"Tudod mit, inkább inspirálj minket" - a kiskamaszok és a szerepjáték

A múlt heti bejegyzés után valószínűleg mindenkinek a könyökén jön ki a szerepjáték, de ezt akkor is elmesélem, mert borzasztóan cuki volt.

Tegnap Tiszaújvárosban jártam egy önismereti táborban, amit alsós gyerekeknek szerveztek. Eredetileg mesélni hívtak, de mivel a délelőtti és a délutáni foglalkozásra is több óra állt rendelkezésre, felajánlottam, hogy viszek szerepjátékot - az közös mesélésnek is remek, és még önismereti elemei is vannak. Nem beszélve a csapatmunkáról. Tizenhárom gyerek volt, akiket két csapatra osztottunk, korosztály szerint. A múlt heti programhoz hasonlóan vittem ajándék kockákat, karaktereket, és megint csak az Uncaged Anthology jól bevált kalandjaiból meséltem.

Első Csapat (4 lány, 3 fiú, 13-14 évesek): Menekülés az Erdőből. A csapatot felfogadja egy kis erdei falu, hogy nyomozzák ki, miért menekülnek az állatok az erdőből; a falusiak az erdőben gyűjtött különleges bogyókból készült szörpből élnek (nevezzük gumibogyó-szörpnek), és nem mernek szüretelni a veszély miatt. Kis csapatunk neki is vágott a kalandnak, nagyon okos módon az állatok nyomait követték visszafelé. Útközben belefutottak néhány kisebb, növényszerű szörnyetegbe, akiket legyőztek - majd végül találkoztak a driáddal, aki az erdőt jött felgyújtani, hogy a benne élő különleges, eukaliptusz-szerű fák magjai ki tudjanak kelni (mert hogy az erdőtüzeket az emberek évek óta megakadályozzák, ártva ezzel a fáknak). A csapat elsőnek meg akarta támadni a nimfát, de aztán meggondolták magukat, és inkább tárgyalásokba bocsátkoztak - elérték, hogy másnap délig haladékot kapjanak, hogy a falu népét biztonságban ki tudják költöztetni. Visszatérve a faluba sikerült megnyugtatniuk a pánikoló helyieket, és megígérni nekik, hogy segítenek új otthont keresni. Eddig a kaland egészen hasonlított a múlt heti egyik csapat megoldásához - ám nincs két egyforma csapat, és nincs két egyforma történet sem.
Ettől a ponttól volt igazán csodás figyelni a játékosok működését. Először is segítettek egy éjszaka alatt összepakolni a falusiaknak - és közben komolyan és részletesen átbeszélték, hogy ha egy éjjel el kellene elmenekülniük otthonról, mit kellene mindenképpen magukkal vinniük. Még arról is gondoskodtak, hogy van-e mindenkinek szekere vagy lova, és a nyomkövetőik segítségével arrafelé vezették a menekültek karavánját, amerre a menekülő állatok nyomai is mentek, gondolva, hogy ahol az állatok már biztonságban vannak, ott az emberek is jó helyen lesznek (erre egyik előző csapatom se gondolt!). Este letáboroztak egy mezőn, őrséget állítottak, és tettek róla, hogy a falusiak a körülményekhez képest jól töltsék az éjszakát. Így haladva pár nap alatt elértek egy másik erdőt a hegyek tövében, amiről közös munkával kiderítették, hogy tündérek élnek benne. A dalnok és a varázsló javaslatára felkeresték a tündéreket, és megállapodást kötöttek velük az emberek nevében - mégpedig olyat, amin én is eltátottam a számat.
A falu népe tulajdonképpen egy második otthont hozott létre az erdőben, hogy valahányszor az eredeti erdő leég, itt tudjanak élni, amíg az meg nem újul, és vissza nem térhetnek - vándorló falu lettek, két otthonnal. A tündéreknek meg kellett ígérniük, hogy nem vágnak ki fákat, nem bántják az állatokat, és az erdő védelmére sietnek, ha veszély fenyegeti - cserébe a tündérek megengedték, hogy itt is szüretelhessék a gumibogyót (de csak kézzel), és megígérték, hogy az állatok sem bántják őket. Hogy így megköttetett az alku, a csapat elkezdett azon ötletelni, hogyan lehet fenntartható falut építeni az erdőben, ami nem igényel kivágott fákat. Beszélgettek a száraz tűzifa gyűjtéséről, zsúptetős, ágak közé épített házakról, földbe ásott házakról, nemezsátrakról, újrahasznosított bútorokról, vegetáriánus ételekről... egy egész kis fenntartható öko-falut terveztek a menekülteknek. Teljesen le voltam nyűgözve.

Második Csapat (3 lány, 3 fiú, 11 évesek): A tenger hangja. Mivel ez a korosztály még kicsi ahhoz, hogy a Gyűrűk Urát vagy pláne a Trónok Harcát vegye viszonyítási alapul, cserébe a Karib-tenger Kalózait jól ismerték, ide egy tengeres-hajózós kalandot választottam. Ők voltak az eddigi legfiatalabb szerepjátékos csapatom - ami többek között abban is megmutatkozott, hogy a fiúk és a lányok az asztal két oldalán ültek, és zajlott közöttük némi rivalizálás (ami remekül illeszkedett a kaland világába). A történet szerint egy kikötőváros (némileg undok) polgármestere felbérelte őket, hogy nyomozzák ki, miért tűntek el a halak a tengerből. Hajó után kutatva egy fogadóban két veszekedő kapitányt találtak, egy férfit és egy nőt, akik azon kaptak hajba, hogy melyiküknek van jobb hajója, és hogy a férfiak vagy a nők jobb tengerészek-e. A csapat rövid úton felbérelte mindkettőjüket, és így lett egy Fiú Hajó és egy Lány Hajó. Amellett, hogy mindkét csapat saját hajót akart, az érvelésükben közrejátszott az is, hogy ha az egyik hajót megtámadja valami, akkor a másikra át lehet majd szállni. Neki is vágtak a nyílt tengernek, és mivel már előre borzasztóan lelkesek voltak, természetesen nem hagyhattam ki, hogy találkozzanak egy krakennel. Az óriáspolip véletlenszerűen a lányokat támadta meg - mire a fiúk azonnal a segítségükre siettek. Itt rögtön két, számomra nagyon emlékezetes és sokatmondó pillanatra is sor került.
Az első az volt, hogy a dalnok használni próbálta a "Maró Gúny" (Vicious Mockery) nevű varázsigéjét - ez abból áll, hogy kicsúfol egy ellenfelet, amitől az sérül. A csapat először "fogyatékosnak" akarta nevezni a krakent, de hamar úgy döntöttek, hogy ilyet még egy szörnyetegre se mondunk gúnyból, ezért végül a dalnok, hosszas húzódozás után, "ronda tyúknak" titulálta az óriáspolipot. Ekkor veregette meg a vállát a csapat lovagja: "Tudod mit, inkább inspirálj minket!" Ez volt az első és utolsó alkalom, hogy egy játékos megpróbálkozott volna a gúnyolódós varázsigével. A gyerekek pontosan érezték, hogy a bántó szavaknak ereje van (erre hívja fel a figyelmet a játék), és inkább egy pozitív varázslatot választottak helyette. A második klassz pillanat az volt, amikor a csata végeztével a dalnok meg akarta gyógyítani az egyik lányt, ehhez azonban kézrátétel volt szükséges. A játékos közölte, hogy akkor a karaktere átmegy a lányhajóra gyógyítani - majd, nem érve be ennyivel, felállt az asztaltól, átsétált a lányok oldalára, és pacsizott a másik játékossal.
A csapat, legyőzve a krakent, továbbhajózott, találkozott egy óriásteknőssel, majd végül eljutott a szirének vízalatti városába. Mire idáig jutottak, már teljesen megbomlott a fiú-lány választóvonal: aszerint szálltak át egymás hajójára, hogy éppen ki kivel értett egyet, cipelték egymást mászás közben, és általánosságban véve remekül működtek együtt. A szirénektől persze megtudták, hogy a halak azért tűntek el, mert az emberek túlhalászták a környező vizeket, és a goromba polgármester nem tartotta tiszteletben a szirének területeit sem. A csapat azonnal ráérzett, hogy diplomatikus megoldásra van szükség, és visszatértek a városba, hogy elmeséljék az embereknek, milyen kárt okoztak a tengerben. Nem érve be ennyivel, közösen eldöntötték, hogy a polgármestert le kell váltani - és olyan remekül dobták közösen a Meggyőzést, hogy ott helyben rá is beszélték a helyieket, válasszanak helyette mást. Sőt, tették hozzá, most válasszanak lányt, mert az úgy igazságos. Elő is került a város barátságos kocsmárosnője, akit megtettek új vezetőnek. A kocsmárosnő és a szirének királynője békét kötöttek, a csapatot pedig gazdag jutalomban részesítették.

Mindkét csapat remekül szerepelt, és öröm volt velük játszani. Ahhoz képest, hogy nem tudtam előre, hogy működnek majd ezek a diplomatikus küldetések ennél a korosztálynál, ugyanúgy ráéreztek a lényegre, mint az idősebb gyerekek, sőt, még egy fokkal kreatívabbak is voltak a megoldásaik. A csapatmunka során megfigyelték, ki miben jó, és klassz volt látni, ahogy egymásnak adták át a feladatokat aszerint, hogy milyen készségekre volt hozzájuk szükség. Sokat nevettünk, sokat beszélgettünk, és többen megjegyezték, hogy szeretnének majd később is játszani ilyet a barátaikkal - olyan sztorikkal, amiket már ők maguk találtak ki.