2018. július 28., szombat

Vízimanók, hősnők, lovagok (Népmesék nyomában a világ körül 88. - Csehország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Prágai regék
Václav Cibula
Móra Ferenc Könyvkiadó, 1979.

Százharminckilenc rege, monda, legenda, és népmese szerepel ebben a különleges, olvasmányos gyűjteményben, ami nélkül véleményem szerint senkinek sem lenne szabad Prágába indulnia. A könyv városrészekre lebontva mutatja be a legismertebb legendákat, a cseh történelembe, hagyományba, és kultúrába ágyazva - gyakorlatilag utcáról utcára kószálhat vele az ember, és a helyszínen olvashatja a sztorikat, ha kedve szottyan hozzá. Én megtettem. Ráadásul nemrég jártam a prágai Mesemúzeumban is, ahol a könyv történetei közül nagyon sokat fel lehetett ismerni (ez külön jó móka volt). Csak egy rövid utószó és pár lábjegyzet tartozik a kötethez, de ezekből kiderül, hogy bár a szerző újramesélte a történeteket, nagy figyelmet fordított arra, melyik verziót veszi alapul, és milyen formában adja vissza a város leghíresebb pillanatait. Annak ellenére, hogy a könyv történeteit nem Csehország egész területéről gyűjtötték, nagyon sokat magába tudott foglalni az ország történetéből és hagyományából. Kedvenc mondagyűjteményeim egyike.

Fénypontok

A könyv Libuše fejedelemasszony életével, uralkodásával, és jóslataival kezdődik - többek között azzal a pillanattal, amikor az alattvalói férfi uralkodót követelnek tőle, ő pedig megjósolja, hogy a férfiak uralma véres és boldogtalan lesz (ennek ellenére maga választ férjet Premysl személyében). Libuše halála után ki is tör a Leányháború, az udvarhölgyek fellázadnak, várat építenek, és sorra állnak melléjük a cseh lányok és asszonyok. A háború hosszadalmas és véres, és sajnos a lázadó nők lemészárlásával ér véget... Szintén hősies szerepet kapott egy nő A király és a fürdőslány legendájában, melyben egy Zuzana nevű szolgáló szöktette meg a fogva tartott Vencel királyt, és evezett át vele a Moldván. Különösen tetszett a női hősök közül Az okos királylány, aki saját maga tervezett és épített meg egy bonyolult szerkeztet, ami a Szent Vitus-templom óriási harangját a helyére tudta emelni. A kötelek a legenda szerint az udvarhölgyek hajából készültek, de a szerkezet nem maradt fenn, mert a királykisasszony a templomavatás után elpusztította.
Szintén klasszikus cseh mese Bruncvik fejedelem, a csodakard, és az oroszlán története (Bruncvik szobra a Károly-hídnál megtekinthető). A mesében van kaland, tengeri hajózás, Mágnes-hegy, óriás Noh-madár, hűséges oroszlán, szörny-királykisasszony, meg minden, ami egy jó sztorihoz kell.
Rengeteg prágai és Prága-környéki legenda szól vízimanókról. Az egyik kedvencem a Kalapba tűzött tavirózsa, melyben egy vízimanó, akinek elpusztították a tavát, Prágáig gyalogol, hogy a tettest vízbe fojtsa (és útközben összebarátkozik egy legénnyel).
Szintén nagyon tetszett az Arany utcai menyasszony története egy zsidó lányról, aki egy vízimanóba volt szerelmes, és el is szökött vele, hogy a víz alatt neveljen boldog kis családot. Szomorú történet a megbocsátásról a Vízimanó gyermekei, melyben egy anya, akinek a gyerekét a vízimanó megfojtotta, bosszúból megátkozza a kis manókat, hogy száradjanak ki a napon. A helyi javasasszony végül meggyőzi, hogy ne büntesse a gyerekeket az apjuk vétkéért, így az anya a könnyes kis ingecskével együtt az átkot is elengei. A vízimanók mellett akadtak sellők is a mesékben, valamint egy régi lakos, Perun isten, aki a Károly-híd alatti örvényben ma is szedi áldozatait.
Hasonlóan sok történet szólt művészekről és műalkotásokról; némelyik sötétebb volt, mint mások. Jól ismert a legenda, hogy a csodás Orlojnak, az Óvárosi tér órájának mesterét a tanács megvakíttatta, hogy soha ne készítsen hasonlót. A keresztesek fafaragója ellenben maga ölt meg egy koldust, hogy a szenvedő Krisztus arcát élethűen mintázhassa meg róla. A kíváncsi jezsuita egy bájos kis történet egy szerzetesről, aki megleste a Szent Miklós-templom festőjét munka közben, és büntetésből leselkedőként rákerült a mennyezetfreskóra.
Prága, hasonlóan más városokhoz (vagy talán még inkább) nyüzsög a kísértetektől. Ott van a Károly utcai tüzesember (aki uzsorás volt, és a pénzét mentette egy égő házból a rászorulók helyett), A mézeskalács lovag (akiről mézeskalács-figurákat formáztak, de fej nélkül, amíg meg nem jelent, hogy megmutassa, milyen arca volt életében), a Szomorú indián (aki Prágában halt meg valami utazó kiállítás tagjaként), a Boldogtalan apáca (akit a szerelme miatt ölt meg a saját apja, ezért kísértetként segített más szenvedő szerelmeseken), vagy a Kecske téri terebélyes asszonyság (akit úgy váltott meg egy szakácsnő az átkától, hogy három éjjel a takaró alá bújt előle, és elviselte a rikácsolását) (mondja még valaki, hogy a takaró nem véd a kísértetek ellen!). A különös álom legendája egy menyegzőről szólt, melyen egy élő lány és a halott vőlegénye keltek egybe, A sírásó meg a kártya pedig három jó barátról, akik a pestis idején a síron túlról még játszottak egy partit. A leghátborzongatóbb sztori talán A felszabdalt képmásé, melyben egy titkos társaság tagjai testüket hátrahagyva éjjelente gyűlésekre jártak egy házba, melyben a saját képeik függtek; az egyikük felesége felszabdalt egy képet, és később az urát holtan, felszabdalva találta otthon.
Természetesen Prága nem lenne Prága a zsidó negyed legendái nélkül. A kötetben számtalan történet szól a híres Löw rabbi bölcsességéről és csodáiról. Az egyikben egy maga készítette szerkezettel tartja magától távol a Halált, amíg az harmatcsepp formájában a közelébe nem férkőzik. Egy másikban a gyerekpestis okát fejti meg azzal, hogy éjjel a temetőben kilesi a gyerekek játszadozó lelkeit. Természetesen Löw rabbi nevéhez fűződik Prága talán leghíresebb legendája, a Gólem, amely szintén megtalálható a könyvben.

Kapcsolatok

Itt ismét találkoztam alvó lovagokkal; egy csapat a Vysehradi szirt alatt várja a felébredést - a legenda szerint aki a vízbe fullad, azt a vízimanó sorozta be Libuše seregébe. Egy másik történet szerint a Konviktus utcában egy pincéből nyílik egy rejtett kripta, amelyben éber halottak őriznek kincseket egy jövőbeli cseh királynak.
Több országból ismerős volt az Eladott álom meséje (itt a két álmodó a Károly-hídon talált egymásra, és megosztoztak a kincsen), és akadt egy vízimanó által óriási macskának nézett medve is (ami nagyon hasonlított egy norvég mesére). Akadt Oidipusz-változat (a Halálhoz címzett ház), kenyérből cipőt készítettő gonosz grófkisasszony, akit elhurcoltak az ördögök, sőt, templomépítésben segédkező ördög is, aki a Rómából lopott oszlopot a Vysehradon hajította le.
A trickstereket a kötetben Vencel király udvari varázslója, Žito, és Pogyebrád György udvari bolondja, Paleček képviselték. Megjelent mellettünk Faust is, mint az alvilági tudományok mestere, és a Károly-téri Faust-házban lakó más alkimisták és varázslók teljes sora.

Hova tovább?
Ausztriába!

2018. július 21., szombat

Alvó lovagok, éber ördögök (Népmesék nyomában a világ körül 87. - Lengyelország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Alvó lovagok
Lengyel regék és mondák
Jerzy Snopek
Móra Ferenc Könyvkiadó, 1988.

A kötet 94 lengyel regét, mondát, legendát, és népmesét tartalmaz, a lehető legkülönbözőbb forrásokból - néprajzi gyűjtésektől középkori krónikákig. Érdekessége, hogy a szerző, Jerzy Snopek író, fordító, és irodalomtörténész, Magyarországon mutatta be először a kötetet, és 2016 óta lengyel nagykövetként tartózkodik nálunk. A történetek téma szerint vannak csoportokra osztva; külön fejezetet kaptak a történelmi legendák, a helyi mondák, az alvó lovagok, a betyártörténetek, az ördögmesék és a néphiedelmek is. A kötet elején bevezető mesél a lengyel szájhagyományról, a végén pedig minden történethez jegyzet tartozik, forrásmegjelöléssel együtt. Bár egyes regéknek határozottan irodalmi íze volt, a könyvből nagyon szépen kirajzolódott a lengyel legendák, hiedelmek világa, és nyertünk egy apró bepillantást a kereszténység előtti időkbe is.

Fénypontok

A történelmi legendák közül rögtön az első Wandáról, a lengyelek büszke királynéjáról szólt, aki szeretett férje halálakor megtörte azt a hagyományt, hogy a fejedelmekkel együtt a feleségeiket, szolgáikat, és kutyáikat is eltemették. Hasonlóan alapvető lengyel monda a krakkói Wawel-hegy sárkányáról szóló, ahol a hős nem karddal győzte le a bestiát, hanem megetette kénnel... Több történet szólt Szent Kingáról, a szeretett magyar királylányról és lenygel királynéról. A kedvencem az volt, amelyben a cipője csatját ajándékozta egy szegény kőfaragónak, meg az, amikor gyűrűjét egy barlangba hajítva szerezte meg a sóbányákat hozományul a népének. És ha már a legendás asszonyoknál tartunk: Egy történetben felbukkant Jurata, a Balti-tenger kereszténység előtti királynője, aki halandó férfit szeretett, és ezért Perkun a villámával lerontotta víz alatti borostyánpalotáját. Azóta van borostyán a tengerben.
Hátborzongató és emékezetes Popiel fejedelem legendája, akit egerek serege falt fel a feleségével együtt, mert kínozta a népet, és megmérgezte a rokonait. Ez a történet egyébként rögtön két változatban is szerepelt a könyvben. Az egyikben a fejedelem még egy tó vize alá is menekült az egerek elől, és üvegbúra alatt próbált meg túlélni, ám az egerek betörték a búrát, és felfalták a gonoszokat.
Nagy kedvenceim voltak mindig is az alvó királyokról, lovagokról szóló legendák. Itt egy egész fejezetnyi akadt belőlük. A barlangba tévedő halandó általában kovács, vagy pásztor volt. Volt, aki észrevétlenül hét évet töltött az elvarázsolt lovagok között; volt, amelyikben maguk a lovagok jöttek elő, hátha találnak a világban jószívű embert, aki fel  tudja oldani az átkukat. Olyan is akadt, ahol egy malac szökött be a barlangba, és elette az alvó paripák elől a zabot.
A népmesék közül különösen tetszett Krisztus urunk és a haramiák története, melyben Krisztus és Szent Péter véletlenül banditák szolgái lettek. A banditák jót tettek a szegény emberekkel, de a bűneikért a bírák halálra ítélték őket; ekkor Krisztus tanúskodott mellettük, és a bírák fejére olvasta, hogy ők okozták azt a sok bajt, amit a haramiák megpróbáltak jóra fordítani. Szép történet volt.
Az ördögmesék cserébe főleg a világnézetük miatt voltak mókásak: Szerintük minden országnak, sőt, minden városnak megvan a saját ördöge, a maga személyiségével. A lengyel ördögök között a medvealkatú, furfangos Boruta és vézna Rokita voltak a legnépszerűbbek. Utóbbi azonban nem húzta sokáig, mert egy legenda szerint a Széles Asszony (Szűz Mária) agyoncsapta a villámával. Ejha.
A hiedelemmondák között akadtak farkasemberek, lidércek, dupla fogsorú madárszárnyas csecsemő-kísértetek (szép álmokat), sellők és óriások is. A legizgalmasabb legendák a baziliszkuszról szóltak, amit többféle praktikával lehetett csak kiűzi a házakból, ahová betelepedett. A kedvencem az volt, ahol tükrökből készült páncélban küldtek ellene valakit.

Kapcsolatok

Itt megint akadt páfrányvirág-hiedelem; az egyszeri ember, akinek a bocskorába szorult a virág, láthatatlan lett mindenki más számára. Twardowski mester történetei, ördöggel való cimborálása és varázsereje sokban emlékeztettek más varázsló-legendákra, főleg Faustéra, akivel egyébként az egyik regében személyesen találkozott is. Különösen tetszett a monda, mely szerint a Holdon lévő foltokban őt láthatjuk, mert megakadt menny és pokol között félúton. Egy tanítványa is vele van, pók formájában; régen ő volt az, aki a mestert mindig feldarabolta majd újraélesztette, hogy fiatal maradjon. Pókként néha leereszkedik a földre körülnézni, hogy beszámoljon a hírekről a mesterének.
Odüsszeusz balszerencséjére emlékeztetett a történet, amikor az ördög szél-magvakat ajándékozott egy embernek, de a fia megevett egyet, és olyan szélvihar tört elő a szájából, hogy ledöntötte az egész falut. Azt pedig mindenki kitalálhatja, mi jutott eszembe Boleszló fejedelem arany lándzsájáról, amelyik minden dobás után magától visszatért a hős kezébe...

Hova tovább?
Csehországba!

2018. július 14., szombat

Nyuvasszuk ki Csipkerózsikát? - Elavult és el nem avult tüdérmesékről

Kétféle módon kerülnek be a népmesék mostanában a hírekbe.
Egyes verzió: "A mai fiatalok megölik a tündérmeséket!"
Kettes verzió: "A tündérmesék megölik a mai fiatalokat!"


Az előbbiről már írtam egy részletes cikket az angol blogomon, de az elmúlt hetekben egyre többször találkozom az utóbbival is, így ideje, hogy sort kerítsek rá. Főleg, mert egyszerre olvasva az angol és a magyar nyelvű médiát, szinte komikus, mennyire ütközik a kettő megközelítése. Az utolsó csepp a pohárban a HVG oldaláról érkezett: "Halál Csipkerózsikára? Éljenek a 'feminista' mesék?" című írásukat legalább hatan küldték el nekem, amióta megjelent.

Beszéljünk akkor egy kicsit a feminista mesékről. 

A fenti cikk véleménye szerint az utóbbi időben "divat" lett a feminista meseirodalom - annak ellensúyozásaként, hogy a klasszikus gyerekkönyvekben nagyon kevés a női, és még kevesebb az aktív női (fő)szereplő. A felmérések, amikre hivatkoznak, természetesen gyerekkönyveket, mesekönyveket vizsgáltak, nem kimondottan népmeséket, de nem kell sokáig lapozgatni a népmesegyűjteményeket sem, hogy hasonló tendenciákra figyeljünk fel. A cikkben idézett szakértők azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy nem szabad "démonizálni" a klasszikus tündérmeséket. Ellenpéldákat a legismertebb történetekből hoz - előkerül Jancsi és Juliska, Hófehérke, és Hamupipőke is. 
Pontosabban pont ez a három. 


Mindeközben angol nyelvű források a másik oldalról esnek neki a témának. Egy cikk szerint, melyet maga Maria Tatar, nemzetközileg elismert mesekutató osztott meg a Twitteren, a 19. században (le)írt tündérmesék már semmit nem mondanak a 21. század gyermekeinek, sőt, akár káros mintákat is közvetíthetnek a számukra, ezért a szerző, aki mesemondónak vallja magát (ám a klasszikus tündérmesékre "könyvekként" hivatkozik) büszkén jelenti, hogy egyáltalán nem "olvas" a gyerekeknek tündérmeséket. A példák? 
Jancsi és Juliska, Hamupipőke, és Csipkerózsika. 
Rengeteg hasonló cikk kering az Interneten; van, amelyik érveket sorol fel, miért ne olvassunk a gyerekeinknek tündérmeséket. A felhozott példák: 
Hófehérke, Csipkerózsika, Hamupipőke, Szépség és a Szörnyeteg. 


Kezditek érezni a hasonlóságokat?
Remek. Íme, néhány dolog, amit ki kell emelni az egész hajcihővel kapcsolatban:

1. A "népmese" és a "tündérmese" nem ugyanaz
Kezdjük talán az alapoknál - lévén, hogy hivatásos mesemondóval is találkoztam már, aki nem volt ezzel tisztában. A "népmese" olyan történet, mely a nép ajkán, szájhagyományban él, és generációkon, valamint kulturális határokon át szabadon terjed. A "tündérmese" olyan történet, melyben varázslatos elemek (de nem feltétlenül tündérek) szerepelnek, ezért sokszor varázsmesének is szokták nevezni. Tündérmese lehet népmese, vagy lehet irodalmi alkotás is (ld. Andersen meséi). Tehát, még egyszer, kórusban: Nem minden tündérmese népmese, és nem minden népmese tündérmese!


2. OLVASSATOK TÖBB MESÉT
Ha nagy általánosságokat óhajtasz kinyilatkoztatni a népmesékről, akkor jobb, ha ismersz pár népmesét. Mondjuk pár százat, de a pár ezer se rossz arány. Ha ellenben minden példád ugyanabból az öt nyamvadt Grimm meséből meríted, akkor bocs, de nem foglak komolyan venni (főleg, ha mindből csak a Disney verziót ismered). Ha mindenképpen Csipkerózsikán akarsz rugózni, akkor fogalmazz így: "A klasszikus európai tündérmese kánonnal az a baj..." - ekkor mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy a legismertebb, legtöbbet feldolgozott pár meséről beszélsz, és nem a világ tündérmeséinek, pláne népmeséinek összességéről. Mert hogy azokban bizony nagyon sok az aktív, bátor, okos, szokatlan, "feminista" hősnő. Még a magyar mesék között is. Én csak tudom.


3. A meséknek több rétege van
A magyar meseirodalomban, főleg a meseterápia és a mesepszichológia különösen nagy népszerűsége miatt, az az álláspont tűnik dominánsnak, miszerint a mesék mélyebb üzenetére kell koncentrálni, olyan "felszínes" részletek helyett, mint például a szereplők neme. Az angol nyelvű írások ellenben hangsúlyozzák, hogy a mesék reprezentációja meglehetősen egyoldalú - főleg, ha olyan témákba is belemegyünk, mint például az LMBT+ identitások (avagy azok hiánya) a népmesékben. 
Hol itt az igazság?
Mindenki megnyugodhat: Mindkét oldalnak van igaza. Egyrészt igen, a meséknek van egy mélyebb, szimbolikus rétege, amivel érdemes foglalkozni, és igen, ezen a szinten semmit sem lehet szó szerint venni. Viszont ha ezen a szinten tényleg nem számítanak a nemek, akkor miért lenne baj, ha nagyobb lenne a változatosság? Ha a gyerekek nemtől függetlenül tudnak minden hőssel azonosulni, akkor miért ne lehetne több női hősös mesét mesélni, akár fiúknak is? 
A másik oldalról szemlélve a dolgot: A gyerekek (és a felnőttek) igenis figyelnek a szó szerinti érzelmezésre is. Erre minden gyakorló mesemondó rengeteg példát tud mondani; nekem például volt, hogy egy kislány megköszönte, hogy olyan királylányról meséltem, akinek fekete haja volt, mint neki. A reprezentáció (az, hogy milyen szereplők jelennek meg, kapnak fontos szerepet a mesékben) igenis életbevágó. Akiről sohasem hallasz mesét, arról nehezebben hiszed majd el, hogy hős lehet...


4. A meséket nem olvassuk, hanem mondjuk
Átvitt értelemben, persze. Az olvasás fontos és jó dolog, és együtt olvasni a gyerekeiddel ugyanolyan tartalmas lehet, mint fejből mesélni nekik. Ami igazán fontos, az a kommunikáció. A mesék teljesen más funkciót és értelmet nyernek, ha közösen formáljuk, ismételjük, beszéljük meg őket. A gyerekek olyanok, hogy úgyis megmondják majd, mi tetszett nekik és mi nem. Ilyenkor aztán közösen meg lehet csócsálni és meg lehet emészteni Piroskát.
(Bocs.)

5. Ez nem az Éhezők Viadala
Senkinek sem kötelező hadrendbe állnia a "másik oldal" ellen. Évek óta foglalkozom feminista népmesékkel, mégsem fordult meg a fejemben egy pillanatra sem, hogy a Csipkerózsikát le kéne húzni a vécén (akadnak persze kivételes esetek, mint például a Rest Macska). Sőt, olykor kifejezetten jólesik egy-egy királylány-megmentős történet. A téma nem "vagy-vagy", hanem IS kérdése - ez a rövidke szó rejti a kulcsot egy kiegyensúlyozottabb mesevilághoz.
Legyenek hősies fiúk is.
Legyenek hősies lányok is.
Legyenek királylányok is megmentve.
Legyenek királyfik is megmentve.
Legyenek kalandos mesék is.
Legyenek szerelmes mesék is.
Legyenek boldog esküvők is.
Legyenek esküvő nélküli boldog végek is.
Legyen mesepszichológia is.
Legyen sokféle reprezentáció is.
Legyenek klasszikus népmesék is.
Legyenek új népmesék is.
Legyenek modern gyerekkönyvek is.
Legyenek klasszikus gyerekkönyvek is.

Erről szól a feminizmus.

És, ami a legfontosabb: Legyenek szülők, tanárok, írók, és mesemondók, akik veszik a fáradságot, hogy felfeldezik ezeket a meséket. 
Van élet a Grimm kánonon túl is.


 (A Disney gifekért nem kérek elnézést. Homofób kommentelők kíméljenek.)

Idő, Hold, Sárkány, Hálás Halott, Boszorkány, és egyéb segítők (Népmesék nyomában a világ körül 86. - Szlovákia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Az aranyagancsos szarvas
Szlovák népmesék
Pavol Dobšinský
Móra, 1976.

A kötet harminc hosszú tündérmesét tartalmaz Pavol Dobšinský 19. századi író és folklorista népmesegyűjtéséből. A szerkesztők abból a több, mint száz meséből válogattak, amiket a gyűjtő több kötetben tett közzé. Mivel a felnőtteknek szóló tündérmeséket gyerekek számára szerkesztve adta ki, a meséken erősen látszanak az átírás nyomai: Például az Élet Vize típusú mesében, ahol a királyfi "hosszasan beszél" az alvó királykisasszonyhoz, akinek ettől később gyereke születik... vagy a Hálás Halott mesében, ahol a segítő nem kettévágja a királykisasszonyt, hogy kiűzze belőle az ördögöt, csak "megsuhintja a kardját," és az ördög elmenekül. Az ilyen és ehhez hasonló finomítások mellett a mesék nyelvezete és ékes és irodalmi, így az egész gyűjtemény inkább idézi Benedek Eleket, mint egy modernebb folklórgyűjtést, de attól a történetek még nagyon szépek voltak.

Fénypontok

A kedvenc mesém a kötetből A fekete hajú királyfié - egy olyan országban játszódik, amelyben mindenkinek és mindennek vörös haja/szőre van, kivéve a királyfit, akit próbálnak mindenféle módszerekkel kikúrálni a fekete hajából. A történet egyébként egy csinosan kidolgozott Hűtlen Szolga mese, és persze a végén minden jóra fordul - még a királyfinak is kinő a vörös haja. Szorosan utána a második kedvencem A legszebb pár meséje, melyben egy boszorkány, egy boszorkánymester, az ördög, egy katona, és két teljes királyság dolgozott azon, hogy királyfiból és királylányból egy pár lehessen.
A kötet egyik legszebb meséje az Időkirály, ami a Tizenkét Hónappal kezdődött - ám miután a kedves szegény ember elnyerte a hónapoktól méltó jutalmát, a gazdag pedig büntetését, az Időkirály továbbra is segítette a szegényt (a Vízkirállyal, Tűzkirállyal, és Szélkirállyal együtt), amíg elrabolt feleségét vissza nem szerezte. Szintén szép volt A tojásból lett legény, melyben egy varázserejű, tojásból kelt királyfi győzte le a Vasorrú bábát ereje és jószívű állat-barátai segítségével. Világszépe meséje pedig azért tetszett nagyon, mert a hős segítője maga a Hold volt, aki többször is feláldozta magát, és mindig varázslattal kellett új életre hívni.
A varázslatos madár és az aranyat köpködő királyfiak meséjére volt szépséges variáns Jankó és Mackó, melyben két testvér evett a madár húsából, és különböző képességeket nyertek tőle. Ebben egyrészt tetszett, hogy Jankó művészi hajlamúnak bizonyult, és úgy szeretett bele egy királylányba, hogy zenélni és festeni tanította - másrészt pedig az is klassz volt, hogy amikor elküldték sárkányt ölni, inkább összebarátkozott a sárkánnyal, aki segített neki elnyerni a királylányt.
A legváratlanabb mese Vakarcs királyfi története volt, aki véletlenül betévedt a Sors várába, és sikerült megfigyelnie, hogyan dől el az emberek sorsa már a születésük előtt. Sőt, még egy tippet is kapott rá, hogy a saját rossz sorsát hogyan fordítsa jóra...

Kapcsolatok

Kay Nielsen: A két fivér
A kötet legnagyobb részét ismert európai mesetípusok tették ki, de legtöbbjükben azért voltak érdekes csavarok és motívumok, amiket érdemes megemlíteni. Az elvarázsolt erdő meséjében például a két ikerkirályfit kísérő medvékről, farkasokról, és oroszlánokról kiderült, hogy maguk is elátkozott királyfiak, akik nem tudtak megférni egymással. A kígyó, a cicus, és a kutyus Aladdin-meséjében a kutya és a cica külön keresőakciót indított az elveszett varázsgyűrűért, a macska farkára akasztott horoggal. Egy másik hasonló mesében A varázslámpa annyira szerette a gazdáját, hogy nyomokat hagyott hátra neki titokban, ami alapján megtalálhatta, és visszavehette a gonosz varázslótól. A három elvarázsolt herceg, akik állat képében a hős nővéreit vették feleségül, különösen elegáns átok alatt szenvedett: Fogyó hold idején vadállat, növekvő hold idején ember formájában éltek (átmenetekkel még viccesebb lett volna a sztori). Cicakisasszony inasa úgy váltotta meg az átoktól a feleségét (a mi Macskacicónkat), hogy addig kellett furulyán játszania, amíg a hölgy háromszor elsírta magát. Az aranyhajú kertész itt A vitéz kukta néven szerepelt, és különlegesen menő képessége volt, hogy meg tudta idézni a Sötétség Királyának seregeit, hogy segítsék őt a háborúban.
A Hálás Halott meséjének eddigi legjobb verzióját produkálta Kispéntek és Pusztai, a talált kereskedőgyerek és a sírból visszatért veterán katona kettőse, amibe még egy kis Széttáncolt Cipellők is vegyült. A Varázslatos Segítők cseh verziójához állt nagyon közel Az elátkozott királykisasszony három szuperképességű hőse, Nyaknyújtó, Égbelátó, és Nagypocak, valamint A nagyravágyó szűz és a sárkány három hőse, akik egyesült erővel mentettek meg egy ("idegesítően óbégató") királykisasszonyt. Vratkó és Ladikos felszárítják a világ könnyeit elnyerte a "legjobb mesecím" kategóriát (szinte látom már a belőle készült indie filmet) - ez a mese egyébként az ördög három arany hajszálának egy kedvesebb verziója volt. Rigócsőr király helyett Veres király, okos lány helyett pedig Legfurfangosabb feleség szerepelt.
A szláv hagyományok közül itt találkoztam először Páfrányvirág-legendával.

Hova tovább?
Lengyelországba!

2018. július 8., vasárnap

Az elfogadás meséi: Danielle Bellone Budapesten

Korábban emlegettem már kedves barátnőmet, Danielle Bellone-t, akivel együtt végeztük el az ETSU Storytelling mesterképzését. Danielle New Orleans-ban él, és amellett, hogy csodálatos mesemondó, költő, zenész, és kalapkészítő, a mesemondásnak egy olyan ágazatával foglalkozik, amiről érdemes nagyon sokat beszélni: a "new trad", vagyis "új népmesék" témájában írta a szakdolgozatát, és azóta is erről a témáról tart előadásokat, workshopokat, és képzéseket Amerika-szerte. Idén sikerült megvalósítani egy régi vágyamat: Danielle-t Magyarországra csábítottuk, hogy a Budapest Pride programsorozatának keretei között nekünk is tartson "new trad" előadást és workshopot. Az utazást és a programot az amerikai nagykövetség támogatta (ez úton is nagyon köszönjük!), akik kihasználták az alkalmat, hogy Danielle-t vendég előadóként elvigyék más helyszínekre is.

Miután Danielle ellátogatott a FEST idei konferenciájára (erről már írtam), egy hetet Budapesten töltött, szorgos mesemondó munkával. Július 4-én (stílszerűen) egy egész órás előadást tartott az RS9 Színház színpadán Pulse and Other Queer Heartbeats címmel, a Pride programsorozat részeként. Aki lemaradt róla, az sajnálhatja: Lenyűgözően szép műsor volt. Szerepelt benne "new trad" teremtéstörténet két szerelmes istennővel, versbe átírt Hamupipőke, újramesélt görög mítosz Daphné és Aeola lerombolt szerelméről, Danielle csodaszép verziója a dán Sárkányhercegre, sőt, még egy új "new trad" mese is Omárról, a lovagról, akinek a sárkány előtt először (szimbolikus formában) a szorongását kellett legyőznie. Danielle énekelt, szárnyalt, elvarázsolt mindenkit. Azt szeretem benne, hogy végtelenül választékosan mesél; minden szavát gondosan megválogatja, és a legszebb, legszínesebb, legérzékletesebb kifejezésekkel fest le mindent a hallgatóság lelki szemei számára. Több történetét már sokadszorra hallottam, de egyszerűen nem tudok betelni a szépségükkel.

Szombaton, a Pride felvonulás délelőttjén Danielle háromórás workshopot tartott, Az elfogadás meséi címmel, olyan érdeklődőknek, akik maguk is szerették volna kipróbálni a "new trad" műfaját, és többet megtudni az új népmesék születéséről. Egyértelmű talán, de itt érdemes kiemelni: A "new trad" mesemondók nem állítják magukról, hogy népmeséket alkotnak, csupán azt, hogy a meséket, amiket felépítenek hagyományos toposzokból, szimbólumokból, motívumokból és struktúrákból, szabadon engedik a szájhagyományba, és ha tényleg jók, akkor vándorolni kezdenek, és több mesemondón át csiszolódva talán egyszer népmesévé válnak majd. Ezért van az, hogy minden "new trad" népmese automatikusan köztulajdonná válik - beleértve azokat is, amiket Danielle a saját előadásán mesélt.
A workshop kevés résztvevővel, de rengeteg lelkesedéssel zajlott. Danielle megismertetett minket a "new trad" alapfogalmával (szóbeli mesélésre született történetek, hagyományos elemekből, amik szabadon vándorolhatnak, és valamilyen hiányt töltenek be a hagyományos mesék repertoárjában). Elbeszélgettünk arról, mennyi téma hiányzik a hagyományos történetekből, vagy jelenik meg bennük nagyon ritkán (esetleg negatív előjellel). Hosszú listát raktunk össze olyan élethelyzetekről, identitásokról, vagy egyéb dolgokról, amikről nagyon szerenénk mesélni vagy mesét hallani - az LMBTQ+ identitások mellett szerepeltek olyan tágabb fogalmak is, mint például "női barátság", "idősebb hősök", "nem hagyományos családmodellek", és "éghajlatváltozás." Beszélgettünk a reprezentáció és a kulturális kisajátítás fogalmáról, és megvitattuk, hogy miért fontos a sokféleség még akkor is, ha a mesék mélyebb, szimbolikus szintjén minden meseszereplő saját magunk egy része. Végül a workshop utolsó egy órájában maguk a résztvevők is kipróbálhatták, párosával, milyen érzés új mesét alkotni egy szabadon választott témára. Én többször részt vettem már Danielle workshopjain, és minden egyes alkalommal lenyűgöz, milyen sok csodás történet tud megszületni szinte azonnal a résztvevők képzeletében. Volt Alsó Világba leszállós mese, melyben egy idős asszony és egy középső királylány együtt mentették meg szárazság sújtotta otthonukat; volt két királylány, akiket elrabolt egy sárkány, és egyesült erővel szabadultak ki; volt mókus, aki emberré akart válni, de nem tudta, férfi akar-e lenni vagy nő, és végül egyik mellett sem döntött; és volt föld alá zárt sün-anyuka, aki megtalálta a módját, hogy elszigetelt kis családjához közösséget alkosson más állat-anyukák segítségével. Még egy Pride történet is született színes lámpásokról - ez utóbbit biztosan fogjátok majd tőlem is hallani.

Danielle a két nyilvános előadás mellett a nagykövetség szervezésében járt Debrecenben és Szegeden is, részt venni American Corner programokban és táborokban. A két pesti alkalom remekül sikerült, és mindkettő emlékezetes marad; kicsit sajnáltam, hogy mindkettőn kevesen voltak, főleg azért, mert úgy gondolom, a "new trad" mesemondás olyasmi, amivel érdemes lenne minél több embernek megismerkednie (vagy legalábbis elgondolkodni rajta, miért akarjuk annyira megfagyasztani a népmesehagyományt 150 évvel ezelőtti állapotában). Mindenesetre a hét telis-tele volt remek élményekkel, érdekes találkozásokkal, és csodaszép mesékkel. Remélem, mindenkinek legalább ilyen klassz Pride hónapja volt!

2018. július 7., szombat

Táltosok, tündérek, zöld malacok (Népmesék nyomában a világ körül 85. - Magyarország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Hazai terep! Nem volt kis feladat kiválasztani, melyik könyv képviselje Magyarországot a kihívásban. Végül az egyik legkorábbi (és legterjedelmesebb) néprajzi gyűjtésünkre esett a választásom.



A tengeri kisasszony
Ipolyi Arnold kéziratos folklórgyűjteménye egész Magyarországról 1846–1858

Ipolyi Arnold
Balassi Kiadó, 2006.

Ipolyi Arnold gyűjteménye az egyik legelső és legjelentősebb a magyar folklór történetében. Ipolyi célja az volt, hogy az elszórt népmesékből, mondákból, hiedelmekből és szokásokból rekonstruálja a kereszténység előtti magyar hiedelemvilágot - a kötetben szereplő szövegek alkották a Magyar Mythologia címen kiadott munkája háttéranyagát. Ipolyi természetesen nem maga szedte össze a könyv 756 (!!) szövegét - népes gyűjtőhálózatot működtetett, melynek tagjai levélben küldözgették neki az összegyűjtött szövegeket. A gyűjtemény a Magyar Mythologia vegyes fogadtatása után kéziratban maradt, míg végül 2006-ban sajtó alá rendezve ebben a több, mint 1000 oldalas kötetben látott napvilágot. A Benedek Katalin által szerkeszett kiadvány minden, amit egy mesekutató csak kívánhat: Van hosszú bevezetője, bibliográfiája, szószedete, típusmutatója, és minden meséhez tartoznak források, bőséges jegyzetek, sőt, apró betűben a Mythologia vonatkozó bekezdései is. Rengeteg információt tartalmaz, amik nem csak érdekes és élvezetes olvasmánnyá teszik, hanem borzasztóan hasznos tudományos forrássá is.

Fénypontok

A kötetben szerepel néhány egészen ritka tündérmese (pontosabban tündér-rege), melyek szép nyelvezetük és a szereplők nevei miatt irodalmi alkotásnak hangzanak inkább, mégis népmeseként jegyzik őket (a néprajzosok biztos jobban tudják). Ilyen volt Huba és Tünde meséje; Tünde egy vízitündér és egy halandó halász lánya volt, aki gyerekkorában barátkozott össze Hubával, majd bele is szeretett, és együtt menekültek meg a mostohájuktól (miután Tünde szülei visszatértek a víz alá). Két hasonlóan részletes és remek mese szólt Kampó táltosról, Mátyás király nagy erejű segítőjéről (aki eredetileg egy spanyol zsoldosvezér, maestro de campo volt). Mindkettőt meséltem már spanyolul és magyarul is; a hosszabb tündérmese pontosan fél órát tesz ki tündérestül, boszorkányostul, táltoslovastul, Fiastyúkostul. Zseniális sztori. Szintén tündérrege volt A Tisza Tündére, mely nem csak tündérek és óriások közötti háborút mesélt el, de azt is, hogyan segített a vízitündér egy lánynak megmenteni a férjét. Tündérek és óriások közötti epikus csaták egyébként más helyenek is szerepeltek, például tündérlányt megszabadító Kóbor Jancsi meséjében. Egy mesében a Lángvörös Tündérkirály tüzes ereje segítségével maga szabadította ki elrabolt lányait. Több rege szólt Délibábról, akibe hol a Nap és a Szél, hol pedig egy halandó juhász szeretett bele (utóbbit magával is vitte az "ezüst mezőkre" a birkáival együtt).
Érdekes mese volt Az öreg koldus és a jószívű fiú, melyben a hős az alakváltás képességét kapta ajándékba, és különböző gyors állatokká változva futárként szolgált a királynál (és beleszeretett egy özvegy királynéba). Főleg furcsasága miatt tetszett A tetűbőr köntös, melyben egy fiú gonosz anyja elől menekülve mindenféle barátokra tett szert, majd azért sikerült elnyernie a királylányt, mert az anyján nőtt patkány méretű tetvek bőréből volt a köntöse, és csak a fiú ismerte fel, miből készült... (terápiás szimbolika, gondolom).
Szintén érdekes véget ért a halhatatlanságot kereső János története, melyben a Sárga Halál majdnem elkapta a hőst, mire tündér felesége előhívta a Zöld Halált, ami megölte a sárga halált (?) és így János életben maradt. A halál egyébként más mesékben is meghalt néha - a Mióta nem látni a halált ember képében? címűben például egyszerűen vízbe fulladt.
Szintén János - Csorha János Tátos - a címe a könyvben szereplő egyik kedvenc mesémnek, mely egy táltos-történetet kombinál a mindent látó királykisasszony meséjével. A Szabólegény meséje pedig azért tetszett nagyon, mert egy láncról megmentett nagy, loncsos kutya segítette végig a főhőst.
Szintén tipikusan magyar eleme volt a kötetnek a sok-sok rövidke hiedelemmonda boszorkányokról, garabonciásokról, táltosokról, és lidércekről. Különösen a lidérccsirke-mondákat élveztem nagyon. Volt egy szép kerek Garabonciás és a sárkányok történet arról, hogyan szelídítette meg egy tó sárkányait egy furcsa öregember. A mondák közül kimelkedett Jámbor János, a Kecskepásztor története, aki egy földalatti kincses kastélyba zárva élt, míg lányának, Örzsikének a mostohaapja (!) próbált segíteni, hogy feleségül mehessen szíve választottjához.


Kapcsolatok

Sok ismert mese magyar változata előkerült a kötetben. A közel 800 szövegből szépen kirajzolódtak a legnépszerűbb típusok - Az iker királyfiak, Az aranyhajú gyerekek, Fehérlófia, Tündér Ilona, Az aranyhajú kertészbojtár, Elátkozott királykisasszony, Széttáncolt papucsok stb. Némelyikük szokatlan elemeket tartalmazott - a Szépség és a Szörnyeteg meséje például több szövegben is Zöld Disznóként szerepel (a zöld disznó a szörnyeteg, nem a szépség, nyilván). Hófehérke meséjére hasonlított A királyleány és a tizekét óriás, melyben a királylány nem csak hogy (rabló) óriásoknál talált menedéket, de a végén, miután feltámasztották, az egyikükhöz még feleségül is ment. Rengeteg verziót találtam a Három narancs meséjére is; voltak tündérlányok, akik nádszálból, tojásból, narancsból pattantak elő, de olyan is akadt, aki sárgadinnyéből, vagy griffmadár-tojásból.
A Fehérlófia-mese kezdéseként bukkant fel a szintén tipikusan magyar Szalonnavár, amit egy sárkány darabonként próbált meg ellopni. A Fehérlófia-verziókból egyébként az volt a kedvencem, amelyikben egy stuccmadár repítette vissza a hőst a felső világba. Megjegyzem, hogy a hős ezekben a mesékben általában minden volt, medve fiától csonka tehén fiáig, csak épp fehér ló nem. Még Rákkirály is volt néha...
Szintén népszerűnek tűnt az Incula / Táltos fiú / Óriás kincsei mesetípus; akadt köztük olyan sztori, amiben egyenesen száz lány szerepelt. Az elrejtett erőről és véletlenül szabadon engedett gonoszról szóló Koschei-meséből is több verziót találtam; a legjobb a Fekete Saskirály című volt.
Az Ezeregyéjszakából volt ismerős A furfangos mester története, melyben egy hullától sorozatos módon próbáltak megszabadulni a falu emberei, a mester pedig pénzt csinált minden alkalomból. Az egyszerűen csak Tündérrege címen futó történet pedig egy Tündér Ilonás, tündérruhás verzió volt az északi népektől ismert selkie-legendákra.

Hova tovább?
Szlovákiába!

2018. július 6., péntek

Hősök és kamaszok: Mesemondás angol nyelvi táborban (némi szerepjátékkal)

Említettem már, hogy a kamaszok a kedvenc közönségem? (Biztos vagyok benne, hogy igen). Nem volt még velük rossz tapasztalatom, de azt kell mondanom, hogy a fellépés, ahol ezen a héten jártam, eddigi pályafutásom toplistájának élére került.

A meghívás a győri Hild József Építőipari Szakgimnáziumtól érkezett, akik nyári angol és német nyelvi tábort szerveztek Vértesbogláron. Mivel ezen a héten van egy amerikai vendégem Danielle Bellone személyében (erről majd később blogolok), a programot úgy sikerült alakítanunk, hogy kétszer is leutaztam hozzájuk mesélni: A keddet Danielle-el együtt töltöttük a táborban, csütörtökön pedig egyedül tértem vissza. Mindkét alkalom emlékezetes marad.

Vérteslovas Tábor
Kedden pont reggeli előtt érkeztünk, így aztán együtt teáztunk-kalácsoztunk-kávéztunk a tábort vezető, végtelenül vendégszerető és lelkes pedagógusok csapatával. A délelőtti program mesemondással telt, hogy az angolos csoportnak (18 fő) bemutassuk, mi is az a storytelling, és kicsit rászoktassuk őket a mesék, történetek ízére. Elsőre minden más kamasz csapathoz hasonlóan nagyon csendesek és figyelmesek voltak, de minél inkább belelendültünk a történetekbe, annál jobban elengedték magukat ők is. A program az amerikai mesék és mesemondás jegyében telt; Danielle és én váltottuk egymást, és igyekeztünk minél több műfajt, hagyományt bemutatni. Volt floridai népmese (Az Ördög és a gezerigók), "new trad" (új népmese) Danielle repertoárjából (Omar és Wendell egy olyan sárkányölő hősről szól, aki szorongástól szenved), irodalmi történet (A Halál és a Vörös Hajú Lány), cajun népmese (Marie Jolie), és a végén Kétperces sárkány is (ami tulajdonképpen egy népmeseátdolgozás). A csapat végig nagy figyelemmel követte a történeteket, kuncogott vagy sóhajtozott, és annak ellenére, hogy megmondtuk nekik, nyugodtan szakítsanak félbe bármikor, ha nem értenek valamit, szinte alig volt szükségük bármiféle magyarázatra. Számomra már nem meglepetés, hogy a kamaszok mindig többet értenek az angol nyelvű mesékből, mint előre gondolnák, de mindig jó látni az arcukat, amikor erre maguk is rádöbbennek...
Az ebédszünet alatt, amíg Danielle és én pillangókat hajtogattunk (ld. alább), néhány diák odajött hozzánk beszélgetni. Szó volt mindenféléről, Amerikától az egyetemen át egészen kedvenc tévésorozatokig és videojátékokig; ők érdeklődve kérdezgettek, mi meg válaszoltunk, és még akkor is, amikor mondtam, hogy hozzám beszélhetnek magyarul, ők ragaszkodtak hozzá, hogy az angolt akarják gyakorolni. Nem tiltakoztam.
A délutáni program a mesemondás gyakorlatának jegyében telt. Először Danielle demonstrált még egy műfajt - a személyes sztorikét - egy történettel arról, hogyan döbbent rá, hogy attól, hogy orvoscsaládba születet, még nem tud ellátni egy törött lábat. Ezek után kiosztottuk a pillangókat, amikkel a diákok egymást dobálták, majd párba álltak, és minden páros kibonthatott egy pillangót, amiben személyes sztorikat inspiráló kérdések voltak (pl. "Mi a legmókásabb dolog, amit a háziállatod valaha csinált?"). A párosok hosszasan meséltek egymásnak anekdotákat és élményeket; jó volt látni, ahogy angolul beszélnek egymás között, és hirtelen sokkal közlékenyebbek is voltak, mint velünk vagy a tanárokkal. Ezek után beszéltünk nekik egy kicsit arról, mitől történet egy történet, és ismét párokba állítottuk őket, hogy meséljenek egymásnak. És meséltek. A délután hátralévő része főleg azzal telt, hogy ők próbálgatták, milyen személyes sztorikat vagy kitalált történeteket mondani egymásnak.

Csütörtökön már úgy tértem vissza a táborba, mintha régi ismerősökhöz mennék. Mivel az egész napi programot én találhattam ki, úgy döntöttem, a két kedvenc témámat viszem: Ír legendákat, és szerepjátékot. És itt kezdett igazán klasszul beindulni a dolog.
Délelőtt mást sem meséltem nekik, csak Fianna-legendákat - Fionn Mac Cool születésétől Tara égésén át Oisín születéséig és végül a visszatéréséig Tír na nÓg szigetéről. Közbeiktattam azért egy vidámabb kalandot is a sok csata, szerelem, és tragédia mellé - Fionn kalandját meséltem az Óriások Földjén, csak a névtelen "apró emberkék" helyett az én verziómban a saját bajtársait, a Fianna híresebb tagjait vitte magával, így sikerült bemutatnom őket is. Mivel volt a csoportban négy lány, igyekeztem a kevésbé ismert női szereplőket is kiemelni egy kicsit. A sztorik úgy működtek, ahogy mindig is szoktak kamasz közönségekkel: Remekül. Bennük van minden, ami már a fantasy és a szuperhős-filmek határát súrolja.
Mielőtt ebédszünetet tartottunk volna, felvezettem egy kicsit a szerepjáték fogalmát, és megkérdeztem, ki szeretne a délutáni játékhoz kalandmester lenni (mivel 18-an voltak, három kisebb csoportra akartam bontani őket). Kis noszogatás után sikerült összeszedni a három jelentkezőt, akikkel szünetben leültem megtervezni a délutánt. Előre elkészítettem egy egyszerűbb dungeon térképet és mellé egy puskát, ami segített nekik a kockadobásban és a szörnyek, csapdák, varázslatok kitalálásában. Amint megkapták a saját kalandmester-mappáikat, felcsillantak a szemeik; az első kérdés rögtön az volt, hogy írhatnak-e a térképre, és hogy kitalálhatnak-e a kalandhoz saját dolgokat. Annyira természetes reakció volt, hogy alkotni akartak, hogy öt perc után már tulajdonképpen semmi dolgom nem volt azon kívül, hogy válaszolgassak a kérdéseikre, bólogassak az ötleteikre, nézzem, ahogyan filctollal nekiesnek a térképnek, és beszélgessek velük mindenféle videojátékokról és animékről. Délutánra a három jelentkezőből három remek kalandmester vált, és onnan kezdve minden pillanatot teljes jutalomjáték volt végignézni.

Minden kalandmester öt játékost kapott a csapatába. A játékosok kis kártyák közül választhatták ki a karakterüket; a 18 kártyán (igen, elszámoltam magam) a Fianna 18 legendás tagja szerepelt, mindegyik rövid, egy-két mondatos leírással. A többit a fantáziájukra bíztam. A mesemondás után a szerepjáték is ösztönösen ment nekik, én pedig asztaltól asztalig sétáltam, bele-belehallgattam a jákékokba, és segítettem, ahol szükség volt rá (de nem nagyon volt). Közben azon nosztalgiáztam, hogy ennyi idős voltam én is, amikor először ültem le M.A.G.U.S.-t játszani... és hogy mennyire tisztán látható út vezetett a kalandmesterségtől odáig, hogy író és mesemondó lettem.
Közben persze nem maradtak el a teljesen tipikus belső poénok sem: A három csapat több szempontból is tükrözte a leggyakoribb RPG élményeket. Egyes Csapat (hat fiú) először gondosan lefektette a szabályokat és a pontrendszereket, majd a labirintusban szobáról szobára haladva mindent alaposan átvizsgáltak, minden szörnyet legyőztek, minden titkos ajtót megtaláltak, és minden zsákmányt összeszedtek; többen is voltak közöttük gamerek akik már ismerték a loot, HP, damage, stb. fogalmát, és a hasznukra is fordították (néha kihallatszottak olyan mondatok, hogy "le lehet fizetni a sárkányt?" és hogy "én bárd vagyok! megpróbálom zenével elaltatni!"). A kalandmesterük remekül és érzékletesen mesélt angolul - ÉS AMI A LEGJOBB VOLT AZ EGÉSZBEN, a délutáni program hivatalos vége után még plusz egy órát ültek a sarokban, teljesen önként és angolul beszélve, amíg be nem fejezték a kalandot. Tapsikoltam örömömben.
Kettes Csapat (szintén hat fiú) két részre oszlott: Az öt játékos az asztal egyik oldalán ült, a kalandmester pedig velük szemben állt, és teljes beleéléssel, csillogó kreativitással mesélte a kalandot, amit a többiek lelkesen támogattak. Ez a csapat belefutott az égvilág összes mágikus csapdájába (nincs szerepjáték wild magic táblázat nélkül, ugye), így az első fél óra után az ötből ketten már mókussá, majd kis idővel később mind az öten tehenekké változtak. A kalandmester kreatív módon úgy oldotta fel a patthelyzetet, hogy megidézte az egyik tanárukat jótündér képében, így a szerencsétlen kockadobások ellenére ez a csapat fejezte be először a kalandot, mentette meg Fionn Mac Cool-t, és jutott ki a labirintusból. Egy ponton éppen hallottam, amikor megjelent egy szörnyeteg, ami dolgozatokat és házi feladatot vagdosott a kalandorok fejéhez - a "mit tesztek?" kérdésre pedig az egyik játékos sztoikus arccal rávágta, hogy "hiányzok." Le kellett ülnöm a padlóra, hogy diszkrétebben tudjak röhögni.
Hármas Csapat (négy lány és két fiú) útja kissé döcögősebben indult, de egy nagyon kreatív és kompetens (lány!) kalandmester kezeiben voltak, így végül nekik is sikerült leküzdeniük minden akadályt. A játékos lányok kicsit húzódoztak a szerepjátéktól, de a két fiú teljes mellszélességgel beleállt a kalandba, és magukkal húzták őket is - ha másra nem, legalább arra sikerült rávenniük mindenkit, hogy felszólításra dobjon egy adott kockával. Ez a banda emlékeztetett a legjobban a saját csapataimra abból a szempontból, hogy kívülről teljesen kaotikus képet mutatott a kaland: Volt beszélő kutya, spontán megjelenő gombaerdők, állatok nyelvén értő hős, szerelmes tehén, égő tehén, tehén 2.0, légyinvázió, állatok nyelvén beszélő hős által légyhadsereggé alakított légyinvázió, csontvázak, pókok, aranyat tüsszentő kutyák, és rengeteg egyéb mellékvágány is... de a végén sikeresen legyűrték ők is a sárkányt, és kiszabadították Fionnt a labirintusból.

Mondanom sem kell, hogy szívembe zártam kalandmestereket és játékosokat egyaránt - főleg azért, mert ennyire kreatívan álltak hozzá a feladathoz, és mert másfél-két órát beszéltek lelkesen angolul anélkül, hogy észrevették volna. Sőt, mire összepakoltam a cuccaimat, hogy elinduljak a buszra, egy kisebb csapatuk már kinn ült a kertben, újabb térképet rajzolt, szörny-listákat írt, és kockadobó appot töltött le a telefonjára. Eleve építőipari iskolából jöttek, de azt hiszem, mire távoztam, kockábbak lettek jó néhány fokkal... és én nagyon, nagyon, nagyon büszke voltam rájuk.

(Külön köszönet illeti a pedagógusokat, akik legalább akkora lelkesedéssel fogadtak bennünket, és kísérték figyelemmel az eseményeket, mint maguk a diákok, és akikkek jókat beszélgettünk kávé és ebéd felett!)

2018. július 2., hétfő

Sárkányok és színészek: Európai Mesemondó Konferencia, 2018.

Elérkezett ez a nap is: Az utolsó FEST konferencia, amin az Európai Mesemondó Szövetség bizottsági tagjaként voltam jelen. Három év után idén nyáron járt le a mandátumom - és azt kell mondanom, hogy ez a konferencia minden szempontból feltette az utóbbi három év munkájára a koronát.
A konferencia Ljubljana belvárosában zajott, és két fő témája volt: A pénteki nap a Hagyomány (különös tekintettel a balkáni mesemondásra), a szombati pedig az Előadóművészet jegyében zajlott. Szlovén házigazdáink remek programot válogattak össze a számunkra. Több, mint száz mesemondó jött el 24 különböző országból, 50 európai mesemondó szerevezet képviseletében, és töltött együtt három napot a Sárkányok Városában.

A konferencia tulajdonképpen csütörtökön kezdőtött el, egy egész napos Éves Taggyűléssel. Erre azért volt szükség, mert a FEST az utóbbi két évben hatalmas változásokon ment keresztül, és rengeteg kérdés volt, amit meg kellett tárgyalni és szavazni a tagszervezetek képviselőivel. Bár itt-ott akadtak heves megszólalások és lapos pillantások, sikerült legyűrnünk a legnagyobb akadályokat (bár egy pillanatig úgy tűnt, szavaznunk kell majd róla, hogy szavazzunk-e róla hogy szavazni fogunk-e valamiről - de hát így működik a demokrácia...), és azzal a boldog tudattal zártuk a napot, hogy a nehezén már túl is vagyunk.
Az első nap estéjén a vacsora után egy remek storytelling előadás került terítékre. Két fickó mesélt felváltva a saját életéből vett történeteket - Damir Avdić boszniai zenész és anarchista, és Erik Valenčič szlovén háborús riporter. Erik arról mesélt, amikor Dél-Szudánban járt a függetlenségi referndumról tudósítani, és más háborús riporterekkel együtt kicsit túlságosan is felöntött a garatra, hogy be tudjon illeszkedni egy születő nemzeti bürokrácia szürreális világába. Damir egy elekrtomos gitáron döngetve sztorizott arról, hogyan élt és dolgozott Amerikában, és milyen ironikus dolgokat tapasztalt rasszizmussal, előítéletekkel, és kulturális különbségekkel kapcsolatban. A kedvenc sztorim az egész estében az volt, amikor Damir elmesélte, hogy elment egy anarchista könyvesboltba könyvet vásárolni (!!!), és közölték vele, hogy áfát is kell fizetnie. Az irónia innen lavinaként söpört tovább az egész szituáción, mi pedig hatalmasakat röhögtünk. A szívembe zártam a fickót.

A pénteki nap a hagyomány jegyében telt. Reggel a ljubljanai bábszínház épületében voltunk, a vár tövében, és meghívott előadók szavait ittuk. Boštjan Narat, a Katalena nevű alernatív szlovén folk-zenekar frontembere, arról mesélt, hogyan lehet kreatívan hozzáállni a hagyományokhoz, és inspirációt meríteni belőlük; állítása szerint "A giccs definíciója az, amikor valaki halott dologként kezei a múltat." Špela Frlic szlovén mesemondó rövid körútra invitált bennünket a Balkán térképén, és elmesélte, melyik környező országban éppen mi zajlik kortárs mesemondás témában. Egyébként azért is ő volt a felelős, hogy a konferenciára meghívást kapott, és eljött, számos szlovén, horvát, szerb, bosnyák, és bolgár mesemondó is, akikkel eddig sohasem volt alkalmunk találkozni.
A délelőtt harmadik, és egyben legzsneniálisabb előadója Svetlana Slapšak szerb antropológus volt, egy borzasztóan jó fej, éles nyelvű idős hölgy, aki a nők szerepéről beszélt a balkáni hagyományokban. Majdnem két órán keresztül mesélt nekünk női énekmondókról, női kutatókról és feminista utazókról, a szájhagyomány kutatásáról (és hogy hogyan törölték el a férfi folkloristák a női énekmondókat), szerb epikus hősénekekről, görög mítoszokról, és rengeteg egyéb fantasztikusan érdekes témáról. Órákig bírtam volna még hallgatni, a szarkasztikus kiszólásaival és cinikusan csillogó szemeivel együtt. Nagy élmény lehet a tanítványának lenni...

Péntek délután a témához tartozó workshopok voltak soron. Részemről elértem a szervezőknél, hogy a sok remek gyakorlati műhely mellett (többek között Danielle Bellone zseniális "new trad" mesemondó workshopja is ekkor zajlott - és szombaton Budapesten is eljöhettek rá!), legyen egy terem, ahová be lehet ülni meséket mondani egymásnak. Így született a Story Swap, amin pénteken tíz ember vett részt - és olyan jó fejek és ügyesek voltak, hogy egy óra alatt mindenkire sor is került! Volt éneklés, nevetés, népmesék, személyes sztorik, és minden, ami a mesetarisznyába belefér.

Természetesen péntek este sem maradtunk műsor nélkül; a The Man Who Watched the World című mesemondó-színházi előadást tekintettük meg. Az előadás rövidebb, főleg narrált történetek gyűjteménye, amik a mai világ problémáival foglalkoznak ütős, szívbe markoló személyes sztorikon keresztül (környezetszennyezés, szexizmus, menekültválság, stb.), a köré az alapgondolat köré rendezve, hogy az apokalipszis nem olyasmi, ami egyszercsak bekövetkezik majd a jövőben, hanem olyasmi, ami szépen lassan, darabonként most történik. A szervezők elérték a céljukat: Őrülten megoszlottak a vélemények arról, hogy az előadás mesemondásnak számított-e vagy sem, és hazafelé menet az összes résztvevő parázs vitákat folytatott a mesemondás és a színház kapcsolatáról. Nekem személy szerint nagyon bejött az előadás, és a színészek is kivételesen jók voltak.


A szombati nap a mesemondósáról, mint előadóművészetről szólt, illetve a mesemondás és a színház kapcsolatáról. Délelőtt ismét előadásokatt hallottunk. Egyik szlovén szervezőnk, Ana Duša olyan színpadi előadásokról mesélt, amik a személyes mesemondás eszközén keresztül foglalkoznak komoly társadalmi témákkal, vagy hétköznapi embereket vesznek rá arra, hogy közönség előtt meséljenek nem hétköznapi élményeikről. Francia vendégünk, Yves Marc mozgásművész arról beszélt (és mutatott nagyon érzékletes példákat), hogyan üzen a mesemondó teste különböző dolgokat testtartáson, mozgáson, színpadon felvett helyen keresztül, miért érdemes figyelni ezekre a jelekre, és hogyan lehet használni őket, hogy a történeteink egyes részeit kiemeljük. Hester Tammes megismertetett minket a "mesemondó színház" (storytelling theater) fogalmával - ami, mint megtudtuk, külön műfaj, és egyáltalán nem azonos azokkal a színházi előadásokkal, amelyek történetmondást is tartalmaznak. A mesemondó színháznak nincs forgatókönyve, hanem a mesemondók saját történeteiből alakul ki; a rendezőnek csak az a dolga, hogy segítsen összefüggő műsort kovácsolni az egyes sztorikból. Nincs negyedik fal sem közönség és színpad között, így a mesemondók folyamatos kapcsolatban maradhatnak a hallgatóikkal. A délelőtti műsort Zala Dobovšek kritikus és dramaturg zárta, aki arról tartott előadást, hogyan lehet színpadi storytellinget terápiaként, vagy közösségépítő gyakorlatként alkalmazni.

Ebédszünetben néhányan felszöktünk a ljubljanai várba körülnézni, és kellemes meglepetés fogadott bennünket: Amellett, hogy a vár remekül fel van újítva, és minden zeg-zug tele van meglepetésekkel, éppen nyílt egy kiállításuk is a sárkányok mitológiájáról. Muszáj volt bemennünk. A sárkánykiállítás rengeteg érdekes, színes dologgal volt tele, de a fénypontja egy digitális kivetítő volt, melyhez gombok tartoztak - minden gomb egy-egy szlovén sárkányos mesét képviselt (volt belőlük vagy 15). Ha az ember megnyomta a gombot, a képernyőn megjelent a mese angolul és szlovénül, és egy térképen felvillant a hely is, ahonnan a mese származik. Természetesen az összes gombot végignyomkodtuk, fotózkodtunk sárkánytojásokkal, és alkímiai találós kérdésekt oldottunk meg, hogy hozzájussunk a Bölcsek Kövéhez. Mindenkinek melegen ajánlom a ljubljanai várat!



A szomabt délután ismét workshopokkal telt; részemről megint csak a Story Swap programjáért voltam felelős. Este piknikezni mentünk a Kodeljevo kastélyba, és az ínycsiklandozó vacsorát borozás és koncert követte - a fentebb már említett Katalena együttes volt színpadon. A mesemondók természetesen az első akkordra felpattantak az asztaloktól, és fergeteges, két órás buli következett. Menet közben még az eső is eleredt, de ez senkit sem zavart; száz mesemondó ropta a viharban szlovén alternatív rockzenére, míg bőrig nem áztunk, és el nem fáradtunk.
Remek zárás volt egy remek konferenciához.