Kávé és Kalifornia

Hazaindulás előtt akadt még egy extra napom a napsütéses nyugati parton. Bőséges családi reggeli után megérkezett Cassie, mesemondó barátnőm a három évvel ezelőtti NSN konferenciáról. Cassie tavaly ősszel mesemondó kávézót nyitott az Öböl partján, és már a novemberi eposznapon is nagyon szerettem volna meglátogatni, de nem jutott rá időm. Ezúttal nem állt szándékomban kihagyni.

A délelőtt nagy részét bevásárlással töltöttük. Cassie valóságos forgószél - nem csoda, hogy rekord gyorsasággal épített fel egy saját vállalkozást... Én részemről végtelenül élveztem a fel-alá kocsikázást az öböl mindkét partján. Beruccantunk San Francisco szívébe, hogy az ünnepre (Presidents Day volt hétfőn) való tekintettel kávét kölcsönözzünk Cassie beszállítójától. Az utcák olyanok, mint a filmekben, tiszta hullámvasút. Vártam, mikor fognak a parkoló autók egymásra gurulni... SanFran nagyon színes, liberális hely, és meglepő módon tele van kutyákkal. Mindenki kinn ült a kávézók tornácain a napsütésben; mindenhol színes tetoválások, jóganadrágok és kristály nyakláncok virítottak. A kávézóban megtudtam, hogy a városra gyakran leszálló tengeri ködnek nem csak saját neve van (Karl), hanem saját Twittere is... (plusz egy róla elnevezett tea-kávé kombó, azért jött szóba). A kávézó egyébiránt kicsi volt, marha drága, és látványosan lassú. Ez az ára annak, ha minden kézzel készül...
A bevásárlás korántsem volt olyan unalmas, mint gondolná az ember. Láttam midnenféle érdekes boltokat (Cassie a kávézó hozzávalóit speckó helyekről szerzi be, és mivel SanFran hippikörnyék, volt is ezo-öko-bio-organikus ábécé tucatjával), megcsodáltam a szépséges kilátást az öbölre mindenféle szemszögekből, és még arra is jutott időnk, hogy kisétáljunk a tengerpartra egy kicsit.

A Kaleidoszkóp Kávézó maga egy Point Richmond nevezetű, nemrég felkapott városrészben található, közel a tengerparthoz. Cassie csodálatos munkát végzett vele - a hely tágas, elegáns, van benne könyvespolc, kanapé, babzsákok, de rendes asztalok is, plusz egy színpad a mesemondáshoz. A plafonról mesemotívumokkal díszített lampionok lógnak, és a sokféle kávé mellett lehet sütit és fagyit is vásárolni (mindenféle egzotikus ízekben, mint például a mangó és az epres rózsa).

Mivel ezen a ponton már alaposan megéheztünk, vásároltam mézes-hagymás-mandulás pulykaszendvicset (ami sokkal jobb ízű mint amilyennek hangzik) salátával, és látványosan helyinek éreztem magam...
Délután négy körül elkezdtek szállinózni Cassie barátai és ismerősei is - a hölgynek ugyanis születésnapja volt, és ennek örömére társasjáték-estet tartottunk a kávézóban. Nagyjából tíz-tizenöt ember gyűlt össze; boroztunk és társasoztunk este tízig, amikor is bezárt a bazár. Az éjszakát Cassienél töltöttem; kedd reggelre már csak a San Francisco metró megcsodálása és a hazarepülés maradt.

Azoknak, akik az Öböl környékén járnak, szeretettel ajánlom a Kaleidoszkóp kávézót. Megéri benézni egy mesére!

Ház a Selyemúton

Ezúttal nem csak az Eposznap csalt ide a nyugati partra: A nagy mesélés másnapján épp a Selyemút-ház szokásos havi előadását tartották. Egy évad alatt, minden hónap második vasárnapján mesék szárnyán járják végig a Selyemutat helyi mesemondók és mesehallgatók - most februárban Türkmenisztán volt az állomás. Dana, akit az Eposznapon ismertem meg, megkérdezte, van-e kedvem bekapcsolódni, és természetesen nem mondtam nemet.
A Selyemút-ház Berkeley-ben található, az öböl keleti partján, alig egy bolhaugrásra az egyetemtől. Aprócska helyszín, harminc ember teljesen megtölti, de látszik rajta, hogy nagy szeretettel és lelkesedéssel tartják fenn. Dana mellett a másik alapító tag Alma Kunanbaeva, egy kazak hölgy, aki végtelenül kedvesen mosolyogva kínálgatott mindannyiunkat csokoládéval, szőlővel és egyéb nyalánkságokkal.
A mesemondásra kora délután került sor. Autóval érkeztünk Cotatiból, és az egy órás út alatt alaposan megnézhettem, mennyire tavasz van már San Franciscóban: Virágban állnak a fák, bólogatnak a nárciszok, rövidgatyában-pólóban sétálnak a diáklányok, stb. Berkeley amúgy nagyon tetszett, csinos színpompás környék - színesek a házak, az emberek, a kirakatok (rengeteg indiai divatbutik van), a virágok, minden. Láttam kínai napernyőket, indiai szárikat, zöld meg kék hajakat, batikolt lebernyegeket... akkor is tudtam volna, hogy San Francisco-közelben vagyok, ha nem nézek rá a térképre.
Az előadáson négyen meséltünk. Ann (szintén eposznapi ismerős) nyitott egy nyúlfarknyi, ám annál csinosabb türkmén mesével arról, ki hogyan büntetne meg egy tolvajt (végül az a tanácsos győz, aki szerint egyedül akkor nem fog többé lopni, ha pénzt adnak neki és hazaengedik). Őt követte Dana, aki a Szép Cerceruska türkmén változatát mesélte. Sokat kacagtunk rajta, nem csak azért, mert remekül mesélt, hanem azért is, mert élőszóban sokkal jobban kijön, mennyire mókás az "elcserélt menyasszony" típusa valójában... Amikor a csodaszép leányt leváltja a gonosz, kopasz szolgálólány, a herceg csak annyit mondott, "drágám... csináltál valamit a hajaddal?..." Dana amúgy belső-ázsiai mesék fordításával foglalkozik, és előre szólt, hogy a türkmén mesék eléggé sötét fordulatokat tudnak venni - ennek tanúi is voltunk, amikor nem csak a szolgálólányt fejezték le a történet végén, hanem elpusztult az egész családja is másodíziglen.

Nadir Quinto illusztrációja

A két mesét rövid rágcsaszünet követte - majd következtem én. A Drágakő-hegy című mesét választottam, nem csak azért, mert szeretem a csillogó holmikat, hanem azért is, mert Szinbád régi nagy szerelmem, és ez a történet az ő utazásai között is megtalálható (meg, mint kiderült, gyakorlatilag mindenhol Kínától Görögországig, az ötödik századtól mostanáig). Sokat olvastam a meséről, és nagyon érdekes dolgokat tudtam meg (angolul részletesen blogoltam róla itt). Szóban, főleg az előző két történet után, különösen remekül alakult; a közönség jókat kuncogott, és néha fel is kiáltott a meglepetéstől; láttam, hogy Alma bólogat a háttérben, egy idősebb hölgy pedig velem együtt csinálta a kézmozdulatokat, amikor az óriási madarakról beszéltem. Nagyon klassz mese volt, bökkenő nélkül működött, biztosan megtartom.
A sort Cathryn, a mentorom zárta, aki egy jó húsz perces darabot adott elő Dede Korkut eposzából. A történet az Odüsszeiából ismert Küklopsz-sztori és az Írországban népszerű "A tolvaj és a fiai" mese keresztmetszetében helyezkedett el valahol - voltak benne hősök, óriások, bátor mesemondók, és jó sok vér, nyilván. Cathryn remekül mesél, és képes egyszerre rengeteg török nevet fejben tartani.
Az előadás végeztével sokan ott maradtak beszélgetni még. Egy fickó sarokba szorított a kérdéseivel; kiderült róla, hogy kísérleti régész - fegyverkovácsolással foglalkozik, és a mongol időkre szakosodott, egy helyi múzeumnak dolgozik (a feleségével együtt, akivel folyamatosan befejezték egymás izgatott mondatait). Amikor megtudta, hogy régész diplomám van, leültetett maga mellé  a kanapéra, és jó háromnegyed órát beszélgettünk mindenféle régészeti és történelmi dolgokról. Megígérte, hogy amikor visszajövök az ősszel, elvisz majd a múzeumba is.
Az estét Dana otthonában töltöttem; itt ülök és írok éppen. Hamarosan jön Cassie, a barátnőm, aki nemrég nyitott mesemondó kávéházat, amit végre lesz alkalmam megtekinteni...