Mesemondó anime conra megy (ETSUCon 2016)

Bár jártam már korábban is néhány anime és képregény témájú kockarendezvényen, most először fordul elő, hogy nem rajongóként, hanem meghívott előadóként voltam egyen jelen. Úgy esett, hogy a volt egyetememen, az ETSU-n minden évben rendeznek egy nagy anime cont, és idén volt elég pénzük, hogy fizessenek nekem szállást-kaját-utazást-fellépést egy hétvégére. Az sem ártott mondjuk, hogy az egész szervezőgárda a volt Dungeons & Dragons csapatomból került ki... Mindenesetre felkerültem a plakátra, mint meghívott művész és író. Külön örültem, hogy két év után van alkalmam visszalátogatni Tennessee hegyei közé. Főleg, mert nyomorék Ohióban még mindig havazik.

A hétvége zseniális volt, izgalmas, mozgalmas, és főként kimerítő. Ahelyett, hogy végtelen szövegbe ömleszteném az egész élményt, inkább pontokba szedtem. Íme:

1. 32 példány kelt el a könyvemből. Ez nem is rossz mennyiség, főleg ahhoz képest, hogy egy illusztráció nélküli népmesegyűjteményt árultam egy anime rendezvényen. Juhé :)

2. A saját könyvedet árulni egyszerre mókás és végtelenül kimerítő. Míg az első tizenöt percben úgy gondoltam, majd üldögélek kényelmesen, az emberek meg odajönnek és pénzt szórnak az ölembe, hamar rájöttem, hogy az animepiac nem így működik. Nem csak hogy nekem kellett bájosan mosolyogva leszólítanom minden arrajárót, ha el akartam adni a portékámat, de ráadásul röptében meg kellett tanulnom két mondatban meggyőzni is őket, hogy márpedig érdemes lecsengetniük érte a húsz dollárt. A hétvége utolsó délutánjára nagy rutinra tettem szert a tíz másodperces sales pitch műfajában.

3. A resting bitchface szindróma áldozataként folyamatosan ügyelnem kellett, hogy ne lankadjon a figyelmem; ha egy pillanatra elbambultam, vagy a szembeszomszéd szólított le, hogy "úgy látom, unatkozol!" vagy a Boba Fettek kezdtek el tisztes távolságot tartani.

4. Hozzátenném, hogy a szembeszomszéd a saját képregényeit árulta, melyekben egy sült uborka, mint detektív volt a főszereplő.

5. Egy bársonyos cicafüleket viselő lányt néha megállt az asztalom előtt, fapofával elmesélt egy viccet, közölte, hogy "úgy néztél ki mint akire ráférne egy vicc," majd továbbsétált.

6. Az asztalozásban az volt a legjobb móka, hogy fel sem kellett állnom a székből, és mégis megtekinthettem minden jelmezt és pólót. A piacon előbb-utóbb mindenki átsétált, aki betette a lábát a conra, így egy ültő helyemben megcsodálhattam a cosplay műfaj színe-javát. Íme, a kedvencem:

7. Lokival barátságosan elbeszélgettünk arról, hogyan varrta bele a bélést a kabátjába.

8. Természetesen azért jörbe is jártam, hogy meglegyenek a kötelező kocka élmények. Itt például Rogue Squadron pólóban pózolok a Doctor Who díszletek előtt, a kreatív műfajkeveredés jegyében:

9. A con egyik fénypontja, és közvetlen asztalszomszédom, a Blades of Hope (A Remény Pengéi) képregény írónője és a hozzá tartozó jelmezes harcművészek voltak. A képregényt egy helyi harcművész stúdió kérésére alkották meg, és nem csak érdekes, erős, szerethető, kulturálisan sokféle női szereplőgárdája van, de ráadásul a jelen lévő csapat is nagyon jó fej volt. Szombat este előadást tartottak a képregényről; itt tudtuk meg, hogy az írónő és barátai eredetileg önvédelmet tanulni mentek el a stúdióba, és az egész harcművészeti lelkesedés onnan gyűrűzött ki. Ennek örömére az előadás nagy részét nem beszélgetéssel, hanem röptében rögtönzött önvédelmi tanfolyammal töltöttük, melynek keretei között a jelmezes karakterektől tanultunk ütni, rúgni, mindenféle fogásokból kibújni - sőt, még deszkát is törtünk. Én például kettőt is. Természetesen megvettem a képregényt; nagyon csinos kötet, és külön értékeltem, hogy kifejezetten lányoknak szeretne inspirációt adni az önvédelem és az önbizalom elsajátításához, egy érdekes fantasy történeten keresztül.

10. Meglepően visszafogottan sikerült költekeznem, annak ellenére, hogy majdnem két egész napot töltöttem a piacon (a saját előadásaimat és a random kószálást nem számítva). Vásároltam néhány képregényt, cuki plüssállatokat, és még cukibb kitűzőket a Mimosa Studio jóvoltából.

11. Nincs jobb lezárás egy egész hétvégés popkultúra-rendezvényhez, mint együtt vacsorázni a haverokkal és a szervezőgárdával, és az étterem kivetítőjén nézni az Oscar gálát. Külön sikerült fellelkesítenem mindenkit a Legjobb Külföldi Film kategóriára...

Bónusz:
Hazafelé a Kentucky autópályán több ilyen házat is láttunk százharminccal szaggatni. Eleve úgy tervezik őket, hogy csak egy sávot foglaljanak.
Only in America.
(De legalább van kis csápjuk, visszapillantóval)