2009. szeptember 29., kedd

Fellépések, miegymás

Nos, aki figyelmesen megnézi a blog kinézetét (különös tekintettel a jobb oldali sávra), az látni fogja, hogy itt kérem változtatások eszközöltettek.
Mivel a honlapomat sikeresen meghackelte a Szabad Kurdisztán mozgalom (ámen nekik, a kurdoknak gyönyörű meséi vannak, de azért ezt mégiscsak túlzás), és a helyreállítás óta én magam sem férek hozzá rendesen, úgy döntöttem, kísérleti jelleggel ide költöztetem közelgő fellépéseim listáját (jobb oldaln látható).
Meg hozzáadtam egy kicsi ablot is, ahol hű követőim tűnhetnek fel, ha akarnak. Ha nem, az se baj :)
Na, és most vissza a római regékhez.

2009. szeptember 28., hétfő

A Santa Maria del Popolo éjjeli ostroma

Bizonyám.
Talán azok is hallottak már erről a remek kis templomról, akik nem látták az Angyalok és Démonokat (mely filmművészeti alkotás méltatására majd akkor térünk ki, ha kapunk levegőt a röhögéstől).
A Piazza del Popolón éjjel is zavartalanul zajlott az élet; a tér fényárban úszott, fiatalok üldögéltek a templomok (3 is van) lépcsőin, és vidáman csobogott a szökőkút. Én a szervezőgárda előtt valamivel, külön utakon kószálva érkeztem meg, és a lábaimat lógattam az óriási, zárt kapuk előtt, míg fel nem tűnt Giovana a Piroska-szerelésében, sarkában a többi mesemondóval. Mivel az összes főkapu zárva volt (és alighanem reteszelve is), oldalt kerültünk, hogy ott próbáljunk szerencsét. Hosszas csöngetés és döngetés után végül a pap ajtót nyitott kis csapatunknak, és a plébánia folyosóin át végül beléphettünk az éjjeli álmát alvó templomba.
A világítás elenyésző volt; minden sarokban sűrűn álltak az árnyékok, halott pápák könyököltek unottan a falfülkékben, laposra taposott arcú főpapok pislogtak szemrehányóan az imapadok alól, és az egyik kápolnában Szent Pál hevert éppen Caravaggio vásznán - megtérés folyamatban. A szervezők azonnal sürögni kezdtek, ide-oda szaladtak az oszlopok között, öltöztek, hangoltak, tologatták a székeket. Én jobb híján leültem az első padba, és csillogó szemekkel szívtam magamba az éjjeli templom hangulatát. Kicsit olyan volt, mint amikor az ember tilosban jár. Felteszem, nem sokan jártak már benn zárás után...
Volt a mesemondókkal egy fickó, akinek a nevét sajnos nem kaptam el, viszont a hangját annál inkább: képes volt egymaga három szólamban énekelni. Nem emberi, komolyan mondom, főleg, amikor egy templomban csinálja az ember, zengő és mély hangon, keleti dallamokkal fűszerezve a gregorián melódiát. Futkosott a hideg a hátamon; először azt hittem, magnóról szól, de rá kellett jönnöm, hogy csak az ő torka állt rendelkezésre. Elképesztő.
Sajnos nem sokáig tartott a hangolás, mert csikorogva nyílt a főkapu, és érkezni kezdett a közönség. Angela, Paola, Giovana, Davide és a többi mesemondó immár jelmezben, bibliai mesélésre készen álltak az ajtóban, és fogadták a belépőket; utóbbi gitárral, egy lány harmonikával, és mindenki mindenféle jó kis zenével és énekkel. Hamarosan megtelt nézőkkel a főhajó; mivel így túl sokan lettünk volna, kettéosztották a tömeget, egyik felünk az oltár mögötti kis helyiségbe, a másik az egyik oldalkápolnába tereltetett.
Az oltár mögött meglepően meleg volt; sok hölgy legyezővel terelgette fel-alá a parfümillatot. Az előadás Dávid király és Betsabé szerelme volt, Paola és Davide előadásában; lenyűgöző, még úgy is, hogy csak néhány szót értettem belőle. A nézések minden pénzt megértek :) (főleg, mert Davide nézni azt nagyon tud)
Kótyagosan a nagy bibliai szenvedélytől átvonultunk a másik helyszínre, ahol Angela mesélt; több rövidebb történet volt különféle bibliai nőalakokról, és csak Mózes és a Vörös-tenger legendáját csíptem el belőle, szájhagyományozott változatban, majd fogjátok tőlem hallani, mert gyönyörű történet. Sajnos Giovana meséjét már nem várhattam meg, szaladtam az utolsó metróra.
Tökéletes helyszín, tökéletes előadások. Éjszaka a katedrálisban. Ennél jobb már nemigen lehetett volna...

2009. szeptember 25., péntek

Rome sweet Home

Nah, megint itthon. A változatosság kedvéért, futólag. És igen, ismét van egy fesztivál, amiről be kell számolnom lelkes és népes olvasóközönségemnek :) Ez a fesztivál pedig nem más, mint a

RACCONTAMIUNASTORIA,
avagy az
ELSŐ NEMZETKÖZI RÓMAI MESEMONDÓ FESZTIVÁL

Igen, igen. A Tarkabarka Hölgy Rómában járt.

Immár negyedszer, egyébiránt - na látjátok, ezért hasznos régésznek lenni. Mert akkor ugye a kötelező terepgyakorlat összeköthető olyan nyalánkságokkal, mint például Rómában flangálni, hétvégén kirándulgatni az Abruzzókban, olasz kajákat enni, és részt venni az első olasz szervezésű nemzetközi mesemondó fesztiválon, meghívott előadóként.
Bizony, bizony. Ez itt a reklám helye ;)

Viccet félretéve, az olaszok akikkel Lausanne-ban találkoztam, igencsak kitettek magukért. Házigazdának elsőrangúak voltak, nagyon barátságosak és vidámak, és természetesen a hangulatot csak fokozta, hogy az Örök Városban aztán vannak helyszínek, amikből válogatni lehet...
Na, vegyük csak szépen sorjában.
Péntek délután: Teatro di Documenti, kicsi színház a Monte Testaccio (Róma egykori amfora-szemétdombja) tövében; ciripelő kabócák, fenyőfák illata, aranyfényben lemenő nap, és egy kedves kis földalatti színházterem sejtelmesen megvilágítva, falba vágott lépcsőzetes nézőtérrel. Mire odaértem, már zajlott a rendezvény; volt nagy visongatás meg egymás nyakába ugrálás, amint ismét találkoztam a Svájcban megismert és megszeretett mesemondókkal. Ott volt Mats a svédektől, Annemarie a dánoktól, Graham az angoloktól, valamint további személyek a ködös Albion, Wales és Kanada képviseletében. Maga a talján csapat számomra merőben újszerű módon egy rakás fiatal mesemondóból állt; legtöbbjük kb. velem lehetett egyidős, és legnagyobb örömömre volt egy, aki fiatalabb volt nálam. A vég kezdete, tudom. Ez a zajos és lelkes (és hetek óta ingyen dolgozó) kis gárda felelt az egész rendezvényért - és jól csinálták!
A megnyitó egy sorozat rövid kis meséből állt - egy tucatból, hogy egész pontos legyek. Ezek közt kapott helyet az én Bús Királyfim is; szokás szerint kitörő lelkesedés fogadta. A hosszú-hosszú magyar beezetőt rutinból fordították olaszra, és a további események követése sem okozott gondolt senkinek; mikor magyarul hadartam egyes részeket, mindenki gurult a nevetéstől. A későbbiekben fel-felbukkantak emberek akik megkérdezték tőlem, hol van most a 'herceg', Davide pedig, akire majd még visszatérünk, megkergetett egy nyulat a Via Appián, azt kiabálva, hogy "nyuszika, taníts meg mesét mondani!". Nna, erre varrjatok gombot.
A megnyitónak egyébként több fénypotja is volt; az egyik egy klasszikus dalpárbaj, amit egy fiatal toszkán srác és mestere közösen rögtönöztek a közönség által megadott témára, rímben-versmértékben-dallamban, ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva. Hát, kiültek a szívecskék a szemeimbe. Ilyet is ritkán lát az ember. Pedig az olaszoknál állítólag nemzeti sport.
További remek történeteket majd úgyis hallotok tőlem.
A megnyitót két hosszabb előadás követte; egy kanadai és egy angol hölgy (Mariella Bertelli és Shan Stephens) remekeltek a színpadon; utóbbi egy népmeseként előadott sci-fi törtéttel azonnal elnyerte a szívemet. Shan egyébként a Raccontamiunastoriát megalapító két lány, Angela és Paola mesemondó keesztanyja és mestere is egyben. Cinikus, jó humorú angol hölgyemény.

Az első kör végeztével pedig már nem volt más hátra, mint átvonulni a péntek éjjeli mesemondás színhelyére; de hogy mi volt a nagy meglepetés, arra a következő megjegyzésig várnotok kell...