Világszép Mesetábor: Így néz ki egy magyar varázslóiskola

Ismét nyár, ismét Világszép táborok gyermekvédelemben élő világszép gyerekekkel. Az idei Mesetábor (a 7-10 éves korosztálynak szóló heteket hívjuk így) különösen a szívemhez nőtt: úgy döntöttünk, idén Garabonciás Varázslóiskolát hirdetünk a kölykök számára. 

(Korábbi táborokról itt és itt blogoltam)

A tábort lelkes felkészülés előzte meg: hét fős kis csapatunk belevetette magát a varázsvilágba, és elkezdtük kitalálni, hogyan is nézne ki egy teljesen a magyar hiedelemvilágra épülő varázslóiskola. Először természetesen, mint minden iskola esetében, tantestületet kellett toborozni. Mivel a Mesetáborokban a felnőttek is végig szerepben vannak, azt a remek feladatot kaptam, hogy vadásszam össze a magyar hagyomány leghíresebb varázslóit, akik közül aztán a többiek kiválogathatták maguknak a legszimpatikusabb szerepet. Végül így állt össze a lista:

Klingsor, a német hagyományban is méltán híres magyar udvari varázsló volt az igazgató (és egyben a táborvezető is). A kézművességért és alkotó foglalkozásokért Macska Róza, a legendás javasasszony volt a felelős, a látványos kísérletekért és trükkökért a spanyol földről érkezett szegedi Kampó táltos, az ügyességi játékokért pedig nem más, mint maga Petőfi Sándor (akit rengeteg hiedelemmondában garabonciásként emlegetnek). Mellettük jelen volt segéderőként Tündér Erzsébet (A táltos kanca és a libapásztorlány mese, és néhány magyarországi boszorkányper alapján), Kamor, a Bakony varázslója a Helka-legendából, és végül, de nem utolsó sorban jómagam, aki a nagybányai Virághegy virág-varázslójának alakját öltöttem magamra (jelentős mennyiségű művirággal egyetemben). Mindenki elkészítette a maga jelmezét, kellékeit, és garabonciás-könyvét, ami végigkísért minket az egész heti programon. 

Természetesen nincs Mesetábor mesék nélkül: ennek a korosztálynak reggel és este is szoktunk mesélni, úgyhogy a tábor folyamán "hivatalosan" összesen kilenc történet hangzott el, mind a magyar hagyományból. Közöttük volt sok olyan mese, amelyek a garabonciás-mesterekhez kapcsolódtak, hogy a gyerekek felismerhessék, kivel töltik az idejüket a táborban: elhangzott Kampó táltos meséje, a Helka és Kelén legenda, A táltos kanca és a libapásztorlány, a Virághegy mondája, és még egy jó kis sztori is Petőfi Sándorról, aki túljárt Döbrögi uraság eszén (utóbbit a hamarosan megjelenő Világszép könyvben is olvashatjátok, ez itt a reklám helye). Ezeken kívül jó előre beleástam magam a garabonciás-hagyományba, és hiedelemmondák, néprajzi gyűjtések százait böngésztem végig a legjobb sztorik után kutatva, míg össze nem állt belőlük egy egészen csinos kis garabonc-repertoár, sárkányon lovaglással, viharkavarással, és mindenféle izgalmas kalandokkal. A reggeli és esti mesélések remekül zajlottak, a gyerekek értékelték és élvezték a meséket, és ügyesen kötötték össze őket a napközben zajló foglalkozásokkal. 

Foglalkozásokból pedig volt bővel: Kampó táltos birodalmában izgalmasabbnál izgalmasabb kísérleteket végeztünk vízzel, ételfestékkel, gyertyával, tükrökkel, statikus elektromossággal és szappanbuborékokkal. Macska Róza műhelyében garabonciáskönyvek készültek, amelyekbe aztán lehetett gyűjtögetni varázsigéket, matricákat, üzeneteket és titkos jeleket; ugyanitt születtek meg a személyre szabott garabonciásköpenyek és varázslatos kaleidoszkópok. Petőfi Sándor ügyességi játékokkal és feladatokkal mulattatott bennünket. Délutánonként pedig, amikor kifogytunk a játékból, együtt vonultunk le a Balatonra fürdeni, énekelve és nevetve.

A tábor utolsó napján megtartottuk a hagyománnyá vált Aranyhajszál Fesztivált, ahol minden kis garabonciás bemutathatta a legszebb varázstudományát. Volt, akitől kísérleteket láttunk, volt, aki énekelt, táncolt, vagy dekázott, sőt, még egy mese is született a nagy alkalomra. 

A saját garabonciáskönyvem most is itt van a polcon, tele szép emlékekkel. És ami még jobb: ha lehet hinni a mendemondáknak, a nyitott szemmel járók találkozhatnak egy-két varázsköpenyes kis garabonciással Budapesten és környékén...