2017. december 15., péntek

A három korcsolyás (Adventi Mesetár)

Advent alkalmából a Villa Bagatelle minden nap egy-egy mesével kedveskedik a vendégeinek. A mesékkel a Világszép Alapítvány munkájára szeretnénk felhívni a figyelmet. Az adventi naptár bemutatkozó bejegyzését itt találjátok, a meséket magukat pedig a Villa Bagatelle Brótpékségben és a MOM Parkban a Bagatelliniben ingyen vehetitek át! 

Miről szól?


Karácsony este hazafelé tart, a csatornák jegén korcsolyázva, egy pék, egy takács, és egy földműves. Zsákjaikban a nap munkája után megmaradt élelmet, takarókat viszik hazafelé; mindhárman szegények, és szegényes karácsonyra készülnek. Amikor azonban egy fiatal párt találnak egy pajtában újszülött kisbabával, egy pillanatig sem haboznak, és odaadnak nekik mindent, ami a zsákjukban van. Kedvességük nem várt viszonzásra lel, és mindhárom családnál bekövetkezik a karácsonyi csoda.

Mi fán terem?

Ezzel a holland mesével egy mesemondók által üzemeltetett honlapon (story-lovers.com) keresztül találkoztam (a honlap sajnos már nem üzemel, de a Wayback Machine nevű archívum segítségével még megtekinthető). Első olvasásra nagyon tetszett, de, bár népmeseként jegyezték, sehol sem akadtam más forrásból a nyomára. Végül sikerült lenyomoznom, az Internetre honnan került fel a szöveg, és a könyv kiadójával vettem fel a kapcsolatot, akik nagyon kedvesen engedélyt adtak rá, hogy jótékonysági céllal a kalendárium részévé válhasson a történet.
A történet felhasználására engedélyt adott a Phoenix International Publications, Inc. (c) 2017.

Hab a tortán

Azért kértem külön engedélyt a kiadótól, mert gyanakszom rá, hogy a történet ebben a formájában nem népmese, hanem talán irodalmi alkotás. Még dolgozom a nyomozáson.

Aki meséli, járjon utána!

Angolul:
The Three Skaters (a mese szövege online)
Treasury of Christmas Stories (Publications International, 2006.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése