Az elkövetkező pár bejegyzésben részletesen beszámolok majd a hétvége eseményeiről; mielőtt azonban nekivágnék a sportközvetítésnek, ki szerettem volna emelni néhány mesemondót, akikkel idén találkoztam először, és azonnal beléjük is szerettem. Íme:
Először, "Új Hang"-ként járt a fesztiválon, és a közönség vegyes érzelmekkel fogadta. Jonesborough veteránjai nagyon vaskalaposak azzal kapcsolatban, mi számít "igazi" mesemondásnak és mi nem, és persze rögtön el is indult a pusmogás, hogy "psmpsmpsm zenéééészt hívtak meg egy rendes mesemondó helyett!" Pffft. Blind Boy Paxton valóban zenész, méghozzá nem is akármilyen: Kreol családból származó bendzsó- és hegedűművész, akinek generációk óta a vérében van a muzsika és a sztorizás is. Ha engem kérdeztek, annál nincs valódibb mesemondás, mint amikor a srác a színpadon hangolgatja a hegedűjét és közben a nagyanyjáról sztorizgat kellemes déli akcentussal, majd egyszerre csak átcsap egy vonatrablókról szóló balladába. Végtelenül jópofa volt, remek poénokkal, fülbemászó zenével, és nem kevés kommenttel arról, mi számít "igazi" amerikai kultúrának. Mert a kreolnál amerikaibb nem nagyon lehet valaki...
Na ő az, akibe halálosan belezúgtam három nap alatt. Amikor az elegáns szőke hölgy kiállt a színpadra a csinos kis kardigánjában és a retiküljét lóbálva, azt hittem, te jó ég, kapunk még egy "az én csodaszép déli gyermekkorom" típusú mesemondót. Aztán Minton kinyitott a száját, és könyörtelenül felmosta a padlót a déli idillel.
A hölgy slam költő, énekes és dalszerző, táncos, és zseniális, megismételhetetlen storyteller. Kapott hideget-meleget a déli életstílus, a nőket molesztáló vándor prédikátorok, a bugyijukat rocksztároknak dobáló nagymamák, az újságokban felmagasztalt matrónák akiket alig élt túl a családjuk, a gazdag pasikra vadászó túlélők, és minden, ami a csövön kifért. Mindez tökéletes nyelvi humorral, olyan tempóban, hogy gyakran elsüvített a nézők feje felett, és öt perccel később hasaltunk el; néha átúszva dalba, táncolva és prédikálva, egy (nagyon jó fej) profi blues gitáros kíséretével. Nehéz leírni a műfajt, mert önmaga definciója; de úgy kellett Jonesborough-nak, mint egy korty víz a sivatagban. Vasárnap reggel, közvetlenül a reggeli "Sacred Stories" áhitat után, Minton nemes eleganciával dobott egy sztorit két leszbikus prostituált gyönyörű szerelméről, megjegyezve, hogy nincs olyan bekezdés a Bibliában, ami elítélheti őket. A jobb oldalamon ülő bajuszos urat a gutaütés kerülgette, a bal oldalamon ülő ősz hajú hölgy pedig a kendőjét lengette és azt kiabálta, hogy "Jól van, kislány!" Hát ennyi. Megvettem, kilóra.
Ő nem volt új a számomra, mégis ideírom a listára, mert az osztálytársam volt az ETSU mesemondó szakon, és idén debütált "Új Hang"-ként a nagy színpadon. Ingrid eredetileg erdész volt, és túrákat vezetett mindenféle vadregényes tájakon; pár éve mesemondással is foglalkozik, főleg személyes és hazug sztori témában, bár egy Grimm albuma is megjelent. Ingrid végtelenül bájos hölgy, ártatlan mosollyal, és ezért a hazug meséit általában az utolsó csattaóig el szoktam hinni... úgy tűnt, a közönség is szerette, és jó volt látni a hétvége folyamán különböző szerepekben. Grimmet még nem hallottam tőle, de be fogom pótolni.
Természetesen az új arcok mellett felbukkant rengeteg régi ismerős is; róluk a későbbi bejegyzésekben mesélek majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése