2019. november 17., vasárnap

MythOff Budapest: Bestiárium

Eljött az ősz, és vele egy újabb budapesti Mítoszok Csatája! Immár megszokott helyünkön, a Premier Kultcaféban gyűltünk össze, hogy mítoszokat meséljünk élőszóban felnőtteknek (bár ezúttal a közönségben ült három nagyon lelkes gyerek is, szülői felügyelet és beleegyezés mellett). Az est a Bestiárium címet viselte, mely mindenféle mitikus és létező lényekről szóló történeteket foglalt magába. A téma nem csak minket hozott lázba: ismét több, mint hetven csodálatos hallgató ült a közönség soraiban.

Az est, Nagy Enikő kiváló hoppmesteri tevékenységének köszönhetően, az alábbi rend szerint zajlott:

Első kör: Bestiák a családfán
Ebben a körben olyan történetek szerepeltek, amelyekben a természetfeletti lények a család részét alkották. Elsőként Varga-Fogarasi Szilvia mesélt, aki újdonsült anyaként tért vissza a MythOff csapatba némi szünet után; a görög mitológia teremtéstörténetét hozta el nekünk titánokkal, erünniszekkel, mindenféle egyéb mitikus szörnyalakkal. A másik sarokban a japán mitológia foglalt helyet, Hajós Erika előadásában, aki egy vadász és egy rókatündér bús, természetfeletti szerelméről mesélt.
A szavazókérdés: Melyik mítosz alapján alapítanál szívesebben zenekart?
A győztes: A japán mitológia, és a Rókabunda-bűz nevű punk zenekar

Második kör: Női bestiák
Ebben a körben két olyan történet került párba, amelyben nők változtak át - ráadásul mindkettő a görög mitológiából. Klitsie-Szabad Boglárka Medúsza történetét mesélte el nekünk kiváló humorral és szédületes tempóban, Bumberák Maja pedig Arakhné mítoszát adta elő lírai, csodaszép szavakkal. Jó volt kettejüket egy körben, egymás mellett látni.
A szavazókérdés: Mit vállalnál el inkább, Medúsza legyőzését, vagy egy versenyt Athéné ellen?
A győztes: Mindenki Medúszával küzdene meg inkább

Harmadik kör: Bestiák a vadonban
Az utolsó körben olyan történeteket meséltünk, melyekben az emberek léptek át az állatok világába. Elsőként én kerültem sorra; egy Salamon-szigeteki mítoszt meséltem egyik kedvenc mitikus lényemről, a Bungurungururól (az előadást itt meg is nézhetitek a YouTubeon). A kört Stenszky Cecília zárta, aki pedig egy hanti mítoszt hozott egy medveként újjászületett asszonyról, és a Medve csillagkép születéséről.
A szavazókérdés: Mit ültetnél a kertedbe inkább, Salamon-szigeteki páfrányt vagy hanti cirbolyafenyőt?
A győztes: Salamon-szigetek

A győztes mítoszok mesélői kézzel festett bögréket kaptak Enikőtől - mindegyik bögrén más és más mitikus lény volt látható. A negyedik bögrét kisorsoltuk a közönség tagjai között. És a jó hír: Már azt is tudjuk, mikor lesz a következő MythOff! Írjátok be február 12-ét a naptárba, szerelmes mítoszokat fogunk mesélni :)


2019. november 16., szombat

Varázslatos átváltozások (Népmesék nyomában a világ körül 143. - Eswatini)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Fairy ​tales from South Africa
E. J. Bourhill · J. B. Drake
Macmillan & Co., 1908.

A könyvben húsz mese található; ezek közül tizenkettő szvázi eredetű, a többi zulu, vagy egyéb környező népek meséi (a könyv eléggé elavult, mert bár az egyes meséknél feltünteti a népeket, általában összefoglalóan "kafir"-ként hivatkozik rájuk, ami egy gyarmati időkből származó pejoratív kifejezés). A kötet elsősorban gyerekeknek szóló mesegyűjtemény, ennek megfelelően a bevezetője is (európai) gyerekek számára érthető módon mesél a dél-afrikai szokásokról, életmódról, és mesemondó hagyományról. A fordítás néhol látványosan irodalmi, és eurocentrikus szavakat használ (pl. "tündér" és "királykisasszony"), de a mesék maguk ettől nem csorbulnak. A könyvet szépen festett illusztrációk díszítik.

Fénypontok

Setuli, a Madarak Királya epikus történet egy siket fiúról, akiből bátorsága és kíváncsisága jutalmaként a madarak királya válik. Madár-seregével új földeket fedez fel, szörnyeket győz le, embereket ment meg átkoktól, és végül új otthont talál a népének egy termékeny völgyben. Hasonló hangulata volt, mint az Európából ismert hőslegendáknak. Szintén madár-harcosok voltak a hősei A kakas városa című történetnek, amelyben eltévedt katonák egy elátkozott várost találtak; az arany kakassá változtatott törzsfőnök elárulta nekik, hogy addig nem változhat vissza, amíg le nem győz egy nála erősebb uralkodót. Amikor aztán a katonák főnöke megpróbálta kirabolni a kakasvárost, a madarak jól megverték őket, és megtört az átok...
Átváltozás játszotta a főszerepet Az elvarázsolt szarvas meséjében is, ahol egy lányt boszorkánysággal vádoltak meg, mert az esküvőjére leölt bika emberré, majd szarvassá változott. Miután senki sem akarta feleségül venni, a vadonba tévedt, ahol ismét találkozott a szarvassal, és segített neki végleg emberré lenni.
Meglepően kedves fordulatot vett A természetellenes anya meséje (a pocsék cím ellenére). Egy asszonyt elüldözött a fia, mert titokban viselte a ruháit és megette az ételét. Olyan vizet kellett keresnie, amiből soha nem ittak állatok - de végül pont az állatok voltak azok, akik kedvesen fordultak feléje, és így kölcsönösen megmentették egymást. Szintén felemelő volt A három kis tojás, amelyben egy bántalmazott asszony megszökött a férjétől a két kicsi gyerekével, és mindenféle kalandokon keresztül, szörnyeket legyőzve, három beszélő tojás segítségével végül királynővé vált.
Sötét, mégis lenyűgöző volt Semai-mai, a kannibál király története, akit egy tündér természetfeletti erejű kutyává változtatott, és az átok csak akkor törhetett meg, ha hűségesen szolgálta a gazdáját. A kutya, bár emberhúson élt, végül talált egy gazdát, akit megszeretett és segített... egy darabig, de aztán megint feléledt benne a gonoszság, és felfalt mindenkit. A mese végén egy bölcs törzsfőnök legyőzte a természetfeletti erejű kutyát, aki azonban nem halt meg, hanem egyszerűen sima kutyává változott, és elköltözött egy másik kannibál király udvarába, ahol boldogan élt...

Kapcsolatok

A tündérbéka meséje sokban hasonlított az európai Békakirályra, csak itt a béka többször is megmentette a királylányt, akit először a saját testvérei akartak eltenni láb alól, aztán egy rettenetes szörnyeteg. A béka egy ideig még a hasában is hordozta a lányt, hogy biztonságban legyen. A mohazöld királylány a mi Pirosmalacunkhoz volt hasonló; nagyon szép verzió, amelyben nem csak az derül ki, honnan szerzett a gonosz apa mohazöld szörnyeteg-bőrt, hogy elrejtse nem szeretett lányát, de ráadásul a lány kedvelt testvére nem gonosz, hanem jószívű, és végül ő is megtalálja a boldogságát. Itt is volt elcserélt menyasszony, emberbőrbe bújt szörnyeteggel aki emberevő farkat rejtegetett a szoknyája alatt.

Hova tovább?
Botswanába!

2019. november 13., szerda

Igazmondó Lőrinc Vitéz (Ribizli a kulisszák mögött 28.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Ez az egyik olyan mese, amit már szerkesztés közben, az utolsó pillanatban csúsztattam be a kéziratba, és nagyon örülök, hogy lett helye a gyűjteményben.

Miről szól?

Egy bölcs (Mátyásnak nem nevezett) király országjáró körútra indul a távoli Kárpátok vidékére, ahol régen nem járt már uralkodó. Útjára elkíséri leghűségesebb vitéze, Igazmondó Lőrinc, aki szeret mindent a saját szemével látni. A király három helyen áll meg, és mindhárom helyen igazságot tesz zsarnokoskodó földesurak és kizsákmányolt szegény emberek között. Az egyik helyen például a kaloda működését demonstrálják számára a büszke tisztviselők egy öregasszonyon és egy tizenhat éves lányon. Kiderül, hogy az öregasszony fát lopott az erdőből, hogy főzni tudjon, a lány pedig szembeköpte a grófot. Amikor Lőrinc kideríti, hogy a gróf azért lett szembeköpve, mert fogdosta a lányt, a király igazságot tesz: az öregasszonynak joga van a tűzifához, a lány pedig nyugodtan pofozzon fel bárkit, aki fogdosni merészeli.

Hogyan készült?

Pályuk Anna meséje, különleges és nagyon szórakoztató. Vannak más "Igazmondó vitéz" című mesék is, de azoknak teljesen más szokott lenni a története. Ezen a mesén egyébként változtatni is alig kellett, nagyon szép kerek szöveg volt.

Mitől különleges?

"Neked, lányom, pedig nemcsak azt engedem meg, hogy szembeköpj bárkit, aki akaratod ellenére ölelgetni próbál, de parancsba adom, hogy pofozd is fel!"
Ennyi.
(Ebből is látszik, hogy igenis van olyan népmese, ami aláhúzza a beleegyezés fontosságát, és azt, hogy engedély nélkül bárkit fogdosni nem elfogadható, még méltóságos uraktól sem.)

Érdekesség

Ez a mese Pályuk Anna szülőföldjén, Kárpátalján játszódik, és sok személyes érzés, tapasztalat, és nagyon mély igazságérzet rejtőzik benne.

2019. november 9., szombat

Lánynak lenni nem egyszerű (Népmesék nyomában a világ körül 142. - Lesotho)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Tales from the Basotho
Minnie Postma
University of Texas Press, 2014.

A könyvben huszonhárom mese szerepel, melyeket sesotho nyelvről először afrikaans-ra, majd angolra fordítottak. Az ország kultúrájával és a basotho mesemondó hagyománnyal a fordító előszavából ismerkedhetünk meg; azt is megtudtam többek között, hogyan lehet rendet tenni a sok név között: Lesotho az ország, sesotho a nyelv, mosotho az ország lakója, basotho pedig a többes szám az emberekre és egyben melléknév is. A meséket egy fehér afrikai nő, Minnie Postma gyűjtötte gyermekkorától fogva eredeti nyelven, és mesélte újra felnőttként és folkloristaként. A mesék nyelvezete megtartotta a szóbeliség ritmusát és ízét, amitől a szövegek nagyon élvezetesek lettek. A könyv végén típus- és motívummutató, valamint bibliográfia is van.

Fénypontok

A kedvenc mesémet a könyvből már régóta ismertem: A sötétben fénylő nanabolele történetében egy lány egyedül neveli a két öccsét, akik felnőtté válásuk alkalmából a sötétben fénylő vízisárkányok bőréből akarnak ruhát. A lány útnak is indul egy csapat emberrel, sokáig keresi a sárkányok lakhelyét, leszáll egy folyó mélyére, és egy öregasszony segítségével, mindenféle kalandok és egy varázslatos menekülés árán megszerzi a bőröket.
Szép volt a száműzött lány története, akit az ősei szellemei etettek és védelmeztek a vadonban, amíg egy láthatatlan férjre nem tett szert. A lánnyal egyedül a nagyanyja bánt jól (az anyja és a többi családtagja bántalmazta), így a mese végén csak a nagyanyót vitte magával új, gazdag otthonába.
A forgószél és a félemberek megint csak változat volt a szellemvilágba házasodott lány történetére, csak itt épp a bátyja jött utána, és furfangos módokon segített neki (és két kisgyerekének) elmenekülni a félemberek földjéről.

Kapcsolatok

Minnie Postma
A szorgos és lusta lányok jutalmáról (és büntetéséről) ezúttal egy hatalmas madár, Mothemelle gondoskodott. Érdekes módon azonban hosszas huzavona után a lusta lány is megtalálta a maga szerencséjét, és kikövetelte, hogy az óriásmadarat vadásszák le, amiért megpróbálta megbüntetni őt... Fenya-fenyane meséje klasszikus "elcserélt menyasszony" történet volt, de nagyon szép és érdekes részletekkel - a menyasszony öccsét megölte egy szörnyeteg, amiért az anyja bosszút állt ugyan, de emiatt egyedül engedték el a férjéhez, és útközben hozzászegődött egy szörnyeteg, aki egy második szájjal rendelkező farkat rejtegetett a szoknyája alatt. Az igazi menyasszonynak végül egy kedves öreganyó segített, hogy a vőlegénye megtudja az igazat, és legyőzze a szörnyet.
Ír mesékből volt ismerős a motívum, amikor egy sírból kikelt öregasszonyt a hősnek a hátán kellett cipelnie, míg meg nem tudott szabadulni tőle.
Megint csak akadt egy mese arról, miért kapirgálnak a tyúkok (még mindig a héja elveszett kölcsöntűjét keresik). Szintén volt egy ismerős történet a teknősről, akit egy barátságos galamb át akart repíteni egy folyó felett, de a teki nem tudott csendben maradni (egy botba kapaszkodott a szájával), így aztán a folyóba pottyant, és a galamb azóta is keresi. Szerencsére az is kiderült, hogy vízi teknős lett belőle...
Tricksterként megint csak Sakál szerepelt, aki ezúttal Farkast lovagolta meg. Előkerült az a mesetípus is, ahol egy sakál zsarolt egy galambot, hogy dobja le neki a fiókáit, míg a galamb-anya váratlan segítőre nem talált egy kócsag személyében; a kócsag a saját élete kockáztatásával járt túl a sakál eszén. Szintén Sakán járt pórul abban a mesében, ahol megpróbálta beadni Tyúknak, hogy eljött a világbéke.

Hova tovább?
Szváziföldre!

2019. november 6., szerda

Béla kisasszony (Ribizli a kulisszák mögött 27.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Ez volt az egyik első mese, amit hivatásos mesemondóként beválogattam a magyar repertoáromba :) Erről is blogoltam már a korábbi sorozatban, de érdemes megint beszélni róla.

Miről szól?

Egy királynak egyetlen lánya van, de két lányt nevel belőle: Béla kisasszony harcias és talpraesett, míg Etelka kedves és gyengéd, és a lány olyan ügyesen játssza mindkét szerepet, hogy senkinek sem tűnik fel a csalás. Etelka beleszeret egy juhászlegénybe, ám amikor híre jön, hogy közelegnek a tatárok, Béla kisasszonynak kell átvennie a vár védelmét és irányítását, míg "húga" háttérbe vonul. Béla hősiesen védelmezi a várat, míg a juhászlegény kiszökik, átjut a tatárok táborán, és erősítést hoz Zúzó, a szomszédos várúr személyében. Zúzó Béla kisasszonyt kéri fizetségül a sikeresen visszavert tatár támadásért, ám a lány megneszeli, hogy katonákat hozott magával "lánykérőbe", és túljár az eszén. A veszély elmúltával Béla/Etelka felfedi a titkát, és feleségül megy a juhászlegényhez.

Hogyan készült?

Erdélyi monda, amit már a 19. század közepén felgyűjtöttek, és később Benedek Elek is feldolgozta. Egyike volt azon kevés mesének, amiben már eredetileg is mindenkinek volt neve.

Mitől különleges?

Az előző sorozatban részletesen tárgyaltam ezt a mesét, nem akarom magamat ismételni, itt elolvasható. Alább csak a kedvenc mozzanataimat emelem ki:
Említettem már, hogy különösen szeretem az olyan meséket, ahol a férfi és a női hős egyenrangú felekként szerepelnek? Petur és Béla/Etelka pont ilyen párt alkot. Mindkettőjüknek megvan a mesében a maga pillanata, amikor megmutathatják a hősiességüket, és a történet végén kölcsönösen egymást választják (bár Petur nem tudja, hogy Etelka egyben Béla is, amikor kiderül az igazság, cseppet sem zavartatja magát). Zúzó figurája remek lehetőséget ad rá, hogy az agresszivitását kontrasztba állítsuk Petur egészséges, kiegyensúlyozott férfiasságával.
Azt is nagyon szeretem, hogy Béla nem csak Béla, hanem "Béla kisasszony." Bár "férfiasan" határozott, sok más mese és legenda hősnőivel ellentétben (ld. Mulan) nem álcázza magát férfinak. A királyi udvar láthatóan úgy fogadja el, amilyen: fegyverrel a kézben, parancsolásra született királynőként, de egyben kisasszonyként is, akinek nem kell valami másnak álcáznia magát, hogy tekintélye legyen. Remek mese ez arra, hogy elgondolkodjunk egy kicsit a biológiai nem - társadalmi nem (gender) - nemi önkifejezés témakörén. Etelka/Béla nőnemű, mindkét formájában nőnek tartja magát (és a környezete is őt), de Bélaként sok olyan vonást felvesz, amit az emberek általában férfiasnak gondolnának. Ettől azonban nem lesz kevésbé nő, és pláne nincsen köze az egésznek ahhoz, hogy kihez vonzódik - mindkét formájában ugyanúgy Peturt szereti.

Érdekesség

A mesét Jókai Mór is feldolgozta Az istenhegyi székely leány című írásában. Ott a két lányt Lónának és Szendilének hívják (ami szerintem levesz az eredeti cím izgalmasságából). 

2019. november 2., szombat

Sokszínű mesék egy sokszínű országból (Népmesék nyomában a világ körül 141. - Dél-Afrikai Köztársaság)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


11 ​South African Folk Tales – 11 Official Languages
A Celebration of Democracy and Cultural Diversity
Aré Van Schalkwyk
Zytek Publishing, 2005.

A kötet a címéhez hűen 11 mesét tartalmaz, melyeket az ország 11 hivatalos nyelvén alkotó szerzők meséltek újra. Minden szöveg szerepel eredeti nyelven és angol tükörfordításban is. Az egyes fejezetek előtt rövid ismertetőt kapunk az adott nyelvről, kultúráról, szokásokról és viseletről. A könyvet a kulturális miniszter bevezetője nyitja meg, és a dél-afrikai himnusz zárja.

Fénypontok


Az angol nyelvet képviselte Kwenda és a Teknős meséje Margaret Kollmer tollából. Nagyon szép történet volt egy mogorva özvegyemberről, akit egy törzsfőnök csellel vett rá, hogy a teknőse segítségével gyűjtögessen színeket a világból, és tanulja meg ismét élvezni az életet.
A xitsonga mesében egy család együtt indult útnak a vadonba, és a férj azt mondta a feleségnek, ha vadállattal találkoznak, fogja meg a farkát, hogy ő meg tudja ölni. Jött is egy oroszlán, a feleség megfogta a farkát, de a férj elmenekült, és otthagyta az asszonyt az oroszlánnal körbe-körbe futni. Szerencsére egy idő után más vadászok megmentették a cserben hagyott feleséget, a férj pedig megkapta méltó büntetését, és megette valami.

Kapcsolatok

Korábban már találkoztam olyan mesével, mint itt a zulu történet, amelyben egy Nanana nevű, kisemmizett egyedülálló anya legyőzött egy rettenetes elefántot, hogy kiszabadítsa a gyomrából a gyerekeit. A sesotho nyelvet egy klasszikus Hamupipőke-változat képviselte, egy Analeti nevű lánnyal a főszerepben; a siswati nyelvet pedig szorgos és lusta lányok, Tsandzekile és Tondzekile, akik közül az előbbinek végül maga a falu szolgáltatott igazságot.
Tricksterként a Nyúl jelent meg a xhosa mesében, aki rávette a hiú oroszlánt, hogy a saját tükörképe után ugorjon egy kútba. A setswana mesében Nyúl, Teknős és Sakál is tricksterkedett egy sort; Teknős úgy fogta el a vizet lopó Sakált, hogy saját magát kente be ragadós masszával - újdonság volt ez a verzió, mert még sohasem olvastam olyat, hogy maga a trickster lett volna egyben a kátránybábu is...

Hova tovább?
Lesothóba!

2019. október 30., szerda

Pirosmalac (Ribizli a világ végén 26.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Megint csak egy eléggé ismert népmese kevésbé ismert változatához érkeztünk.

Miről szól?

Egy gyermektelen házaspárhoz váratlanul, a kéményen keresztül egy piros kismalac érkezik, akit Malacka Zsuzsinak neveznek el, és a lányukká fogadnak. Amikor a malac elkezd iskolába járni, a többi gyerekkel együtt kijár az erdőbe bogyót szedni. Kószálás közben a király kertjének kerítéséhez vetődik, és beszökik a kertbe aranyszilvát lopni (ehhez leveszi a malacbőrét, és lánnyá változik, amikor nem látja senki). A királyfi kilesi a malaclányt, és megpróbálja elkapni, ám Malacka Zsuzsi sikeresen hazamenekül. A királyfi erre udvarolni kezd a malacnak, és mindenki legnagyobb meglepetésére feleségül kéri. Malacka Zsuzsi az esküvőn végleg lánnyá változik.

Hogyan készült?

A mesét ugyanennek a típusnak két változatából raktam össze, mert szinte elvágólag az egyiknek az eleje, a másiknak pedig a vége volt annyira bájos, hogy együtt szerettem volna mesélni őket. A mese eleje Penavin Olga szerbiai gyűjtéséből származik, a vége pedig, a kerttel és az aranyszilvákkal, Kovács Ferenc iratosi meséi közül. Néhány kisebb részletet átemeltem egy rozsályi változatból is.

Mitől különleges?

Erről a mesetípusról is blogoltam már korábban, csak akkor még nem ismertem az aranyszilvás verziót (amit külön szeretek a harkály és a földikutya miatt). Léteznek olyan változatok, ahol az apa elhagyja a családot, amikor kismalacuk születik, ám ez a verzió ehelyett egy pozitív örökbefogadás-történet, ahol a házaspár örül a malacnak, és teljes valójában elfogadja, szereti, és gyerekének tekinti.
Másolva a korábbi bejegyzésből:
"Azt is érdemes megfigyelni, hogyan viszonyul a közösség a malachoz. A rozsályi változatban a szomszédasszonyok győzik meg az anyát, hogy engedje el az iskolába, meg epret szedni a többi gyerekkel. Arról sem esik említés, hogy a gyerekek bántanák a malacot - ha úgy nézzük, a közösség be- és elfogadja. Az egyetlen alkalom, amikor hátrányára van a malacsága, az eljegyzés. A fiú viszont már látta a lányt igazi valójában, és kiáll mellette, akkor is, ha az egész falu rajta gúnyolódik. A mesében rengeteg szimbolikus utalás rejlik külső és belső szépségre, elfogadásra, másságra, és arra, ki képes meglátni másokban a rejtett értékeket. Ha úgy vesszük, a vőlegény azzal, hogy elfogadja a malacot, mert meglátta benne a szépet, ráveszi a közösség többi tagját is, hogy a lányt/személyt lássák benne."

Érdekesség

Ribizli megjelenése óta sokat meséltem ezt a mesét, és mindig nagyon jó móka. Kisebb gyerekeket már mag a malac ténye is hosszú percekig képes elszórakoztatni.

2019. október 26., szombat

Könyvtáras-ottalvós II: Az isteni sarjak már a spájzban vannak

Tavaly nagy lelkesedéssel blogoltam a miskolci Herman Ottó Gimnázium által szervezett könyvtári bentalvós Halloween buliról, és aztán egész évben szurkoltam, remélve, hogy megint meghívnak majd. Idén korán lett karácsony: pont egy évvel a tavalyi látogatás után ismét landoltam este a Herman könyvtárában. És ezúttal nem csak meséket vittem magammal.


Az idei téma a görög és római mitológia volt, azzal a céllal, hogy megágyazzunk (heh) a Percy Jackson könyvek olvasásának. Persze volt már pár fiatal, akik olvasták a könyveket és imádják őket, így megint csak azt tudom mondani: Isten áldja Rick Riordant, hogy megkönnyíti a mesemondók életét. Ilyen háttér előtt könnyű menőnek lenni.

Este hatkor érkeztem a könyvtárba, ahol már nagyban zajlott a zsibongás, arcfestés, hálózsákok húzkodása, gumicukor-osztogatás, stb. Az iskola egy másik részében még folyamatban volt a halloweeni program, így a legtöbb gyerek rémisztőre pingált arccal szaladgált ki-be. A tavalyi csapat nagyon megörült nekem, és én is nekik; mellettük találkoztam sok újonccal is, akikhez tavaly nem volt szerencsém. A pizzarendelés kisebb akadályba ütközött (a pizzázó nem volt hajlandó pizzát kiszállítani ennyi éhes kamaszra), így amíg a könyvtárosok hősies lendülettel nekiálltak melegszendvicseket alkotni, addig én elkezdtem a mesemondást.
A sort Mómosz nyitotta meg; a kritika, szarkazmus, és gúny istenével nem nagyon lehet mellélőni (nem véletlenül szerepel a kamaszokról szóló mesegyűjteményem borítóján). Ahhoz képest, hogy milyen rövid történet, sokaknak megragadta a fantáziáját, és az esti programok folyamán többször is elcsíptem olyan megjegyzéseket, hogy "ez nagyon Mómoszos volt" meg "tudom, hogy most Mómosz szól belőlem..." Szamoszatai Lukianosz büszke lenne rájuk. A következő három történet szintén a kamaszoknak szóló mesegyűjteményből került elő: "Prométheusz néni" bemutatta, hogyan élnek tovább a görög mítoszok a modern görög folklórban (itt egy furfangos öregasszony lopja el a tüzet Istentől), Mésztra története bemutatta, mi történik azzal, aki feldühíti a Természet istennőjét (Démétér ráküldi az Éhséget), Pomona és Vertumnus pedig a római mitológiát képviselte, hogy olyat is halljanak (mellette pedig egy nagyon bájos történet). A mesélés végeztével a fiatalok azt a feladatot kapták, hogy írják le, melyik történet tetszett nekik a legjobban, és miért. A cetlik magukért beszéltek.

A mesélés végeztével az idősebb ottalvók egy kis csapatával félrevonultam a társalgóba szerepjátékot játszani. Tavaly csak hirtelen felindulásból rögtönöztem egy kalandot, de idén már felkészülten érkeztem, kockákkal, karakterlapokkal, kalanddal. Mivel a mitológia volt a téma, összedobtam egy kezdőknek való Scion kalandot, és minden olümposzi istenséghez alkottam egy karaktert (a Scion világában, Percy Jacksonhoz hasonlóan, a karakterek egy istenség és egy halandó félvér gyerekei). A hét játékos kiválaszthatott magának egy-egy karaktert, elnevezhették, és megtölthették személyiséggel. A játék elején még hatalmas volt az izgalom, és sok a kiabálás, de aztán látványos gyorsasággal belerázódtak a játékrendszerbe, és magába a szerepjátszásba is. Onnantól pedig, hogy elkezdődött a kaland, nem volt megállás.


Hosszú lenne ez a bejegyzés, ha felsorolnék minden zseniális dolgot, ami a háromórás játék folyamán történt. A csapat úgy vetette magát a játékba, mint béka a vízbe. Az egyik kedvenc dolgom a világon, amikor a szemeim előtt kezd el egy rakás játékos igazi csapattá formálódni; amikor elkezdenek figyelni egymás erősségeire, teret adnak egymás ötleteinek, és kitalálják, hogyan tudnak hatékonyan megoldani nehéz feladatokat. Amikor Zeusz fia beadja a halandóknak, hogy ő egy nagyon fontos hollywoodi színész, és amikor visszakérdeznek, milyen filmekben szerepelt, Hermész fia odavágódik a háttérből, és rögtönöz egy nagyon hihető választ. Amikor Árész lánya és Hermész fia közösen találják ki, hogyan lehet repülőt vezetni. Amikor Héphaisztosz lánya echolokációval beméri, hol vannak a szirének (miután mindenkinek csinált profi füldugót), Poszeidón fia pedig befagyasztja őket. Amikor Artemisz lánya megtalálja a varázsnövényt, Athéné lánya pedig gyógyszert kever belőle. Amikor Artemisz lánya összeparancsolja az állatokat, hogy Zeusz fia rájuk nézzen a mágikus szemüvegével, és meglássa, melyik volt valaha ember... Ez utóbbi húzás egyébként különösen zseniálisra sikerült. A kaland Kirké szigetén játszódott, ahová a csapatnak észrevétlenül be kellett jutnia, és kimenteni négy, állattá változtatott fiatalt. Az állatokat még csak-csak összeterelték, de nem tudták, melyikük elvarázsolt ember, és melyikük nem. Erre támadt a csapatnak az az ötlete, hogy használják Zeusz és Athéné "bűnösség látása" képességét - azzal érveltek, hogy az ember lehet bűnös vagy ártatlan, de az állat nem is fog látszani a radaron, mert az állatok nem esnek az emberei "bűn" és "ártatlanság" koncepciója alá. Ezzel az ötlettel nem tudtam vitába szállni, és remek filozófiai eszmefuttatás született belőle.

A legszebb pillanatok a kockadobások körül történtek. Mivel a Scion rendszerében minden dobás egy marék tízoldalú dobókockával történik, vittem magammal egy adagot, azzal, hogy egyet-egyet mindenki megtarthat. Amikor azonban dobni kellett valamire, mindig egy csomó kockára volt szükség, így a játék végére kialakult az a remek rítus, hogy aki éppen a tettek mezejére lépett, az kitartotta a kezét: "Öt kockát kérek!" A többiek pedig mind beletették a sajátjukat. Még azt is megtanulták, kinek a kockájára szabad ráfújni, és kiére nem.

Amellett, hogy remekül ment a csapatnak a játék (még ha esetenként nagyon hangosak is voltak az izgalomtól), külön-külön is ráéreztek a karaktereik ízére. Repkedtek a jobbnál jobb beszólások.

Poszeidón fia: "Én tudok beszélni vízi állatokkal!"
Athéné lánya: "A róka attól nem lett vízi állat, hogy bedobtad a tóba!"

Hermész fia: "Megmondom a hotel portásának, hogy mi mindig is itt laktunk. Becsszó."

Héphaisztosz (pirotechnikus) lánya: "Mi az, ami olyan mint egy repülő, de lehet rá felvinni robbanóanyagot?"
Zeusz fia: "Magánrepülő."

Zeusz fia: "Én okleveles vegyész vagyok."
Athéné lánya: "Pffft. Okleveles."

KM: "Sikerült a varázslat, tudsz beszélni a nyúllal. Három kérdést tehetsz fel."
Artemisz lánya: "MEGSIMOGATHATLAK?!"
Poszeidón fia: "Rágós vagy?"

Árész lánya: "Szirének! Be kell dugnunk viasszal a fülünket!"
Héphaisztosz lánya: "Viasz az nincs. C4 nem lesz jó?"

Poszeidón: "Magamhoz szólítom a halakat. Kedves halak! A segítségetekre van szükségünk!"
Hermész fia: "Gyorsan, ugorjatok bele ebbe a bográcsba!"

Árész lánya: "Nekem nincs Orvoslás képességem, de van Természetfeletti Törés-zúzás. Azzal milyen orvos lehetek?"
"Csontkovács."

A játék éjfél körül ért véget (sikeresen megoldották a küldetést), pont akkor, amikor a csapat másik fele befejezte a Percy Jackson film nézését. Miközben mi játszottunk, a többiek még csillagképeket is keresgéltek kinn az udvaron, így elalvás előtt akadt még egy feladat: El kellett mesélnem Perszeusz mítoszát, a hozzá tartozó csillagképekkel együtt. Immár mindenki pizsamában, hálózsákban telepedett le, és mivel későre járt az idő, igyekeztem egy rövidített verziót összehozni a sztoriból. Hathatós segítséget kaptam: azok a fiatalok, akik már ismerték a történetet, gyakorlatilag velem együtt mondták, mi történt, mi fog történni, és figyelmeztettek a részletekre is, amiket esetleg kifelejtettem. Mivel így egy kicsit "belsős" sztorizássá alakult a dolog, félúton újra kellett kezdenem a mesélést, hogy a nem-mitológia-rajongók is tudják követni, de ennek ellenére nagyon jópofa, hangulatos zárása volt az estének. És így visszamenőleg is jó volt látni, hogy nem én vagyok az egyetlen gyerek a gimiben, aki szerette a mitológiát...

A bentalvás "alvás" részét a polcok között, a Történelem és Földrajztudomány" szekciók által körülvéve töltöttem egy kényelmes matracon. Reggel sajnos korán el kellett indulnom haza, de szerencsére finom házi süteménnyel, és sok mosollyal indítottak útnak.

Klassz volt, na. Most megint szurkolhatok jövő ilyenkorig...

Erőt adó mesék (Népmesék nyomában a világkörül 140. - Namíbia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Haiseb ​and the man who cooked himself
and other folktales from the Khoi of Namibia
Sigrid Schmidt & Veronica Eiases
Macmillan Education Namibia, 2008

A könyv gyerekeknek íródott, huszonkilenc mesét tartalmaz a khoi (elavult szóval busman) néptől, egyszerű fekete-fehér illusztrációkkal. A mesékhez nem tartoznak kommentek vagy bevezető, így a származásukról keveset tudunk meg, de mindegyikhez odaírták a mesélő nevét is.


Fénypontok

Gyönyörű terápiás mese lehetne A lány, aki egy vándorantilophoz ment feleségül. Abba a típusba tartozik, ahol egy lány a szellemvilágba házasodik, majd hosszas kalandok árán megmenekül onnan, de ez különösen szép verzió volt: az antilop-férj meglágyította a feleség csontjait, hogy ne tudja "tartani magát," így a nő hason kúszva, hatalmas lelkierővel küzdötte magát haza, ahol még vissza kellett nyernie a családja támogatását is. Másodjára viszont már sokkal okosabb volt, és nem dőlt be többé a szellemeknek. Szintén terápiába illő volt A lusta ló esete, melyben egy faluból az oroszlánok földjén át lehetett boltba menni. Mindenki folyton hajszolta a lovát, hogy gyorsan megtegye az utat; egy férfinak viszont lusta lova volt, ami megállt enni, inni, pihenni. Végül, amikor az oroszlánok támadtak, a lusta lónak volt egyedül ereje elmenekülni előlük.
Nagyon tetszett a kaméleon húsz feleségéről szóló mese, melyben a kaméleon nem tudta élelemmel ellátni a feleségeit, ezért titokban a saját húsával etette őket. Amikor ezt megtudták, mind elhagyták a férjüket, aki ott maradt húsz különböző színű ruhával... és azóta felváltva viseli őket. :)

Kapcsolatok

Megint csak volt egy mese, ami azt magyarázta, miért kapirgálnak a tyúkok (egy elveszett tűt keresnek, amit a sólyomtól kaptak kölcsön). Régebben, még Maliból olvastam azt a mesét is, amiben egy vadászt szépséges lányokká változott állatok próbáltak rávenni, hogy árulja el az összes titkát, de az anyja visszatartotta ettől, így sikerült a bosszúszomjas három elefánt elől elmenekülnie.
Aga-abes meséjét, akinek az anyját megölte egy emberevő asszony és az öccseit felnevelte, érdekes módon Venezuelából ismertem hasonló formában, csak itt a végén a fiúk felélesztették az anyjukat, miután megölték az emberevőt.
Trickster-figuraként a Sakál jelent meg, aki az egyik történetben fűvé változott és borjúként született újjá, csak hogy tejet lophasson a tehenektől. Ő volt a hőse Nyúl Koma klasszikus lovagolós trükkjének is; itt az oroszlán feleségét győzte meg arról, hogy az oroszlán az ő hátasállata.

Hova tovább?
A Dél-Afrikai Köztársaságba!

2019. október 23., szerda

A só (Ribizli a kulisszák mögött 25.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Megint csak egy jól ismert népmese kevéssé ismert változatáról lesz szó.

Miről szól?

Egy király mindhárom lányát megkérdezi, mennyire szeretik őt. A legkisebb lány, akit Mariskának hívnak, azt feleli, ő úgy szereti az apját, mint a sót. A király erre dühében száműzi a lányát, aki az erdőbe menekül, és egy barátságos boszorkány házában talál menedéket. Egy idő után hozzájuk szegődik egy legény is szolgálatba. A boszorkány egy napon visszaviszi Mariskát a palotába, és segít neki és a nővéreinek olyan vacsorát főzni, amiben nincs só. Amikor a vacsorát feltálalják a királynak, az mélységesen elszégyelli magát, a boszorkány pedig figyelmezteti, hogy tanuljon az esetből. A legény Mariska után jön a palotába, összeházasodnak, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

Hogyan készült?

A mese alapját megint csak egyik kedvenc mesemondóm, Jóni Ferenc szövege alkotja. Marsikát egyébként kivételesen nem én neveztem el, az eredeti szövegben is így hívják (a legénynek viszont én adtam nevet). Kisebb elemeket átemeltem más meseváltozatokból is, és Jóni Ferenc meséjét elfeleztem, mert eredetileg egy másik, kevésbé összefüggő történet is hozzá volt fűzve.

Mitől különleges?

Erről a meséről is blogoltam már korábban, de amikor az a bejegyzés készült, még nem ismertem ezt a remek változatot. A só önmagában egyébként nagyon ismert mese, rajzfilm is készült belőle, de Jóni Ferencnek sikerült különösen szép gondolatokkal megtöltenie. Mariskát támogató közeg veszi körül: a nővérei, a boszorkány, és a legény is mind az ő oldalán állnak, és még az apja is, amikor hazatérni látja, boldogan borul a nyakába, és bocsánatot kér tőle (már a sótlan vacsorás trükk előtt!). Sorra véve őket:
Jó olyan mesét látni, ahol a lánytestvérek nem versengenek egymással vérre menően. A két idősebb nővér próbálja meggyőzni az apát, hogy ne űzze el Mariskát, hogy gondolja át, mint jelentett számára az, hogy "úgy szeretlek, mint a sót." Amikor Mariska hazatér, boldogan fogadják, és vele együtt készítik el a sótlan vacsorát az apjuk megleckéztetésére.
A jó boszorkány alakját különösen szeretem. Az emberek vele riogatják a gyerekeiket, és először Mariska is tart tőle - ám hamar rájön, hogy az öregasszony jóindulatú. A boszorkány nem csak az elűzött királylánynak ad otthont, hanem gondoskodik róla, hogy helye legyen a szegény legénynek is, akivel megismerkedett. Ő rukkol elő a sótlan vacsora ötletével, és a királyról is megvan a maga véleménye: "Ismerem apádat, mint a rossz pénzt!" közli már a mese elején, a végén pedig, amikor a király megtanulta a leckét, még rá is pirít, hogy "Még egyszer ne kelljen nekem az udvarodba jönni, megmenteni tőled a lányodat!" Mindenkinek szüksége van egy ilyen szókimondó, bölcs, támogató boszorkányra az életében...
Jóska, a legény kapcsolata Mariskával szintén nagyon bájos. Már-már romantikus filmbe illő módon az erdőben találkoznak, és miután Mariska eltöri a lábát, a legény ölben viszi haza. Felismeri benne az elűzött királylányt, mert ugyanabból a királyságból származnak. A két fiatal az együtt töltött idő alatt szeret egymásba, de Jóska csak akkor csatlakozik Mariskához, amikor a lány már visszanyerte a helyét az apja udvarában. Nem akarja a problémákat megoldani helyette.
Végül pedig ott van a királyi apa figurája. Első dühében elkergeti a lányát, de amikor Mariska varázstükörből beles a palotába, már azt látja, hogy az apja a vitézeivel keresteti őt, és bár állítja, hogy Mariska szavai fájtak neki, vissza akarja kapni a lányát. Amikor végül újra találkoznak, a király kedvességgel és elismeréssel fordul a lánya felé. Olyan apafigura ő, aki hallgat a lányaira, képes elismerni a hibáit, és tanulni belőlük.

Érdekesség

A só és a boszorkány kapcsolata (a mese végén tengernyi sót ráz ki a kendőjéből, csak úgy poénból) nem magyar kuriózum. Dél-amerikai mesékben is olvastam olyan boszorkányról, aki a sóbányákat őrzi, és sót tud teremteni a semmiből.

2019. október 19., szombat

Az aacheni katedrálisban teltház volt

Az idei FEST konferenciáról már blogoltam korábban, de még adós vagyok egy beszámolóval a konferenciát követő csodálatos fesztiválról.
A mesemondás ugyanis idén sem maradt el, ha már ennyi nemzetközi előadó gyűlt össze egy helyen. Regina Sommer és a Haus der Märchen und Geschichten szerveztek nekünk egy nagyon különleges eseményt, ami életem egyik legszebb mesemondó élménye lett: éjszaka meséltünk az aacheni katedrálisban!

A katedrálist már a konferencia egyik napján volt alkalmunk meglátogatni, és teljesen lenyűgözött. Amikor az előadás estéjén, egy kiadós baráti vacsora után visszatértünk, alig mertem elhinni, hogy tényleg ez lesz az előadásunk helyszíne. Gyorsan belaktuk a teret: az egyik kápolnát jelölték ki öltözőnek (soha ilyen menő öltözőm még nem volt, ld. a fotót), és a sekrestyét is kinyitották nekünk, hogy tudjuk a mosdót használni. A hangulathoz hozzájárult az is, hogy Davide, az olasz mesemondó-duó egyik tagja a padokban ülve hangolta a gitárját...


A készülődés izgalmát tovább fokozta, hogy nagyon jó kezekben voltunk: a szervezőkön kívül eljött egy csapat fiatal, akiket gyerekkorukban Wirtz Ágnes művészettörténész (a Világszép Alapítvány egyik alapítója) képzett ki a katedrális idegenvezetőinek, és most visszatértek egy este erejéig, hogy meséljenek nekünk az épület történetéről és titkairól. Megtekinthettük testközelből Nagy Károly trónszékét, amit jeruzsálemi kőlapokból raktak össze, sőt, Nagy Károly szarkofágját is - mesélés közben utóbbi a hátunk mögött fénylett, míg a közönség feje felett elnézve, az első emeleti galérián pont az üres trónszékre láttunk rá. Nagy Károly és az ő mondaköre régi nagy kedvenceim; nagyon varázslatos élmény volt azt képzelni, hogy egy ilyen híresség is hallgatja a történeteinket... Rajta kívül persze volt hús-vér közönségünk is, nagyjából háromszáz fő, akik pont kiöltötték a rendelkezésre álló nézőteret.

Az est műsorát, amit a tartomány elnöke nyitott meg, úgy válogatták össze, hogy a mesemondók olyan kultúrákat és hagyományokat képviseljenek, amelyeknek valamilyen formában köze volt Nagy Károlyhoz, a katedrálishoz, a hozzá tartozó középkori iskolához és műhelyekhez, és a Karoling reneszánsz korszakához (én például a magyar kápolna kapcsán kaptam meghívást, ami Nagy Lajos királyunk emlékét őrzi). Mindenki egyetlen történetet mesélt, és az előadások között csodaszép orgona- és szaxofonzene zengett a fejünk felett, betöltve az egész katedrálist. Részemről az Aranyhíd, ezüsthíd szigetközi mondáját vittem magammal, aminek idén több okból is különleges jelentősége van: a történet szerint a tatárjárás elől menekülő, kétségbeesett embereket Göncöl táltos és Tündér Ilona segítik át a Dunán, a saját varázserejüket feladva, és csak 777 év múlva tudnak majd ismét visszatérni közénk - a tatárjárásnak pedig pont idén 777 éve, hogy vége lett. A történet csodaszépen ült, lehetett hallani a közönség sóhaját, amikor ezt elárultam nekik. Előtte egy kicsit aggódtam, hogy ilyen pogány történetet hozok be egy katedrálisba, de George Macpherson, a skót hagyományos mesemondás egyik nagy öregje, cinkosan odasúgta nekem, hogy "ne aggódj, én egy pogány kelta ráolvasást hoztam..." Szerencsénkre nem forrt fel a szenteltvíz.

A többi történet is csodaszép volt, és bár kevéske némettudásommal nem mindegyiket értettem, nagy élmény volt végighallgatni őket. Davide Bardi és Paola Balbi angollal és énekkel keverték az olasz nyelvet; megkapó előadás volt, Paola a széksorok között sétálva, egyes szám első személyben mesélte el Jézus halálának és feltámadásának történetét, Mária Magdolna szemszögéből. A német Michaela Sauber Parszifál legendáját mondta el, Nuala Hayes ír mesemondó Lir hattyúvá változott gyermekeiről mesélt, Gidon Horowitz az első jeruzsálemi templomról, Sam Cannarozzi az alkímiáról, Raymond den Boestert a trickster Till Uilenspiegelről, Abbi Patrix pedig egy szenegáli teremtéstörténetet hozott, ami összecsengett az időtlen művészet gondolatával. Wirtz Ágnes és a katedrális ifjú idegenvezetői közösen meséltek nekünk.

Az egész este hatalmas élmény volt - tökéletes környezet egy olyan mesemondó rendezvényhez, ami átívelt téren, időn, és kultúrákon. Vajon a magyar kápolna építői gondolták volna, hogy évszázadokkal később egy magyar mesemondó mesél majd Göncöl táltosról és Tündér Ilonáról a boltívek alatt?...


Változatos hősök, változatos tricksterek (Népmesék nyomában a világ körül 139. - Angola)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Folk-tales of Angola
Fifty tales, with Kimbundu text, literal English translation, introduction, and notes
Héli Chatelain
The American Folk-Lore Society, 1894.

Nagyon régi könyv: Az American Folk-Lore Society sorozatának legelső kötete volt. Ötven népmesét tartalmaz a mbundu nép hagyományából. A gyűjtő nyelvész, aki azért érkezett Afrikába, hogy misszionáriusoknak segítsen megtanulni a helyi nyelveket. A népmesék nagy része egy Jeremiah nevű helyi tanítványától származott, aki Amerikába is elutazott vele, hogy a történeteket papírra vessék. A hosszú és részletes bevezetőből megismerkedhetünk az ország földrajzával, természeti kincseivel, éghajlatával, lakosságával, nyelveivel, hagyományos társadalmával, folklórjával és annak kutatástörténetével, mesemondó hagyományával. Külön fejezet foglalkozik a kiejtéssel és fonetikával, mivel minden meseszöveg tükörfordításban szerepel a könyvben. A meseszövegeket szó szerint ültette át angolra, méghozzá annyira, hogy az néha az érthetőség (és élvezetesség) határát súrolják, de azért volt közöttük sok érdekes sztori. A könnyebb megértés érdekében a kötet végén minden meséhez hosszas jegyzetek tartoznak.

Fénypontok

Máshol is olvastam már hasonlót, de ebben a formájában nagyon tetszett Kimanaueze fiának esete a békával. A legény a Nap és Hold lányát akarta feleségül venni, de senki sem tudta elvinni a szerelmes leveleit az égbe, kivéve egy furfangos békát, aki megtalálta a módját, hogy oda-vissza közvetítsen, míg végül az égi szülők ráálltak a házasságra.
Fura, ám mókás történet volt Dinianga Dia Ngombe esete a szarvassal. A vadász elejtett egy szarvast, ám amikor megnyúzta, a szarvas felpattant és elmenekült. A vadász utána kiáltott, nem szégyenli-e magát, pucéran szaladgálni, mire a szarvas azt válaszolta, hogy kettejük közül ő lesz nevetségesebb, ha egy üres bőrrel megy haza... Hasonlóan groteszk volt a humor A legény és a koponya meséjében, amelyben hősünk egy beszélő koponyát talált, aki figyelmeztette, hogy az esze fogja a sírba vinni. A legény mindenkinek eldicsekedett a találkozással, de amikor fejvesztés terhe mellett kellett bizonyítania, hogy nem hazudik, a koponya nem szólalt meg... és a legény saját koponyája csatlakozott a beszélő koponyák népes családjához.
Nagyon érdekes vége volt a mesének, amelyben két férfi versengett egy feleségért. Az apa nehéz feladatot állított eléjük (élve kellett elfogni egy szarvast), amit az egyikük makacsul véghez vitt, a másik pedig némi fontolgatás után feladta. Az apa végül az utóbbihoz adta a lányt, azzal, hogy a parancsokat makacsul, vakon követő férfiből nem lesz jó férj, mert a feleségének nem fogja megbocsátani, ha hibázik, és esetleg meg is verné. Hoppá.

Kapcsolatok

Kép innen
A kacifántos című (és nevű) Na Nzua Dia Kimanaueze az európai "állatokká változó fiú" meséjére emlékeztetett, csak itt három helyett sokkal több (minden) állat bőrébe tudott változni a hős, és ezt a tudását királylány-megmentésen kívül arra is használta, hogy háziállatokat vadásszon magának, amikor éhes volt. A lányt egyébként a portugáliai rabszolgaságból kellett megszöktetni. A mese hasonlóan kezdődött, mint Az asszonyé, aki túl sok halat evett - csak az utóbbiban nem a gyerekét ígérte oda cserébe a halak istenének (hah, öko-mese!), hanem megevett egy különösen nagy halat, és az bosszút állt rajta, mint az Éneklő Vadludak afrikai-amerikai meséjében.
Megint csak volt egy szellemvilágba házasodott asszony (Ngana Samba), csak itt akaratán kívül került oda, és a három gyerekével együtt menekült el végül bátran és sikeresen. Szintén előkerült a legkisebb lány esete, aki megmentette a nővéreit a szellemvilágból azzal, hogy ébren maradt és válaszolgatott a Ma-kishi emberevő szellemeknek minden éjszaka. A lányok menekülését végül egy héja is segítette - érdekes módon Kiribatiból olvastam hasonlót. Ismerős volt a mese a kutya és a sakál barátságáról is, ami addig tartott, míg a kutya el nem ment tűzért az emberek falujába, és elhatározta, hogy ott marad...
Az ügyeletes trickster hol Nyúl volt, hol Majom, hol más állatok. A kátránybábu esetében például együtt a kettő - hosszasan udvaroltak a Leopárd által felállított kátrány-lányoknak, oda is ragadtak, de végül csak kimásztak a csávából. A közös ételt titokban lopkodós mesében Rókát verte át egy furfangos Vakond, de ráfázott a végén. Abban a mesében, ahol a "kölyköket szült a kecskebak" pert kellett eldönteni, Törpeszarvas egy távoli rokona, az apró Bóbitás Antilop volt a furfangos segítő; a Rémusz bácsitól ismert lovagolós trükköt pedig Béka játszotta el Elefánttal. Szintén afrikai-amerikai mesére, Nyúl koma tüskebozótjára emlékeztetett a mese, amiben a fogva ejtett Teknős elhitette az emberekkel, hogy őt csak úgy lehet megölni, ha a folyóba dobják. Megint előkerült a csapdából kimentett hálátlan ragadozó esete is, ezúttal Leopárddal és ravasz NyúllalLeopárd volt a gonosztevő abban a mesében is, amelyben vendégségbe vitte magával Antilopot, de útközben végig szívatta, és a vesztét okozta; amikor azonban az okos Majommal akarta tenni ugyanezt, ő átlátott a szitán (korábban Teknőssel és Antiloppal olvastam ilyeneket).

Hova tovább?
Namíbiába!

2019. október 16., szerda

A hétlábú paripa (Ribizli a kulisszák mögött 24.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Miről szól?

Ilona édesanyja meghal, ezért a lány elindul szerencsét próbálni. Beáll szolgálónak a tündérkirálynő udvarába, ahol épp nagy a sötétség, mert egy sárkány elrabolta a napot, holdat és csillagokat. Mivel Ilonának egyáltalán nem megy a házimunka, inkább elküldik, hogy szerezze vissza őket (főleg, mert a tündérkirályfi feleségül akarja venni). Egy öregasszony segítségével többször eljut Sárkányországba - először három-, majd öt-, végül hétlábú paripán. Egy kisegér segít neki megszerezni az égitesteket rejtő tojásokat, de a sárkány elől csak harmadszorra, mindenféle kalandok árán sikerül elmenekülnie.

Hogyan készült?

Nagyon különleges mese, és bár sok közös vonása van más, férfi hősöket felvonultató Égitestszabadító-történetekkel, ebben a formában csak egyetlen változatban ismert, Albert András csíkszentdomokosi mesemondótól. Nagyon keveset változtattam rajta; elsősorban azt a részt színeztem ki, ahol Ilona mindent "fonákul csinál" a palotában, mert a sok mesélés során mindig nagyon mókás volt eljátszani a gondolattal (a közönséggel együtt), hányféleképpen lehet a házimunkát rosszul csinálni.

Mitől különleges?

Női hős, aki kiszabadítja az elrabolt égitesteket a sárkányok országából? Már ennyi is bőven elég a mesemondó boldogságához. Ilona elindul a nagyvilágba, szerencsét próbál, szolgálatot keres, és olyan mesevilágban kalandozik, ahol több emlékezetes nőalak is él. Tündérországot királynő uralja, és a varázserővel bíró segítő is egy bölcs öregasszony.
Ilona azonban nem minden ízében tökéletes mesehős, van gyengesége is: pocsékul megy neki a házimunka. Ez már önmagában nagyon szerethető és emberi vonás, de ahogy tovább halad a történet, még szebben kibontakozik. Amikor Ilona az égitesteket keresi, és a bölcs anyó segítségéért cserébe az ő házában kell szolgálnia, képes erőt venni magán, és tisztességgel elvégezni minden feladatot. Úgy képzelem, hogy a tündérkirálynő szolgálatában azért csinált mindent "fonákul", mert egyszerűen unta a házimunkát; nem volt a számára kihívás, nem ilyen feladatra vágyott, simán nem érdekelte. Amint van megfelelően izgalmas célja, Ilona minden erejét beveti, hogy sikerüljön. Ettől lesz sablonos tündérmese-hősnél sokkal kerekebb, izgalmasabb figura. 

Érdekesség

Szeretem azt hinni, hogy ez a házassággal végződő mese tulajdonképpen Tündér Ilona eredetsztorija...

2019. október 12., szombat

Kutyák, kakasok, teknősök (Népmesék nyomában a világ körül 138. - São Tomé és Príncipe)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.



Sajnos megint egy olyan országhoz érkeztünk, ahonnan nem sikerült teljes könyvet beszerezem. Keresgélésem eredményeképp végül az alábbi mesékre bukkantam:

Mióta nem beszélnek a kutyák
Azóta, amióta az egyikük segített cipekedni a gazdájának, azzal a feltétellel, hogy nem árulja el senkinek, ki jött a segítségére. A gazda felesége azonban kiszedte a titkot a férjéből, és a kutyák annyira megsértődtek, hogy azóta nem beszélnek.
(Ezt a sztorit egyébként két verzióban is megtaláltam)

A ravasz teknős
Teknős elnyeri a király lányának a kezét egy fogadással, mely szerint a csirkék sohasem laknak jól.

A kakasok szigete
Réges-régen São Tomé szigetét kakasok lakták, akik boldogan és zajosan éltek, és a folytonos kukorékolástól meg lehetett süketülni. Voltak, akik szerették a hangot, voltak, akik elviselték, de volt egy olyan csoport is, akik utálták. Utóbbiak háborúval fenyegették meg a jókedvű kakasokat, akik erre egy fekete kakas vezetésével mind elköltöztek más vidékre.
(Ezt is megtaláltam több forrásból)

Találtam egy utalást egy "Teknős és Nyúl versenyt fut" mesére is, mivel a források szerint a szigeteknek is Teknős a fő bajkeverője.

Az álomfejtő teknős
Teknős azzal dicsekszik, hogy bárkinek ki tudja találni az álmát. Végül a császár próbára teszi, fejvesztés terhe mellett. Teknős erre sok színes tollal madárnak álcázza magát, és titokban kihallgatja a császárt, aki az álmáról beszél, így meg tudja fejteni, hogy az álom egy kenyérfa-gyümölcsről szólt.

Amador király legendája
Legendák emlékeznek meg az 1595-ös rabszolgalázadásról, melyet egy Amador nevű férfi vezetett, és bár a portugálok a következő évben leverték a lázadást és kivégezték a királyt, az alakja mégis bevonult a helyi hagyomány hőseinek sorába.

Hova tovább?
Angolába!

2019. október 11., péntek

Elváltak a szüleim, és állati büszke vagyok rájuk

Személyes bejegyzés következik, de fontos okokból.
Tavaly történt. Ahányszor megemlítem, az emberek szomorú szemekkel, kissé feszengve néznek rám, és azt mondják, sajnálják. Nyilván én is sajnálom, nem volt egyszerű helyzet egy harminchárom éves felnőtt fejével sem, de most nem ez a lényeg, nem erről akarok írni. Hanem arról, amit ez, két felnőtt ember közös döntése, kiváltott a környezetünkből. Előtte azt hittem, "mindenki válik" mostanában, társadalmilag már elfogadott lett a dolog, szétmegy egy házasság, na bumm.
Aztán érkezett a brazil szappanopera.

A szappanoperát nem a szüleim generálták. Ők barátilag váltak el, egyetértésben, úgy döntve, hogy három évtized után külön-külön keresik tovább a boldogságot. Felismerték, hogy olyan helyzetben vannak, amiben nem szeretnének már lenni, és bár továbbra is remekül működnek együtt mindenben, már nem akarnak romantikus partnerek lenni. Természetesen így is megviselt mindenkit a status quo felbontása, mégis, hatalmas büszkeség tölt el így utólag, hogy megtették ezt a lépést.
Azért, mert a környezetük egyáltalán nem támogatta őket.

Képzelj el egy bármilyen helyzetet, amiről valaki azt mondja, "nekem ez már nem jó, kilépek belőle, és keresek/teremtek magamnak jobbat." Pursuit of happinness, ahogy az amcsik szeretik mondani. És ehhez képzeld hozzá, hogy mindenki, aki körülötted elvileg a támogató közeget jelenti, egyszerre eldobja a józan eszét, és görög tragédiába illő hisztériás jeleneteket rendez. Néhány reakciótól az állam leesett, ezért szeretnék most megosztani egy sor válogatott gyöngyszemet. Nem szennyes-teregetés végett, hanem azért, hogy beszéljünk már róla egy kicsit, mennyire nem bír a társadalom egészségesen gondolkodni egy egészséges döntésről.

Például:

1. "Most már minek?"
Ez többször is elhangzott több különböző személytől. Hozzáteszem, a szüleim fiatalok, nemrég töltötték be az ötvenet, mégis többeknek kapásból ez az értetlen, fejet rázó mondat ugrott be először.
"Most már minek?" Üljétek le szépen azt a hátralévő pár évtizedet a kényelmes langyosban, otthonkában a tévé előtt, minek a macera, jó lesz az úgy is! Minek kezdenétek új fejezetet arra a húsz-harminc-negyven évre, ha tapicskolhattok a közepesben? Akkor legalább senkit sem izgatnátok fel egy ilyen hírrel. Mit az a néhány évtized egy emberéletből? Majd a következőben mást csináltok!

2. "Biztos nem akartok még próbálkozni?"
Ahogy kedvenc bloggereink mondanák, "lélegeztessétek még azt a hullát egy kicsit, hiszen alig oszladozik!" Az előző kérdés cizelláltabb verziója, és egyben feltételezi azt is, hogy nem volt próbálkozás. Meglepő módon nagyon sok teljes kívülálló úgy képzeli el a válást, hogy egy napon a pár felpattant reggel az ágyból, elkocogott az ügyvédhez, és közölték, hogy ma úgysincs jobb dolguk, különben is az egyikük nem hajtotta már megint le a vécéülőket, elválnának, köszönik szépen.
Ez a kérdés ordas nagy pofátlanság. Honnan jössz te ahhoz, hogy feltételezd, hogy nem próbálkoznak már évek óta? Hogy nem tettek meg mindent, hogy máshogy legyen? És ha ők már eldöntötték, akkor neked miért érdeked, hogy még noszogasd őket az ellenkezőjére?

3. "Vegyél néhány csipkés fehérneműt!"
Nem viccelek, ez is elhangzott. Nyilvánvalóan anyukám felé (apukám felé sokkal viccesebb lett volna). Mert nyilván a nőnek kell kirittyenteni magát, akkor is, ha a válás az ő döntése is volt. Küzdjön még! Csipkével! Érdekes módon apámnak nem mondta senki, hogy gyúrjon magának egy kockás hasat, és vegyen fel egy Magic Mike-féle aranyszínű forróbugyit.
Ne legyél ez a személy.

4. "Hogy tehettétek ezt velem?!"
Elhangzott olyan rokonoktól, akiket évek óta nem láttunk (avagy csak sátoros ünnepekkor, egy udvarias mosolyra a kacsasült felett). Amikor először hallottam, majdnem lefordultam a székről. A szüleimmel egy hétig ezen röhögtünk. Kicsit olyan volt, mint egy görög tragédia, az illető közel járt hozzá, hogy ruháit megszaggassa és hamut hintsen a fejére. Mert hogy a szüleim a válást vele tették. Neki kell elviselnie hogy... mit is? Megbomlott a nagycsaládi biodíszlet? Ki kell húzni a házasságot a családi Bibliából?... (Még csak új neveket sem kell tanulnia, anyukám eleve megtartotta a lánykori nevét). Mondanám, hogy két külön karácsonyra kell ajándékot venni, de egyre se szoktak. Értetlenül állok a szenvedésük felett.

5. "Mi lesz a család jó hírével?"
Értem én, nekem is szívügyem a középkori hagyományőrzés, csak én reneszánsz táncban élem ki magam, nem boszorkányüldözésben. Ez volt egyébként az a reakció, amitől masszívan leesett az állam. Nem gondoltam volna, hogy a 21. században még létezik távoli rokon, aki szerint most folt került a családi névre (melyikre?). Bele sem gondoltam, lévén, hogy én eleve zabigyerek vagyok, szüleimnek sohasem volt egyházi esküvője, csak polgári.
Mert a válás, azt folt. Más foltokat, amiket fel tudnék most kapásból sorolni a családfáról, na azokat elfedi a tisztességes házasság jótékony leple.

6. "Bezzeg régen megjavították a dolgokat, nem kidobták!"
Erre van egy remek megoldásom: Aki még egyszer felhánytorgatja a romantikus múltat, azt Nagy Olga "Asszonyok könyve" című keményborítós, ötszáz oldalas néprajzi gyűjtésével fogom lendületből kupán vágni, aztán utána hajítom mondjuk Móriczot ráadásnak. Az egy dolog, hogy minden családban vannak történetek, amiket nem teszünk ki az ablakba, de már a néprajzosok is rég felfigyeltek arra, hogy a csodaszép régi paraszti világban is sokszor jobb lett volna, ha szabad és lehet válni. Mert az alternatívák eléggé sötétek voltak. De legalábbis szomorúak.

7. "Előre tudtuk, hogy ez lesz a vége."
Na, ha létezik böszmeségi olimpia, akkor ez a komment kapja benne az Elefánt a Porcelánboltban Különdíjat. Gondolom, az illetőnek ez is volt a célja vele, mert ha nem díjat és vállon veregetést szeretett volna kapni az éleslátásáért, akkor nem értem, miért pont most szólalt fel a témáról... A jövőbe látást utólag már mindig egy kicsit nehéz bizonyítani.
(Főleg, mert amikor nem barátilag végződik egy házasság, akkor persze mindenki csodálkozik nagy bociszemekkel, hogy "de hát olyan boldognak tűntek").

8. "Ha nem akartál szegény lenni, miért váltál el?"
Édesanyámnak, aki gimnáziumban tanár. Ezt a megnyilvánulást nem is minősíteném, csak kiteszem ide, hadd szellőzzön. Még a végén foltot ejtenék a család nevén, ha elárulnám, ki mondta.

Azért írtam le ezeket a mondatokat, hogy rávilágítsak, mit nem kéne már mondani rokonnak/barátnak/ismerősnek, aki éppen válik. Mindenki gondoljon bele egy kicsit, mielőtt ilyesmi esik ki a foga kerítésén. És esetleg keressen magának jobb, támogatóbb, pozitívabb mondanivalót.

A szüleim elváltak, azóta is jóban vannak. Megtettek egy nehéz lépést annak ellenére, hogy mindenki, akinek semmi köze nem volt hozzá, látványosan és aktívan tiltakozott ellene, mintha jobb dolguk se lenne. Azóta mindketten belekezdtek egy csomó olyan dologba, amit előtte sohasem csináltak; új hobbijaik és új barátaik vannak. Továbbra is vannak közös családi programjaink, és még többet is beszélgetek velük, mint azelőtt. Egészséges, felnőtt döntést hoztak egy olyan társadalomban, ami nyilvánvalóan még nem áll készen az ilyesmire.
Nagyon büszke vagyok rájuk.

2019. október 9., szerda

Futika (Ribizli a kulisszák mögött 23.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Ne mondja senki, hogy ez a gyűjtemény csak lányokról szól: még egy mese, aminek nagyon klassz fiú hőse van!

Miről szól?

Futika különleges fiú: folyton szalad, mozog, sohasem áll meg egy helyben. Mindenki kicsit furának tartja, és senki sem akar megbízni benne, amíg egy gazda jókedvében fel nem fogadja szolgálatra, "napi háromszori szaladással." Futika kimegy a földekre dolgozni, és minden szünetben hazaszalad, hogy kimozogja magát. Úgy esik, hogy minden látogatásakor lefüleli a falu tolvaját, aki végül elhatározza, hogy elteszi az idegesítő szolgát láb alól. Futika azonban résen van, és ő csalja tőrbe a tolvajt, bizonyítva a gazdának, hogy nem csak gyors, hanem becsületes és okos is.

Hogyan készült?

Futika zseniális mese, de nem túl ismert: csak két változatát találtam meg, Berze Nagy Jánostól és Penavin Olgától. A mese elejéhez hozzáköltöttem egy kicsit a szaladozó legény gyerekkoráról, ahogy a mesélések során kialakult a történet - leginkább azért, hogy megmutassam, milyen nagy szó, hogy a gazda felfogadta Futikát szolgálatra.

Mitől különleges?

Biztos akad, aki rögtön ráismer egy-egy gyerekre vagy felnőttre Futikában. Ennek a mesének fontos tanulsága és reprezentációs ereje van: Futika olyan, amilyen, és emiatt sokan látásból elítélik ("jé, hiperaktív!", szólt közbe egyszer egy fiatal, amikor meséltem). Amikor viszont kap egy esélyt, hogy a maga módján beilleszkedjen egy környezetbe - "napi háromszori szaladással" - akkor rögtön megtalálja a helyét és a boldogságát, és az energiáit hasznos dolgokra fordítja. Nagyon fontos mozzanat, hogy Futika nem "kigyógyul" a szaladozásból, hanem a környezte döbben rá, hogy a napi három szaladás egyáltalán nem nagy ár, hogy Futika jól érezze magát a bőrében, és semmiben sem akadályoz senkit abban, hogy elvégződjön a munka a ház körül. Sőt. Futikát a különlegessége teszi alkalmassá arra, hogy észrevegyen olyan dolgokat (a tolvajt) is, ami másnak nem tűnt volna fel. Futika remek inklúziós mese, és ráadásul nagyon mókás (és egyáltalán nem didaktikus), ami még természetesebbé teszi.

Érdekesség

Móra Ferenc írja valahol, hogy az ő gyerekkorában a "speciális" embereket a falu közössége úgy hívta, "többel jó", mert amíg ott volt körülöttük a támogató közösség, addig ugyanolyan jól beilleszkedtek, mint bárki más. Ezt hívták az aktivisták "a fogyatékosság társadalmi modelljének" - sok ember nem önmagában szenved hátrányt, hanem azért, mert a társadalom elutasítóan viselkedik velük szemben, és nincs felkészülve rá, hogy befogadó környezetet teremtsen.

2019. október 7., hétfő

Ribizli Székelyföldön: Holnemvolt Mesefesztivál, 2019.

Lassan hagyománnyá válik, hogy a népmese napja körüli hetet Erdélyben töltöm, a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál egyik fellépőjeként. Nagyon szeretem ezt a fesztivált, és a vele járó utazásokat. Minden évben kicsit más a program, más helyekre jutok el - és természetesen más meséket is viszek magammal.

Idén először nem autóval, hanem busszal érkeztem Sepsiszentgyörgyre, a fesztivál főhadiszállására (ami önmagában külön kaland). Szép, napos idő volt, és éppen zajlott az Őszi Fesztivál, így aztán a pihenőnapomon volt alkalmam barangolni a téren, kürtős kalácsot meg lángost enni, és gyönyörködni a kirakodóvásárban. A fesztivál első eseményére vasárnap este került sor, amikor is Szabó Enikővel és Dr. Kádár Annamáriával együtt mesés könyvbemutatót tartottunk a sepsiszentgyörgyi könyvtárban. Mindannyiunknak jelent meg új könyve mostanában - Enikőnek egy cicás mesegyűjteménye Hogy a macska rúgja meg címmel, Annának egy A TE meséd című mesés gyereknaplója valamint Lilla és Tündérbogyó újabb érzelmi intelligencia fejlesztő mesegyűjteménye, nekem pedig Ribizli a világ végén és a Hősök és pimaszok. Nagyjából százan jöttek el meghallgatni minket, felnőttek és gyerekek vegyesen, így a mesemondásról való beszélgetésbe jó néhány mesét is szőttünk. A hivatalos rendezvény után átvonultunk egy csinos kis kertbe Meselángot tartani, ahol kötetlen, barátságos környezetben, italok mellett, egy kis tábortűz körül ülve meséltünk és nevettünk együtt.

Hétfőn, a népmese napján kezdődött el számomra a fesztivál "utazós" része. Aznap reggel Kovásznára mentem, ahol a Művelődési Központban vártam a közönségemet. Először nyolcvan kisiskolás érkezett, akik zsibongva töltötték meg a nézőteret; nekik Ribizlit rendelték meg, így néhány kedvenc mesémet mondtam el a könyvből (a Csudacsirkével nem lehet mellélőni, és Hapták, Kerdáj, Rékcung is igen jól működött), plusz egyet ráadásnak, mert pont az idei évben az Aranyhíd, ezüsthíd mondáját mindenhová elviszem. A kicsik után a kamaszok következtek, akikkel tavaly is találkoztam már; most szerelmes mesék helyett a Hősök és pimaszok meséiből kértek válogatást, így aztán került némi horror és némi mitológia is a programba.
Hétfő délután, Sepsiszentgyörgyre visszaérve még volt egy feladatom: A Keresztes-házban kiállítás nyílt Benedek Elek emlékére (Háromszéken idén Benedek Elek emlékévet tartanak), és a Balassi Intézet meghívására csatlakoztam a rendezvényhez, hogy meséljek egyet. A kiállítás amilyen kicsi, olyan csinos és érdekes, szerencsére érkezéskor volt időm alaposan megcsodálni. A megnyitó beszéd után kerültem sorra, és úgy döntöttem, Jégország királyát fogom mesélni, ami az egyik kedvenc történetem Benedek Elektől. Remek, főleg felnőttekből álló közönségem volt, akik végig mosolyogva jöttek velem a mese hosszú útján. A mesélés után bemutattak egy új Benedek Elek emlékalbumot is, ami nem csak izgalmas, és tele van ritka fotókkal, de ráadásul igazi kisbaconi alma is járt hozzá...

Kedden reggel vonatra pattantam, és elutaztam Csíkszeredára. Ott a fesztivál minden évében megfordultam eddig, és mindig más helyen: Ezúttal a Petőfi Sándor Általános Iskolába hívtak meg, Ribizlit mesélni. Első körben nagyjából kétszáz kisiskolás - első és második osztályos - tódult be hozzám a leszőnyegezett tornaterembe, a második órában pedig nagyjából ugyanennyi harmadikos és negyedikes. Hatalmas volt a zsibongás, és hatalmas a hangulat is: A mese minden vicces vagy meglepő mozzanatára olyan elemi erővel reagáltak, hogy úgy éreztem, nem is mesemondást, hanem rock koncertet tartok. A nagy létszám ellenére végig benne voltak a mesében, és sok zseniális megjegyzést csíptem el fél füllel mesélés közben. Külön klassz volt, hogy az idősebb csoportnak el tudtam mesélni Rezeda és az Ördögök Királya történetét, ami néhol kicsit horrorisztikus, de borzasztóan élvezték (főleg, amikor a bátor lány felélesztette az előtte lefejezett többi lányt, és kicsúszott a számon, hogy "nagy volt a fejetlenség"...).

Szerdán, látogatásom utolsó napján, Kézdivásárhelyre utaztam. A Vigadóban szerveztek nekem fellépést óvodás és kisiskolás csoportoknak, szintén Ribizli apropóján. A Vigadó hatalmas színpadáról kissé távolról tekintettem a gyerekekre, és izgultam, hogy a kisebbek be ne csukódjanak a felhajtható székekbe, de ennek ellenére klassz mesehallgató hangulat uralkodott, és a gyerekek egy teljes órán keresztül hallgatták a történeteket feszült figyelemmel. Külön örültem, hogy itt megint volt érkezésem elmesélni a kedvenc verziómat a Pirosmalacra, harkályostul-földikutyástul.

A fesztivált baráti mesemondó körben, közös szalonnasütéssel és beszélgetéssel zártunk. Gyorsan elrepült az öt nap, és már alig várom, mit hoz majd a jövő évi Holnemvolt!

2019. október 5., szombat

Bátorság vs kegyetlenség (Népmesék nyomában a világ körül 137. - Egyenlítői Guinea)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.



Leyendas ​y cuentos bujebas
de la Guinea Española
Arcadio de Larrea Palacin, Carlos Gonzalez Echegaray
Instituto de Estudios Africanos, 1955.

A kötet 26 meséjét 1952-ben gyűjtötték a guineai bujeba (kwasio) törzs tagjaitól, elsősorban egy Carmen Nsié nevű hölgytől. A bevezetőből megismerkedhetünk a gyűjtőút és a fordítás körülményeivel, a bujeba mesemondó hagyománnyal, és a bennszülött életmód mesékben megjelenő elemeivel. Az első fejezet szereplők szerint csoportosítja a mesékből származó információkat; ebből a listából megismerjük a különféle isteneket, hősöket, természetfeletti lényeket és állatokat (bár a mesék olvasása előtt ezek a listák nem voltak túl hasznosak). Egy külön fejezetből az is kiderül, milyen más nyugat-afrikai mesegyűjtemények történeteivel vetették össze a gyűjtők a meséket. A könyv második felében az összes meseszöveg megtalálható bujeba-spanyol tükörfordításban is.

Fénypontok

Kép innen
Nagyon szép mese volt Miánlumba megmentése, amelyben egy anya próbálta megvédeni a lánygyermekét az apától, aki csak a fiúkat volt hajlandó életben hagyni. A lányt a folyóba vetették, de egy másik asszony kifogta és a sajátjaként felnevelte. Egy idő után a híre visszajutott a szülőanyához, aki boldogan mondott köszönetet a nevelőanyának - attól fogva a lánynak két anyja volt, mondja ki a végszót a történet. Hasonlóan elítélte a férfiak, pontosabban Ntung kegyetlenségét az a mese, ahol egy fivér, Ntung a húgát kínozta, míg a nagynénjük fel nem bukkant a törpék országából (ahová házasodott), és magával nem vitte a lányt, hogy meggyógyítsa. Később a nagynéni visszatért, és közölte a fivérrel és az apával, hogy a lánynak jobb helye lesz a törpék messzi országában, ahol attól fogva boldogan élhetett a nagynénjével. Egy harmadik mesében egy Yanga nevű lány egy emberevő házába tévedt, és összebarátkozott a lányával. Amikor az emberevő megpróbálta felfalni a vendéget, a két lány együtt keresett új otthont, egyszerre házasodtak, és éltek boldogan. Szerencsétlenebb véget ért Nzambi és a csimpánz esete, amelyben egy folyóparton hagyott kisbabát egy csimpánz dédelgetett és az anyával beszélgetett, de az apa, látva a jelenetet, dühében kérdés nélkül rálőtt a majomra, de a gyereket találta el.
Az állatmesék közül érdekes volt az, amelyben Teknős, Boa és Petymeg együtt indultak útnak, de mindhármuknak annyi baja volt (Petymeg mindig hazaszaladt üríteni, Boa sokáig emésztette az ebédet, Teknős meg nem tudott átmászni az akadályokon), hogy sohasem értek a kirándulás végére. (És még egy petymeges mese!)

Kapcsolatok

Itt is találkoztam egy tüzet rabló mesével; az ég istennőjének rakoncátlanabb fia lopta el a szikrát a sas és egy száraz lián segítségével az égből.
Szindbád Tengeri Öregjére emlékeztetett az a történet, amelyben a tilosban vadászó Nquion találkozott az Erdő Szellemével, aki a hátára kapaszkodott, és nem eresztette. Végül a legénynek a nagyanyja árulta el álmában, hogyan szabadulhat meg a vállait nyomasztó démontól. Piroska és a farkas meséjére emlékeztetett Guambo és a Démonfejedelem találkozása, melyben a hazafelé tartó, nővére által megátkozott lány sorra démonokkal találkozott az erdőben, akiket sikerült énekléssel elkerülnie, de a fejedelmük lenyelte. A lányt végül a szülei szabadították ki a szörny hasából.
A gaboni mesére emlékeztetett a történet, amelyben Teknős elnyerte egy lány kezét (azzal, hogy a rokonaival együtt vágott ki egy fát, amit a többi állat egymaga nem bírt kivágni), de Leopárd elvette tőle a feleséget - akit Teknős úgy szerzett vissza, hogy elbújt a latrinában, és addig kapaszkodott Leopárd heréibe, amíg vissza nem kapta a feleségét.
Az ügyeletes trickster továbbra is Teknős.

Hova tovább?
São Tomé és Príncipe szigeteire!