Az égről a csillagot (Kínai kisebbségek meséi 12. - Tibet)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként a kínai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

A hóoroszlán meséi
Tibeti mesék
Ábrahám Linda & Szántai Zsolt
Sudhana Könyvkiadó, 2010.

Tibet évszázadokig nagyrészt önálló ország volt Kína határán, míg 1951-ben a kínaiak el nem foglalták. Azóta a tibetiek az 55 hivatalos kisebbség egyikének számítanak; több, mint hatmillióan vannak. A kötet sajnos csak meseszövegeket tartalmaz (azokból viszont 96-ot), így a tibeti történelemről és kultúráról más forrásokból érdemes tájékozódni. A meséket több különböző angol nyelvű, illetve eredeti tibeti forrásból fordították. 

Fénypontok

Nagyon tetszett a bölcs denevér meséje, aki gyors észjárásával és bátorságával megmentette a világ madarait attól, hogy egy király a gonosz felesége tanácsára megnémítsa őket. A gonosz mostohaanya meséje két féltestvérről szólt, akik annyira szerették egymást, hogy még egy gonosz kígyóisten szívét is meg tudták lágyítani.

Látványos és izgalmas volt az a történet, amelyben egy szemfényvesztő szőtt élethű illúziókat egy király köré, miután a király megígérte, hogy bármit tesz, nem fogja megbüntetni érte. Egy egész kis alternatív valóság született az illúziók nyomán...

Nagyon szép volt Csering és a csillag meséje. Egy fiúról szólt, akit egy varázsló magával vitt az égbe, hogy megfigyelhesse, hogyan keltenek a sárkányok esőt és mennydörgést - és a végén még egy csillagot is hazavihetett a zsebében magával. A kis juhász a mi Nyúlpásztorunkra hasonlított; itt egy csodásan zenélő legény az állatokat hívta össze, hogy ijesszenek rá egy gőgös uraságra, és tanítsák meg jobban bánni az emberekkel.

A tanulságos mesék között tetszett A szamár és a kő esete, ahol egy balesetért egy szamarat és egy követ készült elítélni a király - majd megbírságolt mindenkit, aki kíváncsiságból jelent meg a bíróságon ahelyett, hogy igazságot követelt volna. Szintén komoly üzenetet hordozott a viszályt szító róka története, aki egy barátságban élő bikát és tigrist próbált egymásnak ugrasztani - de azok még időben észrevették, ki a hibás, és a rókával végeztek inkább. A legjobban azonban A balga bíró meséjét szerettem, aki nem akart az emberek gondjaival foglalkozni, amíg a felesége el nem altatta, koszos ruhába nem öltöztette, és ki nem tette az utcára, hogy azt higgye, nem ő a bíró. A szegény emberek között élve aztán jó sok mindent tanult, és bölcsebben tért vissza a posztjára. 

Kapcsolatok

Annak ellenére, hogy Tibetre mint a világtól elzárt helyre gondolnak az emberek, rengeteg ismerős mese bukkant fel a kötetben: voltak változatok olyan klasszikusokra, mint a brémai muzsikusok (A két kismacska), verseny futó állatok (itt Nyúl és béka, akik elől végül egy vadkacsa happolta el a nyereményt), találós kérdésekre választ adó bölcs asszony (akiből nem királyi feleség, hanem tanácsos lett a végén), aranyat köpő királyfiak (A herceg meg a barátja, Az aranyat köpő teknősbéka), hat testvér akik együtt mentettek meg egy asszonyt (majd, mivel nem tudták eldönteni, kié legyen, feldarabolták...), bőbeszédű repülő teknősbéka, "ki a legerősebb a világon?" (Az Egérhercegnő, akit itt sajnos macskához adtak feleségül), salamoni döntés (egy teknősbéka és egy páva között), furfangos ígérettel átvert halál (A favágó és a halál), király akinek szarvai voltak, kiskakas gyémánt félkrajcárja (Az okos tyúk), hálátlan állat a csapdában (Ezúttal farkassal és nyúllal), ébenfa paripa (A vashal és a faló), nagyapót megmentő fiú ami az öregek tiszteletére tanít (Apák és fiúk), Szépség és a szörnyeteg (A fehér kakas, ami itt elválással végződött), és Hamupipőke (A fehér tehén). Nyima kalandjai magukba foglalták az Aladdin-mesét és a szerencséjét kereső ember utazását is.

Ismét felbukkant egy olyan történet is - nem egy verzióban -, amelyben egy ember három állatot és egy másik embert mentett meg, amit az állatok segítséggel háláltak meg, a hálátlan ember viszont árulással. Pelzang története európai és indiai legendákhoz hasonlóan egy szemfényvesztőről szólt, aki úgy elbűvölt egy kétkedő ismerősét, hogy az leélt majdnem egy teljes életet az illúziójában. Szerepelt olyan mese is, amelyben egy vadász véletlenül megölt egy állatot (itt hollót) ami veszélyre akarta figyelmeztetni. A japán hagyományból ismertem a tréfás mesét a családról, akik nem tudták, mi az a tükör.

A tricksterek között szerepelt a béka, aki elhitette a tigrissel, hogy ő tigriseket szokott enni. A legnépszerűbb trickster, akiről több történet is szólt, egy Tinpa bácsi nevű furfangos, jó humorú öregúr volt, de felbukkant egy Nagyszájú nevű legény is, ami egy Zsigerelő nevű kapzsi uraságot tanított móresre. Szintén mókás volt az a történet, ahol egy király híres gyémántját jégdarabbal helyettesítették okos tolvajok.

Ki a következő?

A jugurok

Mesék a felhők között (Kínai kisebbségek meséi 11. - Nahszi)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként a kínai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Tales from within the clouds
Nakhi stories of China
Carolyn Han & Jaiho Cheng
University of Hawaii Press, 1997.

Vékony, de gyönyörűen illusztrált kötet, tíz mesével. A nahszi népcsoport körülbelül háromszázezer főt számlál, és Tibetből vándorolt a mai Yunnan és Szecsuan tartományok területére időszámításunk kezdete körül. Különlegességük, hogy egy részük még ma is matriarchális társadalomban él, a házasság nem gyakori közöttük, és csak az anyára van szavuk, az apára nem. A meséket egy kínai nyelvű gyűjteményből fordította angolra Jaiho Cheng, és aztán Carolyn Han mesélte őket újra, szóval az eredeti nahszi szövegektől eltérnek, de a tartalomtól nem. A kötet rövid bevezetőjéből betekintést kapunk a nahszi kultúrába, mesemondó hagyományba, és szó esik a népmesék és főleg a női hősök fontosságáról is. A kötetet egy yunnani festő, Li Ji illusztrációi kísérik.

Fénypontok

Régi kedvenc történetem a nahszi teremtésmítosz, amelyben egy gonosz sárkánykígyót négy nő - Gondolkodó, Cselekvő, Bölcsesség, és Látó - pusztít el. Egy trükkel ráveszik, hogy rabolja el a hatalmas Aranymadár tojását. A dühös madár végez a kígyóval, amelynek maradványaiból hegyek születnek.

Nagyon tetszett a Napról és a Holdról szóló történet, amelyben a két égitest két nővérként szerepelt. A Nap lusta volt és lobbanékony, a Hold pedig türelmes és szorgalmas. Amikor elindultak egy varázslatos fához, a Hold megunta a várakozást, hogy szunyókáló nővére is felkeljen, és egyedül vágott neki az útnak; a Nap véletlenül pucéran rohant utána. Azóta el kell vakítania az embereket, hogy ne lássák, hogy meztelen...

Kissé hátborzongató volt a kabócákról szóló mese, ami elmagyarázta, miért tartózkodnak évekig a föld alatt - de azt is hozzátette, hogy "kis ernyőket" növesztenek maguknak a nap ellen, ami valójában egy élősködő gomba, ami a lárvákból nő ki... Ugyanez a jelenség szerepelt Chongcao Kisasszony meséjében is, ami a kínai hernyógomba eredettörténete. A mesebeli "hernyó" hol zöld, hol barna ruhát vesz fel, hogy elbújjon az őt megenni akaró állatok elől. 

Univerzális tanulságot hordozott A gőgös azálea története, aki a növények szépségversenyén kinevette a törpefenyőt, és még le is köpte. A díjat végül mégis a jószívű fenyőnek ítélte a Virágok Királynője, a belső szépségéért.

Kapcsolatok

Afrikai mesékre emlékeztetett az a történet, amely megmagyarázta, miért lefetyelik a kutyák a vizet. Itt a kutya volt az, aki nem segített mindenki másnak, hogy a rendszeresen kiáradó vizeket mederbe tereljék - és mivel a lustaságáért eltiltották a víztől, azóta lopva kell innia. 

Trickster-figuraként a Bolha bukkant fel a kötetben, aki egy, a versenyfutó mesékhez hasonló megmérettetésben próbálta legyőzni a Tetűt, de végül kudarcot vallott.

Ki a következő?

Tibet!

Amikor piros hó esik (Kínai kisebbségek meséi 10. - Ji)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként a kínai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

The ​Nuosu Book of Origins 

A Creation Epic from Southwest China 

University of Washington Press, 2019.

A ji nép Kína délnyugati részén él, nagyjából kilencmillióan vannak, és több kisebb csoportra oszlanak amelyeknek külön-külön neve és identitása van. Ezek közül a legnagyobb a nuosu közösség (kb. 2.3 millió fő) - az ő egyik hagyományos eposzukat tartalmazza ez a kötet. A fordítók és szerkesztők Mark Bender (aki a miao eposzokat is fordította) és Aku Wuwu (egy nuosu költő és kutató). 

Bimo. Kép innen

Az eposz Eredetek Könyve néven ismert a hagyományban, és teremtés- valamint eredetmítoszok, vándorláslegendák gyűjteménye. Kéziratos másolatokban, ji írásmóddal (ami eltér a kínai írástól) lejegyezve évszázadok óta kering az emberek között. A fordítás alapjául szolgáló szöveget egy Jjivot Zopqu nevű hagyományos nuosu mediátor másolta le egy füzetbe ji írással és aztán kínai fordításban is; a szöveg 29 énekre bomlik, és meglehetősen teljes képet ad az eposzról egyetlen forrásból (a néprajzkutatók által összeollózott más változatokkal ellentétben). A ji eposzokat általában a bimo-nak nevezett, rítusokért felelős papok őrizték és olvasták fel / szavalták különböző ünnepi alkalmakon, gyakran több órán keresztül. Esküvőkön, temetéseken és egyéb fontos napokon énekmondók is adtak elő belőle történeteket. A kötethez függelék, kiejtési útmutató, lábjegyzetek, és egyéb hasznos információk is tartoznak. A bevezetőből megismerkedhetünk az eposz gyűjtésének és fordításának történetével, a ji kultúrával és mindennapokkal, és az epikus hagyománnyal is.

Fénypontok

Nagyon tetszett az eposzban, hogy az embereket a természet egységének részeként kezeli, és az állatokat, növényeket egyaránt a rokonainknak tartja. Szép ének szólt például arról, hogy a Nagy Bimo, az első pap, Awo Shubu, megtöltötte a világot növényekkel, és a hozzájuk tartozó állatokkal. Később, amikor a hat nap fénye majdnem mindent felperzselt a világon, az égből háromszor egymás után piros hó esett, és új élőlények születtek belőle - a Hó Tizenkét Fia. Jégből lettek a csontok, hóból a hús, szélből a lehelet. Hatan a "vér nélküli lények" (növények), hatan pedig a "vérrel bíró lények" (állatok és emberek) ősei lettek, akiknek a családfáit az eposz, egyfajta népi taxonómiaként, részletesen felsorolja. Külön érdekes mozzanat volt, hogy a lovak, amelyek nem őshonosak a környéken, pillangók által keltetett négy különleges hó-tojásból bújtak ki. Az Értelem Vizéből azonban (egy békaszellem tanácsára) csak az emberek és a varjak ittak, ezért ők a legokosabb lények.

Az eposz nagyobbik fele a különböző népek leszármazásáról és vándorlásáról szólt, rengeteg ismétléssel és névvel (kb. mint a "nemzette" felsorolások a Bibliában). Érdekes volt, a vándorló törzsek milyen helyeket miért nem tartottak alkalmasnak a letelepedésre, de amúgy csak kisebb epizódok szakították meg a felsorolást. Például az, amelyben két család, Hxuo és He, alakváltó-versenyben próbálta legyőzni egymást sok napon (és sok átváltozáson) keresztül, míg végül ki nem békítették őket, és össze nem házasították a gyerekeiket.

Nuosu kézirat Zhyge Aluval
Kép innen

A szövegben nem szerepel, de a jegyzetek között helyet kapott az eposzból egy epizód, ami gyakorlatilag a villámhárító feltalálásáról szól. Zhyge Alu egy falura bukkan, ahol az emberek nem mernek tüzet gyújtani, mert ha megteszik, azonnal becsap hozzájuk a villám. A hős rézsisakot és rézbunkót ragad, és felmegy a tetőre, ahol rézhálóba fogja a villámot és megszelídíti. A villám, mint élőlény, egyébként több helyen felbukkant az eposzban. Egyszer megemlítették azt is, hogy tizenkétféle villám van, egy egész család, akik télen csendesen alszanak a föld alatt, tavasszal pedig hangosan horkolnak.

Kapcsolatok

Ebben az eposzban is megjelenik az ég és a föld elválasztásának (és oszlopokkal való alátámasztásának) története. Itt a munkát istenségek, halhatatlanok és szellemek közösen végezték, és aztán az eget és a földet kilenc tündérlány kilenc vas-réz seprűvel tisztára seperte. Szintén megjelent a sok nap, sok hold motívuma a teremtésnél: itt Anyu Ddussy, a Szellemmajom idézett meg hat napot és hét holdat, valamint az összes csillagot. Az égitestek felperzselték a földet, de néhány növénynek és állatnak sikerült megmenekülnie (pl. a mókás kinézetű kínai vízőznek). A felesleges napokat és holdakat ismét egy legendás íjász, Zhyge Alu lődözte le az égről. Őt sárkányok nevelték fel egy barlangban. Mindenféle fákra megpróbált felmászni, hogy lelője az égitesteket, de csak a jegenyefenyők bírták el, így a fenyők azóta is különleges tiszteletnek örvendenek. Az utolsó nap itt is elmenekült és elbújt, és a kakasnak kellett előcsalnia. 

Az első, tüzes apokalipszis után következett egy özönvíz is, amelyet ezúttal egy jószívű, Jjumu Vuvu nevű hős élt túl egy fa ládában. Itt akadtak azonban túlélő állatok (patkány, mérges kígyó, méhecske, béka, varjú, fácán stb.), akiket megmentett, és akik később segítettek neki feleséget szerezni az égből. Mivel azonban csellel szereztek menyasszonyt, a hős gyerekei némán születtek, és csak a mitikus Apuyoqo madár segítségével sikerült megszereznie számukra az égből a beszéd tudományát - így születtek a különböző nyelvek.

Szintén megjelent az eposzban a furfangos lány motívuma, aki találós kérdéseket tett fel egy Shyly Wote nevű hősnek. A hős egyikre sem tudott válaszolni, így éles eszű húga segítette ki, hogy ne veszítse el a fogadást.

Közös kézi szövés, kép innen

Ki a következő?

A nahszi nép

Sárkányok és szerelmek (Kínai kisebbségek meséi 9. - Bai)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként a kínai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

Megint nem találtam gyűjteményt, úgyhogy több könyvből vadásztam össze a meséket. A bai népcsoport Yunnan tartomány területén él, nagyjából kétmillióan vannak. Csodás táj veszi körül őket, tele magas hegycsúcsokkal és csillogó tavakkal, amiért is a környék nem csak kedvelt a turisták által, de a meséket is hasonlóan gyönyörűre színezi. A bai emberek többek között kormoránhalászatról és sárkányhajó-versenyekről ismertek.

Fénypontok

Az az igazság, hogy a Kína területéről származó mesék közül különösen sok nagy kedvencem a bai hagyományhoz tartozik. Ilyen például a Vadlúd-tó legendája, amit A kalóz királylányba is beválogattam. Ez egy halandó lány és egy sárkánykirálylány barátságáról szól, akik szeretnek együtt énekelni, és közös erővel vetnek véget egy rettenetes szárazságnak. A másik kedvenc történetem a Fából faragott sárkány meséje, amelyben egy egész falu és egy tehetséges ácsmester közösen dolgoznak rajta, hogy egy gonosz sárkány legyőzésére fából jóságos sárkányt alkossanak.

Szintén nagyon szeretem a Zöld Sárkány Tó legendáját, amelyben egy emberalakot öltött sárkány összebarátkozik egy öreg szerzetessel, és minden nap együtt sakkoznak. A barátság azonban megszakad, amikor a szerzetes kitalálja, hogy látni szeretné sárkány-barátja valódi alakját. Hasonló volt Langchiung Sárkánykirályának legendája is, aki feláldozta az életét hogy megöljön egy gonosz kígyót, és sárkányként született újjá. Később barátságot kötött egy tudóssal, de az mindenképpen látni szerette volna a valódi alakját és végül szörnyethalt a rémülettől. A helyiek őt is isteni rangra emelték, és azóta együtt ünneplik a két jóbarátot. Az Erhai-tóhoz kapcsolódott ugyanebben a kötetben a Nagy Fekete Sárkány és a Kis Sárga Sárkány harcának története, melyből az utóbbi, furfangos, sárkánygyöngyből született kis hős került ki győztesen.

Nagyon szép - és híres - történet szólt egy Awa nevű hercegnőről, aki egy egyszerű vadászba szeretett bele. A szerelmesek sok viszontagság árán egymáséi lehettek, ám a lány apját ez nem hagyta nyugodni, és a történet tragikus véget ért. A legenda egy különös légköri jelenség magyarázata: a Cangshan-hegy felett rendszeresen megjelenő felhő a lány szerelmének jelképe, amely szelet támaszt, és a közeli tó habjait borzolva keresi elveszett kedvesét. Egy másik, rövidebb, de szépen illusztrált verziót is találtam belőle, és a yunnani mesegyűjteményben is szerepel.

Hasonlóan gyönyörű és tragikus volt a dali Pillangóforrás legendája is a róla elnevezett kötetben. Itt egy zsarnok által üldözött szerelmesek együtt ugrottak tóba, és ezernyi pillangóvá változtak. A haláluk felbőszítette az embereket, akik végeztek a zsarnokkal. Szerencsére nem minden történet végződött halállal: a Főnix-fez meséjében a gonosz király által elrabolt lánynak sikerült megszöknie, és boldogan élhetett a családjával. A főnix-fez azóta a boldogság és jószerencse jelképe.

Egy másik tó szintén saját legendát kapott: ez egy jószívű és bátor legényről szólt, aki megtalálta a forrást, amiben az ég szárnyas lovai fürödtek, és a saját élete árán csatornát ásott hozzá, hogy véget vessen egy hároméves aszálynak. A kővé vált legény ma is ott áll a Lófürdő Tó partján.

Kapcsolatok

Találtam az egyik könyvben egy újabb történetet, ami a só eredetéről szólt. Itt egy Gunv nevű lány jött rá az étel sózásának titkára, de a bátyja házi vaddisznója féltékenységében megölte őt. A lány házi szarvasa fényt derített az igazságra, és a lányt azóta a só istennőjeként tisztelik.

Megint csak találkoztam egy legendával amelyben egy gazdag úr kapzsisága miatt víz alá süllyedt egy egész környék; itt egy varázslatos ökör tett igazságot, amit egy szegénylegény varázsfurulyával idézett meg.

Ki a következő?
A ji népcsoport