Gepidák Szolnokon - Ismét Régészet Napja!

A múzeumi mesélés régész-mesemondóként mindig is az egyik kedvenc műfajom volt, és most már az is marad.
A tavalyi évvel csatlakozott be a szolnoki Damjanich János Múzeum a Régészet Napja rendezvénysorozatba - abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy mesemondóként magam is jelen lehettem, szarmata-Nart meséket mondani. Az idei évvel ez hivatalosan is hagyománnyá vált: Megint meséltem, megint Szolnokon, és megint öltözékben.
Ezúttal a gepidák népe volt a téma.

Hamar kiderült, hogy a gepidákhoz kicsit nehezebb sztorit találni, mint a szarmatákhoz - főleg, mert nincs tőlük írott forrásunk. Az egyetlen nagyon ismert sztori Rosamund gepida hercegnő sanyarú sorsa, akit erőszakkal vett feleségül Alboin, az ellenséges langobárdok királya, majd kényszerítette, hogy az apjának a koponyájából igyon, amiért Rosamund aztán jól meg is gyilkoltatta (majd őt is kivégezték). A történet ma is él Lombardiában ballada formájában, de gyerekeknek előadni nem nagy élvezet. Szerencsére egy bizánci történetírótól találtam hozzá egy remek keretsztorit, gyilkossággal, nyomozással, ötvösművészettel, mindenféle mókás dolgokkal - így született meg Az arany öv rejtélye, Rosamund és a gepida-langobárd háború történetének meséléshez felturbózott változata. Ehhez jöttek még a Dietrich-legendák, amik Nagy Theodorik keleti gót király alakjára rakódtak rá (a legendás figura nálunk Veronai Detre néven ismert). Mivel ezzel a mondakörrel dolgoztam tavaly az eposzmesélő ösztöndíjam keretei között, meg is volt a mesélésre kész anyag. A programhoz még hozzácsapódott néhány germán mítosz, és (arra az esetre, ha apróságok érkeznének), pár törpés és sárkányos német népmese is.

Az öltözék maga teljesen véletlenül alakult ki - eredetileg nem lett volna időm megvarrni, mint tavaly, de azután eszembe jutott, hogy tulajdonképpen nekem pont van egy megfelelő hosszúságú tunikám, amit valaki rám sózott, mondván, hogy nekik kicsi; tulajdonképpen kendőm és lábszíjam is van, kaptam karácsonyra egy SCA-s havertól, sőt, akad ingem, nadrágom, és cipőm is a tavalyi szarmata öltözékből. Végül csak a gyöngyöket kellett megvásárolni, hogy teljes valójában megalkothassam a Kölked-Feketekapu B gepida temető híres 85. számú női sírjának a ruharekonstrukcióját. Bingó.

Így, puccban-gepidában állítottam be a szolnoki múzeumba mesét mondani. Az első körben egy ötödikes osztályom volt, nagyjából húsz gyerek, akik hangosak és kekecek voltak - nagyon csíptem őket. Azt sem tudták, hogy miért vannak ott, de azonnal vették a lapot, és haláli beszólásaik voltak. Első körben lement nekik az Arany öv rejtélye (történelmi alapozásként), majd Minne hercegnő és a sárkány (ő Dietrich dédanyukája, és a gender-őrület jegyében már a középkorban magasról tesz rá, hogy a vadászat nem lányos dolog), Sigenot, az Óriás (akit Dietrich próbál legyőzni, de végül az öreg tanára menti meg), Sistram lovag (akit egy sárkány szájából rángatnak ki), és végül a rend kedvéért Thór és Utgard-Loki párbaja, hogy mitológia is legyen. Ez utóbbinál a kölykök rögtön tudni akarták, hogy lesz-e mese Deadpoolról és a Vasemberről is (mire közöltem, hogy eddig is mindenki vasban volt, csókolom). Volt néhány világi nagy szóváltás:

Én: "Dietwart király és Minne hercegnő boldogan éltek, amíg meg nem haltak."
Srác: "Lett gyerekük?"
Én: "Bezony. A krónika szerint, kapaszkodjatok meg, negyvennégy gyerekük született."
Mindenki: "Woooooooow"
Fiú (felteszi a kezét): "Én azt szeretném kérdezni, hogy hogyan lehet elneveztni negyvennégy gyereket?"
Én: "Megszámozod őket, mint a rómaiak. Egyeske, ketteske..."
Másik fiú: "És hogy lehet ennyit megszülni? Naponta egyet?"
Lány: "Idióta, naponta nem lehet gyereket szülni!"
Fiú (őszinte döbbenettel): "Miért?..."

Lány: "Te hány éves vagy?"
Én: "Harminc." 
Lány: "Óóó..."
Én: "Tíz éve vagyok mesemondó."
Srác: "Akkor képest tök jó vagy."

Én: "És akkor kihúzták Sistram lovagot a sárkány szájából. Ezt a sztorit meg kellett örökíteni..."
Srác: "Ezért szelfiztek egyet!"
Én: "A középkorban nem volt még fényképezőgép. Ezért középkori szelfit csináltak."
Srác: "Festettek egy képet?"
Én: "Bizony! Sistram lovag pajzsára."
Srác (bólint): "Az menő."

Thór és Utgard-Loki párbajait mesélem, amiker Thór sorra elveszít.
Srác: "TUTIRA CSALNAK!"
Később elmesélem a megoldásokat (az ivókürt a tenger volt, a néni az Öregség, stb.)
Srác: "MEGMONDTAM ELŐRE."

Nem tudom, végül én szórakoztam-e jobban, vagy a kölykök, de a mesék ilyen hangulatban mindenképpen remekül szóltak. Az elsőt kivéve egyik sem volt túl komoly, így remekül illett beléjük a beszólogatás, és a műsor végén nagyon okos kérdéseket is kaptam (a ruháról, meg a gepida történelemről). Kívánok mindenkinek ilyen közönséget.

A második körre nem akadt iskolás csoport, de így sem maradtam hallgatóság nélkül: Bejött két anyuka (egyikük kislánnyal, másikuk kisfiúval), plusz beültek a múzeumi régészek és vendégek közül többen is. A műsor ugyanaz volt, mint az előző, kivéve az utolsó sztorit, ami helyett Laurin király rózsakertjét meséltem (rövidített változatban, de így is kilógtunk az időből). Sistram lovag másodjára még nagyobb sikert aratott, mindenki jókat kacarászott rajta (én is). Abszolút hálás, kiscsoportos közönség volt, és lenyűgözték őket a történetek.

Még nem tudom, mi lesz a jövő évi téma, de amint megmondják, elkezdek készülni rá.