Feminista Magyar Népmesék 37. - A három vásárfia

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző harminchat mese itt olvasható.

A három vásárfia

A történet

Háron fiútestvér elindul szerencsét próbálni. Egy keresztútnál elválnak, és egy év múlva találkoznak ismét, ki-ki azzal, amit megszolgált. A legkisebb fiú egy olyan nagyító üveggel (távcső?) amibe belenézve mindent meg lehet látni, ami az országban történik. A középső egy köpennyel, amit felvéve a gondolatnál is sebesebben ott teremhet az ember, ahol csak akar; a legidősebb pedig egy üvegcse szagos vízzel, ami a holtakat is fel tudja támasztani. Amint egymásnak mutogatják a kincseiket, a legkisebb belenéz a nagyítóba, és meglátja, hogy a király lánya halva fekszik. A köpeny segítségével mindhárom fivér rögtön a királyi udvarban terem, és a szagos vízzel felélesztik a királykisasszonyt... Majd azonnal összeverekednek azon, hogy melyikük érdemli meg feleségül. Az, aki észrevette, az, aki odavitte őket, vagy az, aki feltámasztotta?
Mivel a kérdést senki sem tudja eldönteni, a királynak az a zseniális ötlete támad, hogy kérdezzék meg a lányát. A lány, mivel a legkisebb fiú tetszik neki, úgy dönt, hogy se a víz, se a köpeny nem ért volna semmit, ha nem veszik észre, hogy halott. Ebbe mindenki belenyugszik, és a legkisebb fiú feleségül veszi a királykisasszonyt.

Mitől feminista?
Ez a történet igazából azon a ponton válik feministává, amikor a döntést a királykisasszony kezébe adják. Egészen addig a történet főként arról szól, melyik fiú "érdemli meg" leginkább a lányt, akit közös erővel támasztottak fel. Népmesékben megszokott motívum, hogy a király lánya, vagy a megmentett hölgy, egy személyben jutalomként is szolgál bizonyos hőstettekért, vagy maga a megmentés ténye jogosítja fel a férfi hőst arra, hogy feleségül vegye. Ebben a mesében azonban a "megoldhatatlan dilemma" váratlan fordulatot vesz: A lány dönt a saját sorsa (és házassága) felől, és azt a fiút választja, akik tetszik neki.
Feminista szempontból a döntés szabadsága kulcsfontosságú dolog. Nem csak a népmesékben, de sokszor a való világban is szívósan kitartó hiedelem, hogy egy férfi "megérdemelhet" egy nőt (avagy fordítva, bár ritkábban): Ha elegendő mennyiségű ebédet fizet ki, elég koktélt rendel, elég ajándékot halmoz fel a küszöbön, elég rózsát küld, vagy elég kitartóan áll az ablak alatt a magnóval, akkor előbb-utóbb "kiérdemel" egy randit, egy csókot, esetleg egy egész kapcsolatot - a nőnek pedig "kötelessége megtenni ennyit," cserébe az odafigyelésért. A tény azonban az, hogy az emberi kapcsolatok nem pontgyűjtő akció alapján működnek. Nincs olyan, hogy bárki bárkit "kiérdemel". Akkor sem, ha megmenti az életét. Hálát igen, köszönetet igen, udvarias köszönő gesztust vagy akár ajándékot is - de kapcsolatot, intimitást, érzelmi közelséget nem lehet kikövetelni. Azt csak adni lehet, önként.
A királykisasszony tehát a saját kezébe veszi a sorsát, és azt a fiút választja, aki megtetszett neki. A "logikus" érvelést már utólag magyarázza hozzá, nyilván azért, hogy mindenki megnyugodjon a döntésében (pedig nem lenne kötelessége). Külön tetszik, hogy pont a távcsöves fiúra esett a választása: Van valami szimbolikus abban is, hogy egy problémát csak akkor lehet megoldani, ha valaki észreveszi, hogy létezik. 

Amit érdemes átgondolni

Ez a mese eredetileg dilemma-történet, és Magyarországon kívük sok hagyományban (főleg a Közel-Keleten) nagyon népszerű. Eredeti formájában nincs megoldása: A mesemondó megkérdezi a közönséget, szerintük melyik fiú "érdemli meg" leginkább a királykisasszonyt. Néhány esetben a mese (avagy a mesében szereplő lány) az alapján dönt, melyik tárgy volt a "leghasznosabb" - ilyenkor általában a feltámasztó varázsszer tulajdonosa győz. Egy zsidó változatban ezt azzal magyarázzák, hogy ő volt az egyetlen, aki feláldozta a kincse egy darabját (egy szeletet a varázslatos almából) a lány megmentéséért, míg a távcsőnek vagy a köpenynek nem lett kára az akcióból. Olyan változattal is találkoztam már, ahol a lány úgy döntött, mindhárom fiúhoz feleségül megy, és három férjjel élt boldogan.
Amikor megkérdezem a közönségeimet, szerintük mi a megoldás a dilemmára, sokszor hallom azt, hogy "kérdezzék meg a lányt!!" Fábián Ágostonné, a fenti verzió mesélője, ugyanígy gondolkodott, és kedve szerint alakította a történetet. A másik két magyar verzió hagyományosabb mederben zajlik: Az egyikben a varázsvessző tulajdonosa "nyer" (Dömötör Ákos: Sarkadi népmesék), a másikban pedig a varázslatos narancsot feláldozó legkisebb királyfi (Erdélyi János: Népdalok és mondák II.).

Forrás
Sebestyén Á.: Bukovinai székely népmesék II. (Tolna Megyei Tanács V.B. Könyvtára, 1981.)
Mesélte: Fábián Ágostonné

A mese az AaTh 653A típusba tartozik. A magyar hagyományan ritka, a Népmesekatalógus csak 3 változatát említi.

Megjegyzés
Külön szeretem ebben a mesetípusban, hogy a halottat feltámasztó dolog majdnem minden esetben más. Találkozik az ember gránátalmával, aranyalmával, varázsvesszővel, szagos vízzel, meg pár tucat egyéb dologgal is. Ízlés szerint lehet válogatni.