Északvidék 2017. - Örömjáték és káprázat

Ismét elérkezett a szokásos évi Northlands mesemondó konferencia - és mivel egy időre ez lesz az utolsó látogatásom itt a fagyos északon, semmi pénzért nem hagytam volna ki. Külön bónusz volt az idei programban, hogy három kedves barátom és volt mesemondó osztálytársam is eljött a kontinens különböző pontjairól, így egész csinos kis mini-osztálytalálkozót sikerült összehoznunk.

Péntek reggel mesterkurzusokkal kezdtünk. Részemről Bob Kann workshopját választottam, ami a mesemondásról, mint üzleti vállalkozásról szólt, és tele volt zseniális gyakorlati információkkal. Három órán keresztül beszélgettünk lehetőségekről, ötletekről, szponzorokról, szerződésekről, és egyéb szakmai témákról. Bob remek választás volt, mivel harminchárom éve főállású mesemondó, és többet keres vele, mint a legtöbb közepes beosztásban güriző amerikai... Külön meglepődtem rajta egyébként, milyen őszintén beszélt az árairól és a keresetéről. A legtöbb ember szereti eltitkolni az ilyesmit.
Egy rövid ebédszünet után ismét háromórás workshopok következtek. Ezúttal Jasmin Cardenas Az elnyomottak színháza (Theater of the Oppressed) műhelyére ültem be, ami címéhez méltóan intenzív, és korántsem könnyed élmény volt. Egy olyan műfajban merültünk el, ami a színházat az egyoldalú szórakoztatásból átemeli a társadalmi felelősségvállalás és a közösségépítés világába; sok szó esett társadalmi problémákról, előítéletekről, fehér megmentőkről és egyenlő oktatásról. Jasmin nagyon empatikus, magával ragadó tanár, és rengeteget tanultunk tőle.
Mivel a második kör teljesen kimerített minket, nagyon örültünk a vacsoraszünetnek, és az utána következő mesemondó koncertnek. Hét mesélő szerepelt a programban; mindannyian nagyot alakítottak a maguk műfajában, ami ezúttal főleg személyes sztorikból állt, de azért akadt két horrorisztikus népmese is (Lyn Ford és Yvonne Healy szolgáltatták a borzongást), és egy kicsavart Jancsi és Juliska (a boszorkány szemszögéből), utóbbi volt osztálytársnőm, Ingrid Nixon előadásában.
És aki azt hiszi, hogy egy mesemondó konferencia lezárul este nyolckor a koncerttel, az nagyon téved. A koncert után közvetlenül csaptunk egy tündérmese-órát is, azok kedvéért, akik szeretik a népmeséket, és ki akarták élni magukat a színpadon. Kosárból húztuk ki egyik nevet a másik után, és annyira jól szerepeltünk, hogy egy óra leforgása alatt mindenki (legalább tíz-tizenkét mesemondó) sorra is került. Az én nevemet másodikként húzták ki, aminek nagyon örültem - szeretek korán mesélni, mert utána már csak hallgatni kell a többieket. Pályuk Anna Vidám királyfija kívánkozott ki belőlem, ami hamarosan megjelenik majd angolul az új könyvemben, és az egyik kedvenc népmesém; az amcsik között is töretlen sikere volt, és többen megkérdezték, hol találják meg. Win. Kis osztálytalálkozós csoportunk mind a négy tagja sorra került a programban. Joshua egy saját maga által megalkotott tündérmesét mondott, Danielle egy szépséges, verses, feminista verziót a Hamupipőkére, Ingrid pedig Jeff Doyle barátunkkal karöltve egy vicces, tandem verziót Ádám és Éva első találkozására. Utóbbi külön remek volt, mert Jeff egyedül kezdte mesélni, és amikor körülbelül a feléhez ért, Ingrid felugrott a nézőtérről, és beszállt az előadásba...

Ééééés ezzel még mindig nem volt vége a napnak! Este tizenegykor hivatalosak voltunk a hotel egyik magánszobájába egy nemhivatalos, titokzatos Felnőtt tündérmese koncertre. A dolog onnan indult, hogy Danielle és a mentora, Laura Packer (ugyazzal az ösztöndíjjal dolgoznak, mint Cathryn és én két éve) szerettek volna egy közös mesélést, és egy jó barátjuk, Loren Niemi, beállt harmadiknak, hogy kerek legyen a program. Volt bor, sör, sajt, rágnivalók, és jó húsz-harminc ember zsúfolódott össze a hotelszobában - ahol az egyik legvarázslatosabb mesemondó előadásra került sor, amit valaha hallottam. Mindhárom mesemondó a saját stílusában adott elő klasszikus tündérmeséket - volt modern világba helyezett Aranyhaj és Piroska (Loren részéről), lány-Jack és az óriásasszony titkos szerelme (Laurától), és a norvég Lindworm mese Danielle előadásában. Utóbbi kettő teljesen lenyűgözött. Danielle a mesemondás mellett költő is, és ez nagyon meglátszik a történetein - minden szava pontosan a helyén van, mindenre megtalálja a legzamatosabb, legtökéletesebb leírást, és kevés szóval is nagyon sokat el tud mondani. A népmese az ő előadásában sokrétű, empátiával teli, színpompás élménnyé bomlott ki, amire még sokáig emlékezni fogok. Laura meséje hasonlóan sokkal többet mondott a már unalomig ismert paszulyos történetnél, és a végén halálra izgultam magam, hogy mindkét fél megmeneküljön a féltékeny óriás-férj haragjától.
A koncert végére már alig kóvályogtam, de nagyon megérte ébren maradni.