ÖTVEN feminista magyar népmese! Ki gondolta volna... Most már a hetvenhét a cél, de ha lesz több, megyünk majd tovább is. :)
Az Asszonyok a tatárok ellen és a Vénlányok a tatárok ellen után megint csak visszatérek a kedvenc témámhoz. Komolyan kezdem azt hinni, hogy csak azért nem pusztult ki minden magyar a tatárjárás alatt, mert a nőknek megvolt a magához való esze és túlélési ösztöne... legalábbis a mondák így tartják.
Vízbe fojtott tatárok
A történet
Ezen a héten a Szilágyság mondahagyományából csemegéztem. A gyűjtemény külön fejezetet szentel a "szilágysági hős nők" tetteinek. Vannak közöttük elrablójukat megszúró, avagy egyenesen lefejező högyek (ilyenekről már a sorozatban is volt szó), valamint nem kevesebb, mint hat monda olyan nőkről, akik rögtönzött eszközökkel vízbe fojtották a rájuk vadászó kutyafejű tatárokat.
 |
| Kép innen |
Két monda meséli, hogy a helyiek a tatárjárás idején Valkó várába menekültek. Egy idő után elfogyott a kenyerük, így egy bátor asszony kiszökött a várból, és úgy gondolván, tiszta a levegő, lement a faluba kenyeret sütni. Már majdnem végzett is a sütéssel, amikor egy tatár jelent meg az udvaron, és meg akarta ölni. A monda egyik változata szerint a szilárd lélekjelenlétű asszony azt hazudta a tatárnak, kincset rejteget az egyik vizeshordóban; a másik szerint a kútba kezdett bámulni, mintha valami csodálatosat látna. A tatár mindkét esetben beugrik a trükknek, és a víz fölé hajol - az asszony pedig a lábianál fogva beleborítja a hordóba, avagy a kútba, ahol megfullad.
Egy egész sor monda mesél olyan nőkről is, akik a házukba törő tatárt a káposztás hordóba fojtották bele. Külön érdekes, hogy a négy történetből egy kifejezetten öregasszonyról szól, egy gyermekágyban otthon fekvő kismamáról (mindketten kiugranak a rejtekhelyükről, ill. az ágyból, hogy beborítsák a tatárt a káposztalébe), a másik kettő pedig "asszonyról" - akik közül az egyik nem csak belefordítja a tatárt a kádba, de a biztonság kedvéért bele is nyomja.
Mitől feminista?
Továbbra is olyan nőkről szólnak ezek a mondák, akiket bátorságuk, éles eszük, és lélekjelenlétük ment meg a biztos haláltól, és a tatárok által képviselt fizikai túlerőtől. A történetekben szereplő asszonyok bátorságának ezúttal külön színezetet ad, hogy egyikük sem önszántából indul el tatárt gyilkolászni; a legtöbbjük vagy önvédelemből cselekszik, vagy pedig látványos félelmét legyőzve, menekülési ösztöne ellenére. A valkói asszony kenyeret sütni indul, hogy élelmet hozzon a vár éhező népének (vagyis a közösségért cselekszik); a többiek vagy az otthonukba törő ellenségtől akarnak megszabadulni, vagy egyenesen olyan szorult helyzetben vannak, ahol csak saját magukra számíthatnak.
Az öregasszony története különösen érdekes: Ő a kemencébe bújik a tatár elől (részletesen le van írva, hogyan keres búvóhelyet), de amikor látja, hogy a fickó a káposztás kád fölé hajol, előugrik, és belelöki - gondolván, hogy ha nem teszi, a tatár előbb-utóbb megleli majd őt is. Ez azért különösen ütős mozzanat, mert van a tatárjárás idejéből régészeti leletünk, melyben egy fiatal asszony a két gyerekével a kemencébe próbált meg elbújni. A mondában megőrződött az a mélységes félelem és tehetetlenség, amelyet ilyen esetben érezhetett valaki. Hasonlóan átérezhető a gyermekágyban fekvő anya hirtelen kapott ereje is.
Ezek a mondák tehát nem csak asszonyi bátorságról és leleményességről, de valahol a félelem és tehetetlenség legyőzéséről is szólnak.
Amit érdemes átgondolni
Eltöprengtem rajta, hogy vajon hol vannak ezekben az esetekben a férfiak. A valkói asszony pl. miért magában megy le a faluba sütni? Vagy miért van egyedül a gyermekágyas anya? A mondák ezekre a kérdésekre nem adnak választ, úgyhogy teret lehet nyitni a mesemondói képzeletnek...
Források
Magyar Z.: A Szilágyság mondahagyománya (Balassi Kiadó, 2007.)
Megjegyzés
Nézegetem még a szilágysági mondákat, hátha akad több is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése