2016. március 31., csütörtök

Mesemondók Márpedig Vannak: Borítóleleplezés és könyvbemutató!

Örömmel jelentem, hogy a mai nappal nyomdába került a könyvem, Mesemondók márpedig vannak: A nemzetközi mesemondás világa (PONT Kiadó, 2016).
Most, hogy túlestünk a szerkesztésen és az utolsó simításokon, már egészen közel járunk ahhoz, hogy a kezemben tarthassam! Íme, a borító (Helena Nelson-Reed csodálatos festményének felhasználásával) és a fülszöveg!

"A mesemondás - akárcsak más előadóművészeti ágak - nem csak passzió, de szakma is. A világ minden táján hivatásos mesemondók ezrei dolgoznak nap mint nap a legmeglepőbb helyeken, és a legtarkább módokon. 

Ez a könyv azonban nem csak mesemondóknak szól. Szól a közönségeknek is, akik egy-egy újságcikk vagy plakát láttán nem tudják eldönteni, mit várhatnak egy „mesemondó esttől.” Szól a rendezvényszervezőknek, szól a tanároknak és igazgatóknak, akik kitárják az osztálytermeik ajtaját (és akik nélkül sokkal nehezebb lenne a vándor mesemondók élete). És nem utolsó sorban szól a szülőknek, barátoknak és hozzátartozóknak is, akik a kulisszák mögött aggódnak, szurkolnak, és izgulnak, ahányszor egy újabb mesemondó indul el a nagyvilágba.

Zalka Csenge Virág tíz éve éli a hivatásos nemzetközi mesemondók életét. Előszavában így vall a kötet születéséről: 
Mesemondásról beszélni csak mesélve lehet – én úgy mutatom be a mesemondó világot, ahogyan én ismerem. Az én utam ide vezetett; az én szemeimmel ilyen a nemzetközi mesemondás. Ha egy másik mesemondót kérdeznél, lehet, hogy nem állítaná mindennek az ellenkezőjét, de mindenképpen mást emelne ki, más ösvényeket rajzolna fel a térképre, más útravaló tanácsot adna.

A mesemondás sokféle, és pont ettől jó.

A könyv a 87. Ünnepi Könyvhétre jelenik meg (június 9-13); a hivatalos könyvbemutatót az Írók Boltjában tartjuk május 10-én. Mindekit szeretettel várok! :)

Update: A könyv a kiadó honlapjáról már előrendelhető!


2016. március 30., szerda

Feminista Magyar Népmesék 19. - Szerencse és Áldás

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző tizennyolc mese itt olvasható.

Ma olyan témáról lesz szó, amit ritkán köt bárki is a feminizmushoz, pedig az akadémiai fogalomba ez is bőven beletartozik.

Szerencse és Áldás
(Szerencse és Tudomány)

Források:

Benedek, E.: Magyar Mese- és Mondavilág I. (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1988.)
Kriza J. - Orbán B. - Benedek E.: Székelyföldi gyűjtés (Athenaeum, 1882.)
Kriza J.: Vadrózsák (Kriterion, 1975.)
Meggyes M.: A madárasszony (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1986.)

A mesetípus AaTh száma 945 (Szerencse és Tudomány / Luck and Intelligence)

A történet:
A Szerencse és az Áldás (más változatokban a Szerencse és a Tudomány) összevesznek, hogy melyikük fontosabb az emberek életében, és elhatározzák, hogy próbára teszik egymást. Elsőként az Áldás/Tudomány lát munkához, és a kiválasztott szegény embert gazdaggá és sikeressé teszi... ám a gazdagság hamar véget ér, és mindenféle balszerencse, rágalom útján a delikvens elveszíti a vagyonát. A leggyakoribb változatban mindig elrejti valahová a pénzt a házban, a feleségének nem szól, és az asszony a tudta nélkül véletlenül kidobja/eladja a vagyont. Amikor már minden veszni látszik, a Szerencse lát munkához, és végül minden jóra fordul. 

Mitől feminista?
Eljutok rögtön a meséig is, csak innen a kályha mellől...
A feminizmus, bár elsősorban a nők egyenjogúságáért folytatott munkásságról híres, magába foglalja más, hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportok érdekeit is. A nők jogait, társadalmi állását egyszerűen nem lehet más faktoroktól függetlenül vizsgálni - ide tartozik egyebek között a kor, etnikum, bőrszín, testkép, fogyatékosság, társdalmi nem, szexualitás, és a vagyoni helyzet is. Ezt a nézőpontot nevezzük "interszekcionális feminizmusnak," és azért fontos, mert különben az ember hajlamos azt hinni, hogy ha a gazdag, fogyatéktól mentes, cisgender, heteró fehér nőknek már mindene megvan, akkor moshatjuk is kezeinket, nincs több dolga a feministáknak.
(Hej de sokan gondolják így...)
Létezik egy nagyon általánosan alkalmazott sztereotípia: Az, hogy aki szegény, az egész egyszerűen nem dolgozik eleget, vagy nem próbálkozik elég kitartóan. Ez Amerikában különösen beleivódott a kultúrába az "Amerikai Álom" ("húzd ki magad a hajadnál fogva") toposzán keresztül, de Magyarországon is széles körben elterjedt (és sokszor párosul más sztereotípiákkal, például a romák ellen). Bár előfordulnak esetek, amikor ez egyéni szinten történetesen igaz, de sokkal ritkábban, mint azt gondolná az ember. A szterotípia pedig nagyon sokat árt azoknak, akik önhibájukon kívül nem tudnak kikeveredni a szegénységből. Példának okáért senki sem ad nekik munkát a bőrszínük miatt. Vagy túl kevés pénzük van ahhoz, hogy spórolni tudjanak (spórolni az tud, akinek van pénze). Vagy gyerekeik vannak, akiket minimálbérből kell eltartaniuk. Satöbbi. Senkinek sem jó, ha kívülállók ahelyett, hogy képességeikhez mérten segítenének a helyzeten, elintézik azzal, hogy "nem élne így, ha tisztességesen dolgozna."

(Akit érdekel, Amerikában kitaláltak ennek illusztrálására egy Spent nevű játékot, ahol egy hónapot kell túlélned a szimulációban limitált büdzséből) (Szóljon, akinek sikerült...)

A Szerencse és Áldás mesetípus minden általam ismert változatában a Szerencse kerül ki győztesen. Lehet valaki akármilyen gazdag, vagy okos, vagy tehetséges, legalább kis mértékben szerencsére is szüksége van, hogy sikeressé váljon. Ez bármilyen formában felbukkanhat - a mesétől függően lehet jó befektetetés, véletlenül kínálkozó alkalom, vagy közbenjáró ismerős. Ebből kifolyólag a történet ellenkezője is igaz - ha soha nincs szerencséje az embernek, akár élete végéig is szegény maradhat, a legkeményebb munka ellenére is. A mese figyelmeztet rá - ahogyan a Szerencse teszi, amikor elismerik a győzelmét - hogy aki sikerrel jár, utólag ne hivatkozzon arra, hogy kizárólag azért jutott el oda, ahová mások nem, mert ő keményebben dolgozott. Az a minimum, hogy elismerjük, közrejátszott benne a szerencse is - és ezt nem rójuk fel a nálunk kevésbé szerencséseknek.

Amit érdemes átgondolni:
Az is érdekes mozzanat, amikor a feleség véletlenül eladja a dugipénz tartalmazó hamut/korpát/miegymást. Bár első blikkre ez nem vet jó fényt az asszonyra, olyan szempontból is nézhetjük, hogy ha a szegény ember jobban bízott volna a feleségében, vagy esetleg tudta volna, hogyan működik a háztartás, akkor nem ásta volna el olyan helyekre a pénzt, ahol esélyes volt, hogy kikerül a házból... A feleség pedig megbeszélhette volna a férjével az eladásukat. Felhívnám a figyelmet a közös financiális döntések és a kölcsönös bizalom fontosságára. 

Megjegyzés
Aki sorozat formájában szeretné átélni a témát, annak melegen ajánlom az amerikai tévéipar egyik csúcstermékét, a Shameless-t (és igen, ez kivételesen jobb a brit eredetinél). Annak ellenére, hogy vígjátéknak címkézték, tűpontosan beméri, milyen a létminimum alatt élni. Amerikában, persze.


2016. március 27., vasárnap

Meglátogatjuk Kancsilt (Népmesék nyomában a világ körül 7. - Malajzia)

A Népmesék nyomában a világ körül blogsorozat, (majdnem) minden vasárnap új bejegyzéssel bővül. A bemutatkozást itt olvashatjátok, az eddigi állomásokat pedig itt. Aki szeretne csatlakozni a világ körüli olvasáshoz, itt találja a Moly.hu kihívást.

Oké, szóval a maláj könyv rövidkés, és nem is maláj személy írta, de ezúttal kivételt tettem, mert Malajziából mindenképpen Kancsilt akartam olvasni. Mert Kancsilból sohasem elég.


Kanchil the Wily One
Tales of the Malaysian Mouse-Deer
Stuart Dickens McHugh
Thornhill Press, 1977.

A kötet kilenc mesét tartalmaz (a kilenc a maláj hagyományban szerencsés szám), és mind a kilenc Kancsilról, a Törpeszarvasról szól. Aki még nem vette volna észre a blog olvasása folyamán, hogy heveny Kancsilmániában szenvedek, annak üdv a klubban. Nem csoda, hogy a hiányosságai ellenére is nagyon megszerettem a könyvet.
Hiányosság azért akad egypár. Az egyik az, hogy ezek a mesék nyilván a szerző átírásai. Saját állítása szerint az apja hallotta őket a maláj hajósoktól, és ő fordította angolra; azóta meséli a gyerekeinek és az unokáinak is, és a sok mesélés és fordítás alatt sokat is csiszolódtak a történetek. A szerző megjegyzi, hogy szereti Kipling meséit, és ez a kilenc Kancsilmese nagyon is Kipling stílusában íródott. Bár eléggé irodalmian hangzanak, a szöveg nagyon szórakoztató, szerethető, és az eredeti történet azért ott bújkál mindegyikben.

Kapcsolatok

Kancsil az Kancsil. A mesék mind trickster-történetek, a klasszikus fajtából - hol Kancsil ver át másokat, hol pedig őt verik át. A legismertebb sztori talán a Kancsil és a Csiga című volt, amelyben Törpeszarvasunk versenyt fut egy vízicsigával, és a nyúlról és teknősről szóló történethez hasonlóan alul is marad.

Fénypontok

Mondtam már, hogy Kancsil?
Elég sok Törpeszarvas-mesét összeszedtem már mesemondói munkásságom folyamán, de a könyvben találtam újakat is. Van benne például egy jó kis változat a Kancsil a Gödörben című sztorira, ahol Kancsil egy gödörbe esik (nahát), és egy csomó másik állatot is lecsal, hogy végül ő maga ki tudjon mászni a hátukon. Szintén tetszett a Kancsil és a Krokodilok mese, aminek más változatát ismertem (olyat, aminek kevesebb áldozata volt). Plusz pont a szerzőnek, hogy enyhítve ugyan, de nem hagyta ki teljesen a tényt a mesékből, hogy Kancsil trükkjei sokszor más állatok fogságával vagy kimúlásával végződnek (bár erősen kepesztett a szöveg, hogy kimagyarázza a dolgot). Kancsil és a Mongúz nagyon bájos volt, mert ebben a mesében Kancsil nem csak szert tett élete első barátjára, de ráadásul segített egy embercsaládnak is.

Hova tovább?
Szingapúrba! Az utolsó állomás, mielőtt elhagyom a félszigetet, és nekivágok a szigetvilágnak...

2016. március 23., szerda

Feminista Magyar Népmesék 18. - Megnevettetni a királykisasszonyt

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző tizenhét mese itt olvasható.

A mai történetünk tulajdonképpen nem történet, hanem motívum, ami több mesében is előfordul.

Megnevettetni a királykisasszonyt

Források:

Benedek E.: Magyar mese- és mondavilág I. (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1988.)
(Az aranyszőrű bárány)
Benedek E.: Többsincs királyfi és más mesék (Magyar Könyvklub, 1993.)
(Furulyás Palkó)
Gaál Gy.: Népmesegyűjteménye (Emich Gusztáv nyomdája, 1860.)
(A hatalmas síp)
Kriza J.: A csókalányok (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1982.)
(Az aranyszőrű bárány)
Meggyes M.: A madárasszony (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1986.)
(Szerencse és tudomány)
Ráduly J.: A vízitündér leánya (Dacia, 1978.)
(Árva Péter)
Török K.: Csongrád megyei gyűjtés (Athenaeum, 1872.)
(Az özvegy asszony fia)

A motívum száma H341 - Megnevettetni a királykisasszonyt
A motívum nálunk az alábbi mesetípusokban fordul elő:
Ganajtúró bogár (AaTh 599)
Az aranyszőrű bárány (AaTh 571)
Szerencse és Tudomány (AaTh 954)

A történet:
Egy királykisasszony folyton szomorú, nem nevet, nem beszél, állandóan sír, nem emeli fel a tekintetét (néhány verzióban nem is alszik) - senki sem tudja szóra bírni vagy felvidítani. A király jutalmat (legtöbbször a lánya kezét) ajánl annak, aki meg tudja törni a búskomorságot. A feladatra egy szegény legény vállalkozik, aki különféle bolondos módokon csal mosolyt a lány arcára: Bogárkát és egérkét táncoltat a varázsfurulyájával, aranyszőrű bárányhoz tapadt bajkeverőket parádnéztat a palota előtt, vagy épp nemes egyszerűséggel megcsiklandozza a királykisasszony talpacskáit. Amennyiben az alvással is baj van, mágikus álomzsacskóból idéz kellemes álmot a lányra. Néhány esetben a siker ellenére további próbákat kell kiállnia - vagy hazugnak nevezik a király előtt, vagy valaki más megpróbálja elcsalni tőle a királykisasszonyt. Néhány esetben saját maga esik áldozatul az álomzacskónak, és a királykisasszony panaszkodik, hogy a férje átaludta a nászéjszakát... Végül a szegény legény némi segítséggel (egérkétől, bogárkától, vagy magától a Szerencsétől) átvészel minden akadályt, és feleségül veszi a királykisasszonyt. 

Mitől feminista?
Van valami végtelenül bájos a gondolatban, hogy a lány annak lesz párja, aki képes megnevettetni. A humor nem csak fontos eleme minden kapcsolatnak, de valami személyesebb, bensőségesebb vonzódást is jelez, mint meglátni-és-megszeretni az illetőt. Sok ember számára a "meg tud nevettetni" a legvonzóbb tulajdonság egy potenciális házastársban. 
Az is érdekes mozzanat, hogy egyes verziókban milyen intim kapcsolat alakul ki a királykisasszony és a kérője között. Az ágyból kilógó lábat megcsiklandozni például nem éppen tiszteletteljes mozzanat... és az sem szende királylányra vall, hogy a hölgy kiveri a hisztit, amiért a férje átalussza az éjszakákat. Néhány esetben a királylány azért utasítja el a hamis vőlegényt, mert büdös, nem ad a személyes higiéniéra (néha önhibáján kívül). A királykisasszony, nevetéstől nászéjszakáig, elég pontosan tudja, hogy mit óhajt.
A mese hőse sok esetben a "bolod fiú." Naivan megbízik az emberekben, enni ad a koldusoknak, értéktelen kacatokra (furulyára, bogárra) váltja a vagyonát. Ahogyan azt a Nyelves királykisasszony esetében is láttuk, az empátia, és a szokásostól eltérő világlátás, bár eleinte hátrányként és gúnyolódás céltáblájaként szerepel, a mese végére a fiú javára válik. Akárcsak a humor, az empátia is pozitív tényező, de ritkán kap helyet a hagyományos férfiasság mintaképében. 
Az egyik kedvenc változatom a Gaál-féle csongrádi mese, egy apróbb mozzanat miatt: Amikor a "bolond fiú" bogárra, egérre, és furulyára váltja a család vagyonát, az anyja megveri, mint a répát, és addig üti, amíg át nem jön a szomszédasszony, aki kicsavarja a kezéből a piszkavasat és megmenti a fiút. A mese végén a fiú meggazdagszik, és nem feledkezik meg a jóságos szomszédasszonyról. Sok párhuzamot lehet itt vonni a családon belüli erőszakról, és annak fontosságáról, hogy akik tudnak róla, közbelépjenek, és segítsenek az áldozatoknak kilépni belőle. 

Amit érdemes átgondolni
Verziója válogatja, ki mennyire találja szerethetőnek vagy mesélhetőnek ezeket a történeteket. Az én kedvenc mesém a "néma királylányra" török eredetű - itt mesemondással bírják szóra a lányt, de sajnos nem találtam rá egyetlen magyar változatot sem. A bogaras-egeres meséknek sokszor elég gusztustalan vége van, mert a fiú a ganajtúró bogarat küldi a hamis vőlegény ágyába ("hajtsa ki belőle amit megevett"). Gusztus kérdése, kinek melyik mese áll kézre.

Megjegyzés
Az aranyszőrű bárány (arany lúd) mese más kultúrákban is népszerű típus.

2016. március 20., vasárnap

Thaiföld, a gyönyörű és bonyolult (Népmesék nyomában a világ körül 6. - Thaiföld)

A Népmesék nyomában a világ körül blogsorozat, (majdnem) minden vasárnap új bejegyzéssel. A bemutatkozást itt olvashatjátok, az eddigi állomásokat pedig itt. Aki szeretne csatlakozni a világ körüli olvasáshoz, itt találja a Moly.hu kihívást.

A thaiföldi mesegyűjtemény az eddig megtett út kimagasló fénypontja. Bár hosszabb volt, mint az eddigiek, minden percét élveztem. Beváltotta a címben tett ígéretet: tényleg lenyűgöző.


Fascinating Folktales of Thailand
Thanapol Lamduan Chadchaidee
BooksMango, 2014.

A könyvnek nagy előnye, hogy egy thaiföldi író tollából született, aki maga ültette át a meséket angol nyelvre. Igaz, itt-ott döcögős a a szöveg, mert nem próbál meg szörnyen irodalmi lenni (amikor a palotaőröket "palace guard" helyett "palace police"-nak fordította, leestem a székről). A mesék értelméből nem von le a fordítás, ám végtelenül szórakoztató.
Csak annyit sajnáltam, hogy a mesék mind rövidítve, összefoglaló formájában szerepelnek a kötetben (mert másként nem fértek volna bele). Az író nagyrészt tőmondatokban tárja elénk az eseményeket ("A herceg és a hercegnő találkoztak. Egymásba szerettek. Összeházasodtak. Egy óriás megtámadta a palotát. A herceg legyőzte." stb.). Javára legyen mondva, még ilyen tömör előadásban is lenyűgözőek, főleg azért, mert maga a történet mindegyik esetben komplex, fordulatos, és tele van érdekes részletekkel. Azért meghallgatnám, hogyan hangzanak élőszóban elmesélve...

Kapcsolatok

Sok motívum ismerős lehet európai, sőt, magyar mesékből is. Van elváltott menyasszony, kutyakölyökre kicserélt újszülött, folyón leúsztatott gyerekek, állatbőrbe bújt királyfi és királyleány, halála után fává változó feleség, nádszál (avagy bambusszál) kisasszony, sőt, szótlan szultánkisasszony is. Találtam egy verziót a Grimm Méhkirálynőre (ahol sok egyforma lány közül egy méh - ez esetben egy gyümölcslégy - segít kiválasztani az igazit); az Aranyhajú ikrekre, ahol a királynőt hamisan vádolják és megvakítják/élve eltemetik; és úgy tűnik, a nálunk Aranyhajú kertészbojtárként ismert mesetípus különösen népszerű Thaiföldön.
Volt egy történet, ami a béka királykisasszonyra hasonlított - kivéve, hogy itt egy királyfi jött elő a rejtekhelyéről, amíg a családja nem volt otthon, és kitakarított-ebédet főzött nekik, amíg le nem buktatták (szeretjük a házias királyfiakat). Megvoltak a Ramakienből (a Ramajána thai verziója) ismert szuperképességű nyílvesszők és alakváltó démonok is.
A legérdekesebb kapcsolat azonban Szövőmadár kisasszony meséje volt, mert rögtön három részből állt össze - és mindhármat felismertem a tibeti mesegyűjteményből, amit az Eposznapon végighallgattunk. Köztük volt a Szótlan szultánkisasszony egy változata, az előző életeire emlékező lány meséje, sőt, az én történetem is a vándorló lélek ellopott testével. Nagyon örültem, hogy találtam kapcsolatot, és annak még jobban, hogy a thai verzió egy-két dolgot logikailag is helyre tett. Nagyon szép mese ez is, egyébként, és működik így együtt.


Fénypontok

Az egyik első mese, ami megfogott, a Hálátlan Férfi című volt, amelyben egy kolduson segítve egy szegény ember különös varázserőhöz jut: Érintésével minden fát azonnal gyümölcsbe borít, akármilyen évszakban. Ennek köszönhetően meg is gazdagodik, ám amikor szégyelli bevallani, hogy erejét egy piszkos koldustól kapta, a varázserő végleg elhagyja őt.
Krai Thong meséjében emberek és krokodilok között zajlott konfliktus - a krokodilok emberi alakot tudtak ölteni, sőt, a lányaik házasodtak is halandó férfiakkal.
Messze a kedvencem viszont a Három Évszak Istensége volt, melyben három istenség, akik nagyon jó barátok voltak, egyszerre akart a földre születni, de sajnos csak egy gyerekre volt kvóta - így mind a hárman egy halandó testen osztoztak. A gyerek a három évszakkal - tél, nyár, esős - mindig mássá változott: Fiúvá, lánnyá, avagy óriássá. Az egész történet és minden kaland során nyomon követhető, hogy épp milyen évszak van, és épp melyik formájában van jelen a hős. Férfi formájában felesége és gyereke van, lány formájában férje és gyereke, stb. Nagyon érdekes, hosszú, komplex, és lenyűgöző történet.

A Garuda, aki több
mesében is felbukkan
Több apró mozzanat is volt, amik nagyon tetszettek: Egy mesében olyan bérgyilkos szerepelt, aki úgy úszott a föld alatt, mintha vízben lett volna, és bárhol elő tudott bukkanni a talajból; egy másikban egy fa, melynek különböző színű leveleit elfogyasztva különböző állatokká változtak a főhősök; volt egy remete, aki bekötött szemmel járt, mert amire ránézett, azt porrá égette; egy helyen felbukkant egy gonosz keresztény pap mint tanácsadó; és volt egy passzív-agresszív beszélő macska is, aki végigkísért egy üldözött királylányt egy történeten.
Az is tetszett, hogy a gonosz nagyon ritkán halt kínhalált a mesék végén - legtöbbször megkegyelmeztek nekik (esetleg száműzték őket), mondván, hogy a karma majd gondoskodik róluk, gyűlöletet nem lehet bosszúval kioltani, és a kivégzéssel csak a hősök negatív karmájából lenne több. Érdekes volt, hogy a buddhista világlátás átütött a tündérmeséken is. Sok mese így végződött: "És mindenki, aki jó tetteket hajtott végre, boldogan élt."

Hova tovább?
Malajziába. Meglátogatjuk Kancsilt.

2016. március 16., szerda

Feminista Magyar Népmesék 17. - Az öregasszony és a halál

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző tizenhat mese itt olvasható.

Gondolkodtam valami okos bevezetőn, de már megint este tízkor írok, úgyhogy nem lesz. Olvassátok.

Az öregasszony és a halál

Források:

Ámi L. - Erdész S. - Ortutay Gy.: Ámi Lajos meséi. Akadémiai Kiadó, 1968.
Arany L. - Gyulai P.: Magyar népköltési gyűjtemény II. (Athenaeum, 1872). 
Benedek E.: Magyar mese- és mondavilág II. (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1988).
Magyar Z.: A herencsényi mesemondó (Balassi Kiadó, 2004). (online itt)
Nagy Z. - Nagy I.: Az ikertündérek (Akadémiai Kiadó, 1990). (online itt
Ortutay Gy. - Kovács Á. - Dégh L.: Magyar népmesék I. (Szépirodalmi könyvkiadó, 1960).

A mese az AaTh 1188-as ("Gyere el holnap") mesetípusba tartozik. Magyar nyelvterületen mindenhol ismert. 

A történet:

Egy öregasszonynak se kutyája, se macskája, se családja, de gazdag, és nagyon szeret élni. Amikor végül beállít hozzá a halál, az öregasszony alkudozni kezd, hogy még néhány évet, hónapot, vagy legalább egy napot adjon neki. A halál szigorú, de végül beadja a derekát, és megígéri, hogy holnap visszajön. A furfangos anyó erre szelíden megkéri, írja fel jó nagy betűkkel az ajtófélfára, hogy "HOLNAP," hogy el ne felejtse. A halál ezt meg is teszi, majd távozik. Másnap, amikor visszatér, a néne szendén mutatja neki, hogy nem ma kell ám jönni, hanem holnap. A Terry Pratchett munkásságába illő jelenet nap nap után megismétlődik, míg végül a halál megunja, hogy hülyét csinálnak belőle, és letörli a feliratot. Az öregasszony másnap midnenhová megpróbál elbújni a végzete elől - előbb a mézeshordóba, majd a dunnába. Amikor a halál megjelenik, egy rikácsoló tollas szörnyeteggel találja szembe magát, és ijedtében becsokizik elmenekül. Az anyóka boldogan él azóta is.
(Ámi Lajos vátozatában viszont végül csak ráun az életre, minden baja van, és amikor megint érte jön a halál, szívesen megy vele.)

Mitől feminista?
Egyrészt, mert nincs elég női tricksterünk, és ez a névtelen anyóka ott van a szeren az Ezeregyéjszaka Dalilájával együtt - képes kibekkelni a halált, megússza ép bőrrel, és, ami még fontosabb, a történet végén nincs "lecke," amit a hölgy fejébe verne bárki is (kivéve Ámi Lajost). A mese tréfás, és közben van benne valami mély empátia minden halandó iránt, aki valaha is megpróbált gyakorlatban vagy elméletbenn elbújni a sorsa elől.
Szintén érdemes megfigyelni, hogy az anyókának nincs családja. Az eredeti meseszövegben ez a "kapzsiságához" tartozik - gazdag, tele van a ládája, van a házában kis fejsze is meg nagy fejsze is, és a fene egye meg, valamiért mégsem akar meghalni. Érződik a szövegen, hogy az anyóka a javaihoz ragaszkodik - de közben az is ki van jelentve, hogy nagyon szeret élni
Az utóbbi időben állandó téma a médiában a gyermektelenség és a női életvitel - van-e értelme egy nő életének, ha nem szül gyereket? "Majd megbánod amikor már késő lesz!" "Nem fog kiteljesedni a női princípiuma!" "Mit csinálsz majd, ha nyugdíjba mész?" "Öreg korodra egyedül fogsz maradni, nem lesz aki ápoljon!" Félretéve a tényt, hogy saját bejáratú ápolókat szülni elég önző dolog, a mesében értékelendő mozzanat, hogy az aggleány igenis ragaszkodik az életéhez, foggal-körömmel, szeret élni, és ha kell, magát a Halált is átvágja a palánkon még egyetlen napért. Csak emel a sztori fényén, hogy öregasszonyról van szó - a feminizmus hatáskörébe tartozik a női (és férfi) élet alkonya is, és az idősekkel szembeni diszkrimináció enyhítése. Attól, hogy valakinek ráncos az arca, esetleg nyugdíjas, esetleg öreg, még nem biztos, hogy nem élvezi az életet, habzsolva vagy a maga csendes módján, és egyáltalán nincs rá kevesebb joga, hogy élni akarjon, mint bárki másnak. Egy-két fiatalabb trickster is tanulhatna a névtelen anyókától, és a becsületükre is válna. A halált még a profik közül is csak kevesen ejtik át tartós sikerrel.         

Amit érdemes átgondolni
A "nem volt senkije, mégis szeretett élni" elem a történetben lehet bírálat is és elfogadás is, attól függően, milyen szavakkal és hozzáállással adja elő az ember. Mivel én sok mesemondót ismerek, aki már régóta fiatal, gyerektelen, öt nyelven beszél, és épp a Karib-tengeren sütteti a hasát a nappal, személy szerint nem vagyok hajlandó a szingliséget bűnnek tekintenni. Ez van. 

Megjegyzés
Nem szabad alábecsülni a világ mesekincsének trickster öregasszonyait. Pont a nyári görög konferencián hallottam egy népmesét, amiben Prométheusz szerepét vette át egy névtelen, ám annál furfangosabb nagyanyó...

2016. március 13., vasárnap

Szélhámosok Kambodzsából (Népmesék nyomában a világ körül 5. - Kambodzsa)

A Népmesék nyomában a világ körül blogsorozat, (majdnem) minden vasárnap új bejegyzéssel. A bemutatkozást itt olvashatjátok, az eddigi állomásokat pedig itt. Aki szeretne csatlakozni a világ körüli olvasáshoz, itt találja a Moly.hu kihívást.

A kambodzsai könyv rövidkés volt ugyan, ám annál érdekesebb.


Cambodian folk stories from the Gatiloke
Muriel Paskin Carrison
Tuttle Publishing, 1987.

A Gatiloke buddhista tanmesék gyűjteménye, melyek évszázadokig éltek a szájhagyományban, mielőtt a tizenkilencedik század végén lejegyezték volna őket. Legtöbbjük rövid, csattanós, és a buddhista értékrendet, világnézetet tükrözi. A töréneteket egy kambodzsai származású buddhista szerzetes fordításából egy amerikai hölgy írta át fiatal olvasók számára. Annak ellenére, hogy átiratról van szó, a meséken sokkal kevesebb módosítás érződik, mind a burmai meséken volt.
A Gatiloke mesék külön érdekessége, hogy a csalók legtöbbször nem nyerik el méltó büntetésüket - a buddhista közönségek számára egyértelmű, hogy a karma beteljesedik rajtuk. Cserébe az áldozatokat sem kárpótolja senki, mert a tan szerint aki bedől a szemfényvesztésnek és hamis varázslatnak, az meg is érdemli, hogy átverjék...

Kapcsolatok

Az egyetlen ismerős történet a gyűjteménybe a közel-keleti gyűjteményekből és La Fontaine-től is ismert "az apa, a fiú és a szamár" típusú mese volt - az egyik kedvencem, mert arról szól, hogy akármit csinál az ember, mindig lesz, aki kritizálja...

Fénypontok

Rögtön az első történet a tizenötből, Amaradévi hercegnő meséje, nagyon szórakoztató volt. Egy művelt, éles eszű királylányról szólt, akit négy öreg tanácsos megpróbált tőrbe csalni és elcsábítani a férjétől - ám a hölgy ehelyett a tanácsosokat csalja tőrbe, és még tárgyi bizonyítékot is szerez a csalárdásgukra.
Szintén szerettem az igazságos Bimbisara király történetét, aminek abból állt a tanulsága, hogy minden bűncselekményt egyéni alapon, a tények ismeretével kell elbírálni, mert a törvény sem tévedhetetlen.
Nagyon megható volt Bikkhu Sok története, amely az előítéletekről szólt, és egy árva fiúról, akinek a családját kiirtották, mert az apja idegen földeken járt, és hazatérve a faluja feketemágiának nézte a tudományát. A fiút egy jószívű kereskedő bújtatta el és fogadta örökbe, és később híres szerzetes lett belőle.

Hova tovább?
Thaiföldre! A könyv címe lenyűgöző thai meséket ígér...

2016. március 12., szombat

Harry Potter versus indiánok, avagy mi ez a felhajtás Rowling körül?

Már megint elérte a magyar médiát valami, ami idekinn egy hete zajlik, és mivel a kezdetek óta követem nagy érdeklődéssel, gondoltam, összefoglalom a felhajtás hátterét.

Ami a magyar médiában megjelent:
Rowlingot kulturális kisajátítással vádolják indián aktivisták új, online közzétett "a varázslás története Észak-Amerikában" írása miatt.
Az írás négy részből áll, itt olvasható, és a Harry Potter világában játszódó Legendás Lények filmtrilógia promóciójának része (az első film novemberre várható).

De tulajdonképpen mi a probléma?

Először is, hogy ne magamban beszéljek, íme néhány kritika a témában:
Native Appropriations blog, az egyik legismertebb indián aktivista forrás popkultúrával és kulturális kisajátítással kapcsolatban.
Gizmodo blog, ők a nem-indián aspektussal is foglalkoztak.
Johnnie Jae, saját bevallású indián kocka, aki a Twitteren sorolta fel a véleményét.
A Twitteren egyébként #MagicInNorthAmerica hashtag alatt lehet követni a kibontakozó vitát társalgást.

Elolvastam a sztorit én magam is, és problematikus vagy sem, szerintem egyszerűen íróilag gány. Rowling írt már fénykorában ennél sokkal jobbat, igényesebbet is (bár a Halál Ereklyéi epilógusában már erősen érződött, hogy kifogyott a hölgyből a szufla). Egyrészt összecsapottnak tűnik a sztori, másrészt pedig süt róla, hogy az amerikai kultúra és történelem nem Rowling hazai terepe.
(Néhány kritika arra is rámutatott, hogy Harry Potter remekül működött kicsiben, de világméretekre bővítve látszani kezdenek rajta a gyenge pontok.)

"Okéoké, de mi a baja az indiánoknak?"

[Az alábbiak nem a saját véleményemet képviselik, hanem azokat a kritikákat, amiket az elmúlt héten olvastam]

Dióhéjban: A legtöbb kritika arra irányul, hogy Rowling felszínesen, hozzáértés nélkül használta fel az indián kultúrákat, és sokszor egyszerűen sztereotípiákra támaszkodott. Ahogyan én láttam a közösségi médián, az indián Potter-rajongók nagy része örült magának a ténynek, hogy képviseltetve lesznek a HP világában - csak annak nem, ahogyan ez végül megtörtént.

Néhány kiemelkedő pont:

1. Valaki más vallását "mágiának" nevezni. (És ha azt hiszed, ez nem sértő, mondd azt egy vallásos kereszténynek, hogy a papok "varázsolnak" a misén.) Rowling kínosan és alaposan kerülte a vallás kérdését a Harry Potter könyvekben - a kritikusok arra a kettős mércére mutatnak rá, hogy ha nem volt szentelt víz és rózsafüzér Roxfortban, akkor talán az ő vallásukat se minősítsék mágiának.

2. Általánosítások. Rowling sok olyan klisét bevonzott, amikből mindenkinek elege van. Az első fejezetben pl. megjegyzi, hogy "az indián varázslók" legjobban az átváltozáshoz és a növényekhez értenek, és a szofisztikáltabb, pálcával történő varázslást az európai mágusok hozták magukkal. A "primitív természeti népek" (hangsúly a "primitíven") egy olyan kép, amit a mai napig rásütnek az indiánokra ("te kőházban élsz? jéééééé!"), és általában a "civilizált" kontrasztjaként jelenik meg.
(A sorozathoz készült promó videó indián részét meg egyszerűen a Pocahontasból vették...)

3. Élő kultúra. Igenigen, Rowling használt már görög mitológiát, meg keltát, meg satöbbi, de van itt egy fontos különbség: Ókori és középkori legendákból építkezni messze nem ugyanaz, mint valakinek a ma élő kultúrájába, vallásába nyúlni bele. A kulturális kisajátításról az indián mesék kapcsán egyszer blogoltam már korábban is.

4. TL;DR: Nem az a baj, hogy Rowling indián hagyományokhoz nyúlt, hanem az, hogy hogyan. Például rámutattak kritikusok arra, hogy amikor név szerint említett karaktert, törzzsel együtt, saját történettel, és nem-szterotip foglalkozással (azt hiszem, varázspálcafaragó volt), akkor kivillant azért, hogy jó is lehetett volna ez a sorozat, ha kicsit több energiát fektet bele. Meg mondjuk megkérdez legalább egy indiánt.

Végül pedig, hogy ne a levegőbe beszéljek, így néz ki az, amikor maguk az indiánok írnak sci-fit és fantasyt a saját kultúrájukból. Nagyon érdemes elolvasni.

[FONTOS: A kritikák nem azt akarják elérni, hogy minden Potter-rajongó, aki csillogó szemekkel várja az új filmet és tapsikol örömében, az ne tegye. Természetesen mindenki örüljön a saját rajongása tárgyának, élvezze a popkultúrát, hallassa a véleményét, stb. Attól, hogy neked tetszett a Varázslás Története Észak-Amerikában, nem vagy szar ember. Csupán rá akarnak mutatni, hogy Rowlingnak, mint korunk egyik leghíresebb és legbefolyásosabb írójának, felelőssége van, és remélik, hogy a visszajelzésekből esetleg tanul majd, és a jövőben kevesebb ilyen kulturálisan ordas hiba lesz a mágia történetében...]

2016. március 9., szerda

Feminista Magyar Népmesék 16. - A hétfejű sárkány és a vitéz leány

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző tizenöt mese itt olvasható.

Nagyon szerettem volna a sorozathoz női sárkányölőt is találni. Ezt sikerült:

A hétfejű sárkány, aki egy nővel hét esztendeig verekedett

Források:

Ámi L. - Erdész S. - Ortutay Gy.: Ámi Lajos meséi. Akadémiai Kiadó, 1968.
Mesélte: Ámi Lajos, 1959. Más változata nem ismert.

A történet:

Egy tizenkilenc éves lány ételt visz a bátyjának, aki katona és eltávon van. A szomszéd faluba vezető úton találkozik a háromfejű sárkánnyal, aki "fiatalembernek néz ki." A sárkány rögtön flörtölni kezd, feleségül kéri a lányt, és el is szólja, kicsoda-micsoda. A lány válasza zseniális: "Én azt gondoltam azért van magának ilyen sok feje, mert maga valamilyen nemesitett csalárd!" Sárkányasszony viszont határozottan nem akar lenni, mire a sárkány megpróbálja erőszakkal elrabolni. A lány azonban ellenáll, sőt mi több, birkózni kezd a sárkánnyal, aki jajgat a szorításában (valószínűleg azt kiabálja, hogy "látjátok, hogy elnyomnak engem a gonosz feministák?!"), míg a lány némán küzd, egyet se szól. Amikor elfáradnak, leülnek egymás mellé uzsonnázni, majd verekednek tovább. Időközben megérkezik a lány bátyja, aki elsétál a verekedés mellett anélkül, hogy felismerné a saját húgát. A faluban mondják meg neki, hová indult a húga, és milyen ruhában, mire a katona visszarohan az útra, megmenteni a lányt a sárkánytól. Valamilyen furcsa időhurok jóvoltából a lány már hét esztendeje birkózik a sárkánnyal, a szemébe csorog az izzadság, nem veszi észre a bátyját. A bátyus előkap egy tündérkardot, amit a tündérkirály lánya adott neki ajándékba (mondván, hogy meg se akarta tartani, de most jól jön), és felaprítja a sárkányt. 
A testvérek hazatérnek, a fiú babusgatja a húgát, kérdezi, milyen ajándékot szeretne - mire a húg annyit kér, hogy javítsa már meg a tetőt, mert csepeg. De azt is elárulja közben, hogy a sárkánnyal való küzdelem során olyan erőre tett szert, amivel a fivérét a világ legnagyobb vitézévé teheti. Ki is próbálják rögtön, és a fivér tud olyat szorítani a lány kezén, hogy feljajdul. Erre a lány eldönti, hogy a fivérének csak egy feleség való, a sógorasszonya - a zseniális nevű, világszép Bedebunk Sária -, akinek ugyanakkora ereje van. El is megy rögtön megkérni a sógorasszonyt a bátyja számára. Sógorasszony szénvonóra pattan, és fekete fellegben érkezik a házhoz, ahol a vitéz épp a tetőt javítja. Azonnal megtetszenek egymásnak, össze is házasodnak, öröm, boldogság, happy end. 

Mitől feminista?

A sárkánnyal hét évig birkózó leány képén kívül a mesében egyéb érdekes allegóriák is fellelhetők. Nem állítom, hogy a mesemondónak ugyanez lett volna a szándéka avagy mondanivalója velük, de én mesemondóként szívesen eljátszom az ilyen gondolatokkal. 
Ott van például rögtön a mozzanat, ami sok nő számára fájdalmasan ismerős: Ha szépszerével nem mond igent az ember, a férfi esetleg megpróbálja erőszakkal bizonyítani a "szerelmét." A lány ellenáll, némán küzd, nem csap zajt, magára vállalja a harcot ahelyett, hogy segítségért kiáltana. A bátyus hazatérve egész egyszerűen elsétál a sárkánnyal viaskodó lány mellett, eszébe sem jut, hogy esetleg segítenie kéne - csak akkor rohan vissza lélekszakadva, amikor megtudja, hogy a saját húga az. A mindennapi életben ennek is akad párhuzama: Sokan vannak, akik csak akkor észlelik a nemi szerepekkel és a szexizmussal kapcsolatos problémákat, amikor a saját házuk táját, saját női hozzátartozóikat, szeretteiket érinti a téma. Vannak nők, akik hét, vagy még több évig küzdenek a sárkánnyal némán, miközben a saját családjuk is elsétál mellettük, fel sem ismeri őket, vagy a veszélyt, amiben vannak... 
Az is érdekes mozzanat, hogy a vitéz a kardját egy tündérkisasszonytól kapta - ezzel győzi le a sárkányt. Az egyik nő ellenfelének legyőzéséhez egy másik nő szolgáltatta a fegyvert a férfi hős kezébe (aki eleinte el sem akarta fogadni). A feminizmusban fontos gondolat, hogy hiába támogatják egymást a nők, ha a férfiak nem hallgatnak rájuk, nem ismerik fel (vagy el) a problémákat, mint valódi veszélyt, és ha felismerik is, nem tudják, mit kezdjenek vele - akkor fegyvertelenek a sárkánnyal szemben, és akarva sem tudnak segíteni. Ennek ellenkezőjét rosszmájúak úgy szokták emlegetni, hogy a férfi "be van tanítva" egy előző kapcsolatból (esetleg az anyja által). Nem annyira negatív, mint gondolják.
 Nagyon szeretem azt a mozzanatot, amikor a katona fűt-fát ígér a harcon átesett húgának - aki sztoikus módon annyit kér, ugyan foltozza már meg a tetőt. Sokan (férfiak és nők is) a nagy, látványos gesztusokat (ezer szál rózsát) keresik, amikor valaki segítségre szorul, vagy traumán esett át, pedig sokszor a legegyszerűbb dolgokban, ház körüli apróságokban rejlik a legnagyobb segítség. Kevésbé legyezgeti az adakozó büszkeségét, ám a hatása sokszor jóval nagyobb.
Az is érdekes pillanat, amikor a lány megjegyzi, hogy nem csak komoly varázserőt nyert a sárkány elleni harcban (ami nem öl meg, az erősebbé tesz) (vagy Jokerré), de ráadásul arra is képes, hogy a testvérét vitézebbé tegye. A belső erő, amit a küzdelemből szerzett, nem csak megedzette a hősnőt, de arra is jut, hogy másoknak adjon belőle.
Érdekes a sógorasszony személye is - nem csak erősebb, mint a névtelen hősnő, de ráadásul szénlapáton lovagol fekete felhőben, mint egy boszorkány (és ismét senki sem vonja kérdőre érte). Fizikailag-mentálisan erős, látványosan szépséges, "ijesztő" női karakter - de a vitéz, hála a húgától kapott erejének, nem ijed meg tőle, sőt, értékeli is olyannak, amilyen.
Nem csak erős nőkkel van tehát dolgunk ebben a történetben, de egy figyelemre méltő férfi hőssel is. Egy olyan férfi hőssel, aki hajlandó tanulni a körülötte élő lányoktól és asszonyoktól, meglátni, megérteni, és segíteni a harcukat, átértékelni a saját értékrendjét, és jobbá, erősebbé, vitézebbé válni általa. Egy ilyen vitéz már képes arra, hogy egyenrangú, méltó párja legyen a legfélelmetesebb boszorkánynak is. 

Amit érdemes átgondolni

A lány férjét sohasem említi a történet - csak onnan sejtjük, hogy létezik, hogy a lánynak sógorasszonya van. Kíváncsi lennék, kicsoda-micsoda a férj... A sógorasszonyok közötti barátság fontosabb szerepet játszik, mint a vérrokonság a férjen keresztül. A lány úgy kéri meg Sáriát a katona számára, hogy felveti, így még szorosabb lenne közöttük a családi kapcsolat, aminek láthatóan mindkét barátnő örül.

Megjegyzés

A címben hétfejű sárkány van, a mesében meg három. Nem tudom, mi történhetett.

2016. március 6., vasárnap

Lepkék, rákok, tündérek (Népmesék nyomában a világ körül 4. - Vietnám)

A Népmesék nyomában a világ körül blogsorozat, (majdnem) minden vasárnap új bejegyzéssel. A bemutatkozást itt olvashatjátok, az eddigi állomásokat pedig itt. Aki szeretne csatlakozni a világ körüli olvasáshoz, itt találja a Moly.hu kihívást.

A vietnámi mesegyűjtemény határozottan felüdülés volt a laoszihoz képest, annak ellenére, hogy sokkal régebbi, és nem kimondottan néprajzi kiadvány.

Land of Seagull and Fox
Folk tales of Vietnam
Ruth Q. Sun
C.E.Tuttle, 1967.

A könyv érdekessége, hogy a vietnámi háború kellős közpén íródott, egy Saigonban tartózkodó, Fulbright-ösztöndíjas amerikai hölgy tollából. Ruth Q. Sun a Bevezetőben nagy szeretettel ír a vietnámi népről és kultúráról. A mesék az ő elegáns és választékos tolmácsolásában és válogatásában kerültek a kötetbe. Láthatóan jól ismerte a hagyományokat. Bónusz pont jár neki, hogy a Tien-t (Halhatatlanokat) nem fordította "tündér"-nek.

Kapcsolatok


A vietnámi kultúra (történelmi okokból) sok hasonlóságot mutat a kínaival. Megtalálható a kötetben például a Pásztorfiú és a Szövőlány meséje (ebben a verzióban jobban is tetszett, mert kimaradt belőle a ruhát-elrablós-lányt-házasságba-zsarolós mozzanat).
Távolabbi kapcsolatra bukkantam egy szomorú történetben, aminek közép-amerikai változatát ismertem - hadba induló férfi arra tér haza, hogy a kisfia egy másik apukát emleget. Mérgében megöli a feleségét, és csak későn döbben rá, hogy a "másik apuka" a türelmesen várakozó feleség árnyjátéka volt...
Olasz reneszánsz verzióban ismertem a Barátok és Fivérek mesét, amelyben egy férfi a felesége tanácsára próbára teszi a barátait és az öccsét, ki segítene neki eltüntetni egy önvédelemből megölt koldus holttestét. A mese tanulsága szerint a barátok vészhelyzetben beárulják az embert, csak a családban lehet bízni... (egyébként meg nem is volt igazi hulla).
Volt a kötetben vitenámi Hamupipőke is (Fűzfavessző és Bársonypapucs), valamit japán és koreai mesékhez hasonlító történetek is. Magyar kapcsolatot messziről a Furfangos királykisasszony meséhez találtam - itt orrnövesztő virágok szerepeltek a szarvat növesztő gyümölcsök helyett.

Fénypontok

Tetszett a történet, amely elmagyarázta, miért nem halhatatlan az ember - a Halhatatlanság Kútjában annyira hideg volt a víz, hogy az első emberek csak az ujjukat, lábujjukat, vagy a fejüket merítették bele. Ezért nő a körmünk és a hajunk szüntelenül (még a halál után is, mondja a mese), de a többi részünk halandó...
Hasonlóan gyakorlatias történet volt a Lepke a Magtárban, amelyben egy jószívű halász tett szert láthatatlanná tévő köpenyre - amit arra használt, hogy a gazdagok magtáraiból ételt hordjon a szegényeknek. Azért bukott le, mert a köpenyt varázstalan anyaggal foltozta be, és a foltot az őrök lepkének nézték... Ám amikor később megtámadta az ellenség az országot, a halász mögé sorakozott mindenki, akivel régen jót tett, és a köpeny segítségével győzelemre is vezette őket a harcmezőn.
Talán az egyik legismertebb vietnámi mese a mesemondók körében az Egy Év Tündérországban - egyike azon történeteknek, melyekben a főhős néhány napot tölt egy elvarázsolt földön, és hazatérve tapasztalja, hogy évszázadok repültek egy. Az egyik legszebb és legmeghatóbb a maga műfajában.
Az egyik kedvenc mesém a kötetből a Da-Trang rákok eredetmondája volt - főleg azért, mert a főhős, miután megtanulta megérteni az állatok nyelvét, nyakra-főre és nagyon kreatív módon ki is használta a tudományát. Miután elveszítette a varázserejű gyöngyöt, és vele a képességet, a hős homoki rákká változott, és azóta is próbál homokot túrni a tengerbe, hogy kiszárítsa, és megtalálja a kincsét...

Hova tovább?
Kambodzsába. Szépen lassan araszolok Ausztrália felé.

2016. március 2., szerda

Mesemondó anime conra megy (ETSUCon 2016)

Bár jártam már korábban is néhány anime és képregény témájú kockarendezvényen, most először fordul elő, hogy nem rajongóként, hanem meghívott előadóként voltam egyen jelen. Úgy esett, hogy a volt egyetememen, az ETSU-n minden évben rendeznek egy nagy anime cont, és idén volt elég pénzük, hogy fizessenek nekem szállást-kaját-utazást-fellépést egy hétvégére. Az sem ártott mondjuk, hogy az egész szervezőgárda a volt Dungeons & Dragons csapatomból került ki... Mindenesetre felkerültem a plakátra, mint meghívott művész és író. Külön örültem, hogy két év után van alkalmam visszalátogatni Tennessee hegyei közé. Főleg, mert nyomorék Ohióban még mindig havazik.

A hétvége zseniális volt, izgalmas, mozgalmas, és főként kimerítő. Ahelyett, hogy végtelen szövegbe ömleszteném az egész élményt, inkább pontokba szedtem. Íme:

1. 32 példány kelt el a könyvemből. Ez nem is rossz mennyiség, főleg ahhoz képest, hogy egy illusztráció nélküli népmesegyűjteményt árultam egy anime rendezvényen. Juhé :)

2. A saját könyvedet árulni egyszerre mókás és végtelenül kimerítő. Míg az első tizenöt percben úgy gondoltam, majd üldögélek kényelmesen, az emberek meg odajönnek és pénzt szórnak az ölembe, hamar rájöttem, hogy az animepiac nem így működik. Nem csak hogy nekem kellett bájosan mosolyogva leszólítanom minden arrajárót, ha el akartam adni a portékámat, de ráadásul röptében meg kellett tanulnom két mondatban meggyőzni is őket, hogy márpedig érdemes lecsengetniük érte a húsz dollárt. A hétvége utolsó délutánjára nagy rutinra tettem szert a tíz másodperces sales pitch műfajában.

3. A resting bitchface szindróma áldozataként folyamatosan ügyelnem kellett, hogy ne lankadjon a figyelmem; ha egy pillanatra elbambultam, vagy a szembeszomszéd szólított le, hogy "úgy látom, unatkozol!" vagy a Boba Fettek kezdtek el tisztes távolságot tartani.

4. Hozzátenném, hogy a szembeszomszéd a saját képregényeit árulta, melyekben egy sült uborka, mint detektív volt a főszereplő.

5. Egy bársonyos cicafüleket viselő lányt néha megállt az asztalom előtt, fapofával elmesélt egy viccet, közölte, hogy "úgy néztél ki mint akire ráférne egy vicc," majd továbbsétált.

6. Az asztalozásban az volt a legjobb móka, hogy fel sem kellett állnom a székből, és mégis megtekinthettem minden jelmezt és pólót. A piacon előbb-utóbb mindenki átsétált, aki betette a lábát a conra, így egy ültő helyemben megcsodálhattam a cosplay műfaj színe-javát. Íme, a kedvencem:

7. Lokival barátságosan elbeszélgettünk arról, hogyan varrta bele a bélést a kabátjába.

8. Természetesen azért jörbe is jártam, hogy meglegyenek a kötelező kocka élmények. Itt például Rogue Squadron pólóban pózolok a Doctor Who díszletek előtt, a kreatív műfajkeveredés jegyében:

9. A con egyik fénypontja, és közvetlen asztalszomszédom, a Blades of Hope (A Remény Pengéi) képregény írónője és a hozzá tartozó jelmezes harcművészek voltak. A képregényt egy helyi harcművész stúdió kérésére alkották meg, és nem csak érdekes, erős, szerethető, kulturálisan sokféle női szereplőgárdája van, de ráadásul a jelen lévő csapat is nagyon jó fej volt. Szombat este előadást tartottak a képregényről; itt tudtuk meg, hogy az írónő és barátai eredetileg önvédelmet tanulni mentek el a stúdióba, és az egész harcművészeti lelkesedés onnan gyűrűzött ki. Ennek örömére az előadás nagy részét nem beszélgetéssel, hanem röptében rögtönzött önvédelmi tanfolyammal töltöttük, melynek keretei között a jelmezes karakterektől tanultunk ütni, rúgni, mindenféle fogásokból kibújni - sőt, még deszkát is törtünk. Én például kettőt is. Természetesen megvettem a képregényt; nagyon csinos kötet, és külön értékeltem, hogy kifejezetten lányoknak szeretne inspirációt adni az önvédelem és az önbizalom elsajátításához, egy érdekes fantasy történeten keresztül.

10. Meglepően visszafogottan sikerült költekeznem, annak ellenére, hogy majdnem két egész napot töltöttem a piacon (a saját előadásaimat és a random kószálást nem számítva). Vásároltam néhány képregényt, cuki plüssállatokat, és még cukibb kitűzőket a Mimosa Studio jóvoltából.

11. Nincs jobb lezárás egy egész hétvégés popkultúra-rendezvényhez, mint együtt vacsorázni a haverokkal és a szervezőgárdával, és az étterem kivetítőjén nézni az Oscar gálát. Külön sikerült fellelkesítenem mindenkit a Legjobb Külföldi Film kategóriára...

Bónusz:
Hazafelé a Kentucky autópályán több ilyen házat is láttunk százharminccal szaggatni. Eleve úgy tervezik őket, hogy csak egy sávot foglaljanak.
Only in America.
(De legalább van kis csápjuk, visszapillantóval)

Feminista Magyar Népmesék 15. - Rózsa és Ibolya

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző tizennégy mese itt olvasható.

Ezen a héten megint egy jól ismert mesetípust boncolgatok.

Rózsa és Ibolya

Források:

Illyés Gy.: Hetvenhét magyar népmese (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1977).
Kálmány L.: Hagyományok (Néphagyományokat gyűjtő társaság, 1914).
Kovács Á.: Az eltáncolt papucsok (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1984).
Régi magyar népmesék: Berze Nagy János hagyatékából (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, 1960).
A Magyar Népmesék rajzfilmsorozat vonatkozó epizódja itt tekinthető meg.
A mese az AaTh 313A (Magic Flight / Rózsa és Ibolya) mesetípusba tartozik.

A történet:

Adott egy legény, aki valamilyen okból egy ellenséges hatalom udvarában szolgál - leggyakrabban az Ördögnél vagy a Lidérckirálynál, de az is előfordul, hogy egyszerűen egy idegen birodalom uralkodójánál. Sok változatban azért kerül az ördöghöz, mert az apja gondatlanul elígéri még a születése előtt ("Azt add nekem az otthonodból, amiről még nem tudsz"). Az udvarban raboskodva/szolgálva beleszeret a főnök lányába, aki viszonozza az érzelmeit, ám szerelmüket a lány apja/anyja nem nézi jó szemmel, és a fiút mindenféle lehetetlen próbák elé állítják: Hordjon el egy hegyet egy éjszaka alatt, ültessen szőlőt és másnapra legyen belőle bor, építsen arany-gyémánt hidat a király palotájához, stb. A lány titokban segít neki elvégezni a feladatokat, ám ennek ellenére nem házasodhatnak össze, így szökni kényszerülnek. Mágikus üldözési jelenet következik, melynek során a szerelmesek mindenféle dolgokat hajigálnak hátra a válluk felett, amikből akadályok keletkeznek (fésűből erdő, tükörből tenger, stb.), vagy maguk változnak át különféle tárgyakká - malommá, tóvá, templommá, stb. Végül elveszejtik az őket üldöző ördögöt/boszorkányt, és boldogan ellovagolnak a naplementébe.
Néhány típuskombinációban a hazatérő szerelmeseket megátkozza az ördög/boszorkány, és Rózsa elfelejti Ibolyát. Csak akkor jut eszébe a menyasszonya, amikor már éppen készül valaki mást feleségül venni - vagy maga Ibolya emlékezteti a hűségére, vagy valami más véletlen esemény idézi az eszébe a szerelmét az utolsó pillanatban. 

Mitől feminista?
Egyike azon kevés tündérmese-típusoknak, ahol a hős és a hősnő nem első látásra házasodik össze. Szeretem benne, hogy hosszasabb ismeretség során alakul ki a szerelmük (néhány esetben együtt nőnek fel), és mindkettejük részéről választás, hogy együtt akarnak lenni (ahelyett, hogy a királykisasszonyt hozzávágnák a királyfihoz ajándékul). Ráadásul talpraesett, ügyes és okos hősnővel van dolgunk, aki lehetetlen feladatokat is képes elvégezni különösebb gond nélkül - néhány esetben azzal, hogy képes erélyesen parancsolni a lidérceknek/ördögöknek az apja udvarában, míg máshol a saját varázstudománya által (még olyan verzió is van, ahol könyvből olvassa a tudományt, mint a garabonciások). Ez különösen pozitív színfolt a sok, női varázserőt negatívumként megélő boszorkány-hiedelem között. Ibolya az Ördög lánya, és ez mégsem ejt csorbát se a megítélésén, se a szerelmén - eszessége és tudománya pozitív tulajdonságként jelenik meg. 
Azt is szeretem ebben a mesében, hogy, bár a feladatokat nagyrészt a lány végzi el, a menekülésben már egyenlő mértékben vesznek részt - egymást kiegészítő dolgokká változnak, vagy a fiú védelmezi a lányt valamilyen formájában, vagy fordítva. Ritkán látni férfi-női hőst így összedolgozni ahelyett, hogy az egyikük teljesen aktív, a másikuk teljesen passzív lenne. Bár az erőviszonyok a legtöbb verzióban a lány javára dőlnek el, meséléstől és verzótól függően egészen kiegyensúlyozott történet.

Amit érdemes átgondolni:
Gyerekek gyakran kuncognak rajta, hogy a mese férfi hősét Rózsának (esetenként Rózsinak) hívják. El lehet beszélgetni róla, hogyan változnak a "férfias" és "nőies" nevek kultúránként és korszakonként. 

Megejgyzés
A történet gyökerei Iászón és Médeia történetéig nyúlnak vissza. Angol nyelven a mese a norvég verzió után "Master Maid" (Mesterlány) címen ismeretes.