A Santa Maria del Popolo éjjeli ostroma

Bizonyám.
Talán azok is hallottak már erről a remek kis templomról, akik nem látták az Angyalok és Démonokat (mely filmművészeti alkotás méltatására majd akkor térünk ki, ha kapunk levegőt a röhögéstől).
A Piazza del Popolón éjjel is zavartalanul zajlott az élet; a tér fényárban úszott, fiatalok üldögéltek a templomok (3 is van) lépcsőin, és vidáman csobogott a szökőkút. Én a szervezőgárda előtt valamivel, külön utakon kószálva érkeztem meg, és a lábaimat lógattam az óriási, zárt kapuk előtt, míg fel nem tűnt Giovana a Piroska-szerelésében, sarkában a többi mesemondóval. Mivel az összes főkapu zárva volt (és alighanem reteszelve is), oldalt kerültünk, hogy ott próbáljunk szerencsét. Hosszas csöngetés és döngetés után végül a pap ajtót nyitott kis csapatunknak, és a plébánia folyosóin át végül beléphettünk az éjjeli álmát alvó templomba.
A világítás elenyésző volt; minden sarokban sűrűn álltak az árnyékok, halott pápák könyököltek unottan a falfülkékben, laposra taposott arcú főpapok pislogtak szemrehányóan az imapadok alól, és az egyik kápolnában Szent Pál hevert éppen Caravaggio vásznán - megtérés folyamatban. A szervezők azonnal sürögni kezdtek, ide-oda szaladtak az oszlopok között, öltöztek, hangoltak, tologatták a székeket. Én jobb híján leültem az első padba, és csillogó szemekkel szívtam magamba az éjjeli templom hangulatát. Kicsit olyan volt, mint amikor az ember tilosban jár. Felteszem, nem sokan jártak már benn zárás után...
Volt a mesemondókkal egy fickó, akinek a nevét sajnos nem kaptam el, viszont a hangját annál inkább: képes volt egymaga három szólamban énekelni. Nem emberi, komolyan mondom, főleg, amikor egy templomban csinálja az ember, zengő és mély hangon, keleti dallamokkal fűszerezve a gregorián melódiát. Futkosott a hideg a hátamon; először azt hittem, magnóról szól, de rá kellett jönnöm, hogy csak az ő torka állt rendelkezésre. Elképesztő.
Sajnos nem sokáig tartott a hangolás, mert csikorogva nyílt a főkapu, és érkezni kezdett a közönség. Angela, Paola, Giovana, Davide és a többi mesemondó immár jelmezben, bibliai mesélésre készen álltak az ajtóban, és fogadták a belépőket; utóbbi gitárral, egy lány harmonikával, és mindenki mindenféle jó kis zenével és énekkel. Hamarosan megtelt nézőkkel a főhajó; mivel így túl sokan lettünk volna, kettéosztották a tömeget, egyik felünk az oltár mögötti kis helyiségbe, a másik az egyik oldalkápolnába tereltetett.
Az oltár mögött meglepően meleg volt; sok hölgy legyezővel terelgette fel-alá a parfümillatot. Az előadás Dávid király és Betsabé szerelme volt, Paola és Davide előadásában; lenyűgöző, még úgy is, hogy csak néhány szót értettem belőle. A nézések minden pénzt megértek :) (főleg, mert Davide nézni azt nagyon tud)
Kótyagosan a nagy bibliai szenvedélytől átvonultunk a másik helyszínre, ahol Angela mesélt; több rövidebb történet volt különféle bibliai nőalakokról, és csak Mózes és a Vörös-tenger legendáját csíptem el belőle, szájhagyományozott változatban, majd fogjátok tőlem hallani, mert gyönyörű történet. Sajnos Giovana meséjét már nem várhattam meg, szaladtam az utolsó metróra.
Tökéletes helyszín, tökéletes előadások. Éjszaka a katedrálisban. Ennél jobb már nemigen lehetett volna...