Fehérlófia és a krokodilok (Népmesék nyomában a világ körül 12. - Kelet-Timor)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; aki pedig csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Két közepes kötet után ismét igazi kincsre bukkantam a Krokodil-szigeten.

Timor
Legends and poems from the land of the sleeping crocodile
Cliff Morris
H.C. Morris, 1984.

Kicsike, ám annál értékesebb kötet. Kétnyelvű kiadás tükörfordításban, így tulajdonképpen csak száz-egynéhány oldal volt (a tetum nyelvű részt nyilván nem olvastam el, bár néha belepillantottam, és mókás volt összehasonlítani az angol szöveggel). A történeteket mind a szigeten kívül gyűjtötték olyan emberektől, akik Kelet-Timorban születtek és nőttek fel, majd máshová (Ausztráliába, Portugáliába) vándoroltak. Külön értékeltem, hogy a mesék előtt mindig volt egy rövidke bevezető a mesemondóról is. Az angol szöveg döcögött néha, és nem mindig tudtam követni, mi történik, de nem vagyok benne biztos, hogy ez az eredeti lejegyzésnek, vagy a fordításnak volt-e köszönhető. A könyv elejében rövid, páros versecskék vannak, leginkább közmondásoknak tűnnek, és hála az égnek mindegyikhez volt magyarázat is (különben sohasem tudtam volna meg, hogy a "galamb csuklik a dzsungelben, megmarad a gyümölcs" arra vonatkozik, amikor valaki kicsinységek miatt szorong).

Mielőtt belevágnék a történetekbe, megmutatom, hol van Kelet-Timor, mert sokáig én sem tudtam. Itt van:

Kapcsolatok
A legmókásabb kapcsolat, amit találtam, a Joao, a szerencsejátékos című mesében bukkant fel (az angol szövegben John volt, de csakazértse fogom Jancsinak fordítani). Itt a hőst egy hatalmas sasmadár repítette fel egy óriás kastélyába, és repülés közben vízzel és hússal kellett táplálnia a madarat; amikor a hús elfogyott, a saját lábából vágott le egy darabot, de a sas később visszaragasztotta. Ismerős, ugye? A mese többi része is klasszikus tündérmeséket idézett, melyben Joaonak az óriás lánya segített megoldani mindenféle lehetetlen feladatot, majd együtt menekültek el, és változtak mindenféle dolgokká, hogy az üldözőik ne ismerjék meg őket. Annak ellenére, hogy a mesetípus ismerős volt, szép helyi színezetet öltött - az egyik "lehetetlen" feladat például az volt, hogy a fiúnak szezonon kívül kellett érett mangót találnia. A Szent machete című mese is európai mesékre hajazott; itt három óriás segítette a hatalmas erejű főhőst, és ők élesztették fel, miután az ellenségei gonosz módon végeztek vele. A nálunk megszokott vér-és-víz helyett itt elszáradó narancsfák jelezték, hogy messzi földön meghalt valaki... Volt a kötetben továbbá egy kelet-timori Hamupipőke (A nap lánya) és egy Terülj, terülj asztalkám (Bui Kiak és Mau Kiak) is.

Sejtem, hogy azért volt több "nyugati" mesetípus is a gyűjteményben, mert Timor sokáig portugál gyarmat volt. Ennek ellenére mindegyik történet látványosan hasonult a sziget flórájához, faunájához, és hiedelmeihez. Voltak természetesen állatférjek, ezúttal egy kígyó és egy angolna is. Érdekes, de a délkelet-ázsiai mesékben megfigyeltem, hogy a kígyó(állat)bőr elégetése sokszor végleges megoldás az alakváltás problémájára, míg sok európai történetben hibaként jelenik meg, ami után az asszonynak vezekelnie kell, hogy visszakapja a(z immár ember formájú) férjét.
Találtam verziót egy japán történetre is, amit annak idején a saját mesegyűjteményembe is belefoglaltam: A beteg királykisasszony című mesében egy fiú elveszíti a horgot, amit a bátyjától kért kölcsön, és leszáll a tenger alatti világba, hogy megkeresse. Végül a Tengeri Király lányának a szájába akadva leli meg, és ki is piszkálja onnan.

Fénypontok

A kötet címét magyarázó történet szerint Timor szigete eredetileg egy kölyök-krokodil volt, akit egy emberfiú mentett meg a biztos haláltól, és így hálából szigetté változott. A krokodilok egyébként több legendában is jótevőkként vagy ősökként jelentek meg, és mindenféle hiedelmek szóltak arról, hogy csak akkor támadnak emberre, ha valaki valami gonoszat tesz.
Egészen megható volt a Bui Iku című mese, melyben egy lányt a hat fivére bezárt egy mangófára épített házba, és csak a legfiatalabb fiú látogatta szeretettel. Amikor a lány egy égi hercegtől teherbe esett, az öt idősebb testvér az öccsük tiltakozása és mentési kísérlete ellenére meggyilkolta; az égi szerető azonban életre keltette a lányt, és a csillagok között született fiuk visszatért a földre, hogy bosszút álljon az öt gonosz testvéren, és megjutalmazza a jóságosat.
Két legenda is szólt arról, hogyan érkezett el a kereszténység Timor szigetére. Mindkettőt a bennszlöttek szemszögéből írták le, ami külön lenyűgöző volt. Mindkettő szerint a fehér emberek "szent embere" azzal fenyegetőzött, hogy elvontatja az egész szigetet Portugáliába, ha nem hódolnak be; még horgonyt is akasztott a szárazföldbe, és úgy tett, mintha a hajó vontatásra készen állna. Erre megrendült a föld, és mindenki sietve a keresztény hitre tért... Bár a végeredmény pozitívumként volt beállítva, azért erősen átütött a történeteken a gyarmatosítás fájdalma is.

Rövid, ám annál érdekesebb volt az a kis történet, amely úgy indult, mint annyi más "asszonyrablós" mese: Egy fiú megleste a Nap hét lányát, amint fürdőztek, majd megpróbálta a legkisebbet elrabolni és hazavinni feleségnek. A naptündér azonban nem hagyta magát: Először felrepült a támadóval az égbe, hogy megperzselje, majd kikötötte egy hegy tetejére, és hagyta meghalni. Bumm.

Hova tovább?
Pápua Új-Guineába. Az egyetlen mesegyűjtemény, amit találtam, kétszer ötszáz oldal, szóval ott el fogok időzni egy darabig...