Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.
A Fidzsi-szigetekkel végül elhagyjuk Melanéziát is. A legjobb maradt a végére.
Myths and Legends of Fiji and Rotuma
A. W. Reed & Inez Hames
A.H. & A.W. Reed, 1967.
Az eddigi 21 kötet közül toronymagasan ez volt az egyik legjobb. Kicsit furának érzem így kijelenteni, mivel a mesék "újramesélve" szerepelnek benne; bár mindet a Fidzsi-szigetek mesemondó hagyományából gyűjtötték, a könyv egyáltalán nem szakszerű néprajzi kiadás, és ez néhol látszott is a szövegén (plusz se források, se szószedet; a bevezető inkább a szigetek földrajzáról szólt, mint történelemről vagy kultúráról). Ennek ellenére, bevallom, megvettem kilóra. Egyszerűen túl sok mesébe szerettem bele ezen a kétszázötven oldalon, annyira, hogy egy bejegyzésben nem is tudnám mindet felsorolni. Persze sejtem, hogy "nyugati" fejjel újramesélve jobban megfogják a történetek az embert, mintha tükörfordításban silabizálná őket - de akármennyi is legyen a mesék néprajzi alapja (a sok fura csavarból úgy láttam, azért nem változtak lényegesen), a könyv lenyűgöző olvasmány volt.
Fénypontok
Az egyik legfurább, és egyben legmókásabb, mese a kötetben
Az ember, akit labdának használtak címre hallgatott. Itt egy naplopót a társai "véletlenül" hátrahagytak egy szigeten, ahol minden éjszaka szellemlények labdáztak vele. Öt egymást követő éjjelen öt különböző módon próbált meg elrejtőzni előlük (voltak közöttük egészen kreatívak is), de mindig kudarcot vallott, míg végül egy helyi istenség szánta és mentette meg. A testét hátrahagyva a szellemvilágba látogatott, ahonnan ajándékokkal tért vissza - ám amíg távolt volt, a rákok kiették az egyik szemét. Érdekes, hogy Mongóliában a Vak Tarva története ugyanezzel a motívummal zárul.
Másik nagy kedvencem volt
Az istenek, akik asszonyokért vetélkedtek című mese. Tulajdonképpen egyszerű lányszöktetésről volt szó, de nagyon tetszettek a részletek: A megszöktetett lány addig nem volt hajlandó az udvarlójával tartani, amíg meg nem szöktették az apja legfiatalabb feleségét is (akit vert a férje), és a lányok így együtt találtak új otthonra, miután legyőzték az őket üldöző, furfangos és alakváltó férjet/apát. Az ifjabb feleség végül a főhős legjobb barátjába szeretett bele, aki a szelek istene volt, és varázslatos képességeivel többféle módon is segített a szökésben. Izgalmas és szerethető történet volt, tele váratlan fordulatokkal. Több olyan mese volt a könyvben egyébként, amelyekben
a függetlenség győzött a házasság felett, és mindenféle eladósorban lévő lányok kalandos módokon menekültek el az udvarlóik elől (egy esetben a hölgy még az ajándékokkal teli kosarat is szétverte a kérő fején, mert a pasi megpróbálta becsapni őt).
Nagyon bájos történet volt
Az istenség, aki patkánnyá változott. Itt egy isten patkány képében, egy cukornád belsejében úszott át egy szomszédos szigetre, de annyira kimerítette a tengeri út, hogy nem tudott visszaváltozni, ezért egy ideig patkányként kellett élnie, és senki sem hitte el, hogy valójában isten. Egy másik jópofa történetben egy
sziget istensége elcserélte a helyi szúnyogokat egy másik sziget gyümölcsfáira, beadva messzi földről jött vendégének, hogy a szúnyogok ártalmatlanok, és szépen énekelnek...
Persze nem minden istenség volt ilyen cuki. Egy egész fejezet szólt a
Cápaistennel kapcsolatos legendákról, melyek legtöbbjében a cápa mint félelmetes, ám igazságos védelmező (!) szerepelt. Külön tetszett az a mese, ahol az egyik zabolátlan fia (aprócápa!) véletlenül felúszott egy folyóba, mire a helyi emberek óvatosan visszaterelték a tengerbe, az övéi közé. Szintén természet-közeli történet volt a
Teknősök legendája, mely arról szólt, hogy az őslakosok tapssal és énekkel köszöntötték a tengerpartra minden évben kimászó teknősöket, majd két napig tabu volt kilépni a házukból, hogy ne zavarják meg az állatok "titkos rítusát." Valaki persze megtörte a tabut, de azonnal meg is bűnhődött érte - a teknősök istene fává (teknős-dió-fává) változtatta. Így jár az, aki nem hagyja a teknősöket békében tojást rakni, ugye.
Kapcsolatok
Ebben a kötetben is volt egy nagyon szép leírás a
léleknek a halál után tett utazásáról (úgy látszik, a szigetvilágban ez népszerű téma). Érdekes módon itt az agglegények voltak a legnagyobb veszélyben, és még a legtisztább lelkeknek is át kellett közdeniük magukat jó néhány ellenséges szellemlényen, hogy a boldog túlvilágra jussanak.
Az egyik leglátványosabb "nyugati" kapcsolat az
égig kúszó paszulyok/fák/indák motívuma volt. Ezekből több is előfordult a könyv folyamán; hol az Égi Királyságba kalandoztak velük, hol pedig a szomszédos Tonga szigetére (ez utóbbi különösen érdekes volt, mert gyakorlatilag közlekedési eszközként használták az indákat). Itt is találtam
"Nyúl és a Teknős" típusú versenyfutós mesét, ezúttal kócsaggal és rákokkal, illetőleg kócsaggal és pillangóval is.
Midasz király legendájához volt nagyon hasonló a legenda, amelyben
egy törzsfőnök egy kígyóistenséggel kezdett ki, kételkedve a hatalmában
- az isten büntetésből megátkozta, hogy minden étele, itala, de még a fekhelye is kígyókká változzon. Itt is akadt egy
kígyó-férj történet, ahol egy lány szerelme változtatott kígyóból emberré egy törzsfőnököt; egyáltalán, elég sok kígyó szerepelt a gyűjteményben.
A mikronéziai "Polip vs. Bálna" legendához volt hasonló az a történet, amelyben egy
óriási polip küzdött meg Daquwakával, a Cápaistennel (ismét a polip győzött). Több mesében felbukkantak
óriáskagylók, amik ráharaptak egy-egy gyanútlan ember vagy állat kezére vagy lábára - hasonlóakkal találkoztam Pápua Új-Guinea-i és mikronéziai történetekben is. Japán és kelet-afrikai mesékből volt ismerős a motívum, ahol
egy óriási teknős hátán ülve szállt le valaki a víz alatti világba.
Hova tovább?
Tuvaluba. A jövő héten végre megérkezünk Polinéziába...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése