A múlt héten Tiszaföldváron jártam, a Tiszazugi Földrajzi Múzeum meghívására. Remek apropója volt a látogatásnak: jelenleg a múzeumban látható az Ízkalandozás a Távol-Keleten című fotókiállítás, ami Tajvan street food ételkülönlegességeit és étkezési kultúráját mutatja be. Ehhez kapcsolódóan hívtak meg, hogy vigyek néhány tajvani mesét is a csodás fotók mellé, a Földrajz Éjszakájának alkalmából.
Először a helyi Kossuth Lajos Általános Iskolába látogattam el. Egyszer már jártam náluk, a koronavírus előtt. A negyedik osztályosok (akik akkor elsősök voltak), emlékeztek is rám! Körülbelül negyven-ötven kisiskolás töltötte meg az előadótermet, elsőtől negyedikig, nagyon helyesek voltak. Beszélgettük kicsit róla, hol van Tajvan, és kik laknak ott ("a tajvani emberek!"). A mesemondó előadást arra építettem fel, hogy a különböző tajvani hagyományokból kapjanak egy kis ízelítőt. Először egy atayal bennszülött legendát meséltem; az atayalok Tajvan őslakos népeinek egyike, akik még ma is több, mint kilencvenezren vannak. A történet arról szólt, hogyan indult el három bátor harcos lelőni a napot, ami túl erősen tűzött, és minden alkalommal, amikor felkelt, hat hónapig az égen is maradt. A gyerekek teljesen beleélték magukat, hogy milyen lenne, ha hat hónapig nappal lenne, hat hónapig meg éjszaka; még azt is kiszámolták maguktól, az összesen hány napot jelent. A végére már nagyon izgultak, sikerrel jár-e a harcosok küldetése. Másodjára könnyedebb vizekre eveztünk; egy népszerű tajvani hakka mesét mondtam nekik két testvérről, akik közül az idősebb zsugori volt és goromba, a fiatalabb pedig kedves és jószívű. A kisemmizett fiatalabb testvér csodás képességre tett szert: a szellentéseinek csodás illata lett, olyannyira, hogy sikerült meggazdagodnia belőlük. Aztán a bátyja persze megpróbálta lemásolni a bizniszt - előre megtippelhető eredménnyel. A gyerekek nagyokat kacagtak a mesén. A harmadik történet egy Kínából érkezett legenda volt Shennong császárról, aki felfedezte a tea készítésének titkát. Hozzáfűztem a híres tajvani Keleti Szépség tea keletkezéstörténetét is, ami megint csak felkeltette a gyerekek érdeklődését, így kicsit beszélgettünk a teacserjékről, és arról, ki milyen teát ivott már. Összességében jó hangulatban telt el az egy óra; a gyerekek nyitottak, érdeklődők voltak, rengeteget kérdeztek, és érdekes megjegyzéseket fűztek a mesékhez. Öröm volt nekik mesélni.
Délután a múzeumban is tartottam egy előadást a fotókiállítás termében; elsősorban felnőtteknek, de ide is érkezett néhány fiatalabb hallgató. Kicsit komolyabb történeteket vettem elő, de a koncepció ugyanaz maradt. Először egy bunun őslakos özönvíz-mítosz hangzott el, amelyben egy óriási rák mentette meg az embereket a pusztulástól (és tanította meg nekik, hogy a természetet tisztelni kell). Másodjára a Kínából ismert Ivócimborák legendáját meséltem, amelyben egy halász összebarátkozik egy kísértettel. A tajvani változat kicsit cifrább, mint amit ismertem, mert itt még egy gyilkosságot is felgöngyölítenek közben... Zárásként pedig egy hakka mese következett, A méhek hálája, ami amellett, hogy egy "hálás állatok" történet, felveti azt a kérdést is, hogy mit tenne az ember, ha egyetlen nap lenne hátra az életéből. Nagyon kedves, barátságot közönségem volt, és a múzeum csapata is elsőrangú vendéglátóként gondoskodott rólam. Még mézeskalács szívet is kaptam ajándékba!
Nagyon szeretem azokat a felkéréseket, ahol elmerülhetek egy-egy ország vagy kultúra mesevilágában. Két könyvet olvastam már Tajvanról (itt és itt), de biztosan fogok még. Szeretettel ajánlom őket nektek is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése