, pontosabban arról, hogyan született Szoszlan, a Nartok hőse. A sztorinak több tucat változata van, és Cassie összefűzte őket egyetlen történetbe, hozzácsapva egy rövidebb mesét is, hogy érzékeltesse, milyen bölcs és nagy hatalmú hölgyről van szó. Utána következett Tim Ereneta, aki az "Okos lány" Nart változatát mesélte, melyben Satanától elválik a férje (mert túl okos), és a hölgy szokás szerint csak azt viheti magával, ami "számára a legkedvesebb a házban." Cassie és Tim mindketten nagyon jó mesemondók, és élvezetes előadást kerekítettek mindkét történetből. A sort végül én zártam egy harmadik Satana-történettel, mely arról szólt, hogyan mentette ki Szoszlan Satanát a Pokol-tóból. Amilyen rövid és egyszerű a sztori, annyira érdekes és megható is egyben, és szerintem szép zárása volt az estnek.
A mesék után mindannyian kíváncsiak voltunk, mint szólt a professzor az előadáshoz - saját bevallása szerint sohasem hallotta még élőszőban a történeteket (sőt, amikor megérkezett, még azt hitte, felolvasni fogjuk őket). Bár mesélés közben csak lopva pillantottam rá, egyszer-kétszer elcsíptem az arcát, ahogy mosolygott vagy épp elgondolkodott. A végén azt monda, örül, hogy a mesék, amiket egy évtizedig őrzött a fiókjában, most már élőszóban utaznak tovább, és mind a mesemondók, mind pedig a (nagyon lelkes) közönség élvezik és szeretik őket.
Remek közönség, remek történetek, és találkozás egy élő legendával - egy közel tökéletes este a Selyemúton. Alig várom, tavaszra mit találunk majd ki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése