Még egyszer a Rest Macskáról

(Igazából nem akartam közzé tenni ezt a bejegyzést, de aztán két héten belül nem kevesebb, mint ötször jött velem szembe a mese, és úgy döntöttem, muszáj lesz.)

Közszolgálati közlemény következik a barátságos és közkedvelt (friendly neighborhood) mesemondótól.

*nagy levegő*

AZ ISTEN SZERELMÉRE, NE MESÉLJÉTEK A REST MACSKÁT GYEREKEKNEK!
(Igazából felnőtteknek se.)

Minden egyes alkalommal, amikor mesemondó versenyre megyek, vagy Népmese Napja alkalmából gyermek-mesemondókat hallgatok, előkerül ez a sztori. Minden. Egyes. Alkalommal. Valóságos sláger; versenyre készítő tanító nénik és bácsik, szorgos anyukák és apukák, hagyománytisztelő szépkiejtés-tanárok, vagy mittudomén, kicsodák, imádják előrángatni a Rest Macskát a Hetvenhét Magyar Népmeséből. Rövid, csattanós, jól lehet mesélni. Vicces. Ugye?

Annak, aki nem tudná: A Rest Macska egy lusta feleség története, aki nem akar dolgozni. A férje ennek ellenére nem veri meg, pedig megérdemelné a pletykás, semmire sem jó nőszemély. Ő jó férj. Inkább cselhez folyamodik: Megparancsolja a macskának, hogy dolgozzon a ház körül, amíg ő odavan, mert ha nem, meg lesz verve. A macska persze nem főz, nem takarít. Amikor a férj hazajön, a felesége hátára köti a macskát, és úgy elveri, hogy az asszony kéri sírva, hagyja abba (a macska ugyanis az ő hátát karmolja fájdalmában, plusz a veréshez használt kétrétű ostor az ő hátát is éri, ugye). Hazafut a szüleihez panaszkodni, de az apja visszakergeti a férjéhez, hogy tessék szépen mosni-takarítani, akkor nem lesz baj. Ez még kétszer megismétlődik, míg végül az asszonyka a veréstől való félelmében olyan ügyesen főz-mos-takarít, hogy a férjének soha többé nem kell megvernie. Happy End.

Ezt. A mesét. 2017-ben. Gyermekeknek mesélni. Gusztustalan.

Bocs, de erre nincs más szó. Belegondol bárki abba, milyen üzenetet közvetít, amikor ezt a sztorit egy hat-nyolc éves kisfiú, vagy pláne egy kislány szájába adja? Én elég jó vagyok a mesék csűrésében-facsarásában, és mindenféle értelmezésében, de valljuk be: Ennek a mesének pozitív sugallata nincs. Leginkább még azt lehetne ráhúzni, hogy "a lustaság csúnya dolog." Oké, rendben, tanítsuk a gyerekeket rá, hogy ne legyenek lusták. De ezzel?! Tényleg a brutális, kegyetlen, és hideg fejjel előre megfontolt házastársi bántalmazás a legjobb szimbólum arra, hogy átmenjen az üzenet? Miért van a Magyar Népmesekatalógusban ötvenkilenc verzió "A szorgalmas lány és a lusta lány" meséjére (MNK 480, kezdőknek Holle Anyó), ha mindenki leragad a Rest Macskánál?

Egy olyan világban, ahol "Me Too" mozgalom kell hozzá, hogy rámutassunk, hány nőt ér zaklatás és bántalmazás; egy olyan világban, ahol politikai véleménynek számít, hogy a családon belüli erőszak bűn; egy olyan világban, ahol gyerekek ezrei látják azt otthon, ahogy apus véresre veri anyust... tényleg ezt a mesét kell kiállítani rámás csizmában, tollas kalapban, hímzett ködmönkében a gyermekszínpadra?

Beszéljünk egy pillantra arról is, hogy aki viccesnek találja ezt a mesét, miért is találja viccesnek. Mi is pontosan a történet csattanója? Elsősorban a férj furfangosságát lehet kiemelni. Megígérte, hogy nem veri meg az asszonyt, de éles eszével és parádésan sziporkázó humorával sikerül kiskaput találnia a szabályon: A macskát fenyegeti meg. A közönség gurul a nevetéstől, amikor a butuska asszony a macskát noszogatja: "Dolgozz, macska!" Szegény asszonyka, ha tudná, hogy csak takarítani kéne, és nem verné meg a férje kétrétű ostorral... Pedig az apja is megmondta neki, hogy takarítson, amikor visszakergette a férje házába! Hát nem vicces, milyen butuska ez a feleség? Hazafutott segítségért, pedig két férfi is mondja neki, hogy ha nem dolgozik, véresre lesz verve!
Könnyeim potyognak a nevetéstől. Ez tényleg a magyar népi humor csúcsterméke.

Ennyi. Ki kellett írnom magamból.
Majd fogok írni egy építő jellegű bejegyzést is, "Ezeket meséljétek a gyerekeknek a lustaságról a Rest Macska helyett" címmel.

"De, de, de..."

DEDEDE1: Nem azt mondom, hogy soha nem mesélje senki (bár, őszintén, azt is mondhatnám. Ha mesemondóként ez a mese valaki repertoárjának legékesebb darabja, akkor válasszon más hivatást). Lehet ezt a mesét olyan kontextusban mesélni, amikor elfér. Például el tudok képzelni egy "így éltek ősanyáink" témájú népi mesemondó estet, ahol a közönség együtt mereng el rajta, milyen jó, hogy a világ ma már igyekszik túlhaladni az "asszony verve jó" barbár, ostoba, és kegyetlen mentalitásán. Vagy egy "Illyés Gyula mesék eredetiben" estet, amit felnőttek hallgatnak végig, annak tudatában, hogy lám, Illyés idejében mennyire más volt az emberek humora.
Gyerekeknek, magyarázat nélkül, tréfás meseként, pozitív végkifejlettel mesélni viszont nem csak ízléstelen, de felelőtlen is. Ez van.

DEDEDE2: Nem azt mondom, hogy mindenki, akinek valaha kicsúszott a száján ez a mese, velejéig romlott ember. Inkább éppen arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy Illyés Gyula kötete óta annyira normalizálódott a Rest Macska mint "tréfás mese," hogy bele sem gondolunk, mit mesélünk vele.

DEDEDE3: Attól, hogy az emberek nevetnek rajta, még nem biztos, hogy oké. A "csak egy mese" érvelés nem működik, ha közben az emberek az erőszak valós áldozatairól is hasonló vicceket gyártanak, a képükbe röhögnek, őket hibáztatják. Aki nem hiszi, próbálja meg ezt a mókás történetet elmesélni valakinek, aki tapasztalt a saját bőrén családon belüli bántalmazást.
(Cinizmusból mondom. Eszetekbe ne jusson megpróbálni.)
Alternatív opció: Próbáljátok meg elképzelni, hogyan mutatna ez a bájos mese a Magyar Népmesék rajzfilmosorzat előadásában.

DEDEDE4: Aki szerint ezt a mesét tisztán szimbolikusan kell értelmezni, annak üzenem, hogy keressen jobb szimbólumokat. Léteznek. A magyar hagyományban is.

DEDEDE5: Egyes meseelemző módszertanok szerint a mese minden szereplője te vagy - tehát tulajdonképpen a "szorgalmas" éned bünteti a "lusta" énedet. Nem vagyok pszichológus, de megkérdeztem egyet, és azt a választ kaptam, hogy az önbüntetés (önostozorás, ugye) általában nem szokott tartós viselkedésbeli változást hozni... A mese pedig más megoldást, feloldást nem kínál.