2015. december 29., kedd

Az év könyvekben - 2015

Hála a Goodreads-nek és a Moly.hu-nak, idén is összeszámoltam, mi mindent sikerült elolvasnom egyetlen év leforgása alatt. A tavalyihoz hasonlóan ez az összefoglaló nem tartalmazza az egyetemi órákhoz és a disszertációhoz olvasott tudományos jellegű könyveket és tankönyveket, valamint a képregények többségét sem.
Íme, az év végi mérleg:

2015 folyamán összesen 75 könyvet olvastam el szórakozásból.

Eposzok és népmesék

Mesemondóhoz illő módon a 75 kötetből 26 eposz, 25 pedig népmesegyűjtemény.
2015 számomra több szempontból is az Eposzok Éve volt - kétszer vettem részt a Nemzetközi Eposznapon, Cathryn Fairlee mentorálása alatt két új, egész órás előadásom is született (egy a perzsa Királyok Könyvéből, egy pedig a német Dietrich-legendákból), és az áprilisi Ától Zéig blogkihívásom témája is a világ epikus hagyománykincse volt (a 26 eposzról szóló 26 bejegyzés itt olvasható angolul). A 26 közül új szerelmem lett a Dietrich-ciklus, valamint a mongo (belső-afrikai) Lianja eposz.
Ami a népmeséket illeti: Idén különösen sok mesét olvastam kínai kisebbségektől és Délkelet-Ázsiából, de belekóstoltam a szibériai bennszülött törzsek és a lappok mesevilágába is. Külön kedvencem lett a szír menekültektől gyűjtött népmesék könyve, mely ingyen letölthető a projekt honlapjáról, és sok szempontból nagyon aktuális. Igyekeztem emellett több olyan könyvet beszerezni, amiket ismerős mesemondók írtak - így került a kezembe Nuala Hayes Laois Folktales kötete, Michael Harvey Celtic Folktales from Wales gyűjteménye, Taffy Thomas Midwinter Folk Tales című karácsonyi angol mesevilága, és a nemrég elhunyt, legendás Duncan Williamson Tell Me a Story for Christmas névre hallgató ünnepi mesegyűjteménye is (mely utóbbit használtan kaptam, és csak később vettem észre, hogy dedikálva van). Ez utóbbi két könyv rengeteget segített az idei vadonatúj karácsonyi repertoárom kiépítésében.

Amibe pénzt fektettem

Szeretem pénzzel és/vagy energiával támogatni azokat a projecteket, amiket olvasni szeretnék, és véleményem szerint nagy szükség van rájuk a világ könyvespolcain. Idén több ilyenre is adódott alkalom. Kickstarteren támogattam például a Moonshot című képregénygyűjteményt, melyet indián és kanadai bennszülött írók és rajzolók hoztak létre közös projektként, és tartalmaz nagyjából mindent, sci-fiként újraálmodott ősrégi legendáktól kezdve Daredevil-részletekig - megmutatván, hogy nem csak léteznek fiatal indián művészek, de ráadásul gyönyörű, széles skálán mozognak, téma és stílus tekintetében egyaránt. Hasonlóan zseniálisra sikerült a The Secret Loves of Geek Girls című kötet is, melyben geek (kocka) lányok írtak a saját életükről, szerelmeikről, rajongásaikról és álmaikról, képregényekkel megspékelve. Ez utóbbit szívem szerint kiosztanám minden gimnazista lánynak.

Mesemondó Hellászban

A 2015-ös FEST konferencia kapcsán Görögországban jártam a nyáron - erre természetesen könyves alapon is fel kellett készülni. A részletes listát itt olvashatjátok. Külön élvezettel olvastam újra Devecseri Gábor és Szabó Magda útinaplóit.

Sorozatok

Több kedvenc sorozatomnak is jelentek meg új kötetei az idén. Megérkezett Marissa Meyer Holdbéli Krónikáinak utolsó két része, Fairest és Winter, amik az előző könyvekhez hasonlóan nagyon szerethetőek és élvezetesek voltak. Behoztam a lemaradásom Bernard Cornwell Angolszász krónikái terén is, a The Pagan Lord és a The Empty Throne kötetekkel - a következőt két hét múlva várjuk. Ebből egyébként tévésorozat is született az idén a BBC jóvoltából, de elég gyatrára sikerült. Remekül zárult viszont Philippa Gregory Tudor-sorozata a The Taming of the Queen c. könyvvel, melyben VIII. Henrik utolsó feleségének életéről ír.
Új sorozatként, húsz évvel megkésve vettem kézbe a (most már "régi") Star Wars univerzumban játszódó X-wing könyveket, egy haver unszolására. Eddig azt hittem, már rég kinőttem a Csillagok Hábrúja regényeket, de nagyot tévedtem - a Rogue Squadron története izgalmas, részletes, szórakoztató, és nagyon szerethető.

Ami még jó volt

Szintén unszolásra vágtam bele végre a World War Z könyvbe is - és nem bántam meg. Bár sohasem voltam zombirajongó, az "oral history" formátum mesemondóként azonnal magába szippantott, és a könyv végére azt kívántam, bárcsak sorozat készült volna belőle film helyett. Részletes, változatos, logikus olvasmány.
Az év magasan legnagyobb meglepetése egy képregény lett. Blogoló barátném, Hannah Givens tippjére néztem bele a Sunstone nevű sorozatba, mely eredetileg a Deviantart-on született, de azóta már közkívánatra könyv formában is megjelent. A sztori két lányról szól, akik egy BDSM fórumon találnak egymásra, és eredtileg kötetlen (hehe), játékos szerelmi viszonyuk lassan románcba fordul. A képregény az erotika határán egyensúlyozik, de sohasem fordul át pornóba - ellenben végtelenül aranyos és emberi, és sok stigmát, félreértést levakar a BDSM-ről mint szubkultúráról. Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer ilyesmit olvasok majd, de kellemesen csalódtam.
Gyanakodva vettem kézbe Tom O'Neill Old Friends című regényét is, mert a kedvenc ír legendáimon (a Fianna történetein) alapul, és adaptációk szempontjából szörnyen válogatós tudok lenni. A magas elvárások ellenére nagyon megszerettem a könyvet - ahelyett, hogy az író fantasy regényt kreált volna a legendákból, inkább írt a régi szereplőkkel néhány új, nagyon szerethető történetet. Látszott rajtuk, hogy klasszikus ír mesemondáson nőtt fel az illető.

Ami rossz volt

Idén is bepróbálkoztam néhány Young Adult fantasy könyvvel (Molyról lopott magyar nevén csitrifantasy). Néhányat szakmai érdeklődésből olvastam el, mert tündérmeséken alapulnak; másokat pedig azért, mert jövőre könyv vagy tévésorozat lesz belőlük, és kíváncsi voltam, mire a nagy felhajtás.
A hat kísérletből öt hajmeresztő eredményekkel zárult:
The Wrath and the Dawn: Seherezádé története lett volna, de a lány csak egyszer mesélt egy fél történetet az első éjszakán, majd a következő éjszakákon sírva kikönyörögte inkább, hogy hagyják életben, sikeresen földbe döngölve ezzel az egész Ezeregyéjszakát. Pfuj.
The Court of Thorns and Roses: Szépség és a Szörnyeteg adaptáció, gonosz tündérekkel. Az alapötlet nem volt rossz gondolat, és a sztori a vége felé be is indult egy kicsit, de ennek ellenére kivitelezésben nem ütött meg az átlag tinirománcnál magasabb szintet.
Selection: Tuladjonképpen egy Nagy Ő típusú sztori, melyben huszonöt lány verseng egy herceg kegyeiért, amit élőben közvetít a tévé is, az éhező níp javára - gyakorlatilag az Éhezők Viadala, viadal nélkül. Unalmas volt.
Still Star-Crossed: Folytatás a Rómeó és Júliához, melyben egymásra talál Benvolio (az egyetlen túlélő Montague) és Rózsa, Rómeó egyszer említett exe. Nyálas, bugyuta, és jövőre tévésorozat lesz belőle. Stílusában a Reign-hez hasonlítható. Történészeknek külön fájdalmas lehet.
Fallen: Twilight-másolat, szirupos szerelmi háromszöggel és bukott angyalokkal. Broáf.
Gyakorlatilag mind az öt csitrifantasy ugyanarra a kaptafára ment: Unalmas tinédzser hősnő, akinek a kegyeiért két végtelenül szexi pasi verseng őrült módon, és közben valahogy kirobban egy felkelés is.
A hatodik könyv, The Sacred Lies of Minnow Bly, igazából egészen jó volt (vagy csak én vonzódom a sötétebb sztorikhoz). A "Kezetlen leány" című bájos kis Grimm mese modern feldolgozása. Igazából olyan volt, mintha vallási fanatikus szektából kimentett főhősnővel játszották volna újra az Orange is the New Black első évadát.

Lehet, hogy túl öreg vagyok a tinirománcokhoz? (Vagy csak élvezek szörnyű könyveket olvasni?)

Összefoglalva

Jó kis év volt, sok jó könyvvel. Felfedeztem magamnak a moly.hu közösségét - különösen a kihívásokat élvezem -, visszatértem a Star Wars világába (gyerekkori nosztalgia az Ébredő Erő örömére), beszereztem rengeteg új és izgalmas mesegyűjteményt (és ennek megfelelően a repertoárom is megnövekedett), olvastam sok klassz képregényt, és behoztam néhány régi elmaradást is.
Már sorakoznak a könyvek a polcon a következő évre...

2015. december 23., szerda

Feminista Magyar Népmesék 7. - Az elátkozott fiúk

Aki most kapcsolódik be az olvasásba, az a nyitó bejegyzést itt találja, a korábbi 6 feminista népmesét pedig itt
A mai a 2015-ös év utolsó feminista népmeséje - a sorozat januárban folytatódik majd! Szerettem volna valami karácsonyhoz vagy Szűz Máriához kötődő  népmesét vadászni erre a hétre, de valami más elvonta a figyelmem.

A tizenkét elátkozott gyermek

Források:

Mesélte: Borbély Mihály egyházaskéri mesemondó

Katona I.: Pingált szobák: Borbély Mihály meséi / Kálmány Lajos gyűjtése (Forum Lap- és Könyvkiadó Vállalat, 1976).

Borbély Mihály meséi (ingyen letölthető PDF), 71. old.

A mese az AaTh 451-es típusba (A Hét Holló) tartozik. Magyarországról rengeteg változata ismert.

A történet:
Egy anya dühében megátkozza tizenkét rakoncátlan fiát, hogy váljanak haramiává, ha már úgy viselkednek. A fiúk hattyúvá változnak, és kirepülnek az ablakon. Nem sokkal később születik egy kishúguk, aki felnőve megtudja, hogy van tizenkét elátkozott testvére. A lány a keresésükre indul. Először a Csillagok Anyjának házába téved be éjszakára, aki végigkérdez minden hazatérő csillagot, látták-e a fiúkat, de mind nemlegesen válaszol. A lány tovább vándorol a Nap Anyjához és a Hold anyjához, ahol szintén nem jár szerencsével; végül a Szél és a Szél Anyja igazítják útba, és árulják el neki, mit kell tennie, hogy megszabadítsa a haramiákat az átok alól. A lány ebédet főz amíg a testvérei távol vannak; bár hazatérve eleinte fel akarják falni a lányt, végül letesznek a tervről, és inkább megtartják szakácsnőnek. A lány hét évig főz rájuk, míg ő maga nem ehet főtt ételt; a hét év végeztével az átok megtörik, és  fiúk visszaváltoznak.

Mitől feminista?
Többek között azért is szerettem volna egy verziót beválogatni ebből a mesetípusból, mert egyike azoknak, amelyeknek rendszeresen és kategorikusan női főhőse van - aki fiúkat/férfiakat ment meg. Emellett nagyon szeretem a segítőket: a fiatal lányt idősebb, bölcs női figurák, az égitestek anyjai segítik az úton, tanáccsal és tudással. Borbély Mihály verziója azért lopta magát a szívembe, mert ezen a téren nagyon részletes - a csillagokat név szerint sorolja fel, és még azt is elmondja, melyik hány órakor megy el hazulról, és mikor tér haza; némelyikük fiú, míg mások lányok. Hasonlóképpen a Nap fiú, de a Hold és a Szél nőnemű, és a Szél végül az, aki utat mutat a hősnőnek. Látványos nemi egyenlőség uralkodik tehát a természeti jelenségek és égitestek között. Az pedig, hogy a lány idősebb nőktől, anyáktól kap tanácsot az úton, különösen fontos mozzanat olyan mesék ellepontozásaként, ahol mostohaanyák, mostohanővérek csak riválisként, rosszakaróként fordulnak elő.
Érdemes eltöprengeni azon is, mit jelképez, hogy az anya átkát a lánya töri meg - főleg családi traumák és azok öröklődésének szempontjából.

Amit érdemes átgondolni
Borbély Mihály verziója rövidebb a mese ismertebb változatainál. Sok verzióban a lány némaságot fogad, amíg el nem tudja készíteni a fivérei visszaváltozásához szükséges ruhákat. Olykor közben férjhez is megy, gyerekeket szül, akiket elcsalnak tőle, és végül maga a férje is kételkedni kezd benne, és vesztőhelyre küldi boszorkányságért - végül az épp időben visszaváltozott fiúk mentik meg a biztos haláltól, és tisztázzák a helyzetet. Ez a mozzanat engem kiskoromban mindig zavart - miért élne boldogan a lány a férjével, aki kész volt kivégezni őt egy pletyka miatt? 
Verziótól függ az is, min kell a lánynak keresztülmennie, hogy megszabadítsa a fivéreit. Más és más értelmet nyerhetnek a különböző feladatok, attól függően, mit ad fel a lány egy/három/hét évre a fivérei megváltásáért. A hangját, az identitását, az erejét? Attól függően, ki meséli és ki hallgatja a történetet, az önfeláldozás sokféle formát ölthet, és egyszerre jelenhet meg pozitív vagy negatív elemként. Érdemes átgondolni, az általunk választott variáció milyen üzeneteket hordoz.
Borbély meséjének a végén, erősen szokatlan módon, mindenki meghal - az átoktól megtisztulva mind a tizenhárom testvér a mennybe megy, és az anyjuk követi őket. Ez nyilván erősen vallásos indíttatású mozzanat, és az abszolút megtisztulásra utal. Én nem így mesélném, de ez mindenkinek az ízlésére van bízva.

Megjegyzés
Tavaly a tenerifei mesemondó fesztiválon hallottam egy helyi verziót, ahol a klasszikus csaláningek helyett kagylónyakláncot kellett fűznie a lánynak. Azóta is az egyik kedvencem :)

2015. december 19., szombat

2015 Legjobb Sorozatai (Top 10)

2015 a végéhez közeleg, kitört a téli szünet, ideje behozni mindent, amire az év folyamán nem jutott idő. Mivel elkapott a szokásos karácsonyi nátha, és az utóbbi két napot sorozatnézéssel töltöttem, úgy gondoltam, összedobok egy listát az idei kedvencekről - a teljesség igénye és minden különösebb sorrend nélkül:

Jessica Jones
Az új Marvel Univerzum eddigi legjobb darabja, és nagy eséllyel az év egyik legütősebb feminista médiaterméke. A részletes véleményem itt olvashatjátok.

El Ministerio del Tiempo
A spanyol tévé idei szenzációja egy remek időutazós sorozat szerethető szereplőkkel, történelmi kalandokkal, és egy olyan nagyszabású interaktív rajongótáborral, amire az ország popkultúrájában még nem volt példa. Jó hír: Már vetítésre készen áll a második évad is! Itt írtam róla korábban.

The Affair
A Showtime idei nagy dobása, és meg is érdemli a dicséretet - a 2015-ös Golden Globe-on a legjobb dráma sorozatnak és a legjobb színésznőnek járó díjat is elvitte. A második évad méltó a kezdetekhez. A sorozat elsősorban struktúrájában kiemelkedő - ugyanazt a (férjet-feleséget megcsalós, családot rombadöntős) történetet két szereplő szemszögéből kísérhetjük, megfigyelve, mennyi apró részlet változik meg attól függően, egy férfi vagy egy nő emlékszik-e vissza rájuk. A második évadban már négy nézőponttal zsonglőrködnek az alkotók, és zseniálisan csinálják. Az egész sorozat tulajdonképpen a "keresd a húsz apró különbséget" játékok mozgóképes változata.

Shameless US (fent)
Mindmáig az egyetlen sorozat, amire azt merem állítani, hogy az amerikai verzió veri a brit eredetit. Bár sokan vígjátékként nézik, a Shameless tulajdonképpen dramedy (komikus dráma), ami humorral és iróniával mutatja be, milyen a mai Amerikában szegénységben élni, és mennyire nehéz saját erőből, "őszinte, kemény munkával" megközelíteni az amerikai álmot. Mivel kábeltévé sorozat (Showtime), nem szégyenlősködnek az egészen durva poénokkal sem.

The Flash
"Guilty pleasure" kategóriában - nem jobb egy átlag CW sorozatnál, de a DC univerzumnak eddig ez az egyetlen szerethető terméke. Egyrészt azért, mert Barry Allen és csapata végtelenül cuki a maguk enyhén kétbalkezes módján, másrészt pedig azért, mert a sorozat meglepően nagy változatosságot mutat reprezentáció terén (mind női karakterek, mind pedig kisebbségek szempontjából). Ja, és azért is, mert ez az egyetlen DC termék, ahol megengedtek maguknak némi humort és önkritikát, és letettek a vasbeton állkapcsú pátoszról.

The Expanse
Eddig csupán négy epizód ment le belőle, de megvettem kilóra. Jó anyagból (A Térség könyvsorozatból) építkezik, és évek óta ez az első SyFy sorozat, ami érdekes, nem klisé, és látványában is magas színvonalú. Kíváncsian várom az évad többi részét.

Better Call Saul
A nagy sikerű Breaking Bad méltatlanul alulrajongott spinoff sorozata. Történetében még talán komplettebb is, mint a BB volt; hasonlóan tökéletesen forgatott és rendezett, árnyalt történet, mely erősen közelít a tökéletes tévé élményhez. Aki eddig nem szerette Saul Goodmant, az most fogja. Komolyan.

UnReal
Teljesen váratlanul szaladtam bele ebbe a sorozatba, és eleinte azt hittem, kellemes nyári limonádé lesz - de nagyot tévedtem. A sorozat egy "A Nagy Ő" típusú valóságshow kulisszái mögött játszódik, ahol huszonöt fiatal nő verseng egy brit agglegény kegyeiért - a főszereplő azonban a sorozat stábja, akik minden eszközzel megpróbálják a saját céljaik felé terelgetni az eseményeket. A történet tulajdonképpen az érzelmi manipulációról és annak veszélyeiről szól, és az évad végére egészen sötét helyekre is elmerészkedik.

Flesh and Bone
És ha már a sötét történeteknél tartunk: Ha valaki nem élte ki a balerinák érzelmi kínjaiban való dagonyázást a Fekete Hattyúval, az most megteheti ennek a minisorozatnak köszönhetően. Külön érdeme, hogy rengeteget táncolnak benne, és gyönyörűen - valódi előadásokat láthatunk, képzett táncosokkal. Emellett ez a sorozat is komoly hangsúlyt fektet az érzelmi manipulációra, a mentális problémákra, és arra, hogy senki sem az, aminek látszani szeretne.

Fargo
Nagy eséllyel (ismét) az év legjobb sorozata (a metacritic szerint legalábbis). Az első évad gyakorlatilag megmutatta, mire teremtették az égiek televíziót; a második, amely még folyamatban van, tartja magát a minőséghez. Aki látta és szerette a filmet, feltétlenül nézze meg a sorozatot is; aki nem látta, az meg még inkább.

Mindenkinek jó tévézést kívánok 2016-ra is! És ha van tippetek jó sorozatra, írjatok a kommentekben :)

2015. december 16., szerda

Karácsonyi pogánykodás

Vége a félévnek, közeleg a karácsony, és már csak néhány későnérő diák kuncsorog a küszöbön, hogy lehet-e 80% hiányzás mellett is kettesük. Megünnepelendő eme szent és áldott időszakot, elmentem a helyi katolikus iskolába karácsonyi pogányságokat mesélni.
Idén teljesen megújult az ünnepi műsorom; egyrészt unalomból, másrészt pedig a #FolkloreThursday programnak köszönhetően, ahonnan egészen kiváló ötleteket lehet halászni december eleje óta. Két új kedvencemet is innen gyűjtöttem be. Az idei menü a következőkből állt össze:

A ködkapu (The faeries' mist-gate): Angol mese egy kisfiúról, akinek a húgát Szenteste elrabolják a tündérek, és még az előtt ki kell szabadítania, hogy az éjféli mise harangaitól berázulna a tündérdomb kapuja. A fiút három beszélő állat segíti - egy macska, egy szamár, és egy fekete kutya (avagy Church Grim, templomi őrzőszellem). Az állatok karácsony éjszaka rendelkeznek az emberi beszéd képességével, és a négy hős közös erőfeszítéssel megmenti a kisbabát a tündérek karmai közül.
Az almafa lelke (The Apple Tree Man): Szintén angol mese karácsony éjszaka beszélő állatokról, egy zsugori és egy jóságos testvérről, és az almafákat őrző öreg szellemről, akinek karácsony éjjel almabort illik adni ajándékba.
A karácsonyi teve: Szíriában a keresztény gyerekeknek a Háromkirályokat kísérő legkisebb teve hozza az ajándékot, január 6-án. A gyerekek vizet és zabot tesznek ki a Kistevének. A történet szerint a kistevét a Jézuska áldotta meg örök élettel, mert olyan kitartóan gyalogolt át a sivatagon a Háromkirályok nyomában.
A karácsonyi macska: Végtelenül szórakoztató kis népmese Taffy Thomas karácsonyi gyűjteményéből. Kisjézus sír, Mária be van rekedve, József botfülű, és nincs, aki énekelne a gyereknek. Az állatok felváltva próbálkoznak, míg végül a macska is sorra kerül - ám nem engedik a jászol közelébe, mert tiszta kosz. Mire a macska megfürdik, a Kisjézus elalszik. Azóta a macskák mindig tisztálkodnak, hogy ha alkalom adódik énekelni a Megváltónak, ne maradjanak szégyenben.
Karácsonyi béke: Történelmi sztori az 1914-es karácsonyi békéről a német és a brit katonák között.
Mind az öt történet teljesen új volt a számomra is; külön örültem a lehetőségnek, hogy bejárathattam őket a gaykorlóterepen. Mindegyikükre többszörösen sor került, és a nap végére egészen máshogyan néztek ki, mint az elején. Meg gördülékenyebbek is lettek.

A szokásos gyakorlat szerint egy nap alatt csaptam le nyolc évfolyamra; gyakorlatilag végigmeséltem az egész iskolát, kivéve - valamilyen okból - az ötödikeseket. A napot az elsősöknél kezdtem, akik cukik voltak és lelkesek; a kisebb korosztályoknak az almafa, a karácsonyi cica és a kis teve voltak terítéken, és rögtön meg is kellett mutatnom egy földgömbön, hol van Szíria (legalább hallanak róla valami jót is). Ezután nagy ugrással a hatodikasok következtek, akiknél lement a Ködkapu (azonnal a szívembe lopta magát), a karácsonyi macska (felnőttesebb verzióban persze), és a Karácsonyi béke. Ez utóbbi teljesen elbűvölte őket; mivel még nem tanultak az első világháborúról, az egész az újdonság erejével hatott. A történet végeztével rengeteg kérdésül volt; többek között az is, hogy a végén ki nyerte meg a háborút, és hogy miért robbant ki (ez utóbbival küzdöttem egy darabig, míg sikerült leegyszerűsíteni). Hangosan eltöprengtek azon is, hogy hogyan lehet, hogy a katonák a karácsonyi béke után visszamentek a harcba.
A következő körben a másodikasok következtek, akik végtelenül cukik voltak; az egyik kislány majdnem hiperventillált izgalmában, amikor meglátott. Nagyon szerették a karácsonyi macskát; hatalamsakat nevettek az állathangokon, és velem együtt bégették el az altatódalt. Náluk is elmeséltem a Ködkaput és az almaszellemet is, és roppant figyelemmel hallgatták; a végén tudni szerették volna, hogy tényleg beszélnek-e az állatok karácsony éjszaka. Azt feleltem, hogy én sohasem maradtam fenn olyan sokáig. Egy-két szülőnek biztosan okoztam egy álmatlan éjszakát...
A délelőtti kört a negyedikeseknél zártam; Ködkapu, almafa, Kisteve (utóbbi sokkal jobban működött, mert kezdett kialakulni körülötte a történet). Egy rövid ebédszünet után jöttek az ovisok. Ők egyrészt feltétel nélkül imádják a mesemondót, másrészt pedig szokás szerint mind meg akartak ölelni; az egyik kislány azonnal meg is hívott a házukba karácsonyi vacsorára. Nagyon szerették a karácsonyi macskát, a kistevét, és az almafákat is. A mesélés végeztével mind rám vetették magukat, de ezúttal sikerült talpon maradnom.
A hetedik osztályban megint volt alkalmam karácsonyi békét mesélni, valamint Ködkaput és almafát is. Utóbbiban eddigre már lett neve a szereplőknek. A gyerekek egy csomó mindent akartak tudni a tündérekről; főleg azt, hogy miért félnek a sótól és a harangoktól. Megint örültem, hogy van háttértudásom a témában, és mindenre sikerült válaszolni.
A nyolcadik osztálynál futottam bele az egyetlen problémába - de nem a gyerekek miatt. A Ködkapu után itt is elmeséltem a karácsonyi béke történetét. A tanár a mese végeztével rögtön kérdéseket tett fel a gyerekeknek - mit gondolnak, miért történt így, mit tanulhatunk belőle, stb. Többek között azt is megkérdezte, hogy szerintük a mai világban is történhetne-e ilyesmi; amikor a gyerekek hezitáltak, rávágta, hogy hát nem, mert a mai ellenségeink nem keresztények, és gonoszak, és nem lehet megbízni bennük. Sohasem voltam még ilyen közel hozzá, hogy beszóljak egy tanárnak...
Ettől az egy bökkenőtől eltekintve a nap sikeresen zárult. Az utolsó körben a harmadikosoknál jártam, ahol megint volt almafa, meg Ködkapu, meg karácsony macskanyávogás. Isten áldja Taffy Thomast, ez utóbbi minden osztályban bombasiker volt (és én is élvezem).

Összegzés: Minden történet remekül működött, és sokat csiszolódott egyetlen nap alatt. Nagyon élveztem a mesélést, és a végére sem fáradtam bele; meg fogom tartani mind az ötöt. A gyerekek végtelenül lelkesek és cukik voltak; megismertek, emlékeztek rám, megölelgettek. A tanárok is látványosan élvezték a történeteket, és külön megköszönték, hogy újdonságokkal készültem. Sajnos egy skót karácsonyi mesegyűjtemény nem érkezett meg a postán időben... De legalább jövőre is lesz mit bejáratni.

Feminista Magyar Népmesék 6. - A legénnyé változott leány

Hatodik felvonás! Az eddigi mesék itt találhatók, a sorozat indító bejegyzése és magyarázata pedig itt olvasható.
A mai bejegyzés lezár egy félig véletlenül kialakult trilógiát társadalmi nemek és férfinak öltözött leányok témakörben.

Leányból lett férfi

Források:

Ortutay Gy. - Kovács Á. - Dégh L.: Magyar népmesék (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1960), II. kötet, 281.
Mesélte: Korpás László "mesefa", 1935-ben Tiszabercelen.

Ferenczi I.: Egy kovácsvágási cigány népmese. Néprajzi Közlemények 5/1 (1960), 62-80.
Mesélte: Fényes Károly kovácsvágási cigány mesemontó, 1958. július 19-én.

A mese az Aarne-Thompson 514 (Shift of Sex - A nemek felcserélése) típusba tartozik. Magyar nyelvterületről több változata is ismert.

A történet:
A változatok sokban eltérnek egymástól, ezért a lényegre szorítkozom. Királynak három leánya van, akik valamilyen okból elindulnak a világba (Ortutaynál hadseregbe, mint Bankó leánya; Ferenczinél egyszerűen világot látni), hajukat rövidre vágatva, férfiruhában. A két idősebbik visszafordul, de a legkisebb, akinek amúgy is jobban illik a vitézruha, sikeresen eljut odáig, hogy táltos paripára tesz szert, és mindenféle kalandok után vitézként beáll egy idegen királyhoz szolgálatba. Ortutaynál a király lánya beleszeret az ismeretlen vitézbe, és összeházasodnak - de a házasságot a vitéznek nincs bátorsága elhálni, így a felesége megharagszik rá, és kéri az apját, veszejtse el. Ferenczinél a király feladatokat ad a vitéznek; az egyik feladat az, hogy hozzon el neki egy aranyhajú lányt, aki rögtön kinézi magának a vitézt, és ő diktálja a feladatokat. Mindkét verzióban a vitéznek öltözött leány mindenféle próbákat áll ki, és kincseket hoz el a királynak - közöttük valami olyasmit is, aminek az ellopásáért az eredeti tulajdonos (Szűz Mária, avagy egy remete) megátkozza az ismeretlen tolvajt: Ha leány, változzon férfivá, ha férfi, változzon leánnyá. A nemváltás megtörténik, a királykisasszony férfi vitézként tér haza, és boldogan él a feleségével, amíg meg nem hal.
(Lábjegyzet: A Fényes Károly-féle verzióban a leány nem csak legénnyé, hanem egyenesen Szent Istán királlyá változik)

Mitől feminista?
Változattól függően a történet többé vagy kevésbé játszik a szexualitás és nemváltás kérdéskörével. Az Ortutay által közölt verzióban a vitéz leány már azelőtt beleszeret a királykisasszonyba, hogy férfivá változna - és amikor az "átok" megfogan, és a vitéz felleli magán a "hívogatópálcát" (mely kifejezést olvasván kis híján lefordultam a székről), öröme nem ismer határokat. Mindkét esetben a leány pozitívan fogadja az átváltozást; Ortutaynál már a mese elején nyilvánvaló, hogy a férfiruha mindig is jobban illett rá. 
Az Ortutay-verzió egyébként eléggé szex-pozitív is; az átváltozás örömére a királykisasszony és férje hatszor is "játszadoznak" egyhuzamban, és az ifjú feleség "urának a nyelvét is a szájába vette."
A Ferenczi által közölt cigány mesében a királylány nem csak gyönyörűséges, de ráadásul "jó húsban van," és több utalás is történik rá, hogy súlyos - ez azonban egyáltalán nem von le a szépségéből. 

Amit érdemes átgondolni:
Ezek a mesék egy olyan korban születtek, amikor elképzelhetetlen volt, hogy két leány szeressen egymásba, vagy házasodjon össze. Ebből kifolyólag a legtöbb változatban a nemváltás eszköz a boldog együttlét eléréséhez - a leány nem azért vált nemet, mert férfi szeretne lenni, hanem azért, mert csak így fogadja el a felesége. Az Ortutay-verzió odáig megy, hogy közli, nőként a vitéz "nem tudott mit kezdeni" a feleségével. Több meleg ismerősöm is panaszkodott a történetre, ami azt sugallja, hogy egy nőnemű személyt csakis egy hímnemű személy tehet boldoggá.
Mesemondóként, amikor ennek a mesetípusnak egy változatával dolgozom, két dologra szoktam fektetni a hangsúlyt: Egyrészt arra, hogy a leány vitéz eleve "férfias," másrészt pedig arra, hogy a vonzalom közte és a királykisasszony között nem függ attól, mi van a lábai között. Attól függően, ki mennyire szeret alakítani a meséin, több megoldás is létezhet rá, hogyan tegyük a történetet a mai hallgatók számára befogadhatóbbá - és befogadóbbá. Érdemes véleményeket kérdezni róla leszbikus és transz közösségektől; mindig tanul az ember valami érdekeset.

Megjegyzés
A mesetípus meglepően elterjedt; eddig több magyar, egy portugál, két norvég, egy albán, és egy oszét változatát sikerült beszereznem.

2015. december 9., szerda

Feminista Magyar Népmesék 5. - Bankó leánya

Megint szerda, megint Feminista Magyar Népmesék. A sorozat keresztelő bejegyzését itt olvashatjátok, az eddigi összes mesét pedig a bal oldalon a feminista magyar népmesék címkére kattintva éritek el.

Az Béla királyrul való és az Bankó leányárul széphistória

Források:
Mielőtt bárki megszólalna: Igen, mai történetünk nem népmese, hanem széphistória - azért választottam be mégis, mert népmesei elemekből építkezik (és mert jópofa). 1570-ből ismerjük leírt változatát a Semptei Névtelentől. A történetet a forrás szerint horvátból fordította le az énekes magyarra.

Gergei A.: Magyar széphistóriák (Magvető Könyvkiadó, 1955)

Az eredeti verses szöveget itt olvashatjátok online.
A Lázár Ervin által átírt prózai változatot itt olvashatjátok online (innen származik a lenti illusztráció is)

A történet:
Béla király paranccsal rendel százhetvenhét vitézt a királyi udvarba. Az öreg Bankónak nincs fia, csupán kilenc lánya. A legkisebb, akinek "járása férfi-módra vala," önként vállalja, hogy elmegy vitéznek. Leborotválja a haját, vitézruhát ölt, és jelentkezik Béla királynál szolgálatra. Bélának azonnal szemet szúr:

"Mely igen ifjú vagy, kin nagy csodám vagyon,
Te szép tekentésed leány-módra vagyon;
Te járásod neked férfi-módra vagyon,
Hogy én megérthessem, akaratom vagyon."

A király kirendeli a vitézeket a vásárba, kifigyelni, hogy vajon az ifjú tekintetét az orsók és rokkák vonzzák-e, vagy inkább a fegyverek (így akarja eldönteni, fiú-e vagy lány). A lány azonnal a fegyverekhez vonul, kiválaszt egy íjat, majd megver mindenki mást célbalövésben, ahol egyedül ő talál a kör közepébe. Ezek után rögtön megnyeri még a kőhajító- és a futóversenyt is. Végül leültetik borozni, és minden vitézt az asztal alá iszik. A (nyilván nem kevéssé másnapos) vitézek jelentik a királynak, hogy aszongya "nem leány az vitéz, hanem kurvafia." Bélának persze ez sem elég, ezért a fürdőbe rendeli az összes vitézt. Bankó lánya nem hajlandó fürdeni, és amikor a király kérdőre vonja, azt hozza fel ellenérvként, hogy aggódik az öreg apja miatt, akinek a birtokait épp dúlják a törökök-tatárok. Béla azonnal felszereli a lányt a hazaútra, hogy az apja segítségére siethessen. Bankó lánya gályára száll, és amikor elhagyják a kikötőt, a fedélzeten állva kigombolja a mentéjét, és megvillantja a királynak a melleit.

"Teremnek-e, király, te birodalmadban,
Az te szép kertidben ilyen drága almák,
Mint az én kertemben, kik előtted voltak?
Budára hoztam az két drága almát,
De nem tudtad, király, megszegni az almát!"

Béla király, aki nyilván szívesen almázott volna, a lány után szalajtja az összes vitézét, de nem érik utol. Bankó lánya hazatér az apjához, és együtt jót nevetnek az egész történeten.

Mitől feminista?
Folytatván az előző héten megkezdett eszmefuttatást: A ballada, akarva vagy akaratlanul, remekül illusztrálja, milyen felesleges (és nevetséges) valakinek a nemét a külsőségek alapján megtippelni. Annak, hogy a lánynak mellei vannak (és nyilván büszke rájuk), és nőnek tartja magát, semmi köze ahhoz, hogy hogyan viselkedik, öltözik, iszik, harcol, jár, stb. A király és vitézei felszínes dolgokhoz kötik a valódi férfiasságot, és abba a hibába esnek, hogy nem is feltételezik, hogy egy nő is lehet jó íjászatban, futásban, avagy ivásban. A történet tehát rámutat a nemi sztereotípiák és a szexizmus hibáira. 
Mókás megfigyelni, hogy a király mennyire végtelenül zavarba van esve a saját érdeklődésétől. A lány vitéznek jelentkezik az udvarba; nem tesz semmit, hogy elcsábítsa a királyt, vagy magára vonja a figyelmét (sőt, éppen beolvadni próbál). Ennek ellenére a király egyrészt vonzódást érez iránta, másrészt pedig olthatatlan kíváncsiságot arra, hogy minden kétséget kizáróan meggyőződjön a lány neméről. A költemény nyilván egy olyan korban íródott, amikor elképzelhetetlen volt, hogy egy férfi (pláne egy király) vonzalmat érezzen a saját neme iránt - ezért kepeszt Bélánk ennyire, hogy bizonyítsa saját magának, és mindenki másnak, hogy a vonzódás tárgya 100% nőnemű. Ez azért érdekes számunkra, mert (a társadalmi megbélyegzésnek köszönhetően) még ma is nagyon gyakran előfordul, és gyökere a transznemű nők ellen elkövetett rengeteg erőszaknak: Férfi vonzalmat érez egy személy iránt, akiről automatikusan feltételezi, hogy biológiailag nő, mert feminin a kinézete; amikor rájön, hogy a hölgy transznemű, akkor szégyent érez, és a saját heteró férfiasságának bizonyítása érdekében a nőn tölti ki a frusztrációját. Az is sokszor előfordul (sajnos), hogy az emberek (mint Béla király) vetkőztetéssel próbálják végleg eldönteni a vitát - nemrég több olyan eset is bekerült a nemzetközi sajtóba, amikor támadók levetkőztettek egy transznemű nőt vagy férfit, hogy az elsődleges nemi jellegei megtekintésével döntsék el, "hazudik"-e a neméről.
Azt is szeretem ebben a sztoriban, hogy nem végződik házassággal. A történet sok más változatában a király végül feleségül veszi a lányt (avagy a lány mágikus módon nemet vált, és feleségül vesz egy királylányt, erre majd látunk példát a jövő héten). Ennek ellenére szerintem bájos a széphistória vége, ahol a lány hazatér, és jót nevet az apjával a kalandon. Nem hiányzik a házasság a vidám befejezéshez. 

Amit érdemes átgondolni
Gyakori tévedés, hogy a transznemű nők/férfiak azért néznek ki úgy, ahogyan, mert meg akarnának téveszteni valakit. A széphistória esetében ez egyértelmű tény: Bankó lánya meg akar téveszteni mindenkit, hogy vitézi szolgálatot teljesíthessen (mivel a női katonaságot még nem találták fel). A história végén még gúnyolódik is egy sort a királyon azzal, hogy nem vette észre az átverést. Bár ebben az esetben nyilván trükkról van szó, és a mesével nincs is semmi baj, nem előnyös a helyzetet általánosságban transznemű emberekre vonatkoztatni. Bankó lánya ugyanis nem transz. Nőnek tartja magát, büszke is rá; a férfiruha viselése részéről álca. Transznemű nők és férfiak ellenben azért öltöznek úgy, ahogyan, mert úgy érzik jól magukat - nem azért, hogy gyanútlan heterókat csaljanak galádul csapdába. Ez utóbbi egy nagyon ártalmas és ostoba sztereotípia, és szerettem volna a fenti eszemfuttatás fényében kitérni a különbségre.

Megjegyzés
A történet sok hasonlóságot mutat az eredeti kínai Hua Mulan legendával. A mesetípusnak sok más változata is ismert, spanyol cigány balladáktól a nart mondákig. A vonatkozó nart mondában külön érdekesség, hogy csak egy leány szerepel benne, ám kilenc anyával.

2015. december 2., szerda

Feminista Magyar Népmesék 4. - Béla kisasszony

Megint szerda, megint egy feminista magyar népmese! A sorozat hátteréről itt olvashattok. Az összes eddigi bejegyzés elérhető a Feminista Magyar Népmesék címke alatt. Klikk a linkre, vagy a menüre a bal oldalon.

Béla kisasszony

Források:
Gyűjtés helye: Bágyon (Kolozs megye)

Jankó J.: Torda, Aranyosszék, Toroczkó magyar (székely) népe; néprajzi tanulmány (Magyar Földrajzi Társaság, 1893).
Benedek E.: Erdélyi népmondák (Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt., 1926)
Benedek E.: Magyar mese- és mondavilág III.: A tűzmadár (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1989).
(Mindhárom szöveg olvasható online)

A történetet Jókai Mór Az istenhegyi székely leány című irodalmi átdolgozása tette híressé.

A történet:

Az aranyosszéki királynak egyetlen leánya van: Béla kisasszony. Apja halálakor a lányra száll a vár és a birtok, azzal a feltétellel, hogy kettős életet él: Etelka néven lányként, Béla kisasszony néven pedig férfiként. Etelka beleszeret egy Petur nevű juhászba, aki a vár alá jár itatni a juhait (és flörtölni a kisasszonnyal). A tatárjárás közeledtekor Béla kisasszony parancsot ad, hogy tömjék be a kutat; Petur eladja a juhait, és beáll szolgálatba Béla kisasszonyhoz - természetesen nem veszi észre, hogy a két nővér egy és ugyanaz a személy. Első feladata, hogy tömje be a kutat, de sehogyan sem sikerül neki, amíg Béla kisasszony el nem magyarázza, hogyan tegye. A tatárok hónapokig ostromolják a várat, és az ostromot nem adják fel annak ellenére sem, hogy Béla kisasszony kilövi a tatár kán szemét az orrán keresztül (pedig ezt aztán nevezhetjük figyelmeztető lövésnek...). Végül Petur vállalkozik rá, hogy halotti lepelben leengedjék az Aranyosba, mint a többi hullát, hogy elúszhasson segítségért. Peturt a kán elé viszik, aki mindenféle kínzásoknak veti alá, hogy meggyőződjön róla, tényleg halott-e; még a saját leányát is beveti, hátha ő életet tud lehelni Petur... izé, testébe. Minden próbálkozás hiábavaló; a kán úgy dönt, a juhász halott, és a folyóba dobatja. Petur átússza a folyót, és elmegy a torockószentgyörgyi vár urához, Zúzóhoz. Az igencsak ígértes nevű várúr beleegyezik, hogy felmenti a várat az ostrom alól - ha cserébe feleségül veheti Béla kisasszonyt. Petur gond nélkül oda is ígéri a vár asszonyát, és Zúzó katonái szétverik a tatár sereget.
Zúzó érdekes kísérettel érkezik leánykérőbe: Egy egés csapat leányruhába öltözött katona kíséri (vélhetően azért, hogy erővel átvehesse az uralmat Aranyosszék felett). Béla kisasszony azonban átlát a cselen; az egész csapatot a várkertbe rekeszti, és addig éhezteti őket, amíg Zúzó át nem adja neki a kalapját - és vele az uralmat. Béla kisasszony, a kalapot hetykén a fejébe csapva, férjül kéri Peturt, aki azonban nemet mond, mert Etelkát szereti. Béla kisasszony erre átöltözik Etelkává, és Peturnak végre leesik a tantusz. Boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Mitől feminista?
Erős, önálló női főhős, bla bla bla.
Nagyon érdekes az eredeti mesében a nemekkel való játék. A történet elején megtudjuk, hogy a királylánynak kettős identitása van: Etelka, és Béla kisasszony - az egyik női ruhát hord, a másik pedig férfiruhát. Ennek ellenére a történet folyamán senki sem kezeli Béla kisasszonyt férfiként - Zúzó még feleségül is kéri, amiből kiderül, hogy a környéken nyílt titok, hogy Béla kisasszony - kisasszony. Nem klasszikus, shakespeari "férfinak álcázott lány" történettel állunk tehát szemben, hanem árnyaltabb nemi reprezentációval.
Jókai ezt úgy oldja fel, hogy Etelka (Szendile) képviseli a lány gyengédebb, feminin oldalát, míg Béla (Lóna) a harcias, maszkulin várúrnőt (férfinév vagy férfiruha nélkül). Bár úgy tűnik, senki sem ismeri fel, hogy a kettő ugyanaz a személy, nagyon érdekes belegondolni: Béla kisasszony attól árnyalt karakter, hogy egyesít magában két olyan aspektust, amit legtöbben nem várnak el egyszerre egyetlen nőtől. Béla kisasszony (ahogyan a neve is mutatja) egyszerre tud gyengéd, szerető, elegáns lenni, és vasmarokkal uralni egy birtokot (vagy éppen kilőni egy tatár kán szemét). Ez azért különösen érdekes, mert nagyon sok történetben az "erős nők" teljesen maszkulin formában szerepelnek, mintha fel kellene adniuk romantikus, gondoskodó oldalukat ahhoz, hogy "erősnek" számítsanak (Merida például nem szeretheti egyszerre a csinos ruhákat és lőhet jól az íjjal).
Béla kisasszony ellenpontja Zúzó és serege, akik női ruhában vonulnak be a várba. Mókás, hogy a várúrnő, aki jó ideje vezeti orránál fogva az udvartartást (vagy legalábbis Peturt), azonnal és gond nélkül felismeri a szoknyába bújtatott megszállókat. A történet végén még a kalapot is elszedi Zúzótól, és magát nevezi meg a vár úrnőjeként (arra az esetre, ha valakinek kétségei lettek volna). A ruhadarab megint csak nem férfiasabbá, csupán erősebbé teszi a karaktert.
Természetesen az is feminista elem, hogy Petur méltó párként áll Béla kisasszony mellett. Bár eleinte alárendelt szerepben van jelen (önként jelentkezik szolgálatra, és teljesíti az úrnő parancsait) hamar kiérdemli a helyét az ostrom alatt tanúsított bátorságával, és kétszer is bizonyított hűségével (egyszer a tatár lány ellenében, egyszer pedig a házassági ajánlatkor). Jutalma az, hogy megkapja mindkét leányt egy személyben, amikor Béla kisasszony méltónak találja rá, hogy megossza vele a titkát.

Mindez azért fontos és érdekes, mert még mindig nem beszélünk eleget a biológiai nem (sex) és a társadalmi nem (gender) kapcsolatáról. Ahogyan ezen a nagyon hasznos (angol nyelvű) ábrán is látható, a biológiai nem adott, míg a társadalmi nem tanult, és kultúránként változó tényező. Olyan dolgok, amiket mi a nőiesség kifejezésének tartunk - mondjuk hosszú copfok, magas sarkú cipő, rózsaszín ruhák, fülbevaló, stb. - valójában csupán attól nőiesek, hogy a társadalom valamikor eldöntötte róluk, hogy azok (aki nem hiszi, nézzen rá XIV. Lajos ruháira).
Az tehát, hogy Béla kisasszonynak "férfi" neve van és "férfi" ruhákat visel, egyáltalán nem azt jelenti, hogy hímneműként gondol magára - sőt, még azt sem, hogy férfinak akarna látszani. Ez utóbbi különbség felett sokszor elsiklanak az emberek: A nemi identitás (gender identity) nem feltétlenül egyenlő a nemi kifejezéssel (gender expression). Ha egy lány farmert, pólót és férficipőt hord, még nem biztos, hogy fiú akarna lenni - egyszerűen neki ez tetszik, ebben érzi magát kényelmesen. Hasonló módon Béla kisasszony nem azért visel férfiöltözetet, mert bárkit meg akarna téveszteni - a "kisasszony" jelző elég erősen lelövi a poént - hanem azért, mert jobban illik a személyiségéhez, amikor éppen várúrnői rangban van.

Amit érdemes átgondolni
Érdekes kötéltánc ezt a történetet mesélni; főleg az elején. Lappang mögötte egy feltételezés, hogy a királylánynak azért van szüksége a férfi névre és a férfi öltözékre, mert különben nem fogadnák el uralkodónak. A lány örökösöket hosszú évszázadokon át "fiúsítani" kellett, hogy örökölhessenek (ez az alaphelyzet pl. a Silence című gyönyörű középkori legendában, amit Dolores Hydock adott ki cédén). Ezzel ellentétben az eredeti szöveg rámutat, hogy mindenki pontosan tisztában van vele, hogy Béla kisasszony nő, és mégis elfogadják uralkodóként. Ez fontos pont, érdemes benne hagyni a mesében.
Jókai sok részlettel kiegészítette, és sok szempontból még erősebbé, okosabbá formálta Béla kisasszony karakterét. Megmagyarázza például, miért kellett a kutat betömni, vagy hogy honnan tudta az úrnő előre, hogy közelegnek a tatárok. Mindenképpen érdekes kiegészítő olvasmány, ha néhol túl is magyarázza a történteket.

Megjegyzés
A férfiöltözet - női főhős témájára a jövő heti mesénél is visszatérünk még.

2015. november 27., péntek

Jessica Jones minden nő szuperhőse

A Marvel Studios és a Netflix házassága szerencsés csillagzat alatt született. A csillogó, robbanásokkal teli szuperhős-világnak nem csak a sorozat-formátum tett nagyon jót, hanem a magasabb korhatár is (17 éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott - értsd: lehet benne szex, vér, drogok, és káromkodás). Ehhez járul még a Netflix sorozatok következetesen magas szívonalú írói és képi minősége - az eredmény pedig magáért beszél.


Az első Marvel/Netflix sorozat, a Daredevil idén tavasszal jelent meg (a Netflix jó szokása szerint mind a 13 epizód egyszerre került fel a honlapra), és azonnal látni lehetett, hogy a Marvel univerzum ezen oldala jóval sötétebb, véresebb, és emberközelibb lesz, mint Amerika Kapitány és társai. Az első sorozatot a múlt héten egy második követte, Jessica Jones címmel és egy női főhőssel. Bár Darevedil is a szívembe lopta magát, és végtelenül menő verekedős koreográfiákat produkált, Jessica Jones toronymagasan megugrotta a mércét - és nem véletlenül.
Jessica Jones nem csak azért fontos, mert női főszereplője van (ami még mindig ritka a szuperhős-műfajban, és az újak közül eddig egyetlen film sem vállalta be), hanem azért is, mert a sorozat megalkotója (Melissa Rosenberg) is nő - és pontosan tudja, mit csinál, miért, és kinek. Az írók és a rendezők között is magas a nők aránya (ami Hollywoodban még mindig ritka jelenség), és ez meg is látszik a végeredményen.

(Előre bocsátom, hogy képregényes olvasmányaim alapján Jessica Jones-t mint karaktert eddig csak úgy ismertem, mint "Luke Cage feleségét." A továbbiakban tehát nem elsősorban képregény-rajongói szempontból fogok írni a sorozatról, hanem női nézőként és mesemondóként.)

Íme, 10 ok amiért érdemes megnézni a sorozatot:

1. Jessica Jones trauma-túlélő. Az egész történet nagyrészt akörül forog, hogy visszatér valaki a hősnő múltjából, aki annak idején a képességei segítségével manipulálta, mindenféle szörnyű tettekre kényszerítette, és fizikálisan-mentálisan bántalmazta. Jessicának fel kell dolgoznia a saját félelmeit, gátlásait és poszt-traumatikus stresszét (annak minden tünetével), hogy legyőzhesse ezt az ellenfelet. Krysten Ritter pedig elég jó színésznő ahhoz, hogy hozza is az ehhez szükséges rezdüléseket.

2. David Tennant (akit leginkább a 10. Doktorként ismert és szeretett meg mindenki) hátborzongatóan zseniálisan adja a szociopata főgonoszt. Mindenféle morális gátlás nélkül használja a képességeit, és a sorozat író nem riadnak vissza a legsötétebb ötletektől sem - amitől a karakter egyszerre brilliáns és gyomorforgató.

3. Jessica Jones mellett áll legjobb barátnője, Trish Walker - ám a karakter korántsem esik bele a "vicces legjobb barátnő" sztereotipikus szerepébe. Trishnek megvan a saját háttérsztorija, a saját élete, a saját véleménye és személyisége, és a sorozat folyamán is önállóan mozog a történetben. Egyenrangú félként áll Jessica mellett - bár szuperképességei nincsenek, érzelmi szinten méltó ellenpontja a hősnő durcás és magányos figurájának. A két barátnő remekül kiegészíti egymást, vigyáz egymásra, és tökéletes képet fest róla, milyen egy igazi, jól működő barátság.

4. A főszereplőket körülvevő szereplőgárda hasonló módon remekül van megalkotva. Nem csak látványosan sokfélék - nemre, korra, szexualitásra, társadalmi háttérre, bőszínre, stb. való tekintettel - de ráadásul mindannyian érdekes, árnyalt személyiségek, akiknek megvan a saját története. Külön említést érdemel Carrie-Anne Moss (a Mátrix Trinity-je), aki egy feleségétől válófélben lévő, könyörtelen ügyvédnőt alakít tökéletes magabiztossággal. Bónusz pont jár reprezentációért az alkotóknak, mert a tény, hogy az ügyvédnő leszbikus, semmilyen formában nem játszik szerepet a sztoriban.

5. A sorozat tökéletesen és fokféle formában leírja, milyen nőnek lenni egy veszélyes világban (a mai Amerikában, meg úgy általában). Egyrészt Jessicát mindenki alábecsüli, mert nő (és mert nagyjából húsz kiló vaságyastul). Másrészt pedig rengeteg érdekes, apró pillanat van a sorozat folyamán, ami sok nőnek nagyon ismerős lehet - onnan kezdve, hogy vadidegen férfiak mondják neked, hogy "mosolyogj, úgy szebb vagy," egészen odáig, hogy mindenki azt mondogatja Jessicának, hogy nem kell félni a gonosz telepatától, "biztosan csak túlreagálod a dolgot." Sok férfi szereplő megpróbálja helyette megoldani a problémáit (bár akad olyan is, mint Luke Cage, aki szerethető ellenpontként totálisan megbízik benne). Mások a saját problémáikat hasonlítgatják Jessicáéhoz - a legjobb példa a fickó, aki szerint az, hogy a főgonosz ellopta a zakóját, ugyanolyan trauma, mint a két nőé, akiket megerőszakoltak.
Külön erőssége a sorozatnak, hogy mindezekkel a részletekkel együtt sohasem didaktikus vagy szájbarágós; nem dörgöli az ember orra alá, mit csinál, csupán bemutat olyan apró élményeket, amelyek sokak (főleg nők) számára ismerősen csengenek.

6. A sorozat egymás mellé állítja a főgonosz telepatikus manipuláló képességeit mindennapi emberek egyszerű, mezei mentális játszmáival. Kilgrave-nél csak egy lépéssel kevésbé szörnyű Trish anyja, például, aki a klasszikus "te már nem is szeretsz engem" előadással manipulálja a saját lányát kényére-kedvére; hasonló módon az ügyvédnő is mindenkit úgy mozgat maga körül, ahogyan nem szégyell (és nem különösebben szégyenlős). A sorozat egyik alapvető gondolata az, hogy egy erőszakos, manipulatív személynek nincs szüksége szuperképességekre ahhoz, hogy pokollá tegye a körülötte lévők életét.

7. Jessica és Trish mindketten önálló, erős női karakterek - ám ami még ennél is fontosabb, okosak. Rengeteg olyan pillanat van a sorozatban, amikor zseniálisan jó ötletekkel kerülnek ki fáradt kliséket. Nem csak azért szurkolunk nekik, mert ők állnak a "jó" oldalon - hanem azért is, mert epizódról epizódra vannak olyan pillanatok, amikor az ember felvisít, hogy "óóóóó, ez milyen okos húzás volt!" Persze egyik karakter sem tévedhetetlen, de legalább messze nem bénáznak annyit, mint sok más sorozathős. (Vagy mondjuk Katniss a legutóbbi Éhezők Viadalában...)

8. A sorozat egyik epizódja tartalmazza az eddigi legjobb Szépség és a Szörnyeteg feldolgozást, amit életemben láttam (nem a Disney verzióra gondolok, hanem a népmesetípusra). Sohasem voltam nagy rajongója a sztorinak, és JJ pontosan eltalálta, mi nem tetszett benne. Nem spoilerezek, de hangosan visítottam rajta. What Would Jessica Do?

9. Mivel a főgonosz képes mások agyát manipulálni - és főleg női áldozatokat választ - a sorozat üzenetének jelentős része az erőszak, beleegyezés (consent), és kényszer témája körül forog. Kilgrave megpróbálja elhitetni az áldozataival, hogy maguk is akarták azokat a dolgokat, amikre kényszerítette őket - a média és az ügyvédek pedig beállnak a sorba. Mivel a nemi erőszak továbbra is sokat vitatott és végtelenül fontos téma az amerikai médiában, jó volt látni, hogy Jessica Jones hangosan, konkrétan, és szépen artikulálva küldte el a főgonoszt a kurva anyjába, és magyarázta el, hogy néz ki az "önkéntes beleegyezés."

10. A sorozat remekül ötvözi a detektív-sztori műfaját a pszichológiai thrillerrel és a szuperhősökkel. Bár szuperképességek sokféle formában felbukkannak a történet folyamán, elsősorban nem róluk szól a sorozat. Míg valahol a felhők felett Vasember és társai gyepálják egymást, Jessica Jones-nak és csapatának olyan banális, mindennapi dolgokkal kell megküzdeniük, mint a villanyszámla, családi drámák, és a Bosszúállók után maradt rombolás az utcákon. Jessica szupererős, de nem sérthetetlen - ha falhoz vágják, akkor bizony foglalkoznia kell a törött bordáival. Egészében véve, ha lehet ilyet mondani egy Marvel termékről, a sorozat nagyon sok szepontból "realisztikus." Érzelmi szinten legalább is mindenképpen.

Összefoglalásként azt kell mondanom, hogy női nézőként nem csak élveztem a sorozatot, hanem éreztem is, hogy nekem szól. Nem attól volt "női szuperhős" valaki, hogy feszes latexben pucsított, vagy verekdés közben dobálta a haját - hanem arról, hogy nőként látta a világot, nőként mozgott benne, és más női karakterekkel összefogva próbálta meg a helyzetet kicsit jobbá, elviselhetőbbé tenni. Jessica Jones nem sztereotipikus Mary Sue, vagy feminista idol - egyszerűen egy árnyalt, érdekes, szerethető karakter, aki éppenséggel nőből van. Szükség volt végre egy ilyenre is.

2015. november 25., szerda

Feminista Magyar Népmesék 3. - A hétlábú paripa

Íme, a Feminista Magyar Népmesék harmadik felvonása! Akit érdekel a sorozat háttere, célja vagy alapötlete, az itt találja a bemutatkozó bejegyzést! Az eddigi meséket egy címke alatt ide kattintva éritek el.


A hétlábú paripa

Források:
"Mesélte Albert András, 1943, Csíkszentdomokos, gyűjötte Belatini Braun Olga."

Ortutay Gy. - Kovács Á. - Dégh L.: Magyar népmesék (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1960), I. kötet, 381.
T. Aszódi Éva (szerk.): Világszép népmesék (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1962).

A mese teljes szövegét itt olvashatjátok online.

A történet:
Történetünk főhőse, az aranyhajú Ilona, édesanyjával él kettesben, míg az anya meg nem hal, csupán egy aranygyűrűt hagyva a lányára. Ilona elszegődik Tündérország özvegy királynéjához szolgálatba; Tündérország sötétben él, amióta egy sárkány elrabolta a napot, holdat és csillagokat az égről. A tündérkirálynő fia beleszeret a lányba, de nem tetszik neki, hogy ügyetlen, és ezért nem hajlandó feleségül venni, amíg a lány nem bizonyítja a rátermettségét az égitestek kiszabadításával.
Ilona elszegődik egy barlangban élő öregasszonyhoz kilenc évre (három nap egy esztendő), és az öregasszony tanáccsal látja el az útra. Ilona egy háromlábú paripán jut el a sárkányok országába, ahol egy kisegér segítségével megszerzi az égitesteket rejtő három tojást; ám hazafelé menet a sárkány utoléri, és visszaveszi őket. Másodjára egy ötlábú paripán próbálkozik, de ismért kudarcot vall; harmadjára az öregasszony egy hétlábú táltost ad neki. Ismét megszerzi a tojásokat, és menekülés közben fésűt, kefét dob hátra, amikből annak rendje s módja szerint erdő és tűz lesz, és Ilona gond nélkül visszaér Tündérországba, ahol megesküszik a királyfival, és szabadon engedi az égitesteket.

Mitől feminista?
Ismét adott egy bátor, önálló női főhős, és számos nőnemű mellékszereplő. Érdekes szerepcserét látunk a mesében: Ezúttal a lány teljesít egy feladatot, hogy elnyerhesse a királyfi kezét. Külön figyelemre méltó, hogy az aranyhajú Ilona a mitikus égitestszabadító szerepében jelenik meg, pedig ezek a hősök a mesék többségében férfiak (királyfiak). A segítők szintúgy nők (az egér kivételével). Nekem egyébként az is tetszett, hogy Ilona ügyetlen ("mindent fonákul csinált") - szeretem, ha egy mesehős nem teljesen tökéletes.

Amit érdemes átgondolni
Előfordulhat, hogy valakinek nem tetszik az "ügyetlen vagy, nem kellesz feleségül" elem a mesében - ez viszont aránylag kevés szöszmötöléssel orvosolható.

Megjegyzés
Utólag vettem észre, hogy ennek a történetnek ugyanaz a mesemondója, mint a Táltos kancának. És ráadásul férfi. Szeretnék még olvasni a gyűjtéséből :)
(A hétlábú paripáról pedig Sleipnir jutott az eszembe)

2015. november 21., szombat

Otthontalan Mesék: Népmesegyűjtés szír menekültektől

Két héttel ezelőtt landolt a postaládámban egy Svédországból érkező csomag. Peter Hagberg, a svéd Fabula Storytelling egyik mesemondója küldte, ingyen és bérmentve, és egy újkönyv-illatú, csinos kötetet tartalmazott: A Hakawati névre hallgató svéd-jordániai-libanoni-szír mesemondó project eredményét.

A könyv a Timeless Tales (Időtlen Mesék) névre hallgat, és 21 olyan népmesét tartalmaz, melyeket szíriai és libanoni menekülttáborokban gyűjtöttek fel 2014 folyamán. A teljes gyűjtés több, mint 250 történetet eredményezett - ezek közül válogattak a projektben részt vevő mesemondók, külön tekintettel arra, hogy a kötet Szíria kultúrájának, hagyományainak népszerűsítésére és terjesztésére hivatott. A projektet a svéd Kulturális Örökség Határok Nélkül és a nemzetközi, arab nyelvű Hakaya mesemondó hálózat támogatták. A könyv kétnyelvű: Balról jobbra angolul, hátulról előre pedig arabul lehet olvasni. Nem csak azzal a céllal íródott, hogy angol nyelvű közönségek elé tárja a szír meséket; a projekt mesemondói arab nyelvű közösségekhez is eljuttatják, hogy az otthonuktól távol nevelkedő ifjabb generációk ne veszítsék el kulturális gyökereiket. Mindenképpen fontos kezdeményezésről van tehát szó.

UPDATE: A könyv PDF formátumban, angolul ingyen letölthető erről a honlapról.

A könyv nagy érdeme, hogy amilyen fontos, olyan elegáns. Igényes kiadás, szépen rajzolt illusztrációkkal, áttekinthető fejezetekkel. Külön örömömet leltem benne, hogy bőségesen akadnak benne jegyzetek: Minden mesénél feltüntették az eredeti mesemondó nevét, életkorát, származási helyét, és a tábort, amelyben a felvételkor tartózkodott. A nevek és idegen kifejezések jelentését/jelentőségét lábjegyzetekben magyarázták meg, és gondosan megjelölték még azt is, hol változtattak a történeteken a fordító és szerkesztő mesemondók (egyébként nem sok helyen). Profi munka.

A mesék maguk nagyon szórakoztatók; remekül válogatták őket. Akadnak közöttük tricksterek, tragikus sorsú szerelmesek, arany tojást tojó tevék, bölcs bírók és királyok, furfangos asszonyok, emberevő gúlok, és minden egyéb, ami szem-fülnek ingere. Külön élveztem, hogy sok volt közöttük, ami magyar hallgatóknak is érdekes lehet: van "forró vizet a kopaszra!" oroszlánokkal, "egyszer volt Budán kutyavásár" (avagy citromvásár), Tücsök suszter, "úgy szeretlek, mint a sót," sőt, Három kismalac is (malacok nélkül). És annak ellenére, hogy a motívumok sokszor ismerősek, maguk a mesék nagyon színesek, eredetiek, és jellemzőek a helyre és kultúrára, ahonnan mesélőik származnak. Szintén nagyon élveztem, hogy a szerkesztők értő kézzel válogattak nőkkel, asszonyokkal kapcsolatos meséket - akad olyan, amelyben egy feleség a férje bántalmazása elől menekül meg, furfanggal és szerencsével; olyan, ahol egy anya három lányát menti meg egy gúl karmai közül, sőt, olyan is, ahol egy házsártos férj megtanulja, hogy a feleségei hűtlen viselkedését a saját bizalmatlansága okozta. Persze nem az összes mese szól hősies nőkről, de ez nem is követelmény; mindenki mazsolázhat közülük kedve szerint. Elég színes a paletta.

Végezetül idézném a Bevezető záró sorait:

"Mind mesékből vagyunk; ha elveszítjük a meséinket, fennáll a veszélye, hogy elveszítjük a kapcsolatot az emberségünkkel és az identitásunkkal. Hiszünk benne, hogy az ezeréves hagyomány terjesztésével a Hakawati projekt képes lesz új hidakat építeni etnikai, politikai, és vallási különbségek felett, és remélhetőleg hozzásegíti az embereket egymás jobb megértéséhez."

Reméljük!

MEGJEGYZÉS:
Hasonló gyűjtésre itthon is van precedens: 1995-ban például Magyarországra menekült bosnyák családoktól gyűjtöttek fel egy csokor történetet, és publikálták őket Menekülő mesék címmel egy magyar-angol-bosnyák nyelvű kötetben. Érdemes elolvasni.

2015. november 18., szerda

Feminista Magyar Népmesék 2. - A szépen zengő pelikánmadár

Íme, a Feminista Magyar Népmesék sorozat második felvonása! Aki kíváncsi a sorozat alapötletére, hátterére, vagy céljaira, az itt találja őket, a bemutatkozó bejegyzésben. Most pedig következzen az egyik kedvenc magyar népmesém:

A szépen zengő pelikánmadár

Források:
Mesemondó: Erős (Kovács) Júlia, Hertelendyfalva (Vajdaság). Gyűjtötte Matijevics Lajos, közzétette Penavin Olga.

Jékely Z. (szerk.).: Szélördög (Móra, 1971) - Jékely átdolgozásai az eredeti gyűjtés szövegeire
Jung K. (szerk.).: A szépen zengő pelikánmadár - jugoszláviai magyar népmesék (Forum, 1986)

Az eredeti (nyelvjárásban írt) szöveget itt olvashatjátok online (PDF).
A Jékely-féle átdolgozás teljes szövegét (bevezető elemzéssel) itt olvashatjátok online.

A mese az ATU 955-ös (Rablóvőlegény) típusba sorolható, magyar nyelvterületről több más változata is ismert.

A történet:
Egy gazdag és népszerű királykisasszonynak három különös kérője akad: Három királyfi (akik közül a legkisebb rögtön meg is tetszik neki), akik nyakra-főre állítják, hogy varázslatos kastélyuk van, tele kinccsel, de csak neki akarják megmutatni, senki másnak. A király nem engedi el a lányát kíséret nélkül, és végül megkérik a királyfiakat, jöjjenek vissza másnap. Aznap éjjel a királylány koldusgúnyában kiszökik a palotából, és elmegy megnézni magának a varázslatos kastélyt.
A kastély valóban szépséges, és tele van kinccsel; a királylány ellenben egy lélekkel sem találkozik, amikor benyit. Az egyetlen hang, ami megtöri a csendet, a szépen zengő pelikánmadár hangja, aki óva inti a királykisasszonyt, hogy fusson, ha kedves az élete. Ennek ellenére győz a kíváncsiság, és a királykisasszony 99 szobát csodál meg, míg a századikat üresen találja, csak egy ágy, néhány szék, és a négy fehér fal van benne. Már fordulna is ki belőle, amikor véletlenül megnyom egy gombot, és a lábai előtt megnyílik egy kaszakút. Ugyanebben a pillanatban a három királyfi - akik valójában rablók - hazatér egy másik királykisasszonyt vonszolva, akit megfosztanak az ékszereitől, és belöknek a kútba (miközben hősnőnk az ágy alatt kuporog). Az egyik gyűrű az ágy alá gurul. Amikor a királyfiak távoznak, a királykisasszony ész nélkül rohan haza, azonnal dupla őrséget rendel a falakra, és az apja megdöbbenésére úgy osztja a parancsokat, mintha hirtelen hadvezér vált volna belőle. Amikor megérkezik a három királyfi, a királykisasszony szembesíti őket a tetteikkel; bilincsbe verik őket, és a lány vezetésével mindannyian elmennek a kastélyba, ahol a három királyfit a kaszakútba lökik, majd a kutat befalazzák. A királylány megkapja a kastélyt pelikánmadarastul. Idővel találkozik egy szegény vándorlegénnyel, akivel egymásba szeretnek, és boldogan élnek.

Mitől feminista?
Néhány változatában ez a mese "a bátor leány és a betyárok" címmel ismert, ami önmagáért beszél. Hősnőnk önálló egyéniség, aki nem fél éjszaka, álruhában kimerészkedni az erdőbe, és a saját szemeivel meggyőződni valamiről, ami gyanúsan túl jól hangzott. Annak ellenére, hogy beleszeret a legkisebb királyfiba, nem bízik meg vakon a fivérek szavában. Királylány létére vakmerő, kíváncsi, és bár ezek a tulajdonságai rövid távon kis híján az életébe kerülnek, a gyanakvása végül megmenti attól, hogy a korábbi áldozatok sorsára jusson.

Különösen szeretem azt a pillanatot, amikor a királylány felfedi az apja és az udvar népe előtt, mit látott a kastélyban. Bár semmi döntő bizonyítéka nincs az átélt szörnyűségekre - a gyűrűn kívül, amit csak később vesz elő -, mindenki kérdés nélkül hisz neki, és az őrség engedelmeskedik a parancsainak. A király, bár döbbenten figyeli a lánya újdonsült határozottságát, nem mond ellent neki. Ez többek között azért fontos mozzanat, mert sajnos nagyon sok esetben a bántalmazás női áldozatait gyanakvás és felelősségrevonás veszi körül első reakcióként, ahelyett, hogy hinnének nekik. Ezt még Mad Max is tudja.

Ebben a mesében a szerelem nem győz le mindent. A királykisasszony, miután látta, milyen is valójában a számára vonzó királyfi, nem próbálja mentegetni, vagy a másik két testvérre hárítani a felelősséget.

A királylány elnyeri a kincseket, és saját, önálló uradalomra tesz szert, pozitív hellyé változtatva a fivérek véres áron szerzett kastélyát. Kifejezetten szeretem, hogy a mese végén a pelikánmadár megváltoztatja az énekét; a "Fordulj vissza, mert megbánod" helyett azt mondja, "Csak előre, szép királykisasszony! Fel a fejjel, lesz még boldogságod!"

Amit érdemes átgondolni
A királykisasszony mindkét meseszövegben névtelen. Mesemondók ízlés szerint hagyhatják így, vagy adhatnak neki nevet (nem csak az identitás végett, hanem azért is, mert két névtelen királylány egy jelenetben könnyen összezavarja a közönséget).
Nem mindenkinek fűlik a foga a mese sötétebb elemeihez. A kettes számú királylány elrablása meglehetősen grafikus - kitépik a fülbevalóit, rugdossák, hajánál fogva rángatják, stb. - ezt a leírást mindenki ízlés és közönség szerint színezi ki. Tinédzsereknek nyilván máshogyan meséli az ember, mint óvodásoknak.
A saját verziómban nem szerepel a házasság a mese végén (nem mintha nem tetszett volna, egyszerűen elfelejtettem) - a közönségeknek tetszeni szokott, hogy a királykisasszony esküvő nélkül is boldogan él a kastélyában. Általában annyit szoktam mondani, hogy "nem tudni, későb megházasodott-e vagy sem, de mindenesetre boldogan élt" stb. Persze a házasságos verziónak is megvan az az előnye, hogy megbizonyosodunk róla, akadt tisztességes férjnekvaló is a környéken. #NotAllMen, satöbbi.

Megjegyzés
Egyike azon magyar népmeséknek, amiket Halloween környékén nagy sikerrel szoktam mesélni. Különösen lány közönségek nagyon szeretik.

2015. november 15., vasárnap

Eposzok és a bőség zavara

Visszatérve az alábbi kis kiruccanásból a kulturális tanulmányok világába, íme egy update a Nemzetközi Eposznapról.

Említettem a korábbi bejegyzésben, hogy az Eposznap hagyományai szerint az őszi mesemondás végén szavazunk a következő évi eposzról. Annak érdekében, hogy a választást megkönnyítsük a hagyományos történetek terén kevésbé jártas mesemondók számára, közösen kifosztottuk Cathryn házi könyvtárát, és felhalmoztunk az asztalon néhány lehetséges opciót.
Íme:


Bal oldalon az európai eposzok láthatók - csupán ízelítőként, mivel minden második évben választunk csak európai eposzt, és idén az írek voltak terítéken (mielőtt valaki szólna, igen, én is látom hogy a Biblia valahogy átkúszott a bal oldalra). Jobb oldalon sorakoznak az Európán kívüli opciók, Ázsiától Afrikáig. A nap folyamán, a kávészünetek alatt mindenki elzarándokolt az asztalhoz, és belelapozott a számára ismeretlen kötetekbe.
A nap végére elég sok vélemény és preferencia zsibongott már a közönségben. Egyrészt sokan szerették volna az Eszeveszett Orlandót mesélni (ami nekem is szívem csücske, de sajnos olasz), másrészt pedig a Táin vérengzése után a legtöbben azt javasolták, válasszunk valami rövidebbet, könnyedebbet, és epizodikusat. A záró beszélgetés folyamán négy lehetséges eposz merült fel:

Szungyata, az Oroszlán Fia (a Mali királyság alapításáról - egyébként állítólag ezen alapul az Oroszlánkirály is)
Mahábhárata (bár a Rámájánát mesélték már pár éve, a híresebb eposzok mindig népszerűek, még akkor is, ha ez történetesen egyrészt elég véres, másrészt pedig irgalmatlanul hosszú és bonyolult, szóval kettőből nullában felel meg a fenti kritériumoknak)
Hamzanama (perzsa mesegyűjtemény, melyben a Próféta nagybátyjának kalandos életét követhetjük végig rövidebb történetek füzérén keresztül, sárkányokkal, tigrisekkel, óriásokkal, miegymással)
Az Arany Hulla Meséi (a Hulladémon Huszonöt Meséjének tibeti változata - csak állítólag jobbak benne a történetek, mint a szanszkrit szövegben. Ez is rövid mesék füzére egy keretsztoriban)

A négy opciót feltettük egy Google szavazásra, és most a Frissítés gombot nyomkodva várom, hogy az eposzmesélő kör mind a harminc tagja megtegye tétjeit. Húsz embernél járunk, és egyelőre magasan az Arany Hulla vezet, Szungyátával a második helyen. Cathrynnek kifejezetten ez utóbbi a kedvence, én meg mindkettőre szavaztam, úgyhogy nagyon kíváncsi leszek, mi lesz a végeredmény. Az Arany Hullát holnap hozza meg a könyvtárközi kölcsönzés. Addig elolvasom.

Ti melyikre szavaznátok?

2015. november 12., csütörtök

Polkorrektség, biztonságos helyek, trigger warning - lelkizés az amerikai iskolákban

Má' megint bele kell szólnom valamibe.

Ma láttam a 444.hu (egyébként nagyon korrekt) cikkét, melynek címe "Az amerikai egyetemistákra ráomlik a politikailag korrekt álomvilág." Mivel a "polkorrektség" amúgy is csak szitokszóként hangzik el idehaza, úgy gondoltam, ideje hozzáfűznöm, hogy néz ez ki a gyakorlatban, amikor valaki (jelen esetben én) amerikai egyetemen oktat.
Előzetesen: Alsósoknak (18-22 éveseknek) tartok Kulturális Tanulmányok kurzusokat, melyek keretein belül kultúráról, hagyományról, társadalmi nemekről, mindenféle kulturális fogalmakról, és a hozzájuk kapcsolódó szeterotípiákról és előítéletekről (rasszizmus, szexizmus, homofóbia, stb.) beszélünk. Elsősorban amerikai vonatkozásban, de sok példát említünk a világ más részeiről is.

Trigger warning
A cikk szerint: "Figyelmeztetés, hogy egy szöveg olyan részleteket tartalmaz, melyek érzelmileg megviselhetik az olvasót."

Valójában ennél komolyabb a helyzet. Sajnos az amerikai médiában is nagyon sokan úgy állítják be a 'trigger warning'-ot, mintha egyetmisták nyafognának, hogy nem akarnak semmi érzelmileg megterhelőt, szomorút vagy kényelmetlent olvasni. Ez elő is fordul; nekem is volt (fehér srác) diákom, aki a félév végén panaszkodott, hogy "mindig csak a negatívumokról beszéltünk." Ennek ellenére a 'trigger warning' eredetileg nem arra lett kitalálva, hogy a diákokat pátyolgassuk vele.
Minden félévben előforul, hogy van egy-két diák az osztályban, akik a nehezebb témákkal kapcsolatos valós és nemrég történt traumát éltek át. Egy egész előadás foglalkozik például a nemi erőszak és a szexizmus kapcsolatával - attól függően, az adott személy mennyire dolgozta fel a saját élményét, az óra folyamán különböző mértékben kiborulhat, esetleg pánikrohamot kaphat.
Sok egyetemen a diákok elkezdték követelni, hogy a tanár minden egyes, potenciálisan "triggering" (súlyos érzelmi reakciót kiváltó) téma előtt tegyen közzé figyelmeztetést. Ez egyértelműen túlzás. Ha tartanám magam ehhez a szabályhoz, az én szakterületemen nagyjából minden második mondat előtt kéne meglengetnem a piros zászlócskát. Így nyilván nem lehet oktatni. Vannak ellenben működő, köztes megoldások.
Az én esetemben úgy működik a dolog, hogy félév elején megmondom az osztálynak: Nem lesznek 'trigger warningok.' DE, ha valaki tudja magáról, hogy valamilyen konkrét témára ilyen reakciója lehet, az szóljon nekem ELŐRE és PRIVÁTBAN, és segítek neki más módon behozni a kihagyott előadást (beadandó dolgozattal, a témába vágó alternatív olvasmánnyal, stb.). Általában osztályonként egy, maximum kettő ilyen diák szokott jelentkezni, és maximum egy előadást hagynak ki. Elenyészőnek tűnik, de én jobban érzem magam tőle, mintha az előadás közepén omlana össze valaki, akit nemrég erőszakoltak meg.

Safe space
Ez megint csak olyasmi, aminek gyakorlati célja és értelme van, csak éppen vagy nem tudnak róla, vagy rosszul használják. Eredeti értelmében a 'safe space' egy olyan zóna (iroda, épület, stb.), ahol mindenki biztonságban érezheti magát, és a benne lévők (tanárok, irodai dolgozók, stb.) tudatos ígéretet tesznek, hogy nem bántalmazzák az oda érkezőket, sőt, közbelépnek, ha valaki más ilyesmit tenne. Ehhez tréning és felkészítés is jár, ami a legtöbb egyetemi campuson elérhető. A 'safe space' helyeket kis matricákkal jelöljük.
A gyakorlati megfontolás: Amerikában sok helyen jelenleg is nagyon komoly következményei vannak a mindenféle vallási és ideológiai előítéleteknek, rasszizmusnak, homofóbiának. Még egyetemi környezetben is gyakran előfordul, hogy a meleg/kisebbségi/muszlim/stb. diákokat szóban és/vagy tettlegesen bántalmazzák csak azért, akik. Ráadásul csak az idei év folyamán fekete lakosságú környékek templomainak tucatjait gyújtották fel, transznemű lányok tucatjait verték agyon vagy gyilkolták meg, és rengeteg egyéb atrocitás ért mindenféle egyéb társadalmi csoportokat, egyénileg és közösségileg egyránt. Az ilyen háttérből érkező diákok esetében különösen fontos, hogy tudják, vannak olyan helyek, ahol szívesen és előítélet nélkül látják őket, és nem fog felpattanni a titkárnő a láttukra, és vallási tirádába kezdeni, hogy megmentse a lelküket a bűn fertőjétől (igen, előfordul).
Természetesen nem arról van szó, hogy az egész egyetemi campus 'safe space' legyen (bár mondjuk én díjaznám, ha a matricátlan helyeken se vernének diákot), csupán az, hogy segítsenek az egyes diákoknak kicsivel nagyobb biztonságban érezni magukat, vagy tudtukra adni, hová fordulhatnak segítségért.

"Nem akarok vitatkozni. Csak beszélni a fájdalmamról."
Ez megint sokkoló hatású idézet, főleg így kontextus nélkül, mert sokan azt értik alatta, hogy az egyetemeken megszűnik az egészséges vitakultúra. Ez megint csak túlzás, és - bár nyilván vannak diákok, akik ezt pozitív eredményként könyvelnék el - megint csak nem ez az alapgondolat.
Vannak olyan társadalmi helyzetben élő emberek (csoportok), akiknek mindennapi élménye, hogy az "egészséges vita" égisze alatt boldog-boldogtalan megkérdőjelezi az identitásukat. Ez terjedhet a szexuális zaklatását panaszoló nőnek mondott "biztos vagy benne, hogy nem reagálod túl?"-tól a "tegyük fel, csak a vita kedvéért, hogy a homoszexualitás mégiscsak választás kérdése" fickón át egészen a diákomig, aki lehordta a muszlim barátnőmet, hogy miért hagyja elnyomni magát a kendőviselés által.
Az, hogy valaki másnak a mindennapi élete és küzdelme számodra "érdekes vitatéma" - az bizony kiváltság. Előrángatod, amikor egy kis mentális akrobatikára vágysz, majd visszateszed a dobozba, és megteheted, hogy megfeledkezel róla. Azoknak, akik benne élnek, nem adatik meg ez a luxus - nekik bizony fűvel-fával le kell állniuk újra és újra megvédeni az igazukat, és elmagyarázni, miért bántják őket egyes viselkedési formák vagy odavetett megjegyzések. Minden egyes alkalommal fel kell állni a tornaszőnyegre, és végigcsinálni a te kellemes mentális tornagyakorlatodat. Minden. Egyes. Alkalommal.
Ez pedig, higgyétek el, kurva fárasztó.
Erre van a 'safe space' és egyéb hasonló körök. Akik ott vannak, azok meghallgatják a panaszod, frusztrációd, és személyes élményeid, és elhiszik. Lehet, hogy nem értenek egyet veled; lehet, hogy ők is imádnak mentáltornázni vagy mentáljógázni, és egy kávé felett szívesen lemeccselnék azt, zaklatás-e, ha a főnököd szerint jó a segged. De ott és akkor nem teszik. Mert tudják, hogy nem azért jöttél be az ajtón, hogy még egyszer előadd a disszertációdat a munkahelyi szexizmus puszta létének bizonyításáról.



Mikroagresszió
Különösen nekünk kelet-európai népeknek furcsán és visszásan hangzik, hogy bárki kiakadjon egy indiánjelmez miatt. Én ugyan már nem Winnetou-n nőttem fel, de tisztában vagyok az előképekkel. Cserébe viszont érdemes magunkat egy indián diák helyébe képzelni, aki az év másik, Halloween-en kívüli 364 napjában is folyamatosan csak karikatúraként, sztereotípiaként, vagy szexi alsóneműként találkozik ősei ábrázolásaival (olyan esetekről nem is beszélve, amikor az "indián vagyok" kijelentésre rendszeresen az a válasz, hogy mindenki röhögve kezdi a száját csapdosni a tenyerével). A "ha nem tetszik a jelmez, ne nézz oda" működhet azon az egy bulizós éjszakán - de az emberiség nagy része az összes szterotípiát az orrod alá fogja dörgölni nap mint nap (nem is beszélve arról, hogy a "szexi indián menyecske" jelmezekkel egy időben az indián nők esetében majdnem négyszer  magasabb a nemi erőszak aránya, mint a többi etnikumnál).
A mikroagresszió olyasmi, ami felhalmozódik, és (a fentiekben már leírt módon) idővel nyűggé válik, és szorongást, depressziót, kisebbrendűségi komplexust, stb. okoz. Elkerülése igen egyszerű, és mégis ez váltja ki a legtöbb zsörtölődést:

FIGYELJ ARRA, MIT MONDASZ.

Bár nem kerül különösebben nagy erőfeszítésbe, egy kis odafigyelés is sokat segíthet - és egy kis odafigyelés is kiboríthatja a bilit olyan személyeknél, akik inkább panaszkodnak túlérzékeny nőkre/kisebbségekre/diákokra, minthogy a helyükbe képzelnék magukat, és gondolkodjanak, mielőtt olyasmik szökkennének ki fogaik kerítésén, hogy "Indián vagy? Azok nem haltak ki?!"

Összegzés
Nyilván minden helyzetben vannak túlkapások, és a média értelemszerűen ezekre koncentrál. Ennek ellenére - az egészséges vita érdekében - szerettem volna leírni az úton-útfélen használt újszerű kifejezések értelmét és gyakorlati hasznát. Talán így kevesebbn fognak rögtön a "hülye amcsik, amcsi hülyék" skandálásába kezdeni.