Rome sweet Home

Nah, megint itthon. A változatosság kedvéért, futólag. És igen, ismét van egy fesztivál, amiről be kell számolnom lelkes és népes olvasóközönségemnek :) Ez a fesztivál pedig nem más, mint a

RACCONTAMIUNASTORIA,
avagy az
ELSŐ NEMZETKÖZI RÓMAI MESEMONDÓ FESZTIVÁL

Igen, igen. A Tarkabarka Hölgy Rómában járt.

Immár negyedszer, egyébiránt - na látjátok, ezért hasznos régésznek lenni. Mert akkor ugye a kötelező terepgyakorlat összeköthető olyan nyalánkságokkal, mint például Rómában flangálni, hétvégén kirándulgatni az Abruzzókban, olasz kajákat enni, és részt venni az első olasz szervezésű nemzetközi mesemondó fesztiválon, meghívott előadóként.
Bizony, bizony. Ez itt a reklám helye ;)

Viccet félretéve, az olaszok akikkel Lausanne-ban találkoztam, igencsak kitettek magukért. Házigazdának elsőrangúak voltak, nagyon barátságosak és vidámak, és természetesen a hangulatot csak fokozta, hogy az Örök Városban aztán vannak helyszínek, amikből válogatni lehet...
Na, vegyük csak szépen sorjában.
Péntek délután: Teatro di Documenti, kicsi színház a Monte Testaccio (Róma egykori amfora-szemétdombja) tövében; ciripelő kabócák, fenyőfák illata, aranyfényben lemenő nap, és egy kedves kis földalatti színházterem sejtelmesen megvilágítva, falba vágott lépcsőzetes nézőtérrel. Mire odaértem, már zajlott a rendezvény; volt nagy visongatás meg egymás nyakába ugrálás, amint ismét találkoztam a Svájcban megismert és megszeretett mesemondókkal. Ott volt Mats a svédektől, Annemarie a dánoktól, Graham az angoloktól, valamint további személyek a ködös Albion, Wales és Kanada képviseletében. Maga a talján csapat számomra merőben újszerű módon egy rakás fiatal mesemondóból állt; legtöbbjük kb. velem lehetett egyidős, és legnagyobb örömömre volt egy, aki fiatalabb volt nálam. A vég kezdete, tudom. Ez a zajos és lelkes (és hetek óta ingyen dolgozó) kis gárda felelt az egész rendezvényért - és jól csinálták!
A megnyitó egy sorozat rövid kis meséből állt - egy tucatból, hogy egész pontos legyek. Ezek közt kapott helyet az én Bús Királyfim is; szokás szerint kitörő lelkesedés fogadta. A hosszú-hosszú magyar beezetőt rutinból fordították olaszra, és a további események követése sem okozott gondolt senkinek; mikor magyarul hadartam egyes részeket, mindenki gurult a nevetéstől. A későbbiekben fel-felbukkantak emberek akik megkérdezték tőlem, hol van most a 'herceg', Davide pedig, akire majd még visszatérünk, megkergetett egy nyulat a Via Appián, azt kiabálva, hogy "nyuszika, taníts meg mesét mondani!". Nna, erre varrjatok gombot.
A megnyitónak egyébként több fénypotja is volt; az egyik egy klasszikus dalpárbaj, amit egy fiatal toszkán srác és mestere közösen rögtönöztek a közönség által megadott témára, rímben-versmértékben-dallamban, ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva. Hát, kiültek a szívecskék a szemeimbe. Ilyet is ritkán lát az ember. Pedig az olaszoknál állítólag nemzeti sport.
További remek történeteket majd úgyis hallotok tőlem.
A megnyitót két hosszabb előadás követte; egy kanadai és egy angol hölgy (Mariella Bertelli és Shan Stephens) remekeltek a színpadon; utóbbi egy népmeseként előadott sci-fi törtéttel azonnal elnyerte a szívemet. Shan egyébként a Raccontamiunastoriát megalapító két lány, Angela és Paola mesemondó keesztanyja és mestere is egyben. Cinikus, jó humorú angol hölgyemény.

Az első kör végeztével pedig már nem volt más hátra, mint átvonulni a péntek éjjeli mesemondás színhelyére; de hogy mi volt a nagy meglepetés, arra a következő megjegyzésig várnotok kell...