A zenészek mindig győznek (Népmesék nyomában a világ körül 68. - Lettország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

A Laima és a két anya
Lett népmesék
Voight Vilmos
Európa Könyvkiadó, 1972.

Ismét a Népek Meséi sorozat egy kötetéhez volt szerencsém (az elkövetkező időszakban meglehetősen sok ilyen lesz, mert szakmai szempontból még mindig kiemelkedő sorozat). A könyv 164 lett mesét tartalmaz, melyeket különböző néprajzi gyűjtésekből válogattak össze reprezentatív mintaként. A kötet elejét rövid teremtéstörténetek és eredetmagyarázó mondák, a végének jó részét pedig viccek, papcsúfolók, és anekdoták töltik ki, de akadtak azért a közepe táján szép hosszú tündérmesék is. A bőséges, Voight Vilmos tollából származó utószóból nem csak Lettország történelmével ismerkedhetünk meg (némi osztályharccal, a szovjet "jelenig", nyilván), hanem a lett néprajz születésével, és a gyűjtések történetével is, melyeknek köszönhetően a szerkesztők több, mint 150 ezer lett mese közül válogathattak. A könyv végén természetesen vannak jegyzetek, források, típusmutatók, szómagyarázat, stb. Nagyon komplett, vaskos kis gyűjtemény, bár a mesék maguk nem nyűgöztek le annyira, mint az észtek.

Fénypontok

Az eredetmondák közül a Hogyan tanultak meg énekelni a madarak? volt a kedvencem, ahol minden madár a világot megfigyelve választott hangot magának (és sokat lehetett tanulni belőle a madárhangokról).

A kokle egy népi hangszer

A tündérmesék közül kiemelkedett a szépséges Különös szarvas, melyben egy királykisasszony egy szegény kokle-játékosba szerett bele, de csak mindenféle varázslatos átalakulások után lehettek egymáséi. A kokle-játékosok amúgy nagy népszerűségnek örvendettek a kötetben; egyikük a zenéjével szelídített meg egy farkast, egy másik Kokle-játékos pedig a titokzatos Zöld Ember segítségével győzött le óriásokat, és nyert el egy királykisasszonyt. Váratlan véget ért ezzel szemben a Varázsszó meséje, melyben a felszabadított szellem-szolga magával vitte a hős vagyonát is, és erre a hős hazaküldte királykisasszony-feleségét, hogy ne kelljen szegénységben élnie.
Kétségtelenül kalandos volt a Riga bevételéről szóló legenda, melyben egy hősies katona ezüst golyókkal lövöldözött egy szarkává változott boszorkánya - a szarka meg visszalőtt rá... Cserébe bájos történet A paraszt, aki levelet írt a császárnak; pontosabban rajzolt, mert írni nem tudott, de mivel a császár álruhában szót váltott vele, a levél érkezésekor nagylelkűen és jó humorral úgy tudott tenni, mint aki pontosan érti, mit jelentenek a rajzok. Nagyon szimpatikus volt az Ördög és az intéző története is, melyben az ördög nem vitt el senkit, akit valaki csak hirtelen dühében kívánt a pokolba, mert "nem szívből mondta."

Kapcsolatok

Két verzió is volt a könyvben a varázsbab-mesére, ám ezekben nem Jankó, hanem egy ügyes lány mászott fel az égbe, ahol megtalálta a szerencséjét (segítséggel, nem rablással). A Boszorkány nyárfája a Magyar Népmesékből is ismert "Kővé vált királyfi" egy variációja, csak itt sokkal több, aktív szerephez jutnak a királyfiakat kísérő állatok (szarvas! kecske! hiúz! róka! nyúl! medve! farkas! három kutya!). Az arany almafa, arany madár, és a három királyfi meséje a Rókaszemű menyecske farkasos változata volt, Aranyeső és szurokeső a Holle Anyóé (öregemberrel), A csillogó madár pedig az üveghegyi királykisasszonyé, egy csillogó tollakba öltözött apró földalatti manókirállyal megfejelve. A repülő csónak címét meglátva vártam már a természetfeletti segítőket... de ez a mese sajnos tényleg csak a repülő csónakig jutott el. A segítők elkallódtak valahol.
Vogiht Vilmos külön kiemelte a Gonosz báró meséjét, ami egy az egyben a mi Lúdas Matyinknak felel meg.
A rigai és a liepajai béka meséjét Japánból (oszakai és kiotói békákkal) ismertem, a Mi újság otthon? meséjét több amerikai mesemondótól is hallottam már, Az öregember kesztyűje pedig a népszerű ukrán Kesztyűmese mása volt. És mivel még mindig a balti népeknél járunk, volt természetesen sót őrlő Csodálatos daráló is.

Hova tovább?
Litvániába!