Játék a földgömbbel: Egy ország, egy mese

"Gyere, ülj le mellém! Pörgesd meg a földgömböt, tedd rá az ujjad, és állítsd meg valahol.
Amelyik országra rámutatsz, oda repítelek egy történet szárnyain!"

Már nagyon régóta reklámozom és tesztelgetem ezt a mesemondó műsort, sőt, tulajdonképpen a Népmesék nyomában a világ körül kihívást is ezért kezdtem el csinálni - de, lássatok csodát, ez volt az első alkalom, hogy konkrétan meg is rendelték tőlem! Nagy izgalommal készültem az Óbudai Platán Könyvtárba, hogy meglássam, élesben is tudok-e bárhonnan mesét mondani, ahol rábök valaki a földgömbre.

Tudok.


A Platán Könyvtár nagyon barátságos helyszín, ahol kedves könyvtárosok fogadtak; volt alkalmam dedikálni a könyveimet, kaptam finom teát, és már be is volt rendezve a szoba a mesemondáshoz, kis székekkel és földgömbnek való asztalkával (a földgömböt én vittem magammal, és bár elsőre csak olyat találtam, amin még Szovjetunió volt, végül sikerült Győrben előásnom egyet, amelyik legalábbis a kilencvenes évek közepére datálható). Amikor megérkeztek a gyerekek, kettesével jelentkezhettek önként, az egyikük pörgetni, a másikuk pedig rábökni. A műsorban hivatalosan kétszáz mese szerepel, minden önálló országhoz egy, plusz néhány bónusz az óceánokhoz és nagyobb tengerekhez, meg egyes országok látványosan kilógó területeihez (pl. Grönland, Hawaii, stb.). Elárulom, hogy Jolly Joker-mesékkel is készültem, ha hirtelen kihagyna az agyam valamelyik történetnél - ezek a mesék a hozzájuk tartozó népeknek, vagy népszerű típusuknak köszönhetően nagyobb területeket is képesek lefedni, ha szükség van rájuk (pl. Törpeszarvas ügyel Malajziáért, Bruneiért, és Indonéziáért).

Visszafojtott lélegzettel figyeltem, hol landolnak majd a gyerekek.

Ahhoz képest, hogy arra számítottam, hogy 97%-ban az óceánra fognak bökni (és fel is készültem mesékkel), kis segítőtársaim nagyon lelkiismeretesen bemérték maguknak a szárazföldeket, és igyekeztek azokat eltalálni. Elsőre pont Indiát sikerült, ami mesemondói szempontból elég egyszerű eset, sok indiai mesém van. Hogy rövidebbet válasszak (nem csak a kicsi gyerekek miatt, hanem azért is, mert ez a műsor akkor mókás, ha sokat pörgetünk benne), arról meséltem, hogy régen az elefántok tudtak repülni, és jól elkacarásztunk azon, hogy ez mennyi bajjal járhatott. Az élénk felütés után a következő delikvensnek sikerült valahová a belső-ázsiai hármas határra böknie, amit közös megegyezéssel Tádzsikisztánnak nyilvánítottunk. Hálát adtam gondolatban a Berkeley-i Selyemút-ház lelkes mesemondó csapatának, akik bőségesen elláttak engem belső-ázsiai mesékkel. Ráadásul a gyerekeknek sikerült véletlenszerűen belőniük a saját korosztályukat is: a tádzsik mese egy nagyon mókás kis történet egy öreg házaspárról, akik véletlenül medvebarlangba tévednek, és végül ők ijesztik meg a medvéket és nem fordítva.
Belső-Ázsia után pörgött a földgömb tovább, és Koreában kötöttünk ki (az ujjacska mind Észak- mind pedig Dél-Koreát lefedte, a népmesék pedig ritkán tesznek különbséget). Itt alkalmam volt elővenni egyik régi nagy kedvencemet, a Mesék Szellemeit, amelyből megtudtuk, miért jó az, ha a mesék szabadon utaznak a világ körül. A gyerekek nem csak lelkesen szurkolták végig a mesemondó kalandjait, de ráadásul a végén le is vonták a tanulságot: "Te is ezért mesélsz most nekünk!"
A régi kedvenc után, legnagyobb örömömre, új kedvencet is avathattam: mintha olvasott volna a gondolataimban, az egyik kislány eltalálta Ugandát, ahonnan éppen a napokban olvastam egy zseniálisan jó sztorit. A történetben szereplő király saját állatkertet létesít, de az állatok csak sínylődnek benne. Ezen a ponton elbeszélgettünk a gyerekekkel, hogy mikor jó egy állatkert az állatoknak - olyan okos dolgokat mondtak, mint például "kapnak rendesen enni", "van elég helyük", "nincs túl sok ember", és "megvannak az elengedhetetlen létszükségleteik" (helló, Herminone Granger). A király a mese végére megszereti az érintetlen természetet, és szabadon engedi az állatait. Nagyon klassz mese, állandó darab lesz a repertoáromban.
Az utolsó körben egy kisfiú az USA-ra, ezen belül is Floridára bökött. Kihasználtam az alkalmat, hogy elmeséljem Az ördög és a gezerigók mókás és megható történetet. Az egyik kedvenc mesém, a Hősök és pimaszok könyvbe is beválogattam.

Szerencsés, változatos műsor alakult ki a nagy földgömbpörgetésből, és részemről remekül éreztem magam; a gyerekek lelkesek voltak, végtelenül okosak, és szívvel-lélekkel beleélték magukat a mesékbe. A szívem csücske ez a játék. Remélem, sok helyre lesz még alkalmam elvinni magammal...