Északvidék 2 - Sűrű szombat

Ahhoz képest, hogy péntek este későn találtunk ágyba, szombat reggel elég korán kellett kelni: Háromnegyed nyolckor volt jelenésünk közös reggelire az összes 35 év alatti mesemondóval. Jópofa társaság volt - fiatal könyvtárosok, erdészek és környezeti nevelők, és fellépő mesemondók is. Palacsinta és kávé felett beszélgettünk róla, ki hogyan került a mesemondó világba, és milyen kalandok várnak még ránk a közeljövőben. Jó volt látni, hogy így megugrott az érdeklődők száma (és azt is megtudtuk, hogy jelentkező még ennél is több volt).
A nap első műhelyét a már említett Kevin Strauss tartotta arról, hogyan kell biológiailag korrekt állatmeséket mesélni. Mint környezeti nevelőt, Kevint mindig is zavarta, hogy sok mesében az állatok emberként viselkednek (úgy hívta, "emberek bundában"), és szeretett volna több érdekességet beleszőni a meséibe, hogy a gyerekek tanulhassanak belőle. Nem olyasmire gondolt, hogy az állatok ne beszéljenek - hanem mondjuk arra, hogy a denevér ne legyen vak, vagy a farkas ne legyen mindig gonosz. Remek listákat osztott ki arról, melyik gyakori népmese-állatnak milyen érdekes tulajdonságai, képességei vannak, amiket használhat az ember, és azzal is játszottuk, hogyan lehet állatokat testtartással, gesztusokkal megeleveníteni (én például egy tatu voltam). Olyan vicces igaz történeteket is tanultunk, mint például hogy sok helyen ejtőernyővel telepítették vissza a hódokat a vadonba (ezzel nem tudtam betelni). Nagyon klassz workshop volt.
A délelőtt második köre Loren Niemi vezetésével zajlott, és a "Kihalt-e a kísértettörténet?" címet viselte. Elárulom, nem halt ki, bár osztozik a népszerűségben olyan műfajokkal, mint a vámpírlegendák és újabban a zombik is. A csoport jót beszélgetett arról, miért érdeklik a zombik ennyire a mai társadalmat, és hogy mitől is félünk tulajdonképpen. A műhely második felében mindenki választott egy témát, és kétperces villámgyors körökben elkezdtünk saját meséket kitalálni. Én egy Drakula-paródián dolgoztam, ami egész viccesre sikerült.
Kiadós ebéd után (melynek során rögtönzött MythOff kerekasztalt tarottunk a műfaj előnyeiről és hátrányairól), Lyn Ford műhelyére ültem be, aki az iskolai mesemondásról beszélt. Elolvastuk a teknőc és a nyúl mesének vagy fél tucat változatát, és arra ötleteltünk, melyiket hogyan lehet felhasználni különféle tantárgyak oktatására. Az én csapatom egész komoly munkát fektetett bele, hogy a nyúl-teknős versenyfutásból több ismeretlenes egyenlet legyen...
A délután hátralévő része mesecserével telt; ez egy új program volt, Jeff találta ki Zsebmesék címmel, és abból ítélve, hogy harmincan jöttek el, úgy tűnik telibe talált vele. Az ötlet az volt, hogy mindenki hoz egy rövid (5-10 perces) mesét, amit bárki hazavihet magával, és engedélye van rá, hogy mesélje is. Tizenhárom történet hangzott el másfél óra alatt; én kettőt halásztam ki belőle, és a Gyevi bírót adtam be a közösbe. A meséket leírva is körbe fogjuk küldeni.
Természetesen a szombat este sem múlhatott el koncert nélkül. Három fellépőnk volt. Beth Horner az anyukájáról mesélt, aki legendás úttörő személyiség volt az egyetemi oktatásban - elérte, hogy a női professzorokat is egyenlően kezeljék (amikor először munkába állt, nem is vehettek részt a tanári értekezleteken). Mellette pedig, ahogy a meséből kitűnt, nagyon jó fej nőszemély is volt. Őt követte Jeff, aki egy Robin Hood történetet mesélt (külön az én kedvemért!) rengeteg humorral és izgalommal. A sort Lyn Ford zárta, aki abba avatott be minket, hogyan vették észre a szülei, hogy mesemondó lesz belőle, amikot tízéves korában elhitette a húgával, hogy a három medve felfalta Aranyfürtöcskét...
A koncert után engem már erősen az álom kerülgetett, de egy mesemondó konferencián szombat este nincs megállás. Egy üveg borral csábítottak be a kísértetmese swapra, ahol sötétben üldögéltünk egy elektronikus tábortűz fényénél, és a leghátborzongatóbb történeteinket vettük elő. Én a vámpír királylány magyar népmeséjét mondtam el, amit rögtön utána hárman el is kértek, Ann pedig teljesen taccsra tett egy halálközeli élményekről szóló személyes sztorival. Voltak még kísértetek, zombik és egyéb szörnyek is, valamint több zsacskó pattogatott kukorica.
És a kísértetek után még mindig nem volt vége az estének. A mesemondók egy kupacra gyűltek össze a hotel nappalijában, előkerült egy doboz rágcsa és pár üveg bor (valamint egy üveg whiskey), és ott folytattuk a beszélgetést, ahol az előző szünetben éppen abbahagytuk. Hajnali egykor kerültem ágyba, arra való tekintettel, hogy vasárnap reggel előadásom volt...