Kérdések, kérdések

Imádom, amikor a pockok olyat kérdeznek amire tudok válaszolni.

Ma visszatértem a suliba egy második körre. Reggel két órás késéssel kezdtek, mert köd volt (jep, ilyen is van), de délutánra sikerült behozni a lemaradást. Együtt tereltük be a kölyköket a játszótérről (balzsamos húsz fok van, nyáridő!). Ma az elsősök és a másodikasok voltak terítéken.

Az elsősökhöz szenteket mesélni hívtak be, különös tekintettel Szent Patrikra és Szent Alajosra (utóbbi az iskola védőszentje). A tanárnő előre szólt, hogy nagyon ficánkolós az osztály, ezért is nem hívtak hozzájuk az előző félévben. Ehhez képest néma csendben ült mind a huszonhat gyerek, kerekre nyílt szemekkel... Szent Alajoshoz nem sok közöm van, Patrikhoz viszont annál inkább, így Oisín és Szent Patrik találkozását meséltem el. Nagy figyelemmel követték az eseményeket, és amikor a történet véget ért, megkérdeztem, kinek van kérdése. Minden kéz azonnal a magasba lendült.
Azt kell mondanom, zseniális kérdéseik voltak. Olyan dolgokat akartak tudni, mint például hogy hogy hívták Oisín barátait (itt következett egy Gyorstalpaló a Fiannához Másfél Percben), ki volt az anyukája, hogyan veszítette el Goll Mac Morna a fél szemét, miért tudott a ló a vízen járni, miért nem halt meg Oisín amikor háromszáz évet öregedett, hogy néznek ki a Sidhe tündérek, hová lettek a tündérek, lovagok voltak-e a Fianna tagjai, és ha nem, miért nem, volt-e rajtuk páncél, és hogy ez tulajdonképpen igaz történet-e. Ez utóbbi érdekes volt, mert ugye a katolikus iskolában a szentek élete tényként tanított tananyag, ellenben a vízen járó tündérparipát kicsit nehéz beleilleszteni a történelembe... Kiegyeztünk abban, hogy ez egy nagyon régi történet, és nem tudjuk, mennyi igaz belőle.

A második osztályban még egyszer lement ugyanez a sztori, mert ott meg azt kérték, meséljek arról, hogyan kerülnek leírásra szóban elmondott mesék. A másodikasok emlékeztek rám tavalyról, és tegnapról is hallották híremet a felsős testvéreiktől, úgyhogy nagy zsibongással fogadtak. Oisínon és Szent Patrikon kívül lement még egy garabonciás-történet is, és elbeszélgettünk arról, hogy a régi időkben az írás-olvasás különleges képességnek számított (ez nagyon tetszett nekik).
Itt is voltak remek kérdések: Többen akarták tudni, hogy mi történt a tündérekkel (és hogy miért mentek össze...), hogy mi történt a Fiannával a háromszáz évben, és hogy Oisín milyen hagszeren játszott (elbeszélgettünk az ír hárfáról). A garabonciásokkal kapcsolatban azt akarták tudni, milyen régi a történet, és hogy hány évesek voltak a garabonciás diákok, és hogy honnan tudjuk ezeket a sztorikat. Nagyon intelligens osztály volt, sok jó kérdéssel, és alig nyüzsögtek.

Szeretem, amikor van idő kérdésekre a mesemondás végén; főleg amikor olyasmiket kérdeznek, amire speciel tudok is válaszolni. Tulajdonképpen erre való a mesemondó házi feladata: Mindig tudj a meséről többet, mint ami benne van... Mert a kölykök garantáltan rá fognak kérdezni.