2018. október 28., vasárnap

Könyvtáras-ottalvós

Vannak fellépések, amikre nem lehet nemet mondani. Amikor például megkérdeztek, hogy szeretnék-e benn aludni a Miskolci Herman Ottó Gimnázium könyvtárában, és Halloween alkalmából rémtörténeteket mesélni a kamaszoknak, muszáj volt azonnal igent mondanom. Benn aludni egy könyvtárban! Kár, hogy akkor nem volt ilyen, amikor én voltam kamasz. De legalább most pótolhattam.

Délután ötre érkeztem a könyvtárba, amikor még nagyban zajlott a Halloween-ünnepség előző szakasza. A diákok csoportokban dolgoztak, hogy megalkossák a suli szörnyeit; minden csapat szörnyet tervezett, rajzolt, történetet alkotott, majd egyenként bemutatták a végeredményt a háromtagú (szintén diák) zsűrinek. Már itt éreztem, hogy jó helyen vagyok: A rajzok és az ötletek színesek voltak és szórakoztatóak, vécé mellé pisilő fiúkat büntető kísértet-takarítótól a büfét kirabló szörnyetegig. A csapatok pluszpontokat kaphattak minden jelmezért, amik között szintén volt egy-két lenyűgöző darab (és jó sok arcfesték).

Amíg a zsűri elmélkedett, addig következtem én a meséimmel. A könyvtár szabad terének közepén rengeteg babzsák tornyosult, rajtuk keresztül-kasul heverő boszorkányokkal és zombikkal; még a villanyt is lekapcsoltuk, így lett igazi a hangulat. A szörnyeteg királykisasszony meséjével indítottam (ki mondta, hogy a magyar népmesék nem Halloween-kompatibilisek?), utána következett közkívánatra Hoichi és a kísértetek japán legendája. A két mese után a fiatalabb korosztály hazavonult, az idősebbek pedig leadták a pizzarendelést, majd nekiálltak tököt faragni. Közben szólt a zene, repültek a lufik, előkerültek a sütőtökös muffinok, és úgy egyáltalán remek volt a hangulat. Egészen egyedi sütőtök-költemények születtek, amiket aztán kivittünk az udvarra, hogy teljes gyertyás pompájukban is megcsodálhassuk őket.

A pizza és a töklámpások után ismét mesemondás következett. Mivel ezt a korosztályt lehetetlen megijeszteni, elővettem Mary Culhane és a hulla történetét; ezt nemrég járattam be Erdélyben, és elég gusztustalan és hátborzongató ahhoz, hogy élvezetes legyen (plusz vagy egy bátor női főhőse). Mellécsaptam még Szigmund és Szinfjötli vikinges-férfarkasos legendáját is, hogy teljes legyen a szörnyfelhozatal. És ha már a szörnyeknél tartottunk, a vacsora után felállítottunk egy kivetítőt is, amin a Hotel Transylvania volt műsoron.


És még nem értek véget az esti könyvtári kalandok, sőt. Mivel akadtak, akik már látták a filmet, két polc közé bevackolva az érdeklődőknek spontán gyorstalpalót tartottam szerepjátékból. Kiszedtük a kockákat a Cluedo dobozából, és miután megegyeztünk, hogy látták a Gyűrűk Urát és a Hobbitot, és tudják, mi fán terem a tünde (hehe), rögtön bele is vágtunk egy rövidebb kalandba. Azt imádom a kiskamaszokban, hogy nagyjából 5.4 másodperc alatt jönnek bele a szerepjátékba, és onnantól kezdve én szórakozom a legjobban a kreatív megoldásokon és a mindent elsöprő lelkesedésen. A nyári táboros élmény után ezúttal sem kellett csalódnom. Három kalandozónk életveszélyes csapdákon jutott át, trollokkal küzdött meg, váratlan varázslatoknak esett áldozatul, és lemeccselt jó néhány törpe-tünde konfliktust, de az utolsó pillanatban (értsd: két perccel takarodó előtt) azért sikerült megoldaniuk a küldetést. Születtek azonnali poénok, ment a csapatmunka, és semmi kétségem nincs felőle, hogy maradandó lesz az érdeklődés az új mesemondói műfaj iránt...

Ahhoz képest, mekkora buli volt a könyvtári Halloween, a csapat becsületére legyen mondva, röviddel éjfél után mind elvonultak aludni a polcok közé rakott kis babzsák-fészkeikbe (némi hálózsákban mászkálás és zseblámpázás után). Hajnali hatig csend volt és nyugalom, és pedig nagyon jót aludtam valahol az Idegennyelvű szekcióban. Reggelire megettük a maradék muffint és banánt (volt, aki a pizzát is), és mindenkit útnak indítottunk az első órájára.


Minden iskolai könyvtárnak kéne ilyet szerveznie. Ahhoz képest, hogy felnőttként és dolgozni mentem oda, én éreztem magam a legjobban.

2018. október 27., szombat

Tele vannak az erdők elfelejtett népmesékkel (Népmesék nyomában a világ körül 101. - Anglia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Mivel nem találtam olyan gyűjteményt, amelyben az Egyesült Királyság egyszerre képviseltetett volna, különvettem az országokat.


Forgotten Folk-tales of the English Counties
Ruth L. Tongue
Routledge, 1970.

Ez a könyv felkerült a kihívás legnagyobb élményei közé; szerintem újabb örök kedvencet avattam. Telis-tele van különleges, ismeretlen mesékkel. Ruth Tongue hosszú évek munkájával összerakott néprajzi gyűjtése 1966-ban tűz áldozata lett; a katasztrófa után a hölgy nekiállt, hogy fejből lejegyezze, és az égett papírok közül összeszedje a meséket, amiket ő maga gyűjtött, vagy mások küldtek neki levélben. Sokukat előtte nem is olvasta el, így nem csak a hagyomány, de ő maga is kis híján megfeledkezett a létezésükről. A kötetben kilencven ilyen mese szerepel. Három fejezetre vannak osztva, a fejezeteken belül pedig tematikus csoportokat alkotnak (pl. Sárkányok, Folyók és fák, Természetfeletti lények, stb.). Minden meséhez tartoznak források és jegyzetek, és a könyv tartalmaz egy megyék szerinti mutatót is.

Fénypontok

Sok kedvencet avattam ezzel a kötettel. Szerelem volt első látásra A róka és a tölgyek, melyben egy vadászok elől menekülő rókának fák és növények segítettek (vagy épp nem segítettek) elbújni, míg végül hazaért a férjéhez. Találkoztam ismét a Bodzaboszorkánnyal, akit a saját könyvembe is átemeletem annak idején; remek horror-sztori, amiben egy fa a fő ellenség, és egy talpraesett nagymama a hős. A fák elég sok más mesében is eleven szereplők voltak; Timbertoes és Silvertoes egy tölgy és egy nyírfa barátságáról szólt, A csodás erdő tölgyfái megmentettek egy lányt egy szüzekre vadászó királytól, a Zöld Asszonyok pedig három fáról szólt, melyek közül kettőt kivágott két gonosz testvér, és megbűnhődtek érte. Különösen sokat szerepeltek almafák, melyeket általában tündérek, vagy tündér-lovak (Lusta Lawrence) őriztek meg jószívű emberek számára a mohó szomszédoktól.

A fák mellett állatokról is szólt sok szerethető történet; nagyon tetszett például a Fekete Kiskutya meséje, melyben egy senki által nem kívánt kutyust egy lány hazavitt a családjához, és a kutya sorra megvédte őket egy boszorkány minden átkától. Kutya, macska, és szamár is segített egy kisfiúnak visszaszerezni a tündérek által elrabolt kishúgát A tündérek ködkapuja című csodás karácsonyi mesében, egy lányát kereső asszonyt pedig öszvér, vadászkopó, és öleb (!) segített a Grim (erdei démon) elleni harcban. Az Étel, tűz, társaság meséjében egy kedves, magányos anyókához költözött be egy szó szerinti házitündér...
Olyan mese is akadt, amit megkönnyeztem. A fekete kiskutya mellett ilyen volt Szegény Mall Zarándoklata, ami egy megesett (pontosabban erőszakkal a grófnak eladott) lány életéről szólt, ami egyre rosszabb fordulatokat vett, míg végül egy tisztességes pap érkezett a faluba, aki mindenkit legorombított, aki a lányt (már anyókát) bántani merte, majd a saját hátán cipelte el Canterburybe, hogy láthassa az örökbe adott fiát, akiből érsek lett.
Olyan ősi mesék is szerepeltek a könyvben, mint például az Éjjeli Vadászat, melyet egy fiú véletlenül idézett meg azzal, hogy az erdőben megtalálta és megfújta Herne kürtjét. Vagy a Solway-i Sárkány, amit apálykor a sekély vízbe ásott karókkal öltek meg - ezt a történet a világ legtöbb bennszülött népének hagyományában megtalálható. Sárkányok sok más történetben is felbukkantak, egyikük például kétszer is - először a Winlatter Sziklán álló szerzetes űzte el, másodjára pedig Három Bátor Legény, akik a Blue John néven elhíresült fluoritbányába száműzték a szörnyeteget.
Természetesen akadt más természetfeletti lény is a könyvben - például a mély tavakban élő, halk szavú és gyengéd sellők (Asrai), a legendás Fekete Kutya, unokatestvére a Tündérkutya, másodunokatestvére a Százszorszép Pincsi (nem én találtam ki, becsszó), Black Annis a kék arcú boszorkány, a Shuck néven ismert démonborjú/kutya, vízi pónik (shoopiltee), és mindenféle tündérek ezerféle néven (grig, boggarty, silky, stb.).
Egy mese erejéig még Robin Hood is tiszteletét tette. Mégiscsak Angliában járunk...

Kapcsolatok

Érdekes fordulatot vett az a Hattyúlány-mese, amelyben egy vadász megsebesítette a híres Hét Hattyú egyikét, és az átváltozott lányt hazavitte feleségnek. Amikor azonban a lány felgyógyult, ismét hattyú lett belőle, megtámadta a vadászt, kikergette a házból, a többi hat testvére pedig vízbe fojtotta. A menekülő palacsinta / mézeskalács meséjéhez hasonlított a Cheshire sajt, ami a mennybe ment, miután elgurult a paptól és szétosztotta magát a szegények között.
A szerző megjegyzi, hogy a Mi van a zsebemben mesét valószínűleg Tolkien is ismerte. Itt egy buta óriás és egy okos törpe kötött barátságot, és amikor ellopták egy varázsló birkáit, az óriás zsebébe rejtőző törpe segített mindkettőjüknek megúszni a varázsló bosszúját. Találós kérdésekkel.

Hova tovább?
Walesbe!

2018. október 20., szombat

Csók nélkül nincs Hófehérke?

A magyar hírek is megemlékeztek arról a világtörténelmi jelentőségű eseményről, hogy Kristen Bell színésznőnek "elgurult a gyógyszere" (ilyen szépen, professzionálisan, ugye), mert nem engedi a gyerekeit Hófehérkét nézni. Repkednek is a kommentek. Megfeministult, megdzsenderesedett szegény. "Már Hófehérke ébresztésével is baj van", kesereg egy főcím, "a meséket is elérte a MeeToo."


Na hát akkor lássuk.

Először is, az idézet szerint a színésznő két kislányát "arra biztatja, hogy a közös meseolvasás alatt nyugodtan kérdőjelezzék meg a mesék olyan momentumait, amiket problémásnak tartanak, teszem azt a Hófehérkét, amiben a nő beleegyezését tulajdonképpen semmihez nem kérték."

Szövegértés: Hófehérke nincs betiltva, csak beszélgetnek róla. Szülő a gyerekkel.
Attól állítólag fejlődik a szövegértésük.
De ezen rögtön lépjünk is tovább.

Mi is a baj Hófehérke felébresztésével? Miért nem lehet úgy hagyni, ahogy nagyanyáink mesélték? Szétrombolják itt a szőke hollywoodi nőszemélyek az évezredes mesehagyományt, őseink bölcsességével megtöltött szent történeteit? Már a mese sem olyan, mint az eredeti?

Hát, akkor elárulom, hogy az "eredeti" Grimm mesében Hófehérkét egyáltalán nem is csókolja meg a herceg.

Először is, az eredeti eredeti verzióban a háborúból hazatérő apja menti meg (erről itt blogoltam).
(Meg arról is, miért nincs olyan, hogy "eredeti" népmese)

Az 1812-es első kiadásban a herceg megtalálja a koporsóban fekvő lányt, és elkéri a törpéktől, mert megtudja, hogy hercegnő, és méltó helyre akarja vinni. Meg gyönyörködni a szépségében. A palotájába szállítja, ahol a szolgáknak kevésbé tetszik, hogy egy halott spinét kell cipelniük fel-alá (a királyfi mindenhová magával viteti a koporsót), ezért egy óvatlan pillanatban egyikük megrázza és megpofozza Hófehérkét, akinek erre kiugrik az alma a torkából, és életre kel.



Későbbi kiadásokban ez odáig szelídül, hogy a koporsót vivő szolgák vagy törpék megbotlanak, és az alma kiugrik a lány torkából.

A csók a Disney-mese híres jelenetéből ismerős mindenkinek.


(Egyébként külön vicces, hogy sokszor pont azok ragaszkodnak a csók szimbolikus erejéhez, akik a Disneyt szokták szidni a népmesék elrontása miatt)

Hófehérke egyébként nemzetközi szinten nem egy különösebben elterjedt mesetípus, eddig csak pár változatával találkoztam. Sokszor törpék helyett rablókhoz menekül (van olyan is, hogy aztán haza, mert a rablók dolgoztatják), de olyat is ismerek, ahol majmokhoz. Azok a kedvenceim, mint például a cajun Snow Bella, ahol az egyik törpéhez megy feleségül, miután megmentik az életét a gonosz mostoha praktikáitól.
A csókolózás egyébként a legtöbb verzióban elmarad.

A mesemondás végén nem szoktam tanulságot levonni, de most kivételt teszek. Tehát, kicsik és nagyok, mit tanultunk ebből?

1. Kristen Bell szövegértésre és kritikus gondolkodásra tanítja a lányait, mesemondással és beszélgetéssel. Ez jó dolog. A mesékről szabad beszélgetni.

2. A népmeséknek számtalan változata van, és mindenkinek joga van azt választani, azt mesélni, amelyik tetszik neki. Hófehérke csók nélkül is Hófehérke.

És akkor mind boldogan élünk, amíg meg nem halunk.

Sokszínű Hollandia (Népmesék nyomában a világ körül 100. - Hollandia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Száz könyv! Száz ország! Több ezer mese! Már túlvagyok a félúton...


The Flying Dutchman
And other folktales from the Netherlands
Theo Meder
Libraries Unlimited, 2007.

A könyv 126 holland mesét, legendát, és egyéb történetet tartalmaz, melyeket a szerző gondosan válogatott, hogy ne csak lefedjék a hagyományos műfajok skáláját, tündérmeséktől a városi legendákig, hanem bemutassák az ország kulturális sokféleségét is. A bevezetőből megismerjük Hollandia történelmét és kultúráját, beleértve a nép lelkületét és a holland konyha egyes alapvető ételeit. Olyan érdekességek is kiderültek, hogy a Bolygó Hollandi például egyáltalán nem a holland hagyomány része, hanem egy angol novella nyomán terjedt el a köztudatban. Voltak viszont helyette igazi holland mesék, amiket a most már online is megtalálható holland népmese-adatbázisból válogattak és fordítottak le, valamint egy rakat modern kori városi legenda is. Minden történet után jegyzetben jelöli a szerző a forrást, a mesemondót, a mesetípust, és egyéb érdekes dolgokat.

Fénypontok

Tetszett (és kicsit Hadrianus császárra hajazott) A király és a katona története, amelyben az álruhás király mindenféle kalandokon esett át egy kiszolgált katona társaságában, aki épp a királyi udvarba tartott, hogy a fizetségét követelje (avagy szétverje a király fejét). A végén persze minden jóra fordult.
A Stavoreni Hölgy
A legendák közül kiemelkedett a Lochem-domb Fehér Asszonyainak története, akik egyszerre voltak segítő és ártó szellemek. A történetben egy szegény legény nyerte el a szerelme kezét azzal, hogy kimerészkedett a Fehér Asszonyok dombjára, és (a lány segítségével) élve vissza is tért onnan. Természetesen szerepel azért a Bolygó Hollandi is a könyvben, bár egy érdekesebb, rövidített formában. Hollandia talán leghíresebb valódi legendája, a Stavoreni Hölgy története - melyben egy gazdag kereskedőasszony vízbe dobatja az értékes búzát a szegények elől, és megbűnhődik érte - sem maradt ki. A mitikus lények közül az utrechti baziliszkuszt tudom kiemelni, amit szokás szerint tükörrel győzött le egy bátor jelentkező.
A legtöbb történet, ami különösen tetszett, a legendák és humoros anekdoták közül került ki. Ott volt például a sztori arról, miért van Februárnak kevesebb napja (azért, mert elkártyázta őket Januárral és Márciussal), vagy az, amikor egy gazdag ember úgy terjesztette el a burgonyát a gyanakvó parasztság körében, hogy kiírta a krumpliföldre, "csak a király eheti" (mire persze szétlopták az egészet). Szintén tetszett a Két boszorkány a borospincében című mese, melyben két fiatal, tapasztalatlan boszorkány rosszul mondta el a megtanult varázsigét, és csapdába esett a pincében, ahová bevarázsolták magukat. Sajnos a sztori nem ért jó véget, de amúgy nagyon szórakoztató volt. Szintén boszorkány szerepelt az Elarázsolt hajó történetében, amelyben a hajóskapitány felesége éjszakántként elkötötte a férj hajóját, és Kínába járt vele.

Kapcsolatok

Egy másféle Bolygó Hollandi
Jancsi és Juliska ezúttal Csokoládéházat dézsmált meg - és ráadásul nem a szüleik tették ki őket, hanem tűzifáért küldte őket a beteg édesanyuk, és úgy tévedtek el. Akadt persze Varázslatos Menekülés, Szépség és a Szörnyeteg, Anyám megölt apám megevett, meg egy érdekes Holle Anyó-Hófehérke keverék is, ahol a mostohalány Bertha hét majom házába költözött be, majd a majmok megáldották egy királyfi férjjel. Érdekes, hogy akadt egy Hófehérke és Rózsapiros verzió a horogra, pedig ez egy alapvetően ritka mesetípus (itt ötven gonosz törpe üldözte a medvévé változott királyfit). Szerepelt egy variánsa annak a pulikutyás magyar mesének is, melyben a gonoszt kutyává változtatják és parázzsal etetik (itt uszkár lett); a végén az ártatlanul bebörtönzött feleség belehalt a szenvedéseibe, ami nekem életszerűbbnek tűnt, mint a happy end...
Az északi népek hagyományaihoz híven szólt egy legenda arról, Miért sós a tenger (itt egy gigantikus sószállító hajó süllyedt el benne), sőt, akadt egy ír mesékhez nagyon hasonló Váltott gyerek és egy Elcserélt púp ("Görbe és a tündérek") mese is.
A könyv jó részét kitevő városi legendák között rengeteg ismerős akadt - például a klasszikus Eltűnő stoppos. Bónusz, hogy éppen aznap olvastam a Bicikliző cirkuszi medve sztoriját, amikor ugyanazt a történetet meghallgattam a tábortűz mellett egy erdélyi mesemondótól, aki egy grúz mesemondótól hallotta...
A trickster-mesék közül megvolt a szokásos Miért rövid a medve farka (mert a róka rávette a lékhalászatra, azért), és az Ál-keresztelő (szintén rókával és farkassal). Sőt, nagy meglepetésemre szembejött Ananszi, aki Nyugat-Afrikából a holland gyarmatokra, majd onnan Hollandiába vándorolt. Ember-tricksterek is akadtak, például egy Jan nevezetű furfangos fickó (helycserés büntetés, meg minden), sőt, Tijl Uilenspiegel és Naszreddin Hodja is tiszteletüket tették.

Hova tovább?
Angliába!

2018. október 13., szombat

Reynard róka birodalma (Népmesék nyomában a világ körül 99. - Belgium)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.


Folk tales of Flanders
Jean de Bosschère
Dodd, Mead & Co., 1918.

A könyvben huszonnégy flamand mese található, amiket gyönyörű színes, helyenként groteszkbe hajló illusztrációk kísérnek. Néhány helyen érződött a meséken, hogy átírták őket a korabeli (gyerek)közönség számára - egy tréfás történetben például a feleség az "unokaöccsét" rejtegette a ládában a szeretője helyett, és olykor a halálbüntetés is elmaradt (bár a ravasz rókát például gond nélkül felakasztják). Alapvetően gyerekeknek íródott könyv, így se források, se megjegyzések nincsenek benne, de a legtöbb mesetípus könnyen felismerhető, és a szerző élvezetesen, olvasmányosan meséli újra őket.

Fénypontok

A kedvenc történetem a könyvben A paraszt és a szatírok találkozása volt; szatírt ritkán látni mesében a görög mitológián kívül de néha előfordul, és ebben a mesetípusban például az ördög helyét vette át (vagy talán fordítva?). Télvíz idején egy szegény ember erdei házba tévedt, ahol szatírcsalád lakott, és szállást kért náluk. A szatírok csodálkozva nézték, hogy a tenyerébe lehel, hogy melegítse, aztán a levesre fúj, hogy lehűtse, és megállapították, hogy biztosan nagy varázsló, ha hideget és meleget is tud fújni...

Nagyon bájos volt a Hogyan kapta a színeit a tengelic? című mese, melyben a madarak tollait színesre festő angyal elfeledkezett a kis madárról, és utólag olyan színekkel festette be, amelyeket más madarakról vett le. Nem ez volt az egyetlen madaras mese a kötetben; a szokásos királyválasztós, ki-tud-magasabbra-repülni versenyt a sassal szemben ezúttal a királyka nyerte meg. Ő lett a madarak királya, de csak az után, hogy megpróbálták a szemtelenségéért börtönbe zárni, de a bagoly hagyta megszökni.
Egy másik mesében már a Királyka vezette a szárnyas állatok seregét a Madarak és állatok csatájában a medve serege ellen - és győzött azzal, hogy az ellenfél "győzelmi zászlójaként" funkcionáló rókára ráküldött egy darazsat.
A kötet leghosszabb és legjellegzetesebb meséje Reynard Róka pere volt, melyben a ravasz rókát rángatták bíróság elé a bűneiért. Bruin a medve és Tybert a macska pórul jártak, amikor Reynardért küldték őket, de végül Blaireau a borz sikeresen előállítótta a tettest. Reynard persze nem esett a fejére, és "vallomása" során alaposan bemártott minden más állatot felségárulásért, hamis kincset ígért a királynak, majd a tetejébe még megölte Nyulat is, és elküldte a fejét a királynak. A trickster-mesék között Reynard történetei határozottan a sötétebbek közé tartoznak...

Kapcsolatok

Sponsken (Szivacska) és az óriás meséje egy amerikai Jack-mesére emlékeztetett; ebben hősünk először túljárt egy óriás eszén, majd az óriással együtt legyőzött egy medvét, egy vaddisznót, és egy unikornist (!), és természetesen egy királylány kezét is elnyerte. A királylány viszont nem akarta őt férjül, így a király kiutalt neki egy másik feleséget. Így is lehet.
A brémai muzsikusok itt a brüsszeli St. Gudule-katedrális kóristáiként szerepeltek - azért indultak útnak, hogy öregkorukra énekesi karrierbe kezdjenek. Egy másik hasonló csapat A világ vége elől menekült el közösen, megtalálta a király elveszett gyűrűjét, és meggazdagodott. Jancsi és Juliska - avagy Jan és Jeanette - Cukorházikóra találtak az erdőben, ami egy öreg, sánta farkasé volt. A farkas addig űzte őket, amíg egy folyóhoz nem értek; a folyó kacsái a gyerekeknek segítettek átkelni, de a farkast félúton a vízbe fojtották. Egy Naszreddin-meséhez nagyon hasonló történet is szerepelt a parasztról, aki azt hitte, meghalt; a végén még azt is elhitették vele, hogy a szamara várkapitánnyá változott.
A "Fel és le" című mesét, melyben Róka rávette Kecskét, hogy menjen le egy kútba, Rémusz bácsi meséiből Nyúllal és Rókával ismertem. Az ügyeletes trickster szinte minden mesében Róka volt, akit, mint fentebb említettem, Reynardnak hívtak. Többek között a Csizmás Kandúr szerepét is ő töltötte be Szegény Péter mellett, és ő volt a bíró is abban a gyakori mesetípusban, amikor a hálátlan állatot (ez esetben sárkányt!) visszatették a csapdába, ahonnan ki lett szabadítva. Szintén a róka verte át a farkast a "hamis keresztelő" sztoriban, ahol tejfel helyett a zsíros bödönre járt rá, és a medbét is ő vette rá, hogy a farkával halásszon egy léken keresztül, amíg be nem fagyott a jégbe, és le nem szakadt a farka.

Hova tovább?
Hollandiába!

2018. október 12., péntek

Legyen inkább Népmese Hónapja

Idén szeptember 19-én volt az első Népmese Napja fellépésem, és ma, október 12-én zajlott le az utolsó. Mozgalmas szezont zártam: Bő egy hónap alatt húsz fellépésem volt, néha naponta több is. Két ország tíz különböző városát látogattam meg; a legapróbb hallgatóságom bölcsisekből, a legidősebb pedig nyugdíjasokból állt, és aki kíváncsi rá, annak azt is elárulom, hogy összesen 79 mese hangzott el, amiből 34 volt magyar (igen, nyilvántartom) (milyen jó lett volna, ha pont 77 lett volna). Ezzel együtt bejárattam egy rakat új magyar népmesét, amik remek fogadtatásra találtak, és elővettem néhány régi kedvencet is.


A fentiek tükrében szeretném azt a javaslatot szabadon ereszteni az Internet és a magyar mesemondás világában, hogy a (Magyar) Népmese Napja helyett jövőre legyen inkább

(MAGYAR) NÉPMESE HÓNAPJA

a következő megfontolásokból:

1. Szép keretet lehet neki adni: Benedek Elek születésnapjától (szeptember 30.) tarthatna mondjuk Illyés Gyula születésnapjáig (november 2.)

2. Kényelmesebben meg lehet szervezni: Általában ugyanis az történik, hogy még alig tért vissza mindenki a nyári szünetről, már szervezni kéne a Népmese Napját, amiért is sokan csak szeptember 12-15 környékén eszmélnek fel - ekkorra pedig a pályázatokból élő helyszínek a mesemondók idejének nagy részét már elhappolták, és cipőkanállal kell más fellépéseket a menetrendbe beszuszakolni. Ellenben a Népmese Hónapja lehetőséget adna rá, hogy a szeptember közepén egyenesbe kerülő szervezők még kérhessenek mesélést október közepére vagy végére úgy, hogy közben nem érzik kínosnak, hogy szeptember 30 már réges-régen elmúlt.

3. TÖBB MESE FÉR BELE, több helyszínen. Ez mindenkinek előny.

4. Benne van a Halloween: a Mindenszentek és a Halottak Napja mellett egyre népszerűbb itthon is a Halloween. Én úgy érzem, ezek megférnek egymás mellett, ráadásul mesemondói szemmel olyan fontos témákat hoznak fel, amikhez ugyanolyan fontos, és nagyon régi mesék, történetek tartoznak. Az október végi mesélés több egyszerű riogatásnál: A meséken keresztül szembenézhet a hallgatóság a saját félelmeivel, és mesei felodást találhat az élet nagy, szorongást okozó kérdéseire.

5. Nem szakadnak meg a mesemondók: Ha a népmese-adag egy hónapra oszlik el, nem kell minden releváns fellépést két hétbe belesűríteni. Marad hangunk és energiánk a végére is.

Mit gondoltok?

2018. október 6., szombat

A titokzatos Melusina (Népmesék nyomában a világ körül 98. - Luxemburg)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körülAki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Luxemburggal megint belefutottam abba a problémába, hogy nem találtam teljes könyvet, amiben elegendő mese lett volna hozzá. A keresést különösen frusztrálóvá tette, hogy luxemburgi mesékből pedig szép színes bélyeg-sorozat is készült, csak éppen egyik mesének sem akadtam a nyomára (olyan nyelveken, amiken olvasok). Így aztán álljon itt egy csokor mindenhonnan összemazsolázott luxemburgi mesékből:

A bugyelláris, a pipa, meg a süveg
(Ebből a könyvből)
A Fortunatus-mese egy rövidített, zanzásított változata. A három varázstárgyat kártyán nyeri el a királykisasszony, és a hősnek egy anyóka segít (szarvat növesztő almákkal) visszaszerezni őket a tolvaj királylánytól.

Michel Michelkleiner szerencséje
(L. Bødker, C. Hole, G. D'Aronco: European Folk Tales)
Egy fiút kirabolnak az erdei banditák, és egy hordóba zárják, de egy róka segítségével kiszabadul, és úgy ráijeszt a rablókra, hogy pénzüket-aranyukat hátrahagyva elmenekülnek.

A furfangos szegény ember
(L. Bødker, C. Hole, G. D'Aronco: European Folk Tales)
Hét gazdag ember mindenféle módokon ártani akar egy szegény parasztembernek, de az mindig túljár az eszükön; pénzt csinál abból, hogy megölik az anyját, lerombolják a kemencéjét, és tóba akarják fojtani. A végén még arra is ráveszi a gazdagokat, hogy a tóba ugorjanak. Ehhez hasonlót olvastam már korábban is.

A szépséges Melusina
(Erről a remek honlapról)
Luxemburg, és talán Európa egyik legnépszerűbb legendája, a Luxemburg-ház eredettörténete. Siegfried lovag beleszeret Melusinába, a titokzatos vízitündérbe, aki azzal a feltétellel megy hozzá feleségül, hogy szombatonként egyedül maradhat. Sok év házasság és hét gyerek után a férj kíváncsi lesz, mit csinál a felesége szombatonként, meglesi a kulcslyukon keresztül - és megpillantja a tündér kádból kikandikáló halfarkát. Melusina elhagyja a férjét, és azóta is kísért a luxemburgi vár körül, megváltásra várva.

Melusina (katonalegenda)
(Szintén erről a honlapról)
Melusina megjelenik egy katonának, aki éjjel őrködik, és elmondja neki, hogyan lehet megváltani őt - egy tüzes kígyó szájából kell kivenni egy kulcsot. A katona azonban az utolsó pillanatban megrémül, és az átok nem törik meg.

A titokzatos Mélusine
(Szintén innen)
Ebben a verzióban Mélusine-t szerdánként nem szabad meglesni. A férje árulása óta a közeli Alzette folyó vizében él, vagy a vár alatti barlangokban kötöget; hét évente egy szemet köt csak, de ha befejezi a munkát, Luxemburg összeomlik majd.

A Doncols-i farkas
(Innen és innen)
Az egyetlen mese a bélyegekről, amit megtaláltam. Inkább helyi legenda, egy jellegzetes vándor figuráról, aki farkasbőrben járta a vidéket, történeteket adott elő arról, hogyan küzdött meg félelmetes farkasokkal (a farkasbőrökért fizetség járt), és érdekes színfoltja volt a régi világnak.




Hova tovább?
Belgiumba!

2018. október 1., hétfő

Az Év Csodái: Mesék a Kutatók Éjszakáján

Különböző magyar intézmények minden évben meghirdetik az év természeti kincseit; van Év Fája, Év Madara, Év Emlőse, Év Ásványa, és még egy rakat más csodálatos dolog, amikre ilyen módon szeretnék felhívni a figyelmet. Idén eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha ezekhez a kincsekhez mesék is tartoznának, és elhatároztam, hogy készítek hozzájuk egy mesemondó programot. A terv azonban terv maradt egészen addig, amíg össze nem futottam egy mesemondó rendezvényen Dr. Oborny Beátával, az ELTE TTK ökológus professzorával, aki a Hagyományok Házában tanult mesemondást, és ugyanolyan lelkesedést mutatott a téma iránt, mint én. Elhatároztuk, hogy közösen visszük el a mesemondást az ELTE TTK Természettudományi Múzeumába, és erre nem kisebb rendezvény, mint a Kutatók Éjszakája kínálta a legjobb alkalmat. Két előadást hirdettünk meg: Az első családoknak, a második pedig felnőtteknek szólt.


A családi előadás az Év Csodái címet kapta. Listát állítottam össze róla, milyen természeti kincseket ünneplünk az idén, és addig kutattam-kerestem, míg mindegyikhez sikerült népmesét, legendát, vagy legalábbis valamilyen történetet találnom. Még szerencse, hogy szeretem a kihívásokat, mert többjükkel alaposan fel volt adva a lecke - elleben amikor sikerrel jártam, és csodásnál csodásabb új meséket fedeztem fel, úgy éreztem, megérte a fáradozást.


A kornistárnicsról például kiderült, hogy allergiásak rá a sárkányok (legalábbis a bolgár népi költemények szerint); a levendula remekül alkalmas madárrá változott spanyol királyfiak csalogatására, a kőrist szeretik az ír tündérek, a fluroithoz pedig egy egészen nagyszerű sárkánylegendát találtam, ami az angliai Blue John bányához kapcsolódik (fluoritos népmese!!). Képeket nyomtattam mind a tíz meséhez, sőt, a múzeum rendelkezésünkre bocsátott egy kitömött vándorsólymot (aminek lába kélt a raktárból, de a mesélés napjára rejtélyes módon újra megkerült), és egy doboz fluoritot is, amit Bea levendulás kézkrémmel egészített ki. Sajnos talán a helyszín, talán az időpont miatt nagyon kevesen jöttek el az előadásra, így végül csak két mesére került sor - a közönségünk a fluoritról és a vándorsólyomról szeretett volna hallani, amikor felajánlottuk nekik a választás lehetőségét. Bea felkészült minden természeti kincsből, és mondott róluk sok érdekességet, amik aztán visszaköszöntek az általam elmondott történetekben is. Mind a felkészülést és a kutatómunkát, mind pedig a mesélést rettenetesen élveztem. Elhatároztuk, hogy megpróbáljuk más helyekre is elvinni ezt a programot még az év vége előtt, és biztos vagyok benne, hogy jövőre megint összeállítok egyet. Akkor is, ha a gólyatöcs lett a 2019-es év madara...


A felnőtteknek szóló mesélést a TTK múzeum üvegpiramisában tartottuk este nyolc órától. Itt már jelentősen többen voltak, nagyjából harminc ember jött el. A műsor az ember és természet kapcsolatáról szóló történetekből állt össze, és egy amazonasi legendáról A halász és a delfinek címet kapta. A műsort Bea nyitotta meg, aki Szednának, a Tenger Anyjának grönlandi legendáját mondta el - Szedna haja az emberek mohóságától összeragad, összemocskolódik, és benne ragadnak mind a tengeri állatok. Amíg egy sámán ki nem fésüli, az állatok nem térnek vissza a vizekbe, és az emberek éhezni kezdenek. Hasonlóan éles és költői üzenete volt a többi mesének is, amiket én mondtam el. Szó esett oyan hősökről, akiket állatok helyett növények segítettek az útjukon (erre az oroqen mesére régóta fentem már a fogamat); delfinre vadászó halászokról, akiket a delfinek magukkal vittek elvarázsolt vízalatti birodalmukba; és egy görög királyról is, aki kivágatta Démétér szent ligetét, és éhséggel bűnhődött érte. A közönség nagy figyelemmel hallgatta a történeteket; elsőre meglepődtek ugyan, hogy hogyan kerülnek a népmesék a Kutatók Éjszakájára, de a műsor végére átérezték, hogy milyen üzenetet közvetítenek a történeteink, és nagyon kedvesen köszönték meg nekünk az előadást.

Úgy tudom, idén mi voltunk az egyetlen mesemondó előadás a Kutatók Éjszakáján. Remélem, jövőre még népszerűbb lesz az ötlet!