Feminista Magyar Népmesék 46. - Vénlányok a tatárok ellen

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék. Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

Be kell valljam, annyira szerettem az előző "Asszonyok a tatárok ellen" bejegyzést, hogy vissza kellett térnem egy kicsit a témához. 

Vénlányok a tatárok ellen

A történet

Több legenda is szól olyan eszes és bátor vénlányokról, akik csellel álltak ki a tatárok ellen. Az előző bejegyzésben emlegetett "táltos asszonnyal" ellentétben nekik nincsenek természetfeletti képességeik - a józan eszüket kivéve.
Az almási barlanggal kapcsolatban él a legenda, hogy az oda menekült magyarokat a tatárok megpróbálták kiéheztetni. Majdnem sikerült is, amikor az egyik vénlánynak (egyes források szerint Rebeka nevezetűnek) végül az az ötlete támadt, hogy kaparják össze a megmaradt lisztet, keverjék össze hamuval és mésztejjel, és készítsenek egy hatalmas kenyeret. A veknit aztán rúdon tolta ki a barlangból és illegette a tatárok előtt, akik, gondolván hogy a rejtőzködőket felveti az ennivaló, csalódottan odébb álltak.

Egy másik legendában a telekfalvi székelyeket menti meg egy vénlány (Sára vagy Sári) azzal, hogy rettenetes töklámpást farag, lepedőkbe csavarja magát, és kimegy vele éjjel a tatárok közé. Egyes verziók szerint az sipítja, hogy "Én vagyok a halál anyja!" és azzal fenyegeti a tatárokat, hogy elviszi őket, megeszi őket, vagy elszaggatja az életük fonalát (utóbbi esetben guzsalyt is lóbál). Külön bónusz pont, hogy van forrás, mely szerint Sára két méter magas volt. A "telekfalvi töklámpás" legendáját Orbán Balázs is megemlíti a Székelyföld leírásában, azzal együtt, hogy Sárit utána nagyon megünnepelték.

Mitől feminista?

Mindkét esetben okos, talpraesett, bátor nők mentik meg az egész közösség életét. A siker érdekében mindent kockára tesznek - Rebeka felhasználja a menekültek utolsó élelmiszer-tartalékait, Sári pedig a saját testi épségével nem törődve áll ki a tatárok elé.

Külön érdekes, hogy mindkét esetben vénleányról van szó (Orbán Balázsnál egyenesen "otthon hagyott leányzó"-ról), vagyis olyan idősebb asszonyokról, akik sohasem mentek férjhez. Ők általában nem álltak a társadalmi ranglétra magaslatain (sokszor ma is gyanakodva tekintenek rájuk), de mindkét esetben a közösség létfontosságú tagjának bizonyulnak. Nem csak azt mutatják be, hogy okosak és bátrak (vagyis méltók az elismerésre), de azt is, hogy képesek a közösség érdekében dönteni és cselekedni - vagyis attól, hogy nincs férjük és gyerekük, még egyáltalán nem embergyűlölő, megkeseredett kívülállók, hanem hasznos tagjai a társadalomnak. Mindkét mondából kiderül az is, hogy a közösség különcségük ellenére megbecsüli őket: Rebekára rábízzák a maradék élelmet, Sárit pedig megünneplik a győzelem után. Szintén szeretni való részlet, hogy mindkét karakter "vénlány", vagyis idősebb nő - szép párt alkotnak az előző bejegyzésben felsorolt, gyerekeket potyogtató hősies fiatalasszonyokkal.

Amit érdemes átgondolni

Külön szeretem az "elszaggatom életetek fonalát" fenyegetést Sári részéről - felvesz vele egyfajta mitikus karaktert, párkává változik, átlényegül valami igazán mélyen rettenetes figurává. A Halálnál csak a Halál anyja rosszabb... Mindeki vegye, ahogy akarja.

Források

Benedek E.: Erdélyi népmondák (Minderva, 1926.)
Csala tornya

Benedek E.: Magyar mese- és mondavilág III. (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1989.)
A halál anyja

Zsigmond Gy.: A népi történelemszemléletről (Néprajz és Nyelvtudomány 36, 1995, 85-102.)

Megjegyzés
A néprajzi cikk szerint vándormotívum, Orbán Balázs pedig rámutat a guzsalyos verzió kapcsolatára a görög párkákhoz és egyéb sors-fonó asszonykhoz.