2019. július 31., szerda

Egy halottban hét eleven (Ribizli a kulisszák mögött 13.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  


Miről szól?

Egy legényt lopásért akasztásra ítélnek, de a kedvese addig könyörög a bírónak, míg az próba elé állítja: Ha fel tud tenni egy találós kérdést, amire senki sem tudja a választ, megmentheti vele a legény életét. A lány hosszas töprengés és egy szerencsés megfigyelés útján rátalál egy ilyen kérdésre - és a bíró kénytelen a legényt szabadon engedni.

Hogyan készült?

Ez a mese valószínűleg egy találós kérdésből nőtte ki magát (de lehet az is, hogy fordítva történt a dolog). Több forrásban csak magát a kérdést és a rá adott választ találtam meg, pedig magának a történetnek van saját mesetípus-száma is (AaTh 927a - A rabszabadító). A legkerekebb történet Bakó István sárospataki gyűjtéséből származott, Rakó András mesemondótól, ezen alapul az én szövegem is.

Mitől különleges?

A változatosság kedvéért itt lány ment meg legényt, ráadásul furfanggal. A háttértörténet szerint gazdag család lánya, akit nem engednek a szegény legényhez feleségül menni - ám amikor az egész falu szeme láttára menti meg a szerelmét, mégis lehetőségük nyílik, hogy boldogan éljenek.
Azt is szeretem ebben a mesében, hogy megjelenik benne a közösség: a lány a családjától tanulja a találós kérdéseket (amiket nagyon szeret), és így nehéz olyat találnia, amit senki más ne ismerne a faluban. Végül teljesen új kérdést alkot, éles szemmel meglátva a körülötte lévő világban az érdekes és szokatlan dolgokat. Fontos képesség ez, érdemes példaként állítani az emberek elé.

Érdekesség

Kíváncsi lennék, a mese elolvasása nélkül ki tudná kitalálni a megfejtést:

Fán keresztül nézek
Kerek lyukon állok
Hétéves halottban
Hét elevent látok

2019. július 24., szerda

Ribizli a világ végén (Ribizli a kulisszák mögött 12.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Elérkeztünk a kötet címadó meséjéhez!

Miről szól?

Egy lányról, aki csak és kizárólag ribizlit hajlandó enni. Amikor özvegy édesanyja kertje kifogy a gyümölcsből, a lányt zárdába küldik, ahol ehet ribizlit kedvére. Igen ám, de meglátja Ribizlit (ez a neve) három királyfi a zárda ablakában, és összeverekednek érte - amiért is a zárdafőnöknő természetesen a lányt vonja felelősségre. Büntetésből a "kacérságáért" Ribizlit gyíkká változtatja, és a világ végére száműzi. Nem sokkal később elindul a három fiú is szerencsét próbálni. A legkisebb elvetődik a világ végére, és találkozik a gyíkkal, aki - bizonyos feladatok teljesítéséért cserébe - segít neki megszerezni minden csoda-dolgot, amit az apja csak kíván tőle. Leheletfinom szőttest hoz a pókoktól, kiskutyát a törpék birodalmából, és végül ő maga változik menyasszonnyá, hogy a kitartó királyfi felesége legyen.

Hogyan készült?

Ribizli egy somogyi népmese, Vikár Béla gyűjtéséből. Illyés Gyulánál is szerepel egy verziója. A próbákat ugyanennek a mesetípusnak egy másik változatából emeltem át, amiről itt blogoltam bővebben. A királyfinak én adtam nevet, mert untam már királyfiként hivatkozni rá. Amúgy a mese lényegében nem nagyon változott; a végén kihagytam azt  részt, amikor a gyíkot a hídhoz kellett vágni, hogy visszaváltozzon. Nem szeretem az ilyen erőszakkal-átváltoztatós motívumokat, de ez egyéni ízlés kérdése.

Mitől különleges?

Egyrészt nagyon szeretem ezt a mesét, mert szimpatikus a hősnője. Ribizlinek megvan a maga furcsasága - csak ribizlin él - de barátságos, közvetlen figura, akinek még az sem veszi el a kedvét a királyfiakkal való társalgástól, hogy teljesen igazságtalanul megbüntetik érte (ez amúgy szépen leképez mesei nyelvezetre egy gyakori jelenséget, mely szerint a nők a felelősek azokért az ostobaságokért, amit a férfiak elkövetnek értük, "mert minek kacérkodott"). Ribizli nem kókadozik a világvégi száműzetésben, hanem új barátokra tesz szert, bejárja a törpék birodalmát, és mesél mindenkinek az otthonáról. Nem szolgálói vannak, mint a mese sok más változatában, hanem barátai.
Azért kombináltam össze Ribizli meséjét a fent linkelt változattal, mert az tartalmazott olyan apró, ám fontos elemeket, amiket nagyon szeretek. A macskalányos mesében a királyfiak nem feleségért indulnak először útnak, és az apjuk sem azért követel tőlük mindenféle dolgokat, hogy tesztelje a menyasszonyok képességeit. Mirci (avagy ez esetben Ribizli) és a királyfi egyenlő felekként kötnek alkut, és ahelyett, hogy egyszerűen - vagy pláne házassági ígéretért cserébe - átadná a lány a kért csodadolgokat, a királyfi becsülettel megdolgozik mindegyikért.

Érdekesség

Ribizlit a régebbi meseszövegekben Ribikének szokták hívni, de a mai hallgatók számára ez a szó már teljesen más jelentéstartalommal bír...

2019. július 17., szerda

A sárból gyúrt leány (Ribizli a kulisszák mögött 11.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  



A könyv egyik legkülönlegesebb, szinte mitikus története. Külön köszönettel tartozom Márkó Eszternek, amiért hozzájárult a Nagy Olga gyűjtéséből származó szöveg újrameséléséhez és kiadásához!

Miről szól?

Egy öreg házaspárnak sokáig nem születik gyereke, ezért a férj sárból gyúr egy kislányt, akit Föld Gyengéjének neveznek el. Föld Gyengéje azonban minden, csak nem gyenge: gazdaggá teszi a szüleit, fekete vitézzel vív meg, táltos lovat teremt magának, leszáll még a tenger és a föld alá is, hogy megküzdjön egy sárkánnyal. Kalandjai végére visszahozza a fényt a Fekete Tanyák vidékére.

Hogyan készült?

Ez a mese csak egy szövegből, Nagy Olga gyűjtéséből ismert, Csurka János mérai cigány mesemondótól. Izgalmas, gazdag történet, de élőszóban mesélni eredetiben nem egyszerű: helyenként kicsit zavaros, nehezen követhető, vagy csak utólag derülnek ki dolgok, amiket már korábban tudnia kellett volna a hallgatóknak. Újrameséléskor tehát a történeten nem változtattam, de kifésültem egy kicsit, hogy élő mesélésben a mai közönségek számára is gördülékenyebb, élvezhetőbb legyen. Természetesen sok eredeti szófordulatot meghagytam benne.

Mitől különleges?

Valódi táltos hősnő Föld Gyengéje, nem is akármilyen. A föld ereje van benne, amiből gyúrták. Amikor megvív a Fekete Vitézzel, az ellenfele megpróbálja kitalálni, kicsoda: "Olyan nagy erőd van, te nem lehetsz más, csak a Vitézek Vitézének a Vitéze!" Erre Föld Gyengéje lekapja a sisakját, és megmutatja, hogy ő bizony leány, ez a gif pedig ide kívánkozik:


Amikor pedig kiderül, hogy a Fekete Vitéz maga is el van átkozva, Föld Gyengéje üldözőbe veszi a harminckét fejű sárkányt, aki az igazi gonosz, és leszáll utána még a tenger alatti alvilágba is. Baltával megy neki az ördögöknek, a sárkánnyal vív, birkózik, majd kerékké változva ront neki, úgy győzi le.
A harcos lány nem az egyetlen pozitív női szereplő-típus, amitől értékes lehet egy népmese lányok és fiúk számára - de ettől még nagyon klassz, ha ilyennel találkozik az ember. Föld Gyengéje ráadásul nem csak harcos, de táltos is, varázserővel, varázslatos bátorsággal bír. Ennek ellenére nem marad egyedül az úton egy pillanatra sem: mellette vannak a szülei, a táltosai (kettő is), a levegő madarai, sőt, a békává változott Fekete Vitéz is. Nincs egyedül. A történet végén a visszaváltozott vitéz és a lány kezet fog és együtt tér haza, egyenlő felekként - nem világra szóló lagzival zárul a mese, csak épp a birodalom megmentésével.
Különleges, egyedülálló hősnő Föld Gyengéje - akit inkább Föld Erejének kéne hívni - és különleges, egyedülálló maga a mese is.

Érdekesség

A kerék képében történő viadal sok táltos-legendában és hiedelemben is előfordul. A mese szövegéből nehéz volt kihámozni, ki változott mivé a harc folyamán, ezért alaposan utána kellett olvasnom a hasonló történeteknek.

2019. július 13., szombat

Többet ésszel, mint erővel (Népmesék nyomában a világ körül 127. - Burkina Faso)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Folktales from the Moose of Burkina Faso
Alain-Joseph Sissao
Langaa RPCID, 2010.

A könyvben negyvenkét, szájhagyományból gyűjtött népmese szerepel a mossi (moose) néptől, akik közel hétmillióan élnek Burkina Faso középső területein. A könyvhöz bevezető tartozik a mossi kultúráról, világnézetről és mesemondásról, a végén pedig bibliográfia is található. A történeteket először franciára, majd onnan angolra fordították, megtartva az eredeti szövegezésüket. A kötet elsősorban néprajzi gyűjtés, a mesék között sok olyan volt, ami egyáltalán nem gyerekeknek való, sőt, európai felnőtt füleknek is furcsán hat. Kiemelkedett közülük cserébe néhány, amiket pont a furcsaságuk miatt nagyon élveztem.

Fénypontok

Az oroszlán és a varacskos disznó meséjében az állatok királya próbált végezni a disznóval, mert azt erősebbnek gondolták a többiek. A menekülő varacskost a furfangos nyúl mentette meg, nem kis nehézségek árán, de az oroszlánok azóta is vadásznak a fajtájára.
Bájos volt a mese, amelyben egy sünt és a gyerekeit egy vadász a táskájába tette - a sün-anya azzal nyugtatta a kicsiket, hogy "ha Isten nem akarja, a vadász nem öl meg." Később a vadász letette a táskát, hogy becserkésszen egy antilopot, és a süncsalád szerencsésen meglógott.
Mókás láncmese szólt egy Szép lányról, akit elrabolt egy krokodil, és egy gerle szabadított ki: addig énekelt, míg a krokodil a gyíkra bízta a lány felügyeletét, hogy meghallgassa az éneket. A gyík aztán továbbadta a feladatot a békának, és a béka is tovább, amíg végül minden állat az éneket hallgatta, a lány pedig megszökött.
Nagyon tetszett a megoldás A főnök, a héja és a galamb dilemmájára. Egy héja elől menekülő galamb egy törzsfőnök zsebében keresett menedéket, és azt ígérte cserébe, a főnök megkaphat mindent, amit csak kíván. A héja a galambért cserébe azt ígérte, számtalan gyereke születhet. A főnök nem tudott a két ajánlat között dönteni, de szerencsére arra járt egy kisgyerek, aki megkérdezte, mi a baj. A megoldása egyszerű, ám nagyszerű volt: megkérdezte a héját, konkrétan a galambot akarja-e megenni, vagy csak éhes. Amikor kiderült, hogy az utóbbi, a főnökkel húst hozatott, megetette a héját, és így végül mindkét állat hálásan távozott, és beváltotta az ígéretét. Mindig van harmadik megoldás.

Kapcsolatok

Volt a könyvben néhány ismerős mesetípus is - például a szorgos és lusta lány meséje, amelyben egy árva lány arannyal borítva tért haza, ám a mostohatestvére csak skorpiót kapott a gorombaságáért. Egy másik változatban viszontláttam elemeket, amik felbukkantak a Karib-tengernél is - a tanulság pedig ugyanaz volt, az árva lányt nem szabad bántani.
A főnök lehetetlen feladatait megoldó "okos lány" itt egy okos fiú volt.
Megint akadt egy "csodás szikla" típusú trickster-történet: egy évig nem volt szabad senkit sem kritizálni az országban, mert aki kritikát mondott ki, az rögtön meghalt. Nyúl erre úgy tett, mint aki egy sziklán akar kertet ültetni, és sorra megszerezte az őt kritizáló állatok vagyonát - amíg Gyöngytyúk ellene nem fordította a saját trükkjét.
Az ügyeletes trickster megint csak Nyúl volt. Gyümölcsöt lopott a törzsfőnök fájáról, lehetetlen ajándékokat gyűjtögetett (pl. dzsinn-agyat). Volt egy hazug legény is, aki sorozatosan átverte a falu főnökét (aranyat pottyantó lóval, embert feltámasztó bottal, elcserélt büntetéssel), és a büntetéseket is mindig megúszta.

Hova tovább?
Ghánába!

2019. július 10., szerda

A három vásárfia (Ribizli a kulisszák mögött 10.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  



Erről a meséről is volt már egy bejegyzés a korábbi Feminista Magyar Népmesék blogsorozatban, itt.

Miről szól?

Három királyfi kilő három nyílvesszőt, hogy azok után induljanak el feleséget keresni. Sajnos azonban mindhárom nyílvessző ugyanannak a szomszéd királynak az udvarába esik - ahol csak egyetlen lány van. A király elküldi a legényeket, lássanak világot, és aki egy év múlva a legcsodásabb holmival tér haza, azé lesz a lány. A három testvér a hazafelé vezető úton találkozik, és mutatják egymásnak a szerzeményeiket: mindent látó szemüveget, hétmérföldes köpenyt, holtakat is feltámasztó narancsot. A szemüveggel meglátják, hogy a királylány időközben meghalt, így a köpennyel gyorsan odarepülnek, a naranccsal felélesztik - aztán összevesznek rajta, kié legyen a lány. Mivel lehetetlen eldönteni, ki segített a legtöbbet, a döntést magára a királylányra bízzák. A lány a legidősebb, szemüveges fiút választja (aki már régóta tetszett neki), mondván, hogy senki sem mentette volna meg őt, ha a királyfi nem látja meg, hogy baj van.

Hogyan készült?

Ennek a(z egyébként nemzetközi szinten nagyon népszerű) mesetípusnak a magyar népmesekatalógus mindössze három változatát ismeri - és ahogy a mesében is mindhárom varázstárgyra szükség van a királylány feltámasztásához, úgy én is mindhárom variánsból átemeltem néhány elemet. Nagyon tetszett a nyílvesszők kilövése - ez más mesékben, pl. A három arany nyílvessző címűben is előfordul - cserébe abban a történetben, ahol szerepelt, igazából három lánya volt a szomszéd királynak, csak  mindhárom királyfi pont a legkisebbet akarta. Szintén válogatás eredménye, hogy a gyógyító holmi egy narancs, amit meg kell szagoltatni a lánnyal, mert sokkal erősebb képet/illatot idéz fel, mint más mesebeli orvosságok. A lányra bízott választás a bukovinai székely változatból, Fábián Ágostonné mesemondótól származik.

Mitől különleges?

Ez a mese azért került a kötetbe, mert a dilemmájára való megoldás egyszerű, ám nagyszerű: meg kell kérdezni a királylányt, kihez akar feleségül menni. Mindig szeretem, ha ilyesmivel találkozom a népmesékben, mert ellensúlyozza azt a sok-sok történetet, ahol a lányt egyszerűen "kiérdemli" valaki. Az alábbi szekciót átmásolom a korábbi bejegyzésből:
Feminista szempontból a döntés szabadsága kulcsfontosságú dolog. Nem csak a népmesékben, de sokszor a való világban is szívósan kitartó hiedelem, hogy egy férfi "megérdemelhet" egy nőt (avagy fordítva): Ha elegendő mennyiségű ebédet fizet ki, elég koktélt rendel, elég ajándékot halmoz fel a küszöbön, elég rózsát küld, vagy elég kitartóan áll az ablak alatt a magnóval, akkor előbb-utóbb "kiérdemel" egy randit, egy csókot, esetleg egy egész kapcsolatot - a nőnek pedig "kötelessége megtenni ennyit," cserébe az odafigyelésért. A tény azonban az, hogy az emberi kapcsolatok nem pontgyűjtő akció alapján működnek. Nincs olyan, hogy bárki bárkit "kiérdemel". Akkor sem, ha megmenti az életét. Hálát igen, köszönetet igen, udvarias köszönő gesztust vagy akár ajándékot is - de kapcsolatot, intimitást, érzelmi közelséget nem lehet kikövetelni. Azt csak adni lehet, önként.
A királykisasszony tehát a saját kezébe veszi a sorsát, és azt a fiút választja, aki megtetszett neki. A "logikus" érvelést már utólag magyarázza hozzá, nyilván azért, hogy mindenki megnyugodjon a döntésében (pedig nem lenne kötelessége). Külön tetszik, hogy pont a szemüveges fiúra esett a választása: Van valami szimbolikus abban is, hogy egy problémát csak akkor lehet megoldani, ha valaki észreveszi, hogy létezik.

Érdekesség

Ahogy már említettem, ez a mesetípus nagyon népszerű a világ különböző kultúráiban. Eredetileg konkrétan kérdéssel végződik: Kié legyen a lány? Sok mesemondó azonban szereti levonni a saját következtetését, a mese végére biggyeszteni a saját megoldását. Így született meg több tucat különböző befejezés a világ körül: van, ahol a lány mindhárom királyfit férjül veszi (Spanyolország), van, ahol ki kell állniuk még egy próbát, hogy eldöntsék a versenyt (Fülöp-szigetek), van, ahol az a fiú kapja, aki odaadta a gyógyító gyümölcsöt, és így kincs nélkül maradt (zsidó variáns), sőt, olyan is, ahol a fiúk apja kapja feleségül a lányt, vagy ahol végül pénzt osztanak a királyfiaknak házasság helyett.

"Tudod mit, inkább inspirálj minket" - a kiskamaszok és a szerepjáték

A múlt heti bejegyzés után valószínűleg mindenkinek a könyökén jön ki a szerepjáték, de ezt akkor is elmesélem, mert borzasztóan cuki volt.

Tegnap Tiszaújvárosban jártam egy önismereti táborban, amit alsós gyerekeknek szerveztek. Eredetileg mesélni hívtak, de mivel a délelőtti és a délutáni foglalkozásra is több óra állt rendelkezésre, felajánlottam, hogy viszek szerepjátékot - az közös mesélésnek is remek, és még önismereti elemei is vannak. Nem beszélve a csapatmunkáról. Tizenhárom gyerek volt, akiket két csapatra osztottunk, korosztály szerint. A múlt heti programhoz hasonlóan vittem ajándék kockákat, karaktereket, és megint csak az Uncaged Anthology jól bevált kalandjaiból meséltem.

Első Csapat (4 lány, 3 fiú, 13-14 évesek): Menekülés az Erdőből. A csapatot felfogadja egy kis erdei falu, hogy nyomozzák ki, miért menekülnek az állatok az erdőből; a falusiak az erdőben gyűjtött különleges bogyókból készült szörpből élnek (nevezzük gumibogyó-szörpnek), és nem mernek szüretelni a veszély miatt. Kis csapatunk neki is vágott a kalandnak, nagyon okos módon az állatok nyomait követték visszafelé. Útközben belefutottak néhány kisebb, növényszerű szörnyetegbe, akiket legyőztek - majd végül találkoztak a driáddal, aki az erdőt jött felgyújtani, hogy a benne élő különleges, eukaliptusz-szerű fák magjai ki tudjanak kelni (mert hogy az erdőtüzeket az emberek évek óta megakadályozzák, ártva ezzel a fáknak). A csapat elsőnek meg akarta támadni a nimfát, de aztán meggondolták magukat, és inkább tárgyalásokba bocsátkoztak - elérték, hogy másnap délig haladékot kapjanak, hogy a falu népét biztonságban ki tudják költöztetni. Visszatérve a faluba sikerült megnyugtatniuk a pánikoló helyieket, és megígérni nekik, hogy segítenek új otthont keresni. Eddig a kaland egészen hasonlított a múlt heti egyik csapat megoldásához - ám nincs két egyforma csapat, és nincs két egyforma történet sem.
Ettől a ponttól volt igazán csodás figyelni a játékosok működését. Először is segítettek egy éjszaka alatt összepakolni a falusiaknak - és közben komolyan és részletesen átbeszélték, hogy ha egy éjjel el kellene elmenekülniük otthonról, mit kellene mindenképpen magukkal vinniük. Még arról is gondoskodtak, hogy van-e mindenkinek szekere vagy lova, és a nyomkövetőik segítségével arrafelé vezették a menekültek karavánját, amerre a menekülő állatok nyomai is mentek, gondolva, hogy ahol az állatok már biztonságban vannak, ott az emberek is jó helyen lesznek (erre egyik előző csapatom se gondolt!). Este letáboroztak egy mezőn, őrséget állítottak, és tettek róla, hogy a falusiak a körülményekhez képest jól töltsék az éjszakát. Így haladva pár nap alatt elértek egy másik erdőt a hegyek tövében, amiről közös munkával kiderítették, hogy tündérek élnek benne. A dalnok és a varázsló javaslatára felkeresték a tündéreket, és megállapodást kötöttek velük az emberek nevében - mégpedig olyat, amin én is eltátottam a számat.
A falu népe tulajdonképpen egy második otthont hozott létre az erdőben, hogy valahányszor az eredeti erdő leég, itt tudjanak élni, amíg az meg nem újul, és vissza nem térhetnek - vándorló falu lettek, két otthonnal. A tündéreknek meg kellett ígérniük, hogy nem vágnak ki fákat, nem bántják az állatokat, és az erdő védelmére sietnek, ha veszély fenyegeti - cserébe a tündérek megengedték, hogy itt is szüretelhessék a gumibogyót (de csak kézzel), és megígérték, hogy az állatok sem bántják őket. Hogy így megköttetett az alku, a csapat elkezdett azon ötletelni, hogyan lehet fenntartható falut építeni az erdőben, ami nem igényel kivágott fákat. Beszélgettek a száraz tűzifa gyűjtéséről, zsúptetős, ágak közé épített házakról, földbe ásott házakról, nemezsátrakról, újrahasznosított bútorokról, vegetáriánus ételekről... egy egész kis fenntartható öko-falut terveztek a menekülteknek. Teljesen le voltam nyűgözve.

Második Csapat (3 lány, 3 fiú, 11 évesek): A tenger hangja. Mivel ez a korosztály még kicsi ahhoz, hogy a Gyűrűk Urát vagy pláne a Trónok Harcát vegye viszonyítási alapul, cserébe a Karib-tenger Kalózait jól ismerték, ide egy tengeres-hajózós kalandot választottam. Ők voltak az eddigi legfiatalabb szerepjátékos csapatom - ami többek között abban is megmutatkozott, hogy a fiúk és a lányok az asztal két oldalán ültek, és zajlott közöttük némi rivalizálás (ami remekül illeszkedett a kaland világába). A történet szerint egy kikötőváros (némileg undok) polgármestere felbérelte őket, hogy nyomozzák ki, miért tűntek el a halak a tengerből. Hajó után kutatva egy fogadóban két veszekedő kapitányt találtak, egy férfit és egy nőt, akik azon kaptak hajba, hogy melyiküknek van jobb hajója, és hogy a férfiak vagy a nők jobb tengerészek-e. A csapat rövid úton felbérelte mindkettőjüket, és így lett egy Fiú Hajó és egy Lány Hajó. Amellett, hogy mindkét csapat saját hajót akart, az érvelésükben közrejátszott az is, hogy ha az egyik hajót megtámadja valami, akkor a másikra át lehet majd szállni. Neki is vágtak a nyílt tengernek, és mivel már előre borzasztóan lelkesek voltak, természetesen nem hagyhattam ki, hogy találkozzanak egy krakennel. Az óriáspolip véletlenszerűen a lányokat támadta meg - mire a fiúk azonnal a segítségükre siettek. Itt rögtön két, számomra nagyon emlékezetes és sokatmondó pillanatra is sor került.
Az első az volt, hogy a dalnok használni próbálta a "Maró Gúny" (Vicious Mockery) nevű varázsigéjét - ez abból áll, hogy kicsúfol egy ellenfelet, amitől az sérül. A csapat először "fogyatékosnak" akarta nevezni a krakent, de hamar úgy döntöttek, hogy ilyet még egy szörnyetegre se mondunk gúnyból, ezért végül a dalnok, hosszas húzódozás után, "ronda tyúknak" titulálta az óriáspolipot. Ekkor veregette meg a vállát a csapat lovagja: "Tudod mit, inkább inspirálj minket!" Ez volt az első és utolsó alkalom, hogy egy játékos megpróbálkozott volna a gúnyolódós varázsigével. A gyerekek pontosan érezték, hogy a bántó szavaknak ereje van (erre hívja fel a figyelmet a játék), és inkább egy pozitív varázslatot választottak helyette. A második klassz pillanat az volt, amikor a csata végeztével a dalnok meg akarta gyógyítani az egyik lányt, ehhez azonban kézrátétel volt szükséges. A játékos közölte, hogy akkor a karaktere átmegy a lányhajóra gyógyítani - majd, nem érve be ennyivel, felállt az asztaltól, átsétált a lányok oldalára, és pacsizott a másik játékossal.
A csapat, legyőzve a krakent, továbbhajózott, találkozott egy óriásteknőssel, majd végül eljutott a szirének vízalatti városába. Mire idáig jutottak, már teljesen megbomlott a fiú-lány választóvonal: aszerint szálltak át egymás hajójára, hogy éppen ki kivel értett egyet, cipelték egymást mászás közben, és általánosságban véve remekül működtek együtt. A szirénektől persze megtudták, hogy a halak azért tűntek el, mert az emberek túlhalászták a környező vizeket, és a goromba polgármester nem tartotta tiszteletben a szirének területeit sem. A csapat azonnal ráérzett, hogy diplomatikus megoldásra van szükség, és visszatértek a városba, hogy elmeséljék az embereknek, milyen kárt okoztak a tengerben. Nem érve be ennyivel, közösen eldöntötték, hogy a polgármestert le kell váltani - és olyan remekül dobták közösen a Meggyőzést, hogy ott helyben rá is beszélték a helyieket, válasszanak helyette mást. Sőt, tették hozzá, most válasszanak lányt, mert az úgy igazságos. Elő is került a város barátságos kocsmárosnője, akit megtettek új vezetőnek. A kocsmárosnő és a szirének királynője békét kötöttek, a csapatot pedig gazdag jutalomban részesítették.

Mindkét csapat remekül szerepelt, és öröm volt velük játszani. Ahhoz képest, hogy nem tudtam előre, hogy működnek majd ezek a diplomatikus küldetések ennél a korosztálynál, ugyanúgy ráéreztek a lényegre, mint az idősebb gyerekek, sőt, még egy fokkal kreatívabbak is voltak a megoldásaik. A csapatmunka során megfigyelték, ki miben jó, és klassz volt látni, ahogy egymásnak adták át a feladatokat aszerint, hogy milyen készségekre volt hozzájuk szükség. Sokat nevettünk, sokat beszélgettünk, és többen megjegyezték, hogy szeretnének majd később is játszani ilyet a barátaikkal - olyan sztorikkal, amiket már ők maguk találtak ki.


2019. július 6., szombat

Medusza a hátizsákban, avagy a kamaszok és a szerepjáték

Talán néhányan még emlékeztek rá, hogy tavaly meghívást kaptam a győri Hild József Építőipari Szakgimnázium táborába, ahol Danielle Bellone-nal együtt mondtunk meséket az angolos diákoknak, és a második napra egy kör spontán szerepjáték is befigyelt. Nos, idén azzal hívtak fel a táborszervezők, hogy szeretnék, ha megint csatlakoznék a programhoz - és hogy a fiatalok kifejezetten a szerepjátékot kérték vissza. Ez már önmagában megmelengette a szívemet - és mivel a szervezők vevők voltak mindenféle ötletre, felajánlottam, hogy mind a huszonhat táborozónak mesélek, ha sikerül őket kisebb csapatokra felosztani. Így történt, hogy három napon keresztül meséltem kalandokat öt és hat fős kamasz csapatoknak, és azt hiszem, ezt az élményt még sokáig emlegetni fogom.

Itt letölthető
Úgy döntöttem, ha már én leszek a kalandmester, viszek néhány olyan sztorit, amik kezdőknek valók, és közel állnak a szívemhez. Nemrég jelent meg, és hatalmas sikert aratott az Uncaged Anthology nevű kötet, amiben csupa olyan Dungeons & Dragons játékmodul található, amik a fejük tetejére állítják a megszokott szerepjátékos kliséket és toposzokat. Más, empatikusabb irányból közelítik meg a klasszikus szörnyek történeteit; gondolkodásra, kreatív megoldásokra, és a meggyőződéseik átértékelésére ösztönzik a játékosokat. Mivel a legtöbb kaland a kötetben rövid és alapszintű, tökéletesek arra, hogy kezdő játékosoknak bemutassuk a D&D világát. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
A karaktereket előre elkészítettem (szerepjátékos haverok hathatós segítségével), hogy gyorsabban pörögjön a műsor, mivel minden csoportra csak három órám jutott. A játékosok nyolc karakter közül választhatták ki a sajátjukat, így minden csapat egy kicsit más volt, és ettől lettek igazán izgalmasak a megoldásaik is. A karakterlapokat mind megtarthatták, sőt, vittem ajándékba fejenként egy húszoldalú dobókockát is, hogy ha van kedvük, maguk között folytathassák majd a játékot.

És akkor következzenek a fénypontok:
(Hosszú lesz, szólok; akit csak a konklúzió érdekel, ugorjon a végére)

Első Csapat (5 lány, mind kezdők, szerepjátékban is és angolban is). A kaland, amit nekik meséltem, egyszerűnek tűnik: egy falu felbérli a csapatot, hogy derítsék ki, miért tűntek el az állatok az erdőből. Megharcolva néhány erdei növény-szörnnyel, a banda egy driádra bukkan, aki éppen nagyban gyújtogatja a fákat. Kiderül, hogy az erdőnek évtizedenként egyszer le kéne égnie, mert különben ezek a különleges fák nem tudnak szaporodni (ld. eukaliptusz) - az emberek viszont mindig megakadályozzák az erdőtüzeket. A fák a nimfát hívták segítségül. A csapatnak ki kellett találnia, mit kezdjenek a helyzettel, és hogyan oldják meg, hogy az erdő is jól járjon, meg a falu is. Végül úgy határoztak, kiköltöztetik az egész falu népét - megígérve, hogy gondoskodni fognak mind a 150 hontalanná vált emberről. Innentől fogva a harcolós-nyomozós kaland átcsapott egy menekült-történetbe, melynek során több helyről elkergették őket, míg végül egy kikötővárosban újabb alkut kötöttek a polgármesterrel: a város befogadja a menekülteket, ha a csapat cserébe levadászik nekik egy tengeri szörnyet, ami miatt eltűntek a halaik. Persze itt is hamar kiderült, hogy a halakat a túlhalászás irtotta ki, a "tengeri szörny" pedig egy csapat szirén volt, akik a tengert védték az emberektől. A játékosok újabb diplomáciai tárgyalásokba bocsátkoztak, és végül meggyőzték a polgármestert, hogy nyilvánítsa a szirének által kijelölt területeket rezervátummá, és indítson el egy programot, melynek keretei között a szirének megtanították az embereket fenntarthatóan gazdálkodni a tengerrel. A programban részt vett a 150 új lakos is, a lányok pedig nagyon büszkék lehettek magukra, hogy ilyen szép megoldást találtak a történet végére. Le a kalappal.

Második Csapat (6 fiú). Ez a kaland a Kis Hableány meséjén alapszik (amit senki se vett észre, hah). Egy néma lány felfogadja a csapatot, hogy keressenek meg egy eltűnt nőt. Írni nem tud, így hosszas mutogatással tudja csak elmagyarázni, mi történt, és miért keresi az illetőt - fél órát activityztünk, mire összeállt a kép, ezt már önmagában nagyon élveztem. A lányról kiderül, hogy sellő volt, és egy süllyedő hajóról megmentett egy csodás hangú dalnokot. A hajó tulajdonosa, egy gazdag fickó, berágott, mert a sellő nem őt mentette meg, és miután partra evickélt, elraboltatta bosszúból a dalnokot. A csapat rögtön a fickó keresésére indult, háztetőkön ugrálva kergették az egyik szolgáját, és végül kinyomozták, hol lakik. A házon végigharcolták magukat (voltak benne csontvázak, zombik, köpenyszörnyek, ésatöbbi), és végül szemtől szembe kerültek a főgonosszal, akiről kiderült, hogy boszorkánymester. A végső csata folyamán volt sok remek pillanat (pl. a minotaurosz harcos hátán lovagló viharpap, aki lelkesen szórta a villámokat, míg szembe nem jött neki az ajtófélfa), és végül a csapat sikeresen megszabadította az elrabolt dalnokot. Ők az egyszerű megoldások hívei voltak, ám amikor akcióra került a sor, nagyon olajozottan tudtak úgy együttműködni, hogy kihasználják mindannyiuk legjobb képességeit.

Harmadik Csapat (5 fiú). Ők érkeztek a leglelkesebben: tavaly óta rendszeresen játszanak, ismerik a szakkifejezéseket, és teljesen fel voltak készülve rá, hogy szörnyeket irtsanak és kincseket gyűjtsenek. Nekik a Lost Gods (Elveszett Istenek) című kalandot választottam, ami hagyományosan indul, de a végén van egy csavar. A csapatot felbéreli egy kihalóban lévő város, hogy keressék meg az eltűnt istennőjüket. A kaland nagy része egy barlangrendszerben játszódik, ahol teremről teremre, folyosóról folyosóra haladva mindenféle kísérteteket kell legyőzni. A csapat gondosan vette a kanyarokat, mindenhová benéztek, minden szörnyet kiirtottak, minden kincset begyűjtöttek. A végső nagy csatára rápihentek, felkészültek, megtervezték a taktikát... és amikor megérkeztek az utolsó teremhez, ahol a főgonoszt sejtették, egyszerre csak megszólalt egy Medusza egy tükörből: "Ne gyertek be, nem akarlak bántani!" A játékosok arcára kiült a döbbenet - a klasszikus dungeon-crawl kalandok nem így szoktak végződni, hanem epikus csatával. Kis hezitálás után szóba elegyedtek a kígyóhajú hölgyeménnyel, aki elmesélte, hogy régen halandó nő volt, csak egy istenség elátkozta, és hogy senkit se akart kővé változtatni, de a városiak azt hiszik, hogy istennő, folyton bemerészkednek hozzá, aztán ijedtükben megtámadják (tele volt a barlang szobrokkal). A csapat segítségét kérte, hogy segítsenek neki kiszökni a városból, és elköltözni biztonságosabb helyre. Némi töprengés és tétovázás után a kalandozók úgy döntöttek, segítenek a bajba került szörnyetegnek, és elkezdtek azon brainstormingolni, hogyan juttassák ki észrevétlenül a városból. Végül a dalnok és a varázsló közösen visszatértek a helyiekhez, és közölték, hogy megvan az istennő, nagy ünnepséget rendelt el, és üzenetet küldött - majd csaptak egy óriási koncertet a főtéren. Miközben a városlakók a koncerten tomboltak, a csapat többi tagja csendben kilopakodott a Meduszával a városból, és kerestek neki egy csendesebb barlangot a hegyek között. A helyieknek azt az "üzenetet" adták át, hogy az istennő parancsára jobb, termékenyebb földre kell vándorolniuk, és ott új várost alapítani.
Az volt gyönyörű ebben a kalandban, hogy a tapasztalt, egyféle megoldásra felkészült játékos-csapat a csavarnál teljesen átértékelte a saját hozzáállását, és képesek voltak kreatív, mindenki számára előnyös, és empatikus döntéseket hozni. Imádtam.

Kép innen
Negyedik Csapat (5 lány). Lelkes, beszélgetős, vidám csapat volt. Nekik megint a driádos-erdőmegmentős kalandot meséltem, mert kíváncsi voltam, lesz-e különbség két lánycsapat megoldásai között ugyanarra a feladatra. Volt! Az első erdei harc még váratlanul érte őket, ám rögtön utána elkezdtek azon töprengeni, hogy a szörnyek megölése helyett nem lehetne-e élve elfogni őket, esetleg megbarátkozni valamelyikükkel. Mivel kalandmesterként támogatom az erőszakmentes megoldásokat, hagytam, hogy némi ötletelés után lespanoljanak két inda-lénnyel, akikkel addig mutogattak-activityztek, amíg ki nem szedték belőlük, mi folyik az erdőben. Így már a gyújtogató driádhoz is felkészülten érkeztek; azt hitték, a szörnyeinek akar helyet csinálni az erdőben, és rögtön fel is ajánlották, hogy segítenek egy Jurassic World típusú szörnyrezervátumot kialakítani. Amikor megtudták, hogy a fákról szól a sztori, akkor ügyesen és gyakorlottan megalkottak egy kompromisszumos megoldást, ami mindenkinek jó: a driád megengedi a falusiaknak, hogy annyi erdőt kivágjanak a falu körül, ami megvédi őket a tűztől (és a faanyagot eladják, hogy legyen pénzük az ínséges időkre). Cserébe a falusiak megígérik, hogy hagyják égni az erdőt és a különleges fákat, és a kivágottak helyére újakat ültetnek majd. Nagyon szép, diplomatikus és részletes megoldás született, a lányok büszkék lehettek magukra.

Ötödik Csapat (5 fiú, 1 lány). A végére maradt a káosz :) Ők nagyon várták már, hogy rájuk kerüljön a sor, lelkesen válogatták a karaktereiket, és teljes lendülettel indultak neki a kalandnak. Ismét a Meduszás sztorit vettem elő, mert előző nap olyan jól működött. Megint csak megmutatkozott, mekkora lehet a különbség ugyanabban a történetben csapat és csapat között. Jelen esetben hőseink kissé jobban eltévedtek a barlangrendszerben, mint az előzőek, cserébe legyőztek minden szörnyet, ami csak az útjukba került. A Medusza vallomása őket is meglepetésként érte, de némi töprengés után szintén a segítés mellett döntöttek - melynek eredményeképp begyömöszölték a kígyóhajú hölgyet egy nagy hátizsákba, amit a csapat minotaurosz harcosának hátára akasztottak, és megindultak vele kifelé a városba. Sajnos azonban a barlang bejáratában emberek várták őket nagy izgalommal, hogy megtudják, megvan-e az elveszett istennő; a csapat röptében azt hazudta, hogy nincs, de majd jól megkeresik, mire a polgármester meghívta őket vacsorára. Meduszával a hátizsákban el is fogadták a meghívást, szépen megvacsoráztak, majd éjjel kisurrantak zsákkal (és a polgármester vagyonának egy részével), és a városfal felé vették az irányt. Sajnos lopakodásban nem voltak jók, cserébe úgy tudtak blöffölni, mint senki más, így sikeresen kijuttatták a szörnyet a városból (egy jól irányzott hajítással az erőember - pontosabban erőminotaurosz - részértől), és ők maguk is megmenekültek. Nem volt olyan elegáns megoldás, mint az előző, cserébe szénné röhögtük magunkat a játék során, nagyon klassz volt a hangulat.

A végeredmény


A szerepjátékról sokan azt hiszik, hogy valami fura kocka-hobbi, vagy esetleg egyenesen káros a bimbózó fiatal elmékre. Egyik sem igaz. A szerepjáték nem más, mint közös mesemondás, ami a csapatmunkára, a kreativitásra, és a jó hangulatra helyezi a hangsúlyt. Mivel minden csapattal angolul játszottunk, külön öröm volt nézni, hogy a fiatalok magukról megfeledkezve angol nyelven vitatták meg a terveiket, és írták le, hogyan cselekszik a karakterük. Minden történetre zseniálisan kreatív és empatikus megoldásaik születtek, melyek során mindannyian elgondolkodtak róla, hogyan lehet kompromisszumokat kötni különböző gondolkodású vagy kultúrájú felek között. Egyetlen csapat sem bukta el a sztoriját amiatt, hogy fejjel rohantak volna a falnak, vagy az erőszakot választották volna a diplomácia helyett. Ösztönösen klasszul játszottak, és kalandmesterként elmondhatom, hogy remekül éreztem magam, és büszke voltam minden egyes játékosomra. Remélem, jövőre megint találkozom velük!

Talpraesett anyák, esetlen férjek (Népmesék nyomában a világ körül 126. - Elefántcsontpart)

Today I continue the blog series titled Following folktales around the world! If you would like to know what the series is all about, you can find the introduction post here. You can find all posts here, or you can follow the series on Facebook!


Some Gold, a Little Ivory
Country tales from Ghana and the Ivory Coast
Edythe Rance Haskett
The John Day Company, 1971.

A könyv 24 mesét tartalmaz, ezek közül 14 elefántcsontparti. Egy afrikai-amerikai tanárnő gyűjtötte őket azok alatt az évek alatt, amiket Afrika különböző országaiban töltött. Bár a ghánai mesék is nagyon tetszettek, az alábbiakban a kihívás szabályai szerint az elefántcsontpartiakra fogok koncentrálni, mivel Ghánába visszatérünk még. Edythe Haskett mesélői stílusa gördülékeny és élvezetes. A könyv egyértelműen gyerekeknek íródott, sok illusztrációval, de a mesék attól még érdekesek a felnőttek számára is.

Fénypontok

Mahda és az elefántbika meséjében egy gonosz elefánt felfalta egy özvegyasszony három lányát. Az anya az elefánt nyomába eredt, a gyermekei után ment a gyomrába, és megmentett onnan minden felfalt embert és állatot. Útja során más állatok segítették, akiknek szintén elege volt már az elefántbikából.
A király kecskéje című mókás mesében egy mongúz véletlenül agyoncsapta a király kedvenc, egyébként nagyon idegesítő kecskéjét, majd megpróbálta trükkös módon a kutyára kenni a dolgot. A kutya okos felesége kihúzta a férjét a pácból, így végül a mongúzt ítélték kígyóverem általi halálra - aminek az lett az eredménye, hogy a mongúzok azóta is remekül ölnek kígyót.
Itt is akadtak dilemma-mesék. Az egyikben egy döntésképtelen harcosnak kellett két lány közül választania, így inkább megölte magát. Az egyik lány utána halt, a másik viszont mindkettejüket visszahozta a halálból - a mese végén pedig nyitva maradt a kérdés: hogyan döntsön a harcos?
Egy érdekes eredetmesében Isten egy denevérre bízott egy kosárnyi sötétséget, hogy vigye el a Holdnak - a denevér azonban elaludt, majmocskák kinyitották a kosarat, kiengedték az éjszakát. Azóta a denevérek fel-alá repdesnek éjjelente, és próbálják a sötétséget összeszedni.

Kapcsolatok

Binyoka, a vízi öregasszony segítette a Hallah nevű lányt, aki egy elkövetett hiba után egy tó mélyére menekült, és ott találkozott a vízi szellemek öreganyjával. Binyoka a lány türelmét és kedvességét drágakövekkel jutalmazta, és még arról is tett, hogy jó férjet találjon magának. Ez a mese Holle Anyót idézte az eszembe, csak a második, "lusta lány" párhuzam maradt el belőle. Volt egy "levágott kezű lány" mese is - itt a lányt gonosz öccse űzte el hazulról, és amikor másodjára is a vadonba száműzték, a kígyók és az apja áldása segítettek neki a túlélésben.
A három ima meséje hasonlított az európai "három kívánság" történetekhez - egy férj széppé kívánta a csúnya feleségét, majd, amikor a szép feleséget ellopták tőle, majommá kívánta, majd, amikor a majmot visszakapta, ismét a régivé. A csavar az volt, hogy a csúnya feleséggel is boldog lett a végén.
A kátránybábu meséjére emlékeztetett a történet, melyben egy lusta tolvajt a szomszédja egy edény paprikás fu-fu segítségével ejtett csapdába. A mese végén a tolvajt elűzték, a feleségét pedig, aki szorgos férjre vágyott, a fu-fu gazdája második feleségül vette. Szintén előfordult az a trickster-mese, amelyben egy fiú megmentett egy krokodilt, aki ezért cserébe meg akarta enni. Három embert kérdeztek meg, igazságos-e ez, és az első kettő közölte, hogy a jótettek elnyerik méltó büntetésüket. A harmadik segített a fiúnak megmenekülni.

Hova tovább? 
Burkina Fasoba!

2019. július 3., szerda

Mese a lányról, aki nem akart boszorkány lenni (Ribizli a kulisszák mögött 9.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  



Íme egy történet szűkebb hazám tájáról, a Kisalföldről!

Miről szól?

Egy vasorrú bábának három lánya van - a két idősebb tehetséges boszorkánynak mutatkozik, ám a legkisebb, Boróka nem nagyon akar se rontani, se átkozni. A bába kiküldi a lányait a keresztútra, hogy igazi boszorkánnyá váljanak, de Boróka mindig kibújik a bevataási feladatok alól. A nővérei bepanaszolják az anyjuknál. Hosszas huzavona után a vasorrú bába, csalódva legkisebb gyermekében, ganajtúró bogárrá változtatja Borókát. A csinos kis bogarat egy pásztorfiú találja meg, aki a házába fogadja, és a gondoskodásának köszönhetően Boróka végül ismét emberré válik.

Hogyan készült?

Ez a mese egyike azoknak, amiket kicsit alaposabban átgyúrtam - leginkább azért, mert olyan sokszor meséltem már mindenféle közönségnek, hogy szinte észrevétlenül szivárogtak bele újabb elemek és csavarok, és az én jól bevett verziómat már nem akartam visszafarigcsálni az eredeti szövegre. Sok helyre hívnak mesélni A tündérrózsa legendája című műsorommal, amelyben szigetközi, csallóközi és kisalföldi mesék szerepelnek - közöttük ez a történet is.
Először a boszorkány-beavatást színeztem ki jobban. Más, szintén Timaffy László által gyűjtött hiedelemmondákból bőséges információnk van arra, hogyan képzelték el őseink a keresztúton zajló praktikákat. Az eredeti szövegben egy fekete kotlós csibéit kell összeszedni, ám a sok mesélés során az én verzióba beleszőttem a fekete bikát, a fekete hintót, és a lenyelendő darazsakat is. Hasonlóan került bele a mesébe a Gellért-hegyi boszorkányszombat részletesebb leírása (szintén létező mondák és hiedelmek alapján). A mese végén pedig nem állhattam meg, hogy elképzeljem, ahogy a legkisebb lány felhasználja az otthon szerzett tudását arra, hogy segítsen a boszorkányok által megrontott embereken.
A lány itt is tőlem kapott nevet, az egyszerűség kedvéért és különösebb indoklás nélkül - egyszerűen tetszett a Boróka.

Mitől különleges?

Nem kell minden női szereplőnek jóságosnak lennie ahhoz, hogy egy mese fontos üzenetet hordozzon lányok (és fiúk) számára - mint ahogyan természetesen az sem elvárás, hogy férfiak legyenek az ellenfelek. Jelen esetben például egy ritkán ábrázolt konfliktus bontakozik ki a meséből: egy toxikus vér szerinti család, amit egy gondoskodó, szabadon választott kapcsolat ellenpontoz. Borókának van ereje és kitartása ahhoz, hogy ne veszítse el önmagát az anyja és a testvérei nyomása ellenére sem, és amikor megtalálja a saját helyét a világban, és a saját választott családját, még fel is tudja használni a keservesen szerzett tudását arra, hogy egy kicsit jobbá tegye a világot.
Ennek a gondolatnak átvitt, de nagyon fontos üzenete van: a vér igenis képes vízzé válni, és nem, nem áll mindenek felett. A hősnőnek joga van megválni "vér szerinti" családjától, ha azok nem hajlandóak abbahagyni a bántalmazását. A "vér mindennél fontosabb" gondolata szinte észrevétlenül issza be magát a mindennapokba, és súlyos következményei lehetnek a társadalomban - az örökbefogadással kapcsolatos negatív sztereotípiáktól kezdve az ártó családi környezetben való bennragadásig. Szükség van olyan mesékre, ahol megjelenik az ellenkezője is, egy függetlenedni képes, gondoskodó, és boldogan élő hősnő személyében.

Érdekesség

Meg kell említenem, hogy Herbszt László fenti rajza messze a kedvenc illusztrációm az egész könyvből. Amikor gyerekeknek mesélem ezt a történetet, a "ganajtúró bogár" kifejezés már önmagában is mindig osztatlan sikert arat.