2015. április 27., hétfő

Északvidék 3 - Elgondolkodtató kérdések hősökről mesemondóknak

Az én műhelyemre embertelen időben, vasárnap reggel kilenckor került sor. Annak ellenére, hogy sokak szemei elég karikásak voltak, harminc ember gyűlt össze végül a teremben, ami már önmagában is nem kis elismerés.
Az előadásom hősökről szólt - az amerikai könyvtárak nyári programjának idén a Hős a témája. A műhelyet aköré a téma köré építettem, hogy ki mindenki lehet hős, mitől hős a hős, és mi a mesemondó felelőssége arra nézve, kit ábrázol hősként. Arra akartam rávezetni a mesélőket, hogy nézzék át a repertoárjukat, és gondolkodjanak el rajta, mutat-e akkora változatosságot a hőseik listája, mint a potenciális iskolai csoportok, ahol mesélni fognak. Minden hősük fehér férfi-e? Netán minden hős karddal éri-e el a célját, vagy más módokon is? A handoutom egyik oldala ilyen gondolatébresztő kérdésekkel volt tele, és mivel szerintem fontos, hogy beszéljünk róluk, kiírom a kérdéseket ide is.

Van-e olyan történet a repertoárodban, amelyben...
... több hős közösen, csapatban old meg egy feladatot, vagy visz véghez egy hőstettet?
... a hős békésen megold egy konfliktust két ellenséges fél között anélkül, hogy bármelyiket legyőzné?
... a hős harc nélkül ment meg valakit?
... a hős megment egy állatot, növényt vagy helyet, ahelyett hogy egy személyt vagy királyságot védene?
... a hős legyőzi a félelmét (ahelyett hogy eleve bátor lenne)?
... a hős hibát ejt és aztán jóvá teszi?
... a hős eltitkolja a valódi kilétét?
... egy férfi és egy női hős vállt vállnak vetve harcol valamiért? (metaforikusan vagy ténylegesen)
... egy LMBT hős szerepel?
... egy női hős szerepel férfi segítség nélkül?
... a hős nem fehér? (Bónusz, ha nem-fehér hő szerepel nyugati kulturális környezetben)
... a hősnek valamilyen testi vagy lelki fogyatékossága van, és nem gyógyul meg a történet végén?
... a hős legjobb tulajdonsága nem az ereje, hanem az intelligenciája?
... különböző vallású hősök küzdenek közösen a jó ügyért?
... a hős nem fiatal?
... a fenti kritériumok közül több is teljesül?

A műhely nagyon jó hangulatban zajott, és rendkívül sikeres volt. A mesemondók nem gyakran gondolnak arra, hogy a tévéhez és a mozihoz hasonlóan nekik is felelősségük van arra nézve, milyen világot, kultúrát, társadalmat ábrázolnak a történeik a gyerekek számára, amikor a sokféleség kerül szóba. Remek beszélgetés alakult ki arról, hogyan lehet népmeséket alkalmassá tenni rá, hogy befogadják a táguló világ színes sokféleségét, és minden gyereknek adjanak hőst, akivel azonosulni tud. Sokan megköszönték az ötleteket is, a kérdéseket is, és a handoutokat is. Abszolút siker.

Északvidék 2 - Sűrű szombat

Ahhoz képest, hogy péntek este későn találtunk ágyba, szombat reggel elég korán kellett kelni: Háromnegyed nyolckor volt jelenésünk közös reggelire az összes 35 év alatti mesemondóval. Jópofa társaság volt - fiatal könyvtárosok, erdészek és környezeti nevelők, és fellépő mesemondók is. Palacsinta és kávé felett beszélgettünk róla, ki hogyan került a mesemondó világba, és milyen kalandok várnak még ránk a közeljövőben. Jó volt látni, hogy így megugrott az érdeklődők száma (és azt is megtudtuk, hogy jelentkező még ennél is több volt).
A nap első műhelyét a már említett Kevin Strauss tartotta arról, hogyan kell biológiailag korrekt állatmeséket mesélni. Mint környezeti nevelőt, Kevint mindig is zavarta, hogy sok mesében az állatok emberként viselkednek (úgy hívta, "emberek bundában"), és szeretett volna több érdekességet beleszőni a meséibe, hogy a gyerekek tanulhassanak belőle. Nem olyasmire gondolt, hogy az állatok ne beszéljenek - hanem mondjuk arra, hogy a denevér ne legyen vak, vagy a farkas ne legyen mindig gonosz. Remek listákat osztott ki arról, melyik gyakori népmese-állatnak milyen érdekes tulajdonságai, képességei vannak, amiket használhat az ember, és azzal is játszottuk, hogyan lehet állatokat testtartással, gesztusokkal megeleveníteni (én például egy tatu voltam). Olyan vicces igaz történeteket is tanultunk, mint például hogy sok helyen ejtőernyővel telepítették vissza a hódokat a vadonba (ezzel nem tudtam betelni). Nagyon klassz workshop volt.
A délelőtt második köre Loren Niemi vezetésével zajlott, és a "Kihalt-e a kísértettörténet?" címet viselte. Elárulom, nem halt ki, bár osztozik a népszerűségben olyan műfajokkal, mint a vámpírlegendák és újabban a zombik is. A csoport jót beszélgetett arról, miért érdeklik a zombik ennyire a mai társadalmat, és hogy mitől is félünk tulajdonképpen. A műhely második felében mindenki választott egy témát, és kétperces villámgyors körökben elkezdtünk saját meséket kitalálni. Én egy Drakula-paródián dolgoztam, ami egész viccesre sikerült.
Kiadós ebéd után (melynek során rögtönzött MythOff kerekasztalt tarottunk a műfaj előnyeiről és hátrányairól), Lyn Ford műhelyére ültem be, aki az iskolai mesemondásról beszélt. Elolvastuk a teknőc és a nyúl mesének vagy fél tucat változatát, és arra ötleteltünk, melyiket hogyan lehet felhasználni különféle tantárgyak oktatására. Az én csapatom egész komoly munkát fektetett bele, hogy a nyúl-teknős versenyfutásból több ismeretlenes egyenlet legyen...
A délután hátralévő része mesecserével telt; ez egy új program volt, Jeff találta ki Zsebmesék címmel, és abból ítélve, hogy harmincan jöttek el, úgy tűnik telibe talált vele. Az ötlet az volt, hogy mindenki hoz egy rövid (5-10 perces) mesét, amit bárki hazavihet magával, és engedélye van rá, hogy mesélje is. Tizenhárom történet hangzott el másfél óra alatt; én kettőt halásztam ki belőle, és a Gyevi bírót adtam be a közösbe. A meséket leírva is körbe fogjuk küldeni.
Természetesen a szombat este sem múlhatott el koncert nélkül. Három fellépőnk volt. Beth Horner az anyukájáról mesélt, aki legendás úttörő személyiség volt az egyetemi oktatásban - elérte, hogy a női professzorokat is egyenlően kezeljék (amikor először munkába állt, nem is vehettek részt a tanári értekezleteken). Mellette pedig, ahogy a meséből kitűnt, nagyon jó fej nőszemély is volt. Őt követte Jeff, aki egy Robin Hood történetet mesélt (külön az én kedvemért!) rengeteg humorral és izgalommal. A sort Lyn Ford zárta, aki abba avatott be minket, hogyan vették észre a szülei, hogy mesemondó lesz belőle, amikot tízéves korában elhitette a húgával, hogy a három medve felfalta Aranyfürtöcskét...
A koncert után engem már erősen az álom kerülgetett, de egy mesemondó konferencián szombat este nincs megállás. Egy üveg borral csábítottak be a kísértetmese swapra, ahol sötétben üldögéltünk egy elektronikus tábortűz fényénél, és a leghátborzongatóbb történeteinket vettük elő. Én a vámpír királylány magyar népmeséjét mondtam el, amit rögtön utána hárman el is kértek, Ann pedig teljesen taccsra tett egy halálközeli élményekről szóló személyes sztorival. Voltak még kísértetek, zombik és egyéb szörnyek is, valamint több zsacskó pattogatott kukorica.
És a kísértetek után még mindig nem volt vége az estének. A mesemondók egy kupacra gyűltek össze a hotel nappalijában, előkerült egy doboz rágcsa és pár üveg bor (valamint egy üveg whiskey), és ott folytattuk a beszélgetést, ahol az előző szünetben éppen abbahagytuk. Hajnali egykor kerültem ágyba, arra való tekintettel, hogy vasárnap reggel előadásom volt...

Északvidék 1 - Konfabuláció

Ismét április, ismét Northlands. Tovább szivornyázom a mesemondó élet velejét.

Azt hiszem, az eddigi négy konferenciából, amit északon megjártam, messze az idei volt a legjobb. Csütörtök este kocsikáztunk fel Chicagón keresztül a nagy fagyott wisconsini pusztaságba, én és Jeff mesemondó barátom egyetemista lánya, Maureen, aki egyike volt annak a kilenc (!!!) fiatal mesemondónak, akik idén ösztöndíjat kaptak a konferenciára. Összehasonlításképp: Általában ketten vgy hárman szoktunk csak lenni, és idén én nem is voltam benne a kilencben!
Péntek reggel mesterkurzussal kezdődött a konferencia, amire nem fizettem be, cserébe a korán érkezőknek tartottunk egy nem-mesterkurzus-kurzust. Összeültünk, fánkkal és kávéval, egy szabad terembe, és a mesemondásról beszégettünk - a kreatív folyamatról, ahogyan kidolgozzuk a meséinket, mindenféle közönségekről, valamint jó és rossz tapasztalatokról a szakmában. Azt hiszem, minden konferencián kéne lennie egy ilyen szekciónak (a miénk három órás volt, és tizenöten voltunk). A beszélgetés után komolyabb feladatot is kaptunk: Jeff hozott egy láda kacatot, amikhez meséket kellett írnunk, hogy aztán el lehessen őket árverezni a Northlands mesemondó szövetség javára (a bevételt a jövő évi fiatal ösztöndíjasokra fordítják). Én Ann barátnőmmel kerültem párba, a kirendelt kacatunk pedig egy kalaptű volt lila gombbal a végén. Remek sztorit írtunk hozzá, a kalaptű bejárta az egész történelmet, és mágikus mesemondó képességekkel ruházta fel a viselőjét.
Egy kiadós közös ebéd után sor került a nap első intenzív műhelyére is: Én Andre Heuer csoportjába ültem be, aki a gyógyító mesemondásról beszélt. Nagyon érdekes három óra volt, és néhány fontos dolog ki is emelkedett belőle: Andre azt hangsúlyozta, hogy önmagában egy népmese sem gyógyít meg senkit, ha nincs személyre és alkalomra szabva; ahhoz pedig, hogy megtaláljuk a megfelelő történetet a megfelelő személynek, túl kell lépnünk azon, hogyan értelmezzük mi magunk a meséket, és arra kell figyelnünk, hogy a másik személy mit ért alattuk (hiszen minden történetnek végtelen sok különböző üzenete lehet, attól függően, hogy ki hallgatja őket). Az elméletet gyakorlatban is kipróbáltuk magunkon: Ki-ki választott valamilyen problémát, majd egy lehetséges ellentétet, és az érme mindkét oldalát le kellett írni egy-egy szereplőként, majd összebékíteni őket, hogy minkettő tanuljon valamit a másik oldaltól. Nálam egy teknős és egy szarka barátkozott össze, és a műhely végére volt egy kerek folytatásom a "Teknős délre repül" című népmeséhez...
A délutáni műhelyt koncert követte. Hat mesemondó lépett fel, köztük Renee Englot aki az egyik kedvenc zsidó történetemet, a Lázadó Királylányt mesélte el (hősiesen belesűrítve tizenöt percbe), Oba William King, aki egy régi-régi történetet ültetett át a saját gyerekkorába (a hasonlatot a kötegbe fogott nyílvesszőkkel), és Kevin Strauss, aki egy biológiailag korrekt népmesét mondott Teknős kötélhúzásáról Medvével és Jávorszarvassal (erre később még visszatérek).
A koncert után következtek a késő esti fringe előadások. Én Janice del Negro termébe ültem be, és nem bántam meg: Az egyik legjobb mesemondó műsor volt, amit valaha hallottam (pedig már sokat hallottam...). Gyönyörű volt, lenyűgöző, és nagyon kreatív. Újraálmodott népmeséket hallottunk tőle: Rapunzelt, aki magát menti ki a toronyból; Széttáncolt cipellőket a középső nővér szemszögéből, aki titokban még mindig táncol; Rumpelstiltskint női szempontból, mert miért is menne hozzá a lány a királyhoz, aki kivégezte volna ha nem csinál a semmiből aranyat?... Az est fénypontja egy izlandi mese újraálmodása volt, amelyben a főhős arra fordítja az egyetlen kívánságát, hogy minden nő beleszeressen, akivel csak találkozik... Aztán rájött, mekkora hibát követett el, és beleszeretett egy királylányba, akivel lelakatolt ajtón keresztül beszélgettek. Végtelenül aranyos történet volt :)
A konferencia első napja koktélokkal és éjszakába nyúló kandalló előtti beszélgetéssel zárult.

2015. április 18., szombat

Kérdések, kérdések

Imádom, amikor a pockok olyat kérdeznek amire tudok válaszolni.

Ma visszatértem a suliba egy második körre. Reggel két órás késéssel kezdtek, mert köd volt (jep, ilyen is van), de délutánra sikerült behozni a lemaradást. Együtt tereltük be a kölyköket a játszótérről (balzsamos húsz fok van, nyáridő!). Ma az elsősök és a másodikasok voltak terítéken.

Az elsősökhöz szenteket mesélni hívtak be, különös tekintettel Szent Patrikra és Szent Alajosra (utóbbi az iskola védőszentje). A tanárnő előre szólt, hogy nagyon ficánkolós az osztály, ezért is nem hívtak hozzájuk az előző félévben. Ehhez képest néma csendben ült mind a huszonhat gyerek, kerekre nyílt szemekkel... Szent Alajoshoz nem sok közöm van, Patrikhoz viszont annál inkább, így Oisín és Szent Patrik találkozását meséltem el. Nagy figyelemmel követték az eseményeket, és amikor a történet véget ért, megkérdeztem, kinek van kérdése. Minden kéz azonnal a magasba lendült.
Azt kell mondanom, zseniális kérdéseik voltak. Olyan dolgokat akartak tudni, mint például hogy hogy hívták Oisín barátait (itt következett egy Gyorstalpaló a Fiannához Másfél Percben), ki volt az anyukája, hogyan veszítette el Goll Mac Morna a fél szemét, miért tudott a ló a vízen járni, miért nem halt meg Oisín amikor háromszáz évet öregedett, hogy néznek ki a Sidhe tündérek, hová lettek a tündérek, lovagok voltak-e a Fianna tagjai, és ha nem, miért nem, volt-e rajtuk páncél, és hogy ez tulajdonképpen igaz történet-e. Ez utóbbi érdekes volt, mert ugye a katolikus iskolában a szentek élete tényként tanított tananyag, ellenben a vízen járó tündérparipát kicsit nehéz beleilleszteni a történelembe... Kiegyeztünk abban, hogy ez egy nagyon régi történet, és nem tudjuk, mennyi igaz belőle.

A második osztályban még egyszer lement ugyanez a sztori, mert ott meg azt kérték, meséljek arról, hogyan kerülnek leírásra szóban elmondott mesék. A másodikasok emlékeztek rám tavalyról, és tegnapról is hallották híremet a felsős testvéreiktől, úgyhogy nagy zsibongással fogadtak. Oisínon és Szent Patrikon kívül lement még egy garabonciás-történet is, és elbeszélgettünk arról, hogy a régi időkben az írás-olvasás különleges képességnek számított (ez nagyon tetszett nekik).
Itt is voltak remek kérdések: Többen akarták tudni, hogy mi történt a tündérekkel (és hogy miért mentek össze...), hogy mi történt a Fiannával a háromszáz évben, és hogy Oisín milyen hagszeren játszott (elbeszélgettünk az ír hárfáról). A garabonciásokkal kapcsolatban azt akarták tudni, milyen régi a történet, és hogy hány évesek voltak a garabonciás diákok, és hogy honnan tudjuk ezeket a sztorikat. Nagyon intelligens osztály volt, sok jó kérdéssel, és alig nyüzsögtek.

Szeretem, amikor van idő kérdésekre a mesemondás végén; főleg amikor olyasmiket kérdeznek, amire speciel tudok is válaszolni. Tulajdonképpen erre való a mesemondó házi feladata: Mindig tudj a meséről többet, mint ami benne van... Mert a kölykök garantáltan rá fognak kérdezni.

2015. április 16., csütörtök

Egy kopasz királylány, egy oroszlán, és egy nyuszi egy tatu hátán...

Az előző félév óta nem voltam mesélni az örökbe fogadott iskolámban, és kezdett nagyon rám jönni a viszketegség. Szerencsére a héten Olvasás Hetét tartottak, és ennek apropóján megint eszükbe jutottam - ráadásul mindenkinek egyszerre... A mai napra hét osztályba hívtak meg mesélni, holnapra pedig kettőbe. Most aztán levezethettem minden felgyülemlett mesemondó energiámat egyszerre.
Meg is látszott.

A napot a harmadikosoknál kezdtem. Ők nem nyújtottak be külön kérvényt témára, így úgy döntöttem, kipróbálok rajtuk egy új mesét (különben is erre van az adoptált suli): A Kopasz Királylány egy akamba (kenya) történet egy lányról, akinek világhíres szép haja van, de nem hajlandó egy madárnak adni belőle a fészke kibéleléséhez, és ezért a madár megátkozza, hogy kopaszodjon meg. A mese fiú hőse ezután elindul, hogy megkeresse a világ végén a csodálats fát, amin haj nő... (kicsit Misi Mókus hangulatom volt az egésztől). Itt persze bele is futottam azonnal a nap bakijába: Amikor a királylány rácsapta az ablakot a madárra, azt sikerült mondanom, hogy "menj a pokolba," ami dramaturgiailag a helyén volt, mert a királylány nem egy kedves nő, ellenben elfelejtettem, hogy katolikus iskolában vagyok, és az összes gyerek a szájához kapta a kezét és megfordult, hogy lássák a tanár reakcióját... A tanárnőt megkérdeztem utólag, őt nem zavarta, de persze a nap végére az embertől hallottam vissza, hogy "a mesemondó csúnya szót mondott!" Na bumm. Ezen kívül viszont az egész nap hibátlanra sikerült. Igazából a harmadikos mese is, mert rájátszottam, hogy a királylány bunkó, és olyasmiket mondott a madárra, amit nem lett volna szabad. A végén bocsánatot is kért... A mese maga amúgy zseniális, és minden percét élveztem. Biztosan megtartom.
Második körben a hetedik osztályban jártam, akik a harmadikkal ellentétben nagyon konkrét témávan hívtak be: Szent Vincent de Paul életéről kellett mesélnem. Szerencsém volt, mert a kedves szentnek kalandos élete volt: Huszonöt éves korában tunéziai kalózok rabolták el és adták el rabszolgának, ami után két évig egy alkimista laborjában dolgozott. Fogalmam sincs, utána mi lett vele, de a kalózos-alkimistás-megszabadulós rész ki is töltötte szépen a fél órát, utána pedig jót beszélgettünk a 17. századi kalózkodás történetéről. Az óra végére még belefért Oisín és Szent Patrik találkozása is (mert az Olvasás Hete témája valójában az, hogyan kerülnek leírásra egyes történetek). A tanárnő nagyon megköszönte az egészet, kiderült, hogy a kalózos történetet ő sem ismerte...
Harmadik órában a bölcsiben (avagy oviban?) jártam, a négy-öt évesek között, ahol még egyszer lement a Kopasz Királylány (ezúttal pokol nélkül). Úgy tűnik, nagyon rugalmas mese, mert a picik és az idősebbek is egyformán szerették (pedig elég hosszú, majdnem húsz perc, ami a piciknél döbbenetes). A varázsmondókát megtanultattam velük, gesztusokkal együtt, meg is jegyezték azonnal. Az óta végére még belefért egy Repülő Elefántok is, amit a szokásos lelkesedés fogadott.
Negyedik órában a negyedikeseknél voltam görög mitológiát mesélni. Az egész osztály Percy Jackson rajongó, úgyhon nem volt különösebben nehéz dolgom; Dionüszosz és a Kalózok történetét meséltem, amiből a delfinek tetszettek nekik a legjobban. Utána megkértek, hogy mondjam el a kedvenc görög mítoszomat, így természetesen terítékre kerül Mómosz, amin rettentő jókat kacarásztak, én meg nagyon élveztem a bolondozást. Valamint meglepődtem, hogy a negyedikesek már pontosan tudták, mi az a cinizmus...
A következő körben a hatodik osztályban jártam, akik emlékeztem rám tavalyról, és azonnal Törpeszarvas követelték. Sajnos náluk volt előre megadott témám - Kína. Teljesen felkészültem rá, hogy melyik népmeséket mondom majd... Aztán egy pillantást vetettem az osztályra, felmértem az életkorukat meg a Törpeszarvas-rajongást, és az szaladt ki a számon, hogy "a Majomkirályról hallottatok már?..." És egyikük sem! Ezt persze azonnal orvosolni kellet, úgyhogy lenyomtam egy epizódot a Nyugati Utazásból (a pókdémonokat, az a kedvencem). Én is élveztem, meg ők is, mindenki nyert vele. Utólag meg is kérdezték, hol tudják elolvasni az egészet... A tanárnő megkérdezte, van-e Selyemutas sztorim, amire nemleges választ adtam (szólhatott volna előre), ám cserébe elmeséltem egy Nart mondát (erre jó a MythOff, mindkét sztori onnan volt). Hasonlóan nagy sikere volt.
Tűzoltásszerű vércukorszint-helyreállítás (ebéd) után visszatértem egy délutáni körre is. Előszőr az apróságokhoz mentem az oviba (az idősebb ovisokhoz), ahol ismét, immár harmadszorra, elsütöttem a Kopasz Királylányt, ami eddigre szépre csiszolódott, és ismét lekötötte húsz percre az egész csoportot. A végére megint odabiggyesztettem az elefántokat, ami érdekes eredménnyel járt, mert katolikusok a picik, de ahhoz még túl fiatalok hogy megbirkózzanak a gondolattal, hogy más kultúráknak több istene is van. Ezen elfilozofáltunk egy darabig. Este a szülőknek lesz mit magyaráznia.
A napot az ötödik osztályban zártam, ami tökéletes döntésnek bizonyult, mert ha létezik abszolút mesehallgatásra szabott korosztály, akkor az ötödikesek azok. Ennek örömére először kipróbáltam egy újabb történetet, a Vörös Oroszlánt (nem a teázó, a perzsa népmese), amit nem csak én élveztem nagyon, hanem a kölykök is. Dióhéjban arról szól a történet, hogy egy herceg retteg az oroszlánoktól, és világgá megy inkább minthogy meg kelljen eggyel küzdenie - erre fel lépten-nyomon oroszlánokba botlik a vándorlása során. Az osztály jókat kacarászott, valahányszor felbukkant egy újabb oroszlán, és értékelték a csavart is a mese végén (a herceg végül megembereli magát, és hazamegy). A jó hangulaton felbuzdulva úgy döntöttem, a második mesém is kísérleti jellegű lesz - olvasni sokat olvastam már, de sohasem mertem belevágni, mert nagyon vizuális mese. A Sisimiqui nevű Costa Rica-i történetről van szó, amiben egy hős megsegítésére egy tatun lovagló nyúl küzd meg egy szörnyeteggel (adok egy percet, hogy vizualizáljátok a jelenetet).
A nap összes története közül messze ez volt a legsikeresebb. Mint kiderült, az ötödikeseknek elég annyit mondani, hogy "nyuszi a tatu hátán," és máris örökre megnyertem őket. Maga a harc kisebbfajta tornaóra volt a részemről, mert a nyuszi folyton ki-be ugrál a tatu által ásott lyukakba, amit nekem ugye fizikailag is elő kellett adnom, de megérte. Nagy nevetések voltak, meg nagy ujjongások.
Nagyjából kiájultam az iskola ajtaján délután kettőkor, és este még órám van hattól kilencig. Holnap jönnek az elsősök meg a másodikasok.
A mesemondás addiktív.