Karácsonyi pogánykodás

Vége a félévnek, közeleg a karácsony, és már csak néhány későnérő diák kuncsorog a küszöbön, hogy lehet-e 80% hiányzás mellett is kettesük. Megünnepelendő eme szent és áldott időszakot, elmentem a helyi katolikus iskolába karácsonyi pogányságokat mesélni.
Idén teljesen megújult az ünnepi műsorom; egyrészt unalomból, másrészt pedig a #FolkloreThursday programnak köszönhetően, ahonnan egészen kiváló ötleteket lehet halászni december eleje óta. Két új kedvencemet is innen gyűjtöttem be. Az idei menü a következőkből állt össze:

A ködkapu (The faeries' mist-gate): Angol mese egy kisfiúról, akinek a húgát Szenteste elrabolják a tündérek, és még az előtt ki kell szabadítania, hogy az éjféli mise harangaitól berázulna a tündérdomb kapuja. A fiút három beszélő állat segíti - egy macska, egy szamár, és egy fekete kutya (avagy Church Grim, templomi őrzőszellem). Az állatok karácsony éjszaka rendelkeznek az emberi beszéd képességével, és a négy hős közös erőfeszítéssel megmenti a kisbabát a tündérek karmai közül.
Az almafa lelke (The Apple Tree Man): Szintén angol mese karácsony éjszaka beszélő állatokról, egy zsugori és egy jóságos testvérről, és az almafákat őrző öreg szellemről, akinek karácsony éjjel almabort illik adni ajándékba.
A karácsonyi teve: Szíriában a keresztény gyerekeknek a Háromkirályokat kísérő legkisebb teve hozza az ajándékot, január 6-án. A gyerekek vizet és zabot tesznek ki a Kistevének. A történet szerint a kistevét a Jézuska áldotta meg örök élettel, mert olyan kitartóan gyalogolt át a sivatagon a Háromkirályok nyomában.
A karácsonyi macska: Végtelenül szórakoztató kis népmese Taffy Thomas karácsonyi gyűjteményéből. Kisjézus sír, Mária be van rekedve, József botfülű, és nincs, aki énekelne a gyereknek. Az állatok felváltva próbálkoznak, míg végül a macska is sorra kerül - ám nem engedik a jászol közelébe, mert tiszta kosz. Mire a macska megfürdik, a Kisjézus elalszik. Azóta a macskák mindig tisztálkodnak, hogy ha alkalom adódik énekelni a Megváltónak, ne maradjanak szégyenben.
Karácsonyi béke: Történelmi sztori az 1914-es karácsonyi békéről a német és a brit katonák között.
Mind az öt történet teljesen új volt a számomra is; külön örültem a lehetőségnek, hogy bejárathattam őket a gaykorlóterepen. Mindegyikükre többszörösen sor került, és a nap végére egészen máshogyan néztek ki, mint az elején. Meg gördülékenyebbek is lettek.

A szokásos gyakorlat szerint egy nap alatt csaptam le nyolc évfolyamra; gyakorlatilag végigmeséltem az egész iskolát, kivéve - valamilyen okból - az ötödikeseket. A napot az elsősöknél kezdtem, akik cukik voltak és lelkesek; a kisebb korosztályoknak az almafa, a karácsonyi cica és a kis teve voltak terítéken, és rögtön meg is kellett mutatnom egy földgömbön, hol van Szíria (legalább hallanak róla valami jót is). Ezután nagy ugrással a hatodikasok következtek, akiknél lement a Ködkapu (azonnal a szívembe lopta magát), a karácsonyi macska (felnőttesebb verzióban persze), és a Karácsonyi béke. Ez utóbbi teljesen elbűvölte őket; mivel még nem tanultak az első világháborúról, az egész az újdonság erejével hatott. A történet végeztével rengeteg kérdésül volt; többek között az is, hogy a végén ki nyerte meg a háborút, és hogy miért robbant ki (ez utóbbival küzdöttem egy darabig, míg sikerült leegyszerűsíteni). Hangosan eltöprengtek azon is, hogy hogyan lehet, hogy a katonák a karácsonyi béke után visszamentek a harcba.
A következő körben a másodikasok következtek, akik végtelenül cukik voltak; az egyik kislány majdnem hiperventillált izgalmában, amikor meglátott. Nagyon szerették a karácsonyi macskát; hatalamsakat nevettek az állathangokon, és velem együtt bégették el az altatódalt. Náluk is elmeséltem a Ködkaput és az almaszellemet is, és roppant figyelemmel hallgatták; a végén tudni szerették volna, hogy tényleg beszélnek-e az állatok karácsony éjszaka. Azt feleltem, hogy én sohasem maradtam fenn olyan sokáig. Egy-két szülőnek biztosan okoztam egy álmatlan éjszakát...
A délelőtti kört a negyedikeseknél zártam; Ködkapu, almafa, Kisteve (utóbbi sokkal jobban működött, mert kezdett kialakulni körülötte a történet). Egy rövid ebédszünet után jöttek az ovisok. Ők egyrészt feltétel nélkül imádják a mesemondót, másrészt pedig szokás szerint mind meg akartak ölelni; az egyik kislány azonnal meg is hívott a házukba karácsonyi vacsorára. Nagyon szerették a karácsonyi macskát, a kistevét, és az almafákat is. A mesélés végeztével mind rám vetették magukat, de ezúttal sikerült talpon maradnom.
A hetedik osztályban megint volt alkalmam karácsonyi békét mesélni, valamint Ködkaput és almafát is. Utóbbiban eddigre már lett neve a szereplőknek. A gyerekek egy csomó mindent akartak tudni a tündérekről; főleg azt, hogy miért félnek a sótól és a harangoktól. Megint örültem, hogy van háttértudásom a témában, és mindenre sikerült válaszolni.
A nyolcadik osztálynál futottam bele az egyetlen problémába - de nem a gyerekek miatt. A Ködkapu után itt is elmeséltem a karácsonyi béke történetét. A tanár a mese végeztével rögtön kérdéseket tett fel a gyerekeknek - mit gondolnak, miért történt így, mit tanulhatunk belőle, stb. Többek között azt is megkérdezte, hogy szerintük a mai világban is történhetne-e ilyesmi; amikor a gyerekek hezitáltak, rávágta, hogy hát nem, mert a mai ellenségeink nem keresztények, és gonoszak, és nem lehet megbízni bennük. Sohasem voltam még ilyen közel hozzá, hogy beszóljak egy tanárnak...
Ettől az egy bökkenőtől eltekintve a nap sikeresen zárult. Az utolsó körben a harmadikosoknál jártam, ahol megint volt almafa, meg Ködkapu, meg karácsony macskanyávogás. Isten áldja Taffy Thomast, ez utóbbi minden osztályban bombasiker volt (és én is élvezem).

Összegzés: Minden történet remekül működött, és sokat csiszolódott egyetlen nap alatt. Nagyon élveztem a mesélést, és a végére sem fáradtam bele; meg fogom tartani mind az ötöt. A gyerekek végtelenül lelkesek és cukik voltak; megismertek, emlékeztek rám, megölelgettek. A tanárok is látványosan élvezték a történeteket, és külön megköszönték, hogy újdonságokkal készültem. Sajnos egy skót karácsonyi mesegyűjtemény nem érkezett meg a postán időben... De legalább jövőre is lesz mit bejáratni.